Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt!
Mindig nagy öröm Ellendre jönnöm, nincs Ellen(d)emre… Még ha a “mindig” kissé költői túlzás is, hiszen ez a második alkalom, hogy előadást tartok Nektek! És remélhetőleg nem az utolsó…
A tavalyi találkozásunk, amikor a különböző korok művészeteiről beszélgettünk, nagyon szép élmény volt számomra és ezáltal felejthetetlen emlék is, hiszen nagyon sok kedves, segítőkész, érdeklődő és nem utolsó sorban együttműködő ember ült itt a közönség soraiban. Így már nagyon vártam ezt a mai alkalmat is!

A témaválasztásom - “A Duna menti népek zenéje” - nem véletlen.
A Duna számomra egy csoda a maga méltóságteljes és tekintélyt parancsoló mivoltával. Egy olyan rendkívül izgalmas folyam, amely átszelve fél Európát (tíz különböző országot), mindig más és más arculatát mutatja. Ahogy a Duna hömpölyög, úgy változnak a természeti képek, az időjárás, a nyelvek, a nemzetek szokásai, kultúrája és nem utolsó sorban a különböző népek zenéje.

Gyerekkoromban édesapámmal többször kajakoztunk a Dunán. Nemcsak az jelentette az izgalmat, hogy sodrásiránnyal szemben eveztünk, de a közelünkbe becsapódó villámok, mennydörgések és néhol kisebb-nagyobb örvények is felejthetetlenné tették a kalandokat… Később, huszonéves koromban pedig a dunai luxushajókon adtam koncerteket, így lehetőségem volt megismerni a világ azon csodáit is, amikről előtte nem is sejtettem, hogy léteznek: a Duna - delta egészen különös és gyönyörű élővilágát vagy azt, ahogy a Duna hajnali 5-kor, napfelkeltekor, egy végtelen, hatalmas tengerbe ömlik és ezáltal ott be is fejezi hosszú (2850 km-es) útját… Órákig tudnék még mesélni a Dunáról:), de azt egy másik alkalommal talán…

Hogy miért pont ezt az öt népet választottam? Mert azt gondoltam, hogy ezek azok a népzenék, melyek szoros rokonságot, hasonlóságot mutatnak a magyar népzenével, ami lássuk be, nem is véletlen, hiszen ezek a népek egymás mellett éltek és élnek, így egymásra hatnak, befolyásolják egymást.

Essen szó elsőként a szlovákok zenéjéről! Tudjuk talán, hogy Bartók Béla nemcsak a magyar népdalokat gyűjtötte, de a határon túli magyarok, mi több, a távol-keleti kultúrák (Bali-szigetek, Indonézia…) zenéjével is foglalkozott, így a szlovák területeken is kutatta a zenei hagyományokat. Számos zenekari-és kórusművében találkozhatunk a fellelt kincsekkel, hisz sokszor ezeket a népdalokat dolgozza fel, alakítja át Bartók. Egyik leghíresebb vegyeskari, zongorakíséretes darabja a “Négy szlovák népdal”, mely gyakorlatilag négy különböző hangulatú, tempójú éneknek a füzére. Az első, “Lányát az anya” kezdetű dal egy igen különleges hangsorra (“pikárdiai eol”) épül.

A hangsorokról, skálákról szintén rengeteget tudnék mesélni, mert egy elképesztően izgalmas és szerteágazó világ, de majd erről is egy másik alkalommal beszélgetünk. Ebben a dalban például a “természetes moll” skála (szolmizálva: lá, ti, dó, ré, mi, fá, szó, lá) két hangja is módosul, így egy kvázi moll-dúr hangzást kapunk, és talán ennek is köszönhető a “pikárdiai eol” elnevezés. Gondolom, hogy nem sűrűn találkozunk ezzel a mindennapjainkban, pedig a “Kecskemét is kiállítja…”, a “Te vagy a legény, tyukodi pajtás” és más toborzó és kuruc nótáink is a fent említett hangsorra épülnek.
A következő pár percben improvizálni fogok az előbb tárgyalt, érdekes moll-dúr hangzású skálának a segítségével és közben finoman becsempészem a kottán található, “Lányát az anya” kezdetű dalocskát…. Vajon hol bukkan fel először a dallam?

