Mindig nagy becsben tartottuk, és mindig élvezettel készítettük elő a magunknak szerzett külön időt. Különleges, mert az élmények és érzelmek olyan ritka összefonódása jellemzi, ami sokáig megtart meleg ölelésében.
Egyeske, budapesti egyetemistaként, tulajdonképpen a hétköznapokban már az ohanán kívül van.
Hm.... Szellem-család.
https://falusag.hangfarm.hu/2023/12/szellem-csalad
Ketteske ebben az évben ugyanilyen kilépésre készül. Tudatos anya-gyerek feltöltődéses együtt-léteink, együtt-játszásaink.
Szabad az én gyerekemnek egypár órát adni.

Jakabbal a mai, teniszezés utáni ebédhez terített asztalunk.

Az esti öntözéshez az ösvényen bandukolva felfelé majdnem ráléptem, de kicsi fényfoltként ragyogott, így észrevettem.

Saját árnyékát nézi mozdulatlanul a tavaszi álganéjtúró (Trypocopris vernalis), amire először azt hittem, hogy csalánlevél-bogár, de Réka rendbe rakta a meghatározást.

A vízgyűjtő tartály oldalán a lemenő nap fénye és a víz találkozása fényült a tartály oldalára.

A fűzfa bogárhíd kizöldellve figyeli a méh-csapatot.

A ligetszépe (Parlagi ligetszépe - Oenothera biennis) este nyolc után nyílik, általában 20:05 és 20:10 között, reggel nyolc körül csukja be szirmait.

Jakabbal a mindjárt leszakadó eső elől rohanvást letakartuk az asztalt, a székekből meg gyorsan állványt rögtönöztünk, hátha elkapunk egy virág-kinyílást.

Jakab felvétele és szerkesztése. Elhatároztuk, ma este már tudatosabban nekikészülünk a kinyílás-örökítésnek (ami valós időben mindössze hat percen belül történt meg): olyan szöget fogunk választani, hogy a muskátli pirosa és az ágyásrózsa rózsaszínje minél intenzívebb hátteret szolgáltasson, a kinyílni készülő bimbót (sőt, megpróbáljuk úgy beállítani a kamerát, hogy egyszerre több virágot fogjon be a lencse) pedig szemből fogjuk rögzíteni, hogy teljesebb pompát láttathassunk.

Jolán fotózott bele az esteledésbe, a ligetszépék lámpácskákként sárgállanak az asztal mellett.

Tisztelt Érdeklődők!
Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok!
Kedves Zselici Tündérkertesek!

Szíves meghívást kapott tündérkertes csapatunk egy igen érdekes programra Vásárosbécre, 2024. május 26., vasárnap délelőttre!
A fermentálásról szóló bemutató és gyakorlati foglalkozás 10 órakor kezdődik a Közösségi Kávézóban, vezeti Mezei Krisztina, aki tapasztalt és elismert "fermentáló".

A fermentálási eljárást sokan ismerhetik a széles körben elterjedt, hagyományos káposztasavanyításból, vagy a kovászkészítésből. Ezeket az eljárásokat terjesztette ki Mezei Krisztina izgalmas és újszerű területekre - lásd pl. a csatolt meghívót.
Ezekkel a mindennapjainkban is alkalmazható, a magunk és családunk egészségét szolgáló tartósítási fogásokkal, ötletekkel ismerkedhet meg az, aki eljön vasárnap Vásárosbécre.

A meghívást nagyon köszönjük Bánki Eszternek és Vásárosbécnek!
Mindenkit biztatunk, hogy éljen az alkalommal, jöjjön el erre az érdekes programra, csak javára válhat! Aki tud, hozzon magával vágódeszkát, kést, befőttesüveget!

Találkozzunk tehát vasárnap, 10 előtt pár perccel Vásárosbéc központjában, ahol parkolni is lehet!

Megközelítés: a Szigetvár-Somogyapáti-Adorjánpuszta-Dióspuszta-Vásárosbéc vagy
a Szigetvár-Somogyapáti-Somogyviszló-Antalfalu-Somogyhárságy-Magyarlukafa-Vásárosbéc útvonalon, mindkettő út szép, a Zselic vadregényes lankáin át vezet.

