Csondor Réka képeit nemrég ismertem meg, egészen véletlenül. A PTE Művészeti Karán tanul, és láthatóan nagyon érdekli a jelenkori magyar vidék groteszk valóságának és életképeinek megfestése. Olyan értelemben vett megfestése, mint ahogy régen járták a festők a vidéket és a falut. Vizuális krónika.
Ha a valóságban látjuk a jelenkori, részben ráncfelvarrt, részben elhagyott vidékünk kettősségét, fel sem tűnik, hiszen vele élünk; ha fotón, akkor felmerül a kérdés, hogy miért is fotózta ezt le bárki (kivéve persze ha Katharina Rothers magyar kockái azok), node viszont ha festményen, akkor nem kerülhetjük meg azt a tényt, hogy ez a téma valakinek annyira fontos volt, hogy meg is festette. És ekkor hirtelen szembetűnnek a mindennapjaink furcsaságai, elveszti semlegességét a világ, alkattól függően pedig többnyire humoros vagy legalábbis a minket megérintő oldaláról mutatkozik meg.

Üdvözöljük Náprádfában! (2023)
80x100 cm
akril vásznon

Kodály Zoltán út 30. (2023)
80x120 cm
akril vásznon

Vonulás (2023)
37x37 cm
akril vásznon

"Hazalátogatásaim alkalmával jobban kirajzolódnak a kulturális különbségek város és falu között, mint korábban. A természetesnek ítélt normák mostanra megkérdőjeleződnek bennem, és kis távolságtartással kezelem az egyes berögzült szokásokat, amik meghatározzák a mindennapi falusi életvitelt. Részben még mindig azonosulni tudok az otthoni viselkedésformákkal, de finom kritikával is illetem őket. Szóval kicsit önellentmondásos pozícióba kerültem. Részben kiszakadtam a paraszti, falusi világból és nem érzem teljesen magaménak, azonban vágyódom is felé." - írja.

Örököltünk egy víziót a múltról, az akkori emberek zárt, tiszta, egyszerű életéről, és van egy, a mostaniak által élt, gyökeresen ellenkező életéről, de most mégis, megfestve, ugyanazt az egyszerű életet láthatjuk, felfedezni vélve benne azt a régit, amiről azt hittük, hogy már elveszett.

Egy másik, városi sorozata máris a mi falusi tekintetünké. Értelmezhetetlenül sűrű életterek egymásra pakolva, személytelenségüket nyers graffitik, felázások, vagyis az emberi világ és az idő szükségszerű jelei bontják meg. Az általuk sugalmazott enyészet a dokumentatív szemléletnek köszönhetően viszont máris formákká, és az azokkal történő játékká teszi a valóságot.

Panel I. (2022.)
200x85 cm
Akril, vászon

Panel II. (2022.)
200x100 cm
Akril, vászon

Panel III. (2023.)
200x180 cm
Akril, vászon

Panel V. (2023.)
200x110 cm
Akril, vászon

Az alkotó többi munkáját instagram-oldalán lehet felkeresni.

Ahogyan így tél felé elnézegetem a kertünket, a hol dermedő, hol pedig olvadó, csöpögő, legtöbbször hó híján rothadás színű kertünket, azt látom, hogy a használt és nem használt útvonalak a kitaposottság miatt látványosabban tűnnek a szemünkbe. Minimalizáltuk a szilárd járófelületeket, engedve annak a változás-dinamikának, amit egy füves terület gyakori használata jelent: kikopások tél végére, tavasszal meg megújulások, hogy nyáron a kiperzselődések vegyék át a helyüket, de mégis, minden tavasszal harsogó zöldre fessék a járnivalót. Tarackos gyep: tulajdonképpen házikerti használatban kiirthatatlan. Az erősebben taposott részek fakérges vonalait télen mindig pótoljuk - ösvényképzési tennivalók.