"Lányát az anya" című dalra improvizáció

Ki volt az első magyar népdalgyűjtőnk? - Vikár Béla. Fonográffal (mai iPhone előde) járta az országot az 1890-es években, hogy az idős bácsik, asszonyok, parasztok énekét felvegye, majd lejegyezze. Mivel ő maga nem volt zenész, csak a szövegeket tudta leírni, így később Bartók volt az, aki a dallamokat is rögzítette. Vikár Béla munkássága más szempontból is nagyon fontos nekünk, magyaroknak, mert ő fordította le a finn “Kalevala” című eposzt. Emléktábláját pedig Pécsett megtekinthetjük a régi Csorba Győző könyvtár falán.
Kodály Zoltán és Bartók Béla gyűjtéseiről pedig azt hiszem, hogy mindannyian tudunk. Munkájuk gyümölcseként számos kötetben ismerkedhetünk a több ezer gyönyörű népdalunkkal, melyeket a mai napig nagy örömmel énekelünk, akár eredeti mivoltukban, akár különböző feldolgozásokban.
Általános iskolai és szolfézs tanulmányainkra visszagondolva talán emlékszünk, hogy a magyar népdalokat két fő csoportba tudjuk osztani: ősi és új stílusú népdalok. A régi énekeinket is ketté tudjuk bontani az alapján, hogy a dallamuk ereszkedő vagy emelkedő, az előadásmódjuk parlando (elbeszélve) vagy tempo giusto (feszesen), a hangsoruk pedig pentaton vagy akár 7 fokú skálára épülő. A közös éneklés élményét most sajnos írásban nem tudom visszaadni, pedig szerintem csodálatosan énekeltetek! Valamint bebizonyosodott, hogy az “Érik a szőlő” valóban kvintváltós népdal, a “Tavaszi szél” még mindig az egyik legszebb emelkedő típusú népdalunk, és az “Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő…” már új stílusú éneknek számít, a maga kupolás szerkezetével, “táncosabb” előadásmódjával.

Utazzunk tovább a Duna mentén!
Ha azt mondom “Bubamara”, melyik film jut róla eszetekbe? (Hisz zongorázni most nem tudom a dalt…) A válasz: “Macskajaj”. Ki a szerző? - Goran Bregovic. Melyik országban járunk? - Szerbia.
Bartók Béla közel 2500 népdalt gyűjtött Horvátország, Dalmácia és az egyéb szerb és magyar lakta területeken. A délszláv országokban igen nagy hagyománya van a népzenének, népi zenekaroknak, tánccsoportoknak. Legfőbb és legtipikusabb körtáncuk a “KÓLÓ”, ami Szerbiában, Horvátországban, Boszniában ezen a néven fut, Bulgáriában viszont “HORO” néven ismeretes. Maga a “kóló” szó is kört jelent. Egymásba kapaszkodva, legalább három tucat ember járja ezt a különös táncot, amiben az alaplépések viszonylag egyszerűen megtanulhatók, de a cifrázásokat már igen magas fokra viszik. Ha szeretnétek jobban elmélyülni a horvát és szerb zenékben, esetleg ismerkedjetek meg a “Vujicsics Ensamble” felvételeivel, akik magyar származásuk ellenére, kimondottan délszláv muzsikát játszanak. Vujicsics Tihamér (az együttes vezetője) gyűjtéseiből származnak többnyire azok a dalok, amelyeket feldolgoznak.
A “Madarac” vagy “Malo kolo” című számaik például remekül tükrözik a délszláv zene stílusjegyeit és hangulatát. A dallamot más és más hangszerek játsszák, köztük az igen jellegzetes harmonika, furulya vagy éppen a tambura. Mi is az a tambura? Nem más, mint egy hosszú nyakú pengetős hangszer, lantféle, amit mi az Alföldön citerának vagy tökciterának hívunk. Érdekes, hogy állítólag a “zongora” szavunk a régi “zengő tambura” kifejezésből ered….

