Szerk. megj.: a tavalyi Hangfarm Ért/zelmes növényleírások műhelyén Zsolt kigondolta, most pedig megküldte a saját tájságát. Az önmagába forduló táj képzete - tovább kell írjam.
Egy pitypang úgy döntött, nem hajlandó a természet elvárásainak megfelelni, és nem várja meg a tavaszt, és elszáll. Pár nap készüléssel átalakult bóbitává, és elfújta magát. Az elszálló magok közös tudattal rendelkeztek, így minden irányba szálló része tudott egymásról.
Egyszerre volt mindenhol - az egyik mag egy fennsíkra szállt. Ez a fennsík viszont nem volt olyan, mint amilyen szokott lenni. Egy önmagába forduló táj volt, ami egyszerre volt fennsík, árok és dombság. Csavarodó rét, aminek a horizontja folyton fordult a maga irányába.
Ahogy végigpásztázott, nem is igazán látta, hova tovább. Ahogy beljebb siklott, leereszkedett, és a horizont felé került, és kitakarta a napot.
A másik mag egy hídhoz repült, ami egy nagyon kis patak felett ívelt át. A híd elég különös volt, ugyanis nem lehetett rajta átjutni. Ahogy elindult rajta, a patak nem szélesedett ki, de mégis, mintha örökké a végtelenségig haladt volna rajta. Már egy ideje sétált a hídon és már nem látta, ahol felment. Ahova végül érkezett, a híd eleje volt. Pontosan oda lyukadt ki, ahol felment a hídra. Nem értette, hiszen nem fordult meg, nem is tükröződött a tér, de valami mégsem stimmelt.
A harmadik mag egy réten volt. Ez a rét elszórtan fákkal volt tele, de a méreteitől fogva nem látta az erdőt, amiben van.
A távolban egy alakot vett észre és úgy döntött, útba igazítást kér. Elindult felé, de egyre távolodott. Egyszer csak feladta, lelassított és megállt. A háta mögött észrevett egy alakot, hogy közelít felé. Ijedtségében menekülni kezdett előle, először csak lassan, majd egyre gyorsabban.
Ezt folytatta az örökkévalóságig.
Szeretném megosztani tapasztalataimat a tavaszi hagymás virágok ültetésével kapcsolatban, hogy ti ne járjatok pórul a jövőben. Leggyakrabban tulipán, jácint, krókusz, nárcisz és hóvirág fordul elő a kiskertekben, de lehetnek még más hagymások is, amiket sokan nyáron, az iskola befejeztével kiszedünk a földből, hűvös helyen tároljuk a nyár folyamán, majd ősszel, az iskola kezdetekor visszaültetjük a földbe. A visszaültetésnél figyeljünk az ültetési mélységre. Az újonnan vásárolt hagymák zacskóján fel szokták tüntetni ezt a számot, amit a képeken is láthattok, ha viszont már nincs meg ez a papír, akkor ahhoz kell tartani magunkat, hogy a hagyma méretének kétszerese a mélység. Ezt azért kell betartani, mert, ha túl sekélyre kerül, akkor kikaparhatják a háziállatok, illetve kiszáradhat, megfagyhat. Viszont ha túl mélyre ültetjük, akkor fennáll az esélye, hogy el sem éri a felszínt, elpusztul, berohad.
Ültetési adatok tulipánoknál
Nekem sikerült túl mélyre ültetnem a krókusz hagymákat, ezáltal szelektáltam is, mert a sárgák ennek ellenére képesek voltak a felszínre jutni. Azonban a lilák eléggé megsínylették, csak pár darab jött elő és volt olyan, ami már a földben kitolta a virágot és csak az tűnt fel, hogy valami lila van a föld felszínén.
A vásárolt krókusz válogatás
Összegezve tehát, figyeljetek oda az ültetési mélységre a hagymás virágoknál, mert tavasszal lehet nem olyan szép pompában fog tündökölni a kertünk, mint azt elképzeltük, ha elrontjuk a mélységet.
Tisztelt Érdeklődők!
Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok!
Kedves Zselici Tündérkertesek!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy 2026. január 31-én, szombaton megtarthatjuk a Gyümölcsoltó Alapítvány által immár sokadik éve megrendezett népszerű Zselici gyümölcsésznap című sorozatunk 2026. évi programját!
