Manapság még nem teljesen letisztázott a természetművészet fogalma, de nyomon tudjuk követni fejlődését a megjelent könyvek alapján.
A hatvanas években Land Art című könyvek, a hetvenes években Art in the Land (Alan Sonfist), a nyolcvanas években Art and Nature, a kilencvenes években Art in Nature (Vittorio Fagone) és a kilencvenes évektől Nature Art (Yatoo csoport). Évtizedek művészetét nézhetjük meg ezeken az írásokon keresztül, de dolgozatomban nem célom mindenre kiterjedt kutatást bemutatni. Szeretnék ennek a rendkívül sokszínű irányzatnak pár képviselőjét felvillantani külföldről és Magyarországról.
A nature art elnevezés Amerikában és Nyugat-Európában nem elterjedt, helyette a land art elnevezés szerepel. A land art a természeti környezet formavilágát és kellékeit monumentális szabadtéri installációk létrehozásához használja, művészeti irányzat, ami a 60-as évek végén és a 70-es évek elején Amerikában jött létre. A belőle kinövő különböző irányzatok az ecoart, az environmental art, az earth art és a primitivist art.
A nature art magyar megfelelője a természetművészet kifejezés. Először az Ernst Múzeumban megrendezett Természetesen című kiállításon (1994) találkozhattunk a megnevezéssel.
Ebben az irányzatban az alkotáshoz a művész általában természetes anyagokat használ, az anyagmegmunkálás során főleg kézműves technikákra szorítkozik (csapolás, fonás, kötözés…) Ezek a művek a mainstream ellenében jönnek létre, legtöbbször nem szállíthatóak, így kevéssé kerülnek be a galéria és múzeumi intézményrendszerbe, a gyűjtők érdeklődési körén is kívül esnek. Ez a vizuális művészeti terület erősödő ökológiai problémák kapcsán nagyon aktuális és társadalmi értelemben is hasznos művészi kifejezés, amely egyes esetekben szemléletmóddá is vált.
Bob Verschueren belga művész, aki 1978-ban kezdte meg tevékenységét, amikor elkészítette az első szélfestményeit, a szél segítségével természetes pigmentek terjedtek el a tájon. Innentől különösen a természet és a növényzet érdekelte, több mint 300 installációt produkált szerte Európában és a világon. Ezek az installációk tükrözik az élet és a halál közötti örökkévaló határt, valamint az embert és a természetet egyesítő, olykor ellentmondó kötelékeket. „Nem tekintem magam ökoművésznek. Az ökológiai tudatosságnak úgy gondolom, mással van dolga: egy életetikával.”
Chris Booth 1948-ban született az új-zélandi Kerikerben, szobrászata kapcsolatban van a tájjal, a tájformákkal és különböző vidékek őslakosságával. Bár sokat merít az őslakos Maori jellegzetességekből, mégis megmarad a saját egyéni stílusa és természettörténeti, tájformai aspektusokat ragad meg. Munkái olyanok, mint a nagy táblák, földtakarók vagy oszlopok. Megbízásai közé tartozott a Hamilton Gardens (2004-2005), a Lincoln University előtti szobrok (1997), a Whangarei Millenium szobor (Wahiri Hetereka-val együttműködésben (2003-2006). Alkotott Ausztráliában, Németországban, Hollandiában és Angliában is.
Hamish Fultont a hetvenes évek elejétől néha szobrásznak, máskor fényképésznek, konceptuális művésznek vagy land art művésznek tekintették. Fulton magát „sétáló művésznek” tekinti, úgy gondolkodik a művészetről, mint életszemléletről és nem a tárgyak előállításában látja lényegét. Rövid kirándulásait értelmezi műalkotások formájában. 1973-ban több mint 47 nap alatt 1022 mérföldet gyalogolt a skóciai Duncansby hegyfoktól az angliai Land’s End magaslatáig. Elhatározta, hogy alkotásai során csak egyéni sétáinak élményeiből fog inspirálódni. Kiállításain és könyveiben szereplő szövegek és fényképek által mi is átélhetjük gyaloglásainak emlékét és részeseivé válhatunk tapasztalásának.
