A Falusi Krónika baranyai fordulójából az országos, lakiteleki bemutatóra Kustos Irma jutott be! - ez a hivatalos verzió. Az érzelmes pedig ez: Ir-ma, Ir-ma, Ir-ma!
Kustos Irma: Vajkörtvély
Elmondásra alkalmazott változat
Egy körtvélyről szeretnék ma nektek beszélni. Egy körtvélyről, ami utolérhetetlen, páratlan, megismételhetetlen!
Bocsásd meg nékem, kegyes hallgatóm, hogy eme – másoknak talán túlságosnak tetszhető – szóktól elmémet elszakasztani nem tudom, de sem nem hivalkodás, sem nem pipeskedés, hanem a színtiszta való, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély eme jóságokkal bírna, és evvel nagy vigasztalására vagyon az emberi állatnak. Nyárban is és télben is. Mert noha érése augusztus havában esik, de, aki akarja, külömb-külömb féle módon bé-csinálhatja, és télbenn is élhet véle.
Vedd azt is eszedbe, kegyes hallgatóm, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély vala, ami e sorok szerény iróját az édes kerti napok után szomjúhozva, távol tengetett, hosszú, keserű évei után hazahozta a dióspusztai kertbe. Lelkében mindig élt, édes hívogatásával csábítgatta e nemes körtvély, e fenséges körtvélyfák gyönyörüséges emlékezete.
Ez indította el őtet gyümölcsóltogató utján is annó, épp ahogy itten nektek most sorjában elmondom. Szép, üde, meleg nyári nap volt, kedves illatok szálldostak a légben, méhek zsongtak, s az ég madarai eltikkadtan pittyegtek a hévségben, amidőn az éredendő gyümölcscsel dúsan megrakott körtvélyfa szellőző árnyékjában álmodozó authorunk akkoriban még ifjonti szöme egyszer-csak reányílott arra, hogy a dióspusztai gyümölczöskert szélén álló két termetes, koros körtvélyfa bizony óltovány! Azt valaki óltotta vala! Áldja meg az Ur Isten haló porában is azt az ösmeretlen kezet, azt az óltogató néhai atyánkfiját, aki ama négy nemes ágacskát az ifjú vadkörtvélfa tőkéjébe, úgy térdmagasságban, olly igen jól béeresztette, hogy mi, kései fiak is, bőséggel élhetünk kezemunkája hasznán. Mert igen fölöttébb való az!
Te, édes kertészem, ki gazdaságodnak továbbéli előmenetelire a tudás édes méze után tovább kutatnál, vedd eszedbe, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély esmértetését más authoroknál hiába is keresnéd! Jó atyánkfijai, akik szivükön viselik honunk gyümölcsbéli állapottyát, és arra nékiek tehetség is adatván, a dióspusztai vajkörtvély továbbörökítő lényegét nem oly régiben megküldték vala egy hírneves ángliusi vizsgálóintézetnek, aholis azután – drága pénzen – napvilágra jöve, hogy a mi nemes dióspusztai vajkörtvélyünknek a világon párja nincsen! Esmeretlen az a nagyvilág előtt! De nem úgy immáron mielőttünk, akik eme körtvély ismertetését a Faluság nevű internetes naplóban immáron részletesen is elolvashatjuk, mi több, gyönge csömötéjjét eggyik-másik jó atyánkfia szorgalmatos munkálkodása folytán akár a saját kertünkben is elültethettyük, és gyümölcsével jó idején mi is élhetünk.
Én is ezekkel a szókkal vetek véget a dióspusztai vajkörtvélyrűl való mondókámnak. Ahogyan azt az 1666-dik esztendőben Istenben elnyugodott Páter Lippay János is megirá a’ Posoni Kert című könvében: „… nem kétlem, hogy találkoznak afféle dongó, csípő szúnyogok, akik ítéletükkel, éles nyelvükkel, mardosni fogják az én munkáchkámot. De akinek nem tetszik, csinállyon jobbat, s-nem irégylem a’ jámbornak. Én a’ közönséges jóért igyekeztem munkálkodnom.”
Te-is ezért, kegyes Hallgató, az én igaz szívbéli jó igyekezetemet vedd jó néven, és ha kedved tartya, élly véle.
A Faluság blog versenyen kívül mutatkozott be - juhhéé, jók vagyunk!
Az eredményhirdetéskor mindegyikünk Irmának szurkolt, itt éppen Zita (most már legalább őt is lelepleztem....).
