Saját 12 pontom huszonnégyről

  1. Újra és újra vidámságot hoz az írás öröme számomra; ezért kimagasló érzület, amikor írhatok a Faluság blogra.
  2. Minden az apró dolgokban rejtőzik el; mert egy buszon, vonaton történő pár perces eszmecsere is kiteljesíthet egy napot.
  3. Anyám egészségtudatos felfogása; hiszen ritkán fázom meg és gyorsabban tudok kijönni belőle.
  4. Apám spórolós mivoltja; mivel megpróbálok én is így tudatosan gyűjtögetni.
  5. Barátaim értéke; azért, mert ha kicsit kimerült vagyok, van kit hívni, hogy feltöltődjek.
  6. Kevesebb a több elve a tanításban is; ne próbáljak másfél óra alatt minden történelmi szenvedélyemet és évszámot lelkes jelentkezőimre egyből ráborítani.
  7. Előzőből kiindulva, csak annyi tanítványt vállaljak; akiknél, nem érzem, hogy az erőm elfogy már a hétvége felé.
  8. Úszás; mint régi kedvenc sportom újra felfedezése, amely remek lazító program számomra. Jövőben, úgy alakítom, hogy bérletes is legyek.
  9. Ezzel szemben szintén fontos észrevételem; hogy a túlzott sportot már kerülni fogom, adrenalin ide vagy oda. Figyelek ezentúl, hogy mi az elég.
  10. Eddig is szerettem, hazajárni Csíkszentdomokosra, anyám falujába; most már egyenesen imádok, lenyűgöz az otthoniak józan, de mégis világot ismerő életbölcsességei.
  11. Európában születtem; mert szeretem a kontinensem irodalmi kultúráját, több ezer éves történetét, művészeti szellemiségét.
  12. Kinyílt kapu öröme; amikor megérkeztem Balázsékhoz, nem tudtam pontosan, melyik házban laknak, és remek érzés, mikor az embert várják.

"Healthy Nature, Healthy Future"

A brief inspirational insight into biophilic architectural design through the eyes of an interior design student


Abstract
The author tries to give a short representation of contemporary biophilic architectural design by raising relevant questions, providing definitions and show-casing a sample of sustainable/organic architecture, the Bosco Verticale in Milan, Italy.
keywords: biophilia, health, sustainability, synergy, green homes, smart homes


Introduction: city life as the ultimate health risk?

Just like in the phrase “happy wife – happy life”, a powerful interrelation can be seen between the general well-being of our planet and immediate natural environment as well as the welfare of humankind both on a broad and on an individual level. Since the initial steps of the progress towards what we call civilization, humans have always formed an integral part of nature – living off its useful produce on the one hand while, on the other hand, forming and shaping their environment according to their needs, creativity and limits. This also means that whichever steps we have reached in the process of our human and – parallelly – technological development, we have relied on nature in all fundamental walks of life: to strive both physically and mentally (health and growth), to create communities and a dynamic network of exchanging commodities (society and economy), to build our shelters (protection and construction), to decorate our interiors and create versatile artistic forms of expression (art and design). During this progress, humans have not only used natural elements to their advantage but have also left their imprint on their surroundings – both in a positive but, sadly, also in a negative way. As it is, we do not have to thoroughly dig into historical studies to realize how much we have detached ourselves from nature by the 21st century – having developed the idea of control over instead of collaboration with nature throughout the ages, which has led to having inflicted enormous damage on our environment. Our simple high school studies show us already at a young age that conquering and taming nature have been progressing hand in hand with our technological advancements, which have yielded an unhealthy relationship between us and mother nature by now. It might have started with control over fire, proceeded with the development of irrigation in Mesopotamia and Ancient Egypt, the Agricultural Revolution, marvellous Roman engineering solutions, colonization and exploitation of lands, the Industrial Revolution up to the deforestation of rainforests in the 20th century and other such activities so that in 2024 we are facing extremely serious issues related to nature and thus, to our own health as well as the question of a possible sustainable life since the Doomsday Clock is ticking fast and scientists tell us that we only have 90 seconds left till midnight. (1) The question remains yet unsolved: is there any possibility for humankind to come up with innovations that will help reconnect with our natural habitat instead of destroying what is still left of this bond. Technological development seems unstoppable – a kind of forceful progress inherent in human nature, and why would anyone even wish to put an end to it in an age that deeply believes in the capabilities of the individual as well as of communities? However, one significant reason behind the distance between nature and humanity is that we have become technologically advanced city-dwellers to a point where the essence of city life has continuously been causing excessive harm to aspects of health both of our environment and us who have generated this scenario. By the 20th century, we came to experience urban life more like a burden in spite of all the convenience it brings about: challenges of waste collection, traffic problems, congestion, polluted air, lack of greenery, detached and alienated communities marked the age of the city in every single megapolis from New York through London to Istanbul and all, no matter how shiny the surface looks in travel ads and city marketing. In short, cities started to kill what we mean by “healthy life”. Fortunately, the 21st century has recognized our current depressing state, so city planners, innovative architects and cultural hubs have started to act against different aspects of this destructive progress. Such communities have realized that by constantly damaging our immediate and also extended natural environment, we are essentially destroying ourselves. Consequently, even if unaware, we are living in an era that can either terminate healthy life as it is or accomplish the transformation necessary to revive it. Therefore, this short study tries to shed some light on and inspire one to get more deeply acquainted with what is today called the biophilic concept, which might yield the ultimate solution for the integration of long-term sustainability with infinite technological development. The biophilic mindset can hardly be said to be an innovation as it is an inherent characteristic of humans to be an integral part of nature. Nevertheless, the 20th century saw the creation of this term for a reason, i. e. because we are in great need of reviving and strengthening this bond. This brief analysis focuses on only a few architectural innovations, highlighting especially one working building that can stand as a perfect symbol for biophilia in construction design nowadays. Still, the actual goal of the study is to inspire the Reader to investigate further into the matter and find their own ways of contributing to this hopefully sustainable technological growth.

Basic concepts related to biophilia: can technology and nature collaborate, or must they forever be mutually exclusive?

This study does not wish to provide an analysis of our past examples of biophilia, rather I desire to turn our focus on how new technologies and philosophies are struggling to commit to creating innovative methods in order to see how a possible newly envisioned healthy future might be achieved, especially in terms of our living conditions. The latest trends in various fields of technology have been seeking to call for action from humanity to change our wasteful lifestyle not only because of the planet but mostly since it is in our own utmost interest to do so. Before taking a look at some of these instances of cutting-edge ideas, we should turn our attention to understanding some basic interconnected concepts like health, biophilic technology, green homes vs smart homes and synergy.

Health
According to the WHO, “health is a state of complete physical, mental and social well-being and not merely the absence of disease or infirmity”. (2) If we look at Cambridge Dictionary, the definition says that health is “the condition of the body and the degree to which it is free from illness, or the state of being well”. (3) However much I am an advocate of any intellectual material of Cambridge origin, I have to acknowledge that the WHO definition is much broader and more apt for describing the 21st century understanding of health. The type of wholesomeness and completeness, integrity and fulfilled health derived from the WHO definition is exactly what humankind envisions for itself for a bright future.