Kedvenc nyári ösvényünk

Tereket használni: útvonalakat járni a térképre.
Szeretem a kertkép állandóan módosuló megjelenését: minden nappal, sőt minden órával, néha - ha hirtelen kisüt a nap - még percekben is mérhetően más látvány, szag, hangulat, érzet fogad. Ezért van viszonylag kevés örökzöldünk, hiszen náluk a változás észrevétele közelebbi szemrevételezést, felkészültebb tekintetet kíván meg, mondjuk ki, nem olyan látványos.
A park és köztér tervezésben az utóbbi időkben figyelemre méltó tendencia érzékelhető: a fenntarthatósággal karöltve újra a természet kezd benyomulni az épített kultúrába. A legújabb és legökologikusabb, legfenntarthatóbb parkok és terek már nem a kertet és a kertészeti növényanyagot igyekeznek megjeleníteni, azaz tudatosan nem a kertészeti növényanyaggal dolgoznak, hanem az egyszerűen kezelhető, gondozható, természetben előforduló növényeket részesítik előnyben.
A kortárs tájépítészeti alkotások közül az Ankar Park Malmöben tudatos gesztussal teszi a változást a fókuszba, azt megmutatva, hogy látható, megtapasztalható legyen. Az ökológia címszavának megfelelően a természetet a honos fafajok és fűfélék képviselik, így került a bükk, a tölgy és az éger a fásszárúak reprezentánsának, mégpedig szigetekként kiültetve. A fákat csoportokban helyezték el, mintegy kiserdőket létrehozva. Ilyetén elrendezésben nemcsak körbejárhatóság és rátekinthetőség nyílik az ember számára, hanem a térben tömegüknél fogva azonnali hangsúlyozottságot kapnak, elkerülve azt az ellentmondást, hogy hatalmas fákat tervezek, de kicsike girnyókat ültetek ki, azaz nem egy jövőbeni statikus képet akar megteremteni, amit majd ki kell várjunk, hogy ténylegesen megvalósuljon, hanem nyíltan fel tudja vállalni magának a növényzetnek az alakulástörténetét. A természet itt elérhetővé válik, megközelíthetővé, belakhatóvá, megszelidítetté, anélkül, hogy domesztikálva, azaz kertesítve lenne. Egyszerűen városi térbe hozott természet, ami nem a színeivel, hanem formáival, struktúráival, textúráival hat ránk. Maga a táj-érzet, a táj.

Ankar Park részlet, Malmö, SLA

Ankar Park részlet, Malmö, SLA

Bővebben:
https://www.sla.dk/en/projects/ankarparken

Az SLA iroda többi szemet gyönyörködtető, elgondolkoztató, még egy falusi számára is vonzóan élhetőnek tűnő munkái, tervei:
https://www.sla.dk/en/projects/

Személyes köszöntő a közelgő évfordulóra

A Zselici Tündérkertek létrejöttét pár évvel ezelőtt a Gyümölcsoltó Alapítvány kezdeményezte, és folyamatos működtetésének is alapítványunk a motorja. Zselici tündérkertes alakulatunk Kovács Gyula tündérkert-ősalapító áldásával, négy helybeli szervezet összefogásával jött létre: Somogyapáti Község Önkormányzata, Somogyviszló Község Önkormányzata, a városbéci Virágóra Alapítvány és a dióspusztai Gyümölcsoltó Alapítvány.

A szerveződés célja

A helyben és a tágabb zselici környékben megtalálható, értékes, itt régebben vagy akár manapság otthont találó gyümölcsfajták génállományának in situ (eredeti termőhelyen való) megőrzése (akár közösségi kertekben, akár magántulajdonú területeken – ahogy épp az adottságok, körülmények engedik); e nagyszerű, sokszínű fajták továbbéltetése a jelen és a jövő nemzedékeinek a javára.

Június a Zselicben

Oltóvesszők

Azoknak a gyümölcsökhöz, gyümölcsészethez kapcsolódó, hagyományos tudásoknak, ismereteknek a megőrzése, továbbéltetése, amelyeket ma – gyakorlásuk hiányában – az enyészet, a feledés fenyeget (ilyen pl. a régebben elemi iskolában (!) általánosan oktatott és korábban elterjedten gyakorolt oltani-szemezni tudás). Új ismeretek megszerzése, továbbadása, terjesztése (pl. genetikai vizsgálattal történő fajtameghatározás, a Dlusztus Miklós faiskolavezető, kertészmérnök elindította „Nemesítsünk együtt” kezdeményezésben való részvétel, a természeti életgazdagság fontosságának a tudatosítása). Fajtaismeret. Tudományos kutatások, fajtagyűjtés támogatása, sokrétű adatközlés.

Kirándulás egy közeli legelőerdőbe

Sok gyümölcsfát minden kertbe! – Vannak olyan kertek, ahova amiatt nem ültetnek gazdáik gyümölcsfacsemetét, mert esetleg nem tudják a faiskolai csemetéket megfizetni. Az oltás-szemzés tudományának közösségi elsajátítása-gyakorlása során keletkező oltványok egy részét adományként adjuk át ilyen célokra az érdeklődőknek.

Oltónapi előadás

Mesterünk a helyzet magaslatán

Bőség és önellátás friss gyümölcsből és a gyümölcsből előállítható élelmiszerekből. A gyümölcsfeldolgozás hagyományos és újabb, háztartási módszerei, jól bevált régi és új eszközei. Tapasztalatcsere. Éljünk a saját környezetünk bőkezű adományaival. Vadgyümölcsök, az erdők, rétek által kínált jóság, szépség, ízek.

Megérkezett a DMKert adománya, köszönjük Miklós!