Külön örömünkre szolgál, hogy a mostani Zselici gyümölcsésznap előadójaként Ölbei Mihály Zoltán kertészmérnököt, pomológust, a mozsgói Ölbei Faiskola vezetőjét köszönthetjük!
Előadónk gyümölcsészeti előadásának középpontjában a hagyományos gyümölcsfajták gondozásának, fenntartásának a kérdései állnak, hangsúllyal a sokunkat foglalkoztató termőrész-ismereten, metszésen.
Nagy lehetőség mindannyiunknak, akik e kérdések iránt érdeklődünk, az, hogy rendezvényünkön a térség egyik legjobb gyümölcsész szakembere osztja meg velünk jól megalapozott, értékes tudását!
Az előadást követően kötetlen beszélgetésre is mód nyílik az előadóval.
12 – 13 óra között kedves vendégeinket ebédre is várjuk!
Ebéd után – ha az időjárás engedi - gyakorlati metszésbemutatóra és közös oltóvessző-szedésre is sor kerülhet a Gyümölcsoltó Alapítvány helyi fajtagyűjteményében.
Az érdeklődők legyenek kedvesek ennek megfelelően megválasztani a cipőt, öltözetet.
A kedves vendégeinket váró ebédtől függetlenül az összejöveteleinken immár rendszeres batyus finomságok is jól jöhetnek, ha valakinek épp módja vagy kedve adódik ilyen hozzájárulással emelni összejövetelünk fényét.
A terem befogadóképessége miatt a részt venni kívánóktól előzetes regisztrációt kérnénk, így legkésőbb 2026. január 27., kedd éjfélig kérnénk szépen előzetes jelentkezéseiket a pomona@t-online.hu címen vagy a +36 30 4911955 telefonszámon.
Esetleges túljelentkezés esetén a regisztrációkat időbeli sorrendben tudjuk figyelembe venni.
Tisztelt Támogatóinknak köszönjük, hogy e rendezvény létrejöhet, Somogyapáti Község polgármesterének, Kis Péternek pedig köszönjük a barátságos melegre már előzetesen is felfűtött dióspusztai helyszín biztosítását!
Tisztelettel kérnénk, hogy a program hírét, aki tudja, szíveskedjen olyan érdeklődőknek is továbbadni, akik egyébként erről nem értesülnének.
Szeretettel várjuk tehát a régi és új érdeklődőket a 2026. évi Zselici gyümölcsésznapon, 2026. január 31-én, szombaton, Somogyapáti-Dióspusztán, a Kultúrházban!
A találkozást és az izgalmasnak ígérkező előadást várva, gyümölcsbaráti üdvözlettel:
Kustos Irma, Gyümölcsoltó Alapítvány
Dióspuszta, Kultúrház megközelítése: Szigetvár felől érkezve, Somogyapátit Kadarkút felé elhagyva, az első dombtetőn jobbra fordulunk: Adorjánpuszta. Rajta áthaladva, kb. 4 km után megpillantjuk a Dióspuszta táblát, majd szinte „beleütközünk” az első (zöld színű) épületbe az örökzöld fák alkotta kis ligettel is jelölt buszforduló mellett. Szemben áll a Dióspusztai Kertvendéglő és Étterem.
Parkolni a Kultúrház udvarán, illetve a buszfordulónál, a kis fenyves liget szélén lehet.
Tarló: betakarítás utáni kimerülés. Szármaradványok helyben hagyásából és talajba forgatásából tápanyag keletkezése. Két felvonás közt leeresztett függöny. A folytatás, a megújulás távoli ígérete – a saját kéz erejébe, mint az árvakelésű napraforgók sárga lámpású fénycsóvája általi útjelzésbe vetett hit – kaviáros szendvicsek között gyöngyöző félszáraz pezsgő.
Hatásszünet, avagy bársonyfüggöny helyett lepel: a repce betakarítása után a tarló talaját ellepő és onnan mindenfelé vonuló, lakott területen egyes házfalakat ellepő poloskainváziót tapasztalnak. Néhol már a napraforgó táblán szívogató kártétel is jelentkezik. Ilyen még nem volt. Megoldáskeresés. Megvédeni a terményt, az otthont.
Nysius cymoides 2025. augusztus: repce betakarítása után a kerten át a teraszig jutott, Mospilannal lefújt, immár döglött poloskák egyik összesöpört halma a sok közül.
