Az őszi kert, az őszi virágzás érzelmileg mindig nagyon bonyolult viszonyrendszer.
Idén különösen. Csalóka.
Rengeteg szín mindenütt, sokféle virág még virít (kúpvirág, sisakvirág, büdöske, porcsinrózsa, oroszlánszáj, muskátli, sudárzsálya) vagy újra virágzik (levendula, körömvirág, borzaskata, évelő len, borágó). Az elsőbálozók és az érett szépségek együtt a kertben.
Akiknek most van itt az első idejük, azok erősek, teltek, harsogók, akik pedig másodszor húznak virágköntöst, azok kisebbek, törékenyebbek, fáradtabbak, letűntebbek.
Az elnyílt japán szellőrózsa mellett hercigen pompázik a sisakvirág (mindkettőt Erzsinek köszönhetem, köszönöm!) Szépen mutatnak együtt, színben és habitusban is jól összeillenek. Teljesen természetesen hatnak a kertben.
A sisakvirágról nekem mindig a Grimm testvérek meséiből az erdei manók jutnak eszembe. Rejtőzés. Kergetőzés. Vihogás.
A sisakvirág vonzó és félelemmel telítő is egyszerre. Jogosan, mert mérgező!
Az vagy-e, ki voltál?
Aki szépen szóltál.
Az vagy-e (voltál-e),
akinek láttalak, véltelek?
Nem féltelek akkor,
nem kerestem
a mindenképpen tetsző, tetsz-
hető hangot;
nem lestem a tükröt;
hogy mi lett rútabb, hol arcát-
lanabb a női öregség,
nem kellett sem mentség, sem festék;
nem kellett az étel, mert mindenre jó volt
az a reggeli-napvilág-fényű
szerelmes bizonyosság.
Úgy véltem: bizonyosság.
Élj boldogan, elhagytál.
Fölsérti a csók is az ajkunk.
Felzaklat az álom, a józanság megnyugtat.
Félhetsz, mint elhunytat:
rosszul temettél;
félvállról vettél -
árokba ejtettél.
Furcsa ősz! Virágzik a rózsa.
Kökény színe, könnyű bogyója,
sáfrány lila kelyhe, halála.
(Ének - hiába.)