Hálózati zenei megoldások az Okosház megnyitó performanszán

Nemrég elkezdtük a virtuális térben körvonalazni, hogy mit csinálnánk egy valós, interdiszciplináris, "akusztikölógiai" alkotó- és kutatóközpontben, és Boriék zenei csoportjának köszönhetően ezt nem is tudtuk tovább húzni, mint tegnap. Félévzárás, félévkezdés és egyéb hobbik közepette kellett is valami, ami visszarántott abba a világba, aminek semmi köze a valósághoz, és amiért tulajdonképpen minden más megéri. Mivel nap mint nap online megbeszéléseken éljük meg ezt a furcsa valóságot, már az is felüdülés, hogy "itt" történő, egyszeri, közös élményt hallunk-látunk.

A hálózati zenei megoldások már az internet kezdete előtt is jelen voltak pl. a telefonkonferencia-koncertek vagy próbák formájában. De tény, hogy az internet tette könnyen elérhetővé a teleprezencia leküzdését, még ha szaggatott, késleltett formában is. A The Hub, majd sorra a különféle hálózati zenei projektek a 2000-es évek elején tetőztek, és furamód ma már inkább le is csengtek. Pedig épp mára oldódtak meg azok a technikai problémák, amik 15 évvel ezelőtt még elérhetetlennek tűntek. Ma már természetes, hogy képet és hangot viszonylag jó minőségben, gyorsan, két irányban tudunk küldeni úgy, hogy közben még üzengethetünk is egy másik csatornán, és mindezek összege youtube vagy facebook live kimeneten keresztül a "külvilág" számára is látható.

Boriék csapatában három, egymástól távoli helyszín összekapcsolását valósították meg a a Jamulus hálózaton keresztül, melyek kimenetei Sinkó Bori gépére érkeztek, ő pedig ezeket az Open Broadcaster alkalmazással egy kép sarkaira helyezte és továbbította Görcz Andinak, és kiegészítette saját és két kollégája (Velev Milena és Borbényi Misi) által közösen, a Hydra live-coding rendszerrel valós időben generált animációval.
Ezeket összekeverve továbbította gépe egy youtube csatornára, és így lett elérhető nekünk is: kimenetét láthattuk tegnap a megnyitó performanszon, és láthatjuk ezután is, mivel a műsort automatikusan rögzíti a szolgáltató, így visszanézhető később. A kimeneti weboldal (http://okoshaz.hangfarm.hu/) ezt ágyazza be önmagába, amihez csak hozzáadtam egy egyszerű leírást. Ennek alapján néz ki így jelenleg a weboldal:

enter image description here
Pillanatkép - a rajta látható grafika Velev Milena műve

A továbbiak során az Okosház a virtuális térben alakul tovább, multimédia alkotó- és kiállítótér formájában gyarapszik újabb alkotásokkal, így a képen látszó változat később már más lesz, a performansz pedig egy menüpont alatt érhető majd el.

10-10-10=5

Csak néhány hónap telt el a vinilkarcolónk beüzemelése óta, és ez idő alatt mégis sok-sok alakulás történt körülötte. Először is, be tudtunk szerezni vágótűt, sőt, feketelemez (pvc) nyersanyagot is, így a tervezett kiadványokat elkezdhettük megvalósítani. Ezek első egysége az öt elemből álló, de tíz alkotót bemutató 10-10-10: tíz alkotó, 1íz (körüli) példányban 10 collos lemezeken. Ahogy a kiadványok készültek, úgy lettünk egyre rutinosabak a beállításokban, hibaelhárításokban, dehát bizony még messze vagyunk attól, hogy elégedettek lehessünk: a vinil mastering nevű, látszólag könnyű ("szóljon jól") labirintus ("mégis hogy?") bejáratánál egy külön szakma közepén találtuk magunkat. Ebben a labirintusban különféle napsugaras falfestmények a 10-10-10 egyes állomásai.

enter image description here
Spr-19/1: Unknown child - Labus Máté split

Az eredeti tervünk az volt, hogy felkérünk tíz alkotót 8-12 percnyi zenei anyag előkészítésére, amelyeket aztán egy-egy lemez két oldalán, megosztva két alkotó között jelentetünk meg. Abigél intézte a felkéréseket és a hangzó és írott anyagok begyűjtését, Nagy Roli a mastering-et, én a szöveg-szerkesztést és fordítást, Bordás Marci a tördelést, a címke- és belsőtok-tervezést, a Drukker műhely tagjai a kivitelezést, köztük pedig Varga Balázs a külső tok tervezését. A kivitelezési folyamatok közül elsőként a lemezeket karcoltuk, változatos körülmények között: augusztusban és szeptemberben még itthon, utána már az egyetemen, ahol a hallgatók is be tudtak kapcsolódni a munkába, így különösen a hanglemeztervezés kurzusom résztvevői. Fontos is volt a segítségük, mert egy-egy kiadvány elkészítést két hétvégés munka volt (a tíz, eladásra szánt példány mellett 6-8 példány az alkotóknak is készült, lemezenként 30-40 perc munka).
A vágási folyamat első része a hangszín-beállítás, ami nekem máig problémát jelent főleg amiatt, mert nem tudom eldönteni, hogy milyen hangrendszerre is ekvalizáljam. A saját gépem laptophangszóróin mindig visszahallgattam, de emellett a stúdiómonitor mindig gyanúsan jól szólt, a kettő közötti verziókon (akármilyen hifi hangszóró) viszont nagy a szórás. Azt vettem észre, hogy nem szabad sokat szöszölni a beállításokkal, ha 2-3 vágáspróba után nincs meg a szimpatikus hangszín, akkor el kell tenni másnapra. Csakhát gyakran nem lehet eltenni másnapra: igazodni kell a nyitvatartáshoz, a buszjáratokhoz, ahhoz, hogy épp ki mikor ér rá nomeg nem utolsósorban, hogy az alkotó el tud-e jönni belehallgatni, véleményezni... Szóval emiatt lettek olyan eredmények, amikre mai füllel is büszke vagyok, meghát vannak olyanok is, amiknél már tudnék jobbat. Vagy legalábbis próbálnék jobbat csinálni.

enter image description here A Hanglemeztervezés kurzus hallgatói munkában. (Ruprech Judit fotója)

Bemutatom hát a következőkben azt az ívet, amit a sorozat bejárt.

