Szünet

A hangokról Balázs tud professzionálisan írni, én maradok az érzelmeknél, a sejtéseknél, a megérzéseknél.
Szeretem, ahogyan a Faluság blognak nemcsak a szövegei, képei, hanem a hangjai is alakulnak: konkrétan, lásd Képeshangok, és átvitt értelemben is, mint a szerzők írás által megszólaló hangjai.
Három hónapja írunk!
Úgy látom, igazán egyedi hangon kezdünk megszólalni.
Nekem különösen izgalmas, ahogyan a blog szövegei az intertextualitással játszanak: nemcsak egy nagyobb, már létező szöveg- és műveltséghálózatra utalunk rendszeresen, hanem egymás írásaival is folyamatos játékban, állandó oda-visszautalásokban vagyunk. Külön szeretem, amikor egy írásból egy szálat valaki más folytat, gondol tovább, mélyít el.

enter image description here

Az evésen kívül egy másik nagyon fontos alapvető emberi igényünket elégítjük ki: dokumentálunk. Tulajdonképpen egy közösségi naplót kezdtünk el írni - ez lett volna induláskor az egyik célkitűzésem. Ha előre szaladok a jövőben, akkor azt kell mondjam, rögzítjük és ezáltal a jövő számára tesszük hozzáférhetővé, kutathatóvá azt, ahogyan most élünk, ahogyan most érzünk - ez fontos. Az egész emberiség kultúrtörténete a dokumentálásnak köszönheti létét. Írjuk önmagunkat és olvassuk önmagunkat, mert izgalmas, mert érdekes, mert ebből tanulunk.
Újra írott (írás alapú) kultúrában élünk. Mikor pszichológusok és kommunikációelmélészek sérelmezik a szóbeli emberi érintkezések csonkulását, elfelejtik kihangsúlyozni, hogy az írott anyag oldalán viszont pozitív a mérleg. Itt nem a kamaszok rövidítéseire, egyéni kódjaira gondolok - reményem szerint ezek az 'ifjúsági nyelv' kategóriájában fognak maradni, feltéve, ha mi, felnőttek, példát mutatunk, és írásunkban is igényesen fejezzük ki magunkat. Elég sok családbeli és baráti kamasszal állok viber-kapcsolatban, és az a tapasztalatom, hogy amennyiben nem viszonozom borzalmas helyesírási hibáktól hemzsegő szövegeiket, nem kezdem el használni az ő szlengjüket (miért is tenném, nem vagyok a bratyijuk), hanem megtartom az én választékos és igényes nyelvemet, szépen lassan ők is egyre figyelmesebb és egyre magasabb szinten kezdenek el írni, miközben mégis megmarad a frissességük, játékosságuk. Maguk között meg miért ne írhatnának pongyolán? A lényeg, hogy ezt is, azt is tudják használni. Tanulunk egymástól.

Bori tegnapi írásában írt arról, hogy milyen nehéz közeg a szakácsvilág. Én, mint óraadó tanár pillanthattam be az ő tantermi életükbe - mivel nem fognak érettségizni, ezért kommunikáció néven kellett lebutított magyar nyelv- és irodalmat tanítanom. Borzalmas tankönyv, idétlen elvárások, abszolút szakmaiatlan, életszerűtlen hozzáállás. Kiakadtam azon, hogy elvileg Bánk bánt kéne velük vegyek az egyik órán, a következőn pedig tanítsam meg az emojikat. Jól kinevettek, mikor azt feltételeztem, hogy számukra én olyasmiket képzelnék el kommunikáció címszó alatt, mint receptszövegek böngészése, étlap összeállítása, vagány feliratok készítése, képiség és szöveg viszonyának próbálgatása, elemzése - ami nekem is természetesen nagyobb kihívást és érdekesebb munkát jelentett volna. A műveltséget így is könnyen be lehetne csempészni: előbb-utóbb úgy is szóba kerülnének a régi szakácskönyvek, az Eszterházy-lajstromok, a főzés- és evéskultúra, innen pedig már csak egy szempillantásnyira van a divattörténet, a lakáskultúra és ezek megjelenése a szépirodalomban. Életszagú irodalom....
És most egy hónapnyi életszagú csendet szavaztunk meg magunknak - áprilisban szünetelünk, május elsején folytatjuk. Köszönöm, hogy vagyunk!
Mindennapi csemege az írás/olvasás - nekem különösen, mivel én látom őket először.
Egy vágyam lenne még: ha azok is mernének írni, akik eddig nem tették. Annyi minden vár még ránk, annyival színesebb lenne a blog!
Szerettem volna megszólaltatni anyáinkat, hiszen ők a maguk módján szüntelenül mesélnek. Az az ötletem támadt, hogy megkérem őket, hogy azokat a témákat, amiket érintünk, gondolják át ők is, emlékezzenek vissza, hogyan volt, hogyan csinálták, hogyan alakultak a dolgok. Sajnos az egyéni írást nem vállalták, de talán majd tudunk nyitni egy 'anyáink mesélték' rovatot. Jan Assman a Kulturális emlékezetben 40 évben állapítja meg a visszaemlékezés hitelességét. Hajrá!

enter image description here

Rituálék: halottak napja körül kiválasztunk egy szép napos hétvégét és anyuval együtt heten elmegyünk a nagyatádi temetőbe, a barcsi rokonokhoz és mindig megállunk az Ősborókásnál. Az egész kirándulás egy gyönyörűen koreografált visszaemlékezés: én vezetek, Balázs mellettem szendereg, anyu pedig beül a középső sorba, hogy mindenki hallja és már a Pécs táblánál indul a szendvicsosztás és természetesen a mese: az ő gyerekkorában.... Dédapám hogyan hajtotta a lovakat, mikor mit vetettek, mikor mit arattak, hogyan adták le a tejet, milyen krumplifajták voltak ritka kincsek, hogyan kocsiztak Babócsára mulatságra, Kacsótán lehetett kapni a legfinomabb tejfölt, hogyan segített dédanyámnak meszelni, kinek mi volt a feladata a disznóölésen, kinek milyen szokásai voltak.... Évi egyszeri közös csemege, amikor a halottaink tényleg újra velünk vannak.
Írjunk tovább, május elsején találkozunk!