A találkozást várva, gyümölcsbaráti üdvözlettel, előadónk és vendéglátónk nevében is:
Kustos Irma, Gyümölcsoltó Alapítvány

---

Ez a kis írás a pompás nősziromról (iris germanica /iris barbata) - ma időnként 'kerti nősziromnak' vagy 'szakállas nősziromnak' is nevezett növényről - fog szólni.
És nem csak azért, mert nagyon szeretem őket, hanem mert úgy gondolom, hogy egyre szárazabbá váló, és egyre szeszélyesebb időjárásunk mellett a pompás nőszirom lehet tavaszi-koranyári kertjeink egyik legmegbízhatóbb virága.

Ezek a növények már az ókorban belakták kertjeinket. A nőszirmok első nevüket a tudományos növénytan megalapítóitól, a görögöktől kapták, akik Íriszről, a szivárvány görög istennőjéről nevezték el azokat, mivel a szivárványhoz hasonlatosnak találták a nőszirom lepelleveleinek ibolyás színezetű erezetét.
Magyar elnevezését is a virágja ihlette, mégpedig Diószegi Sámuel a sziromszerű bibéiről  nevezte el „nő szirom”-nak. (Érdekesség: németül kard formájú levele után kardliliomnak 'Schwertlilie' hívják.)
Az ókor embere azonban gyógynövényként és haszonnövényként is nagy becsben tartotta az íriszeket, olyannyira, hogy külön rituáléval végezték a földben vízszintesen kúszó és dúsan elágazó, vaskos gyökértörzsek gyűjtését.

A gyöktörzs gyöngyszerűen formázott darabjai az ókor hite szerint főként a bőr- és a vérfertőzések elkerülését biztosították. A szárított, porrá tört gyökértörzs illata erőteljesen emlékeztet az ibolyáéra (viola nemzettség), ezért leggyakrabban violagyökérként árusították. A violagyökeret gyermekek fogzásánál, különféle gyulladásoknál, nehezen gyógyuló sebeknél, leégésnél és égési sérüléseknél használták.
(Természetesen az ókorban nem ismertek minden nőszirom fajt, csak a Balkánon és az Itáliában honos néhány fajt ismerték, használták. Ilyenek voltak a kerti nőszirom (Iris germanica), a dalmát nőszirom (Iris pallida) és a firenzei nőszirom (Iris florentina). Majd ezek a fajok elkezdtek észak fele terjedni, és a nekik tulajdonított gyógyhatásuknak köszönhetően, hamarosan a kolostorkertek kötelező tartozékává váltak.

A Balkáni-, illetve Földközi-tengeri változatok a Közép- és Kelet-Európában egyébként őshonos szibériai írisz féléktől eltérően nem igénylik a nedves talajt, és bár a a kertészetek "jó vízáteresztő" talajt javasolnak ültetésükhöz, tapasztalatom szerint igen jól megélnek nehéz (vályogos/agyagos) talajon, ha nem áll meg rajta a víz. A pompás nőszirom (iris germanica) mészkedvelő, a hideg teleket jól tűri és a forró nyarakat is átvészeli minimális locsolással. Szereti a napfényt, de félárnyékban is megél, csak kicsit később virágzik mint fajtatársai.

Törpe a sziklakertben

Három 'kategóriába' sorolják őket. A törpe (nana/darf), közepes (media/intermedia), és a magas (elatior/tall bearded). A lényeg azonban nem (csak) a magasságuk, hanem a nyílási idejük! Ugyanis míg a törpék márciusban, esetenként már februárban színekkel örvendeztetnek meg minket, a közepes méretűek általában áprilisban, a magas változatok jellemzően májustól június első hetéig (esetenként még tovább) is virágoznak. Azaz megfelelő fajtaválasztással több mint két hónapon keresztül folyamatosan tölthetik meg színekkel a kertet.

