Úton lenni

A Faluság mostani bejegyzései közül sok az úton levésről szólt, legalábbis nekem, akinek alapból nagyon fontos ez a szimbolikus téma. Mielőtt azonban bármi eszembe jutna, amit le is akarnék írni: a legjobb élmény volt Balázs videójával találkozni megint, azzal a bizonyos Pine Creek Road-féle utazással. Imádtam azt a videót és most is imádom. Gyönyörűek a fények, a valós időben haladás, a tudat, hogy ott olyanok utaznak éppen, akiket nagyon szeretek és akik akkor nekem nagyon hiányoztak – én akkor arra is fel voltam készülve, hogy soha többet nem jönnek haza és ki tudja, mikor látjuk egymást megint.
De hazajöttek, aminek csak azért nem örülök, mert meg vagyok róla győződve, hogy mindazt az értéket, amit teremtettek, teremtenek és teremteni fognak, sokkal barátságosabb, fogadókészebb és inspirálóbb közegben is megtehetnék. Önző módon mégis örülök, persze, hogy itthon vannak, hiszen az én világom az ő világuk nélkül egyáltalán nem lenne teljes.
A videó most is ugyanazt a hatást tette rám, mint korábban: elmerengtem, belefeledkeztem (egyébként nemcsak a látványba, hanem a zenébe is), és többek között azért is fogott meg az egész nagyon, mert nekem a fekete-fehér látványvilág mindig is többet mondott, mint a színes – valahogy jobban tudok a lényegre koncentrálni így.
Azt hiszem, ez még gyerekkoromból jön, amikor nagyanyámék fekete-fehér tévéjén néztük a Szomszédokat vagy a Dallast és apám amatőr művészi fotózása legjobb darabjait is fekete-fehérben hívtuk elő, mégpedig az ő saját fürdőszobájában.
Na, arról egy külön bejegyzést lehetne írni, milyen is az a csodaélmény, amikor a fehér papíron megjelenik valami és abból a valamiből egy kép lesz és miközben vegyészkedünk a majdnem teljes sötétben és érzésünk szerint éppen újrateremtünk egy világot, mi mindenről lehet beszélgetni, mennyire el lehet merülni valakivel egy közös világban arra az időre. Nagyon szerettük egymást. Akkor. És erre jó emlékezni.
A barátaim meg a családom mindig nagyot néznek, amikor éppen rácsodálkoznak, hogy nekem az okostelefonom kijelzője is fekete-fehérre van állítva. Többnyire elsőre megütköznek a dolgon, mert hogy mi van már, ez elromlott? Aztán általában kiröhögnek, hogy micsoda hülyeség ez és persze szeretettel rám hagyják – nem ez az első és egyetlen furcsaság, amivel szolgálni tudok. (Amúgy csak mondom: az én telefonomat három év elteltével is tök ritkán kell feltölteni, mert így kevesebbet fogyaszt… És különben is, ha valamit színesben akarok látni, arra ott van a valóság.)

Úton – van egy ilyen Kerouac regény is, egy időben sokat olvastam, de az élmény nem lett az enyém, nem adott annyit, amennyit reméltem a legendás hírnevéből meg az apám iránta érzett rajongásából. Viszont az, hogy az ember úton van és mifelé, milyen úton, mennyi csavarral meg kurflival és buktatóval vagy ahogy Balázs írta, esetenként visszafordulásokkal, az számomra alapélmény, mindig is ezen a metaforán keresztül tekintettem az életre.
Ebben megint benne lehet, hogy rengeteget jártunk apámmal túrázni, de nem ám valami értelmes kiránduló módjára, akinél van térkép meg tájoló, netán víz és szendvics vagy egyéb majszolnivaló – ennek egy részéről apám azt sem tudta, mi az, szerintem a vízről sem… A lényeg az volt, hogy elindulunk az erdőben egy úton, aztán majd kijutunk valahova és útközben fényképezünk meg dumálunk, amikor pedig alkalom lesz rá, bemegyünk egy kocsmába, végül pedig valahogy hazaérünk. És így is lett, ebben az országban ugyanis nem lehet eltévedni az erdőben, legalábbis apám felfogása szerint, mert neki az eltévedés annyit jelentett volna, hogy nem találunk kocsmát. Találtunk mindig, tehát sosem tévedtünk el. Gyerekként persze néha unalmas volt, hogy apám a fűben fekszik és egy semmi kis virágot bűvöl a kamerájával húsz percekig, de egyrészt mindig rátaláltunk valamilyen varázslatos látványra, ami engem is elbűvölt, másrészt egy gyerek a természetben, ha ehhez van szokva, nem tud unatkozni, mert mindenhol van egy furcsa bogár, csokorra való vadvirág, beleesni való patakocska, fura alakú kavics vagy ilyen kis apróság, amivel el lehet ütni az időt, amíg az atya fetreng a szent cél, azaz egy különleges beállítás érdekében.
Emlékszem, egyszer a Mátrában egy szakaszon rátaláltunk egy lila erdőre és nem azért, mert én is kaptam valamit elinduláskor a kocsmában, hanem tényleg lilás volt a fák kérge és ahogy egy csoportban ott álltak az úton és átszűrődött a lombkoronákon a napfény, egyszer csak lilás derengésben találtuk magunkat és olyan volt az egész, mint egy elvarázsolt erdő, ahol mindjárt manók is felbukkannak, nagyon élveztük. A képeken otthon aztán nem látszott az egészből semmi és nem azért, mert fekete-fehér film volt befűzve aznap. Talán tényleg varázslat volt.

