Attól függ, miből… hangozhatna a válasz. Messziről indítok, belátom, de épp dinnye szeletelés közben filozofálgattam, és ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem.
Gyönyörű május végi nap van. Nem szokásom ilyenkor dinnyét venni. Ha a gyerekek nyúznak érte, könnyen lepattintom őket azzal, hogy: „Ilyenkor??? Dinnyét???” Az külföldi, kényszerérett, vacak, se íze, se bűze. Megvárjuk szépen a júliust, amikor majd degeszre ehetjük magunkat az isteni magyar görögdinnyével.
Ez most kivétel. Fizetségként kapta a hétéves, amiért segített kitakarítani a vendégházat. (Segített, értsd: úgy próbált meg tenni-venni a házban, hogy nem akadályozott engem, amíg takarítottam. Na jó, egy-két dolgot tényleg megcsinált). Szóval, azt mondtam neki, ha begyűjti a vendégek által otthagyott 50 forintos üvegeket, akkor visszaválthatja őket a boltban, és elköltheti a kupont. Üzletnek nem is rossz. Az én csoda gyermekem pedig nem kisautót, hetvenhetedik lópikulát kért a boltban, hanem… dinnyét. Hát persze, hogy megvettük.
Szóval, épp egyedül vagyok itthon, és rájárok a gyerek dinnyéjére, aminek még csak a fele fogyott el, de már látom rajta, hogy nem ártana lassan megenni az egészet. Kiveszem a dinnyét a hűtőből, leszedem a félről a fóliát, és látom, hogy az egyik részén már kicsit olyan…hát problémás. Zsigerből fordítom meg, hogy akkor inkább a másik feléből vágok magamnak. És akkor… beüt a felismerés. Már nem az a tinilány vagyok, aki otthon lakik a szüleivel, és egész nyugodtan megteheti, hogy az egészséges szeletet vágja le, és mintha mi sem történt volna, a többit – a folttal együtt – visszateszi a hűtőbe. Én már az anyuka vagyok, aki levágja magának a foltos szeletet, majd szépen kivágja a problémás részt, megakadályozva ezzel a további romlást, és így teszi vissza a dinnyét. Ez az egész jelenet önmagában hordozza a felnőttséget, azt hiszem. Mint ahogy tudom, hogy ha nem mosok ki, nem lesz kimosva, hogy ha nem törlöm fel, nem lesz feltörölve… stb. Eggyel azért árnyaltabb a kép, mert férjet is tudni kell választani, és az enyém kimossa és feltörli, ha nekem nincs kedvem/időm/erőm, vagy ha épp kicsit gondtalan gyermeki énem tör elő, és egyszerűen észre sem veszem… ilyen is van azért.
És, hogy hogyan érünk el a címben szereplő 14-hez? A nagyfiam éppen ennyi idős, már lassan közelebb van a 15-höz. Ő még az a gondtalan gyerek, aki csak úgy él bele a világba. Körülötte majdnem minden kényelmes. Visszateheti a romlott résszel együtt a dinnyét, kiválaszthatja a szebbik almát, tisztára mosva, összehajtva kapja meg a ruháit, szóval, aki még gyerek lehet. De meddig? Szeptembertől középiskolába megy. A suli első szülői tájékoztatóján bemutatkozott a kollégium is. Eddig fel sem merült bennünk, hogy lehetne kollégista, hiszen 45 perc alatt könnyedén benn van a suliban busszal. Nem távolság. De ahogy hallgattam a kollégiumi tanárok bemutatkozóját az ingyenes kollégiumról, ami a suli mellett van, és délután kötelező tanulószobán szaktanárok segítik a gyerekeket felkészülni… elgondolkoztam. A mai világban fiút nevelni nem könnyű. Biztosan lányt sem, és biztosan régen se volt könnyű. De ez most biztosan nem az. Mikor és hogyan engedd el a kezét? Jót tenne-e neki a nagyobb önállóság vagy azzal veszélynek tesszük ki? Régen legalább a katonaságban önállóságot tanultak, ha előbb nem is. A múlt hét óta érlelem magamban a kérdést, és sokat beszélgetünk róla a férjemmel is. Vajon milyen egy tininek azt hallani a szüleitől 14 évesen: „Nem ártana neked a kollégium. Ott legalább megtanulnád, hogy a dolgoknak következményei vannak, és nem lenne mindig ott valaki, aki igyekszik megoldani helyetted a problémákat.”
A dinnye nem adott választ a kérdéseimre, de ezt az egy gondolatot megérlelte bennem: Szerencsés az, aki legalább 15 éves koráig olyan családban élhet, ahol nem kell azon gondolkoznia, hogy vissza tegye-e a dinnyét a romlott résszel együtt a hűtőbe. Én is ilyen szerencsés gyerek voltam, és azt hiszem, az én gyerekeimnek is megadatott ez.