Magas

Közepes

Kis-közepes

Különösebb gondozást sem igényelnek. Az elvirágzott magtok-kezdeményt érdemes óvatosan kitörni (a magas változatok egymás után három bimbót is hoznak ugyanazon a helyen) majd teljes elvirágzás után a virág szárát tövig levágni. Ezután őszig nincs 'kötelező teendő' a növénnyel. 3-4 évente kora ősszel érdemes felszedni a rizómákat. Ekkor le kell vágni róluk az elöregedett, már gyökérrel nem rendelkező részeket, a maradékot pedig vissza lehet ültetni, akár több darabban is. A lényeg, hogy legyen a rizómadarabon legalább egy 'rügy'.
Sorban, de blokkokban is látványosak. A törpék jó választások lehetnek sziklakertekbe, szeles rézsűkbe. Az ún. dalmát nőszirom (iris pallida variegata) pedig tarka levelének köszönhetően egész évben érdekes színfoltja lehet egy borderágynak.

Dalmát nőszirom középen

A liliombogár (Lilioceris lilli) alkalmilag veszélyeztetheti a liliomféléket, mert mind a kifejlett bogár, mind a lárva a liliomfélék családjába tartozó növényekkel táplálkozik.
A kifejlett bogarak a talajban vészeli át a telet, majd tavasszal (április) a jó idő beköszöntével onnét előjönnek, és érési táplálkozást folytatnak a liliomféléken.
A párosodás után a petéket a levelek hátoldalára csoportosan teszik le, melyek narancssárga színűek, így könnyen felismerhetők. A kikelő lárvák nem csak a leveleket, hanem a virágokat, szárat is megrágják.
A lárvák sajátos megjelenésűek, mert testüket ürülékükkel borítják, így védve magukat a kiszáradástól és a ragadozóktól. A lárvák végleges mérete 8 mm, fejlődésük befejezésekor a talajba vonulnak, ahol bábbá alakulnak, majd a bábból kikelő kifejlett egyedek tavaszig a talajban maradnak.

Liliombogár imágó és kárétele

Peték

Lárvák

Úgy tudunk ellenük védekezni, ha figyeljük a bogarakat, és amikor megjelentek, összegyűjtjük őket, valamint a lerakott petéket összenyomjuk, ezzel megakadályozzuk a későbbi kártételt. Amennyiben cserépben tartjuk a liliomot, akkor ősszel ültessük át, így megszabadulhatunk a talajban telelő bogaraktól.

A liliombogárra nagyon hasonlít rokona, a hagymabogár (Liliocerus merdigera), mellyel elsőre könnyen összetéveszthetjük. Azonban a hagymabogárnak a feje is piros, valamint lábai sávosan pirosak és feketék. Tápnövényei a hagymafélék, csak azon élnek meg.

Hagymabogár

https://agroforum.hu/szaktanacsadas-kerdesek/karos-e-a-liliombogar/
https://docplayer.hu/7289883-Hagyma-novenyvedelme.html

Igaz, ezek decemberi, a Téli napfordulóra való várakozás fotói, de most a kemény Szaturnuszi hideg Januárban, igazán emelő, melengető fény kincsek... emlékeztető, megtartó!

Ani és Balázs fotó párbeszédében a közös:
A természet menyasszonyának lenni.
Fehér csipkével, gyönggyel és arannyal ékesíttetni.
Az ünnep felkentségében részesülni.
A kivételes pillanatiságot nemcsak átélni, hanem benne lenni.
Megadatik.
Átitatódva.
Vizuális, érzelmi, kulturális könyvtár.
Ilyennek lenni: az 'így látni és megmutatni' által 'ilyenné lenni' vágya.
Megtalálni és generálni. Megmutatkozások.

Ez a kedvenc napszakom. A nappali forróság már csillapodik, a Nap lejjebb ereszkedik, leszáll a magas lóról, és finoman simogatja a megfáradt embereket. A szorgalmas nénikék előjönnek kertjükből, és a ház előtti padon megpihenve beszélik meg szomszédaikkal a nap eseményeit. A tyúkok még kíváncsian szemet keresnek, üres gyomorral nem jó nyugovóra térni. A városokban is előmerészkednek a kánikula elől redőnyök mögé rejtett unokák és a kellemes melegben a házak közti téren biciklik, labdák kerülnek elő.

Megváltoznak a fények és a hangok. A nappali zsibongás lecsillapodik. Talán azért szeretem ezt az időszakot annyira, mert a zajos órák utáni békében ugyan kicsit ott van az elmúlt nap utáni bánkódás, de a langyos este még magában hordozza az újabb forró nap ígéretét, végtelen nyarat remélve. Csak augusztus végén, amikor már érzékelhetően rövidebbek a nappalok tudatosul, hogy újabb évet kell várni a következő kora nyárestékre.