Most, hogy itt az év vége, megállapíthatom, hogy olyasmik történtek itt a második részében, amelyek megint új utak felé indítanak a következő évben. Ezeket az utakat elkezdtem megalapozni, de még a jövő év is alapvetően a további alapozásról szól majd, mire a sok vakvágány és tévút meg visszafordulás és kanyar után valóban egy stabilan járható és jól látható úttá válik majd. Aztán lesz belőle egyszer csak egy kitaposott ösvény és egy kereszteződésnél újból választani kell, merre tovább. Szeretem ezt és izgalmas, jó érzés tudni, hogy még messze a cél. (Ami remélhetőleg nem egy kocsmába vezet a végén.)

A Faluság kedves Olvasóinak és működtetőinek (akik most már igen számosan vannak) szeretettel és vidáman kívánok örömteli útkeresést a következő évre!

Tér és idő: II. A tér

A tér – életünk tere – úgy tűnik, legalább annyira kulcsfontosságú mint az idő, és igazából éppen olyan megfoghatatlan és plasztikus, mint annak elfolyó szimbólumai Dali képein.

Életünk terét – jó esetben – magunk is alakítjuk vagy teremtjük és nem feltétlenül fizikai értelemben. És ez a tér változhat, sőt változik is! Szerencsés esetben a külső (fizikai) tér – és a magunkban kialakított belső tér, ha nem is tükrei, de jó kiegészítői egymásnak. Persze az utóbbi kialakításához idő, elmélyülés és sok esetben – mint az enyémben is anno – bizonyos kényszerítő külső körülmények is szükségeltetnek, melyek nem feltétlenül örömteliek egy kamasz számára. De, ahogy a közmondás tartja, minden rosszban van valami jó! Mert ez a belső tér mindig velünk marad, velünk vándorol élethelyzetről élethelyzetre, és a változó külső tér ellenpontozásaként még akkor is mindig otthonosnak és ismerősnek hat, ha velünk együtt szinte észrevétlenül, de folyamatosan átalakul.

Létezésünk fizikai tere már keményebb dió.
A tér/távolság fogalma nem a kilométerek számából, hanem annak áthidalhatóságából nyeri értelmét. Nekem olybá tűnik (persze ez szigorúan egyéni tapasztalat) valamilyen ismeretlen algoritmus hatására hol kitágul, hol beszűkül. Olykor a messzi a szomszéd falu, mert nem visz oda út, busz vagy éppen bezár a járvány, máskor meg a kontinens túlsó vége sem az, mert Pesten laksz, közel a repülőtér és sok az olcsó 'fapados'. De időszakosan (legyen az néhány hónap vagy néhány év) még egy világvárosban is be-beszűkül az ember létezése az otthon és munkahely közötti ingázásra. A mókuskerék.

Ugyanakkor életünk fizikai terének, tereinek nem csak külső korlátok szabnak pulzáló határt, hanem mi magunk is. Vannak időszakok, amikor arra érzünk késztetést, hogy meghódítsuk a távolságot, hogy a 'Tér' minél nagyobb szeletét ismerhessük meg, és tegyük 'belakott' terünk részévé, máskor pedig önként "bezárkózunk" és közvetlen fizikai életterünk kialakítása vagy átrendezése, újraértelmezése és újra belakása válik elsőrendű fontosságúvá.