Az első sorozat Unknown Child és Labus Máté egy-egy munkáját mutatja be: Unknown egy kollázs-szerű lo-fi, Máté pedig egy, ehhez képest lehetetlen feladat: binaurális kísérlet (a hanglemez nem igazán tud binaurális technikát rögzíteni, hiszen az ahhoz hasonló sztereó effektek szinte lejátszhatatlan barázdákat produkálnak), dehát ki más vállalná ezt be, mint a dióbél kiadó. A lemez-eredmény helyett inkább a digitális változatot mutatom:

Ezt a vágást még a rezonátoros fejjel és a papi-féle vas-átmenetekkel készítettem, ami után ismét fejlesztettem egyet, és így kicsit tisztább hangokat tudtam karcolni, amire szükség is volt már a második kiadványnál. Ez prell és Bolcsó Bálint lemeze volt, aholis mindkét alkotónál igen nagy eredmény volt, hogy ezeket az anyagokat megkaphattuk és dolgozhattunk vele: már itt kezdett olyan stádiumba kerülni a folyamat, hogy nem a hibaelhárítás, hanem a finomhangolás lett a fókusz.

Különösen örülök annak, hogy prell rezonáns zenéi és Bolcsó Bálint dalai is megszólalnak a végeredményen ("szóljon jól"). Olyan mastering-et kértem Rolitól, ami az eredeti dinamikát megtartja, így lehetőség van akár extrán hangos jelek rögzítésére is, egy átlaghangerő-beállítás után. Már itt is, de ezután pláne kezdett rutinszerűvé válni a munka, ami a végeredményen is meglátszott a következőkben: Мясник és Hermelin lemeze már mind kinézetében mind hangzásábann referenciát jelentett a későbbiekre.

Közben már gyakorlattá vált a dióbél kiadó weboldalának frissítése, ráadásul a tevékenység erősödése miatt indokolttá vált egy domain-t is regisztrálni (igen megerőltető 10 perces munka volt): https://diobelkiado.hu/

A sorozat negyedik eleme előtt készítettünk egy tízpéldányos nyomatot a Techno Műhelynek is (obwigszyh Xergiok ep-je), és annak hangszín-beállításai voltak a kiindulópont Jad.Yula.Silbad, MZ/Y és Mesterháza lemezéhez. Alig 1 nap alatt elfogyott mindegyik példány, és jövőre szeretnénk belőle újra készíteni egy sorozatot.

A sorozat utolsó kiadványa pedig tegnap készült el. Lovely Insomnia zenéjét már július óta próbáltam behangolni a rendszerre, és nem vagyok elégedett a végső változattal sem: kevesebb magas, több 500-800hz közötti közép és több "istállómeleg" mély kéne hozzá... Bizonyos hangrendszereken és tűvel jól érvényesül, máshol borzalmas - sajnálom. Nagyban kárpótol viszont érte a túloldali Asas, aminek rezonanciái és csengése valahogy életre kel a lemezen, és éppoly lehetetlenné teszi a hangzás visszaadását újradigitalizált formában, mint azok az albumok, amik szerintem csak lemezen szólalnak meg jól (pl. Mapstation azonos nevű 2000-es albuma vagy Oren Ambarchi Suspension-je).

A sorozat itt ért véget, a tapasztalat rengeteg, a vásárlók bizalma és támogatása pedig igen nagyvonalú. Köszönjük!

A közelebbi tervek között van a Basotó aukció, egy elektronikus zenei válogatáslemez, egy képeshangoskönyv, jövőre pedig egy, a 10-10-10-hez hasonló kislemez-széria - ezekről a dióbél weboldala, fészbúk-oldala és bandcamp-je is hírt ad majd, én pedig majd beszámolok a tapasztalatokról itt.

enter image description here Nyomdai munka a Drukkerben. Ez is Ruprech Judit-fotó:)

El BaSoTo

enter image description here

Ma meghallgattuk itthon, a konyhában az UH fesztivál által szervezett beszélgetést a tánctér politikájáról (erre a régi offline világban aligha lett volna lehetőségünk). Hát bizony kimondták a beszélgetők a tudatalattinkat arról, hogy a szubkultúrát voltaképpen ellenkultúraként képzeljük el - miközben lehetne az is, amit a neve jelent: egy nagyobb kulturális viszonyrendszer al-egysége! De valami fura regionális sajátosságként inkább szolidárisak vagyunk a távollévőkkel mint a szomszéd falu kiskocsmájával, ugyanakkor már pusztán azért nem is gondolunk állami támogatás becsatornázására, mert az az államtól jön. Hát igen, nos, milyen jó lenne egy olyan támogató (legyen az nagyon vagy kicsit állami), amitől nem kell félnünk, sem a beadási, sem az elszámolási határidő, az elszámolás formai feltételei, a pénztárnapló stb. éppen-milyensége miatt, vagy aminek weboldala nem akkor jelez, hogy már lejárt a pályázati beadás, amikor küldenénk el a kész űrlapot.... Ilyen esetben tényleg nehéz nekünk, érző-hibázó embereknek.
Sokminden másról is szó esett, itt lehet meghallgatni:

Amit pedig most kiemelnék ebből a gondolatszálból, az az, ami épp az ott elhangzottakra reflektál: egy lokális-jótékony aukció szervezésében vagyok, mintegy kísérletképpen arra, hogy van-e fogadókészség a környékünkön, a Dunántúl déli partján alkotók, helyszínek, csoportok és persze mecénások részéről.