Érkezésemet is így időzítettem. Az anyám azon a forró nyári napon kora reggeltől vajúdott velem, mire este fél hatra megjöttem. És megint szétáradt a nyugalom. Sok évvel később, a születésnapomon meglátogattak a szüleim. Akkor én már nem nagyon mozdultam ki otthonról. Fészket építgettem. Aztán két nap múlva hajnalban egy finom kis pattanás, és az elfolyt magzatvíz jelezte, hogy elkezdődött. Férjemmel izgatottan álltunk a dolgok elébe. De ez olyan lassan ment, hogy nem is gondoltuk, hogy aznap még találkozhatunk a kislányunkkal. Aztán délutánra felgyorsultak az események, és fél hatkor ő is megérkezett. Ismét egy gyönyörű kora nyáresténk lett.

Eszembe jutnak régi nyarak, amikor nagynénéméknél a faluban esténként olyan egzotikus élményben volt részünk, amit ma már filmen sem látni. Hat óra körül az utca végén porfelhő és zaj támadt. A falu gulyása ilyenkor hajtotta haza a legelőről a teheneket. Az emberek kijöttek az utcára, beszélgettek és hazavárták jószágaikat. Akinek még dolga volt, csak a kiskapuját és az istálló ajtaját hagyta nyitva. A megfáradt magyar tarkák kötelességtudóan befordultak a házuk előtt, és akár gazda nélkül is szépen bevonultak a kapun, egészen az istállóig. Nekünk városi, nyaraló gyerekeknek ez volt a nap fénypontja. Eleinte csak belülről, a kerítés biztonságából lestük ezt a parádét. Később már a járdára is kimerészkedtünk. Csak akkor volt nagy riadalom, ha valamelyik tehén elvétette és eggyel korábbi hídon fordult be, mert akkor hibáját korrigálandó, a járdán, a házak és a bámészkodó gyerekek előtt vonult el a saját udvaráig. Mi pedig vidáman és maszatos képpel szaladgáltunk tovább, hiszen másnap folytatódott a végtelen nyár.

A kora nyáreste a Balatonon is más. A nyaralók már délelőtt levonulnak, és egész nap a strandon kínlódnak a forróságban, és vagy több flakon napozószert mosnak bőrükről a vízbe, vagy ki sem merészkednek az árnyat adó platánok alól. Én a Balaton mellé születtem. Így nekem az most is az otthonom, pedig már sok éve távol élek tőle. Nem is megyek le egész napra a partra. Öt óra előtt el sem indulok. Régi beidegződés, még abból a korból maradt, amikor a nyári Balaton nekem a munkát jelentette. A balatoniak sosem érnek rá a "nappali" fürdőzésre. Kora nyáreste indulunk neki, és örömmel üdvözöljük a többi, szintén ilyenkor fürdeni igyekvő régi ismerőst. Nem mondom, útközben rendere kerülgetjük egymást a partról szállásukra igyekvő nyaralókkal, ha én is reggel óta ott lennék, eddigre már én is biztos megunnám. De mit hagynak ők ki! Hiszen ilyenkor a fények és a hangok a víznél is megváltoznak. A nappali összefolyó zsibongás helyett egy-egy társaság vidám kacagását messziről kihozza a szél. És a látvány! Lehet, hogy az északi part megkapta a hegyeket, de minket, déli partiakat az aranyhíddal kárpótolt a természet. Mesés élmény úszni rajta.

Mindig arra vágytam, hogy nekem is egész nap szaladgáló, kis maszatos képű gyerekeim legyenek. Most, a kora nyárestéken, szüleim balatoni udvarában lepkehálóval összefogdosom a kis maszatos képű kölkeimet, együtt örülünk, amikor az esti csutakolás után újra rózsaszínűek lesznek. És boldogan hiszünk a kora nyáresték ígérte végtelen nyárban.