Ismerjük meg egymást és a szűkebb-tágabb környezetünkben működő, hasonlóan gondolkodó embereket, szervezeteket. Például Ölbei Faiskola - Mozsgó, DMKert Kertészet - Egerág, PTE Botanikus Kert, PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, NÖDIK (az ország legnagyobb génbankja Tápiószelén), őszibarack-termesztési hagyományok a Mecsek alján – hogy csak néhányat említsek.

Előzmények

Családunk 1989-ben vásárolt telket az akkor az elnéptelenedéséről híres-hírhedt falu, Gyűrűfű sorsában osztozni látszó, két megye határán fekvő, csak sok kilométeres földutakon, gyakran csak gyalog, a gumicsizmára súlyos koloncként tapadó, levakarhatatlan, vendégmarasztaló sárban megközelíthető zselici Visnyeszéplakon. Akkoriban tíz-tizenöt ember jelentette a helyi lakosságot. A mára ún. ökofaluvá vált Visnyeszéplak mai lakóinak majd pár év múlva betelepülő elődei akkoriban még az iskolák, egyetemek padjait koptatták, többnyire Budapesten és az ország egyéb messzi vidékein. Csönd és nyugalom honolt a visnyeszéplaki tájon, a bokrok alján zavartalanul, dúsan tenyészett az emberfej nagyságú kenyérgomba, az elhagyott kertekben a méltóságos, koros szilvafák, almafák, körtefák, meggyek, cseresznyék, szelídgesztenyék, diók, lasponyák, szederfák bőséggel ontották gyümölcsüket, csak a madarak éneke, a szarvasok bőgése, a rovarvilág zsongása törte meg az áhítatos, aranyló csendet. De nem szaporítom szavaimat tovább: itt, az 1989-es esztendőben csodálkoztam rá a helyben megtalálható öreg gyümölcsfák gyümölcseinek a páratlan sokféleségére, a boltokban, piacon kapható fajták között soha nem kóstolható ízeire, különleges tulajdonságaira, egyszerű körülmények között való eltarthatóságára.

Helybenoltás

A tökéletesen levágott szempajzs

Így a helyes!

Az élet úgy hozta, hogy pár év múlva a visnyeszéplaki édenből át kellett helyeznünk kertünket egy lakóhelyünkhöz közelibb helyre, Dióspusztára. De mi lesz a kedves, nagyon megszeretett, akkor már nélkülözni nem óhajtott gyümölcseinkkel?! A fákat csak nem vihetjük magunkkal! Bizony, akkor könyvből, mégpedig Jeszenszky máig is forgatott, fogalommá vált Oltás, szemzés, dugványozás című könyvéből megtanultam oltani, szemezni, hogy a kedves fajták velünk jöhessenek. Ettől kezdve életem részévé vált a gyümölcsfajták megőrzése, szaporítása, továbbéltetése. Dióspusztán évtizedek csendes munkájával összegyűjtöttem a környékben fellelhető régi gyümölcsfajtákat, sokszor különleges tájfajtákat. Többször is előfordult, hogy egy-egy begyűjtött fajta anyafája rövidesen úgymond kivágódott, elveszett – de szerencsére a fajta megmenekült! Oltottam, szemeztem, ültettem, fölös oltványaimat az érdeklődőknek szívesen adtam. Még Visnyeszéplakon Rózsi nénitől azt tanultam, hogy ha kapsz egy új fajtát a kertedbe, az első dolgod az legyen, hogy amint lehet, a magját, gumóját, hagymáját, vesszőjét szétosztod a szomszédok, barátok között. Minél több kertben legyen meg a fajta, mert ha nálad el is veszne, akkor is lesz honnan visszakérni!

Oltóember munkában

Oltás a gyakorlatban

Eljött az idő, amikor úgy éreztem, hogy amit gyűjtögettem, jó fajtákat, szerény tudást, másokkal is, szélesebb körben is meg szeretném osztani. Ekkor hoztam létre a Gyümölcsoltó Alapítványt, annak kezdeményezésében pedig a Zselici Tündérkerteket. Nagy örömömre szolgált, hogy ezen az úton rátaláltam azokra a lelkes támogatókra, csatlakozókra, barátokra, akiket most itt köszönthetek!

