Vinilkarcoló

Május elején írtam a spirofonról, ami egy eredetileg lemezvágónak készült mechanizmus grafikai mellékterméke lett. Miután kirajzoltattam vele az összes számomra lehetséges variációt, nem volt már haladék: össze kellett rakni a hanglemezvágót belőle. Őszintén, tényleg tartottam tőle, hiszen mi lesz, ha nem fog működni... Na, előrebocsátom, hogy végülis sikerült, ráadásul még egész jól is. Az alábbiakban leírom, hogy miként.

KNOP (Wim Nel, egy belga hangtechnikus) saját tervezésű, 3d-printelhető vágófejéből és a kapcsolódó dokumentációkból indultam ki (lásd hackaday.io), valamint megtaláltam a LatheTrolls fórumon egy bővebb leírás-sorozatot, sok fotóval, elszórt információkkal. A fotókból visszafejtettem az alkatrészlistát, amiket a karantén-időszak alatt különféle helyekről sikerült is szép lassan beszerezni. Néhány dolgot nem lehetett sehol sem találni (pl. a Spirol inzerteket, de ezekhez hasonló tárgyakat más, pl. aliexpress-es helyekről pótoltam).
Amik a fotókon nem látszottak és nem is történt rájuk utalás (pl. a vágófejet a lemezre billentő hinta csapágyai, gondolom), azokkal nem foglalkoztam, hanem gondoltam, majdcsak megoldódnak maguktól. Az volt ugyanis az alapszabály, hogy csak akkor és csak annyit fogok az üggyel foglalkozni, amennyihez épp kedvem van, és ezt elég szigorúan be is tartottam - egy darabig, mert aztán elég hamar elkapott a lendület a finomhangolásra, továbbfejlesztésre stb.

enter image description here Írás és lejátszás egy időben

A kiindulásként használt vágófej és a köré épülő készülék elve igen egyszerű: a hangjel erősítőn keresztül két, egymásra merőleges, kicsi hangszórón szólal meg, és jelük a vágótűre van kötve (tölcsérrel), ami által az rezgésbe jön, így nemcsak barázdát, de azon belül rezgéseket is karcol a hordozó anyagba. Valahogy így néz ki:

enter image description here

Ennek összeállítása nem bonyolult művelet, csupán a tölcsérek membrán és a tű tartója közé történő beragasztása igényelt kézügyességet. De egész tűrhetően sikerült, ráadásul azóta sem esett szét. Éljenek a pillanatragasztók.
A vágótű-kérdés továbbra is nyitott: rendeltem acélból (még nem érkeztek meg), zafírból (megérkezett, és bírta egy órát talán), de gyémánt végűt nem találtam még, ezért kipróbáltam a fogászati fúrókat: rengeteg féle van (lásd itt), és bár egyik sem épp vágófej-formájú (fura is lenne), de gravírozni tudnak, ráadásul nagyon jól bírják a strapát... Szóval egyelőre velük dolgozok (a fenti képen a zafírtű látszik).

A vágófejet egy bármilyen megoldású sínen mozgatja a motorhajtás, ami akár arra is képes, hogy a hangjel erősségétől függően a barázdák távolságát növelje-csökkentse. Az eredeti tervekkel ellentétben nem léptető- hanem egyenáramú motrot (egészen pontosan egy dinamót) használtam, amiben sok-sok áttétel lassítja le az eredeti forgási sebességet; ráadásul igen finom és ugrálások nélküli mozgást végezhet vele a sín, hogy akár 15 perc alatt is meg tudja tenni a 12 collos lemez 10 és fél centiméterét. Ehhez készítettem egy igen egyszerű arduino- és max-vezérlőt:

enter image description here

Ahol jobb felül és a külön képen (alább) is látszik a mozgatásvezérlő felület. Bal felül a rögzítésre kerülő hanganyag, jobb alul a hanganyagra kerülő szűrők (masszív mélyhang-vágást és magas-kiemelést kell alkalmazni, hogy a tű rezgése ne legyen túl nagy), míg bal alul látszik az épp rögzített hangjel (a tesztelés során folyamatosan rögzítem a vágásokat dokumentatív célra).

