Tarack

A több évnyi gondos földregenerálás hatására (rosszak kaszálása, jók felmagozni hagyása, folyamatos tápanyag kijuttatása mulcsozás formájában) a korábban szántónak használt terület parcellás feltörése, amit idén tavasszal kezdtük meg, nem volt nehéz: a föld a jó füvek és a takarás hatására nem repedt, nem cserepesedett, puha és porhanyós volt, az ásó könnyen haladt a sorokban.
A gyerekekkel leveteményeztük ezt a gazdasági kertrészt: krumpli, bab, répa, cékla - tehát minden olyan, amit szeretünk és amiből mennyiséget szeretnék eltenni télire. A konyhakertnek értelmezett veteményes a virágok között a ház mellet működik: kiszaladok, berohanok és bedobom a levesbe elv alapján.
Már mindenünk szépen keledezik.... De a nagy örömben persze ott az üröm is: a tarack. Anival, Erzsivel (ezért is jó a falu: büntetlenül lehet a kertek alatt a véletlen találkozásnak örülve cseverészni) kimondtuk az ítéletet: ősellenség. Több évnyi aktív kertészkedés után is újra megdöbbentő az a szívósság, az a hihetetlen kitartás, az a felháborító túlélni tudás, ami a tarackot jellemzi. Elég egy pár centis a földben hagyott gyökérdarabka és a tarack máris virgoncan, mint zászlót lobogtatva egyszikű levelét bújik ki a földből. Kapa nem segít, mert akkor az ennivaló sínyli meg, úgyhogy marad a hosszú, keskeny pengéjű kés, amivel óvatosan kiforgatja az ember a föld rejtekéből és csak húzza és húzza, és közben csak arra tud gondolni, hogy még mindig jobb, mint a csalánirtás: se nem csíp, se nem büdös. A csalán nekem mégis gyógynövény. A tarack nálam erre a megtisztelő címre esélytelenül pályázik.

enter image description here

enter image description here