Tevékenységek

A Zselici Tündérkertek közelebbi és távolabbi településeken lakó gyümölcsbarátokból verbuválódott kis csapatával nagyjából havi rendszerességgel jövünk össze Dióspusztán – már amikor a helyzet azt engedi (reméljük, hamarosan visszatérhetünk a rendes kerékvágásba!). Somogyapáti polgármestere, Kis Péter szíves támogatásával a dióspusztai volt iskola épülete felújítva, kicsinosítva, kitakarítva, ha kell, kellemesen befűtve ad helyet kis csapatunknak. Összejöveteleink tárgya az évköri rendhez igazodik. A téli hónapokban többnyire előadásokat hallgatunk és tartunk a gyümölcsészet, gyümölcsfeldolgozás, gazdálkodás tárgyköréből. Előadóink vagy külső szakemberek, vagy pedig maguk a csapatunk tagjai ismertetik meg társaságunkat egy-egy különleges területtel. Többször visszatérő, mindig örömmel várt előadónk és mesterünk Ölbei Mihály kertészmérnök, a mozsgói Ölbei Faiskola immár harmadik nemzedéki, a pomológia szakemberei által is tisztelt és elismert vezetője. Előadásai óriási szakértelemről, a gyümölcsfajták elmélyült ismeretéről tanúskodnak. A tavaszonta, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja tájékán immár hagyományosan megtartott, egyre nagyobb érdeklődéssel kísért gyümölcsoltó napunk előadója is ő.

Gyümölcsoltónap

Erzsike előadása a házi tejtermékekről

De hallhattunk már előadást világjáró, természetszerető előadótól a genetikai módszerekkel történő fajtameghatározásról; gyakorló borásztól – kóstolóval – a gyümölcsborokról; a világ messzi tájait bejárt kertészmérnök faiskolás osztotta meg velünk érdekfeszítő úti élményeit és értékes tapasztalatait; egyik tündérkertes társunk nagy érdeklődés és siker mellett tartott teakóstolóval kísért előadást a gyógynövényekről, máskor pedig a különféle tejtermékek, sajtok, gyümölcsjoghurtok házilagos elkészítéséről; gyümölcsmustrákat, gyümölcskóstolókat is tartunk; régi tervünk, hogy egyik ügyes kezű gépész társunk bemutassa a saját maga által szerkesztett, hasznos házi gyümölcsfeldolgozó gépeit; egy másik társunk a szintén maga készítette aszalóberendezéséről és az aszalás tudnivalóiról tart majd előadást; tündérkertes társaink minden alkalommal elhalmozzák a résztvevőket saját készítésű gyümölcsös süteményeikkel, befőttjeikkel – a hagyományos, helyi recepteket is megosztva – és még hosszan sorolhatnám. Gyümölcsoltó napjainkra messzi vidékekről is érkeznek érdeklődők. Az elméleti ismeretek megszerzése mellett gyümölcsoltásra is biztosítunk lehetőséget. Alapítványunk gondoskodik a saját kezű oltás megtanulásához, gyakorlásához szükséges alanyok – vadalma, vadkörte, sajmeggy, vadcseresznye, mirobalánalany – beszerzéséről. A kész oltványokat mindenki vagy hazaviszi, vagy eladományozásra felajánlja. Az oltóvesszők egy részét a dióspusztai fajtagyűjteményben szedjük meg télen, jó időben, másik részét pedig résztvevőink hozzák. Így az oltóvesszők, fajták csereberéjére is sor kerül oltónapjainkon.

Egy nagyszerű kajszifajta megmentése Dióspusztán

Végül pedig csak címszavakban villantok fel a Zselici Tündérkertekre jellemző néhány eseményt, gondolatot:

• minden résztvevő lehetőségei szerint létrehozza, ápolja, fenntartja a saját tündérkertjét,
• tavasszal gyümölcsoltó napot, nyáron szemzési napot, ősszel faültetési bemutatót tartunk,
• gyümölcsfametszési ismeretekkel is gazdagodhatunk,
• ritka, érdekes gyümölcsészeti kiadványokat, ismereteket osztunk meg egymással,
• széleskörű összefogással megrendeztük az I. Országos Dió Szépségversenyt,
• összegyűjtjük a zselici gyümölcsös recepteket,
• egymást meglátogatjuk, megismerjük, vendégül látjuk,
• tanulmányi kirándulásokat teszünk (NÖDIK Tápiószele, PTE Botanikus Kert stb.),
• a hasonló környékbeli törekvéseket megismerjük – pl. Visnyeszéplak gyümölcsészete,
• spontán beszélgetések, a közösség összekovácsolódása, együttműködések,
• nyitott, önfenntartó szerveződés.

Diós előadás

Jelmondatunk Gyulai István Örökségünk c. szerzeménye nyomán:

Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom, gyümölcs-örökségünk elveszni nem hagyom!

A Zselici Tündérkertek megalakulásának negyedik évfordulója alkalmából ezen írásommal köszöntöm kedves tündérkertes társaimat, kis csapatunkat és minden kedves előadónkat, támogatónkat, segítőnket, a kedves érdeklődőket! Mindannyiatoknak köszönöm részvételeteket, minden segítségeteket, támogatásotokat! Várom, hogy rendszeres találkozásainkra mielőbb újra lehetőség nyíljék! Régi tagjainkat és az új érdeklődőket is szeretettel várjuk körünkben!