Biophilia and biophilic design
Examining again Cambridge Dictionary, biophilia stands for the “love of living things and nature, which some people believe humans are born with”. (4) The Merriam-Webster Dictionary – also being a reliable source when it comes to definitions – says biophilic as an adjective means “relating to, showing, or being the human tendency to interact or be closely associated with other forms of life in nature”. (5) The latter dismisses the essence of the Ancient Greek word “philia”, which means “love”, so we might state that in comparison, this time it is the Cambridge Dictionary that provides the more precise explanation of an expression. According to the Wikipedia, biophilic design “is a concept used within the building industry to increase occupant connectivity to the natural environment through the use of direct nature, indirect nature, and space and place conditions. Used at both the building and city-scale, it is argued that Biophilic design offers health, environmental, and economic benefits for building occupants and urban environments, with few drawbacks”. (6) Any biophilic design therefore works for the ultimate goal of creating a bond between humans and nature in any way possible – it operates in various fields from education through health care to workplace biophilia so that human health is aided and restored by using, producing and applying natural elements. Simply put, the key concept of biophilic design aims at the connection between humans and nature for human health, which, in return, is the ideal working state of nature.

Synergy
Cambridge Dictionary states that synergy is “the combined power of a group of things when they are working together that is greater than the total power achieved by each working separately”. (7) Wikipedia says that “synergy is an interaction or cooperation giving rise to a whole that is greater than the simple sum of its parts”. (8) Basically, both definitions mean the same as both stem from the original Greek meaning of the word, i. e. cooperation. This exact meaning is what contemporary researchers, architects, designers and philosophers wish to achieve in practice when they discuss various ways of collaboration between technology and nature today. Smart homes vs green homes Smart homes being the collection of the cutting-edge solutions technologically clever enough to control the working of a home even without immediate human instructions have gained the general reputation of somehow existing out of the scope of what we call “natural”. Previously, with the emergence of smart homes, people used to perceive such dwellings as artificial, aiming more at convenience and even luxury, prioritizing the use of advanced technology over being nature-friendly or in any connection with natural elements at all. The reason behind how the public eye viewed smart homes was the high consumption of energy resources for the mere sake of comfort. As opposed to this phenomenon, green homes have forever been designed to meet the expectations of our vision of a sustainable future – they have always been constructed to be eco-friendly, energy efficient and collaborative with nature. Nevertheless, a synergy has been formed in architecture and design to create a cooperation between technology and sustainability. Thus, lately the green concept has been working hand in hand with the smart idea of a home to provide, a bit ironically, the luxury of an environment-friendly construction, which restores and supports human health in every aspect.

All in all, the basic concepts and philosophies defining how we create living spaces have become deeply intertwined so that in the 21st century we cannot speak about health either without reconnecting with nature or capitalizing on technological advancements.

A short analysis of one instance of contemporary biophilic architecture: Bosco Verticale, Milan, Italy
We might go back early in our past and view the Hanging Gardens of Babylon as an example of biophilic architecture, so that it becomes apparent that humankind did respect the benefits nature can provide us with to create spaces of harmony. However, the concept itself is part of our modern terminology for a reason, namely, that humans lost touch with their environment over the centuries and have only recently become aware that they are in desperate need of a renewal of this beautiful friendship. According to Constructive Voices, ”the concept of biophilic design was first introduced by Edward Wilson and further developed by Stephen Kellert, who established practical guidelines for its implementation in architecture” (9), thus, it is a strictly 20th century term. It is common knowledge that there have been a great number of architects and buildings that can be associated with biophilic/organic/sustainable design – all these terms have become interchangeable over the decades. We might mention Frank Lloyd Wright, Jørn Utzon, Kisho Kurokawa and maybe the more well-known Antoni Gaudí and so many more to shed some light on what it means to construct human habitats in harmony with nature.

Eventually, this study focuses on Bosco Verticale, Milan, Italy as one of the most successful and currently working illustrations of biophilic design to show its essential core.

enter image description here

General information
Name: Bosco Verticale
Style: Sustainable/Organic/Biophilic Architecture
Location: Milan, Italy
Date: 2007-2014
Architects: Boeri Studio: Stefano Boeri, Gianandrea Barreca, Giovanni La Varra, Laura Gatti Historical Influence: Stefano Boeri, the main architect of the building was on the one hand influenced negatively by so-called “mineral” skyscrapers, i.e. skyscrapers that were clad in glass, ceramics or metal thus generating even more heat than necessary. On the other hand, he was inspired by other examples of green architecture, eg. Casa nel Bosco near Lake Maggiore designed by her mother, others by Hundertwasser, the famous Austrian architect as well as by the rooftop gardens of Emilio Ambasz, the Argentinian-US architect and industrial designer. (10)

enter image description here

The rooftop
The roof of the building is a green rooftop, obviously contributing to the green design of the whole building. Besides the green bushes, trees and plants, which themselves help clean the air by producing oxygen, there are photovoltaic panels installed on the roof, which produce electricity from direct sunlight. (As they are DC devices, inverters are used to produce AC voltage.) Both the rooftop as well as the overall greenery of the building are taken care of by aerial arborists, who are partly horticulture experts besides being professional climbers. The height of the two towers is 112m and 80m respectively, so it was very important that both the rooftop and the overall vegetation were tested in a wind tunnel not to be blown away from the building. (11)

enter image description here

Building materials
There is a great number of different types of materials used for Bosco Verticale. As the goal of the project was to create an organic building shared by humans, flora and fauna together, the building materials had to meet the needs of all. The selection of the plants took years of testing so that all species are able to survive and flourish among such conditions. The towers house a total of 800 trees, 15,000 perennials and 5,000 shrubs. This plant-based “shield” contributes to filtering the air, producing oxygen, reducing the noise level, absorbing harmful emissions and regulating humidity while also creating a forest-like atmosphere that aids the mental well-being of the inhabitants. (12)

enter image description here

Windows and doors
Windows and doors are made of high-quality aluminium and glass, most of them being window and balcony door sashes. They are all rectangular, Industrial style and a modest grey colour to let the eye focus on the flying gardens instead. Due to their size, they let an enormous amount of natural light come into the apartments, however, because of the vegetation, the interior is protected from excessive sunlight to prevent the overheating of the building.

enter image description here

The façade
The façade makes this building look so unique and recognizable. The shapes of the building are rectilinear with rectangular windows, doors and balconies, which are complemented by the organic shapes of the vegetation that soften and alter the Industrial and modern look of the towers, thus creating a truly unique cohabitation of lots of different species. The alternation of the elements together with real living plants creates a dynamic and truly lively atmosphere, what with the greenery also providing a protective, stable and welcoming look, while also turning the building into an actual forest.