enter image description here

Valami hasonló lemezek készülnek, mint az alábbi:

enter image description here

Szeretnék később más anyagokkal is dolgozni, pl. jó lenne találni újrahasznosított, préselhető műanyagot, vagy PLA-t, de viaszolt papír is érdekel. Amíg ilyenek nincsenek vagy beszerzésük nem gazdaságos, addig marad a képen is látható polikarbonát. Az anyag egyébként igen könnyen karcolható (előmelegítéssel még inkább), átlátszó, könnyen vágható különféle formára. De attól még műanyag.

Készítettem egy összehasonlítást arról, hogy hol is tartok vele most a hangzás kialakításában. Négy részlet közül az első és a harmadik az eredeti, a második és a negyedik a lemezre írt, onnan egyenesen a számítógépre rögzített felvételt lehet hallani: (vigyázz, az eredeti még jóval hangosabb)

Ma (2020. július 5.) épp így áll:

Szóval van még mit hangolni és tanulmányozni rajta: de remélem legközelebb már ezeknél is jobb eredményeket tudok mutatni.

A készülék a mostani állapotában így néz ki:

enter image description here

Ahol meg is állok rögtön. Mert meg kell köszönnöm Jónásnak, hogy használhatom az asztalát (az enyém tele), Dobokay Kristóf családjának, hogy felajánlottak az elektronikus zenei szaknak egy lemezjátszót (oda is fog visszakerülni, ha kész leszek), Elizabeth-nek a habilitációmra kapott ajándék-erősítőt, Fodor Palinak és a 3D projektnek a nyomtatást, a Moiré bakelitvágó csoportnak a lelki támogatást valamint az Erősödő Civil Közösségek pályázatnak, hogy az összes mütyürt és a hozzájuk való bátorságot be tudtam szerezni.

Jelenleg új vágófejet készítek más megoldásokkal, várhatóan jobb jelátvitellel. Írok, ha akad valami ezügyben. De mindettől függetlenül előkészítjük dióbél-kiadványainkat, hogy a nyár végétől megjelenhessenek.

Anyáknak

A legelső anyák napját a kiírtnál egy évvel tovább vártam: hiába a lépcsőzés, hiába a tonikivás, hiába a diszkrét anyai intés, hogy nosza, kifelé, Janka nagylányunk anyák napja után született csak meg.
Ezután már olyan hamar adatott meg, hogy újra és újra és újra anyává válhassak, hogy testem hol áradó, hol apadó változása egy folyamatosan tartó örömmámornak tűnt.
Azzal, hogy anya lehetek, hogy más és más gyereknek a más és más anyukája lehetek, mégis mindegyik konstellációban MI vagyunk, szóval azzal, hogy anya lehetek, azzal teljes is lehetek. Kiterjedtem, szétáradtam, négyszer annyi életet kaptam, mint nélkülük. Az ő történeteik az én történeteim is, az ő meséik színezik az én meséimet is.
Az én anyai tükreimet ők is visszatükrözik, nap mint nap meglátom önnön magam egy hajszálnyiját felnagyítva, megfinomítva, szelídítve, máshogyan egyénítve.
Balázzsal álmodtunk egy családot, ami itt lüktet, él, teljesedik, növekszik körülöttünk.
A mai nap egyrészt hála anyáinknak, hogy vagyunk, de őszintén a legnagyobb ünnep számomra ma mégis az, hogy én magam is anya vagyok.

"Anya, ezt a zenét felteheted, de reggel csak neked fogok egy sajátot játszani!"

