A PTE-MK szobrászművész szakán körülbelül másfél éve végzem kutatásomat a meztelencsiga fóbiámmal kapcsolatban, a képzőművészet eszközeivel közelítek félelmemhez, és megpróbálom kifejezni, feldolgozni, vagy átalakítani a csigákkal kapcsolatos irreális érzéseimet.
Ezzel párhuzamosan vizsgálom és megfigyelem az állatokat közelről, megpróbálom leírni és megismerni fizikai jellemzőiket, feltárni szimbolikus jelentésüknek lehetséges rétegeit.
Önreflexiót gyakorlok, ami abból áll, hogy egy meztelencsigával való találkozás során megfigyelem saját fizikai és mentális tüneteimet is, a feszültség oldásának érdekében megosztom a tapasztalataimat és másokkal is beszélgetek hasonló tapasztalásaikról, csigákkal kapcsolatos, bizarr, ijesztő, vagy kedves élményeikről.
A téma meglepően termékenynek bizonyult, bár a meztelencsiga nem a legszerethetőbb állat, mégis mindenki életében felbukkan időközönként, váratlanul egy szandálban szétloccsanhat a talpunk alatt, álmunkban meglephet minket egy fesztiválon, ha épp a fűben szenderedtünk el, belenyúlhatunk egy virágcserép áthelyezésekor, aki pedig kiskertet művel, napi szinten komoly problémákba ütközhet a veteményesében vagy a virágai között a spanyol csupaszcsigák kártételei miatt.
Ez utóbbi kimeríthetetlen beszédtéma, így a védekezésmódok széles tárházát nyitotta meg előttem, és rengeteg hétköznapi gyakorlatot, ami a kertészkedők mindennapi küzdelmeibe enged betekintést, ezek integrálásával válhat művészeti tevékenységem sokkal nyitottabbá vagy közérthetővé.
Kutatásomat 2020 tavaszán kezdtem meg a fémöntés kurzus keretein belül Mészáros Gergely óráján: egy korábbi, még középiskolában felmerült ötletemet szerettem volna megvalósítani, önteni egy ehető csoki meztelencsigát. Először naturálisan megmintáztam a pucércsigát méhviaszból, majd tanárom segítségével szilikon negatívot készítettünk, a későbbiekben pedig szerettem volna fémből is önteni néhány példányt, elkezdeni kísérletezni az anyagminőségekkel, vajon melyik adja vissza leginkább az állattal kapcsolatos benyomásaimat?
A műhelymunkának véget vetett az első nagy járvány miatti lezárás, ekkor hazaköltöztem és elkezdtem sokkal rugalmasabban megközelíteni a témát, valamint felfejteni pontosabban lélektani hátterét és olyan alkotókat is kerestem, akik szintén foglalkoztak már hasonlóval.
A kész csokoládé csigáimat apukám születésnapi tortájára helyeztem, létrehozva egy ehető objekt munkát. Tête á tête – Édes kettes lett a kompozíció címe, ami két meztelencsiga párzás előtti meghitt találkozását mutatja be. Mint tudjuk, a csigák hímnős állattok, ezért meghökkentő gyorsasággal képesek elszaporodni. Apukám nagyon sokat nevetett a tortáján, és megbirkózott az egyik csiga elfogyasztásával is, melynek keménysége arra engedett következtetni, hogy van még mit csiszolni a bonbonkészítői tudásomon. Én sajnos nem mertem megenni egyiket sem, viszont öntöttem egy csigát csoki pudingból, ami sokkal ruganyosabb és fogyaszthatóbb állagú lett. A meztelencsiga a bekebelezés által kísérletet tett arra, hogy a részemmé váljon, de egyre nyilvánvalóbbá vált a pudingcsiga után, hogy ez nem sikerült.