Structural and ornamental features
These skyscrapers are the forerunners of other such future icons of sustainable and organic architecture, and it can be clearly stated that their structural and ornamental elements complement each other, serving the overall purpose of a viable and self-sufficient building. If we rip the structure off its vegetation, we can see a great example of a Modernist building with repetitive and alternating rectilinear shapes, some Industrialist elements like steel frames and brick as building material (although concealed) and a minimalist design. However, the fantastic number of trees, shrubs and perennials provides not just the amazing function of sustainability but also the stunning décor of the towers. The changing seasons bring about changing colours in the vegetation, the organic shapes create a natural looking design making Bosco Verticale much more than a simple architectural object: the decoration makes the building capable of housing biodiversity and sustainable living for all of its species. (13)

To be continued: further inspiration
The previous examination of a single example of biophilic design could lead us to an infinite discussion about the continuous emergence of similar and even more cutting-edge buildings, not to mention the fact that this study only deals with design and architecture although biophilia is obviously not limited to the field of design – it involves a fantastically great variety of innovations in all walks of life. Still, I wish to close this short insight with some inspiration that one might consider digging into in case one shares the interests and enthusiasm of the author. I can only encourage the Reader to look at some current extraordinary state-of-the-art buildings like The Eden Project in Frankfurt, Hamburg Innovation Port or The Greenary. Here are some snippets of their descriptions to give you a boost to read into them.
“EDEN combines the best from two worlds: the concise forms of modern highrise architecture and the elemental force of private gardens. In the beginning there was the vision to develop a residential tower, which creates green oases for retreat, peace, security and deceleration in the middle of a cosmopolitan and vibrant global city. With breathtaking views, EDEN has one of the highest residential green façades in Europe”. (14)
“The HAMBURG INNOVATION PORT (HIP) is a technology and innovation center in the vicinity of the Hamburg University of Technology (TUHH), the German Aerospace Center (DLR) and the Fraunhofer Society, connecting business and science.” (15)

Last but not least for now, The Greenary is “a residence that revolves around a ten-meter-tall tree at the center of the house. Multiple living quarters encircle the tree’s leafy branches, all the way up to its top. Located in the Northern Italian countryside, the house was commissioned by Francesco Mutti, CEO of Mutti, the European leading producer of tomato-related products. The project advances CRA’s research into new ways of fusing architecture, natural elements, and advanced technological solutions.” (16)

Conclusion: a brave new world?
When we glimpse out of the window in the space where we are sitting right now and reading this study, what might we be pondering about? Have we already entered this new phase of optimistic design created by the biophilic concept? Are we looking at the ruins of a once beautiful neighbourhood? Is it an inviting or an unfriendly scene that we are experiencing the powers of? How are we feeling: detached from or indulged by nature, distant and uncomfortable or cosy and protected, excluded or included in the space? How much do we ever think about our immediate surroundings as eco-friendly and sustainable or have these terms been used too often to still remain meaningful in an everyday scenario? Are we passive sufferers or active innovators of our space? Do we ever feel the pressure of these nagging questions as an individual or do we tend to shy away from the picture often depicted as gloomy by politicians, the media, sources of power? There have been more and more trials towards creating liveable communities and buildings everywhere in the world because professionals as well as the general public have come to face the serious difficulties created by the consequences of the oppression technology has inflicted upon us over time. There is a great risk of economic and political interests interfering with, limiting or even strangling our healthy vision of the synergy between nature and technology, and one might feel powerless in the face of it all since it is a relevant question what we can do on an individual level. Consequently, the fact that we are living in an age of hubs can contribute to us not feeling alone and unprotected but stronger and more proactive than before – and we must be so! Apart from this brief study, there are much more significant discussions and dialogues going on about biophilia as a possible bright prospect giving hope for a braver world. All I can do by my own means is to try to support and inspire the Reader to take a closer look at the question at hand and dive in, learn more and act as if our life depended on it. Because it does.


(1)https://thebulletin.org/doomsday-clock/current-time/
(2)https://www.who.int/about/governance/constitution
(3)https://dictionary.cambridge.org/dictionary/english/health
(4)https://dictionary.cambridge.org/dictionary/english/biophilia
(5)https://www.merriam-webster.com/dictionary/biophilic
(6)https://en.wikipedia.org/wiki/Biophilic_design (7)https://dictionary.cambridge.org/dictionary/english/synergy (8)https://en.wikipedia.org/wiki/Synergy (9)https://constructive-voices.com/biophilic-home-design-3/
(10)https://en.wikipedia.org/wiki/Bosco_Verticale (11)https://www.stefanoboeriarchitetti.net/en/project/vertical-forest/
(12) https://www.greenroofs.com/2019/07/22/featured-project-bosco-verticale/
(13)https://www.glassonweb.com/news/living-vertical-forest-middle-city-window-sashes-3000-mm-high-pleasant-view-greenery
(14)https://eden-frankfurt.com/architecture
(15) https://www.hamburg-innovation-port.com/en/
(16)https://carlorattiassociati.com/project/the-greenary/

Szabad hétfő - szabad ebéd

Mindig nagy becsben tartottuk, és mindig élvezettel készítettük elő a magunknak szerzett külön időt. Különleges, mert az élmények és érzelmek olyan ritka összefonódása jellemzi, ami sokáig megtart meleg ölelésében.
Egyeske, budapesti egyetemistaként, tulajdonképpen a hétköznapokban már az ohanán kívül van.
Hm.... Szellem-család.
https://falusag.hangfarm.hu/2023/12/szellem-csalad
Ketteske ebben az évben ugyanilyen kilépésre készül. Tudatos anya-gyerek feltöltődéses együtt-léteink, együtt-játszásaink.
Szabad az én gyerekemnek egypár órát adni.
enter image description here
Jakabbal a mai, teniszezés utáni ebédhez terített asztalunk.

Mogyorószüret meditáció

Mitől lehet egy mogyoróbokor különös jelentőségű?
Egy talán semmitől, de húsz mogyoróbokor már mindenképp. Mi ezt nem akartuk, de tényleg. Csak úgy jött az életünkbe telekkel együtt. Hogy megvilágítsam miként tartok most ott, hogy szombat reggel 7-kor a kertben görnyedek a mogyoróbokor alatt: Az úgy volt, hogy kicsinek gondoltuk a 2000 négyzetméteres kertünket. Meg hát a kertszomszéd amúgy is már idős volt, és muszáj volt eladnia a területét. Ami viszont közvetlenül a mi telkünkkel határos. Sőt állítólag valamikor 100 éve ez nem is két telek volt, hanem egy. Szóval az Isten is úgy akarta, hogy mi megvegyük, és újra egyesítsük, ami összetartozik. Na, így van nekünk most 20 mogyoróbokrunk, meg úgy 10 almafánk, cseresznye, dió… stb. Persze, tudom, egy kincs.

De a kincs nem adja ám könnyen magát. Ki is kell azt ásni. Minden évben. Többször is. Ezért most mogyorót szedek reggel hétkor. Tudom, választhatom azt is, hogy ott rohadjon el a bokor alatt. És alighanem részben ez is lesz a vége. De azért rossz nézni. Főleg, hogy rendes diót már évek óta nem láttunk, és a karácsonyi sütibe majd milyen klassz lesz (az a 15 dkg). Hogy lehetne mégis ott hagyni ezt a kincset a földön? Amikor először nekiálltam, csúfos kudarcba fulladt a tevékenység. És veszekedésbe a gyerekkel, hogy arra nem képes 12 évesen, hogy segítsen a mogyorót zsákba rakni. Következtetés: Meg kell bíznunk valakit vagy inkább valakiket, hogy szedjék össze. Férj kijózanító válasza: Mire kifizeted az embereket, már ott is rohadhat inkább… Köszi.

Ma reggel 7-kor végre nem volt égető forróság, sőt egész kellemes idő volt. Egyedül, a mogyoróbokor alatt mogyorószüret meditációt tartottam. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szeretne egy kicsit egyedül lenni a gondolataival. Ahogy szedegettem a kincseimet (tudvalevő, hogy a mogyoró nagyon apró jószág, és nagyon mélyre kell hajolni érte), tehát ahogy szedegettem, egy csomó minden megfogalmazódott bennem. Például az is, hogy luxus körülmények között élünk. Egyrészt úgy mint a 21. századi ember. Ez már önmagában hordozza a luxust. Csak elmegyünk bármelyik boltba, és megveszünk bármilyen zöldséget, gyümölcsöt, amit szemünk-szánk kíván. Egy mozdulattal bekapcsoljuk a mosógépet vagy beülünk az autóba, és percek alatt teszünk meg kilométereket. Másrészt mi itt vidéken egy másfajta luxust is magunkénak tudhatunk. A teret, az időt, a nyugalmat. Csak kilépek az ajtón, és a saját hatalmas udvaromban vagyok csupa zölddel körülvéve. A gyerekeim a szomszédba járnak óvodába, iskolába. A hétköznap reggeli indulás és odaérkezés összesen belefér 10 percbe. Utána itthon dolgozom. Vendégházaink vannak, vagyis tulajdonképpen mi ott élünk, ahová mások nyaralni járnak. Hát mi ez, ha nem luxus?