Szeánsz

Mielőtt bárminemű receptbe belekezdenék, úgy döntöttem, hogy álljunk meg egy pillanatra, és értsük meg a folyamatot, a főzést, amiről beszélünk.
Szinte nem telik el úgy hét az életemben, mióta szakács vagyok, hogy ne írna rám valaki egy recept miatt. A személyes kérések mellett több újságban is kellett publikálnom, grammra pontosan, a főszerkesztők által „hülye-biztosként” megfogalmazva recepteket. Minden egyes alkalommal, tudtam, hogy valószínűleg a végeredmény, ami a barát, olvasó, vendég asztalára kerül, nem ugyanaz lesz, amit én készítettem el. Őszintén, értelmét sem láttam soha, hogy ilyen módon írjak recepteket, hiszen nem fogja belőle az olvasó megérteni egyetlen recept során magát az eljárást, és ha már az eljárást nem érti, a legminimálisabb változás is kudarchoz vezet az étel minőségével kapcsolatban.
Mert ahhoz, hogy elkezdjünk egy folyamatot, amit főzésnek nevezünk, úgy gondolom, meg kell vizsgálnunk ennek a fizikai és lelki tényezőit, eredőjét.
Az ugyanis, hogy mit eszünk, szociálpszichológiai, pénzügyi, egészségügyi lenyomata életünk aktuális pillanatának. Mégpedig pillanat egy olyan „hasznos” metszete, amiben egy legösztönösebb fizikai szükségletünk van kielégítve, a lehetőségekhez mérten legkreatívabb módon. Senki ne várjon most Osho-szintű megfejtést: szimpla meditációról, és a momentum reflexiójáról van szó csupán. Meditáció a szakács számára: mert a komponensek kiválasztása, és megvalósítása folyamán a figyelme maximálisan egy másodlagos funkcióra helyeződik a cél érdekében (eléggé megpirult-e a hagyma), és reflexió számunkra, a befogadóknak, a jelenünkre.
Konyhanyelven az ebédünk egy tükör: megmutatja, mennyi időnk van magunkra, mennyire törődünk magunkkal, hogy állunk anyagilag, van-e valaki, akivel elfogyasztjuk, sok-e vagy kevés, stb. stb., ezért megéri figyelni, mit mutat.

enter image description here

Ázsiai kultúrákban az alapanyagok kiválasztása, és aránya vallási, egészségügyi tézisekre épül. Tekintsünk csak az ájurvédára, mely szerint, ha nem helyesen étkezünk, a három testnedvünk egyensúlya kibillen, az különböző betegségekben nyilvánul meg, illetve az a személyiségünkre is rossz hatással bír. Más területeken az édes, savanyú, sós, keserű aránya fontos az egyensúly szempontjából, vannak, akik az ötödik ízt, az unamit elítélik, míg a legújabb kutatások alapján már a hatodik: zsírosság ízlelés is definiálható.
Európában a katolikusoknál a szertartásokon Krisztus testét és vérét fogyasztjuk. A szertartások csúcspontja ez a rituálé, mely az Isten szeretetét fejezi ki. A szertartások után előfordul agapé, mely a gyülekezet közös étkezése.
Sok helyen az étkezés szabályai egészségügyi okokra vezethetők vissza: a zsidók nem fogyasztanak sertést, ugyanis az a hús férges lehet, míg a hindu vegetarianizmusnak is megvan egy ilyen olvasata: tartósítás hiányában jobb volt mellőzni az állatok húsának fogyasztását.
De vajon, ha az emberi történelem folyamán vallási kérdéskörbe tartozott a táplálkozás szabályrendszere is, akkor hogy lehet, hogy manapság mindennemű spiritualitását elvesztette egy hétköznapi ebéd? Egy olyan momentumát a napunknak, amit régen vallási irányból közelítettek, hisz olyan fontosnak vélték, különböző ünnepeken, az hogy lehet ma egy száraz, sajtoskifli valamelyik boltból?

enter image description here

Sajnos, az emberek elfelejtették szertartásként kezelni az étkezéseket. Van, hogy megkapom, hogy nem vagyok elég mosolygós a szerviz-időszak alatt. Ez pont emiatt van. Az étkezés egy rituálé. Egy több ezeréves szükségszerű tradíció, ami tökéletesen reprezentál minden változást a történelem folyamán, és marad mégis struktúrált, tekintve, hogy a fizikai, kémiai törvényeket nem tud meghazudtolni. Vallási szokásoktól függetlenül, fel lehet állítani egy íztérképet, mely megmutatja, hogy mely tájegységek mely ételei különböznek akár csak egy alapanyagban, mégis teljesen más formát, „körítést”, tálalást kap az étel. (Gondoljunk csak a lecsó-menemen-shakshouka-ratatouille tengelyre.) És ha csak a saját életünkre gondolunk, biztos, hogy lesz egy olyan nagymamánk-féle húsleves, amit ezer Széll Tamás nem tud nekünk pótolni! Egy olyan szabályrendszere van, mely szabadságot nyújt, viszont a szabadsága csak akkor kiélhető, ha már ismered az alapokat.

Ha megfigyeljük, életünk első táplálkozása, amikor édesanyánk tálpál minket. A táplálék elfogadása egy másik embertől, a bizalom legmagasabb foka, egy lazának tűnő, de mégsem annyira spontán gesztus. Végtére is a legintimebb kapcsolatot, amit az anyaméhben éltünk át pótoljuk mással. Óriási felelősség. És az ízek, alapanyagok stimulációja mellett ez az, ami pszichológiailag nagyon fontos a szakács-vendég kontextusban. Sokszor úgy érzem, hogy olyan, mintha egy nagy családom lenne. Minden nap beugrik 100 családtagom, és megetetjük őket. Többször előfordult, hogy a vendégekből kiszaladnak magánéleti problémák, tanácsokat kérnek, ösztönösen „szülő-szerepbe” kerülünk a pult túloldalán számukra (amit egyébként nagyon szeretek, meg nagyon megtisztelve érzem magam, hogy bárki is becsül annyira, hogy a problémáit megossza velem). Másrészről viszont, elgondolkoztat a tény, hogy míg régen a nagycsaládi étkezések rendszeres társadalmi eseményeknek számítottak, addigra a városi létből mennyire kihalt ez az egész?
Elfelejtettünk étkezni, mégis recepteket gyűjtögetünk, hátha visszajönnek a gyerekkori, idealisztikus, nagy vacsorák?