Mivel a fémöntés kurzust online folytattuk, ezért ennek hatására tervezni kezdtem, hogy egy leendő fém csiga testén milyen patinákkal kísérleteznék és mozdulat tanulmányokat is készítettem. Egy ilyen elkészült mintalap nyomán kipróbáltam, hogyan működhetne textilmintaként a kép és ez inspirálta következő munkámat, egy csigákkal telenyomtatott lepedőt. Szeretnék majd készíteni egy egész ágynemű garnitúrát ezzel a mintával, mert a meztelencsigák rengetegszer felbukkantak az álmaimban, gyakran meghökkentő, magyarázó kontextusokban. Egyszer például azt álmodtam, azért szükséges a házban a közelségük, mert minden helyiségben egy meztelencsiga tisztítja a levegőt, egyszer pedig egy éjszakai kertben találkoztam fluoreszkáló példányokkal.
A textilminta készítése során az egyes naturálisan megfestett csigákat absztraháltam, fokozatosan átlényegültek a folyamat során, a rajzok alapján nyomódúcokat készítettem belőlük, melyeket egyenként elneveztem, így a csigák személyiségeket kaptak és kedves ismerősökké lényegültek. A lepedőre való felvitelhez előrajzoltam egy sablonnal a csigák sziluettjeit, hogy tudjam, melyik nyomat hová kerüljön, több fázisban felrajzoltam a helyüket a lepedőre, majd lenyomtattam textilfestékkel, végül vasalással rögzítettem. A munka közben az előrajzoláshoz készített sablonnal árnyékokat kezdtem vetíteni különféle felületekre, majd az arcomra is. Így jött létre a Félelmem árnyékai című önarckép sorozatom. A csigák sziluettjein keresztül napfény emelte ki arcom egyes részleteit, így a végső látvány felbomlóvá, zavarossá vált a hangsúlyeltolódásoknak köszönhetően. Sok fényképen elsőre nem is felismerhetőek a csiga sziluettek, csak hosszasabb szemlélés után, ami megfeleltethető annak a jelenségnek, ahogyan a természetben bukkannak fel ezek a titokzatos, rejtőzködő állatok.
Ezeket a fénykísérleteket idén folytattam tovább a tavaszi félévben Ecsedi Zsolt Fényművészet című kurzusán, szerettem volna a térben kiterjeszteni és tapasztalhatóvá tenni mások számára is ezt a szituációt. Már az egész testem felületére vetítettem a csigákat, amikhez időközben újabb sablont készítettem kisebb sziluettekkel. Kezdetben a természetes fényhez ragaszkodtam, mert tetszett a gondolat, hogy meleg napfénnyé alakulhatnak a csigák. Ehhez készítettem egy dobozteret is, amiben vizsgálhatom a fényjelenségeket. Ahogy a sziluetteken keresztül befényképeztem a dobozba, létrejött egy léptékváltás és a nagy csigák testén belül rengeteg kis csiga jelent meg.
A dobozteret használva éjszaka is elkezdtem vetíteni, de a fényforrás irányát megfordítva a dobozból kifelé világítva vetítettem a látványt felületekre. Így a tér teljesen felszabdalódott, a csigák elárasztották a szobámat, majd az éjszakai udvaron szintén újabb izgalmas fényjelenségeket produkáltak az eltérő faktúrákon. A világ csak rajtuk keresztül vált láthatóvá és megismerhetővé. Olyan ez, mint mikor nem tudunk levenni egy szemüveget, csak egy nézőpontból látjuk a dolgokat a sötétségben.
A pucércsigák plasztikájának tanulmányozását mindezzel párhuzamosan szintén folytattam, szappanból kezdtem el csigákat faragni, illatok és színek töltötték be a szobámat, kellemes adalékként társulva a kellemetlenhez.
Úgy képzeltem, a nedves szappan érintése hasonló lehet egy meztelencsigáéhoz, leszámítva, hogy talán kevésbé ragadós, viszont ugyanúgy habzik, mint egy besózott pucércsiga.
A szilikon negatívot is újra használni kezdtem, színes viaszgyertyák maradékaiból öntöttem csigákat, szerettem volna nagy tömegben előállítani őket, és a sokszorosítás problémája foglalkoztatott. Az egyes példányokat lefotóztam a kertünkben is, különféle környezetekben. Meghökkentő színükkel szürreális hatást keltettek, vagy épp teljesen beleolvadtak a lila díszkáposzta fodros leveleibe.
A csigák felhasználásával szintén installációkat szerettem volna készíteni, amik átélhetővé teszik a tömeges megjelenésük által okozott sokkos állapotot, vagy leírhatják invazív természetüket.
