Café Háosz

Persze nem várta reggel Seremetyevón a taxis, akit kiküldött érte a drága Éva, aki mindent megold, s a kisujjában van a helyi szervezési egyszeregy is. Mióta Ella eszmélt a pályán, Éva kezében futottak össze a szakmai-emberi szálak. Éva tudja, ki mit fordít, még azt is, ha csak készül rá. S hogy kit kinek kell beajánlania, ki hova passzol. A világ legtermészetesebb módján hozza össze az egymáshoz illőket, megtalálja a keresletnek a kínálatot, s ajánlása garancia az abszolút bizalomra.

Ellát is összekapcsolja egy nap múlva idős barátaival, akiknek forint kell, s akik orosz szokás szerint otthonukba hívják, ha létrejön a bizalom, amihez kétség sem fért ez esetben. Az árnyas sétányon a metrótól útba ejtik a házaspár csöppnyi kiadóját. Ellának mindkét oldalról otthonos és ismerős – magyar szerzőket is istápolnak. A szintén nem túl nagy lakásban a háziasszony körbevezeti a vendéget két élet tárgyai, festményei és vicces installációként újrahasznosított eszközei közt, csizmától a tévéig. Ennél jobb helyen nem is lehetnék, válaszolja Ella Tatyjána szabódására, miszerint biztos feltartja történeteivel. Megmutatja a csendélet-modelleket: váza életben, váza rajzlapokon. A képzőművész-pár magán-rajziskolát tart fenn otthon.

Ella megittasul köröskörül az újabb tárgyi felfedezésektől. Egykettőre szintet lép Tatyjánával: mulatságosan önző kesergését mélységesen megérti. Tizenkilenc éves unokájuk, a szépséges, vadóc színinövendék Zsenya már egy éve elfoglalta szegény nagypapa dolgozószobáját. Ráadásul ma sem vitt reggel ernyőt, pedig tényleg esett napközben, s hát ugye minden lefekvés kész stressz, hogy mikor ér haza s kivel. Vityát, jól tanuló, rendes öccsét bezzeg nem adják a szülei, pedig próbáltuk kicserélni a gyerekeket. A lakásínséget mindenképpen nekik kell enyhíteni, öregeknek. Egyetlen fiuk kétszobás, külvárosi lakásában már végképp nem férne el négytagú családjával. – De hát hogy lehet ezt tenni velem, cukorbajos, szívbeteg hetvenéves öregasszonnyal! Ekkora felelősség, nem bírom…

Ella pontosan érti. Ők két hónapra hagyták kamaszlányukat a gimnázium mellett lakó nagymamánál, míg épült a házuk. A nagyi rosszallóan hívta őket, mindahányszor Judit a belvárosban aludt a barátnőinél – túl korán jött az utolsó busz. Ő ezt nem helyesli, de nem bír vele. Nem várhatják tőle, hogy új játékszabályokat hozzon, késő elkezdeni, nem az ő nevelése.

Új ismerőse megteáztatja, kisebb félreértéssel: ez nem étterem, itt csak ez-az van, s Ella zavartan tisztázná, hogy így a jobb, sokkal kényelmesebb és meghittebb valaki otthonában lenni, mintha drága étterembe hívnák. A félreértést a magyar és az orosz vendéglátási szokások összevetése okozta. Az oroszok – legalábbis a magunkfajta értelmiségiek – nem járnak étterembe. A bizniszmenek járnak, meg a félvilági alakok. Eszméletlen drága! Ella hangosan töpreng: Mi azért Magyarországon elég sokat. Vannak megfizethető vendéglők a városunkban, azokba ülünk be hétköznap menüre, meg ünnepelni. Jobb a semleges hely, nem kell készülni meg rendet rakni otthon. Persze többnyire magunkhoz is meghívjuk a messziről érkező, kedves ismerősöket… Nyugaton aztán pláne nincs ilyen, nem szokták elvinni a házukba a kollégák a külföldi szakmai partnert, fejtegeti, s egyre jobban belemelegszik a felemás érvelésbe, miért is barátságosabb a világ keletre. Milyen megtisztelő, mennyivel többet jelent, ha a vendéglátók beengednek a saját terükbe, magyarázza őszinte hévvel. Nem biztos, hogy átment az üzenet, míg Tatyjana kiüríti a hűtőt s fedi le a konyhaasztal minden négyzetcentiméterét különféle sós és édes földi jóval. Ella a tenger gyümölcseiből nem kér, a nő kapcsol: hát igen, maguk nem tudják, micsoda csemege ez. Nincs tengerük.

A sofőr a nemzetközi kijáratnál lesz, ez volt Évától az utolsó sms, táblával vár, rajta a neveddel. A reptéren senki nem tudta megmondani, pontosan melyik kijárat is számít „a nemzetközinek”. A névtábla, mint kiderült, az ő neve volt egy tableten, amit maga mellett lóbált a fiatal taxis ide-oda járkálva, s amit a célszemély, ez esetben Ella sehogy sem láthatott. Egymás azonosításában így ez a legkevésbé sem segített. Való igaz, Ella elkóborolt az üvegajtón kívülre tíz percre rágyújtani, ő is ludas lehetett hát az elveszésben… Végül telefonon mégis összehozták őket. Amint begördültek a szocialista Moszkvára emlékeztető egyórányi lakótelepfolyamon át a megálló időt megtestesítő kollégiumhoz, az őket ott váró Éva lecsapott: Miféle névtábla volt ez?! Erélyesen kevesebbet fizetett a fuvarért. Muszáj megkeményedni itt, mondta aztán nevetve, ahogy kísérte fel Ellát tiszta, ám puritán szobájába (amit pár éve a magyar delegáció egyik tagja nem volt hajlandó elfoglalni, átment egy szállodába, s a meghívó féllel fizettette ki azt), amikor már úgy kezded a napot, hogy kik hol fognak átverni.

Ella csak egy kávét kért, hogy álmosságán felülkerekedjen, amikor felfogta, mi vár rá a lepakolás után, ezért még beugrottak Éva közeli apartmanjába házi kávéra, hogy ébrenlétének harmincadik, majd negyvenedik óráját is bírja. Még az érkezés napján mindent elintéznek, bérletet, helyi mobilkártyát – a számlaadás viszont, amivel ösztöndíját le kellett fednie, értelmezhetetlen ezeken a helyeken. Ella hősiesen végigjárta jótevőjével Jugozápádot, Moszkva délnyugati városrészét, igyekezve memorizálni az útvonalakat a kulcsépületekkel, amiknek óriási tűzfalain nagy tudósok portréi virítottak. Szívét melengette az a gondoskodó praktikum, az emberség magas foka, ahogy Éva a helyi urbánus legendákkal és gyakorlati tanácsokkal keresztezett mondanivalója közé be-beszúrta az ismétlést, s fel is mondatta vele: Látod, erre és erre jöttünk, innen pedig toronyiránt, hogy egy kilométert levágjunk a metróig. Már sötétedett visszafelé, amikor átbújtak egy építkezéshez tartozó kerítésen a közeli bolthoz, ahol nescafét is vett. Imába foglalta Éva nevét reggelente. Ez is neki jutott eszébe.

Éva már az első órában elújságolta, hogy másnap hajnalban Amerikába repül konferenciára egy hétre. Ella így maga fedezte fel újra Moszkvát, a régi-régit és a csak tízéveset. Tűnődött azon, hogy alakult volna, ha Éva a továbbiakban is ilyen intenzíven kalauzolja – a legjobb helyekre, ebben biztos volt, ellenzéki barátaihoz, alternatív koncertekre, körökbe, művészekhez, értelmiségiekhez. És olyan műintézményekbe, amilyen a lélegzetelállítóan megható belvárosi Petrovics is, ahova rögtön beültek, amikor a nő a tengerentúlról visszaért. Petrovics nem ember, vagyis nemcsak az. Egy retró tárgyakkal: játékokkal, telefonokkal, aranyos apróságokkal telizsúfolt pinceétterem, ahol pezsgő zenére szilajon táncoltak, sajnos, nem ők, ahol ovisok ballagási meghívójában hozták ki a számlát, s az étlapon az állt: Petrovics szeret titeket.

Szvetlána nevű barátnője a városon túlról, az agglomerációban lévő faházukból sűrűn jelentkezett, miután megtudta, hogy Ella Moszkvába jön. Első naptól szervezte a sétát, amit a konferencia után meg is valósítottak. Szveta vitte magával a város fontos pontjaira, kis kosarában házi likőrrel és szendvicsekkel. Étterembe nem érdemes, mondta, unokanővérével is ezt csinálják, amikor hétvégenként bejönnek Moszkvába találkozni: séta és piknik. Demens anyját gondozza immár fiatal nyugdíjasként a városon kívül, ahova válása után költözött.

A barátnőket tíz éve összeismertető és egy csapásra egymás iránt örökre elkötelezetté tevő Bulgakov sírjánál kezdték az idei túrát. Ella egy konferencia szünetében talált rá az orosz nőre legutóbbi tanulmányútján. Bulgakov-rajongók gyűrűjében állva összemosolygott a komolyan és meggyőződéssel, mély szenvedéllyel beszélő, erős járomcsontú, elegáns tartású, vele egykorú nővel. Mint kiderült, fodrász és zongoratanár, amatőr Bulgakov-kutató. Telefonszámot cseréltek. Szveta másnap elvitte őt Mihail életének és regényének állomásaira – akkor kánfétivel, ezzel az orosz ipar csúcstermékének számító ezerféle állagú csokirúddal és vodkával felszerelkezve, amikből a fontos helyszínek előtti padokon merítettek erőt. Teljes volt az összhang köztük Mihail Afanaszjeviccsel. Most viszont a temetővel szomszédos Novogyevicsi kolostorban visszatérő magyar barátnőjébe karolva Szvetlána elkezdi dicsérni a helyi mer, a moszkvai főpolgármester nagyszerűen megvalósult rekonstrukciós művét, a tip-top műemlék-együttest. Ella maga számára is váratlanul ezt szűri le a hallottakból: tehát elégedett vagy a polgármesteretekkel. – Nagyon is – jön a sietős megerősítés –, és az elnökünkkel úgyszintén. Elegáns, sportos, kulturált. Ilyen jó elnökünk soha nem volt, aki így megerősítette és összetartotta az országot. Utoljára talán… Nagy Péter.