Akkor indult el a Basotó, amikor ősszel felhívást tettünk közzé Baranya-Somogy-Tolna-megyei zenekarok körében azzal, hogy vegyenek részt egy jótékony célú kiadványsorozatban. Egy vagy több, eddig kiadatlan, mindösszesen 3-5 perc terjedelmű felvételt vártunk, melyet kislemezen (7" vinil vagy axpet lemez) 1-1 példányban jelentetünk majd meg olyan módon, hogy a lemez két oldalán más-más előadó alkotása lesz hallható. A lemezek (már csak basotókáknak hívom őket) aztán a holnap induló online árverezésen találnak majd gazdára, a bevételt pedig olyan alkotói közösségeknek, helyszíneknek, webes portáloknak ajánljuk fel, akik az idei év során semmilyen központi (Mma, Artisjus, garázskoncert stb.) támogatásban nem részesültek. Akár amiatt, mert nem fértek bele egy vendéglátóhely számára alkotott feltételnek, akár a fenti pályázati dac miatt, netán épp azért, mert bár igényeltek kompenzációt, de nem kaptak. Vagy csak mert egyszerűen becsüljük a munkájukat.

enter image description here

A zenét felajánló együttesnek, alkotónak vállalnia kellett, hogy

  • saját kompozíciót nyújt be a felhívásra;
  • a válogatás jogát a felhívás közzétevője fenntartja;
  • hanghordozó előállítással kapcsolatos jogdíj-kérdésekkel nem foglalkozik a szóban forgó felvétel kapcsán, tekintve, hogy 1 példányos kiadványokról lesz szó, és a bevétel jótékony célra megy.

Egyelőre úgy néz ki, hogy tizenheten vállalták a fentieket széles e hárommegyéből, ráadásul volt, aki több felvétellel is szerepel, így összesen tíz kislemez vár majd gazdára.

Az alkotók: Csomós Zoltán (Pécs), DRM1 (Pécs), Gyenes Zsolt (Pécs), Egressy Béni Space Orchesttra (Pécs), Eszelős Meszelős (Ellend), Hizsnyik Dénes (Pécs), Maljusin Mihály (Pécs), noheadchicken (Pécs),ORIGAMiES (Paks), Persona Non Grata (Szigetvár), Roadside Rose (Pécs), Szintis Kati Band (Pécs), VLAMAER (Pécs), Weber Kristóf (Pécs), Karl von Bahnhof (Barcs), YMY (Pécs)

A támogatni tervezett helyek, közösségek: Űrkikötő programsorozat Pécs, Apolló artmozi, Lahmacun netrádió (ők nem dél-dunántúliak, de számos kötődésük van ehhez az egész experimentális zenei területhez), E-café Kaposvár, Haraszti Birtok és Camping, Palkonya, Tititá Pécs, Klang eseménysorozat, P'artisan Pécs, Vadpörgés Orfű

A kiadványok így néznek ki a ruhaszárítón:

enter image description here

Így pedig közelről:

enter image description here

Az aukció itt lesz: https://aukcio.diobelkiado.hu/ , de az El Basoto facebook-oldalon keresztül is kaphattok majd híreket.

A weboldalak és a kiadványok grafikai tervezője Harangozó Imi.

Vashti Bunyan

Egy zenekiadó nemcsak művészeti és jogi kategória, hanem felelősséggel bíró kulturális tényező, indirekt-inspiratív alkotói műhely is: hangot adhat valakinek, akit/akiket ki akar emelni feledésre-ítéltségükből, ezzel jelentéssel ruházza fel őket és egyben önmagát mint kiadót is. Ez egy lassú-lassú folyamat, hiszen az egyes megjelenések is sok-sok év alatt érnek be. Vagy soha. De néha rögtön. Mindegyik benne van a pakliban az angol fat-cat records-nál, mely kiadó munkáját 1999 körül, rádióműsor-szerkesztőként ismertem meg, amikor kaptam tőlük egy kislemezt egy nyilván tök ismeretlen, azóta már igencsak elismert izlandi zenekartól, a Sigur Róstól. A többi lemezüket már magam vettem, hiszen a palettájuk szinte egészen lefedte azt a poszt-rock-freejazz-zajzenei vonalat, ami azóta is meghatározó nekem. Tőlük van pl. a The Dylan Group, Mice Parade meg persze a többi Sigur Rós albumom, egy nem túl izgi David Grubbs, de ugyanúgy a REQ/Team Doyobi split (jujj) és a behatárolhatatlan cutnsample önmagába-szippantó Hidden Cinema Soundtrack Foehn-től. Ezen a listán is látszik az a horizont, amin a 2000-es évek elején mozogtak.

enter image description here

Node, ami miatt a leginkább elkezdtem írni a kiadóról, az Vasthi Bunyan. Ő egy olyan alkotó, akinek az életútja sokak számára ismerős lehet: épp ötven éve, 1970-ben megjelent első albuma kristálytiszta dalaival bár kiválóan kiterjeszti a Jefferson Airplane-Bob Dylan által pszichedélikus köntösben újraértelmezett angolszász népzenét, egyben további 35 évig az egyetlen megjelenése is volt, mivel a nagy kiadó, a Philips, eltette a fiókba: néhány száz példányban került piacra; a megjelenés idején az alkotó kismama is lett, ezért hát tényleg senki nem foglalkozott a promócióval.
A visszhangtalanság miatt Bunyan élete más irányba térült, mígnem harminc év múlva (! és ez a szám még nem is sok, egy-egy újraértelmezett klasszikus posztumusz életútját tekintve) a '90-es évek végén valakik elővarázsolták a fiókból: végre megértett lett. Feltűnt, hogy a hippikorszak tetején valaki egy olyan folk-albumot készített, ami nem pszichédelikus, nem elektronikus, de nem is folk: hangzása és hangszerelése vagy bármi más, kimondhatatlan tényező miatt nagyon nem mai. Talán azért ilyen szabad, mert elfeledett: nem lett belőle world music, blues, posztrock, szóval megúszta a 80-as és 90-es évek utóéletét. Egyszerűen csak, dalolva mesél egy kiégett világnak.
Valahol itt kapcsolódott be a Fat-Cat Records, akik segítségével 2005-ben megjelent második albuma olyan folytatást adott az előzőnek, mintha egyrészt mi sem történt volna ebben a zenei időkapszulában, másrészt pedig de igen: kimaradtunk három évtized magánéleti útjaiból, belső munkájából, és csak gondolkodhatunk, hogy vajon mi lehetett volna a kettő között. A Lookaftering is ugyanolyan tiszta, de már korántsem a reményteli, naív dalok gyűjteménye. Mégis valahonnan, régről ismerjük de már elfeledtük mindet, és jó őket újra megtalálni. Szerettem volna egy olyan '80-as éveket, aminek része ez.