Vetnivalók

Zselici gyümölcsös finomságok

Még sok jó és szép gyümölcsöző évet kívánok magunknak!

Virágzó Hólyagoscseresznye

Öreganyám almája

Almavirágzás a gyakorlókertben

Kustos Irma
Gyümölcsoltó Alapítvány

Szeretem a hagyományokat - azokat, amelyeket egyfajta intertextuális játékként a mai napig be lehet vonni az interkulturális szöveg-gondolat-kifejezés-cselekvés korpuszba. Jelentéstelítettség.
Nem szeretem a hagyományos dolgokat - azokat, amelyek üresek, használhatatlanok, relikviának sem tárgy, hanem pusztán történelmi tény, adat formájában használhatóak. Jelentésvesztés, funkciótlanság.
A hagyomány inspirál: a múlt játékba hozása a jelennel mindig előrelendítő.
A hagyományos untat: banalitás, olyan múlt, ami gátként áll a jelen előtt, elveszi a kilátást a jövő elől. Akadályoz.
Legyen mégis inkább hagyományos online kerekasztal a Faluság minikonferencia - a legvégső döntése a főszervezőknek. Nekem ez Ányos. (Az Ányos férfinév valószínűleg a görög Annianosz névből ered, a latin Anianus közvetítésével. Eredeti jelentése feltehetőleg: bántó, zsarnoki.) Hát velünk ugyan nem. Bocsánat, de ezt a döntést egyedül, mint szerkesztő hozom meg. Elcsépelt semmitmondó letudása a dolgoknak nem jellemző ránk.
Hóhó, de jön a kedvenc 'de' szócskám: de szerintem magát a kitalált/tervezett/gondolt Faluság kiállítás oldalt csináljuk meg! Ha benne vagyunk, akkor seperc átírom az eredeti irányokat: Ron Lutsko-nak tegnap írtam (jaj, most miben reménykedjek? Igenben? Nemben? Mindig ez a variálós diplomácia, ami legtöbbször exkluzálásból áll.... Najó, ha igent mond, akkor interjút kérek tőle....).

szerk.megj.: az exkuzál - exkluzív gondolatvillám sült ki az exkluzálás kifejezésben....

Levelezés részletek.

(....)
A főszervezők szépen kértek, tartsuk meg a Faluság minikonferenciát a megváltozott körülmények között is. Első körben ők online konferenciát szerettek volna, amit én nem láttam se érdekesnek, se olyannak, ahol igényes szakmai és technikai kvalitást lehetne eszközölni. Aztán szabad kezet kaptunk és Zita ötlete nyomán Balázzsal a következő multimédiás kiállítást találtuk ki:

(....)
Egy külön domain névvel ellátott eseményablakot készítenénk (technikailag Balázs), ahol többféle lehetőség közül lehetne választani: előadás előre felvéve, akár valós időben, ppt formában, egyéb szöveg és hangablakok, interjúk, képek (pl. a vasárnapi képeshangokból készítenénk egy válogatást, ahol a képeket lapozva a hozzá szerzett zene szólalna meg), lehetne egy beszélgető ablak, chat-ablak, stb. Összefoglalva: egyszerre többféle hangzó és képi akció futna, interakcióra is lenne lehetőség. Minden felhasználó arra kalandozna, amerre neki tetszik és utána én összeszerkeszteném az eseményeket (főleg a kommenteket kell majd) és utána is bármikor megnézhető/meghallgatható lenne a kiállítás.

(....)
Multifunkcionális multimédia.
Digitális kiállító- és hangzótér.
Szöveg- és hangszerűségek.
Szöveghangok és hangszövegek.
Mindennapiságok és emelkedettségek.
Választható változatosság.
Nekikezdtünk a munkának.
Nyitottság. Alkotói folyamatok.
Munkafázisok és határidők.
Dolgozunk.

(....)
ami új az eddigiekhez képest, hogy meghívhatunk bárkit a világból egy beszélgetésre - ehhez is kérnék tanácsot, ötletet. Én azonnal az egyik nagy kedvenc kortárs táj-és kerttervezőmre, a kaliforniai Ron Lutsko-ra gondoltam, mert a jelenlegi művészek közül őt tartom tudományosan is a legfelkészültebbnek, ráadásul ő borászatokkal és 'non-garden' garden koncepciókkal is foglalkozik. Szinkrontolmácsot a főszervezők tudnak biztosítani.

(....)
Az én részemet illetően Ayumi Hamada-t hívnám meg egy beszélgetésre, aki a családjával a Kashieki papírmalmot üzemelteti Shikoku-n Japánban. Tradicionális japán papírt (washi) készítenek és kizárólag helyi alapanyagokból dolgoznak. Mivel ott is hatalmas probléma a vidék elöregedése, komoly munkaerőhiánnyal küzdenek, amit egy remekül megszervezett önkéntes programmal próbálnak fenntartani. Én február közepén pont egy éve voltam náluk, hogy segítsek a kozo betakarításával. Az izgalmas az egészben, hogy a kozo feldolgozása azonos a kenderével.

