Ez a kis írás a pompás nősziromról (iris germanica /iris barbata) - ma időnként 'kerti nősziromnak' vagy 'szakállas nősziromnak' is nevezett növényről - fog szólni.
És nem csak azért, mert nagyon szeretem őket, hanem mert úgy gondolom, hogy egyre szárazabbá váló, és egyre szeszélyesebb időjárásunk mellett a pompás nőszirom lehet tavaszi-koranyári kertjeink egyik legmegbízhatóbb virága.

Ezek a növények már az ókorban belakták kertjeinket. A nőszirmok első nevüket a tudományos növénytan megalapítóitól, a görögöktől kapták, akik Íriszről, a szivárvány görög istennőjéről nevezték el azokat, mivel a szivárványhoz hasonlatosnak találták a nőszirom lepelleveleinek ibolyás színezetű erezetét.
Magyar elnevezését is a virágja ihlette, mégpedig Diószegi Sámuel a sziromszerű bibéiről  nevezte el „nő szirom”-nak. (Érdekesség: németül kard formájú levele után kardliliomnak 'Schwertlilie' hívják.)
Az ókor embere azonban gyógynövényként és haszonnövényként is nagy becsben tartotta az íriszeket, olyannyira, hogy külön rituáléval végezték a földben vízszintesen kúszó és dúsan elágazó, vaskos gyökértörzsek gyűjtését.

A gyöktörzs gyöngyszerűen formázott darabjai az ókor hite szerint főként a bőr- és a vérfertőzések elkerülését biztosították. A szárított, porrá tört gyökértörzs illata erőteljesen emlékeztet az ibolyáéra (viola nemzettség), ezért leggyakrabban violagyökérként árusították. A violagyökeret gyermekek fogzásánál, különféle gyulladásoknál, nehezen gyógyuló sebeknél, leégésnél és égési sérüléseknél használták.
(Természetesen az ókorban nem ismertek minden nőszirom fajt, csak a Balkánon és az Itáliában honos néhány fajt ismerték, használták. Ilyenek voltak a kerti nőszirom (Iris germanica), a dalmát nőszirom (Iris pallida) és a firenzei nőszirom (Iris florentina). Majd ezek a fajok elkezdtek észak fele terjedni, és a nekik tulajdonított gyógyhatásuknak köszönhetően, hamarosan a kolostorkertek kötelező tartozékává váltak.

A Balkáni-, illetve Földközi-tengeri változatok a Közép- és Kelet-Európában egyébként őshonos szibériai írisz féléktől eltérően nem igénylik a nedves talajt, és bár a a kertészetek "jó vízáteresztő" talajt javasolnak ültetésükhöz, tapasztalatom szerint igen jól megélnek nehéz (vályogos/agyagos) talajon, ha nem áll meg rajta a víz. A pompás nőszirom (iris germanica) mészkedvelő, a hideg teleket jól tűri és a forró nyarakat is átvészeli minimális locsolással. Szereti a napfényt, de félárnyékban is megél, csak kicsit később virágzik mint fajtatársai.

Törpe a sziklakertben

Három 'kategóriába' sorolják őket. A törpe (nana/darf), közepes (media/intermedia), és a magas (elatior/tall bearded). A lényeg azonban nem (csak) a magasságuk, hanem a nyílási idejük! Ugyanis míg a törpék márciusban, esetenként már februárban színekkel örvendeztetnek meg minket, a közepes méretűek általában áprilisban, a magas változatok jellemzően májustól június első hetéig (esetenként még tovább) is virágoznak. Azaz megfelelő fajtaválasztással több mint két hónapon keresztül folyamatosan tölthetik meg színekkel a kertet.