Kedvenceim:

A Lately:

Sokra nem tartottam eddig az imát
Megkésve könyörgök a levegőért
Hogy biztonságban lehessetek

Csak egy dolog amit majd tarts számon
A fogazatod - a többit úgyis tudod
A többi meg megy magától

Koptass egyet a lépteiddel
Egy apró horpadás minden lépcsőfokon
Tudja meg mindenki, hogy itt jártál

A Hidden:

Minden mozdulatod rejt
Szavakat miket nem mondasz ki
Csillag, hold nem stílusod
Tudom rég, ez nem a te utad

Hallak
Hallak

Ismerlek már igen jól
S az időnk a tanú, hogy igazad van
De nagyon nehéz lehet neked
Egy sötét lovat keresni éjjel

Látlak
Látlak

Ismerlek már igen jól
És foglak is míg félre nem vezetsz
Tán rájövök, hogy nem vagy
Az, aminek eddig hittelek

Nem gondolom
Nem gondolom

Egy nap kimondod, mit gondolsz
És a porfelhődet látom csak
Most már nincs mit mondanom
Utamat az érintésed helyén találom majd

Veled vagyok
Veled vagyok

~

És az első albumáról még íme a teljesen Faluság-barát(nő) Just Another Diamond Day:

Csak egy újabb gyémánt nap
Egy kaszányi fű
Csak egy szalmabála mitől
Lovam elindul

Csak egy újabb szántó rét
csak egy búzaszem
majd egy zsáknyi búzaszem
mit a gyermek esz

Csak egy új élendő élet
Egy kimondott szó
Csak egy újabb szeretet
És egy gyémánt nap

Opera a.k.a. Opera

Eredetileg egy mozgáson alapuló nyitott performansz workshopot terveztem a Hangfarmra, de érkezésem után eltolódott az egész ötlet az agyamban és – a közös-séget meghagyva – belekezdtem egy – ugyancsak nyitott – opera “megírásába”. Az opera egy könnyen megjegyezhető szó, amit lehetett mondogatni mindenkinek és valahogy működött a dolog, mert létrejött egy általános lelkesedettség, ami még rám is visszaragadt. Az egész spontán módon jött, mondanom sem kell, soha nem írtam operát, igazából gőzöm sem volt, hogy mégis mik a műfaji keretei, de nem is érdekelt. Egyedül az az egyszerű dolog izgatott, hogyan lehet összefogni pár embert, majd létrehozni közösen valamit, amit mindenki (avagy a többség) élvez. Kapóra jött, hogy a Hangfarm résztvevői között voltak zeneszerzők, akik tanácsokkal/ötletekkel segítették a munkafolyamatot.

Engedjen meg az Olvasó itt egy kis kitérőt nekem az eredetileg tervezett workshoppal meg az országokkal kapcsolatban, melyek közt ingáztam az utóbbi években. Ugyanis nemrégiben érkeztem haza Norvégiából, egy művészeti egyetemről, végzettként. Diplomaprojektem keretében szabad mozgáson alapuló workshopokat tartottam helyieknek Augusto Boal brazil koreográfus/aktivista “elnyomottak színházának” módszerét alapul véve. Aztán itthon is csináltam hasonló performatív műhelysorozatot a fővárosban, ami több szempontból is érdekes tapasztalatokat adott. Norvégiában könnyű volt belecsobbanni csoportosan egy absztrakt helyzetbe, amiből mind mozgásilag, mind performanszilag ígéretes dolgok alakultak már korán, viszont a “skandináv távolságtartás” miatt mégiscsak azt éreztem valahogy, hogy a “sejtek” – emberek – nem állnak össze közössé(ggé). Idehaza keményebb volt a dió, nehezebb volt megtörni a jeget, olykor azt éreztem, hogy egy-egy alkalom alatt nem is igazán sikerült kiengedni. Persze lehet az általánosabb nyomásra, berögzültebb társadalmi normákra gondolni, mindenesetre az itthoni csoporttal könnyebb volt olyan helyzeteket teremteni, ahol a társaság összeállt. Na, de visszakanyarodva az operára – és párhuzamot állítva az eddig itthon tartott workshopokkal – azt kellett észrevennem, hogy idehaza gyakorta tanítva vagyon az embereknek a “feladat-helyesmegoldás-félelem-büntetésalapú-mivanhanemoldommegjól” dodekaéder feszengést segítő együttállása, amivel – úgy hiszem – szembe kellett szállnom. Közös alkotásra és “flow”-ra fókuszáltam – az amúgy is mindenkinek általában viszkető – szubjektív/relatív értékítéletek és “indiviudális remote” helyett.

enter image description here
Opera próba a félholdon

enter image description here
Opera próba a félholdon este

Szóval, arra gondoltam, csináljunk valamit együtt, meglátjuk hogyan alakul, ha nem lesz belőle semmi, akkor is a próbák megvoltak és az már jó. Össze is állt egy lelkes alapcsapat Ármin, Luca, Orsi, Jónás képében és tartottunk is egy nyilvános kültéri hangszeres improvizációs próbát a kert végében, ahol aztán megvitattuk az egymásra-figyelés szükségességét, mit hogyan, s milyen irányban kellene tovább csinálni. Igyekeztem a vitatáskor moderátor és nem vezető szerepben – amit a többség láthatóan elvárt volna – lenni. Aztán a többi próbán gyarapodtunk még Gergővel is, ami a fúvós szekciót erősítette. A próbák során különféle hangszeres felállásokkal kísérleteztünk, végső hangszerelés az alábbi módon alakult ki: két szaxofon, egy klarinét, kontakt mikrofonnal kihangosított perepelocska, szájharmonika, dob, hegedű, furulya, számítógép/szintetizátor és T.Bali csodás saját készítésű hangszere, ami Big Wire névre hallgat. A próbák meglehetősen véletlenszerűen történtek, ami nem mindenkinek tett jót, így megesett, hogy nem teljes létszámmal zajlottak. Ennek ellenére alakulóban volt az opera, amiből az énekhang és történet pl. kimaradt és a műfajra utaló jelek is csak nyomokban – jelmez, vetített díszlet, koreográfia – jelentek meg. Kezdetben grafikus kottákkal próbáltuk valahogy összehangolni a csapatot, de világossá vált, hogy egyrészt a kotta, amit én írtam használhatatlanul bonyolult és túlságosan szűkít a kereteken, úgyhogy végül egy egyszerű “kulcsszavas” megoldást használtunk a tételek megnevezésére, amiket improvizációkból kiindulva hozzávetőlegesen begyakoroltunk a próbák során. A résztvevők java részének lett egy-egy tétel-ötlete, amit aztán közösen gyakoroltunk. Minden tétel körülbelül 5 percig tartott.