(....)
Bárkinek bármilyen technikai segítség szükséges az ötletéhez az szóljon, mert Balázs amúgy is csak a lehetetleneket szereti!

Víztükör szoknyámat igyekszem felvenni, de....
Az eddig elmaradó, a főszervezők által is remélt Faluság minikonferenciát (Természetes hibriditásaink) kéne valahogyan megtartani. A keretek a jelenlegi helyzetből kifolyólag adottak, de úgy kéne adaptálni online környezetre a blog sokszínű holdudvarát és vonatkozó lényegiségét, hogy se az élvezhetőség, se a szakmaiság ne csorbuljon.
Ragaszkodjak az eredeti forgatókönyvhöz? Azaz legyen előadásokból álló, majd azt összegző és kiteljesítő szabad beszélgetés? Jaj, Bori, én enni akarok a főztödből! Meg tudod oldani, hogy legalább az illatát érezhessük?
Kiállítás sem lesz....
Kóstolások, játékok sem lesznek....
Installációk sem lesznek....
Vasárnapi képeshangok sem lesznek....
Na, valahogyan úgy kéne megcsinálni, mint a Fehér kerteket! (White Gardens/Moon Gardens). Monokromatikus színek. Monokromatikus kert. A színkör egy szeletét kiválasztva, annak világos vagy sötét árnyalatait kombináljuk. Aztán tovább? Kérek szépen ötleteket!

A Fehér kerteket (White Gardens) azért szokták Hold-Kertnek (Moon Garden) is hívni, mert a fehér virágok a Hold fényében szinte világítanak.
A kerttervezés egyik magasiskolája.