Néha felmerül bennem, hogy milyen lenne, ha a Faluságon valahogy előbukkannának a közügyek, de összességében jobb nélkülük: sokkal életszerűbb és ezért valósabb a szerzőink ünnep- és mindennapjainak olvasása mint egy képzelt (vagy inkább: beképzelt) ország állítólagos hírei és ellenhírei adta színházterem. Mondhatnánk. De én inkább azt javaslom, hogy mondjuk azt: az igazi közügy jelenleg a hétköznap valamint a belső életünk, kutakodásaink eredményeinek megélése és kimondása, mert az nem más, mint a külvilágunk egységének érdekében tett, nagy hozzáadott értékű lépés – és ebben bizony a Faluság jeleskedik. De továbblépve az is felmerülhet, hogy van egy olyan közügy, ami tényleg mindegyikünket érint, és amivel törődni határozottan nem a politikusok, hanem az "írástudók" dolga lenne.

Ezzel már rá is tértem Lányi András 2020-ban megjelent könyvére. Alapfeltevése, hogy egy kultúra lényegét a különbségek alkotják: "érdemi párbeszéd és kölcsönös tisztelet csak a különbségek tudatában lehetséges, olyan felek között, akik egyaránt meg vannak győződve az általuk vitatott különbségek értelméről és jelentőségéről." (53. o.) Később azt is hozzáteszi, hogy a különbségekre épülő közösségek (tehát amik nem egy eleve közös vélemény vagy érdeklődés körül szerveződnek), mint amilyenek társadalmaink is, az értelmes egyet nem értés (!) működését bizonyítják (126. o.) - ez lenne az, amit védeni lenne kötelességük. Végre tehát egy olyan fogalom, ami nem a konszenzust, vagyis a "tökéletes" (khm) és kissé unalmas, nem túl termékeny állapotot vetíti elénk, hanem egy diverz és ezért dinamikus rendszert (ez lehetne igaz képzelt országunkra is, amúgy). Hát valahol itt kapcsolhatnánk be érdemlegesen az ökológiát, aminek megvitatása túl kéne hogy mutasson nemcsak az egyetértés/egyet nem értés fogalomkörén, hanem az egész aktuális politikai berendezkedésen is, mivel sokkal több embert érint, mint a jelenleg élők: "a meg nem születettek, akiknek a bőrére megy a játék" (88. oldal). Lányi ezen a területen otthonosan mozogva mutatja be pro és kontra az ökológiai vagy ökoetikai mozgalmak véleményeit és megközelítéseit, és alaposan rendet tesz a különféle zöld árnyalatok között, amire ugyancsak szükségünk lenne. Irodalomjegyzéke a gazdaságtani, természetvédelmi alapszövegektől és azok kritikájától az értékfenomenológiai, jogbölcseleti szakterületekig terjed, és tényleg nagyon inspiratív -habár néha inkább szét- mint szerteágazó- bevezető vagy visszavezető ezen új vagy eddig máshogy értelmezett irodalmakba. Nem az elvakult környezetvédőt ismerhetjük meg benne, hanem az útkeresőt, aki az ökoetikából az ember és természet közötti ontológiai összekapcsolódás felé terelné a figyelmünket, és aki így hitelesen és az A felvilágosodás dialektikája orvosi élességével tárja fel jelenlegi társadalmi berendezkedésünk öngyilkos hajlamát, ráadásul mindezt úgy, hogy egyértelműen megfogalmazott megoldást ad nekünk, halandóknak (korántsem halódóknak, ahogy ő nevezi), amikor arra a kérdésre, hogy végülis mit is tehetünk, a válasza: "nem a hatalmat kell megragadni, hanem az emberek képzeletét" (156. o.). Ez egy olyan célkitűzés, amibe mindegyikünk bele tud helyezkedni, amivel választásunk szerint kezdhetünk új megközelítéseket találni, a megfelelő mértéket, az éppen elegendőt (38. o.) keresni, vagy épp pl. az ún. szelíd technológia (15. oldala) használatát részesíteni előnyben a saját életünkben.