Az a típus vagyok, aki szívesen gondol arra, hogy milyen lehetett az 1900-as évek elején itt élni. A paraszti kultúra gyakorlatiassága, a „mindennek van oka és következménye” nagy hatással van rám. És egyben kapaszkodót nyújt, amit szerintem manapság már kevesen találnak. Amikor még nem volt hűtőszekrény, viszont a boltban is csak egy-két dolgot kaphattál meg, valóban azon múlt az életed, és a családod élete, hogy milyen módszereket találsz az élelmiszerek tartósítására. A ruháidat nem dobáltad egy hordás után a mosógépbe, mert nem volt mosógép. Meg amúgy ruha is csak pár darab, amiket a nagyanyád vagy anyád szőtt és varrt meg. Minden a természetből táplálkozott és oda is tért vissza. Egyszerűen részei voltunk az anyatermészetnek, és ha okosan, gondosan éltünk az életünket, akkor volt esély, hogy nem halunk bele túl gyorsan. Akkor most szégyellnünk kellene magunkat amiatt, ahogy most élünk? Azt hiszem az ember természetének része az is, hogy azokon a dolgokon, amik nem elég kényelmesek, viszont fejleszthetők, mindig változtatni akar. A fejlődés vágya abból alakult ki, hogy valakinek nem volt elég jó az, ami volt. Változtatott rajta. És egyszer csak ide jutottunk. Szóval azt hiszem, ahelyett, hogy szégyellném magam, inkább hálás vagyok, és gyakran gondolok azokra, akik még tudták, hogy mit miért csinálnak. Például miért ültetnek 20 kiirthatatlan mogyoróbokrot egy kertbe…

enter image description here

Szilvakukac

enter image description here
Tett helyszínéről menekülő szilvakukac

enter image description here
Tudom, mit tettél a szilvámmal – helyzetkép

Ahogyan felvágod az épnek tűnő szilvát a lekvárhoz és belelátsz - meglátod a feketeséget, a löttyedtséget, a belepiszkítást, és mindezek okozóját: a szilvakukacot.
A legegészségesebb fán is akad egy-két romlott szem. Az ehetőség/élhetőség – mint oly sok mindennel kapcsolatban – az arányon múlik. A még igen, már nem kategóriáján.
Fertőzöttség. A tolerancia/intolerancia mértéke. A minőség kategóriájának elvárásai. Vannak olyan fák, melynek ép gyümölcsei sem érik el a kívánatosságot. Hm.
A kukacossággal meg lehet küzdeni. A kukacsággal, mint világhoz való viszonyulással, az élősködő attitűddel – én legalább is – egyre kevésbé. Ki is az agresszor? A kukac, vagy az, aki felvágja a szilvát és napvilágra hozza?

enter image description here
Szilvapucolás – válogatás

enter image description here
Szilvalekvár egészséges alapanyaga

Egy történelmi történet

A mostani elmesélés kezdetéig viszonylagosan sokat kell visszaröpüljünk az idő fogaskerekén. 2022 január; valahol a közepe felé telhetett a hetem a külvárosi, 17. kerületi gimnáziumomban. 20 perces nagyszünetben éppen elméláztam, mit is fogok kezdeni majd a nemsokára megszerzett érettségimmel (ahogyan morfondírozik évi több tízezer másik kortársam) egy jól-léti, ámbár bizonytalan, kissé kiegyensúlyozatlan 21. században. Szóval ott és akkor, ahogy tanakodtam szokásos világrengető elméleteimen, hozzám lépett: Sára (volt osztálytársam). Addig nem ismertem különösképpen, megesett, hogy padtársak voltunk, de így a jövőbeli terveiről nem folytattunk előtte eszmecserét. Teljesen rendhagyó ötlettel keresett meg: segítsek neki a történelem emelt érettségihez, mint felkészítő tanulótárs. Meglepett, elsőre hitetlenkedve képzeltem bele magam a szituációba, hogyan fogok „magán órát” tartani, amikor még csak 18 éves voltam, ráadásul nemhogy tanári diplomám, hanem még érettségim sem volt. Annyit kértem, hogy kapjak pár gondolatébresztő napot a kérdésre és kitalálom, milyen vonal lenne a legjobb. Azon a héten volt a bátyám kislányának, általam rendkívül kedvelt keresztlányomnak a keresztelője. Mivel Bécsben laknak, ezáltal az ünnepély programjai között a Mariahilfer Straße, Stefans Dom pompás szín- és építészi világában fogalmazódott meg a válasz a 10-es számú osztályterem előtt feltevődött kérdésre. Lehet, azért tudtam egy viszonylag frappáns megoldási javaslattal előhozakodni, mert a sok leárazott téli bakancsról automatikusan a Bakancsos utcára asszociáltam, ahol a buszmegállóm volt!

Úgy szólt a tervem, miszerint kidolgozok előre mindig 3 tételt, következő csütörtökön felmondom és így 10 hét alatt mind a 30 szóbeli tételt átvesszük, plusz a tételek is meglesznek a számára. Közös meglepődésünkre közel 80%-os emelt érettségit írt, én pár százalékkal értem el jobb eredményt nála. Az eredmény számomra elsősorban nem a százalékban volt kiugróan érdekes a próbaérettségihez képest. Az is jelentős, 20-30%-os javulás történt nála, hanem magához a történelem tantárgyhoz való viszonya. Úgy gondolom, hogy 50-60% körüli eredményt, aki szorgalmas és bebiflázza, az meg tud csinálni, viszont afölé az tud menni, aki érdeklődik, kreatív, személyesen bevonódik, könyvet olvas a témában, megpróbál összefüggéseket keresni korok között, olykor ellentéteket feltételezni. Jó példa erre a 6-12 éves kor közötti kötelező beiskoláztatás példája Magyarországon a Habsburg Birodalom és Osztrák-Magyar Monarchia időszakában. Kis betűs rész a tankönyvekben, de figyelemre méltó lehet: a Ratio Educationis csak előírja (Mária Terézia idején) a 6 osztály elvégzését, más szóval csak javasolja. Ezzel szemben az Eötvös József népiskola törvénye kötelezi ugyanezt a szabályt. Nem is beszélve arról, hogy sok helyen nem volt elég kompetenciája, következetessége a magyar oktatásnak ahhoz, hogy a leszakadást, lemorzsolódást megszüntesse. Nem szeretnék időszerűnek vagy ismétlődőnek tűnni, de manapság is hasonló érzések kavarodnak bennem. Ahogyan a dualista korszakban 4 elemi elvégzése után 2 évig el-el voltak a polgári iskolába, ma úgy jutnak el sokan el-elléve a gimnázium vége felé, majd befejezés nélkül hagyják tanulmányaikat. Olvastam egyszer egy cikket a szociológia tanszéken (ugyanis ott koptatom a felsőoktatási padokat), hogy a hazánkban 10% körül mozog aktuálisan az iskolaelhagyók száma. (Akik érettségi előtt elhagyják a középfokú intézményüket.) Rendkívül magasnak tartom, és itt jön be egy bennem felmerülő elméleti kérdésre a válasz. Személyes tapasztalat! Személyes odafigyelés! Személyes menedzselés! Amit a mai osztálylétszámok tükrében szinte lehetetlen egy személynek a katedrán! Úgy vélekedem, hogy a közeljövőben rettentően fontos az anyagi biztonság rendezése mellett, hogy az oktatásban dolgozó szakemberek megfelelő szakmai támogatást, segítséget kapjanak, hogy az előbb említett személyes felkiáltások érvényesülni tudjanak. Visszatérve, mert mindig, ahogyan a futballpályán is, az írásban egyaránt elkalandozok, „elcselezgetek” az eredeti mondanivalótól. Sára; egy intelligens, szorgalmas és életrevaló csajszi, egy percig sem fenyegették az előző sorokban leírtak, ámde visszagondolva, sikerként könyveltük el, hogy az emelt érettségivel biztosította helyét az államilag finanszírozott logopédia szakra (a nemrég felhozott Eötvös Józsefről elnevezett) Eltére. Hiszem azóta is, hogy nincsen bennem valami mágikus 'Óz a nagy varázsló'-féle bűvészi erő, de még ahogy a legendás zeneszerzőnk (Bródy) írja: nem születtem varázslónak, a jó tündér sem én vagyok, hanem az eredményesség a párbeszéden alapult, s a személyességen, ahogyan a másfél órát minden héten ismétlésre, egyben a világ dolgainak kivitatására szántuk.