Eseménydúsan telt az a nap. Délutánra meghívást kaptunk a közeli Terénybe, ahol egy összegyűlt nagycsalád 1-10 éves korú gyermekeit kellett lovagoltatni, délután két órás kezdéssel, a tűző napon.
Értem én, hogy a munka, az munka, de az a hozzáállás, amit a helyiektől tapasztaltunk, alulról súrolta az eddigi minimumot. Itthon indulásunktól számolva már negyedik órája égtünk a napon lovainkkal együtt, mikor kértünk egy poharat, hogy ne a lovak itatóvödréből szürcsölgessük az ismeretlen minőségű kútvizet. Persze nem a vízminőséggel volt a probléma, hiszen amit a ló megiszik, azzal gond nem lehet, de hogy még a pohárért is könyörögni kellett, az már szokatlan.
Szerencsére a gyerekek még annyira kicsik és romlatlanok voltak, hogy nem vették át a felnőttek mentalitását, így nem csak poharunk lett, de a társaság által fogyasztott süteményből az egyik kislány egy egész tányérral kicsempészett nekünk.
Akkora dolog manapság a lónak puszta látványa is, hogy minden gyerek eksztázisba esik, ha a közelükbe kerülhet. A legszomorúbb eset, mikor a totyogós kétéves mosolyogva nyújtogatja kis kezeit a ló irányába, azonban anyukája, akinek rossz gyerekkora lehetett, szívtelenül elrángatja onnan, hiába sír a kicsi. Aztán vannak szerető szülők, akik büszkén szemlélik csemetéik első próbálkozásait lóháton. Sokszor anya vagy apa is megpróbálkozik, bár manapság már a felszállás sem megy egyszerűen. Ezzel szemben megismertünk egy ötéves kislányt, akinek a kengyel nagyjából a feje búbjáig ért le, ő azonban nap végére egyedül kidolgozott egy stratégiát, és teljesen önállóan képes volt fölmászni százhetven centi magasra. A legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy a keskeny kis aszfaltút (ahol lovagoltatni kényszerültünk) korlátolt lehetőségei miatt nem tanulhatott meg aznap ügetni.
Mielőtt a nagycsalád szétszéledt, gyorsan zsebre vágtunk némi adományt, majd teljes sebességgel porzottunk Szandára, mert Terényben nincs fagyizó, de mint kiderült, még kocsma sem. Láttunk már falut templom nélkül, de hogy valahol kocsma sincs, teljesen új. Ez persze némi magyarázatot nyújt a falucska ápolt, tiszta környezetére, az alacsony munkanélküliségre és a csudálatos rendben tartott tornácos parasztházakra, muskátlis eligazítótáblákra. Szandán feltett szándékunk volt bérünk egy részét fagylaltra költeni, mivel a tíz szem aprósütemény arra volt csak elég, hogy ne haljunk éhen a két falu között a gabonatábla szélén. Az ötszáz fős lakosságú, békés kis Szanda többnyire kihalt utcákkal fogad, most azonban már a falu határában gyanús hangok ütötték meg a fülünket.
A főtérre érve szembesültünk vele, hogy egy helyi „banda” játszik fertelmes mulatós zenét a művelődési ház előtt, amire cigány hastáncosleány ropja. A színpad mellett nagyjából száz motor sorakozik, indulásra várva. A falu teljes lakossága összegyűlt, hogy idén legalább egyszer vehessen sört és virslit ötszörös áron a rendezvény büféjében.
Mindez nem akadályozott meg minket a fagylaltozásban, bár a lovakat nem mertük egyedül hagyni az út közepén, a lókikötésre alkalmas füves parkot motorok foglalták el teljes egészében. Míg kedves lovastársam, Áron őrizte a lovakat, bementem fagylaltot venni, de még el sem fogyasztottuk, mikor rájöttem, hogy most már a szomjúságtól nem tudok (na jó, tudok, csak nem szeretnék) tovább létezni. Elsétáltam a főtér túloldalán található nyomós kútig, lévén ez az egyetlen a faluban, amely még működőképes – a többit rég elzárták, mert sokan egész nap hordták a vizet, hogy spóroljanak a vízszámlán. Amint sétáltam vissza a lovakhoz, már sejthető volt, hogy távozásunk nem lesz zavartalan. Helyi kisfiúk vetették rá magukat Áron karikás ostorára meg az én korbácsomra (Áront nem szabad egyedül hagyni gyerekekkel egy rendezvény közepén, mert hamar teljes anarchia tör ki), és a főút közepén állva vágtak maguk körül hat méter széles rendet a bámészkodók között. A biztonsági őr már méregetett, de inkább nem szólt. És ekkor történt a falu idei esztendejének legnagyobb tragédiája. Kicsit későn kaptam észbe, mi következik, így a motoros felvonulás indulásáról akkor értesültünk, amikor egyszerre berúgták-indították a száz benzintemetőt. A lovak kantár nélkül várakoztak, az ostorok eltűntek a tömegben, Áron lova halálra rémült a hihetetlen hangzavartól, én meg a hirtelenjében fölkantárazott Csenge hátáról próbáltam rendet teremteni. Szerencsére semmilyen komolyabb katasztrófa nem történt, és Vince is megnyugodott, amint Áront a hátára vette. Miután a motorosok rendőri vezetéssel köddé váltak, beléptettünk a főtérre. No ekkor derült ki, hogy jobb lett volna, ha figyelünk a hangosbemondóra, mert a hangzavar felelősei csak a falut kerülték meg, s már robogtak is vissza a rendezvényre.
A biztonsági őr ekkor már hiába próbált minket elzavarni, mert mi beszorultunk a kerítés mellett parkoló autók, fényképező járókelők és motorral villogók közé. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyik lovat sem különösebben zavarta a fokozott stresszhelyzet, és senkit nem tapostak agyon, de még csak meg sem riadtak. Így most sok turista és helyi bosszankodik, hogy a szép kétkerekűek sorai elé sikerült befotózni nyolc, számukra talán kevésbé impozáns barna lólábat. Természetesen a lovak aszfalton való haladási sebessége messze alulmúlja a motorokét (és nem is siettünk), így a jobb oldalon rekedt bamba bámészkodók a lovainkon kívül senkit és semmit nem láttak felvonulni.
A biztonsági őr ábrázatát elnézve a jövőben új törvényjavaslatot terjesztenek majd a Parlament elé, mely szerint nem csak a zajtalálkozókról, a falunapokról, de az ország egész területéről ki kell toloncolni az ártatlan négylábú barátainkat. Két kupac lószar (faluhelyen inkább trágya) mindenkit megbotránkoztat, a párszáz liter elégetett benzin és a falunapot kísérő mulatós zene, melytől négy kilométerrel odébb se tudtunk elaludni – senkit.

In.: A szabadság íze

https://hu-hu.facebook.com/zakadominika/

Süti, likőr és primula.

A polgármester asszony szerint az ellendi férfi-bátorságpróbán hárman indultak: Szilárd bácsi és a Kovás fiúk köszöntötték a falu nőit a kultúrban. Az ideológiai/pedagógiai nevelésem úgy hangzik, hogy ennyit megtehettek a faluért, a falu nőiért, a gyakorlati megvalósítás pedig fejenként egy hatalmas tábla oreós milkacsoki.

A Falusi Krónika baranyai fordulójából az országos, lakiteleki bemutatóra Kustos Irma jutott be! - ez a hivatalos verzió. Az érzelmes pedig ez: Ir-ma, Ir-ma, Ir-ma!