Ella nem felejti, amit Éva még érkezése előtt a lelkére köt: – Senkivel ne politizálj! A legkedvesebb, leghelyesebb kollégák is ezt mantrázzák: – a mi Krímünk, a mi Kremlünk… Kell ez neked? Bebizonyosodott, mint megannyiszor, hogy nem rajta múlik. Nem tehet róla, hogy a kolostor szépen kirakott térköveiből kiindulva kísérője egyből Putyin dicsőítésébe vált. Ella óvatos próbál lenni, ami mintha most sem sikerülne, mikor orosz barátnője megáll, és a szemébe néz:

– Miért, neked talán nem tetszik??

Ella igazat mond, bár nem ez volt a kérdés:

– A mi miniszterelnökünk jóban van vele…

– Remek, Ellocska, na, látod? Ők is barátok, ahogyan mi vagyunk!

Ellát megfogták.

– Jó… de mi a helyzet a demokráciával?

– Demokrácia?! –kacag fel barátnője –, arra gondolsz, amikor a tanítványaim nem maradnak ülve, hanem rohangálnak és zajonganak az órán? Meg a sok szemétre, ami bejön Nyugatról?

– De hát… és Ella nem köntörfalaz tovább. – Nálatok… újságírókat ölnek.

Szvetlána, mivel már kiértek a kolostorból, szaporán pakolja a szomszédos park padján kosarából az elemózsiát barátnője ölébe, ő maga meg víz helyett is áfonyalikőrös üvegét húzza meg percenként. Meleg van, még csak április, ilyenkor havazni szokott, de most huszonnyolc fok a moszkvai hőmérséklet. Kitikkadnak. Ella terelné el a szót, miután elsütötte az öntudatos orosz honleány A bolhából elefántot csinálnak és a Nem bizonyították és a Nem fentről kezdeményezték, hanem gazdasági körökből patentokat az ő erős állítására, kérdőre vonására. Oroszország erős, de nem agresszív, a Nyugat meg csak bántja, ezt Ella az egyetem vezetőitől is hallja, akikkel esetleges együttműködési szerződésekről tárgyal, szomorú fejcsóválásuk közepette, hogy az ő országa is kiutasított egy (de csak egy) orosz diplomatát az angliai mérgezési ügy miatt. A tévé is ezt harsogja: Nincsbizonyíték!! Mindent ránk fognak!!, de térjünk most vissza a jobbra-balra kacsázó Szvetához, aki városismereti kommentárjait egyre nehezebben mozgó nyelvvel teszi meg. A Gogol bulvár egyik palotája előtt még megfelelő szögben ülnek le, hogy a Moszkva nem hisz a könnyeknek-film nagyjelenetét, apa és lánya találkozásának perspektíváját rekonstruálják, de felkelni az orosz hölgy már alig tud. Ella ijedten támogatja később mozgólépcsőn fel és le, Szvetlána csuklik és meg-megszólal: Demokrácia, Ellocska? Miért mondod azt, hogy demokrácia…

Ella hamar lebeszéli majd a visszatérő Évát a Bulgakov-házról, ahol az megismertetné a muzeológus-kutatókkal, akik új eredményekre jutottak közös kérdéseikben, hiszen a minap ott fejezték be kulturális sétájukat a magáról addigra alig tudó Szvetával. Kedvenc helyén, törzshelyén, ahol biztonságban érezte magát a klubesteken régebben, míg Moszkvában élt, Szveta a többi önkéntes kutatóval időről időre megvitatta, ki milyen relikviához jutott, most viszont – a demokráciára kérdezéstől megzavarodva? – beleköt a pincérlányba, akivel egyszerre néznek Ellával egymásra: ne vegye zokon, ne vegye magára, nyugtatják szóval és tekintettel a másikat. Szvetától Ella a metrókocsiban válik el, át kell szállnia a saját vonalára. Szveta nem a szokásos úton, a helyközi busszal jut haza a városon túlra. Még valahogy fel tudja hívni éppen itthon lévő fiát, hogy jöjjön érte autóval a metróvonal végéhez. Ella aggódik, mit is kellene tennie, nem kéne kilépnie tán botorkáló útitársa mellől a kocsiból, hanem vele maradni, de gyenge megoldani a helyzetet. Viber-üzenetekkel bombázza egy óra múlva a kollégiumból: – Hazaértél?? Mondd már, hogy igen!

Következő alkalommal Szveta meg sem említi a múltkori eltévelyedést. Irány az orosz fürdő! Infernálisan szürreális hely, izzik a padlásnyi szauna, csutakolják magukat és egymást a zömében idős meztelen nők, meg sem kottyan nekik a benti hőfok. Kislányok, mehet még? – kérdezi a fűtőnő, amikor ráloccsantana a forró kövekre még pár vödörrel, s a hetvenes kislányok buzgón igenelnek. Ella megközelítőleg lángokban, belobban minden sejtje a sistergő pokolban, amire a padon kinyúló, levegőt pörgető nyírfavesszőzés még rátesz egy lapáttal. Közben eszébe jutnak egészségügyi problémái, amik tehát nem mérvadóak itt, hisz a nála harminccal idősebbek is vígan bírják a tüzet. Szveta adakozó, minden eszközzel ellátja, abban azonban nem jutnak dűlőre, hogy miért nincs langyos-meleg vizű medence a lazuláshoz, csak az otthonról is ismert billentős dézsák a jéghideggel. Itt tisztálkodunk, nem ejtőzünk.

Szvetlána a fürdőből aztán ügyeit intézni indul, de lelkére köti magyar barátnőjének, hogy feltétlenül csatlakozzon az ingyenes Arbati séták-csoporthoz, amit kinézett neki. Szálljon ki a metróból a megfelelő kék vonalon, kétféle kék van, mindkettőnek az Arbat téren van megállója, ezt tisztázzák, s az Arbat téri káféháusznál álljon be 13 órakor a csoportba. Ella bőven odaér, már háromnegyedre, elhalad a kommersz büfé mellett a kijáratnál, át az aluljárón az Arbat utcára, ahol már látta korábban a Káfé Háosz cégért. Le is ül vele szembe, s találgatja, ki lesz az idegenvezető, de valahogy egyikük sem keresi a csoportját, 13.10-kor már fellép a Káosz kávéház lépcsőjére az ott ácsorgó pincérhez, aki nem tud tőlük induló csoportról. Kicsit csalódva – minden nem jöhet össze – elindul egyedül felfedezni a régi és új Arbatot.

– A Kafé Háoszba üljünk be, mondja a készséges kritikus, Igor, aki előző nap még Firenzében járkált Gorkij nyomain más orosz és nem orosz írókkal valamilyen jutalomutazáson. Mindenki sír, hogy nincs honorárium, de azért az ilyen utakon feltűnnek ők is, most éppen egy városon kívüli szupertitkos konferencián, ami elvileg nyilvános, de nyilván csak maguknak beszélnek két fogadás közt írók és irodalmárok a nyírfaerdő közepén a luxuspanzióban, mert oda hogy jutna ki bárki – közönségnek. Igor közös barátjuk ajánlására, akit épp akkor vitt el az íróbusz a fenti eseményre, örömmel találkozik Ellával, aki sajnálkozik, hogy a férfi csak előző este jött meg külföldről, és máris itt kell lennie vele, Igor szégyenlősen hozzáteszi: volt az éjfél is, mire a szélviharban két órát röpködve a város felett leszálltunk, alig tudott landolni a pilóta. Ellának nincs több napja Moszkvában, ezért most tudnak csak konzultálni az itt zajló kulturális jelenségekről.

A Puskin-szoborhoz beszélik meg a találkozót, ami tökéletes célpont, nem lehet elvéteni, több metróvonal kereszteződése. Igor közben hívja, hogy késik, messziről jön, Ella ennek köszönhetően mégis eljut a Vörös térre, mert az üzenet vételekor bőven időben van (büszke, hogy rögtön belerázódott, mennyit kell hagyni egy útra), mindjárt ki is lép a metróból, ami éppen a GUM alatt húz el akkor, még éppen lesz ideje megnézni a teret. Már majdnem nem sikerült, ahogy Venyicska hősének sem Petuskiból. Szvetával a harmadik, a búcsútalálkozójukon a Sándor-kertet járják körbe ünnepélyes komótossággal és dideregve (közben majdnem visszajött a tél), s csak rácson át látják, stílusosan, a birodalmi főteret. Úgy tűnt, hogy le van zárva a Krásznaja, biztos készülődnek a májusegyre vagy a győzelem napjára, de aztán mégis elhúzták azt a rácsot harmadnapra. Szveta még biztosítja a hüledező Ellát arról, hogy az iszonyatosan magas fallikus Vlagyimir-a-kereszténységalapító-szobra a Kreml tövében tíz éve még nem volt ott, ne tépelődjön, hogy miért nem emlékezett rá, mert csupán két éve emelték mintegy obeliszkül az abszolút központban. Szveta utolsó, méltóságteljes, birodalmi barangolásukon a Kreml körül az örökmécseses katonai őrségváltás levideózása után a volt Gorkij, jelenlegi Tverszkája utcán búcsúzik el Ellától. A Távirda épületével szemben egyszerre mondják ki: – Itt az idő, mint Margaritáék, miközben rátalálnak a hibára. Lehetetlen, hogy senki nem jött el az arbati sétára, még az idegenvezető sem, akadt fenn a rejtélyen az orosz barátnő, hiszen rend van nálunk, és valóban, nyugtázta Ella, tényleg van itt rendszer, jól működő megapolisz ez, amikor Ella rámutat a cégtáblára: na, ez az, ilyen előtt vártam az Arbat utcán.

– Ó, szegényke, én csak azt mondtam, hogy a kávéházba menj be a metrónál!

– Nem, te azt mondtad, hogy a Káosz kávéházba, a Káfé Háoszba!

– Nem, csak a káféháuszba, bocs… mindegyikre azt mondjuk, tudod, az a sima büfé a metrókijáratnál, oda küldtelek be, mert úgy szereted a kávét, igyál egyet, amíg egy órára összejön a csoport. Ott gyülekeztek…

Már értették.

