Ez a kis írás a pompás nősziromról (iris germanica /iris barbata) - ma időnként 'kerti nősziromnak' vagy 'szakállas nősziromnak' is nevezett növényről - fog szólni.
És nem csak azért, mert nagyon szeretem őket, hanem mert úgy gondolom, hogy egyre szárazabbá váló, és egyre szeszélyesebb időjárásunk mellett a pompás nőszirom lehet tavaszi-koranyári kertjeink egyik legmegbízhatóbb virága.
Ezek a növények már az ókorban belakták kertjeinket.
A nőszirmok első nevüket a tudományos növénytan megalapítóitól, a görögöktől kapták, akik Íriszről, a szivárvány görög istennőjéről nevezték el azokat, mivel a szivárványhoz hasonlatosnak találták a nőszirom lepelleveleinek ibolyás színezetű erezetét.
Magyar elnevezését is a virágja ihlette, mégpedig Diószegi Sámuel a sziromszerű bibéiről nevezte el „nő szirom”-nak. (Érdekesség: németül kard formájú levele után kardliliomnak 'Schwertlilie' hívják.)
Az ókor embere azonban gyógynövényként és haszonnövényként is nagy becsben tartotta az íriszeket, olyannyira, hogy külön rituáléval végezték a földben vízszintesen kúszó és dúsan elágazó, vaskos gyökértörzsek gyűjtését.
A gyöktörzs gyöngyszerűen formázott darabjai az ókor hite szerint főként a bőr- és a vérfertőzések elkerülését biztosították. A szárított, porrá tört gyökértörzs illata erőteljesen emlékeztet az ibolyáéra (viola nemzettség), ezért leggyakrabban violagyökérként árusították. A violagyökeret gyermekek fogzásánál, különféle gyulladásoknál, nehezen gyógyuló sebeknél, leégésnél és égési sérüléseknél használták.
(Természetesen az ókorban nem ismertek minden nőszirom fajt, csak a Balkánon és az Itáliában honos néhány fajt ismerték, használták. Ilyenek voltak a kerti nőszirom (Iris germanica), a dalmát nőszirom (Iris pallida) és a firenzei nőszirom (Iris florentina). Majd ezek a fajok elkezdtek észak fele terjedni, és a nekik tulajdonított gyógyhatásuknak köszönhetően, hamarosan a kolostorkertek kötelező tartozékává váltak.
A Balkáni-, illetve Földközi-tengeri változatok a Közép- és Kelet-Európában egyébként őshonos szibériai írisz féléktől eltérően nem igénylik a nedves talajt, és bár a a kertészetek "jó vízáteresztő" talajt javasolnak ültetésükhöz, tapasztalatom szerint igen jól megélnek nehéz (vályogos/agyagos) talajon, ha nem áll meg rajta a víz. A pompás nőszirom (iris germanica) mészkedvelő, a hideg teleket jól tűri és a forró nyarakat is átvészeli minimális locsolással. Szereti a napfényt, de félárnyékban is megél, csak kicsit később virágzik mint fajtatársai.
Törpe a sziklakertben
Három 'kategóriába' sorolják őket. A törpe (nana/darf), közepes (media/intermedia), és a magas (elatior/tall bearded). A lényeg azonban nem (csak) a magasságuk, hanem a nyílási idejük! Ugyanis míg a törpék márciusban, esetenként már februárban színekkel örvendeztetnek meg minket, a közepes méretűek általában áprilisban, a magas változatok jellemzően májustól június első hetéig (esetenként még tovább) is virágoznak. Azaz megfelelő fajtaválasztással több mint két hónapon keresztül folyamatosan tölthetik meg színekkel a kertet.
Magas
Közepes
Kis-közepes
Különösebb gondozást sem igényelnek. Az elvirágzott magtok-kezdeményt érdemes óvatosan kitörni (a magas változatok egymás után három bimbót is hoznak ugyanazon a helyen) majd teljes elvirágzás után a virág szárát tövig levágni. Ezután őszig nincs 'kötelező teendő' a növénnyel. 3-4 évente kora ősszel érdemes felszedni a rizómákat. Ekkor le kell vágni róluk az elöregedett, már gyökérrel nem rendelkező részeket, a maradékot pedig vissza lehet ültetni, akár több darabban is. A lényeg, hogy legyen a rizómadarabon legalább egy 'rügy'.
Sorban, de blokkokban is látványosak. A törpék jó választások lehetnek sziklakertekbe, szeles rézsűkbe. Az ún. dalmát nőszirom (iris pallida variegata) pedig tarka levelének köszönhetően egész évben érdekes színfoltja lehet egy borderágynak.
Dalmát nőszirom középen