Magas

Közepes

Kis-közepes

Különösebb gondozást sem igényelnek. Az elvirágzott magtok-kezdeményt érdemes óvatosan kitörni (a magas változatok egymás után három bimbót is hoznak ugyanazon a helyen) majd teljes elvirágzás után a virág szárát tövig levágni. Ezután őszig nincs 'kötelező teendő' a növénnyel. 3-4 évente kora ősszel érdemes felszedni a rizómákat. Ekkor le kell vágni róluk az elöregedett, már gyökérrel nem rendelkező részeket, a maradékot pedig vissza lehet ültetni, akár több darabban is. A lényeg, hogy legyen a rizómadarabon legalább egy 'rügy'.
Sorban, de blokkokban is látványosak. A törpék jó választások lehetnek sziklakertekbe, szeles rézsűkbe. Az ún. dalmát nőszirom (iris pallida variegata) pedig tarka levelének köszönhetően egész évben érdekes színfoltja lehet egy borderágynak.

Dalmát nőszirom középen

Hát......
Nos.......
Hm......
Ühüm.......

Na, belevágok az ígért beszámolóba: vegyes és távoli.
Szombat délelőtt Jónással mentünk el a PTE Botanikus Kertjébe. Ritka kincs az olyan kirándulás, amikor csak egy gyerek van velem/velünk. Koncentráltabb figyelem egymásra, elmélyültebb beszélgetések, nyugalomban harmonizáló tempó. Élvezzük az ilyen helyzeteket, miközben óhatatlanul nagyon hiányoznak a többiek.
Váratlan és hatalmas tömeg fogadott minket - majdnem meghátráltunk, de aztán láttuk, hogy mindenkit csak az üvegházak és a vásárrész érdekel, magában a kiterjedtebb kertben rajtunk kívül még két pár sétálgatott. Őket meg még egyetemista korunkból ismertük - vicces.
A kertet tényleg szépen megújították, igényes a látvány, szépek maguk a növények, tényleg mindenhol jól olvashatóak a táblák, az ösvények gondozottak - a padok pedig a régiek. Tele emlékkel. Jó volt Jónással azokon a padokon teázva és csicseregve ücsörögni, ahol tizenöt-húsz éve Balázzsal tettük ugyanezt.
Azért persze mi is bemerészkedtünk a Pálmaházba és a Kaktuszházba, igyekeztünk tartani a tömeg tempóját, de végül inkább elsomfordáltunk. Szomorú volt látni, ahogyan sok látogató bánt a növényekkel, mélyen elkeserítő, hogy az ott dolgozóknak őrt kell állniuk a növények mellett - hogy az informatív és kulturáltan figyelmeztető táblák ellenére - ne tegyenek bennük kárt.
Maga a nőszirom kiállítás számomra teljesen váratlan volt. Azt hittem, hogy élő, egész növények lesznek teljes pompájukban kiállítva, hogy a növény egész habitusát látni lehessen. A hiba bennem van, hiszen nem vagyok szakember és virágkiállításokra sem szoktam járni, tehát csak a naiv feltételezésemet és az egyéni érdeklődésemet tudtam magammal vinni. Így nekem lehangoló volt egy hatalmas fehér abrosszal leterített asztalon üvegekbe állítva látni az egyes vágott virágzatokat. Kicsit olybá tűnt, mint az orchidea kultusz egyszerűsített változata.
Több indokom is van, miért nem készítettem fényképeket: egyrészt Janka egy másik faluban volt szülinapi bulin, másrészt a tömegben nem volt kedvem még csak elő sem venni a gépet, harmadrészt Jónival annyira belemerültünk a kerti sétába, hogy el is felejtettem.
A Szabadkikötőben finom ebédet ettünk, majd Balázst is összeszedtük és nevetve azon, hogy Jónás mennyire élvezi az egyetlen gyerek helyzetet, hazarepültünk.
Néha elmélázok azon, hogy hasznos lenne-e, ha az itthoni kertünkbe is becsempésznénk a tanító attitűdöt, minden növény kapna egy szép kis táblácskát, összegyűjtve rá a fontosabb információkat. Lehet, hogy a gyerekek akkor még többet tudnának a növényekről? Valószínű, csak el kéne szánnom magam, mire kész lennék, én biztosan szélesebb tudásra tennék szert.
Meg persze még vissza vannak a padok is....