enter image description here

De nézzük meg ezt most egy kicsit a másik oldalról is, mert ennek az egésznek ez a szépsége: egyrészt spirituális tartalommal bír a fogyasztó számára, de ugyanilyen szinten „ad” annak is, aki az „alkotó”.
Szakácsként hozzáadódik mindezekhez egy olyan művészi alkotófolyamat, ami fentiek keresztmetszetéből a maximumot próbálja kihozni. A főzés flow-élmény. Sokan azt hiszik, arról szól, hogy milyen fűszert rakunk a levesbe. Ennél sokkal összetettebb. Nem receptúrákat, hanem eljárásokat kell rögzíteni. Két ugyanolyan paradicsomot sosem találsz az életben, a levegő páratartalmától elkezdve a lábos vastagságán át annyi tényezője van a dolognak, melyeket definiálni, leírni értelmetlen. A szakács feladata, hogy egy olyan állapotba kerüljön, ami a rengeteg apró részlet mindegyikét felismeri, definiálja, és jól oldja meg. Ismeri az alapanyagok viselkedését, érti a cél minden egyes lépését, együtt él az alapanyaggal. Azok a konyhák, ahol beleöntik az zöldségeket, meg az akármit a thermomixerbe, megnyomják a gombot, aztán kijön a szmötyi a túloldalt, amit ők krémlevesnek hívnak, azok nem értik ezt. Azok valójában nem tudnak főzni. Nem élnek a folyamatban, nem alkotnak. Pénzt keresnek.
A főzés olyan, mint a művészet. Tulajdonképpen egy jó ízlés, a harmónia ismerete. Egy étel nem attól lesz ugyanis jó, hogy tele van szórva mindennel. Alap, kezdő hiba a túlfűszerezés. Az ízesítés mindig meghagyja az alapanyag ízvilágát, csak kiemeli azt. A négy alapíz mindig egységes képet kell, hogy alkosson.
Folytatván a gondolatot, mely a szakács-flow élményéről szól, van még pár dolog, ami a transz-állapotot, amiben vagy, meghatároz. A főzés folyamán (nagykonyhai környezetben) párhuzamosan minél több részegységre kell figyelned. Jobb szakácsoknál ez olyan 7-8 körül mozog, illetve, ha konyhafőnökként dolgozol, e mellé még a személyzet koordinálását is meg kell oldanod. Olyan nincs, hogy minden tökéletesen terv szerint alakul, ezért a konyhafőnök feladata a higgadt, és maximális problémamegoldás. Soha nem billenhet ki. És nem azért nem billen ki, mert sutyiban valami ezo okosságot olvas a 16 órás műszakja végén, hanem mert megérti, hogy ő a célért van, nem a cél az ő egójáért.
A séf feladata intuitíven megérezni, hogy mikor-miből mennyi fog fogyni, megfigyelni az étterem és a személyzet lüktetését. Tudnia kell, hogy mire vágynak az emberek, ki kell találnia a vendégekről azt, amit valójában még ők sem tudnak. Tudnia kell a staff bármelyik tagjának egy pillantásából, hogy milyen napja van, ismernie kell az embereit, és kihozni belőlük a legjobb formájukat, mindig.
És ellentétben nagyon sok másik munkával, az idő, mint folyamatosan szorongató tényező, ott lebeg a konyhán. Villanásnyi gondolatod van körülbelül egy teltházas étteremnél megoldani bármilyen problémát, és a csapatodat folyamatosan nyugodtan kell tartanod. Tudniuk kell, hogy te ott vagy, és számíthatnak rád. Nincs idő személyeskedésre, nincs lehetőség több opciót felvázolni, azonnal, mindig, mindenből a legjobb kell.
Pont emiatt a műszak alatt te nem önmagad vagy, hanem egy szerves eleme a folyamatnak, ami a lehető legtöbbet akarja kihozni az ételekből. Amint benne vagy, már nem te vagy a lényeg, hanem a produktum. Nem a hétköznapi problémák számítanak, jórészt nincsenek is. Illatok vannak, ízek, aromák, másodpercek, mozdulatok, villanások. És közben egy nagyon meditatív állapot. Olyan, mint egy tánc, serpenyőkkel, meg késekkel. Minden konyhának meg van a koreográfiája, mikor nyittok, látod, ahogy életre kel. Imádom ezt a lüktetést, amikor látom, hogy felállt a rendszer, és mindenki pályára áll egy olyan adrenalin-bomba, hogy beleszédülök a látványba! Létrejön valami. Feláll a csapat, azért, hogy adhasson. És a részese lehetsz.
Meggyőződésem, hogy az emberek lelkének nem tesz jót, ha olyan munkát végeznek, melyektől nem érzik magukat jobb embernek. Ezért látom, hogy sok boldogtalan ember kavarog ebben a városban: életük nagy része eltelik értelmetlenül, céltalanul. A főzés nem ilyen. Napi 12-16 órákat legüriznek srácok, mind széjjeltetovált, és nagyszájú, mégsem hagyná semelyik sem ott a szakmát, te meg nem érted, hogy miért. Azt hinnéd, hogy pont leszarják, hogy ki mit gondol róluk, meg, hogy ők csak a pénz miatt hajtják ki magukat. Aztán egyszer csak felbukkan egy vendég, és személyesen megköszöni, amit kapott, és látod, ahogy mindegyik elolvad, és kenyérre lehet őket kenni, végük van. Mert ez mindenkinek jólesik. Mindenkit hajt. És ez hajt, nem a lóvé.
A vendég-szakács szimbiózisnak pont ez a lényege: mindkét fél megkapja, amire vágyik. A szakács alkothat, vendégül láthat, szeretetet kap, a vendég pedig megbízhat valakiben, és csodálhatja tudásáért, újra gyerek lehet.

enter image description here

Mindannyian ebben az inerciarendszerben, amit az életünknek tekintünk, az egyensúlyra törekszünk. Itt, a hasznosság mellett, tekintve, hogy egy alapszükségletünk ki van elégítve, megjelennek olyan tényezők, melyeket jó, ha látunk, definiálunk. Amíg ez nem megy, addig nem étkezünk, csak eszünk. Úgyhogy azt gondolom, hogy a mai recept helyett, inkább tanuljuk meg az életünk ezen momentumát tudatosan kezelni. Éljük meg. Ha ez meg van, nagyon szívesen belemegyek a következő cikkekben azokba az alap-eljárásokba, amik segíteni fognak, hogy mindig azt adhassunk, azoknak, és úgy, ahogy szeretnénk. Addig bízzuk magunkat az alkotói szabadságra amíg főzünk, és éljük ki az ízeket, amíg fogyasztunk!