Kustos Irma: Vajkörtvély
Elmondásra alkalmazott változat

Egy körtvélyről szeretnék ma nektek beszélni. Egy körtvélyről, ami utolérhetetlen, páratlan, megismételhetetlen!
Bocsásd meg nékem, kegyes hallgatóm, hogy eme – másoknak talán túlságosnak tetszhető – szóktól elmémet elszakasztani nem tudom, de sem nem hivalkodás, sem nem pipeskedés, hanem a színtiszta való, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély eme jóságokkal bírna, és evvel nagy vigasztalására vagyon az emberi állatnak. Nyárban is és télben is. Mert noha érése augusztus havában esik, de, aki akarja, külömb-külömb féle módon bé-csinálhatja, és télbenn is élhet véle.
Vedd azt is eszedbe, kegyes hallgatóm, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély vala, ami e sorok szerény iróját az édes kerti napok után szomjúhozva, távol tengetett, hosszú, keserű évei után hazahozta a dióspusztai kertbe. Lelkében mindig élt, édes hívogatásával csábítgatta e nemes körtvély, e fenséges körtvélyfák gyönyörüséges emlékezete. Ez indította el őtet gyümölcsóltogató utján is annó, épp ahogy itten nektek most sorjában elmondom. Szép, üde, meleg nyári nap volt, kedves illatok szálldostak a légben, méhek zsongtak, s az ég madarai eltikkadtan pittyegtek a hévségben, amidőn az éredendő gyümölcscsel dúsan megrakott körtvélyfa szellőző árnyékjában álmodozó authorunk akkoriban még ifjonti szöme egyszer-csak reányílott arra, hogy a dióspusztai gyümölczöskert szélén álló két termetes, koros körtvélyfa bizony óltovány! Azt valaki óltotta vala! Áldja meg az Ur Isten haló porában is azt az ösmeretlen kezet, azt az óltogató néhai atyánkfiját, aki ama négy nemes ágacskát az ifjú vadkörtvélfa tőkéjébe, úgy térdmagasságban, olly igen jól béeresztette, hogy mi, kései fiak is, bőséggel élhetünk kezemunkája hasznán. Mert igen fölöttébb való az!
Te, édes kertészem, ki gazdaságodnak továbbéli előmenetelire a tudás édes méze után tovább kutatnál, vedd eszedbe, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély esmértetését más authoroknál hiába is keresnéd! Jó atyánkfijai, akik szivükön viselik honunk gyümölcsbéli állapottyát, és arra nékiek tehetség is adatván, a dióspusztai vajkörtvély továbbörökítő lényegét nem oly régiben megküldték vala egy hírneves ángliusi vizsgálóintézetnek, aholis azután – drága pénzen – napvilágra jöve, hogy a mi nemes dióspusztai vajkörtvélyünknek a világon párja nincsen! Esmeretlen az a nagyvilág előtt! De nem úgy immáron mielőttünk, akik eme körtvély ismertetését a Faluság nevű internetes naplóban immáron részletesen is elolvashatjuk, mi több, gyönge csömötéjjét eggyik-másik jó atyánkfia szorgalmatos munkálkodása folytán akár a saját kertünkben is elültethettyük, és gyümölcsével jó idején mi is élhetünk.
Én is ezekkel a szókkal vetek véget a dióspusztai vajkörtvélyrűl való mondókámnak. Ahogyan azt az 1666-dik esztendőben Istenben elnyugodott Páter Lippay János is megirá a’ Posoni Kert című könvében: „… nem kétlem, hogy találkoznak afféle dongó, csípő szúnyogok, akik ítéletükkel, éles nyelvükkel, mardosni fogják az én munkáchkámot. De akinek nem tetszik, csinállyon jobbat, s-nem irégylem a’ jámbornak. Én a’ közönséges jóért igyekeztem munkálkodnom.”
Te-is ezért, kegyes Hallgató, az én igaz szívbéli jó igyekezetemet vedd jó néven, és ha kedved tartya, élly véle.

A Faluság blog versenyen kívül mutatkozott be - juhhéé, jók vagyunk!

Az eredményhirdetéskor mindegyikünk Irmának szurkolt, itt éppen Zita (most már legalább őt is lelepleztem....).

Négy bátor baranyai nő (Erzsi, Irma, Zita és én) és egy még bátrabb baranyai férfi (Balázs) fogja hétfőn a hosszúhetényi könyvtárban képviselni a Faluság irodalmi tagozatát.
A Faluság, mint író- és olvasókör: írunk és egymást olvassuk és egymást továbbgondolva írjuk a kortárs életet - szellemi piac. Közös.
Öten öt-tíz percben megpróbáljuk majd 3D-ben előadni a Faluság blogot - a hogyan és a miként még meglepetés, de beszámolok majd róla (beszámolunk róla?).