A Káosz-Háosz kávéház-hálózat még egyszer felkínálta magát. Közeledvén a Puskin-szobornál várakozó Ellához a kritikus a szemben lévő épületre mutat, miközben már mennek át a zebrán: oda üljünk be, a KáféHáoszba, mire Ella megörült, navégre, megvagy, Káosz, de Igorral úgy belevetették magukat az Ella konferenciájának hívószavául szolgáló tezaurusz etimológiájába, hogy nem látták már a Káoszt, pedig ott kellett lennie, még vissza is mentek kicsit, de hiába, a káosz eltűnt a szemük elől, pedig egész biztosan az orruk előtt volt még az előbb. Lógó orral, fázva beléptek hát egy steril cukrászdába, aminek közönségessége, műanyagszerűsége nem kedvezett a barátkozásuknak, s ahol ráadásul Ella habcukorféleséget kért, azóta se tudja, mi ütött belé akkor. Olyan kemény volt ugyanis, amikor próbálta elvágni (mit hitt? hogy habkönnyű lesz?), hogy nem ment, aztán kézzel tördelte, amitől meg ragacsos lett a füzet is meg a toll, amivel jegyzetelte Igor komoly eszmefuttatásait. A szeánsz végére, mire megadta magát a habkarika, azért felengedtek. Igor elkísérte a metróvonaláig, ahonnan egy külvárosi épületbe áthelyezett neves színházba rohant Ella, sőt, oda is ért a zimankóban.

Nem engedte hát közel magához a káoszkávéház. Sőt, kivetette magából. Az egyetem hátsó lépcsőjén viszont – mikor is a kedvező wifielérhetés miatti kedvenc foteljától a hátsólépcsőn igyekezett le a tökéletes és tükörmennyezetű menzára, ahol olcsón sokfélét választhatott (húsmentes is akadt ez-az, meg jobbnál jobb pudingok), egyszer csak szembe jött vele huszonnyolc éve nem látott orosz-baskír kolléganője, egykori lektoruk a vidéki magyar orosztanszéken, ahol együtt tanítottak. Egyszerre kerültek oda. Ella huszonhárom volt. Aztán elveszítették a kontaktot. Még nem találták fel az e-mailt. Azt hitte, hogy Ira a baskír városba ment vissza, miután magyarországi kiküldetése lejárt. Az eufórikus négy percben, ami Irina órájáig még maradt, kiderült: nyolc éve ideköltözött a fővárosba. Akkor még szüleit ápolni, akik beváltották az álmukat, hogy legyen saját moszkvai lakásuk, ne csak átutazóként járjanak Moszkvába. Elvált. Fia külföldön. Unokái nem akarnak oroszul beszélni. Pedig anyjuk is orosz. Másnap, a konferencia záróasztala után, ahol végre volt bátorsága köszönő tósztot mondani, Ella indult is hozzá. Először elkerülték egymást a metrócsomóponton, mert Ira nem vitte magával a mobilját, amiből különben is kettő volt neki. Lakásához navigálva egy órával később csodálatosan megvendégeli Ellát, harminc év után is emlékezve rá, hogy nem eszik húst. Ira büszkén harapdálja sok ínyenc fogása közt, amit készített: a pompás tévépaprikát, amire magyar kollégái szoktatták rá. Vasárnap vele tart a Luzsnyikiba az esztrádkoncertre, amire Ella két jegyet kapott az egyetem mosdójában egy szakszervezetistől. Ha már rátukmálták, gondolta, elmegy, ha lesz kivel. Időutazás volt ez a javából a nyolcvanas évek elejére, amikor először járt Moszkvában, pontosan ugyanilyen koncerteken is.

Pár nap múlva Irina elviszi őt egy kolostorba, mert hála Magyarországnak (ahol a rendszerváltás előtt is működtek a templomok) és szülei halálának: vallásos lett! Sűrűn emlegetette Istent, akinek folyton hálát adott – a találkozásukért is. Mi, orosz emberek, ikonok vagyunk, aminek az alsó rétegében ott volt Isten képmása, csak nyolcvan évig más fedte, mondogatta. Négyórás városjáró autóbuszozást is terveztek, Ira úgy belejött a közös programokba. Magányosan, egyedül élt, s hatvan körül már nem tudott gyökeret ereszteni a vágyott és elért nagyvárosban. A buszos kirándulás ötletéért Ella odavolt, végre a föld felett is látja természetes összeköttetésükben a helyeket, amiket mindig metróval közelített meg, s talán így felismeri a régi helyszíneket a mai álcájuk alatt. Szélvihar tört azonban Moszkvára ezekben az órákban, amiért a jelentkezők, őket kivéve, lemondták az utat. Ez sehogy sem fért Ella fejébe: a busz ablakából király lett volna minden, nem? De így legalább kikötöttek a Tagankán (ami Ella B terve volt aznapra), a leglelkesítőbb programon azok közül, amin egész moszkvai tartózkodása alatt részt vett.

A káoszkávéház nem küldött tartós új ismeretségeket, amiket pedig a gyerekesen bizakodó Ella mindig várt a külföldtől. Tíz éve meg is kapta Szvetát, most viszont a régi Ira jött felé a hátsó lépcsőn, nem változva, csak kicsit lazább körvonalakkal, de ugyanazok voltak egymásnak. Nem újak jöttek felé ezúttal, hanem a régiek (bár Évát most ismerte jobban meg); a hatalmas egyetemen, ahova Ira hetente kétszer jár be tanítani egy másik tanszékre, lám, összeakadtak. Latolgatták, mekkora szerencse kellett ehhez. Rátalált hát véletlenül a magányos Irára (egyetlen fia külföldön), egy, találkoztak háromszor az elvált Szvetával (beteg anyjával él, fia valahol Oroszországban), kettő – s lesz még a komoly fiatal tudós (a legjobb pozíció csodabogárnak lenni, mondja otthoni közös ismerősükről), a segítőkész, gyorsbeszédű Ánya, három, aki egy napra, annak is pontosan két órájára került elő most, mert közben elvált s a hét nagy részében fiát neveli városon túli lakásában, szülei közelében. Jobbára a közösségi médiában tartja a kapcsolatot ismerőseivel talányos posztjain át, melyekben mindig van olyan szleng, ami Ellát elbizonytalanítja a megértésben.

Beültek egy egyenbisztróba, méregdrága volt, pedig nem is ettek igazi ételt, Ánya hívta meg, Ella pedig húzta elő az otthonról hozott ajándékokat, csokikat és italokat, s szidta magát, amiért csomagolás nélkül nyomta azokat a kedves Ánya kezébe, aki készségesen segített neki tíz éve, amikor éppen rá bízták az akadémián őt, a magyar vendéget. Ráérő, lelkes, független intézeti aspiránsként hordta is rendesen egyik irodalmi társaságból a másikba, minden napra volt egy ötlete. Azóta felnőtt, távol tartja magát az irodalmi élettől, amit értelmetlennek talál, azonban – ír. Egy kisregényt például a rendszerváltás utáni orosz ellenzéki mozgalmakról. És biztosítja arról a kisfiát, Kosztyát, hogy apjával nagy szerelem volt az övék, csak a kapcsolat nem működött.

Megkomolyodtak, beértek Ella barátai, már nem értek rá annyit kísérgetni, mint egy évtizede. A konferencia előadói meg szétszéledtek a szekciójuk után, csak a fehér asztalnál gyűltek össze újra záráskor, ahol dicsérték a nyelvtudását és azt az oroszos lelkületet, amivel tósztot mondott az országhoz, ahova visszajár. Könnybe lábadtak a szemek, mindenki koccintani akart vele, hívták mindjárt egy őszi volgai konferenciára a talpraesett külföldit, aki valahogy idekeveredett, s lám, hogy szeret bennünket (ő volt az egyetlen a határon túlról, a többiek a hatalmas ország végeiről, közepéről, széltéből-hosszából), menne, ha a híváshoz repülőjegyet is kapna. Aztán itt és ekkor tudta meg a mellette ülő fiatal kazanyi kolléganőtől, miért nem szeretik zsidó íróikat az oroszok (nincs bennük lelkesedés és nem adnak reményt, szárazak és csak fanyalognak). A vele szemben ülő helyes, értelmes, vörös hajú, donyecki nő, akihez odahúzódott aztán, a vonata indulása előtti húsz percben mesélte el neki, hogy kultúrájukat és identitásukat, ezzel nagyapáik honvédő áldozatát kérdőjelezik meg fegyverrel! az ukránok ott, ahol él, s ők, a helyi oroszok ellenállnak nekik polgári engedetlenséggel, de amazok tényleg lőnek.

Káoszkávézó távolságot tart. Éppen zárja kapuit, s gőgösen-öntudatosan konszolidálódik? Ideje felnőni, komolyodni, mindenkinek dolga van, kis meglepetések még érnek, de hol vannak már a ráérős alkalmak, amikor másnap is találkozni akarnak törzsvendégei a külföldivel… Az üzbég taxisofőr, Ruszlán szintúgy, mint elődje a befelé vezető úton, elfelejti betenni számlatömbjét a kesztyűtartóba, tessék-lássék azért keresgéli, pedig megbeszélték, hogy szükség lesz rá, mielőtt vitte ki Ellát a reptérre. A magyar nőnek volt gyakorlata, már tudta, mi ilyenkor a megoldás, neki ugyanis kellett a taxiszámla: kérjen a másik taxistól, működött a dolog. Ruszlán éppen mutogatja unokái képét az okostelefonján, ahogy a vendégház portása is tette, ahol Ella a második héten lakott, s akinek családja Itáliában él. Jó órányi az út a reptérig, ami alatt Ruszlán megismerteti érdeklődő utasát famíliájuk ágbogaival, a nők helyzetével muszlim vallásukban. Feleségét egy évben egyszer látja, drága az utazás, inkább megspóroljuk, amit itt keresek, az asszonyra szükség van otthon az unokák körül, aztán dicséri országuk bölcs vezetőjét. Megtárgyalják az Iszlám Államot, sőt a taxis vezetés közben erősen elgondolkozik Ella javaslatán, hogy a mérsékelteknek többször és nyilvánosan el kellene határolódni a szervezettől az iszlamofóbia elkerülése végett a világban.

Míg tartanak kifelé a városból a rendezett, folyton söpört belvárosi utcákon a Kreml mellett, Ella végre felismeri a különbséget, ami mindeddig akadályozta, hogy a nyolcvanas évek Moszkváját meglássa a 2018-asban. Hát persze, eltűntek az árusok a járdákról, s az egész utcakép a jellegzetes szagával, állandó balkáni-ázsiai nyüzsgésével, meg az összes kioszk az össze-vissza ragasztott, részben kézzel írt cetlijeivel; ezek a bájosan bumfordi utcai hengerek és dobozok voltak a korabeli hírportálok, hemzsegtek rajtuk a plakátok és apróhirdetések, újságot, színházjegyet (többet egy borítékban, így jutott el az esztrádműsorokra) meg ezer más árut ajánlgattak. Közeli, szó szerint underground kiállításokra és félhivatalos performanszokra invitáltak a kultúrpincékből a forgatagba felküldött művészek meg parafenomének akcióira, a bádogtartályú ital automatákból kvászt, szörpöket lehetett engedni pár kopejkáért, a mellettük üldögélő fejkendős anyókák pilményit, pirogot kínálgattak, a szomszédos bódéból meg márózsenojét nyújtogattak, azaz az obligát vaníliás-csokis fagylaltot, ami valójában jégkrém, amit mínusz negyvenben is majszolt mindenki s valahogy nem fájdult meg tőle a torkuk.