Húsvéti kalács

Húsvétkor a sok sütemény és étel mellett elmaradhatatlan a kalács. Édes legyen vagy sós? Én inkább a sósat szeretem, de mindkettőhöz hoztam receptet.

Sós kalácsként mindig a következőt sütöm: 2,5 dl langyos vízben 2 evőkanál cukorral felfuttatok 2 dkg friss élesztőt, 50 kg liszttel, 1 tojással, fél dl olajjal és másfél teáskanál sóval összegyúrom, megdagasztom. Egy jó órát kelesztem. Ha megkelt, átgyúrom és különböző méretű és formájú kalácsokat fonok belőle. Szoktam egész kicsi (kb 10 dkg-s) kalácsokat fonni, mint ezek:

enter image description here

enter image description here

Lehet belőle két nagyobb hosszúkást vagy kereket, vagy akár egy hatos fonatosat is.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Egyik évben a salátához egy kosarat fontam belőle:

enter image description here

(a fázisfotókat itt nézhetitek meg: https://www.teletalmagazin.hu/index.php/2016/02/27/husvetra-fonott-kalacs-kosar/)

Ha nagy ritkán édes kalácsot sütök, akkor Limara receptjéből teszem:

2,5 dl habtejszín
1 egész tojás
1 tojásfehérje
csipet só
3 ek. cukor
50 dkg liszt
2 dkg élesztő

A hozzávalókból (50 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 3 ek. porcukor, 2,5 dl habtejszín, 1 egész tojás, és egy tojássárgája, csipet só) szép hólyagos tésztát dagasztok, duplájára kelesztem, majd tetszőlegesen megfonom.

Egy rendhagyó édes kalácsnak, ha szeretitek a SOK csokit, akkor a babkát ajánlom:

enter image description here

Irány a könyvtár!

Meg kell mondjam, kicsit irigykedve olvasom tavaszias beszámolóitokat. Számomra március-április az év legnehezebben elviselhető időszaka időjárás-szempontból, amikor már a hátam közepére kívánom a telet, a havat meg a mínuszokat. Ilyenkor legszívesebben időjárás-jelentési tilalmat rendelnék el Magyarország irányából. Na de ne búslakodjunk, előbb vagy (inkább) utóbb itt is beköszönt a tavasz. Addig is: menjünk könyvtárba, hiszen mi lehetne ennél remekebb program, amikor kint süvít a szél és a gyerekek is taknyosak?!

A könyvtár Alavus város központjában van, 7 kilométerre tőlünk. Autóval ez nem távolság, de erről már írtam.

enter image description here

Könyvtárba járni jó. Akkor is, ha ez jelenleg többnyire a gyerekrészleg látogatására korlátozódik. Én ezt cseppet sem bánom, szívesen kutakodom a gyerekkönyvek, cd-k és dvd-k között, már amennyire ez igencsak eleven gyermekeim mellett lehetséges. Olyan nincs, hogy ne találnék valami hasznosat vagy érdekeset. Legutóbb például ezen a könyvön akadt meg a szemem:

enter image description here

Nicsak, Reich Károly! Persze belelapoztam. A finn ábécéskönyv oldalait szeretett meseillusztrátorunk rajzai díszítik. Íme a magyar eredeti, Donászy Magda verseivel, ami ezennel fel is került a Magyarországról beszerzendő könyvek listájára:

enter image description here

Könyvek, cd-k, dvd-k - finn nyelven... Könyveket elvből nem olvasok finnül a gyerekeimnek; ezt meghagyom az anyanyelvűeknek. Úgyhogy olvasmány-téren a kevés szöveg-sok kép párosítás a nyerő. Szeretjük a keresgélős, böngészős, számolós könyveket, olyasmiket, mint például ez is:

enter image description here

Azt a pár mondatot gyorsan le lehet (tartalmilag) fordítani, az élvezeti érték csökkenése nélkül: Ki visel piros csizmát? Hol van a pókocska? Melyik bagoly csíkos? ...

A cd-ket és dvd-ket viszont igyekszem bevetni nyelvtanulásra is. Temérdek finn gyerekdal van már a fülü(n)kben. Amit sajnálok és nem is igazán értek: Ádámék az oviban nagyon ritkán énekelnek. Lehet, hogy megemlítem majd ezt a következő fogadó órán, hátha lesz valami változás...

Rajzfilmek. A könyvtárban fedeztem fel többek között a Maisa (angolul "Maisy") című dvd-sorozatot, ami egy fehér egérről szól. Magyarországon tudtommal nem vetítették. Vagy ismerős esetleg valakinek?

enter image description here

Maisa nálunk évekig sláger volt, Ádám rengeteg szót tanult meg belőle. Nyelvtanulás szempontjából azóta sem találtam ennél jobbat kisgyerekeknek. Sajnos Ádám mostanában nem igazán akar finn nyelven mesét nézni (és így aztán Botond se néz): valószínűleg zavarja, hogy nem érti olyan jól, mint a magyart. Bár ő nem mondja így ki, de észrevehetően jobban tetszenek neki és határozottan előnyben részesíti a magyarul beszélő meséket.

Úgy veszem észre, hogy Finnországban nagy súlyt helyeznek arra, hogy megszerettessék a gyerekekkel a könyveket, az olvasást. A könyvtár már a legkisebbeket is megszólítja a havonta egyszer a könyvtárosok által tartott igazán élvezetes meseórákkal (finnül "satutunti"). Sok kisgyerek vesz részt ezen a programon, többnyire a környező óvodákból.

enter image description here

enter image description here

Az iskolában is tovább buzdítják a gyerekeket az olvasásra és a könyvtárba járásra - ezt tapasztaltam. Mikor első osztályban voltam egy hónapig nyelvi illetve munkagyakorlaton, egy alkalommal könyvtárlátogatás óra volt, amikor átsétáltunk a könyvtárba, a gyerekek könyveket hoztak vissza, másikakat választottak, kölcsönöztek. Ha jól emlékszem, valami jutalom is járt a tanító nénitől minden elolvasott könyv után.