Ahogy egy mag a feltörekvő életet, úgy hordozza egy érett növény az elmúlást. A kiteljesedés minden apró szemecskéjében, már ott sejlik a véglegesség.
Miközben tekintetem a széles, frissen vágott tarlón vándorol, hiányérzetem támad. Nincs széljáték, zsenge színű hullámzás, életremény. A mezei pacsirták és fürjek is máshol keresnek búvóhelyet. Poros pára, földlehellet. Fülledt mozdulatlanságban álmodik a Föld. Talán éppen tavaszt. Vagy a szomszédos domb tarvágásának lüktetését enyhítő harsogó zöldeket. És esőt és hűs párát és ködöt és áradást és vele együtt termékeny hordalékot és... És embereket is. Akikben a tisztelet és a gondolat együtt áramlik, egyként ver. Akik végre úgy vesznek el, hogy közben adnak is. Egymásnak, a világnak, s ezáltal önmaguknak.
Mozdulatlan álmodás ez, látszólagos nem történés csupán. A lehetséges változás melegágya.
A körömvirágnak (Calendula officinalis) mind a bőrgyógyászatban, mind a népi gyógyászatban nagy jelentősége van, mert számos jótékony hatása van szervezetünkre.
Gyulladásgátló, antibakteriális, élénkítő, görcsoldó, de használják köhögés, álmatlanság, szívdobogás és szorongásos állapot kezelésére is.
A körömvirágkenőcs hatását tekintve sebgyógyító, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, enyhíti a bőr irritációt és viszketést. Emellett alkalmazzák visszértágulat, körömágygyulladás, műtéti hegek, bőrrepedések, rovarcsípések és napégés kezelésére is.
Krém elkészítéséhez szükséges anyagok, eszközök:
• nagy marék körömvirág
• 250 g vazelin /sertészsír
• kisebb fazék
• fém kanál
• szűrő
Első lépésként a vazelint áttesszük a műanyag dobozból fazékba és felmelegítjük. Amikor elérte a forráspontot, hozzáadjuk a körömvirágot, de vigyázzunk, ki ne fusson, mert amint beletesszük, fel fog habosodni. Ezután nincs más dolgunk, mint lefedni és egy éjszakát állni hagyni. Másnap újból felmelegítjük és egy szűrőn keresztül visszatöltjük a vazelin dobozába.
A virágokból érdemes egy kanál segítségével kinyomkodni a maradékot, nehogy megégessük a kezünket.
Amint megszilárdult, már használhatjuk is bőrünkön. Remélem, nektek is jó szolgálatot tesz!
Vazelint /zsírt felmelegítjük.
Virágokat hozzáadjuk, majd kihűtjük.
Újramelegítjük és átszűrjük egy dobozkába.
Megszilárdult krém.
Forrás:
https://unipatika.hu/magazin/cikkek/borunkre-gyogyir-az-ezereves-koromvirag-patika-magazin
https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/mi_mindenre_jo_a_koromvirag Az információk egy részét a ChatGPT (OpenAI) mesterséges intelligenciától szereztem, 2025. augusztus 1-i lekérdezés alapján.
Óh lélek, ki egykor mellettem táncoltál,
Orgonák közt szüntelen daloltál.
Álmok millióit kergetted a réten,
Szivárványt láttál kis patak tükrében.
S e pataknál játszott egy különös kisleány,
Kinek szívét védte a szelíd holdsugár.
Ám te szívét szíveddel kötötted össze,
Zenének erejét rejtetted gyöngybe.
Majd a kislány megnőtt, de hallgatta a zenét,
A zenét, mely hordozza a reményt.
S mely madárként szárnyalt át hetedhét országot,
Szeretettel hintve az egész világot.
A lány pedig hitte, hogy a perc örök marad,
Ám az idő telt s már semmi sem olyan.
Fellegek sorakoztak harcba készülve,
Pusztító viharként törtek a mezőre.
Lidércként uralták e kicsiny kis vidéket,
Rettentő árnyként támadtak Téged.
Csapkodtak, tomboltak, ütöttek, vágtak,
Hangod erejét kalitkába zárva.
S bár a vihar elvonult, a lidércek még élnek,
Összetörtek egy féltő, apró tiszta szívet.
Ki egykor vidám kacajjal fürdőzött a vízben,
Most egy kopár parton mereng a vad sötét éjbe.