Úgy véltem, ez a nem hétköznapi közös tanulás egy kivételes élmény marad csupán, nem lesz folytatása. 2022 augusztus havában aztán megkeresett Zsombi korszakos barátom, ugyanúgy erdélyi gyökerekkel rendelkező, kifejezetten: jó kedélyű, vidám, nagy dumás, életművész srác. Szülei és ő egyetértettek abban, hogy ámbár a matek-fizika-elektrotechnika „ipari” háromszöghöz magas szinten pallérozódik, humán, azon belül is a történelem, nem nyeri el gondolatai megtisztelt keresztmetszetét. Van ez így! Én a természettudományos (biológia, kémia, fizika) tantárgyakkal vagyok így. Mint már fent szó volt róla, Zsombi egy kimagaslóan szórakoztató egyéniség, állandóan bombázott a 6 hónap során izgalmasabbnál-izgalmasabb, humorosabbnál-humorosabb történelmi poénokkal. Példának okaként: „– Hallod Dani; eddig azt hittem, hogy forradalmár vagyok! – Miért, kérdeztem? –Hát azért, mert 56-os a karom, mint a forradalom!” Vagy máskor: „úgy tudtam Kossuth 56-ban volt, nem? – Zsombor cimbora, már dőlök a kardomba, ha ilyeneket mondasz! –Dehogy, tudom én, csak matematikailag ugratlak, mert a logikából az következne ugye, hogy ha október 25-e a Kossuth téri tüntetés, akkor Kossuthnak ott kellett, hogy legyen.”
Ilyen és ehhez hasonló szellemes poénkodással teltek-múltak a felkészítő órák, utólag megvallom, kis komiszságot is bevetettem a folyamatokba. Arra tettünk erőfeszítéseket, hogy a poénokon, vicceken, sztori meséléseken keresztül a memóriájába, mint egy gimis történet, érjenek össze a szálak.
Például: „Az Interregnum időszaka, ami 1301-1308 között lévő időszak, ami a történészek szerint átmeneti időszak, amikor Károly Róbert több királyjelölt mellett kivívta a koronát saját magának, én ezt úgy fordítom le neked, hogy pont olyan volt, mint a Squid Game vagy Fornite, csak egy maradhat talpon!
Vagy máskor megkérdezte, miért van az, hogy a többségi társadalom és kisebbségi társadalom szerte a világon gyakorta élesen szemben áll egymással, és a kompromisszum helyett az acsarkodás a jellemző?
„Úgy tudom, történelmi-társadalmi szempontból a legjobban megválaszolni egy szóval: félelem. A többségi társadalom lassú, integrálatlan, egység nélküli válaszokat kínál a kisebbségi társadalomnak, míg a kisebbségi társadalom gyors, jogokat kérő követeléseket nyújt be a többséginek. Ha már túl elvont a válaszom, akkor képzeld el, mint az Agario játékban az interneten, pont ugyanez megy végbe egy soknemzetiségű országban, a nagy igyekszik bekapni a kicsit, a kicsi ártani a nagynak, mindez a félelemért!”
Amikor szüleinek finom főztjét ettem, Bud Spencer-es stílusban nyugtattam a családját, ügyes gyermek, jó a memóriája, belső energiával dolgozik, mint Kuplung a cserépléctörésnél. 4-es érettségivel zárta a vizsgaidőszakot és az Óbudai Egyetem villamosmérnöki szakán folytatja tanulmányait, az se bánom, ha ezzel a stílussal se lett a töri a kedvence, de azzal foglalkozik, nagyon helyesen, amit szeret. Legboldogabb arra vagyok a témában, hogy matekból már Zsombi is készített fel idén két haverunkat az érettségire. Megtetszhetettet neki a másik gamer székben ülni! (Tehát szerepet cserélni.)

Jóapám szokta mondani: az élet egy nagy dominó játék, egyik dominókő után jön kapcsolódás-szerűen a következő. Azt kell, hogy mondjam, igazat kell adjak neki. Történt ugyanis 2023 júliusában, hogy Zsombi nyaralásban rótta le az óra tandíját és egy nagyon takaros kis apartmanba hívott meg pár napra Ceglédre és szokásomhoz híven megfogadtam, ha végre kiteszem a lábam a 18. kerületi lakóövezetemből, nem foglalkozok semmivel, csak ringatózok a körhullám medence: lassú folyóban. Sosem fogadóm meg önmagam tanácsát! Éppen a lecsúszásra várakoztam az Aquaparkban, amikor szelíden, egy férfitársaság erőteljes magyarázkodásának hangja morajlott fülembe. Beszélgetésből lejött, hogy a srácok csúszdaőrök, ők álltak, míg egy leányzó, aki ült, ő is csúszdaőr volt. A beszédfonal lényege: a srácok nem váltották le, délebédre hivatkozva. Hamar megfigyeltem, hogy kimondottan: empatikus, jóindulatú, cserfes leányzót ismertem meg. Kamillával folytatott eszmefuttatás alatt egyre jobban rájöttem, hogy nagy akarattal rendelkezik, szívesen elindítana egy továbbtanulási projektet ő is, ámbár teljesen hasonló helyzetben van, mint én voltam 2022-ben az érettségi évében. Merre? Hogyan? Hány ponttal? Emelttel vagy nélkül? Valahogy éreztem, hasonlóképpen, mint amikor rátok, Faluság blogra rátaláltam, hogy fel kell vegyem a kapcsolatot! Valami belső hajtóerő végett? Lényeg, hogy ajánlottam, tartsuk a kapcsolatot, ha már úgy is a Károlit tervezi, az egész felvételi eljárásról tudok neki részleteket küldeni, ezzel a megbeszélt információval váltunk el. Két hét múlva írtunk egymásnak, amely azzal végződött, hogy ráeszméltünk, milyen jó lenne, ha együtt tanulnánk a történelemre. És még mondják, hogy nincsenek véletlenek. Cegléd melletti faluból származik, remek érzés volt nekem, hogy a csíkszentdomokosi, nyáron; gyermekként töltött éveimet felelevenítettük, csak azzal, hogy együtt tanultunk a Google Meeten. Feltöltő hatása volt számomra nagycsaládjának élénksége, hogy mindig volt náluk pörgés, illetve megesett, hogy azért kellett előbb abbahagyni, mert egyik ismerősét öltöztette be esküvői ruha próbára. Jó érzés volt tapasztalni, hogy vannak ilyen megtartó erejű szokások ma Magyarországon, amelyek mondjuk egy rokoni, baráti közeget, ilyen erősen össze tud fonni még 2023/2024-ben is. Remekül vette ő is az akadályokat, még a felvételi eredményére várunk, viszont annyi bizonyos, hogy ő is jön a Károlira, az, hogy melyik szakra, idén július közepén dől el.