Judit, többször emlegetted már a könyvtárbuszt. Én meglepődve olvastam erről, mert restellem, de nem is tudtam, hogy otthon is van ilyen! Merthogy itt is van, jön a mi falunkba is, minden második kedden. Így néz ki:

enter image description here

Leea, a friss nyugdíjas angoltanárnő ismerősöm, aki most napjait túlnyomórészt olvasással tölti (és közben enyhe lelkiismeret-furdalása van, hogy még mindig nem állt neki az évek óta tervezett pincétől-a-padlásig lomtalanításnak..:-) mindig türelmetlenül várja a következő menetrend szerinti könyvtárbuszt, ami úgyszólván házhoz szállítja az általa óhajtott regényeket. Nekem általában nincsenek ilyen konkrét könyvbéli elképzeléseim, ráadásul nem is áll meg a közelünkben a busz (oda is csak autóval kéne menni...), úgyhogy mi nem látogatjuk. Ha mi nem is vesszük igénybe, azért nagyon jó dolognak tartom, hogy van ilyen. Végigjárja a környező falvakat, és megáll az összes iskolánál is. - Csak egyet nem értek: Ha van mozgó könyvtár, akkor vajon mozgó boltok miért nincsenek errefelé??

Végezetül egy érdekesség. Az alavusi könyvtár bejárati ajtaján van egy rés, amin nyitvatartási időn kívül be lehet dobni a visszahozott könyveket. Az ajtón belül a rés alatt pedig egy láda, amibe a könyvek belecsúszdáznak:

enter image description here

enter image description here

Hát nem remek? Bizony velem is többször megesett már, hogy amikor belenéztem a naptárba, ezt láttam: KÖNYVTÁR!! Azaz: 'Hűha, vissza kell vinni a könyveket!' Ilyenkor aztán nagyon jól jön ez a "palautusluukku", mert csak arra kanyarodok - hétvégén, este, bármikor -, behajítom és KÖNYVTÁR!!: pipa.

Nagymosás

Nagytakarítás, nagymosás. Az idősebbek városban és falun egyaránt komolyan veszik azt a 'parancsot', hogy Húsvétra meg kell tisztulni, mégpedig kívül-belül. Ez is olyan megfoghatatlan, mégis a nők számára jól kitapintható követelmény - elvárás. A mindennapi beszélgetésekben egyértelműen (még ha udvariasan is) megjelenik, mint központi téma: Hogyan haladsz a takarítással?, Az ablakokkal készen vagy már?, Az ólat már kiganéztam, már csak meszelnem kell!, Látom, te is kivitted az ágyneműt a napra!, és így tovább.
Érdekes, finom tapogatózások ezek, helyezkedések, elhelyezések.

enter image description here

Az ablakpucolás mindig fontos aktus, hiszen a legláthatóbb (ezért a legneuralgikusabb pont?) felületről van szó, a ház szeméről, főleg ugye az utcafront felé.
Nagyon szeretem Rozi nénit, már említettem. A kicsi felső ablaka a konyhánknak az ő házuk oldalán lévő bejárati ajtajára néz - innen lesünk ki a másikra, hogy minden rendben van-e. Az első telünk utáni első tavaszon az az ablak kimaradt a nagy suvickolásból (már nem emlékszem pontosan, hogy nem találtam-e elég koszosnak ahhoz, hogy annak is nekiálljak, székre felállni, pepecselni, jajjaaaaj, vagy pedig tényleg elfelejtettem - sajnos valószínűbb az első változat, uff). Mikor mentem tojásért, meg is kaptam a finom megjegyzést: ha sietek, még Húsvétra az is bele fog férni. Nem bántás ez, nem piszokoskodás, hanem az idősek elvárása a fiatalabbak felé, hogy rendesen csinálják meg a dolgokat. Hogy egyszerűen rend legyen. És én jó kislány vagyok - ha még sokszor oly lázadó is -, tehát megpucoltam!

enter image description here

És ugye ne felejtsük el bevallani, hogy a hosszú tél után milyen sokkoló az első éles tavaszi fényben meglátni a szobát, a konyhát.... Hirtelen nem is értjük, hogyan nem vettük észre eddig, hogy ekkora kosz van, hogy ennyi minden csak úgy felhalmozódott, beporozódott, elhasználódott, elkoszlott. És ekkor elementáris erővel ránk tör a takarítás! És Balázsra a meszelés.... Ami azt jelenti, hogy utána is rám tör a takarítás.... Viszont az eszelős-meszelős takarítás után csudajó! Az illat, a látvány - ünnepi!

enter image description here

Ha kisüt a nap, végre nem gond a ruhaszárítás, a lemenő napot megelőzve mennek be a házba szép sorban a megszáradt ruhakupacok. A rutinosak azt is percre pontosan megmondják, hogy mikor érdemes bevinni a vasalnivalót ahhoz, hogy éppen annyi nedvesség maradjon a szövetszálakban, ami kényelmessé teszi a vasalást.

enter image description here

A falu nem nyerte meg a támogatást a csatornázásra, most egyedi gyökérzónás szennyvíztisztítók megvalósításához várjuk a pályázati eredményt. Zöldek lévén mi hiszünk benne és várjuk, sokan kételkednek és hitetlenkednek. Sokan pedig addig is a falut keresztülszelő patakba engedik a mocskukat, mivel a szippantás drága, tényleg drága. A házakból kiinduló gusztusos kis csöveken folyik az árokba, a patakba az illatos, néha kevésbé illatos lé. Nem is olyan lassan pedig belecsordogál a halastavakba - mi is szeretünk halat enni.

enter image description here

A loccsantás: gyerekkoromban a nyarakat Nagyatádon a dédszüleimnél töltöttem. Dédanyám meghatározó nő volt számomra, az elementáris földies nőiséget képviselte. Mezítláb, szoknyában, a kendő alatt kontyba font hajjal, mindig mosolyogva. A vízzel mindig spórolni kellett (mint most, csak most már erősebb a környezetvédelem jelszó, régen egyszerűen csak nem pazaroltunk - nálunk soha senki sem pazarolt - lagom!), folyó vízben semmit sem mostunk, a vájlingból pedig nem a lefolyóba ment a víz, hanem kiloccsantottuk a kertbe. Én is loccsantok, de dédanyám loccsantása az valami nagyon más volt, az olyan igazi, nagybetűs 'a loccsantás' volt: könyökből indult (semmi heves vállból erőlködés), diszkrét csuklómozdulat követte, majd a repülő víz halk súrlódása a levegőben, végül a plottyanás a földre - tökéletes célzás.