Az elbeszélés első megjelenése:
2000 - Irodalmi és Társadalmi havi lap 2019/2

Vers-rajz

Az egész Fodor Ákossal kezdődött. A költővel. Szégyen ide vagy oda, idén találkoztam először a verseivel és azonnal magával ragadott a látszólagos egyszerűségével szembeállított mélysége.

enter image description here

A Szerelem, Korom és szerem, Eufória, Vihar, Szertartás című néhány soros költeményei csak hirtelen eszembe jutott címek a rengetegből, amit azóta olvastam. Többször, újra és újra. Amikor már sokadszor ültem mosolyogva a Szerelem sorai fölött, akkor jött egy vágy, hogy ezt szívesen kitenném a falra, hogy minden nap láthassam. De ahhoz akkor rajzolni is lehet. Olyat, ami a vershez illusztrációként szolgál, ami hátteret ad, ami kiemel vagy kiegészít. Fotókat kerestem egy lengedező függönyről, amit le is tudok rajzolni. A kiválasztott fénykép alapján megrajzoltam a lebbenést, majd ráírtam a verset.

enter image description here

Tollheggyel, tintával. Golyóstoll szóba sem jöhet. A ceruza kitörölhető, ezek a szavak viszont örök érvényűek, tehát valami olyan kell, ami időtálló. Szeretem ezt a légkört. A tollhegy sercegése, a betűk előbukkanása és végül az egész vers. Olyan szép. Merített papírt választottam (Orfűi Malmok-nál készült gyönyörűség), amihez egy sima képkeret nem illik. A kertből szedett ágat kötöttem hozzá tartóként, így lett kerek egész.

enter image description here

A többi már jött, jön magától. Pilinszky örök kedvenc, ott a helye a falon. Számtalan versrészlet, gondolat jutott eszembe azóta, amihez szívesen készítenék vers-rajzot. Ha csak egy mosolyt vált ki abból, aki ránéz, már megérte, mert megmozgattam. De érzelmeket, újabb gondolatokat kiváltani, melyek feloldanak, helyre tesznek, megnyugtatnak, segítenek a léleknek, az már varázslat.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Soha nem szerettem festeni. Talán mert nem tanultam meg egyik technikát sem jól használni. De az internetnek köszönhetően olyan példákat láttam, amiknél azt gondoltam, én is meg tudom csinálni. Akvarell festés kezdőknek. Vizezd össze a papírt (akvarell papírt válassz, mert az nem szívja be olyan gyorsan a vizet), a kiválasztott színekkel hozz létre foltokat, amik összefolynak a kívánt formára és kész. Persze. De ha túl kevés a víz, nem folyik, ha meg túl sok, akkor egy tóvá folyik össze az egész és egy maszlag lesz belőle. És akkor a különböző árnyalatok elővarázsolásáról még nem is szóltam. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy: Ucsicjá, ucsicjá, ucsicjá (tessék a cirill betűket hozzá képzelni) – Tanulni, tanulni, tanulni; vagy Repetitio est mater studiorum – Ismétlés a tudás anyja. Egy biztos, csinálni kell, de nagyon nem mindegy, milyen eszközökkel. Nem kell azonnal csillagászati összegeket költeni ecsetre, papírra, de nem szabad megelégedni a „gazdaságos” verziókkal sem. Hihetetlenül bosszantó, amikor megveszel egy ecsetet, ami a boltban még szépen formára van igazítva, aztán itthon vízbe mártod és a szélrózsa minden irányába állnak a szőrszálak ahelyett, hogy egy kecses ívben meghajolva tökéletes csúcsban végződjenek. Szóval vettem néhány kiló bátorságot és játszottam a színekkel, ecsetekkel és néhány próbálkozás után már egészen értékelhető maszlag száradt rá a papírra.

enter image description here

enter image description here

Tényleg jó játék, de azért a rajzolás még mindig közelebb áll a szívemhez. Egy darab kellően puha (8B) ceruza is elég egy rajzhoz. Árnyékok és formák. A szürke sokszáz árnyalata a fehértől egészen a feketéig. Vagy színes ceruzák, ahol szintén lehet keverni, rétegezni a színeket egymásra, újabb és újabb árnyalatokat létrehozva, végtelen variációs lehetőségeket és szabadságot kapva.
És amíg rajzolok, kalligráfkodok, az egész nem szól másról, mint rólam. Belefeledkezve az alkotásba egy másik világban járok, ahol nincs idő. Visszhangoznak a leírt sorok a fejemben és boldog vagyok.

enter image description here

A nyálka nyomán

A PTE-MK szobrászművész szakán körülbelül másfél éve végzem kutatásomat a meztelencsiga fóbiámmal kapcsolatban, a képzőművészet eszközeivel közelítek félelmemhez, és megpróbálom kifejezni, feldolgozni, vagy átalakítani a csigákkal kapcsolatos irreális érzéseimet.
Ezzel párhuzamosan vizsgálom és megfigyelem az állatokat közelről, megpróbálom leírni és megismerni fizikai jellemzőiket, feltárni szimbolikus jelentésüknek lehetséges rétegeit.

Önreflexiót gyakorlok, ami abból áll, hogy egy meztelencsigával való találkozás során megfigyelem saját fizikai és mentális tüneteimet is, a feszültség oldásának érdekében megosztom a tapasztalataimat és másokkal is beszélgetek hasonló tapasztalásaikról, csigákkal kapcsolatos, bizarr, ijesztő, vagy kedves élményeikről.

A téma meglepően termékenynek bizonyult, bár a meztelencsiga nem a legszerethetőbb állat, mégis mindenki életében felbukkan időközönként, váratlanul egy szandálban szétloccsanhat a talpunk alatt, álmunkban meglephet minket egy fesztiválon, ha épp a fűben szenderedtünk el, belenyúlhatunk egy virágcserép áthelyezésekor, aki pedig kiskertet művel, napi szinten komoly problémákba ütközhet a veteményesében vagy a virágai között a spanyol csupaszcsigák kártételei miatt.

Ez utóbbi kimeríthetetlen beszédtéma, így a védekezésmódok széles tárházát nyitotta meg előttem, és rengeteg hétköznapi gyakorlatot, ami a kertészkedők mindennapi küzdelmeibe enged betekintést, ezek integrálásával válhat művészeti tevékenységem sokkal nyitottabbá vagy közérthetővé.

Kutatásomat 2020 tavaszán kezdtem meg a fémöntés kurzus keretein belül Mészáros Gergely óráján: egy korábbi, még középiskolában felmerült ötletemet szerettem volna megvalósítani, önteni egy ehető csoki meztelencsigát. Először naturálisan megmintáztam a pucércsigát méhviaszból, majd tanárom segítségével szilikon negatívot készítettünk, a későbbiekben pedig szerettem volna fémből is önteni néhány példányt, elkezdeni kísérletezni az anyagminőségekkel, vajon melyik adja vissza leginkább az állattal kapcsolatos benyomásaimat?

A műhelymunkának véget vetett az első nagy járvány miatti lezárás, ekkor hazaköltöztem és elkezdtem sokkal rugalmasabban megközelíteni a témát, valamint felfejteni pontosabban lélektani hátterét és olyan alkotókat is kerestem, akik szintén foglalkoztak már hasonlóval.

A kész csokoládé csigáimat apukám születésnapi tortájára helyeztem, létrehozva egy ehető objekt munkát. Tête á tête – Édes kettes lett a kompozíció címe, ami két meztelencsiga párzás előtti meghitt találkozását mutatja be. Mint tudjuk, a csigák hímnős állattok, ezért meghökkentő gyorsasággal képesek elszaporodni. Apukám nagyon sokat nevetett a tortáján, és megbirkózott az egyik csiga elfogyasztásával is, melynek keménysége arra engedett következtetni, hogy van még mit csiszolni a bonbonkészítői tudásomon. Én sajnos nem mertem megenni egyiket sem, viszont öntöttem egy csigát csoki pudingból, ami sokkal ruganyosabb és fogyaszthatóbb állagú lett. A meztelencsiga a bekebelezés által kísérletet tett arra, hogy a részemmé váljon, de egyre nyilvánvalóbbá vált a pudingcsiga után, hogy ez nem sikerült.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Mivel a fémöntés kurzust online folytattuk, ezért ennek hatására tervezni kezdtem, hogy egy leendő fém csiga testén milyen patinákkal kísérleteznék és mozdulat tanulmányokat is készítettem. Egy ilyen elkészült mintalap nyomán kipróbáltam, hogyan működhetne textilmintaként a kép és ez inspirálta következő munkámat, egy csigákkal telenyomtatott lepedőt. Szeretnék majd készíteni egy egész ágynemű garnitúrát ezzel a mintával, mert a meztelencsigák rengetegszer felbukkantak az álmaimban, gyakran meghökkentő, magyarázó kontextusokban. Egyszer például azt álmodtam, azért szükséges a házban a közelségük, mert minden helyiségben egy meztelencsiga tisztítja a levegőt, egyszer pedig egy éjszakai kertben találkoztam fluoreszkáló példányokkal.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

A textilminta készítése során az egyes naturálisan megfestett csigákat absztraháltam, fokozatosan átlényegültek a folyamat során, a rajzok alapján nyomódúcokat készítettem belőlük, melyeket egyenként elneveztem, így a csigák személyiségeket kaptak és kedves ismerősökké lényegültek. A lepedőre való felvitelhez előrajzoltam egy sablonnal a csigák sziluettjeit, hogy tudjam, melyik nyomat hová kerüljön, több fázisban felrajzoltam a helyüket a lepedőre, majd lenyomtattam textilfestékkel, végül vasalással rögzítettem. A munka közben az előrajzoláshoz készített sablonnal árnyékokat kezdtem vetíteni különféle felületekre, majd az arcomra is. Így jött létre a Félelmem árnyékai című önarckép sorozatom. A csigák sziluettjein keresztül napfény emelte ki arcom egyes részleteit, így a végső látvány felbomlóvá, zavarossá vált a hangsúlyeltolódásoknak köszönhetően. Sok fényképen elsőre nem is felismerhetőek a csiga sziluettek, csak hosszasabb szemlélés után, ami megfeleltethető annak a jelenségnek, ahogyan a természetben bukkannak fel ezek a titokzatos, rejtőzködő állatok.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Ezeket a fénykísérleteket idén folytattam tovább a tavaszi félévben Ecsedi Zsolt Fényművészet című kurzusán, szerettem volna a térben kiterjeszteni és tapasztalhatóvá tenni mások számára is ezt a szituációt. Már az egész testem felületére vetítettem a csigákat, amikhez időközben újabb sablont készítettem kisebb sziluettekkel. Kezdetben a természetes fényhez ragaszkodtam, mert tetszett a gondolat, hogy meleg napfénnyé alakulhatnak a csigák. Ehhez készítettem egy dobozteret is, amiben vizsgálhatom a fényjelenségeket. Ahogy a sziluetteken keresztül befényképeztem a dobozba, létrejött egy léptékváltás és a nagy csigák testén belül rengeteg kis csiga jelent meg.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