A bevezetőmben említett huszonéves korszakomban, amikor “dunai hajós” lehettem, egy csodálatos kirándulással gazdagodhattam, mielőtt a folyó a Fekete-tengerbe ömlött. Ez az élmény ihlette az “Egy képeslap Arbanassiból” című darabomat. Arbanassi Bulgáriában egy aranyos mediterrán kisváros, amely lenyűgözött az építészetével, a festői szépségű természeti adottságaival, a karakterével, a sikátoraival, a sopszka salátájával, a templomokban található különleges ikonfestészetével. Számomra azonban a bolgárok népzenéje is hasonlóképpen érdekes és izgalmas, hiszen egyszerre építkezik az antik, török, gregorián és bizánci elemekből. A ritmusviláguk pedig egészen egyedülálló az aszimmetrikus, páratlan metrumoknak köszönhetően, így a dalok sokszor nem a jól ismert 4/4-edben vagy 3/4-edben csendülnek fel, hanem 5/8-ad, 7/8-ad, vagy akár 3 + 3 + 2 nyolcadban.
Nekünk magyaroknak nagyon nehéz játszani és megtartani ezeket a ritmusokat, mert a fülünk és agyunk többnyire a páros lüktetéshez szokott. De semmi sem lehetetlen, csak gyakorolni kell!
Én egy kicsit beleástam magam a bolgár ritmusvilágba, az előadás apropóján is, így most mindhárom metrumban fogok Nektek rögtönözni:

5/8-adra improvizáció

7/8-adra improvizáció

3+3+2 nyolcadra improvizáció

A bolgár népzenében két érdekes hangszert érdemes megemlíteni: a kavalt, ami egy perzsa eredetű fúvós hangszer, illetve a gadulkát, ami pedig egy 3 húrral rendelkező, vonós hangszer. Mindkettőnek jellegzetes hangzása van.

Ha most tehetném, játszanék Nektek a “Román népi táncok” című zongoradarabból és kitalálnátok esetleg, hogy melyik ez a mű, és ki a szerzője? Ennek híján viszont én elárulom, hogy Bartók Béla nevéhez fűződik ez a több tételes kompozíció. És lassan véget is ér a mi kis közös virtuális dunai kirándulásunk….

Bartók Nagyszentmiklóson született 1881-ben, ami a romániai Temes megyében található. Mindig is szívén viselte az ott élő magyarok és románok sorsát. A román népzene pedig annyira érdekelte, hogy még a román nyelvet is megtanulta. Körülbelül 3500 népdalt jegyzett le a különböző területeken, többek között Arad, Bihar, Hunyad, Kolozs, Szilágy, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes, Torda megyékben. Nemcsak a “Román népi táncok” tartalmaz román népdalokat, de a “Román kolinda dallamok” című zongorára írt szerzeménye is.

De mik is a kolindák? Olyan karácsonyi és újévi énekek, melyek igen változatosak, jellegzetes bolgár ritmusúak, és a legények házról házra járva énekelték őket.
A kolindákon kívül ismeretesek Bartók gyűjtéséből a siratók, a hangszeres tánczenék, és az egyéb olyan egyszólamú, alkalomhoz nem köthető énekek, melyek más és más érzelmeket fejeznek ki.

Rajtunk kívül még két országban hívják Karácsonynak a Karácsonyt: Románia és Moldova.
Arra gondoltam, hogy az előadásom végén, a “szokásos” karácsonyi dalaink helyett, énekeljünk el együtt egy kevésbé ismert román karácsonyi éneket! Nem muszáj románul előadni… A címe:
“Steaua sus rasare”/ “A bright star rises”

Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttetek és, hogy lelkes, aktív résztvevői voltatok az előadásomnak! És ismét köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem és egy kellemes órát tölthettem veletek!

Nagyon áldott karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

---