A csobbanás: a kertben állt egy hatalmas bádog kád, reggel kivittük a napsütötte fűre, vödrökkel feltöltöttük a kútból felhúzott vízzel, és délután már lehetett is mosakodni, játszani. A fürdés végeztével pedig kimertük a vizet a virágokra.
Mikor még csak kijártunk a házhoz lakhatóvá tenni azt, még kádunk sem volt, hanem, mint Fanni posztjában a gyerekek, beleültettük a skacokat egy-egy vödörbe. Szuper volt! Aztán fejlődtünk: beszereztünk egy hatalmas régi fateknőt és abba kerültek sorba a gyerekek. Esti zárásként kis vödrökkel mi is meregettük a virágokra az értékes vizet.

enter image description here

Mikrokontrollerek 2.

Amikor a Kraftwerk 1981-ben megjelentette a Pocket calculator-t, annak a (talán negatív?) vízióját szólaltatta meg, hogy a mind kisebb eszközök hordozhatóvá, könnyűvé teszik a mindennapi kreativitást is: "By pressing down a special key / It plays a little melody". Aztán ez a látomás meg is valósult a táblagépek majd még inkább az okostelefonok audio alkalmazásaiban. A kicsiség összefügg a mobilitással, ráadásul mindezt azzal az elvárással ötvözi, hogy alkotói hozzáállásunk se csorbuljon drasztikusan. Nos, ez utóbbival kapcsolatban vannak kételyeim (emiatt is a negatív vízió kifejezés a Kraftwerk-nél), igen nehéz ugyanis úgy alkotói terepet biztosítani egy mobiltelefon-felhasználónak, hogy az a bizonyos különleges gomb ne egy szűkre határolt, de feltételezhetően mégis kellemes dallam megszólaltatását jelentse. Persze vannak igen jó ellenpéldák is (ajánlom példaként a CDM app-rovatát), de azért a számítógép által biztosított személyreszabhatóság, programozhatóság még mindig ellensúlyozza a nagyobb méretből és kisebb hordozhatóságból eredő hátrányokat.

enter image description here
Egy hordozható Raspberry PI, kicsiny kijelzővel, akkumulátorral, és még kicsinyebb billentyűzettel! A kép forrása: https://www.geek.com/chips/raspberry-pi-turned-into-a-portable-workstation-1504031/

Nade, amikor a Pocket Calculator után harminc évvel megjelentek az első Raspberry PI modellek, ez a kép elkezdett átalakulni. A kérdés az volt: lehetne-e olyan számítógépet készíteni, ami méretében azonos egy Arduinoval, viszont képességei teljesen önállóvá teszik? Mára az igen válasz természetessé is vált, hiszen ezek a kicsiny számítógépek bebizonyították, hogy nem feltétlenül van szükségünk a legújabb, leggyorsabb Intel processzor köré épülő rendszerre, hanem többnyire elegendő egy ilyen, 16 ezer ft körüli árú picike is a mindennapi, olykor egyébként igen komoly igények ellátására. Ezek a kütyük rendszerint Linux rendszert futtatnak (Raspbian a neve), ami egyrészt nagyon jó az open source szellemiség és a gyorsaság miatt, másrészt persze kényelmetlen azoknak, akik más operációs rendszereket szeretnek. Ma már elég könnyű megbarátkozni a Linux rendszerrel: grafikus rendszer, bőséges támogatottság a különféle eszközöknek stb.
Évek óta használom a Pi 2-es és 3-as verzióit, valamint újabban, a napelemes terveimhez a Zero-t (100mA, vagyis 5V feszültségen 0.5W a fogyasztása, ami igen-igen alacsonynak számít), és rendszerint olyan feladatokhoz optimális, amik egy önálló számítógépet nem igényelnek, viszont az Arduino keretein már túllépnek: pl. médiaszerver, számítógép a skacoknak, Linux és programozás oktatására a Bütyköldéken... De ezeken túl sokkal több lehetőség rejlik bennük, épp amiatt, mert hordozhatóvá tehetőek. Kamerával felszerelve önvezérlő robotépítésre használhatóak:

enter image description here
Kamerás kiskocsi - a kép forrása: http://www.botmag.com/raspberry-pi-camera-robot/

... vagy épp mobiltelefont helyettesíthetnek:

enter image description here
A kép forrása: https://www.raspberrypi.org/blog/piphone-home-made-raspberry-pi-smartphone/

Az eszközök fejlődése aztán összekapcsolódott az IoT (Internet of Things, vagyis a mindennapi/háztartási tárgyak felruházása internetes vezérléssel, visszajelzéssel) történetével: beépíthető méretük, strapabíró működésük és a rendszer specializálhatósága által képesek feltűnni a legkülönfélébb helyeken is, pl. egy házi sörfőzőben:

enter image description here

Kép forrása: https://www.raspberrypi.org/blog/homebrew-beer-brewing-pi/

De, mint ahogy az Arduino-t is megtaláljuk a kertekben egyszerű folyamatok vezérléseinél, úgy a nagytesó, a Málnapc már komplex mezőgazdasági folyamatok adatgyűjtési, vezérlési feladataira is alkalmazható (lásd pl. itt).

A Raspberry, hasonlóan az Arduino-hoz, láncreakciót indított el: hamarosan megjelentek a hozzá hasonló miniszámítógépek (egy válogatás itt), a még kisebb rendszerek (miért ne alapon, pl. Onion), vagy az olyan eszközök, amelyek speckó hangfeldolgozást tudnak végezni (pl. a Bela / Bela mini). Érdekes folyamat, ahogy a mind gyorsabb, nagyobb ideája után épp az ellenkező célkitűzések kezdenek érvényesülni: inkább legyen lassabb de olcsó, + legyen szinte észrevehetetlen, buherálható, open source. Amivel talán már nemcsak azt tudjuk megcsinálni mobilizáltan, amit az "igazi" gépeinkkel amúgyis.