Ráadásul az idén rajta kívül 3 érettségizővel is készültem. Nati, őt már 4-5 éve ismerem, szellemes ugratásainkkal fárasztjuk egymást ez idő alatt. Nagyon határozott, motivált és széles látókörrel rendelkező lányt ismeretem meg az évek során benne. Akár az érettségi felkészítős könyvből való tanulásunkkor, akár egy baráti társaságban, hiába mesélek sokszor összevissza (néha rendszertelenül) minden témakörben, egyből kiveszi, leveszi a lényeget az emberekben. Szoktuk is beszélni, hogy jó emberismerete még sokat érhet az életében. Ha már lankadt a figyelem, most már az előre „megkomponált” anekdotákkal szórakoztattam. Például: Hunyadi János 1443-1444-es téli hadjáratáról volt szó. „Azért nyomultak, akkor a vajda hadai rossz időjárásban is az Oszmán Birodalom belseje felé, mert lehet úgy voltak vele, mint a tájbringások, ahol sportolok; nem vagyunk hatással az időjárásra, de az időjárás sincs hatással a ránk! Vagy II. József a kalapos király. „Ha II. József követőit jozefinistáknak nevezték, akkor Napóleon is Habsburg-párti volt? Mert jozefinista, Jozefin(ista). [Napóleon kedvese Josephine.] Összességében ő is szuperül teljesített, de rádöbbentem, hogy nem a százalékok, hanem sokkal inkább a tanulási stratégiában történt fejlődések, tudásvágyhoz való hozzáállás változása, vagy akinek nem a történelem a kedvence, annak a tűrőképességének a növelésé. Ezek hasznos készségek lehetnek majd, mondjuk a munkaerőpiacra történő beilleszkedésre. Félreértés ne essék, örülök annak, hogy egy hete június végén azzal hívott fel, miszerint kicsattan a boldogságtól, mert 71%-os lett az érettségije, ami erős négyesnek számít középszinten. Azért is boldog vagyok, hogy rengeteg világnézeti, továbbtanulási kérdést vitattunk meg. Még egy éve van egy belvárosi technikumban, utána fogorvos szakma érdekli. Mivel precíz személyiségként vélekedek róla, simán lehet az ő útja.

Ha már szóba hoztam egyszer apám dominó elméletét, a következő epizódra jellemző lesz. 2024 januárjában járunk. Éppen egy kedves nyugdíjas családbarát hölgytől jövők hazafelé biciklivel egy péntek estén. Tudni kell Teri néniről, aki a 80-as évei elején jár, hogy rendkívül életvidám szemléletű. Mindig, amikor nála vendégeskedem, hihetetlenül jól telik az idő. Azt beszéljük meg, hogy 4-re megyek, és 1-2 órát maradok, nem akarok zavarni, utána azon kapjuk magunkat, hogy este 8 óra és még volna téma, amit nem beszéltünk ki. Tehát ezen a derűs napon hazaérve fél kilenckor ránéztem az üzeneteimre, hogy keresett-e valaki. Láttam, miszerint van egy engedélykérésem. Réka, akit már látásból ismertem, tudtam róla, hogy agglomerációban lakik és azért keresett, merthogy Natival osztálytársak és hallotta, milyen poénosan szoktam tanulótársként a történelmet előadni. Egyeztessünk, mert ő is kíváncsi erre, szeretné, ha olajozottan működne a készülés gépezete. Rékát: céltudatos, készséges és jólelkű lánynak ismertem meg. Aki egyben remek hallgató is, kiválóan tud megfigyelőként részt venni egy konverzációban. A céltudatosságról annyit, hogy a 60 közép írásbeli leckéhez mindenkinek választottam egy színt, amivel kipontoztam a már átbeszélteket. Réka egyből jelezte, mivel neki nem ez a kedvenc színe, váltsam ki a 4 színű golyóstoll színét a sajátjára. Ez a fajta tudatosság végig kísérte az együtt töltött hónapok felkészülését. Ha mindenki ilyen szellemben, magas szervezési készségekkel élne ebben az országban, bizonyára egy jobban polgárosodott európai állam lehetnénk. Ő is átugrotta az akadályokat, a jövőben a szintén 1 éves technikum elvégzését követően pszichológusnak készül. Merengésem eredménye; attitűdjei passzolnának ehhez a hivatáshoz.

Végezetül a blogbejegyzésem Attiláról fog szólni. Rá teljes mértékig igaz az a mondás, miszerint ha nem lenne, ki kéne találni! Illetve legalább ötven árnyalattal szürkébb lenne a világ, ha karakterével nem élénkítené meg. Attila barátomat már nagyon régóta ismerem, ahogyan Zsombit is. (Sára után ő volt a másik emeltes, akivel készültem.)
Azt érdemes megemlíteni róla, hogy extrémen humoros, éles logikájú, segítőkész fiatalembert ismertem meg az évek alatt, aki leleményes srácként mindenben meglátja a pozitívumot. Kívánom neki, egész életében maradjon ilyen derűlátó szemlélettel! Egyébként magas fokú érdeklődéssel folytak a közös órák a részéről, megesett, hogy a másfél óra helyett kétórásra húzódott a közel 110 emeltes leckének az átcsacsogása. Szüleim folytonosan megmosolyogják, ha Attila érkezik hozzánk. A konditermek törzslátogatójának számító haverom gyakorta már az ajtóban megnevetteti a családunkat. „Figyeljetek, sokat voltam az edzőteremben, már alig férek be az ajtótokon, inkább oldalazva jönnék be!” És egyből sasszézik oldalazva befelé. (Mi pedig az oldalunkat fogjuk a kacagástól.) Utána egy gyors ellenőrzés a tükörben, hogy sikeres volt-e a heti bicepsz, tricepsz edzés és mehetünk egy bodza-, málnaszörp kombinációval tanulni. Kimagaslónak tartom a közösen átélt percek alatt a hozzáállását, hiszen a legkisebb részletre is kíváncsi volt, sokszor együtt néztünk utána valamilyen egyetemi történész-tudást igénylő felvetésnek. Anekdotái sosem lassultak le. Például: „tudom, hogy három kormányzó volt Magyarországon, pont azért én egyre közelebb leszek külsőre Schwarzenegger kaliforniai kormányzóhoz. Látod ebből, hogy nekem az elméleti és a gyakorlati kormányzás is megvan!” Szakadtam a nevetéstől. Kiegyensúlyozott eredménnyel zárta az érettségi vizsgaidőszakát. Mivel két emeltje is volt, a töri 75%, az angol 90% lett, így a pontok duplázásával (amit már augusztusban, mint taktikaként megértekeztünk), a júliusi visszacsatolást követően: Károli vagy Pázmány egyetem jogi szakán kezdheti meg az egyetemi éveit.