Egy képzeletbeli, 2393-ban írott történeti könyvben olvastam a mostani korról: "a nyugati civilizáció tudatában volt annak, hogy mi történik vele, de képtelen volt megállítani" (Naomi Oreskes és Erik M. Conway: The Collapse of Western Civilization – A View from the Future, 2. oldal). Különleges szerepünk van egy anyagias világban: rámutathatunk a szép dolgokra, feltárhatjuk a jelenségek okait, megismerhetjük azt, ami érzékszerveink számára nem megismerhető, nem indokolható döntéseket hozhatunk, kommunikálhatunk és fordíthatunk, szabadon engedhetjük képzeletünket és vele önmagunkat is. Most itt az ideje, hogy kitaláljuk, mi legyen velünk: átgondolhatjuk, hogy a világunk és ebben saját szűk környezetünk eddigi fejlődése átállítható-e fenntartható pályára. A tét elég nagy, de megélni csak lehetőségként szabad. Ebben adhat egy áttekintést és bátorítást a Bevezetés az ökofilozófiába.

Lányi András: Bevezetés az ökofilozófiába, L'Harmattan, 2020

Az olajfa a mediterrán világ egyik legemblematikusabb haszonnövénye, amit az emberiség az ókor óta termeszt, az ottani konyha egyik legfontosabb alapanyaga.
A közelmúltig még a szakma is csak mediterrán éghajlaton tudta elképzelni a termesztését, de ezt meghazudtolva sikeres lehet az olajfa termesztése hazánkban is, amit több éves tapasztalataink támasztanak alá.

A hidegtűrés (az előző cikkben már kifejtettük: https://falusag.hangfarm.hu/2021/01/az-olajfa-ultetveny-telepitese-es-kialakitasa) mellett az olajbogyó beérése jelentett számunkra bizonytalansági tényezőt.

Az általunk termesztett fajták nagyjából 2-3 héttel később virágoznak, mint az eredeti termőhelyen, ennek ellenére nemhogy megmarad a termésérésben a 2-3 hetes csúszás, hanem nagyjából 2 héttel korábban fordulnak termőre. Tehát hozzávetőlegesen 4-5 héttel rövidebb idő kell az olajfának a virágzástól a termésérésig nálunk, mint a melegebb mediterrán éghajlaton. Vajon mitől lehet ez az elsőre érthetetlen, nem logikus tény?

Azzal magyarázható, hogy a mediterrán éghajlatra jellemző forró, aszályos nyáron a növényeknek ebben a vízhiányos időszakban gyakorlatilag lelassulnak az életfolyamataik, ezzel a gyümölcseik érése is. Az érés két hullámban történik, tavasz közepétől nyár elejéig és a második érési hullám pedig ősszel van, amikor újra kielégítődnek a növény ökológiai igényei (hő, víz).

Nálunk viszont a nyár nem esik ki, mert az olajfa számára kielégítőek az ökológia adottságok, hiszen elegendő hőt és csapadékot kap. Ezt nevezhetjük egyhullámos érésnek. Azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hazánkban csak bizonyos fajtákkal és a legjobb mikroklímákban lehetünk az olajbogyó termesztésében sikeresek.

Idén, 2022 januárjában szereztem meg diplomámat a PTE MK szobrászművész szakán, ahol mestereim az első két és fél évben Dr. Lengyel Péter, a képzés második felében pedig Dr. Rezsonya Katalin voltak. Az utolsó, körülbelül két évet meztelencsigafóbiám aktív kutatásával töltöttem.
A legelső covid hullám előtt kezdtem bele az önreflexív kutatómunkába, melynek során a képzőművészet különböző eszközeivel próbáltam kifejezni és feloldani a pucércsigákhoz kapcsolódó félelmeimet.
Megfigyeltem és elemeztem a reakcióimat, ha valahol váratlanul összefutottam néhány csigával, és igyekeztem közelebbről szemlélni őket táplálkozás közben.
A meztelencsigák remek kapcsolódási pontok voltak, segítettek abban, hogy a művészetem közösségileg is megélhetővé váljon, mert mindig, amikor elkezdtem mesélni arról, hogy mivel foglalkozom, az embereknek általában volt egy kedves vagy kellemetlen meztelencsigákhoz fűződő története, a beszélgetéseknek köszönhetően pedig mára már széles spektrumát láthatom át a csigákkal szembeni kiskerti védekezésnek, kezdve a szintetikus szerektől egészen a kreatív elterelő hadműveletekig. Ez utóbbi beszélgetések sarkalltak a diplomamunkám elkészítésére is, mert szerettem volna a „meztelencsiga kérdést” szélesebb körben kiterjeszteni, hogy ne csak az állatokkal való furcsa viszonyomról szóljanak a munkáim, hanem könnyebben kapcsolódhassanak hozzá mások is, ugyanakkor a fóbiámat elsősorban kiváltó spanyol pucércsigák valós kártételeit is fókuszba szerettem volna helyezni, így végül Káposztáskert című munkám ökológiai és etikai dimenziókkal egészült ki.