Vidéki vagy városi

Pesten születtem, ott éltem 35 évig. Itt falun én vagyok a "kis pesti", a "pesti úrilány", de a közeli kisvárosban ugyanúgy vidéki vagyok, mint mindenki más, aki nem ott született (helyesebben nem oda, mert már egy jó ideje nem születik a városban gyerek, mert se kórház, se szülőotthon), vagy nem ott lakik.
Szóval a kisvárosban vidéki az összes környékbeli falvakból bejáró dolgozó és iskolás gyerek, és vidéki a más nagyobb városokból jövő "gyüttment" is. Itt falun pedig vidéki a másik falubéli, és az említett kisvárosi is.
Azt mondhatnák, hogy tehát a vidéki kifejezést pusztán helymeghatározásra szolgál, mégis mindig negatív tartalmat hallani ki belőle. De még ha a hangsúlyra nem is figyelek, a boltban, az iskolában, a rendelőben, mindenütt érezhető a megkülönböztetés. Nekem, aki a nagyvárosi jóléthez szoktam, viszont itt minden még a kisvárosban lévő dolgok is vidékiek, de inkább úgy mondom falusiak. Délután 4 és 5 között szinte minden kisbolt bezár, a péknél pedig fél ötkor csak az üres pultot tudnád megvenni, az orvos négykor hazament, szakorvos egy héten egyszer három hónapos várakozási idővel, kizárólag munkaidőben. Mozi egy hónapban egyszer. Színház detto. Miért? Nincs rá igény? Nekem van, de szerintem másnak is biztos lenne! Akkor miért nincs?

Igaz, azt vettem észre, hogy az emberek - és időnként magamat is beleértem - lusták. Lusták kimozdulni. Én is most, ha mozizni akarok, interneten teszem, ha jó sütit akarok enni, megsütöm magamnak, ha jót akarok enni elkészítem magamnak, mert a helyi étteremben hiába tudják, hogy milyen a rosé kacsamell, alapból mégis átsütik, mert rajtam kívül senki nem eszi meg véresen, mondván az még repül (ezzel együtt be kell valljam mázlim van ezzel az étteremmel, mert tudok nagyon jókat enni helyben, ha kedvem tartja). Az is igaz, hogy kimozdulni faluról, az program, amit előre meg kell szervezni, végig kell gondolni, ahogy azt a korábbi posztomban írtam. Nem ihatsz az ebédhez egy pohár bort, ha délután még moziba, cukrászdába, vagy vásárolni mennél. Tessék kérem előre gondolkodni, vagy mindent magadnak megcsinálni.

Azért persze van egy nagyon jó oldala is számomra a falusi létnek: a tér, a szabadság. Egy-egy fárasztó, sok utazásos nap után kiülni a teraszra és csak bámulni a kertet, élvezni a csöndet, megfizethetetlen. 20 perc után, mivel a zabszem a hátsómban, kimegyek a veteményesembe, körülnézek, nyáron kigyomlálok egy sor hagymát, borsót, mogyorót, egyebet; teljes rekreáció, agyzsibbadás, relaxáció.

enter image description here

A gyerekeket simán kiengedem. Nem program már, hogy kimegyünk a játszótérre, mert kimennek az udvarra, vagy az utcába és játszanak. A kiserdő szélén bunkert építenek, saraznak, pocsolyába gázolnak, és nyakig vizesen szaladnak haza átöltözni. Így a jó, szabadon.

Olvadás

A reggeli fagy után tegnap végre elkezdett olvadni! Még kicsit motoszkálni is ki lehetett menni a kertbe. A hó végre leolvadt a friss pitypanglevelekről, a sóskáról, a snidlingről, a ragadós galajról és a nagy kedvencről, a zamatos turbolyáról is!

A pitypangból ritkán csinálok mézet, jobban bevált nekünk a lékészítés - üdébb, frissebb, mint a szörp, hamar elfogy és biztosan nem marad rajtunk.

enter image description here
sokféle, igazán kifejező néven ismerjük ezt a gyógynövényt: gyermekláncfű, pongyola pitypang, kutyatej, kákics, láncfű

Ilyenkor, kora tavasszal a levelei még nem keserűek, szendvicsbe friss zöldnek használom, vagy összekeverem tyúkhúrral, snidlinggel és zamatos turbolyával. Bármit képes vagyok megszórni ezzel a keverékkel: a sajtos-tejfölös lepénytől a rizibiziig tényleg mindenre rápakolom. Ezzel szerencsére nem vagyok egyedül, fiúk barátja Peti tavaly tavasszal megállapította, hogy 'anya is mindig ezt csinálja.'

A pitypanglé úgy készül, mint a bodzalé, vagy bármilyen növényi lé. A levek és a szörp között az a különbség, hogy a lé hideg áztatással készül, hígabb és csak kevés cukor van benne, a szörpöt pedig fel kell főzni és sokkal több cukor szükséges hozzá, hogy tényleg elálljon télire.

enter image description here

Pitypanglé elkészítése: a gyerekekkel szedess tele egy kisebb vödröt a szép, egészséges virágfejekkel, kösd a lelkükre, hogy amelyiken méhecske vagy bogárka táncol, azt hagyják békén. Én egy fél órára ki szoktam borítani papírra vagy tálcára, hogy tényleg mindenki távozhasson a virágfejekről. Lábosba teszem, meglocsolom citrommal és felöntöm vízzel, majd lefedem (az üveg fedő nem jó, mert a citrom ellenére is megbarnul a világosságtól) és hűvösre teszem - a kamra vagy a pince hidege pont megfelelő. Gondolom egyéb lehetőség híján a hűtőszekrény is megteszi. Másnap leszűröm, mézet vagy nádcukrot keverek bele és már iható is. Icipicit kesernyés, ha a gyerekeknek mégsem lesz a kedvencük, a felnőttek akkor is biztosan megisszák.
Ugyanígy készítem a fodormenta- és a borsosmentalevet, vagy a citromfűlevet. Az orgonából és ibolyából készült italok nekünk nem váltak be, olyan, mintha a nagyi virágos parfümjét innánk....

A sóskát szándékosan a bejárathoz közeli virágoskertbe tettem, szeretem, mikor a gyerekek csak úgy kilépnek pár levélért, sajthoz, almához, vagy csak úgy, az íze kedvéért.

enter image description here

Gyerekkorom sóskamártása rémálommal egyenlő emlék (szín, szag, állag - egyszerre három érzékszervem kapott negatív impulzust), úgyhogy mi még sohasem ettük főzve, mindig csak nyersen.
Nektek van vonzó elkészítési ötletetek?

A ragadós galaj mehet a salátába is, de teakánt az igazán finom. És persze elvileg belőle is minden nap kéne inni egy csésze teát.......

enter image description here

Ha azt hiszed, hogy nincs a kertedben, akkor nézz jobban körül, biztosan találsz, csak eddig azt hitted, hogy csak gaz. Tévedhetetlenül felismered, amikor gyomlálás közben a kesztyűdre ragad.

