Ismétlődéseink

Szokásaink. Rítusaink. Hagyományaink.
Csak hogy életünk legfontosabb ismétlődéseit emeljem ki.
Reggel például fél ötkor szoktam kelni. Szokás, mely életkorból, élethelyzetből, feladatmennyiségből alakul ki. Mindennapi szokásaink könnyen felülírhatóak, megváltoztathatóak. Nem ideiglenesek, hanem időintervallumban rendszeresek. Szokásaink tulajdonképpen rendszeres ismétlődések, mely megismétlések által válnak rutinná, azaz olyan cselekvéssorrá, melyet szinte automatikusan hajtunk végre - a legnagyobb kihívás ebben az esetben az, hogy ne váljon fásultsággá, hogy ugyanolyan kedvet és lelkesedést találjunk a mindennapi megismétlésben, mint mikor még frissen alakítottuk ki.

Rítusaink a szokásainkhoz és a hagyományainkhoz is több szállal kapcsolódnak. Reggelente példának okáért megfésülködöm - nade nem mindegy, hogy hogyan. Előbb így fésülöm, aztán úgy fésülöm, befonom, becsatolom, etc. Szokás, hogy minden reggel csatot teszek a hajamba. Az már viszont hagyomány, hogy díszesebb, értékesebb csatot teszek a hajamba, ha ünnep van. Merthogy a díszességnek mindig jelentése van. Szimbólum.

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy a hagyomány rituálisan megünnepelt szokásrendszer, mely spirituális töltettel rendelkezik. Keresztelő, házasság, születés, temetés, stb. A 'hogyan szoktuk csinálni' és a 'hogyan illik csinálni' összehangolása azzal, hogy 'hogyan szeretnénk csinálni'. A változások kicsírázási helyei.

enter image description here

Nemtörődömség. Valahogyan mindig az a képzetem volt (szerintem néprajzi olvasmányok ezt nagy fokban erősítették is), hogy vidéken a hagyományok kötöttebbek, a szokások szabályozottabbak, a klasszikus tételmondat: lassabban változnak a dolgok, archaikusabb az életforma. Ehhez képest manapság nem ezt tapasztalni. Sose gondoltam volna, hogy falun temetésre elmehet egy férfi szandálban, köldökig nyitott ingben. Vagy hogy lehet papucs is az óvodai/iskolai benti cipő. Nem hinném, hogy városban bárki is papucsként értelmezné a benti cipő kategóriát. Vagy melegítőként az iskolai viseletet. Rosszul értelmezett kényelmesség. Érdekes viszont, hogy a melegítő (sportolásra való öltözet) és a papucs (uszodába való lábbeli, majd meleg lakásba való benti lábbeli) is városi ruházkodási találmány, ami aztán falusi mindennapi viseletté vált. Falusias otthonosság. (Emlékeztek a nagyik levágott szárú, esetleg klumpává szabott gumicsizmáira?) Ühümm.
Gyerekkoromból is azt a képet hozom magammal, hogy a falusiak máshogyan/másként öltözködnek, de nem slamposak. Zártabb, a testet jobban fedő ruhák, szabásában és anyagában is merevebben hordott darabok jutnak eszembe. Az idősebbeken most is ezt tapasztalom, de a hetven alattiak már inkább 'az ide ez is jó lesz' stílust viselik. Felöltözni a napnak.

enter image description here
Vízzel írt valóság

Őszvető

Minden utazásnak van tanulsága. Minden kilépésnek a saját terünkből rengeteg hozadéka van a további életünkre.
Az utazás sokban helyettesíti a klasszikus értelemben vett műveltséget. Aki utazik, az lát, befogad, átél - nyitottabb a másra, megértőbb, elfogadóbb a mással. Talán.
Utópisztikusan idealista tanítás-tanulásmódszertant fogalmaztunk meg magunknak: mivel az iskolára és az otthontanulásra is szükségünk van, ezért az lenne a mi családunknak a leginspirálóbb, ha minden félévben egy hetet otthon lehetne tölteni (legideálisabb esetben külföldön). Mást és máshogyan tanulnak az iskolában, mást és máshogyan mélyítenek el az otthon megtanultak során. A kétféle lehetőség, a más-más intenzitás gazdaggá tesz. Átjárhatóság. Összetettség. Összeszedettség.
Önjáró gyerekeim lettek. Csehországban most már senkit sem kellett elindítani a napnak, mindenki nemcsak tudja, de érti is a dolgát. Mivel alapvetően közös céljuk, hogy mindenki minél előbb végezzen, ezért hipergyorsasággal beosztják az idejüket és már nem engem kérdeznek meg, ha segítségre van szükségük. A háttérből pedig jót lehet kuncogni, mikor a nagy sietésből belefelejtős lelassulás lesz, közös élmény, közös tanulás. Jó kimondani, hogy ismerjük egymást. A legjobb pedig, hogy közben én is foghatok egy könyvet és tanulhatok.

Ismétlődéseink: utazásra készülni, magának az utazásnak a megélése, és természetesen az utazás feldolgozása. Tíz év után ismét ott álltunk a prágai Károly-hídon és ismét kaptam egy hajcsatot (találkoztam egy ezüst hajcsattal is - próbálok nem sokat gondolni rá. Balázs azt ígérte, húsz év múlva belefér. Én kérem tudok várni). Kedvenc lábosaim mind Brno-ból valóak, idén ismét kaptam egyet - teljes a készletem.

enter image description here

Balázs egyik kedvenc szövege Az Ismétlés. Óhatatlanul én is sokat szöszmötölök gondolatban azzal, hogyan is van ez? Milyen is, mikor valamit, akár mozdulatot, cselekvést, gesztust megismétlünk? Ugyanazt csináljuk újra, vagy valami teljesen mást?
Eggyel több gyerekkel álltam a hajcsatos stand előtt, megnőtt, megváltozott idő közben a többi. Szép ez a kifejezés: idő közben. A két aktus (ott állni a hídon) kijelöli azt az intervallumot, ami közben történt. Hajjaj, mennyi minden történt - mégsem fontos ebben a viszonylatban, az a fontos, hogy újra át lehetett élni azt a szépséget, azt az örömet, amit akkor, kicsit máshogyan, kicsit érettebben, de magának a megélésnek az intenzitása mit sem változott. Néha jó visszamenni oda, ahol különösen jól érezte magát az ember. Érdekes, ugyanilyen ennek az ellenkezője is: ódzkodunk oda visszatérni, ahol fájdalom, sérülés, rossz dolog történt velünk, egyszerűen képtelenek vagyunk arra menni. Elkerülni. Odakerülni. Útvonalak. Megérkezések. Élmények.

Ismétlődő kertalakítási élmény. A mai napig nem értem azt a pillanatot, amikor nekiállok valaminek. Most éppen a korábban már emlegetett száraz dizájn tónak. Ihlet. Sugalmazás. Amikor egyszerűen megérkezik a pillanat, hogy hezitálás, kétely és aggodalom nélkül végre nekikezdjen az ember. Magabiztosság. Tudás. Hasonló lehet a művészi ihletettség, csak persze sokkal magasabb fokon. Amikor minden magától megy, egyszerűen mintha csak diktálnának az embernek. Olyan, mintha csupán médium lenne az alkotó, legalábbis a konkrét megvalósítási cselekvésben - a felkészülés, az előkészítés sokkal inkább érthetően az egyéné. Amikor Jónás zenét szerez, vagy bármelyik gyerekem valamit konkrétan létrehoz, ugyanezt a folyamatot tudom megfigyelni. Abban a pillanatban, amikor leül valamit létrehozni, csak a testében van jelen, amúgy mintha két világot kapcsolna össze és realizálna előttünk a jelenben. Megzavarhatatlanság. Tisztelet. Ámulat.

Gyors őszi kertjárat, avagy mi virít még?

enter image description here Szurokfű

enter image description here Molyhos ökörfarkkóró

enter image description here Évelő őszirózsa

enter image description here Évelő őszirózsa

enter image description here Petrezselyem

enter image description here Újhagyma

enter image description here Petúnia

enter image description here Szellőrózsa

enter image description here Kaliforniai kakukkmák

enter image description here Ágyásrózsa

enter image description here Sisakvirág

Lakáskollégium és parkgyerekek

Balázsnak konferencia és tanítás az Ústí nad Labem-i egyetem művészeti karán, nekünk pedig otthontanulás és városi élet idegenben.
Az egyetem kollégiumában kaptunk egy kétszobás lakást, saját fürdővel és konyhával - igazi többemeletes, liftes, műanyagborítású panelélmény. A szagok és zajok ugyanolyanok, mint mikor mi voltunk egyetemisták, de a kényelmi fok összehasonlíthatatlan az egy szobában két-három szakadt ágy és két három szakadt íróasztalon kívüli semmihez viszonyítva.
Nappal még normálisnak, emberinek mondható hangok: zenehallgatás, jövés-menés, de inkább a magára hagyott hatalmas épület csendjei vannak jelen: folyosótakarítás és karbantartási munkálatok. Az éjszaka sem hangos, nem hallani artikulálatlan bulizáshangokat, nem üvölt a zene, nincs folyosónálló hahotázás, sem mantrázó-dörmögő tanulás. Viszont az ürítéshangok egyfolytában jelen vannak - szó szerint -: a falakban futó csövekben folyamatosan zubog a víz az állandó használattól. Na ez az, ami megszokhatatlannak tűnik. Utána kéne olvasnom, hogy akkoriban, mikor ezeket az épületeket tervezték, nem gondoltak ebbe bele? Vagy csak engem zavar, ha vacsora közben a mellettem lévő falban hallom a víz (és egyebek) száguldását lefelé?
A gyerekek mindent élveznek: azt, hogy puhán ring a formatervezett műanyagszék, hogy reggeli után mindenki azzal a tantárggyal kezd, amihez éppen kedve van, hogy nem kell elmenni sehova, hogy egész nap együtt vagyunk. A legjobban talán a reluxát élvezik, hiszen eddig nem tapasztalt árnyékolástechnikai mutatványokat lehet produkálni. A ház előtt, najó, a koli előtt megáll a trolibusz, elég nagy a forgalom is ahhoz, hogy rengeteg város- és közlekedésszervezési kérdést lehessen megtárgyalni.

enter image description here

Ebéd után irány a természet, gyalog is csak tíz perc a legközelebbi park. Kettő körül már nemcsak kutyasétáltatók és babakocsis anyukák használják, hanem az iskolások is bandukolnak hazafelé.

enter image description here

enter image description here

Jó a gyerekekkel átbeszélni, hogy kinek mit jelent a természet, miért fontosak a zöldfelületek, mi is a különbség a saját kert és a közpark között, melyiket milyenre jó tervezni, egyáltalán annak megértése, hogy a dolgok nemcsak úgy lesznek, hanem teremtjük őket magunk körül: szépre-csúnyára, gazdagra-sivárra.

enter image description here

Jó szülőként látni, hogy azok a terek, amiket megmutatunk és megtanítunk használni a gyerekeinknek, azok természetesen megélt tér- és viselkedésélményekké válnak számukra. Tudják és értik, hogy miért kell csendben maradni egy konferenciateremben, egyértelmű már számukra, hogy különféle világok vannak, és ott hol főszereplők, hol pedig mellékszereplők - de szép lassan azt is elsajátítják, hogy mindegyikből valamit tanuljanak, valami fontos kis elemet beépítsenek a saját életükbe.

enter image description here

Idén már nemcsak egy, hanem két előadást is be tudtunk vállalni a konferenciából, a nagyoknak már olyan feladatot is tudtam adni, hogy a számukra angol nyelvi szóáradatból legalább öt szót ki kell halljanak, meg kell értsenek. Hallás- és viselkedésfejlesztés: arról is lehet már beszélgetni, hogy édesapa viselkedése miben más, mikor előad, mikor idegen nyelven ad elő, mikor bemutat, mikor csak a folyosón beszélget, stb. Minták. Szerepek. Egyénítések. Identitások. Értékek.

Osztálytalálkozó

Nos, a Főszerkesztő asszonyról kiderült, hogy gaz zsaroló, mert amikor szépen megkértem, hadd cseréljem le az engem szimbolizáló kis baglyos képecskét a Faluságban, ártatlan hangon és a legnagyobb lelki nyugalommal közölte, hogy csak akkor, ha írok is valamit. Ilyen presszió alatt hogyan is lehet értelmesen írni? Na és az ihlet meg az alkotói szabadság? Hát ilyenről még nem hallott ez a mélyen tisztelt hölgyemény? Na, sebaj, megmutatom, hogy megy ez nekem így is. Csakazértis!

Szóval most szombaton volt egy középiskolai osztálytalálkozóm, ahol több dolog is nagyon vicces volt, de az első máris az, hogy valamiért abban hitben voltam, hogy ez a tizenötödik, és a helyszínen világosítottak fel az osztálytársaim, hogy le vagyok maradva valahol, mert ez már a huszadik. Hm, nem érzem magam ilyen öregnek, kicsit meglepődtem, de némi elemi iskolás matek után rá kellett jönnöm, hogy igazuk van. Mikor beléptünk a terembe a barátnőmmel, akivel együtt mentünk, és végigölelgettünk mindenkit, majd leültünk, ránéztünk egymásra és ugyanazt a kérdést tettük fel: Te, ki az a csávó ott tőlünk jobbra? Egyikünknek sem volt ismerős, így megnyugtattuk egymást, hogy biztos a másik osztályba járt és csak az első évben volt itt, mert senkire sem emlékeztet. Ehhez képest kiderült, hogy a mi saját osztálytársunk, aki végig velünk járt és együtt ballagtunk. Hm, változnak az idők. (Vajon ő is ezt kérdezte a padszomszédjától, amikor minket meglátott?)

Mivel ez már tényleg a huszadik találkozó, mindenki megélt egyet s mást, így nem arról szólt, hogy lehet bebizonyítani, hogy milyen szuper az életünk, hanem őszinte, emberi történetek jöttek-mentek, nagyokat nevettünk és hihetetlenül rokonszenvesnek találtuk egymást. Jó volt megélni, hogy mindenkinek számít a közös múlt, hogy összetartoztunk és ezt ma is lehet érzékelni. Még jobb volt azt megélni, hogy mennyit változtunk, mennyivel kiteljesedettebb mindenkinek a személyisége és mennyire jó fejek azok az emberek, akikkel a tinédzserkorunkon túl is összekötnek dolgok. Úgyhogy nagy lelkesedésünkben azonnal kitaláltuk, hogy térjünk vissza az évenkénti találkozóhoz, mire az ofő rögtön felajánlotta, hogy úgyis most újították fel a házat, nála lehet a következő buli - ez azért olyan szimbolikus, mert amíg gimisek voltunk, minden nyár előtt nála bandáztunk, érettségi után meg évekig szintén. Aztán mindenki önmegvalósított, az ofőnknek is lett új osztálya, így ők buliztak nála, mostanra viszont úgy tűnik, mindenki elfér ott az év során valamikor: volt osztályok, gyerekek, unokák, barátok. Megint egy új öröm az életben így a negyven felé közeledve. Tökjó!

Ormánsági Emlékezések II.

Az ormánsági "Őrállók" Emlékezése ( Faluság 2019.08.10.) során került újra elém egy régi emlék. Egy pásztor által készített sótartó, melyen Szép Beszélő Szarvas látható, és amely Markócról való. Ifjúságom emlékeiből tudom, e sótartó a debreceni Déri Múzeum jeles darabja, még az alapító Déri György szerezte az 1900-as évek elején.


enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here Szabó Antónia fotói, Sztélé Alapítvány, Debrecen


Markócot nézve a térképen láthatjuk, hogy Iványival mezei szomszéd település.
A további kutatások mutatták épp a Faluság szerkesztő Judit asszony segítsége által, hogy Markócon él és élt a két "Lantos fiú" ( a neves pécsi képzőművész Lantos Ferenc fiai): Gábor és Tamás. Mindketten Nagy Szépségek Találói és Alkotói.

Gáborról keveset tudtam... A Faluság - Állathangok, 2019.07.10 - híradása nyomán láttam, hogy a Madarak Énekét figyelte, és szép felvételekkel összegezte tapasztalatait... Csodálatos Emlék... Korai halála megakadályoz bennünket, hogy érdeklődő kérdéseinkre Tőle kapjunk választ.
(Érdekességként jelzem, Gábor e kutatásai egy korábbi kutató - Szőke Péter ornitológus - kutatásait is idézik, aki a madárének-felvételek lassításával mutatott rá érdekes összefüggésekre.)

https://fidelio.hu/klasszikus/a-zene-eredete-es-harom-vilaga-130999.html

Tamás - az Élő Hős - a legnagyobb terhet vette magára. Éltével mutatja, hogy a legelesettebb helyzetből is van felállás és lehet Szép Életet Teremteni.

https://sokszinuvidek.24.hu/kertunk-portank/2019/04/25/verbarack-uvegmeggy-es-mosolygo-alma-terem-az-ormansagi-csodakertben/

A Gyümölcsfák ültetésével és szeretetteljes gondozásával, Szép Nemes és Gazdag Életet Alkothatunk Élhetünk. Mind ezt Családfőként és a mai kis falu Vezetőjeként teszi, és nem a világtól elvonultan, hanem a legnemesebb mai Közösségteremtő Természet Éltető Törekvésekkel összhangban.
Lehet, hogy az Ős Dráva-Duna Álom még nem jött be úgy, ahogy szerették volna, de az, hogy ez a Nagy Gondolat ott lebeg a tájban... és a Nyitott Kertek Világa folyamatosan árasztja Szépségeit... ezek a szándékok törekvések segíthetnek arra a Szép Jó Világra Mindnyájunkat, melynek oly sok Szép Emlékét Őrzi az Ormánság tája és a ma is ott élő és jól élni akaró és ezért tenni is hajlandó "Nemes Emberei".
Ezt a Szarvasos Sótartót ajánlanám Tamásnak, mint a "Falu Szép Emlékét"...


...Utóhangként érdekességként említem még, hogy e sótartó párja a pécsi múzeumi néprajzi gyűjteményben van, azon énekes madár képe látható...
Luzsokról került be anno...


enter image description here

enter image description here Szabó Antónia fotói, Sztélé Alapítvány, Debrecen


A sótartót anno Pap Gábor művészettörténész előadásai nyomán ismerhettük meg....
...és itt Köszönöm a debreceni képzőművész kortársunk Szabó Antóniának, hogy értékes dokumentumai használatával segítette e kis írás szebbe tételét...

Tükröződéseink

Megláttam magunkat a Fantasztikus Kapitányban (Captain Fantastic), megcsillantunk benne, mint család és fel-felsejlettem én magam, vagy Balázs, sőt egy-egy gyerekünk is.

enter image description here
Jolánka napok óta játszik a fénnyel, tulajdonképpen fénytant tanul, itt éppen három tükörrel

Nem önmagunkat látjuk meg egy művészeti alkotásban, hanem az általa keltett fényvetülésekben önmagunkra csurranó fénynyalábok válnak önmagunk számára is láthatóvá. Felismerések. Egy művészeti alkotás ezért szerencsére nem pusztán tükör: nem minket mutat meg önmagunknak, hanem továbbtükröz más felületre, ahol a fényben megjelenő entitásokat értelmezzünk saját magunk számára.

Olvasva és látva könnyebb az élet: közemberként mindennapi tapasztalat, hogy a művészet minden formája segíti életünket: kimondja a kimondhatatlant, megláttatja azt, amit egyedül nem vettünk volna észre, néha pedig pusztán a kimondással/megjelenítéssel bátorságot ad ahhoz, hogy mi is ki merjük mondani, legalább is önmagunknak. Megint a műveltségnél vagyunk: minél többféle nyelvet - ha nem is beszélünk, de legalább értünk - használunk, annál teljesebben tudjuk befogni a bennünk és körülöttünk lévő világot és annál jobb szűrőkkel is dolgozunk, hogy mit nem akarunk közel engedni magunkhoz. Úszógumi, mely nemcsak fenntart a vízen, hanem amit (talán) irányítani is lehet - a szabad akarat doktrínája. Az is egy érdekes gondolatkör, hogy mindenkinek megadatik-e, hogy éljen vele. Egyszer egy valamelyik családtagunk ama felsóhajtására, hogy jaj, de erkölcsös életet élt XY, azt találtam felelni, hogy persze, hiszen sohasem történt vele semmi, sohasem kísértették meg, egyszerűen unalmasan élt. Számomra az is mindig kérdéses, hogy kivel történnek a dolgok? Itt most nem az érdekel, hogy jók-e vagy rosszak. A történés, a megtörténés maga. Érdekes életek. Különlegesség.

Jó volt látni Fantasztikus Kapitány végletességeit azzal a tudattal, hogy mi ezeket elkerültük: nekünk a legnagyobb bátorságunk azt volt, hogy a film végére kialakuló kompromisszumos utat (középút: egyre jobban hiszek abban, hogy ez az út széles és kényelmes, és nemcsak egy kötéltáncos által végigjárható vékony fonal a levegőben) tragédiák nélkül sikerült talán kialakítanunk: gyerekeink későn kerültek óvodába, sohasem időztek ott hosszan (utólag is hálás-hálás köszönet érte azoknak az intézményvezetőknek, akik minket ismerve ezt lehetővé tették), Balázs minden külföldi útjára együtt mentünk, az egész nyarat közösen töltjük el, én olyan időbeosztásban dolgozom, hogy a gyerekek alig vegyék észre, mikor nem vagyok itthon, nincs televíziónk, de vannak könyveink és laptopjaink és korlátlan netünk, és hatalmas kertünk, ami egyre inkább ellát minket, stb.

Viszont fel kellett lázadnom Balázs ellen, hogy elmehessek mást is csinálni, mint a család (anyóskám ezt úgy fogalmazza meg, hogy kislányom elengedtek dolgozni, hogy egy kicsit pihenjél is?), hogy megfelelő anyagi háttér híján nem vállalom a gyerekek itthontanulását - és ő elfogadta. Tényleg közös döntések kellenek ahhoz, hogy ez a furcsa akaratmassza, amit családnak hívunk, olyan egység legyen, ami még azt is megengedi, hogy valaki közüle merjen más lenni, mint a többiek.

Abból az alommelegből, amit nap mint nap élvezek, azt merem hinni, hogy ha a gyerekeink fizikailag ki is fognak repülni, lelkileg akkor is általuk plusz családtagokat fogunk nyerni - szeretnék én is egy nagybuszt!
Köszi Zita a filmet!

Döntés - párhuzamos életek

Vesszőparipám ezen gondolkodni. Katolikusként ugyebár abban hiszek, hogy egy életem van, egy dobásom, aztán az vagy sikerül vagy sem, sőt annak következményeit fogom viselni halálom után is az örökkévalóságig. Nagyon nem mindegy, hogy alakul ez az egy életem. Játék tehát végiggondolni, milyen döntésekkel jutottam el oda, ahol vagyok, miben dönthettem volna másként, mikor történt olyan dolog, amiről tudom, hogy sorsfordító volt, mikor nem vettem észre, hogy most megtörténhetett volna bármi. (Persze az ezen való gondolkodás életkori sajátosság is, bájos neve is van, életközepi válság.)
Az életünk végkifejletét meghatározó döntéseink közül a házastárs, gyerekvállalás témakört nem említem, mert az egyértelmű. De ilyen pontként gondolok például arra, amikor megnyertem egy angliai ösztöndíjat Warwickba egy évre, és azt a bulizások miatt elcseréltem egy féléves Hollandiára. Vagy amikor a Vincuska behisztizett a Bakonyban a kocsiba ülésnél, kivételesen nem nyomorgattuk be az autósülésbe, és emiatt két perccel később indultunk, és az autónk előtt dőlt le egy óriás fa az útra. És számtalan döntésem volt, amire nem emlékszem, de ami miatt itt vagyok ahol, az vagyok aki.
Imádom, egyszerűen imádom az olyan könyveket, filmeket, amik a parallel életek témakört érintik, és rajtam kívül sokan mások is (Vissza a jövőbe 1,2,3, A csillagok között, A nő kétszer, A pillangóhatás, Az időutazó felesége, stb.). Általában az ilyen történetnek két kifutása van: vagy az, hogy történhet bármi, hozhattunk bármilyen döntéseket, végül ugyanoda jutunk - vagyis végül is nincsenek párhuzamos életlehetőségek, csak a SORS van -, vagy az, hogy minden út más életbe, más végkifejletbe vezet.
Én azt hiszem, hogy ha a két elmélet közül kell választanom, akkor igenis jelentősége van a döntéseinknek az életünkre. Minden döntésünk egyszerre fejez ki minket (azért választjuk azt, mert olyanok vagyunk amilyenek, eddig olyan döntéseket hoztunk amilyeneket), másrészt alakít is minket (a döntés következményei által, és a következő döntés előzményeként), tehát a döntéseink más-más utakra vezetnek, más-más végekhez. Ezt tanítja egyébként a katolikus egyház is a szabad akarat doktrínájában: az, hogy üdvözülünk, vagy elkárhozunk, csak rajtunk múlik. Ez egyben felelősség is: nem mutogathatok másokra, körülményekre, anyámra, apámra, főnökömre, egyben pedig végtelen nagy lehetőség is (hogy egy népszerű sorozatból idézzek): ha az élet citromot dob eléd, akkor csinálhatsz belőle limonádét.
És ha könyvek: édesanyám eláztatta a kertben egy nyári eső alkalmával Edith Eva Eger: A döntés c. könyvét, amit ezért nem vett vissza tőle a könyvtár, és így került hozzám. Ebben egy zsidó pszichiáter meséli el, hogy hogyan dolgozta fel élete során az auschwitzi eseményeket. A könyvhöz Philip Zimbardo írta a méltató előszót, és a könyv nem a holokausztról szól. Hanem arról, hogy egy traumából miként tud kijutni egy ember, hogyan tud azon túllépni. A könyv címe nem véletlenül az, ami. Ugyanazt írja le, amit a most híres sztárpap hirdet, Pál Feri, hogy végső soron nem attól vagyunk azok akik, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan dolgozzuk azt fel. Mit döntünk a traumánk végén: azt, hogy túlélünk, megyünk tovább és élünk, vagy azt, hogy áldozatok vagyunk, megakadunk, feladjuk. Mert végül ezen áll, hogy ugyanaz az esemény, milyen parallel életbe vezet el minket: boldogba vagy boldogtalanba, elégedettbe vagy elégedetlenbe, keserűbe vagy édesbe, savanyúba vagy limonádésba.
Hja, ezen lehet rágódni. Hogyaza.

Nyári táborok Dunaszekcsőn 2019.

Egyesületeink - az Otthonka Egyesület a Control Stúdió Filmegyesülettel együttműködve - az idén is 4 nyári táborral tette színesebbé a falu életét.
A hagyományos drámatábor, média és felnőtt filmes alkotótábor mellett újdonságként vályogépítő tábort is szerveztünk.
A gyerektáborok a helyi általános iskolában kerültek megszervezésre, a parkban található szabadtéri színpadon mutatkoztak be a drámatáboros gyerekek, a parkba épült meg a vályogtábor 3 építménye - 2 vályogház és 1 kemence - és a médiatáboros filmek helyszínei is itt találhatók.

Időrendben első táborunk a drámatábor volt - évek óta július első hetében - Antoni Andrea drámapedagógussal. 21 gyerkőc, helyből és a környező településekről 5 napon át játszott, ismerkedett, tanult és kísérletezett együtt, végül pénteken délelőtt megszületett egy előadás a szabadtéri színpadon, mely a tinik mindennapjait, örömeit, bánatait mutatta be szülőknek, nagyszülőknek, barátoknak, a falu apraja-nagyjának.

enter image description here

enter image description here

A következő héten a vályogtábor kezdődött Gács Péter építőmesterrel. A helyszín az iskolapark volt, az alapanyagokkal való ismerkedéssel kezdtük a hetet. A gyerekek megismerték a vályogot, a szalmát, pelyvát, az eszközöket. A helyes arányok elsajátítása után elkészült az első vályogtégla, majd még 99.

enter image description here

A gyerekek önállóan dolgoztak, keverték a nyersanyagot, vetették a téglát, melyek a körházba és a kemencébe épültek be. Összesen 3 épület készült, a harmadik, a négyzet alapú épületet még tovább kell a jövő nyáron építeni.
A táborosok megismerték a vályogvetés technikáját, a szalma- és a tapicsfal készítésének módját, vakoltak és meszeltek. A kisebbek nagyon élvezték a földvár és szalmabálavár építést, a nagyok már komoly munkát végeztek. Külön öröm, hogy szülők, nagyszülők, barátok is bekapcsolódtak a munkákba, egy-egy napra, valamint, hogy az alapanyagok beszerzésénél együttműködött az helyi önkormányzat, az iskola, a mezőgazdasági zrt., helyi vállalkozók és magánemberek, további támogatónk az NKA, és a Savköpő Menyét Alapítvány volt. Köszönet nekik érte!

enter image description here

A tábort pénteken délután házavató ünnepséggel zártuk.
A bári népzene táboros gyerekeket is meghívtuk erre az alkalomra. Volt zene, tánc, közös lepényezés, és még ők is bekapcsolódhattak az építésbe. Jövőre már megvannak a tervek. A négyzet alapú házat kell befejeznünk, szeretnénk ki- és körbetéglázni az építményeket, meg aztán meszelni, javítani mindig kell egy vályogházon😊!

enter image description here

Augusztus első hetében szerveztük meg 4. alkalommal a médiatáborunkat. Itt már egy jól összeszokott csapat dolgozott együtt. Egyrészt az előző években is táborosaink voltak - vannak helyiek, nagymamánál nyaraló gyerekek, és jönnek a környékbeli településekről is -, másrészt az iskolában egy éve működő webtévé tagjai. Ezúttal is 4 felnőtt - Rumann Gábor, Gubik Viktória (a Control Stúdió tagjai), Baranyi Benő filmrendező, Baranyi Gyurin Zsuzsanna producer - végezte a szakmai munkát.
A 16 gyerek pár napig 4 csapatban dolgozott, és egyre komolyabb feladatokkal kellett megbirkózniuk. Az elkészült produkciókat együtt megnéztük, értékeltük. A hét második felében 2 csapatot alkottunk, és mindkét csapat feladata egy rövidfilm készítése volt szabadon választott témában és stílusban. A héten 10 film készült, melyeket péntek délután egy nyilvános bemutatón vetítettünk le az iskolában. Nagy öröm, hogy kinőttük a termet, olyan sok szülő, ismerős volt kíváncsi a gyerekek alkotásaira.

enter image description here

A következő filmek készületek (melyek hamarosan megtekinthetőek a control stúdió weboldalán, facebook oldalán és youtube csatornáján): Szuper Márió; Teofil, a troll; A kommandó; Grand Hotel Dunaszekcső; A kertész; Virtuózok; A párbaj; Szupernagyi; Én székem; Golyó.

enter image description here

A tavalyihoz hasonlóan idén is elküldjük fesztiválokra a filmeket, reméljük sok sikert érünk el, hasonlóan a tavalyihoz.

A következő héten 16. alkalommal szerveztük meg a Képköznapok filmes alkotótábort, fiataloknak és felnőtteknek. A tábor 0. napján két régi táborozónk esküvőjét is megünnepelhettük. Megtisztelő volt, hogy velünk és ezen a mindannyiunk számára kedves helyen kötötték össze életüket! A táborban szakmai és technikai tanácsadással, valamint technikai eszközökkel segítettük a résztvevőket. A hét folyamán a forgatókönyvírás, helyszínek, színészek keresése, a forgatás és az utómunkák mellett Weber Kristóf zeneszerző és Kovács Balázs zenei performansza is tarkította a programot. Esténként 16 mm-es filmekből szerveztünk kertmozit, mely nyitott volt a helyeiknek is. A vetítést Tóth Marcell vezette. Az idén 5 csapat készített filmeket - köztük egy csapat médiatáboros, iskoláskorú gyerek -, melyeket a szombati zárónapon szakmai zsűri véleményezett. A vetítés előtt került sor Stőhr Lóránt filmesztéta könyvének bemutatójára, kerekasztal beszélgetésre, valamint a könyvek dedikálására. Az idei záróvetítésre az eddigiekhez képest a legnagyobb számban látogattak el helybéliek, ez köszönhető a tábor népszerűségének, valamint annak, hogy ezúttal szép számban szerepeltek helyiek is a filmekben. A zsűri véleményezte a filmeket, majd 3 helyezést adott a legjobbaknak. Továbbá a közönség is szavazhatott a neki legjobban tetsző filmre.
A következő filmek készületek (melyek hamarosan megtekinthetőek a control stúdió weboldalán, facebook oldalán és youtube csatornáján): 1.helyezett: A néma; 2.helyezett: Ezért szeretem Dunaszekcsőt (a diákok filmje); 3.helyezett: Gyíkember; A víz az úr; Örvény; Közönségdíj: Ezért szeretem Dunaszekcsőt.

Nagycsalád

enter image description here

Judit írta, hogy nem szereti, hogy a családformája (nagycsalád) közbeszéd része lett. Vagy valami ilyesmit.
Szerintem pedig az, hogy közbeszéd tárgya lett a nagycsaládok modellje, nagyon jó, csak nagyon bénán megvalósított dolog.

Rajta van a bakancslistámon, hogy egyszer kivesézzem, melyik emberi jogi mozgalom, érdekképviseleti csoport, életforma profitált a legtöbbet a tudatos marketing használatból. Mert lássuk be, előbb volt fekete elnök moziban, mint a valóságban. Vagy milyen jól használják a melegek az éves felvonulásokat, a sorozatbeli karaktereket, az ország-világ előtti coming outokat arra, hogy a közbeszéd részévé tegyék magukat, és azt amit akarnak. Vajon a Coca-Cola miért ezt a kisebbséget teszi a plakátra, és miért nem másikat? Az első amerikai női elnök - nos az is egy sorozatban volt csak eddig, de már volt legalább.
Senki le se tojná a gorillákat, ha Jane Goodallról nem készül film. Jane Fonda előtt ciki volt a női testmozgás népszerűsítése a háztartásbelieknél. Skandináviában jöttek rá először, hogy a reklámokban a férfi is mehet vásárolni, vigyázhat a gyerekekre, és a nő is vezethet autót. (Nem véletlen, hogy a skandiknál már az előző korosztályoknál is nagyobb volt az együttműködés férfi és nő között a háztartási munkáknál, gyereknevelésnél.)
És igen, bármilyen cél legjobb eszköze, hogy a közbeszédet használja, mert ami szem előtt van, azzal történnek dolgok, amikről meg hallgatunk azokkal általában nem.
Nyilván lehet tálalni dolgokat az emberek arcába ordítva, kellemetlenkedve, harsányan és ellenszenvesen, és lehet(ne) halkan, indirekt módon a háttérből. Hogy ez ebben az esetben miért nem profi marketingesekkel történik, rejtély, de ugyebár senki nem gondolta volna azt sem, hogy Trump elnökválasztási kampányában a világ legjobb kampányosai orra előtt valakinek volt képe Michelle Obama egyik beszédét ellopni Melanie Trump részére.
Ha egy nap marketingesként ébrednék, rögtön elfutnék a Danone-hoz és elintézném, hogy azt a nyavalyás joghurtot három gyerek egye mostantól a tévében, és egy negyedik játsszon közben a földön. Vagy úgy tárgyalnék az autógyárakkal, hogy a reklámjukban a kocsiba, mely kisbusz, kilencen üljenek be - ne adj Isten egy nagymama is. A macskakaját egy adja és három kistesó nézi.
A plazmatévét hatan ülik körbe, apák és gyerekek, és nem egyedülálló férfiak. Vagy ha már itt tartunk, lehetne pozitív hangulatú sorozatot gyártani a nagycsaládos létről is, nemcsak válásokról, abortuszokról, bűncselekményekről, hülye döntésekről, még rosszabb szitukról.
Ha már a média vesz körül minket nap, mint nap, botorság azt nem használni. Mindemellett lássuk be, annak sulykolásánál, hogy szülessen több gyerek, voltak az idők folyamán sokkal rosszabbak kezdeményezések is. De még mennyi.

Negatív hozzászólások engem is értek/érnek. Úgy tudnám összefoglalni, hogy az ötödik gyerek érkezéséhez a közeli barátokon és egyes rokonainkon kívül senki nem gratulált, ellenben bőszen utalgattak a szellemi képességeinkre, a felelőtlenségünkre, vagy vallási hovatartozásunkra. Azért ez sem normális, mert egyrészt semmi közük hozzá, másrészt jobb körökben ilyet nem illik csinálni. Ugyanakkor 1980-ban a nagyapám hetekig meg sem akart nézni, amikor megszülettem, mert minek anyuéknak második gyerek, főleg egy fiú után. Manapság pedig a két gyerek már alap. Ebből két tanulságot lehet levonni: egyrészt, hogy ha lassan is, de változtatni lehet a közgondolkodáson, másrészt, hogy az emberek mindig meg szólták/megszólják mások életvitelét, bármilyen legyen is az.

Sellyéhez visszakanyarodva. Idén mi Sellyén nyaraltunk és előadásokat hallottunk a cigányság helyzetéről, az Ormánság kultúrájáról, a fakazettás mennyezetes templomokról, az Ormánság víz-, növény- és állatvilágáról, településeiről. Minden előadó hivatkozott Kiss Géza Ormányság c. könyvére. Nos átrágtam magam rajta - nem volt könnyű. A könyv előszava és utolsó fejezete kifejti, hogy az író célja - mely részletesen taglalja az Ormánság 1930-as évekbeli életét - mementót írni egy elsüllyedő világról. Amelyet közvetve a földosztás, annak következményeként azonban az egykézés tett tönkre.

Utóirat: Az év hírének Ursula von der Leyern megválasztását tartom az Európai Bizottság élére. Ugyanis ő 7 gyerekes anya is.

enter image description here

Pasik a konyhámban

Na jó, leendő pasik, vagy pasas-magoncok lenne a helyes, valósághűbb kifejezés, de egyrészt a cím így természetesen hatásosabb, másrészt (és számomra ez a fontosabb) én már látom a mozdulataikban a férfit, a felnőttet. Látom, hogy kikké is válhatnak, kik is lehetnek majd. A jelenből egy pillanatra meglátni egy lehetséges jövőt, ahogyan a jelenből rendszeresen - mint minden anya - emlékezünk a múltra, szüntelenül történetlinearitásokat alkotunk, így téve könnyebbé önnön életünk megértését.

enter image description here

Lisztes konyha: kicsi koruktól segítenek. Játék, kíváncsiság, tanulás, tudás, együttlét, alkotás. Mindennapi lét- és lélekbiztonságunk megteremtése.
Hosszú az út addig a pillanatig, amíg az ember azt mondja, hogy csinálhatjátok egyedül. Bizalom, megbízhatóság, bizonyosság abban, hogy képesek rá. A megbizonyosodás apró morzsái összeállnak abban a tudatban, hogy mindent megtanultak már, ami ahhoz szükséges, hogy szalagos fánkot süssenek a vasárnapi ebédhez. Már csak szavakkal kell őket segíteni, mozdulataik egyéniek, nem szorulnak kiigazításra. Működnek. Tudnak. És akarják. És szeretik.
Érdekes az az oszcillálás (már megint ez az oda-vissza ható körkörös ingamozgás), hogy mikor vagyok számukra jelenlévő és mikor nem. Értve úgy, hogy testileg végig jelen vagyok a térben, de a gyerekek figyelmének szempontjából sokszor láthatatlannak tűnök. Teljes természetességgel beszélnek meg a jelenlétemben olyat, amit csak maguk között tartanak megoszthatónak, aztán a következő pillanatban ugyanolyan könnyedséggel szólítanak meg, és mondják el nekem, ami rám tartozik. Nem tudják ilyenkor, hogy ha nem egyenesen hozzám beszélnek, akkor is hallom őket? Sajátos belső gyermeki világukban csak az van ténylegesen jelen, amire a figyelmük ráirányul? Vagy egyszerűen csak pasik?
Jó velük együtt élni. Jó, ahogyan használják és átértelmezik az én mindennapi területeimet és tevékenységeimet. Jó látni az arcukon a megelégedettséget, a sikerélményt, a magabiztosságot, az öntudatot, amikor étkezésnél nekik is külön megköszönjük az ebédet.
Azt hiszem, azt vágyom, azt remélem, abban bízom, hogy jó lesz majd a fiaim feleségének lenni. És igen, nemsokára már nem az én történetem főszereplői lesznek.