Paradoxonnak tűnik, hogy míg ilyen védtelenek és kiszolgáltatottak, növények cserepeiben utazva hatalmas távolságokat tesznek meg, újabb és újabb területeket meghódítva és elpusztítva és mindezt az ember teszi lehetővé számukra (és még jó pár egyéb faj számára is). Ebből a gondolatból kiindulva terveztem meg a Mars-béli táj című installációmat, ami ezt a kopár, sík vörös földet tette volna tekintetünkkel bejárhatóvá, rajta a már megjelent meztelencsigákkal és életüknek kusza, nyálkás nyomaival.
A másik tervem, ami a diplomamunkám alapját képezi, csak később merült fel bennem, a bevezetőben említett kertészek hatására, hiszen szent dühükben a spanyol pucércsigák iránt könnyedén megértettük egymást.
Rengeteg házi praktikát gyűjtök a csigák elleni védekezéssel kapcsolatban mostanáig, és el sem merem képzelni, milyen megoldások merülhetnek még fel. Sokat a családom is kipróbált - só, hamu, tejsavó, sörcsapda, indiai futókacsák - de az egyetlen hatékony megoldásnak az bizonyult, ha anyukám éjszaka fejlámpával a kertben összeszedte őket egy zacskóba és valahogy elpusztította őket. Hiszen a csigákat egy új helyre áttelepítve ott azok természetes ellenség híján ugyanúgy elszaporodnak és károkat okoznak, mint eredeti helyükön.
Mindig anya volt az a személy, aki gyerekkoromban engem is megvédett a csigáktól, eltávolította a nemkívánatos példányokat a biciklinyereg alól vagy a lakásból, ha valahogy bekerültek egy csokor virággal. A csigákra hivatkozva midig megúszhattam a salátamosást vagy a spenótszedést, vagy bármit, amihez nem volt kedvem, ezért anya egy idő után megelégelte a dolgot és ösztönzött, hogy szembenézzek a félelmemmel, különben sosem szűnik meg. Persze ha egy pók mászott a hajába, akkor én mentettem meg őt.
Szerettem volna a csigákkal való viszonyomba bevonva ezt is megjeleníteni, valamint a kertészeti toposz használata is kiszélesítette az értelmezési tartományt és azt hiszem képes széles körben kapcsolatot teremteni, valami olyasmi, amihez sok mindenkinek köze van, ha más nem hát úgy, hogy egy megszállott családtagunk éjjelente elszántan védelmezi a káposztáit, csigák után kutatva.
A téma mélyén korunk ökológiai válságának kérdései is felmerülnek, párhuzamot vonhatunk a csigák féktelen étvágya s a sajátunk között, vagy az özönfajok kérdését tekintve felmerülhet az őshonos fajok visszaszorulásának problémája, és a klímaváltozás is. A diplomamunkám tehát a szobrászat eszközeivel ezt a szituációt fogja megjeleníteni, a káposztáskertet, amiben anyukám csigákat szed. A szobrok textil borítást kapnak, jelenleg is hungarocell magra épített textilkáposztákat varrok és édesanyám szobrát is elkezdtem kialakítani.
A meztelencsigák témája azt hiszem, még tovább kísér vagy kísért a jövőben is, mert rengeteg ötletem és tervem van még, amit meg szeretnék valósítani.
Hogy sikerült-e feldolgoznom a fóbiámat? Túl vagyok-e rajta?
A válasz egyelőre még inkább nem, bár múltkor már megérintettem egy apró meztelencsigát, ami nagy előrelépés, de még nem győzelem! Továbbra is váratlanul nagyokat tudok sikítani egy hirtelen felbukkanó pucércsiga láttán.
Annyit viszont biztosan elértem már, hogy az ismerőseim meztelecsigákat fotózgatnak és küldözgetnek nekem, vagy én vagyok az első, aki eszükbe jut róluk. Rengeteg izgalmas cikkel és videóval látnak el szárazföldi és tengeri csigákra vonatkozóan is. Így bár lassan de biztosan, mégis nagyon intenzíven mászom valahová én is.