A dobozteret használva éjszaka is elkezdtem vetíteni, de a fényforrás irányát megfordítva a dobozból kifelé világítva vetítettem a látványt felületekre. Így a tér teljesen felszabdalódott, a csigák elárasztották a szobámat, majd az éjszakai udvaron szintén újabb izgalmas fényjelenségeket produkáltak az eltérő faktúrákon. A világ csak rajtuk keresztül vált láthatóvá és megismerhetővé. Olyan ez, mint mikor nem tudunk levenni egy szemüveget, csak egy nézőpontból látjuk a dolgokat a sötétségben.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

A pucércsigák plasztikájának tanulmányozását mindezzel párhuzamosan szintén folytattam, szappanból kezdtem el csigákat faragni, illatok és színek töltötték be a szobámat, kellemes adalékként társulva a kellemetlenhez.
Úgy képzeltem, a nedves szappan érintése hasonló lehet egy meztelencsigáéhoz, leszámítva, hogy talán kevésbé ragadós, viszont ugyanúgy habzik, mint egy besózott pucércsiga.

enter image description here

A szilikon negatívot is újra használni kezdtem, színes viaszgyertyák maradékaiból öntöttem csigákat, szerettem volna nagy tömegben előállítani őket, és a sokszorosítás problémája foglalkoztatott. Az egyes példányokat lefotóztam a kertünkben is, különféle környezetekben. Meghökkentő színükkel szürreális hatást keltettek, vagy épp teljesen beleolvadtak a lila díszkáposzta fodros leveleibe.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

A csigák felhasználásával szintén installációkat szerettem volna készíteni, amik átélhetővé teszik a tömeges megjelenésük által okozott sokkos állapotot, vagy leírhatják invazív természetüket.

Paradoxonnak tűnik, hogy míg ilyen védtelenek és kiszolgáltatottak, növények cserepeiben utazva hatalmas távolságokat tesznek meg, újabb és újabb területeket meghódítva és elpusztítva és mindezt az ember teszi lehetővé számukra (és még jó pár egyéb faj számára is). Ebből a gondolatból kiindulva terveztem meg a Mars-béli táj című installációmat, ami ezt a kopár, sík vörös földet tette volna tekintetünkkel bejárhatóvá, rajta a már megjelent meztelencsigákkal és életüknek kusza, nyálkás nyomaival.

A másik tervem, ami a diplomamunkám alapját képezi, csak később merült fel bennem, a bevezetőben említett kertészek hatására, hiszen szent dühükben a spanyol pucércsigák iránt könnyedén megértettük egymást.

Rengeteg házi praktikát gyűjtök a csigák elleni védekezéssel kapcsolatban mostanáig, és el sem merem képzelni, milyen megoldások merülhetnek még fel. Sokat a családom is kipróbált - só, hamu, tejsavó, sörcsapda, indiai futókacsák - de az egyetlen hatékony megoldásnak az bizonyult, ha anyukám éjszaka fejlámpával a kertben összeszedte őket egy zacskóba és valahogy elpusztította őket. Hiszen a csigákat egy új helyre áttelepítve ott azok természetes ellenség híján ugyanúgy elszaporodnak és károkat okoznak, mint eredeti helyükön.

Mindig anya volt az a személy, aki gyerekkoromban engem is megvédett a csigáktól, eltávolította a nemkívánatos példányokat a biciklinyereg alól vagy a lakásból, ha valahogy bekerültek egy csokor virággal. A csigákra hivatkozva midig megúszhattam a salátamosást vagy a spenótszedést, vagy bármit, amihez nem volt kedvem, ezért anya egy idő után megelégelte a dolgot és ösztönzött, hogy szembenézzek a félelmemmel, különben sosem szűnik meg. Persze ha egy pók mászott a hajába, akkor én mentettem meg őt.

Szerettem volna a csigákkal való viszonyomba bevonva ezt is megjeleníteni, valamint a kertészeti toposz használata is kiszélesítette az értelmezési tartományt és azt hiszem képes széles körben kapcsolatot teremteni, valami olyasmi, amihez sok mindenkinek köze van, ha más nem hát úgy, hogy egy megszállott családtagunk éjjelente elszántan védelmezi a káposztáit, csigák után kutatva.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

A téma mélyén korunk ökológiai válságának kérdései is felmerülnek, párhuzamot vonhatunk a csigák féktelen étvágya s a sajátunk között, vagy az özönfajok kérdését tekintve felmerülhet az őshonos fajok visszaszorulásának problémája, és a klímaváltozás is. A diplomamunkám tehát a szobrászat eszközeivel ezt a szituációt fogja megjeleníteni, a káposztáskertet, amiben anyukám csigákat szed. A szobrok textil borítást kapnak, jelenleg is hungarocell magra épített textilkáposztákat varrok és édesanyám szobrát is elkezdtem kialakítani.

enter image description here

A meztelencsigák témája azt hiszem, még tovább kísér vagy kísért a jövőben is, mert rengeteg ötletem és tervem van még, amit meg szeretnék valósítani.
Hogy sikerült-e feldolgoznom a fóbiámat? Túl vagyok-e rajta?
A válasz egyelőre még inkább nem, bár múltkor már megérintettem egy apró meztelencsigát, ami nagy előrelépés, de még nem győzelem! Továbbra is váratlanul nagyokat tudok sikítani egy hirtelen felbukkanó pucércsiga láttán.
Annyit viszont biztosan elértem már, hogy az ismerőseim meztelecsigákat fotózgatnak és küldözgetnek nekem, vagy én vagyok az első, aki eszükbe jut róluk. Rengeteg izgalmas cikkel és videóval látnak el szárazföldi és tengeri csigákra vonatkozóan is. Így bár lassan de biztosan, mégis nagyon intenzíven mászom valahová én is.

Kert-képzetek

Kert-képzetek: mozgással bejárt művészi és mű tereink

Egy előadás lazább és közvetlenebb nyelviségét az ember óhatatlanul szigorúbb és formalizáltabb nyelven igyekszik írásban visszaadni. Megpróbálok nem belecsúszni a szövegretorikai frigiditásokba, mégis hitelesen visszakereshető lenni: egyrészt beillesztem az előadás vázlatát adó diasort, másrészt röviden összegzem az elhangzottakat.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Elemzési kiindulásnak három kortárs tájépítészeti iroda munkáját hoztam, demonstrálandó a napjainkban megfigyelhető parktervezési, parkhasználati viszonyulásokat, ebből következőleg pedig a tájhoz, a természeti terekhez, magához a természethez való viszonyunk változásait.

1. SLA: Hornemanns Vænge
https://www.sla.dk/en/projects/hornemanns-vaenge/

enter image description here

enter image description here

enter image description here

  1. SLA: Ankar Park, Malmö
    https://www.sla.dk/en/projects/ankarparken

enter image description here

enter image description here

3. Bishan-Ang Mo Kio Park, Singapore (Herbert Dreiseitl)
https://www.dreiseitlconsulting.com/bishan-ang-mo-kio-park

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Képzet-elemek 1.

  • Víz (szimbolika és ökológia)
  • Kert/park helyett természet: érzetek és mozdulatok, környezet- és viselkedéskultúra (cselekvési faktorok módosulása)
  • Az épített és a természeti közeg átmeneti tere, a kert létének felfüggesztése: nosztalgia a lakott-tól egyre messzebb kerülő természet után?
  • Éles határképzés az épített és a természeti szövet találkozásánál - fenntarthatóság, az ismeretlen közel engedése
  • Idilli természet keresése (ökológiai kertfordulat: növényi életterek - zöldek - ehető városok)
  • Vegetációs ciklusok megélés - örökzöldek helyett lombhullatók
  • Rögzített és fixált kert-kép helyett kulcsszó a változás megélése

Képzet-elemek 2.

  • Bejárhatóság - szabadság (minimális vezezettség)
  • Megérinthetőség - szabadság (bevonódás a térbe)
  • Megismerhetőség - idegen helyett vendég
  • Játék-tanulás-mozgás klasszikusa - szabadság
  • Társadalmi reprezentáltság alacsonyabb foka - nem megjelenünk a térben, hanem cselekszünk - szabadság
  • Cselekvési zónák egyértelmű kijelölésének megszűnése (magán nagyobb szerepe a publikusban) - szabadság
  • A kint beláthatósága - biztonság
  • Benne léttel a természeti idegenség feloldása
  • Bent-idő és kint-idő - saját kert élmény a publikusban
  • Gyerekkori kert kiemelt szerepe
  • Kivilágított vonalvezetés - térérzékelés állandósítása, a sötétség elűzése, a fény esztétikája

Képzet-elemek 3.

  • Hortus conclusus: fallal körülzárt középkori kert
  • Muszlim kertek (Alhambra) - kimehetetlenség (bezárt/bezáruló kert és kizáródó/kizárt külvilág)
  • Körbelakható természet
  • Zártság - metaforizáció
  • Festészet - kívülállóság: képiség
  • Szobrászat - aktív benne lét, beavatkozás: formázás
  • Élő kert: élő alapanyag, faj és fajtaismeret
  • Megőrzés, fenntarthatóság: nem adott pillanatot, hanem a változás ritmusát
  • Alakulástörténet: évszak-képek, vegetációs képek (kert-képek)
  • Külső táj beemelése az épített szövetbe (nem belefuttatom a tájba, hanem átemelem a kintet a bentbe) - nem a domesztikált természet, nem a kertészeti növényanyag jelenik meg
  • Ember nélküli kert: elhanyagoltság, elhagyatottság

enter image description here
Paraszt-Versailles a Félholdunkon

Kertjeink és parkjaink terében utakkal vezetjük a testet. Fő- és mellékvonalakat nyitunk a mozgás számára. Az útról elénk táruló kert képekkel dolgozik, elsődlegesen a látásé a főszerep. Ennek egyik legszabályozottabb, a hierarchiát látványosító megvalósulása a történelemben a francia-kert, és azon belül a labirintus játéka.

enter image description here

enter image description here

A növényanyag edényesített élőlényként van itt jelen: föld nélküli kapcsolatában szabadon mozgatható és rendezhető a térben, ezáltal minimalizálva az egyediséget, az önálló akaratot. Teátrálisan tervezett, rendezett, kiszámítható, leszabályozható megjelenés. A növényzet, mint színpadi díszlet. Fenntarthatósági abszurdum: teleltetők biztosította élet.