enter image description here
Az Opera 5 tétele

Bálint tanácsára a teljes szabadság szétfolyó volta ellen, főbb vonalakat vázoltunk fel az improvizációhoz, így tételenként egy-egy ötlet, pici szabály volt az, amit alapul vettünk, ki-ki a maga értelmezésében. Az improvizációs próbákkal párhuzamosan elkezdtem dolgozni a jelmezeken. Helyi növényi eredetű alapanyagokból (kukoricalevél, nyárfalevél, díszbabérlevél, talált fűfélék, virágok) varrtam varrógéppel jelmezeket, illetve kiegészítőket, mint fejre, fülre, szemre, nyakra, hangszerre való ruhadarabokat, amik fokozták az előadók lelkesedését.

enter image description here
Opera díszlet varrás

Az előadásra, amire a viharveszély miatt beltéren a pajtában került sor, Nándi csodás diáit és segítségét használva vetített díszletet használtunk. A pajta tökéletes helyszín volt a vetítéshez, én pedig minden tételhez választhattam diákat, amiket aztán két irányból a zenekarra projektáltak. Ármin – aki igen jól bánik az elektronikával és akivel még a szenzorokkal felprogramozott hangszerjelmez ötlete is felmerült, csak időhiányában nem valósult meg –, madárjelmezében végül az egyik tétel alatt mozgáskoreográfiát is bemutatott mindenki örömére. Úgy alakult, hogy a mozgás workshopból, azaz táncból/koreográfiából nem jutott sok az előadásra, így nagyon boldog voltam, amikor Ármin felbátorodva a helyzeten élesben mégis belevitt egy-két mozdulatsorozatot az egyik tételbe.

enter image description here
Az opera előadása a pajtában - Máté

enter image description here
Az opera előadása a pajtában - Orsi és Jónás

enter image description here
Az opera előadása a pajtában - Luca, Gergő, Máté

Összességében úgy éreztem, sikerült a csapatban és a Hangfarmon mindenkiből végül kihozni egy közös lelkesedést az Operával kapcsolatban, aminek a felvételét aztán Nándi közreműködésével a budapesti Lahmacun közösségi rádióban is leadtak.

enter image description here
Az opera előadása a pajtában - a teljes banda

A felvétel nagy része:

Próbahangok és egyebek a Havizaj #030. sz. adásában:

Vinilkarcoló

Május elején írtam a spirofonról, ami egy eredetileg lemezvágónak készült mechanizmus grafikai mellékterméke lett. Miután kirajzoltattam vele az összes számomra lehetséges variációt, nem volt már haladék: össze kellett rakni a hanglemezvágót belőle. Őszintén, tényleg tartottam tőle, hiszen mi lesz, ha nem fog működni... Na, előrebocsátom, hogy végülis sikerült, ráadásul még egész jól is. Az alábbiakban leírom, hogy miként.

KNOP (Wim Nel, egy belga hangtechnikus) saját tervezésű, 3d-printelhető vágófejéből és a kapcsolódó dokumentációkból indultam ki (lásd hackaday.io), valamint megtaláltam a LatheTrolls fórumon egy bővebb leírás-sorozatot, sok fotóval, elszórt információkkal. A fotókból visszafejtettem az alkatrészlistát, amiket a karantén-időszak alatt különféle helyekről sikerült is szép lassan beszerezni. Néhány dolgot nem lehetett sehol sem találni (pl. a Spirol inzerteket, de ezekhez hasonló tárgyakat más, pl. aliexpress-es helyekről pótoltam).
Amik a fotókon nem látszottak és nem is történt rájuk utalás (pl. a vágófejet a lemezre billentő hinta csapágyai, gondolom), azokkal nem foglalkoztam, hanem gondoltam, majdcsak megoldódnak maguktól. Az volt ugyanis az alapszabály, hogy csak akkor és csak annyit fogok az üggyel foglalkozni, amennyihez épp kedvem van, és ezt elég szigorúan be is tartottam - egy darabig, mert aztán elég hamar elkapott a lendület a finomhangolásra, továbbfejlesztésre stb.

enter image description here Írás és lejátszás egy időben

A kiindulásként használt vágófej és a köré épülő készülék elve igen egyszerű: a hangjel erősítőn keresztül két, egymásra merőleges, kicsi hangszórón szólal meg, és jelük a vágótűre van kötve (tölcsérrel), ami által az rezgésbe jön, így nemcsak barázdát, de azon belül rezgéseket is karcol a hordozó anyagba. Valahogy így néz ki:

enter image description here

Ennek összeállítása nem bonyolult művelet, csupán a tölcsérek membrán és a tű tartója közé történő beragasztása igényelt kézügyességet. De egész tűrhetően sikerült, ráadásul azóta sem esett szét. Éljenek a pillanatragasztók.
A vágótű-kérdés továbbra is nyitott: rendeltem acélból (még nem érkeztek meg), zafírból (megérkezett, és bírta egy órát talán), de gyémánt végűt nem találtam még, ezért kipróbáltam a fogászati fúrókat: rengeteg féle van (lásd itt), és bár egyik sem épp vágófej-formájú (fura is lenne), de gravírozni tudnak, ráadásul nagyon jól bírják a strapát... Szóval egyelőre velük dolgozok (a fenti képen a zafírtű látszik).