Hódító kalandorok és birodalomépítők. Ezek vagyunk. Ki-ki a maga módján.

"A romlás virágai"

A golyvás üszög, más néven kukoricagomba

A kukorica golyvás üszög megbetegedését okozó Ustilago maydis (DC.) Corda az egész világon elterjedt, ahol kukoricát termesztenek. A gomba a bazídiumos gombák törzsébe (Basidiomycota), az üszöggombák osztályába (Ustomycetes) és az üszöggombák rendjébe (Ustilaginales) tartozó faj.
A betegség következtében a növény intenzíven növekvő részein, jellemzően a csövön, címeren, száron, a hajtáson és a levél közép erén különböző alakú és méretű ezüstös-fehér hártyával fedett golyvák alakulnak ki, melyek nagy mennyiségű spórát tartalmaznak. A golyvák állománya kezdetben fehér, tömör, felületüket hártya fedi, belsejük szivacsos. Később a hártya szürkésbarna színű lesz, a golyva belseje pedig barnás fekete érett spórákkal lesz tele. Megfelelő időjárási és környezeti viszonyok (pl. vadkár) esetén, jelentős gazdasági kárt tud okozni az ültetvényekben.

enter image description here
(augusztus folyamán)

Érdekesség
A kukoricacső fertőzésekor kialakuló fiatal golyvának azték nyelven "Cuitlacoche" a neve, és Közép-Mexikóban a „cuitlacoche” drága élelmiszer-csemege, melyet tradicionálisan régóta fogyasztanak, leginkább quesadillákban vagy egyéb tortilla alapú ételekben.
Mexikó városban 400-500 tonnát adnak el belőle évente, július és augusztus között. Csak nagyon korai fejlődési fázisban szedhető, utána mérgezővé válik!

Az alábbi képeket sétáim során készítettem, mert megragadott a fejlődő formák furcsa trópusi virágokra emlékeztető változatossága, így fényképezni kezdtem őket, egészen a "bérésükig".

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

(Betegség részletesebb leírását lásd: AGROFORUM.HU 2016.dec.26 – Dr.Rudolf Kinga és Fám-Fám Ferenc cikke, illetve a felhasználását illetően: Hagymás vér – hagymasver.blog.hu/2013/03/29)

"Az mulcsozásrúl"

Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy az alábbiakban nem az úgynevezett mélymulcsos agrotechnológiai eljárásról lesz szó, hanem a "mulcsozás" néven közismert talajtakarási eljárásról.

Az elsősorban elővárosi díszkertekben megjelenő, jellemzően színes fakéreg, különböző kavicsok, kőzúzalék alkotta rétegek ott legfőképp esztétikai, illetve "gaz" növekedés-gátló funkciót töltenek be, melyet gazdájuk pénztárcájától függően, különböző locsolórendszerek, díszítőelemek (a kerti törpétől a műlóig), kerti bútorok, árnyékolók stb. egészítenek ki.

A talajtakarásnak azonban a kiskerti zöldség/gyümölcs termesztésben is igen gyakorlati funkciói vannak (lehetnek), melyek egyre komolyabb súllyal esnek latba klímaváltozás-érintette régiónkban is. Magam, négy éve kísérletezem különböző változataival, és ezek tapasztalatát szeretném az alábbiakban megosztani.

Az első és legfontosabb tapasztalat: nem old meg minden problémát!
De a kertünknek legjobb módszer megválasztása sokat segít! Ahhoz, hogy a helyes módszert megtaláljuk, számításba kell venni a terep adottságait, és azt, hogy mit is szeretnénk elérni. Kevesebb gazt? Kevesebb vízveszteséget? Melegebb és puhább talajt? Esetleg mindezt együtt?