A francia kert királyi axisának fenntarthatatlanságára lesz válasz, sőt, annak szétbontója lesz a természet és a természetesség nevében kialakuló angol tájképi kertkultúra: lágyított vonalvezetés.

enter image description here

enter image description here

Kilépve a magánszféra védettségéből, a városi közparkok története is a tájképiségből indul és annak terében kijelölten, elhatároltan egyre több funkció megjelenését veszi számba - gondoljunk itt csak a két leghíresebb városi parkra: a Central Park-ra és a Városligetre.

enter image description here
Central Park, NYC

enter image description here
Central Park, NYC

enter image description here
Városliget

enter image description here Városliget

A közparkok történetében a kijelölés, az egyértelmű funkció- és használati felület mind nagyobb változatosságban és igénykielégítésben szolgálja a közt: sportolási lehetőségek, játszóterek, felvonulásra és elvonulásra kialakított terek, művészeti események megjelenése - a Városliget egyedülállóan képviselte a magas- és a populárisabb kultúrák egymás-mellettiségét: a vidámpark és állatkert, illetve a múzeumok egyazon mentális térbe helyezése.

Kiindulási parkjainkhoz visszatérve azt látjuk, hogy ezekben a kortárs alkotásokban minimalizálódik - esetenként el is tűnik - a szilárd burkolat használata, ezáltal a test vezetettsége is feloldódik és nagyobb szabadságot kap. Tudatosan kiemelt gesztusokká válik a tájba vonás, a közel engedés, az odamenni és megérinteni, a szemügyre venni, a behívni és a megfigyelés által tanulni és megérteni.
Az épített és parkosított természet határvonalának átmenetisége megszűnik: immár maga a természet szövete emelődik be az épített közeg szövete mellé: egyikből kilépve rögtön a másikba érkezünk. A magánszférát elhagyva hirtelen azonnalisággal vonódunk bele a természeti közegbe. Ezen a ponton válik kiemelt jelentőségű tetté a fenntarthatóság, mikor is a természet vonala mindig azzal fenyeget, hogy ráfut, elnyeli a lakottat.

A kert-tervezési tendenciákban hasonló természetesítés zajlik: a kertészeti fajták helyett egyre inkább a természetben is előforduló fajok használata figyelhető meg. Ennek egyik legfestőibb megvalósítója Piet Oudolf, aki nem ecsettel, hanem növényekkel képesíti a teret.

enter image description here A private garden by Piet Oudolf in West Cork, Ireland

enter image description here The Battery in New York, by Piet Oudolf. Photography by Allan Pollok Morris

enter image description here
The Oudolf Field at Hauser & Wirth Somerset, and Radić Pavilion, designed by Smiljan Radić, 2014. Photography: Heather Edwards. Courtesy, Hauser & Wirth

Óhatatlanul a határ-kérdésekhez, a határképzések kérdésköréhez érkeztünk el.
A land art alkotások tulajdonképpen ezeket a határkérdéseket fordítják ki, jelenítik meg. Steiner Lili Természetművészet írásából (https://falusag.hangfarm.hu/2021/04/termeszetmuveszet-land-art) Dénes Ágnes alkotásait idézném most ide:

enter image description here

A határjárás, nyomképzés, az emberi érintés problematikáját elementáris vonallá vezeti Richard Long:

enter image description here
Richard Long, A Line Made by Walking, 1967

Balázs múlt heti fotója a szőlőhegyi telkünkön készült, ahol is nem mi jártuk ösvénnyé a mozgásunkat, hanem az állatok. A turbolya is tudja ezt.

enter image description here

A tájművészetet továbbszellemesítése vezetett el Virginia Woolf kertjéig, a Monks House-ig. A kert, mint a szellemi alkotás legfontosabb ihletője és letéteményese. Leonard és Virginia kertjéről szóló irodalom körbeöleli magát a szépirodalmat.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Gondolati ösvényem utolsó lépéseként Coetzee negatív kertjeiig jutottam el, aki - mint Herbert Dreiseitl a vízről - látványos szó szerintiségben mindent tud az idegen másikról.
A semmi szívében és a Barbárokra várva című regényeiben is többféleképpen megjelenő negatív kert képet kapunk: a pusztaságban megjelenő és kérdésesen élhető oázis szimbolikájú tanyán keresztül a kert, mint önmagunkra záródó börtön, vagy kiszolgáltatottsági mező is hangsúlyozódik.

enter image description here

enter image description here

Végezetül a kert-metaforizáció lehetőségekre pár ösvényt próbáltam nyitni:

  • szexus és szexualitás (ivaros és vegetatív szaporodás) - titkos kert, illatos kert
  • hálózatiság (rizómák) - beállt kert, kiegyenlítődés, együttműködés, demokrácia
  • hierarchia képződés (szukcesszió: erdősödési kényszer, pionír növények, kolóniák)
  • ismerősség és idegenség
  • másság, másként létezés
  • kert - élet leképeződések: saját kert
  • vidék - falu diskurzusok: függőségi és átjárási diskurzusok agrárium vs. kert: hibrid kukorica vs. önműködő kiskert (Amish Gardens, Dacha Gardens)
  • tanya és birtokok - önfenntartás szintezettsége
  • elvonulás a kertbe - kivonulás a társadalomból
  • festészet - színtan és fénytan
  • szobrászat - forma és alaktan, textúra

Testképek a járvány idején I.

enter image description here
fotó: RhythmosNoir

Beszélgetéssorozat az Újegyetem szervezésében.
Első alkalom: május 10. 19:00, online premier az Ú1 youtube csatornáján.

Az elmúlt másfél évben a bőrt, ami a külvilággal érintkezik és folyamatos kommunikációban alakul, maszkra, a fertőtlenítő hagyta tisztaság érzetére és gumikesztyűre cserélte a társadalom számottevő része. A korábbi szabad mozgástér összezsugorodott, kénytelenné váltunk egymás nonverbális kommunikációjából és tekintetéből olvasni és túlkiabálni a maszkon elrekesztett hangunkat. A fizikai távolság leküzdésére az élő vizualitást a képernyőre cseréltük, míg az érintés vágya sokszor a képzeletben igyekezte túlélni az elszigeteltséget. Mindezen jelenségek csak kiragadott példái annak a kommunikációs spektrumnak, amihez alkalmazkodva újramedializált testképek milliói keringnek most közöttünk. Az oltott test, a covid-os, a félelemmel, szorongással telített testben emberek milliói szembesülnek a fizikai valóság énképet formáló következményeivel. A belső konfliktus legyen enyhe vagy viharos a felelősség és érzések között keresi a megoldást, a túlélés lehetőségeit.

A mikroszkopikus veszélyeztetettségre adott válaszok a félelem-kommunikáció által önkéntes és önkéntelen feladásba sodortak bennünket, miközben az emberi természet megszorítások nélkül mindenkor a sokszínűség fenntartásában érdekelt. A fizikai-szellemi-lelki egészség létfeltétele a diverzitásban cirkulálódó én- és testkép. Mi történik, ha az ember egy nagyobb ívű folyamat részeként észrevétlenül azzal találja magát szembe, hogy csak az előre csomagolt testképek közül választhat?

A tudattalannak hitt testemlékezet őrzi a járvány okozta változások lenyomatait, a test tudatát mégis nekünk kell felébreszteni ahhoz, hogy meglássuk hogyan változott testképünk az elmúlt időben.

Különböző terület kutatóit kértük fel, osszák meg meglátásaikat, hogy különböző szempontok mentén inspiráljuk egymást önmagunk és a másik megértéséért, valamint reflexív viszonyt kialakítva fenntartsuk a szabad választás és tudás lehetőségeit.

Az első alkalommal Pilári Darinka és Kellner Balázs beszélgetnek.

Pilári Darinka testérzékeléstannal, improvizációs tánctechnikákkal foglalkozó kutató, táncos, az Újegyetem Cselekvő tér műhelyvezetője, a SZTE doktorjelöltje.

Kellner Balázs művészetfilozófus, a különböző tudományos elméletek közös nyelvi tudatának, valamint a társadalmi jelenségek és tudatállapotok kapcsolatának kutatója. Az Újegyetem Smarni műhelyvezetője, a MOME doktorjelöltje.

„A járvány rendkívül jó alkalom arra, hogy a test és tudat viszonyára rákérdezzünk és elkezdjük megismerni mind személyes szinten, mind kollektív szinten, majd megkérdőjelezzük és változtassunk azokon a rendszereken, amik olyan testképekkel dolgoznak, amelyek testidegenné váltak. A nagy kérdés az, hol marad az együttérzés saját testi valóságunk iránt, vagy mások megélt tapasztalatainak sokfélesége iránt? Milyen az az egészség iránti felelősségvállalás, ami alapvetően kiszervezett az egészség egyéni tudása, a test bölcsessége alól?” Pilári Darinka

„Lehet, kicsit erős ma már a kifejezés; de igen, egy olyan paranoid antropológiai állapotról beszélek, ami a kapitalizmus szellemében és eszközeivel azt eredményezi, hogy járvány ide vagy oda, de biodiverzitás helyett már csak olyan helyeink vannak (virtuális valóság), ahol az ember magával, pontosabban saját alternatíváival találkozhat. Ebben a természettől elszakadt kiborg-ökoszisztémában pusztán csak informatikai tartalmak, webdesignolt tárgyak vannak rajtunk kívül jelen, melyek csupán az emberi faj kézjegyét hordozzák a biodiverzitás teljes kizárásával.” Kellner Balázs

Mozdulat-kert

enter image description here
Edouard Delemotte fotója

Térben tett útvonalaink módjai nemcsak cél vagy hangulat bejárásúak, hanem maga a tér által is implikáltak. Magán tereinket önmagunk igényeihez alakítjuk (innen ered felszabadító mivolta), közösségi vagy közösen használt tereink más (jobb esetben szakember) által előírt jelleggel nehezednek ránk. Útvonal-vezetések és kijelölések szabályozottsága. Berögzülések és elmerevítések.
A magán tér magánvaló, amennyiben a másik, mint vendég vagy mint idegen behatoló léphet/lép és vonódhat/vonódik bele.

enter image description here
SLA: Reinvent Paris
https://www.sla.dk/en/projects/reinventparis

Publikus tereink köz-terek, ahol magunkvalóságunkat felülírja a közösségi igény és akarat, a közízlés kifejeződése.
A tértervezés, mint az urbanisztika és a tájépítészet azonnaliságra törekvő gyors megoldásainak hatásköréből egyre inkább kikerülő, problematikusságát egyre jobban felvállaló közös cél, a túlélésünk záloga. Az etikai, sőt esztétikai igények tudatos alakítását szorgalmazó össz-szemléleti álláspont érvényesülése a közös jó érdekében. Érzeteink.

enter image description here
SLA: Hornemanns Vænge
https://www.sla.dk/en/projects/hornemanns-vaenge

Átsétálni egy parkon. Átvágni egy téren. Átrohanni egy parkon. Átszelni a teret. Átmenni a park túloldalára.
Térben való mozgásunk fontosság-tudatot ad. Haladunk. Céllal megyünk. A várakozás látványosítása az egyedül, önmagában álló ember a szökőkút mellett, a fa alatt. Aki vár, az magányos ácsorgó, statikus létező. Aki érkezik, az mozgásos történésben levő szereplő - a cselekvés ténye kiemeli a mondatból és láthatóvá teszi. Aszimmetrikus találkozásaink. Ha egyszerre érkeznénk, talán egymásnak is robbannánk.