A vágófejet egy bármilyen megoldású sínen mozgatja a motorhajtás, ami akár arra is képes, hogy a hangjel erősségétől függően a barázdák távolságát növelje-csökkentse. Az eredeti tervekkel ellentétben nem léptető- hanem egyenáramú motrot (egészen pontosan egy dinamót) használtam, amiben sok-sok áttétel lassítja le az eredeti forgási sebességet; ráadásul igen finom és ugrálások nélküli mozgást végezhet vele a sín, hogy akár 15 perc alatt is meg tudja tenni a 12 collos lemez 10 és fél centiméterét. Ehhez készítettem egy igen egyszerű arduino- és max-vezérlőt:

enter image description here

Ahol jobb felül és a külön képen (alább) is látszik a mozgatásvezérlő felület. Bal felül a rögzítésre kerülő hanganyag, jobb alul a hanganyagra kerülő szűrők (masszív mélyhang-vágást és magas-kiemelést kell alkalmazni, hogy a tű rezgése ne legyen túl nagy), míg bal alul látszik az épp rögzített hangjel (a tesztelés során folyamatosan rögzítem a vágásokat dokumentatív célra).

enter image description here

Valami hasonló lemezek készülnek, mint az alábbi:

enter image description here

Szeretnék később más anyagokkal is dolgozni, pl. jó lenne találni újrahasznosított, préselhető műanyagot, vagy PLA-t, de viaszolt papír is érdekel. Amíg ilyenek nincsenek vagy beszerzésük nem gazdaságos, addig marad a képen is látható polikarbonát. Az anyag egyébként igen könnyen karcolható (előmelegítéssel még inkább), átlátszó, könnyen vágható különféle formára. De attól még műanyag.

Készítettem egy összehasonlítást arról, hogy hol is tartok vele most a hangzás kialakításában. Négy részlet közül az első és a harmadik az eredeti, a második és a negyedik a lemezre írt, onnan egyenesen a számítógépre rögzített felvételt lehet hallani: (vigyázz, az eredeti még jóval hangosabb)

Ma (2020. július 5.) épp így áll:

Azóta a hagyományos értelemben vett vágótűnek köszönhetően kategóriát lépett előre, az első ilyen próbafelvételekből hallható itt valamennyi:

Van még mit hangolni és tanulmányozni rajta: de remélem legközelebb már ezeknél is jobb eredményeket tudok mutatni.

A készülék a mostani állapotában így néz ki:

enter image description here

Ahol meg is állok rögtön. Mert meg kell köszönnöm Jónásnak, hogy használhatom az asztalát (az enyém tele), Dobokay Kristóf családjának, hogy felajánlottak az elektronikus zenei szaknak egy lemezjátszót (oda is fog visszakerülni, ha kész leszek), Elizabeth-nek a habilitációmra kapott ajándék-erősítőt, Fodor Palinak és a 3D projektnek a nyomtatást, a Moiré bakelitvágó csoportnak a lelki támogatást valamint az Erősödő Civil Közösségek pályázatnak, hogy az összes mütyürt és a hozzájuk való bátorságot be tudtam szerezni.

Jelenleg új vágófejet készítek más megoldásokkal, várhatóan jobb jelátvitellel. Írok, ha akad valami ezügyben. De mindettől függetlenül előkészítjük dióbél-kiadványainkat, hogy a nyár végétől megjelenhessenek.

Anyáknak

A legelső anyák napját a kiírtnál egy évvel tovább vártam: hiába a lépcsőzés, hiába a tonikivás, hiába a diszkrét anyai intés, hogy nosza, kifelé, Janka nagylányunk anyák napja után született csak meg.
Ezután már olyan hamar adatott meg, hogy újra és újra és újra anyává válhassak, hogy testem hol áradó, hol apadó változása egy folyamatosan tartó örömmámornak tűnt.
Azzal, hogy anya lehetek, hogy más és más gyereknek a más és más anyukája lehetek, mégis mindegyik konstellációban MI vagyunk, szóval azzal, hogy anya lehetek, azzal teljes is lehetek. Kiterjedtem, szétáradtam, négyszer annyi életet kaptam, mint nélkülük. Az ő történeteik az én történeteim is, az ő meséik színezik az én meséimet is.
Az én anyai tükreimet ők is visszatükrözik, nap mint nap meglátom önnön magam egy hajszálnyiját felnagyítva, megfinomítva, szelídítve, máshogyan egyénítve.
Balázzsal álmodtunk egy családot, ami itt lüktet, él, teljesedik, növekszik körülöttünk.
A mai nap egyrészt hála anyáinknak, hogy vagyunk, de őszintén a legnagyobb ünnep számomra ma mégis az, hogy én magam is anya vagyok.

"Anya, ezt a zenét felteheted, de reggel csak neked fogok egy sajátot játszani!"

(Kovács Jónás: Anyáknak)

Webaudio konferencia, Trondheim

enter image description here
Hilde Edvardsen (NTNU-diák) - Small but Red (agyag és pigment, 4x2.5cm, 2019)

Ha netán arra gondolnál, hogy fenn északon biztos hidegebb van mint nálunk, akkor egy Norvégiában tett látogatás könnyen felülírhatja ezeket az előfeltevéseket. Persze nem árt a nagykabát és a vízálló cipő, de azért a sapkát meg a kesztyűt itthon is lehetett volna hagyni.
Ezek mellett viszont a további közhelyek ma is érvényesek, mint pl.
1) Norvégia igazán drága ország. Minden 5-6x annyiba kerül, kivéve a benzint (az inkább 1.2x, vajon miért) és állítólag az ikeás cuccokat. Felmerült amúgy bennem az a gyanú, hogy nem is az ország drága, hanem a norvég korona árfolyama túl jó, így ha egy korona 35 helyett mondjuk 7 ft-ba kerülne, akkor kimondottan olcsó hely lehetne, ami által még több sört ihatnának a külhoni egyetemistáink. De így inkább beosztják. Beosztjuk.
2) Azon az égövön télen sötét van. 1-1 órára azért van valamiféle derengés, de nehéz úgy értelmezni, hogy akkor most az a nappal. Mindezek ellenére az ottlakók igazán jókedvűek, nagyon kiegyensúlyozottak és pontosak. A gyerekeket sem zavarja, hogy a kum sötétben rohangálnak iskola előtt és után (netán alatt) az udvaron. Igazán kemény életet élnek, de még így is, számomra egészen rejtély, hogy hogyan készítenek el ilyen körülmények között pl. egy épületet. Vagy bármit, ami nagy és kinti. Ráadásul mindezt teli vidám színekkel. Csakazértis.