És végül a nagy tavaszi kedvenc, a zamatos turbolya is mindenhol megtalálható, csak meg kell állni, hogy észrevegye az ember.

enter image description here

Az illata csodás, az íze mesés, petrezselyem- és zellerrajongók - mint én - le sem fogják tudni tenni. Egyszerűen elég egy vajas zsemlébe begyömöszölni és már jól is érzi magát a pocak.

A snidling (metélőhagyma) szerencsére már a városi ablakpárkányokat is meghódította. A virágja különösen dekoratív, virágcsokorban is megállja a helyét.

enter image description here

És ha a tavaszi salátába nem elég a zöld, akkor lehet bedobni pár fej százszorszépet is. Kicsit mogyoróízű, de vagány látvány a salátában.

enter image description here

Egy kedves emlék: Janka kiskorában nagyon szeretett bárhol a fűben szemlélődve ücsörögni és komótosan járt közben a keze. Maga körül mindig megette az elérhető százszorszépeket. Lassan megrágta és lenyelte. Akár egy egész regényt is ki tudtam olvasni mellette! Lehet, hogy ezért lett olyan szép?

Pár általam kedvelt könyv, igaz, ezek most nem a könyvtárbuszból:

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Jó tavaszolást mindenkinek!

Mikrokontrollerek 1.

A '80-as években terjedtek el azok a számítógépek, amiket mikro- jelzővel illettek gyártóik: az előtag nemcsak a bennük használt technológia méretére (1 μm = 10−6 méter), hanem magukra a készülékekre is utal: az őket megelőző vagy épp utánuk kialakuló pc-khez, miniszámítógépekhez képest kompakt rendszerek voltak, egyszerű adattárolással, megjelenítéssel, viszont sokféle felhasználási lehetőséggel (pl. Commodore, Atari, ZX Spectrum). Döbbenetesnek tűnik számomra, de még ma is vannak olyan fejlesztők, akik pl. C64-re írnak audio alkalmazásokat! (lásd pl. itt) Arról nem is beszélve, hogy okoskészülékeink is ide sorolhatóak.

Node most nem igazán ezekről van szó, ugyanis a kifejezés egy másik közegben is él, a mikrokontrollerek szerteágazó világában. Ezek a kicsiny, tenyérméretű kütyük vagy egy speciális alkalmazásra felprogramozható céleszközök (pl. a PIC-chipek ill. a mindjárt bemutatásra kerülő Arduino), vagy pedig önálló számítógépek, hasonló vagy épp akár ezerszeres kapacitással, mint 8 bites társaik 30-40 évvel ezelőttről (különösen a Raspberry PI). Azért szeretem őket használni, mert egyszerű őket programozni, könnyen teremtenek kapcsolatot a környezetükkel szenzorok, ill. könnyen is hathatnak rájuk vissza pl. motorok vezérlése által, ugyanakkor beépíthetők, kis energiafogyasztásúak, személyreszabhatóak. Úgy működnek, hogy egy kódot készítünk el a számítógépen, amit USB-n keresztül feltölt, majd ettől fogva automatikusan futtat a készülék. A kód nyelvezete igen egyszerű, jól dokumentált (lásd itt), így nem véletlen, hogy a kicsik is könnyen bele tudnak csöppenni a csináld-magad technológia (DiY) közegébe.

Az olasz Arduino ezek között nem az első, de mégis a legjobb jelképe a csináld magad technológiának. Nyílt forrású rendszer, így bárki tudja másolni vagy új, saját klónt készíteni és árusítani belőle.
Néhány példát mutatok arra, hogy mire is használhatóak ezek az eszközök pl. a kertben vagy más, természet-közeli helyen.

1/ automatikus öntöző rendszer talajnedvesség-szenzorral: ebben az esetben az arduino az öntözőrendszert egy szeleppel kapcsolja ki-be, attól függően, hogy a rá kapcsolat talajnedvesség-érzékelő milyen értékeket közvetít. Összekapcsolható napelemmel is, így nem kell elemet cserélgetnünk (ráadásul épp a napsütés szárítja ki a talajt, tehát szükség is a napon van rá) vagy villamos vezetéket kiépítenünk. http://www.instructables.com/id/Automatic-Garden-Watering-Device-Arduino/

2/ az Arduino ötlettárában találunk még egyéb, hasonló projekteket is, de van, aki egész továbbfejleszti, és a hőmértéklet, fény és tápanyag-figyelést is bekapcsolja a bemeneti szempontok közé (pl. itt).

enter image description here

3/ az állattartásban is megjelenni látszik az arduino, itt pl. a tyúkól nyitását, az étel adagolását automatizáltan, motorokkal vezérlik, a levegő állapotának jelentését pedig mobiltelefonra továbbítva oldják meg. Hasonló célok mozgathatják az akvapónia rendszerek monitorozására (adatok figyelésére, figyelmeztetés küldésére) alkalmazható Open Garden projekt fejlesztőit is.

4/ aztán, ha esetleg a kerti munkába is szeretnénk bevonni az eszközt, van épp napelemes, önjáró fűnyíró (ez), gyomláló (ez), magvető-öntöző (vagy épp ez) rendszer is.

enter image description here

Habár mi tudjuk, hogy a kertészkedésben épp az a jó, amit a gép a fenti példákban átvesz, és az az, amitől épp nehéz is az a munka, de simán felmerülhet az is, hogy bizonyos feladatok automatizálásával átalakíthatjuk munkafolyamatainkat, finomhangolhatjuk az automatizált folyamatok működését, erősíthetjük az interakciót ezen kicsiny, specializálható kütyük felé is. A kifinomult rendszerek létrehozásához hasonló kísérletek kiértékelése, módosítása mutathat utat.
Egy ilyen rendszer összeállításában a legdrágább tényező a mi időnk. Az arduino 6-8 ezer ft, a szenzorok és a többi komponens párezres kategória. A kütyü programozása ingyenes szoftverrel lehetséges. Így viszonylag beláthatóak a kiadások.
Én 2007-ben találkoztam először az Arduino-val, a Kitchen Budapest megnyitó akciójára készülve. Ezt követően vettem is egy modellt, ami 2009-ig porosodott valahol otthon, mígnem készítettem egy számítógép-vezérelt lemezjátszót, majd sok-sok mindent, ami motrok automatikus ill. interaktív vezérlését tette lehetővé. A szenzorokat is inkább az eszköz és környezete közötti kommunikáció számára használtam, használom. Újabban pedig a legkisebb méretű modellek (mini, nano, lilypad) hordozhatósága, még alacsonyabb energiaigénye inspirál.