E zord éjjel közepén nyílott ki egy rózsa,
Pajkos szél a szirmát a lány arcához fújta.
Orcájáról könnyét törölgette csendben,
Összeroppant szívét ringatta az estben.
Ám gyötrődött így is, hát feltette a kérdést,
Miért nem táncolsz többé velem tündöklő fénynél?
Miért nem fogod meg a kezem úgy, mint réges-régen?
Miért nem látsz már szivárványt kis patak tükrében?
S a sok kérdés hallatán felsírt egy hegedű,
Egy hegedű, mely rejtett dalt szőtt belül.
Rejtett dal ez, ám a kislány lelke ragyog,
Hisz a gyöngy megőrizte mit egykor Ő adott.
S bár már tudja, a zene az mit kapott,
Mégis a múlt aggasztja nagyon.
Hisz mi erőt viszonozni akart,
Nem tehette, gyorsabb volt a vihar.
Így lett ez a perc az örök fájdalom,
Mely nem felejt, csak kísért szép vágyakon.
S kívánság született mi örök álom marad,
Kérlek, kismadár, repülj s adj nékem is szárnyakat!
Sok a varjú, több száz lehet
a vetés fölött keringenek.
villanydrótra telepednek.
Mindenhol… a búzában, az égen,
valami közeledik, érzem.
Hogy vihar-e, vagy más?
Mint egy tompa puffanás,
nehezedik, araszolgat,
nem múlik, s el nem hallgat.
Megoldásul szolgálhat-e a holnap?
Tegnap pedig sütött a Nap.
Fonákján árnyékok táncoltak
a zsenge szederlevélnek.
Aranykontúrt festett peremére
játszin a lenge délután.
S mégis, most ez a károgó had
kavar a vékony szürkeség alatt.
A sárga Rengeteg feketén pettyezett.
Megadóan nyugszik bele,
mondván: „Így megy ez évről-évre…”
Erdei fenyő
ág ív
vágy szív sző
össze eget és földet
embert és istent
fejet és szívet
formát a térrel
időt a vérrel
kezet a kézzel
rútat a széppel
ragacsos édes
hívogatón érdes
szúr simít
kósza tincseket.
Csipkebogyó
Sűrűn mintás, izgalmas,
Árnyékot adó, rejtelmes,
Csipkézett vadlugas.
Évszakonként más és más:
Télen alszik, piroskás,
Tavasszal sarjadó hajtás.
Nyáron igazi óriás,
Ősszel pedig színpompás.
Neve is sokféle akad:
Csipkebogyó, vadrózsa,
Hecsedli, japán rózsa.
Ha bizalommal keresed,
Igaz tisztelettel,
Meggyógyítja gondod-bajod
Teáját is megihatod.
Vagy lekvárját is ízlelheted,
Tőle erősödik tested-lelked.
De jajj neked, ha óvatlan vagy,
Mohó vágy hajt, vadrobajjal!
Megvédi termését a cserje,
Ruhádon, bőrödön lesz emléke.
Közeledj hát kedvességgel,
Szívedben a kéréssel!
Akkor ő is megszelídül,
Szolgál menedékül,
Bajaidra enyhülésül.
Az állatok jelenléte a mi falusi létformánkban számomra inkább a mindennapi élet szükségszerű velejárója: ha látok a tölgyfán egy cinkét, igazából a tölgyfa jobban érdekel. Meg úgy általában a növények. Ez az állatoknak jó: elvagyunk egymás mellett, és csak néha hozom a frászt egy őzre vagy épp én menekülök el, amikor véletlenszerű helyeken előbukkan egy sikló vagy egy fácán stb. Nincs rossz viszonyunk: hagyjuk élni egymást békében.
Az elmúlt években azért volt néhány olyan könyv formájú eset, ami nagyban segített megérteni mozgó lakótársainkat. Például ilyen volt pár éve Susanne Foitzik és Olaf Frizsche Hangyák - Világbirodalom a lábunk alatt című könyve, ami részletesen elmagyarázza a hangyák életét, most pedig George Bumann könyvét ajánlom, aminek címe Fültanúként a vadonban – Az állatok titokzatos nyelve.