Esetemben egy korábban elhanyagolt, nagyobb részt délnyugati irányba lejtő földterületre kellett megoldást találni, mely jellemzően agyagos-vályogos talajú, és nagyon erősen benapozott. Így nem csak gazosodásra hajlamos, hanem a kiszáradásra és cserepesedére is.

enter image description here

1./ Kartonpapír
Földtisztító talajtakarásra próbáltam ki (kifejezetten műanyag-mentes barna kartondobozokat szedtem szét).
A tél folyamán leterítettem a földre (kövekkel, téglával ajánlatos lesúlyozni, különben elhordja a szél), és hónapokig az adott területen hagyva, májusban azt tapasztaltam, hogy az egynyári gazok nem keltek ki, a föld nedves, hűvös és elég porhanyós volt alatta, vagyis megakadályozza a talaj gyors kiszáradását és megkeményedését. Az évelő, illetve tarackoló "gazok", úgymint tarackbúza, fenyércirok, csalán, szulák (folyondár) azonban túlélnek. Ezeket bizony csak az alapos, kézi kigyomlálás, vagy nagyon erős levélen felszívódó gyomirtó (pl. Glialka) tudja visszaszorítani.
(A kartonpapírt érdemes hosszú ideig a talajon hagyni, mert idővel elbomlik, és jól táplálja a talajt. Teljes lebomlásához kb. 1 év kell.).

enter image description here

enter image description here

Az eljárás hátránya, hogy elég macerás kartonpapír közé ültetni, illetve a beszerzése is vet fel bizonyos nehézségeket (és költségeket). Azonban, ha egy adott évben valaki nem akarja használni a takart területet, akkor maga a tökély.

2./ Műanyag, fekete fólia
Bár le nem bomló és nehezen újrahasznosítható anyagként eléggé idegenkedtem tőle, gondoltam egy próbát megér. Hát tényleg egy lett. Ugyan a gazt jól visszafogja, de a természetes csapadék nem tud beszívódni, illetve az erős benapozottság miatt a talaj túlzottan felmelegedett. Valószínűleg csepegtetős öntözőrendszerek mellett, olyan kultúrák esetében használható jól, melyek nagyobb árnyékot vetnek maguk körül, illetve olyan korai kultúrák esetén, ahol a talaj gyors felmelegedése előnyös. A tarackoló gazok ezek alatt is túlélnek. A fólia sajnos, tapasztalataim szerint eléggé sérülékeny. Próbálkoztam egy textil jellegű szövött változattal is. Ez ugyan áteresztette a vizet, viszont a gazok egy része is keresztülnőtt rajta. Tekintettel az árára és a keletkező hulladékra mely "veszélyes"-nek minősül, tehát elvileg sem a kommunális, sem a szelektív hulladékba nem keverhető, véleményem szerint nem költséghatékony kiskerti zöldségtermesztésben.

enter image description here

enter image description here

3./ Fű és széna
A mélymulcsos eljárástól kölcsönzött szalma-takarás helyett próbáltam ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez állt rendelkezésemre nagyobb mennyiségben.
A másik két módszertől eltérően a takarás csak késő tavasszal került a növények köré. Egyrészt, mert ekkorra lesz fű, másodsorban ekkorra növekszenek meg annyira a védeni kívánt növények, hogy körbe lehessen őket "bástyázni". Nem utolsó szempont továbbá, hogy az agyagos talaj lassabban melegszik át, mint a könnyű talajok, így célszerűbb később, a talaj langyosabbá válása után takarni. A frissen vágott füvet vékony rétegben kell az ágyásra teríteni, hogy ne fűljön be. Amint megszáradt, mehet rá a következő vékony réteg. Egyszerűbbé tesszük a munkánkat, ha hagyjuk valahol szétterítve kiszáradni a füvet, és a friss szénát terítjük, legalább 5-8 cm vastagon a növények közé. Április végén körülbelül így néz ki a vetemény.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Május végéig – június elejéig a locsoláson kívül maximum az lesz a feladatunk, hogy a fel-feltűnő tarackkal és folyondárral megküzdjünk, azonban ezek júniusig kevésbé okoznak problémát.
(Ha esetleg további száraz fű áll rendelkezésünkre, május közepén még egyszer feltölthetjük a sorközöket és az ágyásszéleket.)
Az így takart kultúrák esetében a kapálástól eltekinthetünk, mert a mulcsréteg megakadályozza a föld betömörödését és kérgesedését.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

A növények növekedésével párhuzamosan a fű elporlik, beépül a talajba. Ez például a borsó esetében (esetenként a babnál is) a sorok bezárulásával párhuzamos, ami olyan mély árnyékot teremt a töveknél, illetve a sorok között, ami mind a gyors kiszáradást, mind az erős gyomosodást megakadályozza. így például a borsó júniusi felszedésekor azt tapasztalhatjuk, hogy szinte teljesen gazmentes, puha föld marad utána.
A kevésbé lombosodó zöldségek, vagy például a tök esetében a nyár folyamán érdemes pótolni a mulcsot, amennyiben tudunk fel nem magzott (!) füvet szerezni. Én pl. a máshonnan kikerülő, még fel nem magzott gazokat is szemrebbenés nélkül felhasználom.