Összegezve az elmúlt 2 és fél tapasztalatait, talán azért vagyok a leghálásabb, mert sokszínű jellemekkel költhettem a délutánjaim pillanatait és olyanról meséltem, amit kiskorom óta olvasok, követek. Fontos leszögeznem, amit a bejegyzés elején pedzegettem, a különös érdem, amellyel mindegyik karrier értékesen elindult, nem az én érdemem, hanem a PÁRBESZÉDÉ, a KÉTOLDALÚ KOMMUNIKÁCIÓÉ, amit az Unió egyik legerősebben, ha nem a legerősebben töredezett, széttagolt társadalmában elkezdhetünk egymással. Egy nap arra szeretnék felkelni, hogy akár a Skandináv országokban, egy szolidáris társadalomban ébredek meg és az ilyen menedzselős feladatokat, nem hasonló lelkes amatőrök, mint én, próbáljak megoldani.

Utóirat: egy kissé a múltért is lelkendezik a lelkem. Volt egy ember, aki egy kicsit elvont, művészi énemet első perctől a legmagasabban szinten értékelni tudta. Gyerekként igaz Domokoson, de ha már a Faluság blog Ellenden van, akkor Hargitában jártuk be Tolnát-Baranyát. A második világháború és az azt követő nehézséges évek miatt nem tudott érettségizni, közel 60 évesen, amikor módja lett rá, megcsinálta. A történelemmel, földrajzzal kapcsolatos könyveket közel 80 évesen is olvasta, bújta, talán rám is ragadt valami ebből a passzióból. Egy életen át elegáns, tapintatos, gyöngéd és sokszor emberfeletti mély érzékkel megáldott ember volt ő. Nagyapa örökre egy legjobb barát. Sajnálom, hogy nem élheti meg a jelen perceit velem. De, ahogy a népviseletet, a János nevet, úgy gondolkodásmódját is megpróbálom képviselni, igaz utóbbihoz kell sok év bölcsesség még! Minden ember kéne ismerjen egy ilyen személyiséget!

AZ ELMÉLKEDÉS NEM ÁLL MEG. Nemrég, 1 hónapja megkeresett az egyik kollegánk, hogy fiával jó lenne, ha tanulnék az érettségire. Most az egyetemi elfoglaltságaim miatt mást nem keresek fel, viszont Beni is érdekes egyéniségnek tűnik, extrém sportoló és informatikus is egyaránt. Szociológia szempontból is „vizsgálandó” kombinációnak hangzik. Mindenesetre nagy lelkesedéssel vállaltam, hiszen jómagam is extrém sportolónak vallom magam! A blog írónak és olvasóinak is kellemes nyarat kívánok!

Viseletünk - sorsaink

Viseletünk olyan, mint a bőrünk, sokat megmutat abból, kik vagyunk. Utal a korszakra, amiben élünk, nemünkre, életkorunkra, kulturális környezetünkre, értékrendünkre....

Nagymamám keze erős volt, bőre napbarnított, kicserzett, 100 év viszontagságát megélt, gondoskodó, dolgos kéz volt. Anyukám puha keze mindig tiszta, fehér, arányos ujjain csinos gyűrű, íves körme finoman lakkozott. Kéztartása kommunikatív: magyarázó, kérdő, óvó, intő, simogató, egy tanult, okos asszony szerető keze.
Az én kezem kicsi, bőre a hőmérséklet függvényében piros vagy fehér, eres vagy vékonyka. Nem túl szép és nem is erős, de minden feladatra kész, az ősök vonásait rejtő, egyenes kéz.

Nagymama ruhái erős anyagból varrott, tartós, szépséget és divatot mellőző, funkcióra hivatott darabok voltak. Mamának nem volt választott viselete, lány korában járt, amiben a többiek, de már fiatalon kenyeret dagasztott, tehenet fejt, szőlőben kapált, dolgozott a fronton lévő férfiak helyett is, így csak misére és a jeles napokra vasalta és keményítette ünneplő ruháját.
Fiatalasszonyként faluról a városba kényszerült akaratlan. A falu jelentette számára a családot, biztonságot, a szokásrendszert, a megélhetést, otthont és rendet, ám hirtelen egy több nemzetiségű, motorizált, modern nagyvárosban, Pécsen találta magát, egy új és ismeretlen világban, amibe nehezen integrálódott. Egész életére gyökér-vesztett ember lett, szíve és lelke szülőfalujáé maradt.
Ruhatára nem őrzött meg semmit a régi kelmékből, még a paraszti kultúra tárgyait sem hozhatta magával.
Asszonyként gyermeket nevelt, baromfit, disznót tartott, és a kertben megtermelte a család éves zöldség és gyümölcs készletét. Mindig a munka szabta meg mit húz fel: a kertbe jó a szakadt blújz, főzéshez a fakó, ám a városba szép ruháját öltötte magára. Sokáig gyűjtött jó szövetre és szabóval varratta nagykabátját, hogy majd egy életet kiszolgáljon. Egyedül a fejkendő maradt jelképe a gyermekkorban bevésődött falusi értékrendnek és szigorú öltözködési szabályoknak.

Anyukám nagyvárosban nőtt fel, egyszerre dolgozott és tanult, esténként a barátnőkkel színházba járt, hétvégén a Dunára fürdeni. Ruhatára szűkös, hisz a 60-as években senkinek nem volt sok ruhája, de Anyu okos és minőségi darabokat vásárolt. Okos, azaz jól variálható, többféle együttesként is használható ruhákat, melyek anyaga tartós, szabásuk alakhoz igazodó, stílusuk visszafogott, de a divatot követő.
Fiatal városi nőként körömcipőben járt, miniszoknyája alatt formás lába vonzotta a férfiak tekintetét. Mára a cipő sarka alacsonyabb, a szoknya hosszabb lett, a korosztálya férfi tagjai pedig kellően rövidlátók ahhoz, hogy észre vegyék egymást... Pedig anyu máig divatos és színes, megjelenése 80 évesen is nőies és friss!

Én városban nevelkedtem, mindennapjaink része volt a zenehallgatás, az olvasás, hétvégente kirándultunk, múzeumba és cukrászdába jártunk, nyáron Nagymamának segítettünk kertet gondozni, befőzni. Férjemmel egy Pécs-közeli községet választottunk otthonunknak, elnyerve ennek minden adományát: madárdalos hajnalok, egymást segítő szomszédság, földben termő élelmiszer, testet és lelket ápoló virágoskert.

Az én öltözetemben helyet kap Nagymama praktikuma és Anyukám színes egyénisége is, szeretem a szép nőies darabokat, de gyakran húzok futós, sportos holmit. A bizsukat örömmel használom hisz a színek, formák, stílusok gazdag választéka játékossá teszi a öltözködést, jól kifejezi, akár javítja hangulatomat és felerősíti öltözékem összhangját.

enter image description here

A fontos és jeles napokon csinos vagyok, és mindig magamon hordom a családi ékszereket. No, nem több száz éves drágaköveket, hanem szeretteim ajándékait: Mamától kapott fülbevaló, Anyutól örökölt gyűrű, férjemtől kapott karóra, testvértől medál, rokontól, fontos barátnőktől kapott nyakláncok, bizsuk. Segítő ékszerek ezek, melyek szeretteim erejével bírnak, óvnak és melengetnek....