Úgy tűnik, hogy Bumann eredeti kiindulópontja nem is igazán az állatvilág, hanem annak hangjai: ezek utánzásán keresztül, egykori vadászként értette meg a hangok jelentését és jelentőségét, valamint az állatok viselkedését, jelzéseiket, értéküket. És micsoda kezdet ez így: pulykahang-utánzó versenyzőből biológussá, viselkedéstan-kutatóvá válni. Minden sorából érződik, hogy szomszédjukként és családtagként él együtt a vadállatokkal, ezáltal tudja közel hozni hozzánk is a nem túl barátságos nevű prérifarkast (kojot néven is ismert), a nagyon okos, de szintén nem túl szimpatikus varjakat, valamint a többi, hozzá közel élő lényt. Módszere a kitartó, türelmes, rendszeres megfigyelés, hallgatózás, ami segíti az embert amúgy ellenségként tekintő állatoknak abban, hogy megszokják a jelenlétét, és folytassák mindennapi életüket. A könyv az író fejlődéstörténetét mutatja be, amint fejezetenként megbarátkozik azzal, hogy nem egyedül, hanem akár nagyobb megfigyelőcsoportban is mozoghat a vadonban, és így több fül különféle megfigyeléseit élheti meg.
Leírásai annak is kedvet adnak a csoportos megfigyelésekhez (madárülésnek mondja), aki nemhogy csoportban vagy egyedül, de egyáltalán nem figyelt még így a madárhangokra. Ilyenek vagyunk, emberek: szűkös határaink kiterjesztése érdekében rászorulunk a másikra. "A csoportos madárülések végére megértettem, hogy a tömegek megmozgatása, a közös emberi tapasztalat ősi kiaknázása a leggyorsabb módja annak, hogy fejlesszük készségeinket a vadon élő állatok aprólékos megfigyelésében és tapintatos lehallgatásában." – írja. (225. o.)
Ezt követően veszi észre, hogy ugyanezt maguk az állatok is megteszik, amikor különféle fajok egyszerre vándorolnak, kiterjesztve ezzel saját érzékelésük határait. Ez pedig segít bennünket abban is, hogy az állatok közösségét, kollektív emlékezetét is feltárhassuk. Láthatóan ezt a hozzáállást a szerző mélyen elsajátította: a könyv jelentős része szintén az állatokkal foglalkozó ismerőseinek történeteit, megfigyeléseit bemutatja.
Példának hozza Joe nevű ismerősét, aki vadpulykák hangjaival foglalkozik. Ezt írja róla: "már a fiókák is született botanikusok, kész emlőskutatók, éber ornitológusok és fekete öves rovartudósok. Ösztönösen tudják, mely fajok veszélyesek és melyek ehetőek. Ahogy egyre jobban beleásta magát a szókincsükbe, Joe azzal tesztelte a tudását, hogy kivárta, amíg az egyik pulyka lead egy jelzést, mondjuk, a mocsári dobozteknősét, aztán közelebb ment hozzájuk, és leellenőrizte, hogy a pulyka valóban egy dobozteknőst talált-e. Ezáltal fokozatosan egyre több szóval gyarapodott Joe pulykaszótára.
Jóllehet Joe már értett néhány szót >pulykául<, rájött, hogy még ennél is több van mögöttük. Minél több időt töltött a madarakkal, annál inkább ráébredt, hogy a pulykák szociális kommunikációja messze túlmutat az egymás közt cserélt hangokon és a >szavak< konkrétnak tűnő jelentésén. Joe szerint mindvégig ott lappang mögöttük valami megfejthetetlen misztérium, ami éteri szépséget rejt magában. (180. o.)
Vagy a másik fontos terület, ahogy a különböző állatfajok egymásnak jelzik a veszélyt. A veszély taglalása végighúzódik a könyvön: ez vélhetően azért is van, mert hangjaink és hallásunk eredendően és különösen a veszélyhelyzetekre van kihegyezve. Azt írja ezzel kapcsolatban egy másik ismerőséről: "Rick egyik legfontosabb felismerése az volt, amikor rádöbbent, hogy a leggyakoribb és leghathatósabb riasztási forma nem más, mint a csend. Felfigyelt arra, hogy a csend sokkal több, mint a hang hiánya. A tömör csend megtelik jelentéssel, amire az erdő lakói ösztönösen felfigyelnek. A dolgot még az is árnyalja, hogy a csend a természetben nem egyszerre áll be, és nem egyenletesen oszlik el, hanem buborékokat alkot. [...] Az erdő mélyén fenyegető veszélyeket mindig egy-egy ilyen csendbuborék övezi, és követi őket, bármerre is járnak." (231-232. o.) És folytatja, amit már nem gépelek be, olvasd el, különösen ha zenében, filmben is foglalkozol csenddel.