Tisztelt Érdeklődők!
Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok!
Kedves Zselici Tündérkertesek!

Nagy örömmel tudatom, hogy érdeklődői társaságunk meghívásban részesült kedves tündérkertes csapattársainktól: Kungl Marikától és Manaszes Lászlótól a Bodai Édesmandula Gyümölcsös Kertbe.

Marika és Laci 2026. június 13-án szívesen látják csapatunkat bodai mandulásukban és gyümölcsös kertjükben, ahol a kert bejárásával egybekötött közös tapasztalatcserén vehetnénk részt növényvédelmi kérdésekben.

Marika és Laci a gyümölcsös kertben már évek óta biológiai növényvédelmet alkalmaznak minden kultúrában, és voltak szívesek felajánlani, hogy ennek tapasztalatait megosztják érdeklődő csapatunkkal, mi több, az eredményeket az ültetvényben „élőben” is bemutatják.
Mindeközben hozzászólásokra is nagyszerű alkalom nyílik, ahol mi, résztvevők is megoszthatjuk saját tapasztalatainkat, és kellemes környezetben nyugodtan elbeszélgethetünk egymással erről a kérdésről. A program délelőtt tíz órakor kezdődne.

A részt venni kívánóktól előzetes regisztrációt kérnénk, így legkésőbb 2026. június 7., vasárnap éjfélig kérnénk szépen jelentkezéseiket a pomona@t-online.hu címen vagy a +36 30 4911955 telefonszámon. Esetleges túljelentkezés esetén a regisztrációkat időbeli sorrendben tudjuk figyelembe venni.

A kedves vendégeket vendéglátóink ebéddel is várják, de ettől függetlenül a programjainkon immár rendszeres batyus finomságok is jól jöhetnek, ha valakinek épp módja vagy kedve adódik ilyen hozzájárulással emelni az összejövetelünk fényét.

Ha saját bögrét/poharat hozol, megkönnyíted a szervezők dolgát és nem szennyezzük környezetet az eldobható poharakkal.

A tervezett program:
10 - 10,30-ig érkezés, regisztráció, örömködés, hogy találkoztunk!
10,30 – 11,30-ig a gyümölcsös kert bejárása, bemutatása.
11,30 – 12-ig az ökológiai gazdálkodás indítéka, gyakorlata, tapasztalatok, tervek a házigazdáktól. 12 – 12,30 -ig az ökológiai gazdálkodás kérdései a gyümölcsészetben, hozzászólások, viták.

A meleg ebéd várható időpontja 13 óra.

Kérnénk szépen, hogy a program hírét, aki tudja, szíveskedjen olyanoknak is továbbadni, akik egyébként erről nem értesülnének.

Szeretettel várjuk tehát a régi és új érdeklődőket a növényvédelmi tapasztalatcserére a Bodai Édesmandula Gyümölcsös Kertbe, 2026. június 13-án, délelőtt tíz órai kezdettel!

A találkozást és a tartalmasnak ígérkező tapasztalatcserét várva, gyümölcsbaráti üdvözlettel:

a házigazdák: Kungl Marika és Manaszes László, valamint a szervező: Kustos Irma, Gyümölcsoltó Alapítvány

Helyszín, megközelítés: Boda Petőfi utca 64. Egyenesen végig a falun, a buszmegállónál is egyenesen tovább, kb. 300 méter egy keskenyebb aszfaltos úton.
Bejárat és parkolás a diófa ültetvénynél.