(Kovács Jónás: Anyáknak)

Webaudio konferencia, Trondheim

enter image description here
Hilde Edvardsen (NTNU-diák) - Small but Red (agyag és pigment, 4x2.5cm, 2019)

Ha netán arra gondolnál, hogy fenn északon biztos hidegebb van mint nálunk, akkor egy Norvégiában tett látogatás könnyen felülírhatja ezeket az előfeltevéseket. Persze nem árt a nagykabát és a vízálló cipő, de azért a sapkát meg a kesztyűt itthon is lehetett volna hagyni.
Ezek mellett viszont a további közhelyek ma is érvényesek, mint pl.
1) Norvégia igazán drága ország. Minden 5-6x annyiba kerül, kivéve a benzint (az inkább 1.2x, vajon miért) és állítólag az ikeás cuccokat. Felmerült amúgy bennem az a gyanú, hogy nem is az ország drága, hanem a norvég korona árfolyama túl jó, így ha egy korona 35 helyett mondjuk 7 ft-ba kerülne, akkor kimondottan olcsó hely lehetne, ami által még több sört ihatnának a külhoni egyetemistáink. De így inkább beosztják. Beosztjuk.
2) Azon az égövön télen sötét van. 1-1 órára azért van valamiféle derengés, de nehéz úgy értelmezni, hogy akkor most az a nappal. Mindezek ellenére az ottlakók igazán jókedvűek, nagyon kiegyensúlyozottak és pontosak. A gyerekeket sem zavarja, hogy a kum sötétben rohangálnak iskola előtt és után (netán alatt) az udvaron. Igazán kemény életet élnek, de még így is, számomra egészen rejtély, hogy hogyan készítenek el ilyen körülmények között pl. egy épületet. Vagy bármit, ami nagy és kinti. Ráadásul mindezt teli vidám színekkel. Csakazértis.

Úgy kerültem oda a múlt héten, hogy tavasszal jelentkeztem a Web Audio konferenciára előadni, aminek előzménye az volt, hogy idén januárban mutattam be sokat dédelgetett hang-operációs-webrendszeremet, a Makkerónit a madridi ICLC-n, és ugyanezzel a lendülettel arra gondoltam, hogy egyéb webes ujjszüleményeimet is előtárhatnám a Trondheim-be szervezett WAC jóhiszemű résztvevői előtt. Így aztán beadtam a tervezetet a szervezőknek, akik végül elfogadták az anyagot, így mindenféle egyéb kalapozás segítségével ki is tudtam menni bemutatni a poszteremet meg egy workshop keretében a makkerónit.

enter image description here
Utcakép, déli napsütésben

enter image description here
Egy méretes faházikó

enter image description here
A katedrális

A város ad otthont a norvég tudomány- és technológiai egyetemnek (NTNU), ami méltán viseli ezt a nevet: 40.000 feletti hallgatói létszámával az ország legnagyobbja. Masszív infrastruktúra, és olyan modell, amivel egyetemi-ipari kapcsolatok kiaknázhatók.

enter image description here
Kampusz

enter image description here
Villamosmérnöki kar

enter image description here
Könyvtár a művészeti karon

enter image description here
Véletlenszerű folyosó

A Web Audio konferencia alakulását tavaly óta követem. Mint a többi, 3 vagy 4 betűs rövidítésként létező konferenciasogóra, ez is vándorol a világban a különböző fogadóintézmények között, és ahogy évről-évre alakul körülötte a szervezői testület, úgy válik egyre inkább szervezetté az egész. Az idei évben az NTNU zenetechnológia szakja, egészen pontosan az ott dolgozó Anna Xambó vállalta fel azt a szervezői megamunkát, hogy csapatot építsen a szervezői feladatok köré, a felhívásokat közzétegye, a beérkező anyagokat szortírozza, értékelésüket menedzselje, felkérje az előadókat, gyűjtse a szponzorokat (igen hatékonyan! a Mozillától kezdve a Spotify-ig sok-sok nevet találunk a listán), szervezze a helyszíneket, a kaját, és hát egyáltalán, lebonyolítsa ezt az egészet. Nem irigylem, inkább ámulom az ilyet.
A megnyitó performansz és fogadás a városházán volt (igen!), mintha mi sem lenne természetesebb, hiszen az egyetem és a városvezetés együtt lélegzik. És mert tök evidens, hogy a vendégeket a város fogadja. Ez a gondoskodás végig jelenvolt, egészen konkrétan három napon át 9-22h között állandó programunk volt. Minek is csavarognánk a város utcáin a sötétben.