Ami a könyvből a leginkább nagy hatással volt rám, az az elmúlt hetekben már különféle helyeken aktualitást nyert részlet a keleti szürkemókus megfigyelése kapcsán. A kis állatka veszély észlelése esetén madárra emlékeztető rikácsolást hallat, valahogy így:
Egyik sétájuk során konkrétan az egész erdőt felverte miattuk, ami az alábbi gondolatmenetre ösztönözte a szerzőt:
"Vajon miért foglalkozik ennyit egy mókus az alatta sétafikáló emberpárral, vagy egyáltalán bármi mással, ami a lombkorona biztonságos védőernyője alatt zajlik? Nem fél attól, hogy felhívja magára a figyelmet? Miért vállalja a lelepleződés kockázatát? Nem volna egyszerűbb feliszkolni a tölgyfa csúcsára, és biztonságos magasságból szemlélni a fatörzs körül zajló eseményeket? Minek csap ekkora patáliát? Nem fogja odavonzani a ragadozókat a féktelen sipákolással?
Az életben néha kompromisszumokat kell kötni. A szókimondás ártalmas lehet az egészségre, de a némaság ugyanúgy kockázatos. Ha felbukkan egy sólyom vagy egy róka, és mindenki néma marad, a ragadozók könnyedén megszerezhetik a zsákmányt anélkül, hogy bármelyik állat észrevenné. Az állandóan aktív és hangos >közösségi média< életeket menthet. Sőt, velünk ellentétben az állatok számára a legjobb stratégia az, ha minden irányból hangos szomszédokkal bástyázzák körül magukat, hiszen a vadon >polgárőrsége< így működik a leghatékonyabban, főleg, ha létrejön egy különböző fajok közötti szoros együttműködés.
Lennel együtt a saját fülünkkel hallottuk, ahogy a mókusok egész kompániája és jó pár madár csatlakozott a lármás szürkemókus által kezdeményezett lejárató kampányhoz. Bizonyos énekesmadarak télen vegyes csoportokat alkotva egyszerre kelnek vándorútra. A különböző fajtájú verebek és cinegék, csuszkák és fakúszok egymással rokonszenvező alfajai extra fülekkel és szemekkel vértezik fel a madárrajt, kölcsönösen ügyelve egymás biztonságára, és egyúttal nagyobb táplálékszerzési esélyt is biztosítva.
[...]
Bátran kimondhatjuk, hogy az információ megosztása és kölcsönös oda-vissza áramlása minden egyed számára hatalmas evolúciós előnyökkel jár." (142-143. o.)
Akaratlanul is emberi közösségeinkre vetítettem ezeket a következtetéseket: úgy érzem, hogy bizony nekünk is kellenek azok az idegesítő mókustípusok, akik éles érzékelésükkel felfogják azt, amit mi még nem; akik sipákoló hangos szomszédai a csendeseknek, lehet hogy hálátlan szerepet vállalnak, de nélkülözhetetlenek az egész közösség számára. A közösség pedig attól lesz ellenálló, ha az információkat folyamatosan áramoltatják. Ehhez nem vagyunk elegen egyedül.
A könyv tanulási folyamat, amit a szerzővel együtt, vagy akár az általa kijelölt feladatok által magunk is bejárhatunk. Zárásként ehhez csak annyit, hogy ha esetleg azt várnád, hogy a könyv megtanít pl. a varjak nyelvére, akkor arra nem alkalmas. Inkább történeteket mond, és hatással van rád, ezek által pedig egyre bátrabb leszel, hogy elkezd megtanulni magad is.
Árnyékformák. Megszépíteni, formával megtölteni a fény-hiányt. Én-azonos vetüléseink.
Optikai mélység. Kontraszt, mely paradox módon lágyságot ad a kontúrnak.
A mozdulat kiemelése – nem vonják el a részletek a szemet, a figyelmet.
Az árnyék idealizált valóságot teremt: az árnyékbicikli bármilyen színű, minőségű vagy állapotú lehet.
Új út készül: a ráfutott növényzettől megtisztított, leszélezett, csatornával keretezett. Megálltunk a kimart diófa láthatóvá vált gyökérzetét lefotózni. Balázs majd megírja.