Hiszek az ékszerek varázserejében, magukban hordozzák az anyagok természetes erejét, készítőik tehetségét, és a családtagok szeretetét, jóakaratát, támogatását.
Az ékszer hagyomány, erő, játék, a női viselet elengedhetetlen része. Olyan, mint a fűszer, az élet íze.

Mama a falujának egy kivételes lánya lehetett: egészséges, erős, fehér bőrű, kék szemű teremtés. Legszebb ékszere a hajkoronája volt, hullámos fürtjein a napsütés az arany és a bronz ezer színében játszott. Kislányként kis nyakláncot kapott bérmálásra, majd asszonyként egyszerű jegygyűrűt, nagymamaként gyermeke-unokái ajándékát. Kedvence lett az ősi etruszk minta alapján készült medál és lánc, melyet élete végéig hordott. Most az én nyakamban csillog diszkréten az egykori olaszországi szuvenír.

enter image description here

Anyukám fiatalon formás, karcsú lány volt, festett haja tupírozva, színe a szőkétől a rózsaszínig számos árnyalatban díszlett, a fodrász tehetsége és a hidrogén aktuális aránya függvényében.... Ékszerre fiatalon nem telt, de kisebb karperec, nyaklánc, egy-egy színes kendő feldobták öltözékét. Asszonyként bővült az ékszertár a családi ajándékokkal, örökségekkel. Számára a jegygyűrű és kísérőgyűrű a legfontosabbak, a házastársi kötelék, az egység szimbóluma, mindig viseli őket.
Ám velem együtt örömmel használja kiegészítőnek a bizsukat. Tükrös szekrénykénkben se szeri se száma a Föld különböző tájáról származó kézműves nyakláncoknak, különleges fülbevalóknak, finom kendőknek. Megőrzik nekünk világunk színes tájait, alkotóik kreativitását, őseik hagyományát, az eltérő kultúrák gazdagságát.

enter image description here

Viseljünk hát nyakéket, hajdíszt, fülbevalót és karórát! Legyen rajtunk akár szalmából font első jegygyűrűnk, gyermekeinkkel közösen fűzött gyöngy karláncunk, iparművész nemezelte nyaklánc, vagy a nagymamai örökség, érezzük a finom selyemszálat, ami velük összefűz, erősebbé téve minket, szebbé világunkat!

Dzsungel-kert

Tegnap, a sok eső utáni nekirugaszkodott kertben – a Dani megidézte idő-megéléssel kombinálva jutott eszembe, hogy tavaly körülbelül ilyenkor elkezdtem egy gondolatsort, amit nem fejeztem be (mert tulajdonképpen befejezhetetlen). Megtaláltam:

A minap írtam Irmának, hogy megyek ki dzsungelharcot vívni a paradicsom és a paprika körül.
Estére tömérdek karcolást, zúzódást, csípést beszerezve kicsit úgy érezhettem, hogy - ha a harcot nem is - a csatát pillanatnyilag én nyertem.
Különleges lélek- és létállapot: mikor nekihevülve átrendezzük a szobát, az életet....
Az elvadult, az elhanyagolt kert kialakulásának megakadályozása.
Valahogy a kertre mindig úgy gondolunk, mint a nyugalmas tevés-vevés helyszínére, az idilli tevékenység végzésére.
Az ápolt, folyamatosan, szinte nap mint nap fésült kertben ilyen is a munka: nyugalmas és harmonikus. Irodalmi kert.
(2023.06.25.)

Megélt és átélt, illetve át nem élt, néha élhetetlen idősávok közötti egzisztálásunk privát idejű kertje. A látható és a titkos helyeink.

enter image description here

Egy kép Balázs generatív kert-sorozatából

Verses bejegyzés 2.

Igazán energikus, egyben felfokozott egyetemi éven vagyok túl. Rengeteg tanulás, munka, és persze sok bicikli edzés volt az elmúlt hónapokban, úgyhogy most is egy újabb verses bloggal szeretném a gondolataimat megosztani veletek. A héten rokon látogatásoké lesz a főszerep, viszont június végére egy hosszabb lélegzetű, régóta fontolgatott témáról készülők kifejteni a véleményem!
Versek, amelyek érzéseket ébresztenek bennem:


Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.


Wass Albert: Nagyapám tanítása

A szó az ember legnagyobb kincse - mondta volt nagyapám, ahogy ott ültünk egy este a borízű almafa alatti kispadon. - Aki oktalanságra pazarolja, Istent gyalázza ezzel. Tőle tanultam egyik legfontosabb tudásomat, mely végigsegített életem göröngyös útján: a kimondott szó és az emberi idő értékét. Ekkor már iskolába jártam, s egy este ezt mondta nagyapám: "Holnap ne jöjj haza az iskolából, hanem eridj egyenest le a tóhoz. Városba kell mennem, de napnyugtára ott várok reád a szokott helyen, a füzes alatt." Fölcsillanhatott a szemem, mert szerettem nagyapámmal erdőt-mezőt járni, de különösképpen a tavat. "Ott leszek!" - ígértem örömmel.
Másnap azonban történt valami, az én számomra nevezetes dolog, ami kiverte fejemből a nagyapámnak tett ígéretet. Tanítóm tudtomra adta, hogy fölvett az évvégi versenyekre készülő csapatba, mint futót és távugrót. Nagy kitüntetés volt ez! A futással nem is volt baj, futottam én eleget le és föl a dombokon, hanem az ugrásban nem volt gyakorlatom. Így aztán, mihelyt vége volt a tanításnak, fölsirültem néhányad magammal a temető melletti legelőre ugrást gyakorolni. Úgy belemelegedtem a versenyzésbe, hogy bizony sötét este volt már, mire hazaértem. Az istálló előtt Jóska kocsis éppen kifogta a lovakat nagyapám kocsijából. Ekkor jutott eszembe az ígéret. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, ahogy a ház felé ballagtam, de bíztam abban, hogy nagyapám megérti, mi történt, és nem neheztel az elmaradásért. De nagyapám nem értette meg. Ott fogott el a tornác sötétjében. Bé se engedett a házba. - Ülj le oda a padra! - mondta kurtán. Leültem. Ő állva maradt. - Idefigyelj! - mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?! Elmondtam neki nagy szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel. - Idefigyelj! - mondta. - Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem - hebegtem megrendülve.
-Dehogyis érted - csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek, akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet, és unokámat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli - mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfúj a szél...


Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami,
ami több és értékesebb, mint a tudás,
az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat
ami az emberi teljesítmény felsőfoka.
Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,
színtelen és íztelen
s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses,
járványos vidéken a forralt víz,
mely nélkül szomjan pusztul,
vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség,
mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás
örökké figyelmeztet egy embert
mi sok és mi kevés az emberi dolgokban,
mit szabad és mi túlzás,
mi fáj a másiknak és mi olyan jó,
hogy ellenségünk lesz,
ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nemcsak
a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri,
hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is,
párolták és nemesítették,
s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal
vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel,
nem mondanak soha egy szóval többet,
mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön,
nagyon finom hallószerveik lennének,
úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat?
S mindig tudnak másról beszélni.
S oly élesen hallanak mindent,
ami veszélyes az emberek között,
mint az elektromos hallgató fülek érzékelik
a nagy magasságban, felhők között közeledő,
láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti.