Bálázott focipálya

enter image description here
Egy focipálya két nagy körbálát tesz ki

Az idealizált, topizált, mesékben élő faluképből egy biztosan még most is él nálunk: ha valamelyikünkhöz nagyobb társaság érkezik, akkor sitty-sutty rendbe vágjuk a köztereinket. A focipályát a kért időre lekaszálják és bebálázzák, majd jöhet a polírozós nyírás a profi játékélményért.

enter image description here
A fiúk vendégvárása

Faludeszka

Falucskánkig vezető, híresen kátyús közutat most újítják fel - és egyszer majd bicikli út is lesz! Csillogó gyerekszemek, lelkes hangulat, hogy nem kell majd bemenni a városba azért, hogy gördeszkázhassanak - vagy egy jó bringával tíz perc alatt bent lehet lenni. Közlekedési szabadság.

enter image description here
Jónás deszkái

Janka és Jónás állandóan szerelik, alakítják, javítják, festik a deszkáikat. A nyár eleji hétvégi nyugiban pedig már eljutottak odáig is, hogy ne csak a felfüggesztéseket és a sztenderd lapokat variálják, hanem (végre!) saját deszkalapokat is szabjanak maguknak.

enter image description here
Janka deszkafestése

És persze ha deszkázás, akkor megint a kaliforniai élményeink.... és az egyre többször kimondott vágy: ahogyan az ottani fiatalok a vizet és a szárazföldet összekötötték azzal a gesztussal, hogy szörfdeszkáikra egyszerűen kerekeket szereltek, úgy lenne jó itthon a várost és a falut összekötni. Egy hídhoz nem is kell olyan sok deszka.

enter image description here
Vacsorára várakozva megszületett az új találmány: lapba vágott fogó a vagány kényelemért

Parisztokrácia

Azt hiszem - mikor már egy ideje udvarolt és hebegve bevallotta, hogy bizony az ő dédapja építette a Bory-várat és tulajdonképpen ő oda haza jár - nagyon megleptem Balázst, hogy nem elaléltam, hanem csak hányavetin annyit találtam mondani a nagy származási bejelentésére, hogy "na és akkor mi van?, hiszen nem te építetted!".
Amikor megvettük az Okosházat, szerintem kicsit meg is bántottam, mikor azt dörgöltem az orra alá, hogy "tudod, van, aki várat épít, és van, aki parasztházat....".
Ahhoz a gondolathoz akarok megérkezni, hogy egyrészt tényleg nem számít, másrészt pedig tényleg számít a múlt öröksége. Egyrészt megtart, másrészt pedig mércét állít. A feladat pedig: egyéníteni a múltat.

enter image description here

Az egész nagycsalád örömmel fogadta, hogy Jakab megépítette legóból a várat, de okos anyaként már tudom, hogy múltjukkal párbeszédbe álló, alkotó férfiakkal csipkelődni nem szabad....

Nyestkaki

A reggeli pipacsos bejáratú ösvényen kissé dideregve elindulva éppen nem lépek bele.
Bosszús csodálkozás, hogy nálunk még zöld a cseresznye, de ez a piszok valahol másutt már legalább félig érettet talált.

enter image description here

enter image description here

Zita Nyestkaland írását (https://falusag.hangfarm.hu/2018/08/nyest-kaland) újraolvasva hálásan állapítom meg, hogy nálunk a ligetig, néha a komposztig merészkednek le, amúgy nem találkozunk se velük, se a nyomaikkal. De miért az ösvény közepére?!?

enter image description here
Nyestkaki írás

Parasztpályák

Nagylány egy országos esszépályázaton megnyeri a hozzávalókat, fiúk kitalálják, kislány pár órás gyakorlás után felnő a feladathoz, együtt pedig megcsináljuk: röplabdapálya. Azaz majdnem együtt, mert Balázs egész nap felvételiztet, így ő csak láttamozza és engedélyezi a következő, guggolva bevitt és - hogy ne látszódjon a kamerában - alulról az asztalra helyezett levelemet: elkezdhetjük lenyírni a pályához a füvet?
Fűkaszás pályakijelölés, fűnyírós polírozás, összegyűjtött mulcsanyag kiszórása a veteményesbe.
Az együttmozgás csapat öröme.

enter image description here

Benti vagy szellemi munka után bármilyen kinti mozgásosat csinálni természetesnek tűnik, de mindig meglep, hogy akár egy egész napos kinti tevés-vevés, munkálkodás után is hajlandó az ember labdajátékozni, legyen az kosár, tollas, ping-pong, vagy röpi. Merthogy nem munkaként, hanem játékként gondolunk rá. Rugalmas felszabadultság izomnak és léleknek egyaránt. Már majdnem tánc. És ilyenkor nem jutnak eszembe azok a rosszindulatú, félelmet és aggodalmat elültető megjegyzések, amik a következő kérdések mentén szoktak minket elérni: nem gondolod, hogy mivel túl jól érzik magukat veletek, nem akarnak majd kirepülni? Nem fognak ám saját barátokat és párt találni, ha mindig együtt vannak! És paradox módon egy jó együtt játszás után még inkább úgy látom, hogy nekik igazán könnyű lesz, mert minden hozzávalót (álmokat, hitet, tudást, bizalmat és szeretet) megkapnak ahhoz, hogy amikor eljön a pillanat, akkor csak önmaguk lehessenek. Megérlelés.

Agro-táj

Kosárkötő fűz határolta területünkön túl agrokultúra táj fekszik. A lucerna-aratás rendje által megtört monokulturás kinézetnek mennyiség és méret esztétikai ereje van: az emberkéz léptékéből kilépő grandiózusság. Az átölelhetetlen, ehetetlen táj belakhatatlanságától lenyűgöződni. A friss és az elszáradt határvonalai. Zöldtakarmány.

enter image description here
Kosárkötő fűz füzérvirágzata, nemsokára fehéren pamacsosodik

enter image description here Valamelyik agrogép-vezető levert egy ágat, kiszáradásos védekezés: gyors magérlelés-repítés

A tájban közlekedve a mozgás vonaláról és ritmusáról messziről látszik, hogy a majd kiszálló sofőr szimpatikus figura-e vagy sem. Vannak szelídek és vannak agresszívek. Vannak játékosak és vannak brutálisak. Van, akivel integetést váltunk, van, amelyik elől a növényzet takarásában maradunk.
És olyan is van, aki odaszarik a határra. Nem elvonlulva, nem védelemben székel, hanem a nyílt, belátható terep közepébe - a szaga és formája messziről felismerhető az emberi ürüléknek, fehér papírszoknyájának szélben lebegése pedig csak még hihetetlenebbé teszi a látványt. Munkahely.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Gyógykert

Nyugágy, takaró. Egyik itt hever, másik ott. Gyógyulni a nappal, a zölddel, a kerttel. Valaki kikúszik, hogy leszedje az epret. Én felküzdöm magam a fenti mosókonyháig: teregetés és még egy mosás betevése. Erős a kísértés, hogy hosszabb mosásidőt állítsak be, hogy legyen időm kipihenni az utat.
Lelassult és csendesebb családi élet: olvasnak, festenek, rajzolnak, építenek. Közben kacsingatnak ránk a kert-feladatok. Valaki mindig összeszedi magát, hogy éppen a leglátványosabbat megcsinálja: átszaladás a géppel a füvön, az odahasogatott fából legalább egy kört eltalicskázni, az ablakmuskátlikat megöntözni.... Aztán holtfáradtan visszadőlni és csak pihegni. Furcsa körfolyamat: egyfolytában ott van körülöttünk a cél, amiért fel kell kelni, meg kell csinálni - az elerőtlenedett test ösztökélése feladatokkal. Gyógyulás.

A fűben fekve a kert:

enter image description here
Fehér lóhere

enter image description here
Snidling

enter image description here
Fekete nadálytő a szilvafa alatt

enter image description here
Nemesített palástfű

enter image description here
Petrezselyem

enter image description here
Gólyaorr

enter image description here
Harangvirág

enter image description here
Évelő len

enter image description here
Szibériai nőszirom

enter image description here
Joli csigagyűjteménye mögött kaukázusi nefelejcs

Körülöttünk a mezőkert:

enter image description here

enter image description here
Olasz és Hásságy között a lekaszált útszél


Kovács Jónás: Májusi eső

Anyák vasárnapja

Anyák Napjára írtam volna egy cikket. Az apropója az volt, hogy Zengővárkonyban mini kiállítást rendeztünk Szugfil-Méhn Niki gyönyörű képeivel és néhány anyaság témájú verssel. Végül nem írtam cikket, mert nem éreztem elég erősnek a témát. Ma, ahogy szedtem le a kiállítás képeit a falról, és újra elolvasgattam a verseket, eszembe jutott, hogy miről írjak. Arról, amit annyi barátnőm köszönt meg nekem azóta, hogy megszületett a nagyobbik gyerekem.

enter image description here

Gyerekkoromban azt gondoltam, hogyha egyszer nekem saját kisbabám lesz, nem lesz nálam boldogabb ember a földön. Ezért az volt a tervem, hogy nagyon fiatalon leszek édesanya. Az én anyukám is csak 21 volt, amikor a nővérem született, így a példa is meg volt. 15 évesen ismertem meg életem szerelmét, aki később a férjem lett, tehát ez is adott volt. Szerettem volna, ha már az esküvőnkön útban van a szerelmünk gyümölcse, ami így is volt, de aztán kiderült, hogy rá még nagyobb szükség van odafönn…

Végül 2011 szeptemberében született meg az én nagy fiam – aki azóta már 9 és fél éves –, és megkezdődött anyukává válásom, ami azt hiszem, azóta is tart. Szivárványgyermekként L.-el végigizgultam a teljes terhességet. Mondhatta nekem akárki, hogy egy sikertelen terhesség nem predesztinál további sikertelenségeket, és minden várandósság más. Persze, hogy minden egyes laborvizsgálat után kiveséztem az eredményt A-tól Z-ig az internet segítségével (sose csináld), és minden egyes csillaggal jelzett értéktől egyszerre voltam a plafonon és magam alatt. A saját parámat leszámítva amúgy egy csodás és problémamentes terhesség után, könnyű és gyors szüléssel, a 41. hétben világra jött az én vasgyúró fiam. Happy end, vége.