enter image description here

enter image description here

A már megerősödött kultúrák esetében is – különösen aszálykor – probléma a talaj túlmelegedése. Ebben az időszakban, hacsak előtte nem sikerült komoly készleteket felhalmozni, már kevés friss fű vagy széna áll rendelkezésre, így jobb híján inkább hagyom a területeket felgazosodni (lásd a korábbi gaz-gazdálkodás c. bejegyzést: https://falusag.hangfarm.hu/2021/11/a-gaz-gazdalkodas), mert az is árnyékolja a talajt.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

A felsorolt takarások közül nekem eddig a szénás tűnt a legjobban kezelhetőnek, még akkor is, ha a pótlások több munkát jelentenek. Ezért bőven kárpótol, hogy nem kell annyit gazolni, és a kapálással sem bolygatom a földet. Ugyanakkor jóval kevesebbet kell locsolni (az utóbbi években annyira ritkán volt csapadék, hogy locsolás nélkül gyakorlatilag május közepétől - végétől szinte már semmi nem teremne).
A rendszer egyetlen hátránya, hogy a talajba kerülő fű magas nitrogéntartalmú, így több éves használata nagyon megemeli a talaj nitrogénszintjét. Ezt vagy nitrogénmentes műtrágyával, vagy tiszta (!) fahamu kijuttatásával lehet ellensúlyozni. Én pedig eldöntöttem, jövőre a szalmával próbálkozom.

A gaz-gazdálkodás!

A nyár idén is még hősiesen tartotta magát, miközben az ősz színei és ízei szinte észrevétlenül, már ott settenkedtek körülöttünk. Az ember küzdött az elemekkel (szó szerint) és próbálta kihozni a kertből, amit lehetett. Bár a hajnalok egyre későbbre tolódtak, és a szürkület egyre hamarabb érkezett, a közéjük ékelődött nappal semmivel sem volt kevésbé forró, mint mondjuk egy hónappal azelőtt. A már - már szélsőségesen kontinentális időjárásunknak köszönhetően két trópusi monszunesőre emlékeztető felhőszakadást vészeltünk át, köztük "echte" szaharai hőségekkel. Ennek következményeként az ember hol a vízkárokat, hol a hőkárokat próbálta kezelni – mentve ami menthető! Így történt, hogy az első monszununk után két-három nappal (amikor már meg lehetett közelíteni a kertet) kimentem, és hősiesen kigyomláltam a rózsakertet, majd elkezdtem a veteményest is, hisz eső után úgy nőtt a dudva, ahogy az illik. (Annál is inkább, mert a tavasszal lerakott széna-mulcs rég az enyészeté lett akkorra, egyszerre lazítva, és táplálva a talajt.) Ez rendben is lett volna, ha nem azzal kell szembesülnöm, hogy minden, amit kigazoltam, rohamos gyorsasággal elkezdett kiégni a szaharai hőségben! Most nem idézném az elhangzott, a kortárs magyar irodalmat is megszégyenítő, kifejezéseket, de erősen vakartam a fejem, hogy most mi a fenét csináljak.....?

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Aztán valahonnan az idők mélyéből fölmerült az emlék, hogy anno – talán két emberöltő is eltelt azóta –, amikor szüleim hétvégi vityilló építésébe fogtak, bizony erősen elhanyagolódott a kert. Bár tavasszal szépen bevetették, de nyárra térdig, sőt itt-ott övig ért a gaz, és a barátok, ismerősök mind azzal cukkoltak minket, hogy Erdősék az idén gazt termesztenek! Abban az évben is meleg, aszályos nyarunk volt, így a szépen gondozott kertekben bizony egymás után sült ki, vagy égett le a vetemény, miközben édesanyám, időről időre eltűnt a gazban, majd teli kosár uborkával, zöldbabbal, paradicsommal megrakodva került elő a "dzsungelből". Ezen a történelmi előzményen felbuzdulva úgy döntöttem, beszüntetem a gyomlálást, éljen a gaz-gazdálkodás! :))

enter image description here

enter image description here

A döntést tett követte, a gaz maradt a veteményben, csak az ugarokat tettem rendbe. És láss csodát, a dolog működött!!

enter image description here

enter image description here

Suttyó

Én elég régóta hobbi lovaimmal csak úgy lovacskázok: örömlovagolok, idomítok, túrázok. Gyermekeim születése előtt is csak segítőként, nem aktív résztvevőként voltam jelent a díjugrató sport világában Budapesten, Kaposváron majd Békáspusztán. Nagyon örülök ezeknek a tapasztalatoknak, mert sokféle megközelítését láttam a lókiképzésnek.

enter image description here

A lovaim tanításánál számomra mindig alapvető szempont volt, hogy az idomító lovaglás és a tereplovaglás egymást kiegészítve segítsék lovaim fejlődését.
Tanulmányaim során a német idomítás skálát kaptam, mint sorvezetőt a lovak napi edzésének, illetve kiképzésének felépítéséhez, átgondolásához.
A tanyánkon született, általunk felnevelt csikók tanításánál elégnek bizonyult ez a sorvezető, de mikor családunkba került Suttyó, aki egy kedves barátnőm menhelyéről került hozzánk, na ő feladta a leckét.
Előéletét homály fedi, csak annyit tudtunk, hogy vágóba indult, majd a menhelyen kötött ki. Nevét sem véletlenül kapta Anditól, elmondása szerint igen nehezen szocializálódott menhelye ménesébe.
Pánikreakciói voltak terepen, a zablát felejtsem el, akkor volt elégedett, ha nem kértünk tőle semmit, csak lötyögtünk a lovardában.
Akkoriban már olvasgattam Göblyös István írásait, ízlelgettem, tetszettek, majd egy előadását is volt szerencsém meghallgatni. A Parelli alapokkal sikerült Suttyóval a viszonyunkat helyére tenni, de a lovaglás során testének működésével még nem voltam elégedett.

enter image description here

enter image description here

Mikor Evelin először meghirdette Szajkon kurzusát, nagyon megörültem, szuper, valaki megmutatja nekem itt a közelben, hogy is működik ez az akadémista dolog a gyakorlatban!
Az első alkalommal éreztem, hogy megérkeztem, ez az, amire szükségem van, ez a módszer fog segíteni nekem a klasszikus idomítás felé előkészíteni mentálisan és fizikailag is igencsak problémás lovacskámat. És elkezdtük, sokat bénáztunk, próbálgattuk a feladatokat és szép lassan tisztult a kép. Közben gyűjtögettem az információkat, amikor csak tehettem, elmentem Evelin kurzusaira, ahol mindig kaptam fontos mondatokat, amelyek nekünk szóltak és beépíthettem itthoni munkánkba.

enter image description here

enter image description here

Örömmel tapasztaltam, hogy kommunikációnk tovább finomodott, lovaglás során testét ügyesebben egyensúlyozza, hajlékonyabb, kevesebb a feszesség, ezáltal a felvételek finomodtak, egyszerűen van hatásuk, hurrá!
És eljött a pillanat, hogy Suttyó megmutatta Evelinnek, hogy az alapokat már tudja.
Köszönjük Evelin a sok-sok tudást, a sok-sok lelkesítést, a sok-sok támogatást, hogy szánsz ránk időt, rám és 20 éves Sagya lovamra!

enter image description here

Tér és idő: I. Az idő

I. Az idő
Anno, amikor elköltöztem a Nagy Faluból, úgy gondoltam, hogy a világ zsúfolt, rohanó, elembertelenedő részéből egy csendesebb, emberibb, békésebb és főleg zöldebb részébe teszem át székhelyem. De azt nem gondoltam volna, hogy e váltás eredményeként kilépek térből és időből, s hogy életünk e két meghatározó adottságának dimenziói ennyire megváltozhatnak. Kezdetben csak örültem neki, hogy a vekker, és a 8-5-ig rutin helyett végre a biológiai órám szerint élhetek. Napjaimat saját szervezetem kedve szerint strukturálhatom; ha reggel fél ötkor kelek, úgy akkor kezdek neki a napnak, s ha ebéd után a nyári hőségben sziesztázni támad kedvem, akkor sziesztázom. És pont. Ha el akartam menni itthonról elmentem, s ha úgy volt kedvem, akkor napokig ki se tettem a lábam a haciendáról. Mondhatni külső vezérlésről belsőre kapcsoltam. Bár el kell ismerni, azért csak megszorításokkal, hisz új főnököm, a természet (értsd az időjárás és a kert) ha az órákat nem is, de a hónapokat és az évszakokat számon tartja.
Aztán egy-két év elteltével azt vettem észre, hogy már nem csak azt nem tudom, hogy hány óra van (kit érdekel?!?), de azt sem, hogy milyen nap! Azt meg pláne nem, hogy hanyadika! Egyszerűen lényegtelenné vált. (Mondjuk a közmű-csekkek befizetési határideje néha a körmömre koppint, de nem álltam át automatikus utalásra, mert attól tartok, hogy ezzel elveszíteném az idő múlásának utolsó fároszait is.) De úgyis mondhatnám, hogy az idő végtelenné vált, miközben éveim növekvő számának tudata persze egészen mást sugall. És ez a paradox furcsa módon remek érzés.