Diplomamunkám egy beltéri installáció, amely textil káposztákból, viasz meztelencsigákból és édesanyám életnagyságú szobrából áll, műfajilag a zsáner kategóriájába sorolható.
Egy hétköznapi, mégis abszurdnak vagy szürreálisnak tűnő jelenetet látunk, amint anyukám éjszaka egy fejlámpával felszerelkezve nejlonzacskóba gyűjti össze gumikesztyűben a kertből a csigákat, hogy megvédje a termést.
A választásom akkor esett ennek a védekezési módnak a megjelenítésére, amikor egy konzultációnk során Mészáros Gergely fémöntés tanárom bizalmasan megjegyezte, hogy képzeljem el, a felesége néha kimegy éjjelente fejlámpával összegyűjteni a kertbe a meztelencsigákat! Azt hitte meg fogok lepődni, de helyette csak megértően bólogattam, hiszen az éjszakai csigavadászat nálunk már évek óta bevett gyakorlatnak számított. Sőt szinte már sport volt, egy időben anyukám és apukám is számolta, hogy mennyit gyűjtöttek össze, sőt, a faluban legendák keringenek egy kiskert tulajdonosról, aki már több ezer példányt tart számon.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ugyan hová kerülnek az összegyűjtött kártevők? Sajnos mivel a spanyol pucércsigák hazánkban özönfajnak számítanak, természetes ellenségeik csekély száma miatt nem engedhetjük őket szabadon, hiszen minden területen hatalmas károkat okozhatnak, legyen az kert, mező vagy erdő. A zacskót egyszerűen becsomózzuk, a csigák pedig kimúlnak. Persze vannak, akik ilyenkor is biztosra mennek és ecetes vízbe vagy petróleumba szórják őket. A csigapopuláció kordában tartása kulcsfontosságú, talán a legetikusabb megoldás a futókacsák használata lehet, akiknek egyik fő táplálékául szolgálnak, a kertben található roppanós saláták mellett. Édesanyám ezért váltott a manuális gyűjtésre, mert a kacsák nem bizonyultak teljesen hatékonynak. Ha nem gyűjtené össze a kártevőket, a kertészkedés a csapadékos években lehetetlenné válna. Néhány éve majdnem felszámoltuk a kertünket, mert a frissen kiültetett palánták másnap reggelre szőrén- szálán eltűntek.

A diplomamunkám tehát ezt az ökológiai problémát tudatosítja, ugyanakkor a falusi élet egyik utolsóként megmaradt mozzanatát, a kiskert gondozást és annak hétköznapi nehézségeit idézi fel.
Mindezeken túl édesanyámmal való kapcsolatom leképződéseként is tekintek rá, számomra fontos volt, hogy emléket állítsak mindennapos, szinte láthatatlan munkájának, amit a családért végez.
Anyukám textilművész, így nem véletlen, hogy a munka fő anyaga a textil lett, a szobor alapjául hungarocell szolgált. Anya nem csak a kertet, de engem is megvéd azáltal, hogy összegyűjti a meztelencsigákat, így csökkentve a lehetőségét annak, hogy találkozzam velük.
További terveim között szerepel, hogy a pucércsigák témáját egy átfogó kiállítással és egy új sorozat, a Csigacsapdák elkészítésével zárjam, amelyben megelevenedhetnének a csigák elleni védekezési módszerek, ugyanakkor megjelenhetne egy sokkal groteszkebb, fiktív csapdákból álló tárgy- együttes is. Bár hosszú ideje foglalkozom a fóbiámmal, még mindig nem szűnt meg teljesen, de szerencsére egyre jobban mérséklődnek a tüneteim, így bátran szembenézhetek a kezdődő kertészeti szezonnal.

A fotókat Horváth Gábor készítette.