enter image description here

Ja, hogy a terhesség és a szülés után még az is van, hogy ott van az a kis ordító csomag, akit életben kell tartani? Erre az egy apróságra nem voltam felkészülve. Ráadásul L. 4 kilós babaként fontosnak érezte, hogy állandó jelleggel tele legyen a gyomra, különben elégedetlenségének adott hangot, és az senkinek nem volt jó. Higgyetek nekem! Ott voltam tehát én, a 25 éves diplomás közgazdász menedzser típus, és egy állandóan éhes gyermek. Életem legborzasztóbb, legmegterhelőbb, legnehezebb 3 napját töltöttem el a szülés után a kórházban. Akkor még túl bizonytalan voltam ahhoz, hogy véleményemnek hangot adjak, és ellentmondást nem tűrve tegyem be az ordító gyereket a nővérszobába éjszakára. A nővérkéknek meg persze eszükbe se jutott ilyet felajánlani, úgyhogy maradt a gyerek, és maradt az éjszakázás. Ő üvöltött, én járkáltam vele, aztán szoptattam, amitől meg én tudtam volna üvölteni. Tej sehol, a gyerek elkeseredetten próbálkozik, lerakni nem lehet, nem alszik, nem alszik, nem alszik, és én sem alszom, már harmadik napja. Még most is, ahogy ezt írom, ki vagyok akadva mindenkire, aki ezt végignézte, és nem jutott eszébe szólni, hogy hahó, talán nem jut tejhez az a gyerek. Végül, amikor a harmadik napon közölték, hogy „anyuka, így nem lesz hazamenetel, ha a gyerek nem kezd el hízni, ugyanis már több mint 10%-ot esett a súlya”, akkor végre valahonnan előkerült egy nővér, aki ezt az információt összekötötte azzal a gondolattal, hogy ha a gyerek csak fogy és üvölt, és anyuka legszívesebben árvaházba adná elsőszülött gyermekét, akkor talán, esetleg, mi van ha…nem tudja, hogy kell szoptatni. Szóval, kedves nővérke behívott a nővérszobába, elkapta a gyerekemet és úgy rám cuppantotta, hogy szerencsétlen azt se tudta, mi történik. És végre evett. Utána pedig aludt…mindjárt egy egész órát. Nem hittem el, hogy tényleg alszik, és hogy „csak” ennyi volt a gond, és nem az, hogy nekem van a világon a legszörnyűbb, neveletlen gyerekem. Attól kezdve evett, aludt, evett, aludt, egészen 1 hónapig. Amikor is újra kezdődött a sírás. Persze nekem, aki az első 3 napban szuperérzékeny lettem arra, ha a gyerek csak megnyikkan, mindjárt égnek állt a hajam. Most miért ordít? Fáj a hasa? Vagy éhes? De ha fáj a hasa, és sűrűbben etetem, akkor csak jobban fog neki fájni. Különben is, 3 óránként kell enni, és pont. A szigorú következetesség igenis már kis korban fontos, mert a fejemre nő olyan gyorsan, hogy nem is hinném. A „Suttogó” könny áztatta lapjait forgattam, és nem értettem, mit rontottam el már megint. Kérem szépen, most lehet tippelni, hogy mi volt a baja…. persze, hogy nem volt elég tejem. Mitől is lett volna, amikor egy merő görcs voltam onnantól kezdve, hogy megszületett. Az én szerencsétlen éhező gyerekem most még ráadásul tápszeres is lesz, nem elég, hogy már cumizik is, amit szintén TILOS, különben szaranya vagy és ennyi. Kapott tápszert, fájt a hasa, kapott másikat, attól is fájt… Így ment ez 3 hónapos koráig, amikor végre megérett rá ez a pici kis szervezet, hogy elfogadja, a kemény világban így mennek a dolgok. Enni kell és kakilni, és közben, ha lehet, még aludni is valamennyit.

Magára ismert valaki a történet bizonyos részeiben? Talán nem a véletlen műve. Ez a nagyon is hagyományos sztori, avagy „senki nem mondta, hogy könnyű lesz”, engem úgy orrba vágott, hogy 8 évig nem is mertünk még egy gyereket vállalni. Szóval, ha L.-nek azt mondja majd egy pszichoterapeuta 40 éves korában, hogy minden baja abból származik, hogy az édesanyjával nehezen alakult ki a kötődés élete első évében, hát igaza lesz. Ezt jól elrontottam. Azóta azért már sikerült a kapcsolódás, bár L. továbbra sem könnyű eset. Hamar felkapja a vizet, duzzog, csattog a legkisebb marhaságon is. Pont mint én. Kire ütött ez a gyerek?

U.I.: A második is fiú lett. 8 év van a kettő között, úgyhogy már nem azt mondogatják a rokonok, falubeliek, hogy „egy gyerek nem gyerek”, hanem hogy „túl nagy a korkülönbség, és két egykét nevelünk”. Z.-nél sikerült megértenem, hogy mik azok a púderrózsaszín, babaszagú képek az anyukákról, amikkel teleaggattam az Anyák napi kiállítást. Ha elfogadod, hogy néha baromi nehéz, és a határaidon táncolsz, ha nem tökéletes gyereket szeretnél, csak egy gyereket, akit felnevelhetsz, és segíthetsz neki megtalálni a helyét a világban, akkor akár még élvezheted is. Ha nem is minden púderrózsaszín. És ez az a történet, amit akár gyermektelen, akár gyerekes barátnőknek mesélek el, mindig köszönetet mondanak érte. Mert így legalább tudják, hogy ez senkinek se könnyű.