enter image description here

Bejárt homok

Belső képeimet nézegetem a második kör teregetése közben, aztán megkeresem hozzá a telefonban a valóban fényképezetteket.

enter image description here
Járt és járatlan homok

enter image description here
Bejárt homok apály idején

enter image description here
A Pilat-dűne tetején (Dune du Pyla)

enter image description here
Visszanézve ahonnan érkeztünk

Vendégként, meghívottként, családként lakni idegenben: otthonosként lenni, rutinokat kialakítani.
Mosni.

enter image description here
Városi mosoda. Biciklivel hozom-viszem a ruhákat - szárítógépszagúak vagyunk.

enter image description here
Aprófalvas ellátó központ: benzinkút, autómosó, bevásárlóközpont és 18 kilónyi ruhalehetőség egy gépben.

Hazafelé

enter image description here

Négyezer kilométer vezetése közben rengeteg gondolat lepi meg az embert, és főleg hazafelé nehéz megállni, hogy ne tegyek mindenféle banális vagy éppen komolynak vélt ígéreteket arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan fogok az elkövetkezőkben csinálni. Máshol levés után mindig magától adódik, hogy egyrészt örömködjek azon, amilyenné tettük az otthonunkat, másrészt pedig a szemrevételezéseknek és megfigyeléseknek köszönhetően látom, hogy mik azok a dolgok, amiket feltétlenül be kell építsek az életünkbe.

enter image description here
Fekete-fehér romantikával nézve

A változó forgalom ritmusokban és szakasz lüktetésekben pusztán autósként vagyok csak jelen, így - annak ellenére, hogy mellettem és mögöttem ül az egész családom - meditatív időben suhanhatok. A forgalom figyelem-kapacitásomat legtöbbször vezetéstechnikai rutinosságban köti le, miközben gondolatszabadság repülésben lehetek: értelmezek és tervezek.

enter image description here
Útdíjas valóság

Az online napló írás műfaját most annyiban töröm meg, hogy haza és géphez érve hódolok az azonnaliság spontaneitásának és őszinteségének. Bordeaux-i útfeldolgozás több részletben.

enter image description here
Úti földrajz

Mióta a gyerekek önálló olvasóvá váltak, azóta már csak utazások során olvasunk közösen, vagyis mi szülők olvasunk fel nekik. Az emlékek őre után egy újabb zárt világú, jövőben játszódó regényt választunk (Joli miatt kicsit hezitálok, de belevágunk - szerencsére rutinos szem- és fülbefogó. A biztonság kedvéért tartalék könyvet is bekészítek az autó ajtajába) Az éhezők viadalába. Az autóban Balázs, a szállodás estékben pedig én olvasok, illetve, ha nem bírom folytatni a szöveget a sírástól, akkor is Balázs....

Gyöngyház

Testünk puhaságát törékeny héj fedi, melynek belsejét aragonit-kemény, színjátszó bevonat fényez. Gyöngyház simaságú védelem. Igazgyöngy lehetőségek.

enter image description here
Porfény-csíkos Okosház padlás: a felkavartság megmutatkozása.


Kovács Jónás: Poros padlás

enter image description here
Még lakott fecskefészek az istállóban - próbagyűléseket tartanak az indulásra készülve.

enter image description here
Rézvirág elszáradóban: múlt és jövő a jelenben.

enter image description here
Gyöngyházlepke a rózsaszín korallvirág mellett: ősz.

enter image description here
Gyöngyházlepke a kislevelű hárson: ősz.

enter image description here
Fénycsíkok: az Építők báljának estéje a Félholdon.

enter image description here
Okosház-hit: új lécezésre kerülő cserepek.