Úgy kerültem oda a múlt héten, hogy tavasszal jelentkeztem a Web Audio konferenciára előadni, aminek előzménye az volt, hogy idén januárban mutattam be sokat dédelgetett hang-operációs-webrendszeremet, a Makkerónit a madridi ICLC-n, és ugyanezzel a lendülettel arra gondoltam, hogy egyéb webes ujjszüleményeimet is előtárhatnám a Trondheim-be szervezett WAC jóhiszemű résztvevői előtt. Így aztán beadtam a tervezetet a szervezőknek, akik végül elfogadták az anyagot, így mindenféle egyéb kalapozás segítségével ki is tudtam menni bemutatni a poszteremet meg egy workshop keretében a makkerónit.

enter image description here
Utcakép, déli napsütésben

enter image description here
Egy méretes faházikó

enter image description here
A katedrális

A város ad otthont a norvég tudomány- és technológiai egyetemnek (NTNU), ami méltán viseli ezt a nevet: 40.000 feletti hallgatói létszámával az ország legnagyobbja. Masszív infrastruktúra, és olyan modell, amivel egyetemi-ipari kapcsolatok kiaknázhatók.

enter image description here
Kampusz

enter image description here
Villamosmérnöki kar

enter image description here
Könyvtár a művészeti karon

enter image description here
Véletlenszerű folyosó

A Web Audio konferencia alakulását tavaly óta követem. Mint a többi, 3 vagy 4 betűs rövidítésként létező konferenciasogóra, ez is vándorol a világban a különböző fogadóintézmények között, és ahogy évről-évre alakul körülötte a szervezői testület, úgy válik egyre inkább szervezetté az egész. Az idei évben az NTNU zenetechnológia szakja, egészen pontosan az ott dolgozó Anna Xambó vállalta fel azt a szervezői megamunkát, hogy csapatot építsen a szervezői feladatok köré, a felhívásokat közzétegye, a beérkező anyagokat szortírozza, értékelésüket menedzselje, felkérje az előadókat, gyűjtse a szponzorokat (igen hatékonyan! a Mozillától kezdve a Spotify-ig sok-sok nevet találunk a listán), szervezze a helyszíneket, a kaját, és hát egyáltalán, lebonyolítsa ezt az egészet. Nem irigylem, inkább ámulom az ilyet.
A megnyitó performansz és fogadás a városházán volt (igen!), mintha mi sem lenne természetesebb, hiszen az egyetem és a városvezetés együtt lélegzik. És mert tök evidens, hogy a vendégeket a város fogadja. Ez a gondoskodás végig jelenvolt, egészen konkrétan három napon át 9-22h között állandó programunk volt. Minek is csavarognánk a város utcáin a sötétben.

A web audio egy leendő szabvány, amit egyre több böngésző elismer, és így képes nemcsak hanglejátszásra, de szintézisre, szűrésre, akár ambiszónikus szpacializációra. Mivel a böngészők nyelvén kell beszélnie, ezért érthető is, hogy fejlesztésében a Firefox és a Chrome készítői által delegált programozók vesznek részt. Évről-évre látszik, hogy a technika fejlődésével együtt a lehetséges alkotások tere is bővül. Kezdetben annak is örültünk, ha egy számítógépes hang-alkalmazás, pl. egy szintetizátor megjelenik a weben (pl. a Moog-doodle), aztán feltárult a hálózati kooperáció, közös zeneszerzés világa (pl. a Plink), most újabban pedig a disztributív performansz, vagyis a kapcsolódó készülékeken (=okostelefonok) szétszórva megszólaltatható előadások tűnnek fel egyre gyakrabban (lesz több is később, most példaként: SoundSling). Mint ahogy a nyitó performanszon előadott darab is, ami a rácsatlakozó közönségnek különféle mozgásokat kiváltó üzeneteket ad, ezáltal a megszólaló hang egy mozgó hangszórócsoporton és az előadók mozgása által alakul tovább:

enter image description here
GrainField (Benjamin Matiszewski és Norbert Schnell, Ircam) előadás - itt természetes, hogy mindenki mobilozik előadás alatt, hiszen ez az előadás része.

Hasonló módon szólalt meg a záró (és megelőlegezem: szuperszuper) open mixer koncertsorozat egyik darabja is, a Future Perfect (Garth Paine) munkája is, de itt a készülékek passzív hangszóró-mezőt képeztek. Mindegyik eset arra utal, hogy vannak alternatívák a sok hangszórós vagy egyszerűen csak: hangos koncertekkel szemben, ráadásul mindezt úgy, hogy aktívan bevonjuk a közönséget, ami bármikor akár le is kapcsolhatja készülékeit.

enter image description here
Future Perfect

Szintén felhasználói aktivitásra építenek a hellyel-közzel augmentatív célú kezdeményezések, vagyis azok, melyek a valóságban hallható hangokat kiegészítik gépileg generált elemekkel. Itt a webesség szerepe nem tiszta nekem (legalábbis a GPS-pozíciókövetést nem tartom annak) azon túl, hogy weboldalon fut (Sounds Aware), és internetről használ hangmintákat. Határeset.

enter image description here
A FAUST online realizációjának bemutatója

Ennél kevésbé határeset sajnos a jelenleg meglévő számítógépes alkalmazások webesítéséből áll. Ez annyit tesz, hogy az eddig már különböző rendszereken elérhető CSound, FAUST, TidalCycles alkalmazásokat tudjuk majd használni számítógépes telepítés és egyebek nélkül, egyszerűen csak megnyitva egy weboldalt. Persze, szuper, stb., de mégis, hiányolom ezeknél azt a pluszt, ami túllép azon az elemi örömön, hogy egyszerűen csak egy böngészőben futnak. Amikor már az x-edik ilyen terv előadását látom, akkor azért vannak gyanúim azzal, hogy már megint házszámot tévesztettem. Ilyenkor jól esik egy kis szkepszis (ugye, a magyarok...), vagy legalább a régi, hálózati zenei konferenciák idejéből eredő víziók, paradigmaváltó ötletek felvetése, mint hálózati kooperáció távoli zenészek között (Miriam Iorwerth), a hálózati akusztika, hiba kreatív felhasználása, az újabb és újabb live coding nyelvek felbukkanása stb. Apropó live coding, erről volt is egy kisebb vita, mármint hogy a nagy nyelvek mellett minek van szükség újabbakra: én amellett voltam, hogy mindenkinek legyen saját live coding nyelve, amit használhat az előadásaiban, mert ez épp olyan mint a házi pálinka/bor/sörkészítés esete: egyéni megközelítést és az alapokhoz való visszanyúlást igényel.