Térbe való belemozgásunk és mozdulataink magában a térben a határátlépések játéka. Önmagunkat mozdulatokkal is felruházzuk. Leszaladok a térre, kiszaladok az utcára: a privátat viszem magammal a publikusba és minden gesztusom jelzi, hogy rövid idejű látogatóként használom az adott szcénát.

A kertbe kimenve van úgy, hogy a bentről szemlélt kinti térbe lépés felülírja az előzetesen kiválasztott lábbelit: visszaszaladás inkább a csizmáért, vagy éppen mégis jobb a szandál.

Demarkációs vonal az árnyék. A benapozott terület határai a felkelő nappal csúsznak arrébb: a száradó füvön már lehet mezítláb járni. Az árnyékba esett labdáért szaladva kapkodják a gyerekek a lábukat: a hideg és nyirkos érintés területről elzavaró hatása.

Művészileg bemozogni a teret: a mozdulatok finomsága. Művészetté mozogni a teret: a tánc.

enter image description here
Joli vetette kacskaringósan vezetett, kibújó petrezselyemsor öntözés előtt

enter image description here
és öntözés után

enter image description here
Termést kötött mézalmácska

Természetművészet külföldön és itthon

Manapság még nem teljesen letisztázott a természetművészet fogalma, de nyomon tudjuk követni fejlődését a megjelent könyvek alapján.

A hatvanas években Land Art című könyvek, a hetvenes években Art in the Land (Alan Sonfist), a nyolcvanas években Art and Nature, a kilencvenes években Art in Nature (Vittorio Fagone) és a kilencvenes évektől Nature Art (Yatoo csoport). Évtizedek művészetét nézhetjük meg ezeken az írásokon keresztül, de dolgozatomban nem célom mindenre kiterjedt kutatást bemutatni. Szeretnék ennek a rendkívül sokszínű irányzatnak pár képviselőjét felvillantani külföldről és Magyarországról.

A nature art elnevezés Amerikában és Nyugat-Európában nem elterjedt, helyette a land art elnevezés szerepel. A land art a természeti környezet formavilágát és kellékeit monumentális szabadtéri installációk létrehozásához használja, művészeti irányzat, ami a 60-as évek végén és a 70-es évek elején Amerikában jött létre. A belőle kinövő különböző irányzatok az ecoart, az environmental art, az earth art és a primitivist art.

A nature art magyar megfelelője a természetművészet kifejezés. Először az Ernst Múzeumban megrendezett Természetesen című kiállításon (1994) találkozhattunk a megnevezéssel.

Ebben az irányzatban az alkotáshoz a művész általában természetes anyagokat használ, az anyagmegmunkálás során főleg kézműves technikákra szorítkozik (csapolás, fonás, kötözés…) Ezek a művek a mainstream ellenében jönnek létre, legtöbbször nem szállíthatóak, így kevéssé kerülnek be a galéria és múzeumi intézményrendszerbe, a gyűjtők érdeklődési körén is kívül esnek. Ez a vizuális művészeti terület erősödő ökológiai problémák kapcsán nagyon aktuális és társadalmi értelemben is hasznos művészi kifejezés, amely egyes esetekben szemléletmóddá is vált.

Bob Verschueren belga művész, aki 1978-ban kezdte meg tevékenységét, amikor elkészítette az első szélfestményeit, a szél segítségével természetes pigmentek terjedtek el a tájon. Innentől különösen a természet és a növényzet érdekelte, több mint 300 installációt produkált szerte Európában és a világon. Ezek az installációk tükrözik az élet és a halál közötti örökkévaló határt, valamint az embert és a természetet egyesítő, olykor ellentmondó kötelékeket. „Nem tekintem magam ökoművésznek. Az ökológiai tudatosságnak úgy gondolom, mással van dolga: egy életetikával.”

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Chris Booth 1948-ban született az új-zélandi Kerikerben, szobrászata kapcsolatban van a tájjal, a tájformákkal és különböző vidékek őslakosságával. Bár sokat merít az őslakos Maori jellegzetességekből, mégis megmarad a saját egyéni stílusa és természettörténeti, tájformai aspektusokat ragad meg. Munkái olyanok, mint a nagy táblák, földtakarók vagy oszlopok. Megbízásai közé tartozott a Hamilton Gardens (2004-2005), a Lincoln University előtti szobrok (1997), a Whangarei Millenium szobor (Wahiri Hetereka-val együttműködésben (2003-2006). Alkotott Ausztráliában, Németországban, Hollandiában és Angliában is.

enter image description here

enter image description here

Hamish Fultont a hetvenes évek elejétől néha szobrásznak, máskor fényképésznek, konceptuális művésznek vagy land art művésznek tekintették. Fulton magát „sétáló művésznek” tekinti, úgy gondolkodik a művészetről, mint életszemléletről és nem a tárgyak előállításában látja lényegét. Rövid kirándulásait értelmezi műalkotások formájában. 1973-ban több mint 47 nap alatt 1022 mérföldet gyalogolt a skóciai Duncansby hegyfoktól az angliai Land’s End magaslatáig. Elhatározta, hogy alkotásai során csak egyéni sétáinak élményeiből fog inspirálódni. Kiállításain és könyveiben szereplő szövegek és fényképek által mi is átélhetjük gyaloglásainak emlékét és részeseivé válhatunk tapasztalásának.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Nils-Udo az environmental art területén a hatvanas évek óta az adott vidék anyagaiból készít montázs-szerkezeteket. Ezzel kapcsolatot teremt a kertművelés és a művészet között. Vizuális ellenpontok létrehozására törekszik a szerves és szervetlen részek viszonyában. Munkái helyszín specifikus jellegűek és integráló törekvésűek. To Gustav Mahler (1973), Birch Tree Planting (1975), Spruce Tree Planting (1976) - természeti hímzés mintának tekinthetőek. Mind a látható, mind a rejtett struktúrák összetevői tevékenységének. Új Delhiben gólyahír-füzéreket készített, melyek egy ősi boltívről függönyként omlottak le, előhívva ezzel egy szakrális jelenlétet. Ültetvények iránti tudásvágya összekapcsolódik a tájszerkezetek létrehozásával.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Jean Paul Ganem 1992 óta dolgozik tájművészként. Sok hasonlóságot mutat munkássága a Land Art irányzattal, de mégis több dologban különbözik alkotói tevékenysége. Erre példa, hogy nem érintetlen területeken alkot, hanem emberek által használt helyekkel dolgozik és a jövedelmezőség is része munkáinak (termőterületek vagy energiatermelés). Jellemző még tevékenységére a geometrikus formák használata. Montrealban, a nemzetközi reptértől nem messze egy 100 hektáros szemétlerakatot szépített meg a virágkompozíciójával 2000-ben. A virágok a biogáz szenzorok köré lettek telepítve, így a szeméttelep nem tűnt el.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Agnes Denes magyar származású, ma Amerikában élő művész. Az environmental art egyik úttörője, de sokrétű és nehezen definiálható alkotó. Egyik kiemelkedő munkája a World Trade Center közelében lévő szemétlerakónál készült, ezt a területet megművelte és búzával beültette. (még a közösségi kertek előtt) 1982-ben. Az urbánus környezet kellős közepén készítette el installációját és elnevezte Wheatfield – a Confrontation-nak, ami utal a város-termőföld, gazdaság-éhínség ellentétekre. Másik lenyűgöző alkotása a Treemountain Finnországban. Egy kúp alapú hegy 11000 szabályosan ültetett fával. A hegy 400 évig érinthetetlen, ennyi időre védetté is nyilvánították ezt a területet.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Erőss István Magyarországi képviselője a természetművészetnek. Rengeteg nature art programban vett részt. Mindig az adott hely kultúrájára reflektál munkáival és gyakran saját testét is használja egy létrejövő alkotásban. Ezekre példa a Harmincezer evőpálcika című 2008-ban Dél-Koreában létrejött műve. Szervesen beilleszkedik a környezetbe és felmerül a kérdés, hogy az objektum utalás a természet felfalására, vagy csak a fa további ágaiként értelmezhetőek? Másik munkája a Trágya-akció, ami 2008-ban Indiában készült, itt egy trónon ül, ahol lassan őt is betemeti az ürülék. Ő is egyesül a földel és a természet örök körforgására utal. Bogáncs pulóverénél, Naptetoválásánál saját testét használta, mint közvetítő médiumot. Zene a szúnyogoknak 2002-ben Japánban készült alkotásánál a helyi erdőből válogatott fákból 100 darabos síp szerkezetét a szél hangjai szólaltatták meg. Itt is reflektált a helyi hagyományokra, hit világra. „A buddhizmus tanítása szerint, ha a természet maga zenél, az mindenképp dicséretes, hisz ezt a zenét semmiképp sem nevezhetjük megkomponáltnak, így kizárható, hogy rabjává váljunk.”