A web audio egy leendő szabvány, amit egyre több böngésző elismer, és így képes nemcsak hanglejátszásra, de szintézisre, szűrésre, akár ambiszónikus szpacializációra. Mivel a böngészők nyelvén kell beszélnie, ezért érthető is, hogy fejlesztésében a Firefox és a Chrome készítői által delegált programozók vesznek részt. Évről-évre látszik, hogy a technika fejlődésével együtt a lehetséges alkotások tere is bővül. Kezdetben annak is örültünk, ha egy számítógépes hang-alkalmazás, pl. egy szintetizátor megjelenik a weben (pl. a Moog-doodle), aztán feltárult a hálózati kooperáció, közös zeneszerzés világa (pl. a Plink), most újabban pedig a disztributív performansz, vagyis a kapcsolódó készülékeken (=okostelefonok) szétszórva megszólaltatható előadások tűnnek fel egyre gyakrabban (lesz több is később, most példaként: SoundSling). Mint ahogy a nyitó performanszon előadott darab is, ami a rácsatlakozó közönségnek különféle mozgásokat kiváltó üzeneteket ad, ezáltal a megszólaló hang egy mozgó hangszórócsoporton és az előadók mozgása által alakul tovább:

enter image description here
GrainField (Benjamin Matiszewski és Norbert Schnell, Ircam) előadás - itt természetes, hogy mindenki mobilozik előadás alatt, hiszen ez az előadás része.

Hasonló módon szólalt meg a záró (és megelőlegezem: szuperszuper) open mixer koncertsorozat egyik darabja is, a Future Perfect (Garth Paine) munkája is, de itt a készülékek passzív hangszóró-mezőt képeztek. Mindegyik eset arra utal, hogy vannak alternatívák a sok hangszórós vagy egyszerűen csak: hangos koncertekkel szemben, ráadásul mindezt úgy, hogy aktívan bevonjuk a közönséget, ami bármikor akár le is kapcsolhatja készülékeit.

enter image description here
Future Perfect

Szintén felhasználói aktivitásra építenek a hellyel-közzel augmentatív célú kezdeményezések, vagyis azok, melyek a valóságban hallható hangokat kiegészítik gépileg generált elemekkel. Itt a webesség szerepe nem tiszta nekem (legalábbis a GPS-pozíciókövetést nem tartom annak) azon túl, hogy weboldalon fut (Sounds Aware), és internetről használ hangmintákat. Határeset.

enter image description here
A FAUST online realizációjának bemutatója

Ennél kevésbé határeset sajnos a jelenleg meglévő számítógépes alkalmazások webesítéséből áll. Ez annyit tesz, hogy az eddig már különböző rendszereken elérhető CSound, FAUST, TidalCycles alkalmazásokat tudjuk majd használni számítógépes telepítés és egyebek nélkül, egyszerűen csak megnyitva egy weboldalt. Persze, szuper, stb., de mégis, hiányolom ezeknél azt a pluszt, ami túllép azon az elemi örömön, hogy egyszerűen csak egy böngészőben futnak. Amikor már az x-edik ilyen terv előadását látom, akkor azért vannak gyanúim azzal, hogy már megint házszámot tévesztettem. Ilyenkor jól esik egy kis szkepszis (ugye, a magyarok...), vagy legalább a régi, hálózati zenei konferenciák idejéből eredő víziók, paradigmaváltó ötletek felvetése, mint hálózati kooperáció távoli zenészek között (Miriam Iorwerth), a hálózati akusztika, hiba kreatív felhasználása, az újabb és újabb live coding nyelvek felbukkanása stb. Apropó live coding, erről volt is egy kisebb vita, mármint hogy a nagy nyelvek mellett minek van szükség újabbakra: én amellett voltam, hogy mindenkinek legyen saját live coding nyelve, amit használhat az előadásaiban, mert ez épp olyan mint a házi pálinka/bor/sörkészítés esete: egyéni megközelítést és az alapokhoz való visszanyúlást igényel.