Egy másik nagy és számomra új terület a közösségi adatrendezés, szociális interakció. Itt a különféle alkalmazásokban a felhasználók preferenciáit elemző, rangsoroló algoritmus alakítja a további kínálatot, vagyis a rendszer egésze próbál igazodni pl. az eddig választott hangmintákhoz, és azok alapján ajánlani újabbakat (Jason Smith és kollégái: Combining Collaborative and Content Filtering in a Recommendation System for a Web-based DAW). Ezen a területen érezhető a hangszer-adoptációk és a netes hozzáállás összekapcsolása: talán ez is egy kurrens tendencia lesz majd, vagy pedig egyszerűen csak a közösségi oldalak adta trend (?) becsatornázása.

Próbáltam nem nagyon szkeptikus lenni ezekkel a területekkel kapcsolatban, de még engem is felülmúlt ebben Christoph Guttandin záró előadása, aki a webaudió esetét a webes technológiai ipar leginkább depresszív történeteként értékeli, nemcsak annak köszönhetően, hogy a szabvány kialakításában közreműködők nem értenek a hangokhoz, hanem amiatt is, mert eleve nonszensz, hogy folyamatosan változó rendszerek számára készítünk zenei nyelvet. És tényleg, valahol elég reménytelen az, hogy készítesz egy alkalmazást, ami úgy-ahogy szól a gépeden, de vajon hogy szól más gépén, böngészőjén? hogy fog szólni 1 év múlva? netán 2050-ben? Digitális efemerség, fennmaradás-látszat.

enter image description here

Az előadások hogyismondjam akadémikusságát az utolsó nap egészen könnyen felülírták a panelbeszélgetések, melyek között különösen az accessibility blokk fogott meg. Minden bizonnyal kötelező elem a világ eme felén ezen témakörök megjelentetése (volt sustainibility szekció is, igaz, más értelemben mint ahogy azt mi gondolnánk; és volt diversity workshop is), de mégis, ez volt az első olyan megnyilvánulás az eseményen, ami valós kérdéseket feszegetett és ezáltal mindenkiben felülírta eddigi problémáinak szűkös kereteit: hogyan tudják a látássérültek használni az audio alkalmazásokat és egyáltalán mindezt, amit mi, "látók", fejlesztgetünk? Ami a mi esetünkben felesleges pluszmunka lehet, mint pl. egy képleírás megadása a HTML kódban, az egy nem látó számára a navigáció alapja – csináljatok rendesen kommentált weboldalakat! visszhangzik Monica Ruud NTNU-diák (hangmérnök) kérése. Újra felmerült az ICAD konferenciákon agyontárgyalt, vakok számára készült audio-navigációs eszközök kérdésköre, és az, hogy vajon ezek a tapasztalat- és tudáshalmazok miért nem kerülnek át egyik közösségből a másikba? miért kellenek újabb kutatócsoportok, hogy webes alkalmazások vagy alkalmazásrétegek képződjenek olyan feladatok ellátására, melyeket már eleink 20+ évvel ezelőtt létrehoztak?

Amikor aztán elköszöntünk, fotózkodtunk, workshopoztunk (szerencsére hozzám is jött 3 résztvevő live kódolni), akkor jött el az, amire szerintem senki nem számított így ebben a formában, és ami annyira pozitívra fordította az egész mérleget, hogy akár még tíz dögunalmas paper prezentációt is elviseltem volna (inkább másnap) – ez volt az open mic, egy kis, belvárosi moziban, amire a felhívás néhány nappal korábban érkezett, azzal a céllal, hogy helyi, vendég- ill. távelőadókból véletlenszerűen kialakított 3-4fős improvizációkat szervezzenek. Hát ha csak ez a hét, egyenként húszperces performasz lett volna az egészben, már akkor megérte volna az utazás és az egyebek: amikor azt gondolod közben, hogy miért vártunk eddig? Rizsa helyett kötöttük volna össze hangkártyáinkat, aztán lássuk meg, nosza ki mit kezd a másikkal reálban? Mert mindenki tudott: olyan hangulatokat közelítettek egymáshoz az egymást nem ismerők, és olyan állapotokba kerültünk a szintén improvizatív videókíséret által, aminek aligha volt köze bármilyen hálózatisághoz: mindenki benne volt, részeként, itt.
Csak fotókat tudok mutatni, hátha átjön a hangulat:

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Köszönöm az utazás megvalósításához nyújtott segítséget a PTE Utazó Nagykövet programjának, a konferencia részvételi díjának megúszásában a szponzorok Diversity programjának támogatását, a kinti szállásban pedig Labus Máté segítségét és isteni reggelijeit :).

A jobb minőségű fotók a konferencia twitter-csatornájáról származnak.

Postworldlitzer

Ahogy egyre inkább eltűnnek a közterekről a werklik, kintornák és hasonló mechanikus zenetekerentyűk, úgy ezzel együtt egyre több utcazenészt hallhatunk úton-útfélen. Érdekelt mindig az elektronikus utcazene, izgalmasnak találom az Andok (?) világjáróinak technikai megoldásait nomeg a vásártéren kapható mindentudó akkumulátoros hangbömbölőket is. Én is régóta tervezgetek egy olyan hangeszközt, ami bár elektronikus, de nem igényel (kimerülő, drága, savas-lúgos) elemeket, hanem valami fenntarthatóbb módon kap energiát. Erre már sokféle kísérletet is tettem, és szerencsére a távol-keleten készített mini mp3 lejátszó modulok valamint a leselejtezett japán kézigenerátorok erre tökéletesen megfelelnek. A kettő között egy feszültségszabályozó modul áll, amit mindenképp érdemes közbeiktatni, mert a lejátszó igen érzékeny a túl nagy feszültségre...

Egyelőre talicskában kapott helyet postworldlitzer-em, és a csatolt videón is látszik talán, hogy van ereje, még akkor is, ha kézzel kell hajtani.