Asszem a gyereknevelésben az a legnehezebb, hogy alapvetően boldog embert akarsz nevelni, de már látod, hogy a boldogságnak vannak bizonyos attribútumai. Amik nélkül is lehet persze boldognak lenni, de amik nélkül azért az emberek nagy többsége alapvetően mégsem boldog.
Mondjuk ilyen a pénz. Nem mondom, hogy nem lehet pénzeszköz nélkül boldognak lenni, de azért a szegénység – mondjuk ki – nagy átlagban nem tesz boldoggá, főleg bizonyos idő után, bizonyos kor felett.
Aztán az ambíció. Lehet nélküle élni – van is, akinek sikerül – de amikor egy inkompetens, nálad gyengébb kerül feléd, akkor azért sokaknál bekapcsol a viszonyítási reflex.
Nomeg – főleg az AI korában – természetesen minden végzettség megkérdőjelezhető, de 40+osként láttam elég ilyen hozzáállású személyt megrökönyödni, amikor kiderül, hogy mégiscsak az lép előre – vagy az könnyebben –, akinek megvolt az a haszontalan papírja, ami ehhez kellett.
Utazások alkalmával az ember hajlamos elengedni bizonyos alapvető szükségleteket – nekem például a tisztálkodás ilyen – de hosszú távon ez visszahat a hozzáállásomra, az attitűdömre, az emberi viszonyaimra, stb.
Ami üdítő és vicces rövidtávon, hosszútávon nem kifizetődő.
Persze nincs a boldogságnak receptje, de az ember megpróbálja olyan képességekkel felruházni a csemetéjét, amivel nagyobb eséllyel lesz az elégedett, boldog majd egyszer.
Na és akkor jön a fogadd el önmagad és a fogadjon el mindenki úgy, ahogy vagyok dolog. Kaptam már meg a kamaszoktól, hogy hagyjam őket békén, állandóan (enyhe túlzás) cseszegetem őket, feladatokkal terhelem őket, közlöm, hogy mi kevés és miben kellene változni. Fogadjam el őket úgy ahogy vannak, mert a világ azt sugallja most éppen, hogy jó vagy úgy, ahogy vagy. Látok szülőtársakat, akik szerint utódjukhoz kellene igazodnia a világnak, és ha nem igazodik, akkor bizony kirekesztő, elnyomó és gonosz.
És vajon kinek van igaza?
A fejlődés gáz?
Náray írta, hogy régen a nemesek, az arisztokrácia, a tudós, az egy példa volt, akit igyekeztél utánozni, akit megpróbáltál utolérni. Valami magasabb nívó volt vagy anyagi, vagy szellemi, vagy esztétikai téren, ami felé törekedtek az emberek. Eleve törekedtek az emberek. Vagy ha nem, akkor is látták a különbséget, és nem várták el, hogy a nyomukba érjenek. Hogy elismerjék őket azért, mert buták, képzetlenek, tehetségtelenek, vagy jónekikazúgyis. Az nem volt érték ugyanis. Ma meg néha azt érzem: a fejlődés hiánya, vagy képtelensége, érték kezd lenni.
Régen az a kérdés, hogy ki a példaképed, nem váltott ki nevetőrohamot a másikból, hanem valós kérdés volt, amire volt is válasz. Hr-es körökben újabban állás-interjús kérdés kezd el lenni. Hogy egyáltalán látod-e, követed-e a másokat? Észreveszed-e a jobbat, szebbet, ami felé törekedni lehet, ami példamutató, amiről látod, hogy több? Egyáltalán van igényed a többre?
Egy szobor mégiscsak több, mint a kőtömb, amiből kifaragták. Vagy a pőre vászonnál a festmény. A kotta helyett a zenemű. Ebbe pedig kell pakolni munkát, küzdelmet, verejtéket, sírást, kudarcot, harcot, elengedést. A semmiből nem lesz valami. A legjobb dolgok a komfortzónán kívül kezdődnek, attól fejlődünk, erősödünk, leszünk magunk jobb példányai.
Szóval ez a szívás a gyereknevelésben. Hogy olyan könnyű lenne hagyni mindent és csak imádni az utódot. De csak ki kéne belőle faragni azt, ami benne van, de még csak én látom.
Ó jaj!