Egy másik nagy és számomra új terület a közösségi adatrendezés, szociális interakció. Itt a különféle alkalmazásokban a felhasználók preferenciáit elemző, rangsoroló algoritmus alakítja a további kínálatot, vagyis a rendszer egésze próbál igazodni pl. az eddig választott hangmintákhoz, és azok alapján ajánlani újabbakat (Jason Smith és kollégái: Combining Collaborative and Content Filtering in a Recommendation System for a Web-based DAW). Ezen a területen érezhető a hangszer-adoptációk és a netes hozzáállás összekapcsolása: talán ez is egy kurrens tendencia lesz majd, vagy pedig egyszerűen csak a közösségi oldalak adta trend (?) becsatornázása.

Próbáltam nem nagyon szkeptikus lenni ezekkel a területekkel kapcsolatban, de még engem is felülmúlt ebben Christoph Guttandin záró előadása, aki a webaudió esetét a webes technológiai ipar leginkább depresszív történeteként értékeli, nemcsak annak köszönhetően, hogy a szabvány kialakításában közreműködők nem értenek a hangokhoz, hanem amiatt is, mert eleve nonszensz, hogy folyamatosan változó rendszerek számára készítünk zenei nyelvet. És tényleg, valahol elég reménytelen az, hogy készítesz egy alkalmazást, ami úgy-ahogy szól a gépeden, de vajon hogy szól más gépén, böngészőjén? hogy fog szólni 1 év múlva? netán 2050-ben? Digitális efemerség, fennmaradás-látszat.

enter image description here

Az előadások hogyismondjam akadémikusságát az utolsó nap egészen könnyen felülírták a panelbeszélgetések, melyek között különösen az accessibility blokk fogott meg. Minden bizonnyal kötelező elem a világ eme felén ezen témakörök megjelentetése (volt sustainibility szekció is, igaz, más értelemben mint ahogy azt mi gondolnánk; és volt diversity workshop is), de mégis, ez volt az első olyan megnyilvánulás az eseményen, ami valós kérdéseket feszegetett és ezáltal mindenkiben felülírta eddigi problémáinak szűkös kereteit: hogyan tudják a látássérültek használni az audio alkalmazásokat és egyáltalán mindezt, amit mi, "látók", fejlesztgetünk? Ami a mi esetünkben felesleges pluszmunka lehet, mint pl. egy képleírás megadása a HTML kódban, az egy nem látó számára a navigáció alapja – csináljatok rendesen kommentált weboldalakat! visszhangzik Monica Ruud NTNU-diák (hangmérnök) kérése. Újra felmerült az ICAD konferenciákon agyontárgyalt, vakok számára készült audio-navigációs eszközök kérdésköre, és az, hogy vajon ezek a tapasztalat- és tudáshalmazok miért nem kerülnek át egyik közösségből a másikba? miért kellenek újabb kutatócsoportok, hogy webes alkalmazások vagy alkalmazásrétegek képződjenek olyan feladatok ellátására, melyeket már eleink 20+ évvel ezelőtt létrehoztak?

Amikor aztán elköszöntünk, fotózkodtunk, workshopoztunk (szerencsére hozzám is jött 3 résztvevő live kódolni), akkor jött el az, amire szerintem senki nem számított így ebben a formában, és ami annyira pozitívra fordította az egész mérleget, hogy akár még tíz dögunalmas paper prezentációt is elviseltem volna (inkább másnap) – ez volt az open mic, egy kis, belvárosi moziban, amire a felhívás néhány nappal korábban érkezett, azzal a céllal, hogy helyi, vendég- ill. távelőadókból véletlenszerűen kialakított 3-4fős improvizációkat szervezzenek. Hát ha csak ez a hét, egyenként húszperces performasz lett volna az egészben, már akkor megérte volna az utazás és az egyebek: amikor azt gondolod közben, hogy miért vártunk eddig? Rizsa helyett kötöttük volna össze hangkártyáinkat, aztán lássuk meg, nosza ki mit kezd a másikkal reálban? Mert mindenki tudott: olyan hangulatokat közelítettek egymáshoz az egymást nem ismerők, és olyan állapotokba kerültünk a szintén improvizatív videókíséret által, aminek aligha volt köze bármilyen hálózatisághoz: mindenki benne volt, részeként, itt.
Csak fotókat tudok mutatni, hátha átjön a hangulat:

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Köszönöm az utazás megvalósításához nyújtott segítséget a PTE Utazó Nagykövet programjának, a konferencia részvételi díjának megúszásában a szponzorok Diversity programjának támogatását, a kinti szállásban pedig Labus Máté segítségét és isteni reggelijeit :).