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Az eddigiekből levonható a következtetés, hogy természetművészet sokrétűen értelmezhető és számos lehetőség rejlik benne. Több irányzat is kinőtt belőle és a ma nagyon aktuális problémákkal foglalkozik. Bár páran úgy gondolják, hogy nem említhető egy szinten a „nemes anyagokból” készült alkotásokkal, én ezzel nem értek egyet, hiszen láthatjuk itt is egy összetett gondolkodás szükséges egy kiemelkedő munkához. Nem gondolhatjuk azt, hogy lényegtelen vagy romantikus a természetművészet, mert fontos ökológiai, filozófiai és társadalmi kérdések is megjelennek benne.

Források:
• John K. Grande: Nature-Mirror
• Erőss István: Természetművészet, 2011, 11-13. o.
https://www.ujmuveszet.hu/2015/02/bemartva-es-bemartozva/
https://dailyartfixx.com/tag/jean-paul-ganem/
https://mamusociety.wordpress.com/publikaciok-publications/eross-istvan-kis-erintes-nagy-erintes/
https://zoldbazar.blog.hu/2013/02/24/tajmuveszet_alkotasok_fabol_fubol_tajbol
https://muhaz.org/2008-tmavezet-tolvaly-ern-festmvsz-egyetemi-tanr-konzulens-col.html?page=8
https://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/termeszetmuveszet;jsessionid=5431EDA6ADD70066FD10DFB3556DEA1B

Kert-terem

Hogyan gondoljam el a kertem terét? Milyen is a kert-tér?

Kertem terére tudok egyrészt abszolutista tekintettel nézni: hiszen mozdulatlan, külön levő, saját struktúrával rendelkező, a dolgokat (entitásokat) magába foglaló, áthatolható és elmozdíthatatlanul rögzített. Határjogi és tulajdonjogi lekötöttség. Térképen jelölhető, kijelölhető és beazonosítható.

A kert-tér, amiből nap mint nap láthatóan és érzékelhetően más és más kép bontakozik ki, a bennelevőség tekintetében állandóan változó, sőt mozgó, ezáltal a teret máshogyan és máshogyan beszövő és belakó, kiterjedését a vertikálisba is (felfelé láthatóan, lefelé számomra láthatatlanul) szüntelenül kinyújtóztató minőséggel bír. Tehát a létezők közötti viszonyrendszer alakítja a teret - relativitás.

Kertem levegő terének hol a határa, hol kezdődik a hivatalos légtér? Égig érő fám nem lehet....

Kertem mások által tudomásul vett és magunk által folyamatosan megélt terének története kettős iratú: kintről megítéltetik, a kardinális változás-pontok (ja, hogy így gondoltad?, mikor láttam, hogy csinálod, nem értettem, mit fogsz belőle kihozni!) a környezet részeként értelmeződik, bentről, a mi történetünkben pedig az imaginárius álomkép felé törekvés napi szintű megvalósítási útja zajlik.
Belső kertünk is állandóan egyeztetésben van az önmagunknak már megírt álomkert és a kerti folyamatokra reflektáló napi szintű átiratainkban, mikor a térben a rövid és hosszú távú hatásokat az időben előre érzékelnünk és cselekvési szinten befolyásolnunk kell.

Kert-terem alakításakor a spontán időn kívül lelki szemeim és cselekvő kezeimben a jövőbeli státuszra irányított figyelem van - a változás elfogadása és legitimálása során mégiscsak ott a végcél, amit el akarok érni, vagy el akarok kerülni. A tudás és a szakmai felkészültség révén előre tudom az aktuálisan észrevehetően zajló folyamatok kimeneti eredményét, ezért a látható pontokon kínálkozik beavatkozási lehetőség. A rejtett és nyilvánvaló közötti határvonalak módosulása és nyíltsága, illetve rejtettsége okából ered az, hogy hibázok és már csak a következő tenyészidőszak alatti munkafolyamatba van lehetőségem integrálni az idei év tapasztalatait.

Kert-terem, mint cselekvési mező a kezem által csak a lehetőségek kibontakozásának a tere és a természeti tényező miatt mindig is csak az esetleges siker előkészítője. Az ismeretlen és a kiszámíthatatlan mechanizmusok hibaként íródnak bele a térbe (pl. csenevész, beteg növény), hiányként jelennek meg (pl. ki nem bújt, meg nem eredt növény hagyta üresség).
A hagymásokat ősszel előre megtervezett hímzéses partelbe rendezem. A terv tökéletes megvalósulása, a kivitelezési aktus nem egyedül az én kezemben, hanem a természet erejében is van. Tavaszi kibújáskor már nem tudom pótolni a ki nem bújt hagymákat, a terv tökéletes mivoltát felülírja a természeti tényező és hiányként mutatja meg magát.


hang: Kovács Balázs

Edward W. Soja Harmadiktér fogalmának együtt-hatása folyamatosan zajlik - de láthatatlanul, az elbeszélés, az elmesélés, sőt, a kint és bent párbeszéde révén tudom csak feloldani a dialektikát és az áhított trialektika felé irányulni. Az átélt szövegkorpuszok összeolvasásában lesz majd egy új szövegdinamikai esélyem a megértés bonyolultabb egymásra-hatásainak megmutatására.

A kert, mint szövet vagy mint szöveg.
A kert élő szövete rányomul az élettelen, az épített részek széleire és folyamatosan elnyeléssel fenyeget. A természeti erő, mely mindent képes betakarni, elrejteni. A járdára nyomuló gyepfelület, a futónövények homlokzatfedő szerepe. Kétfajta textúra összeillesztésének módozatbeli kérdései: a létformák nem egybefonódnak, hanem egymásra nyomulnak, alágyűrnek.
A kert írott és festett valóság a papíron: szövegként, vagy képként jelenik meg. Panorámafotó, mint a tér közepén álló falfestmény szemlélője. A történetek tereként megjelenő leírás, mely valósságában és elképzeltségében már a képzeletbeliség révén is az irodalmiság fogalmába tartozik.

Genius loci

Az óráimon többször előkerült már a hely szelleme, a genius loci fogalma. Jelentésekkel, érzetekkel, képzetekkel, emlékekkel, történetekkel felruházott terek, melyek a narrativitás által a múltból a jelenbe üzennek.
A Colosseumban állva nehéz eldönteni, miért érezzük oly elementárisan a véres por szagát. Azért mert tudjuk a hely történetét? Vagy tényleg ilyen szaga van?
A Capitolium dombon még mindig ott lakik Jupiter vagy a tér megtapasztalása olyan esztétikai élmény, mely a szépet már a spiritualitásba helyezi?
Genius: (lat.) szellem, őrzőszellem, védőszellem, átvitt értelemben szellemiség, szellemi képesség, teremtő képesség (geno: nemz, szül).
Loci: (lat.) hely.

enter image description here
A bonyhádi Perczel Mór kúria egyik üres szoborfülkéje - életet lehelni, széppé tenni.

Lampion – virágban is (Physalis alkekengi)

Ez írásochka úgy lett, Kegyes Olvasó, hogy a minap a Kedves Szerkesztőasszony itt, a Faluságban íra az őszön a saját kezeivel a kertbe kihajított kis mákgubónak a csontvázzá válásáról tavaszra. Eme képet eszembe vévén, elménk hasonló kerekeken fordulásán elindíttatván, a Szerkesztőasszonynak, Juditnak pár sorocskát írtam vala. Ő arra válaszola, engemet az írás erányában buzdítva, így magam ezeket nyomban megírám vala:

Mindig is vonzódtam a lampionokhoz. Ahogy a gyertyaláng belülről, lebegve átvilágítja a titokzatos keleti mintákkal megfestett színes papírhengereket vagy egyéb változatos, kinyitható, összecsukható, hullámos felületűre préselt formákat, ahogy a gyertya remegő fényével feléleszti a napvilágnál kifakultnak, jelentéktelennek, néha egyenesen csúnyának látszó papírtárgyakat, ahogy az életre keltett lampion derengő fényével, ünnepi alkalmakkor, hangulatossá varázsolja a máskor sötét szobasarkokat. Élénken él az emlékeimben, milyen nehéz feladat a megfelelő gyertya kiválasztása, tűzbiztos elhelyezése a papírlampionban, amihez különféle ötletes barkácsmegoldások szükségesek, jócskán kell bíbelődni vele, de megéri! Ma már a biztonságos, de hideg LED fényforrások váltak uralkodóvá, mi több, színváltósak, napkollektoros fényforrásokkal is kaphatók, akár a szép, hagyományos papírlampionok, vagy a kor ihlette, vékony műszálas textilből készült, strapabíró darabok.

enter image description here
Régi papírlampion

enter image description here
Gyertyával világító papírlampion

enter image description here
Kínai papírlampion félig csukva

A lampionvirág tehát már e neve miatt is közel áll a szívemhez, de vonzóvá teszik a ködös, szürke novemberben, a csatakos, őszi esőkkel áztatott, túlnyomó részben már barnás, kifakult színekben sápadozó kert sarkában, minden időjárásbeli megpróbáltatása ellenére is élénk, cinóbervörös-narancssárgában pompázó, szinte világító kis lampionjai is. Szedtem is belőle egy csokrocskával, amikor rátaláltam. Egész télen beragyogta a lakást reménytadó, felélénkítő színeivel, amikor kint a szürkeség köd alakjában hengergett, és akkor is, amikor a világ vakító, hófehér palástba burkolózott.

enter image description here
Szobában telelt lampionvirág

Újra a lampionvirág kertje felé vitt minap az utam. A rózsabokrok a februári, túl korai, csalfa meleg által kicsalogatott, majd az újra eluralkodó erős fagytól megsebzett rügyeiket ápolgatták, nyújtóztatták az újfent kellemes napsütésben. A kint telelt lampionvirág pedig új arcát mutatta: élénk színű bőre lehámlott róla, csak a mákgubó-csontvázhoz hasonlatosan lecsupaszodott, szépséges szerkezetével büszkélkedhetett, egyik-másik lampionjában még megőrizve lámpását: a narancssárgán világító termését.

Most átadnám a szót a képeknek:

enter image description here
Szabadban telelt lampionvirág

enter image description here
Együtt

enter image description here
Átmeneti állapotban

enter image description here
Átmeneti állapotban

enter image description here
Lampionvirág-csontvázak

Ez a jelenség eszembe juttatott egy ajándékba kapott kedves csecsebecsét is:

enter image description here
Különleges kínai könyvjelzővé nemesedett levélcsontváz

enter image description here
Kínai könyvjelző csomagolása

Zárásképpen még egy gondolat:

enter image description here
Levélerezet

Aki pedig többet szeretne tudni a lampionvirágról, például itt tájékozódhat:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lampionvir%C3%A1g https://kertlap.hu/lampionvirag/