A jobb minőségű fotók a konferencia twitter-csatornájáról származnak.

Postworldlitzer

Ahogy egyre inkább eltűnnek a közterekről a werklik, kintornák és hasonló mechanikus zenetekerentyűk, úgy ezzel együtt egyre több utcazenészt hallhatunk úton-útfélen. Érdekelt mindig az elektronikus utcazene, izgalmasnak találom az Andok (?) világjáróinak technikai megoldásait nomeg a vásártéren kapható mindentudó akkumulátoros hangbömbölőket is. Én is régóta tervezgetek egy olyan hangeszközt, ami bár elektronikus, de nem igényel (kimerülő, drága, savas-lúgos) elemeket, hanem valami fenntarthatóbb módon kap energiát. Erre már sokféle kísérletet is tettem, és szerencsére a távol-keleten készített mini mp3 lejátszó modulok valamint a leselejtezett japán kézigenerátorok erre tökéletesen megfelelnek. A kettő között egy feszültségszabályozó modul áll, amit mindenképp érdemes közbeiktatni, mert a lejátszó igen érzékeny a túl nagy feszültségre...

Egyelőre talicskában kapott helyet postworldlitzer-em, és a csatolt videón is látszik talán, hogy van ereje, még akkor is, ha kézzel kell hajtani.

Kharón ladikján

Ha az ember – mint az immáron harmadikként itt, a Faluságban, a széles közönségnek legelső alkalommal bemutatandó album szerzője is – szenvedelmes biológus, akkor saját egészségi állapotáról már apró testi jelekből is képes messzemenő és helytálló következtetéseket levonni. Lantos Gábor is, biológusként, mindent előre tudott és látott. Így télelőn, a 2007. évben, elkészítette a Kharón ladikján (Hangjátékok) című lemezét, ahol az előadók „állatok, patak, és mások”.

Ez az album a Faluságban korábban bemutatott Állathangok és Huszonhárom markóci madárkánon fémjelezte sorozatot megkoronázó harmadik, egyben utolsó darab. Most, a november elejei időszakban, ennek az albumnak a közzétételével fejezem be Lantos Gábor véglegesen lezárult zenei ténykedésének a bemutatását és ajánlom szeretettel a Kegyes Olvasó figyelmébe nemcsak a számok meghallgatását, de a lemez „szerkesztője” által írott kísérőszövegnek a figyelmes elolvasását is.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Vasárnapi képeshang 23.

enter image description here

Kép: Erdődy Anita
Hang: Kovács Jónás

Erdődy Anita festőművész munkájának reprodukciójára valamelyik gépünk archívumában találtam: egykor ugyanis a PTE Művészeti Kar festőművész szakos hallgatóinak aukciójának anyagait tároltam, ahol az alkotó fenti munkája szintén árverezésre került. Személyesen nem ismerem az alkotót, ezért ha épp rábukkan erre a képre, remélem tetszeni fog neki Jónás hozzá írt darabja.

Hanglekvár

Bennem is kattogott tovább a Captain Fantastic-ügy, sokminden más mellett főleg amiatt, hogy igen, egy generáció vagyok azokkal, akiknek a Sweet child o' mine (youtube-n keresgélve nem is nehéz megtalálni a többieket, akiknek szintén olyan fontos az a hamvasztási jelenet - hát igen, mikor a gyermekeid azzal a dallal búcsúztatnak, ami az újjászületést követeli...) egy gyerekkori kedvenc dal, és akik különböző utakat jártak be egyén és környezete kérdésében, de mégis valahol a We are the world/Black hole sun/Baraka nyomvonalon. Szándékosan emlegetek zenei párhuzamokat, hiszen ezek mintázzák szerintem leginkább az elmúlt évtizedek gondolkodását: tömören összefoglalnak és határozottan befolyásolnak bennünket.

Ezen az egész bűvkörön kívül helyezkedik el a saját zeném. Nincs szöveg és más által rárakott plusz ideológia, és talán nem is lesz, miközben egynémely hang (kezdetben csak így hívom) elfelejtve, "konzervbe" téve egyszercsak muzsikává válik: először csak dúdolom, aztán újra és újra eljátszom, végül a többiek is ezt dúdolják vagy más módon látom viszont rajtuk a hatását. E ponton már nem is az enyém: az egyik dolog, hogy nem tudom már, hogyan készült eredetileg, a másik pedig, hogy azoké, akik tovább viszik a hangulatát. A hanglekvár tehát felnyílt, és tovább terjeszthető lesz.
Legutóbbi, Belső meló c. kiadványom legtöbb felvétele bejárta ezt a családon belüli tesztelési folyamatot, a többi pedig egészen új anyag. Aztán egyszercsak címet, történetet kaptak ezek a felvételek, mígnem összeálltak egységgé. Először egy Képeshang, majd egy videó jelent meg belőlük:

Aztán az album, borítóval, körítéssel, mint pl. ez a kép:
enter image description here
A fotó 2015. októberében készült, a tisztaszobában, ahol azóta már - meszelt falak között - lakunk.

Egy rövid szakasz a Belső meló történetéből:
"És így most bent szembe lehet nézni minden, eddig tili-tolizott gyengeségünkkel. Mert ráérek. Így haladok. Össze nem illő anyagokat békítek, hajszálvékony rétegenként közelítve őket. Egyiket, másikat, harmadikat. A dolgok lassan meghajolnak, összeolvadnak, összeforrnak, egymáson meghűlnek. Olyan belső folyamat, aminek csak elejét és végét érzékeljük, és mégis a mi munkánk ad neki energiát, hogy egyáltalán elindulhasson."

Az album itt hallgatható meg: http://diobel.periszkopradio.hu/spr16.html

Vasárnapi koncerthang 1.

enter image description here

Múlt vasárnap, épp egy hete reggel Ozorán játszottam, az Ambyss helyszínen. Szeretek hajnalban, reggel zenélni: valaki még alszik, valaki még ébren van, másvalaki már ébredez. Nos, nem épp egy altató volt, különösen a 3. része...
Egyébként ezek improvizációk, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a digitális semmiből indulok: csak a két szintetizátor, a keverő és az effektek állnak rendelkezésre üresen, szekvenciák és hangok előzetes beállítása nélkül.

Íme hát a hangfelvétel:

A hangfelvétel-bemutató egyben weboldal-debütálás is, ugyanis a dokumentumok az újdonsült - és még persze folyamatos kenegetés alatt álló Eszelős meszelős oldalon kaptak helyet.

Lantos Gábor: Állathangok

Ebben a szép, esős, párás, vizes júliusban illő és üdvös, hogy megmutassam Nektek Lantos Gábor 2006 januárjában kiadott (eddig máshol nyilvánosan be nem mutatott) Állathangok című cédélemezét, ahol a korábban felvett állathangokat sorakoztatta fel, szerkesztette össze, majd rövid tudnivalókat fűzött azokhoz.
Tárgyilagosnak és ismeretterjesztésnek szánt, de költőire sikeredett munka.

A hangokat hallgatva és a jegyzeteket olvasva talán más is maga előtt látja a természet hangjainak állhatatos rögzítőjét, amint például a mindig párás, nedves, árnyékos, csúszós patakparton lapul mozdulatlanul - talán nem is először -, hangzsákmányát lesve (a szúnyogok, hangyák és bögölyök éhes seregének nagy örömére), és csendesen örvendezik, amikor az egyik odaérkező vaddisznó "beleszagol" a régóta beélesítve kezében tartott mikrofonba, hogy aztán elfusson a patakban.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here