Nils-Udo az environmental art területén a hatvanas évek óta az adott vidék anyagaiból készít montázs-szerkezeteket. Ezzel kapcsolatot teremt a kertművelés és a művészet között. Vizuális ellenpontok létrehozására törekszik a szerves és szervetlen részek viszonyában. Munkái helyszín specifikus jellegűek és integráló törekvésűek. To Gustav Mahler (1973), Birch Tree Planting (1975), Spruce Tree Planting (1976) - természeti hímzés mintának tekinthetőek. Mind a látható, mind a rejtett struktúrák összetevői tevékenységének. Új Delhiben gólyahír-füzéreket készített, melyek egy ősi boltívről függönyként omlottak le, előhívva ezzel egy szakrális jelenlétet. Ültetvények iránti tudásvágya összekapcsolódik a tájszerkezetek létrehozásával.
Jean Paul Ganem 1992 óta dolgozik tájművészként. Sok hasonlóságot mutat munkássága a Land Art irányzattal, de mégis több dologban különbözik alkotói tevékenysége. Erre példa, hogy nem érintetlen területeken alkot, hanem emberek által használt helyekkel dolgozik és a jövedelmezőség is része munkáinak (termőterületek vagy energiatermelés). Jellemző még tevékenységére a geometrikus formák használata. Montrealban, a nemzetközi reptértől nem messze egy 100 hektáros szemétlerakatot szépített meg a virágkompozíciójával 2000-ben. A virágok a biogáz szenzorok köré lettek telepítve, így a szeméttelep nem tűnt el.
Agnes Denes magyar származású, ma Amerikában élő művész. Az environmental art egyik úttörője, de sokrétű és nehezen definiálható alkotó. Egyik kiemelkedő munkája a World Trade Center közelében lévő szemétlerakónál készült, ezt a területet megművelte és búzával beültette. (még a közösségi kertek előtt) 1982-ben. Az urbánus környezet kellős közepén készítette el installációját és elnevezte Wheatfield – a Confrontation-nak, ami utal a város-termőföld, gazdaság-éhínség ellentétekre. Másik lenyűgöző alkotása a Treemountain Finnországban. Egy kúp alapú hegy 11000 szabályosan ültetett fával. A hegy 400 évig érinthetetlen, ennyi időre védetté is nyilvánították ezt a területet.
Erőss István Magyarországi képviselője a természetművészetnek. Rengeteg nature art programban vett részt. Mindig az adott hely kultúrájára reflektál munkáival és gyakran saját testét is használja egy létrejövő alkotásban. Ezekre példa a Harmincezer evőpálcika című 2008-ban Dél-Koreában létrejött műve. Szervesen beilleszkedik a környezetbe és felmerül a kérdés, hogy az objektum utalás a természet felfalására, vagy csak a fa további ágaiként értelmezhetőek? Másik munkája a Trágya-akció, ami 2008-ban Indiában készült, itt egy trónon ül, ahol lassan őt is betemeti az ürülék. Ő is egyesül a földel és a természet örök körforgására utal. Bogáncs pulóverénél, Naptetoválásánál saját testét használta, mint közvetítő médiumot. Zene a szúnyogoknak 2002-ben Japánban készült alkotásánál a helyi erdőből válogatott fákból 100 darabos síp szerkezetét a szél hangjai szólaltatták meg. Itt is reflektált a helyi hagyományokra, hit világra. „A buddhizmus tanítása szerint, ha a természet maga zenél, az mindenképp dicséretes, hisz ezt a zenét semmiképp sem nevezhetjük megkomponáltnak, így kizárható, hogy rabjává váljunk.”
Az eddigiekből levonható a következtetés, hogy természetművészet sokrétűen értelmezhető és számos lehetőség rejlik benne. Több irányzat is kinőtt belőle és a ma nagyon aktuális problémákkal foglalkozik. Bár páran úgy gondolják, hogy nem említhető egy szinten a „nemes anyagokból” készült alkotásokkal, én ezzel nem értek egyet, hiszen láthatjuk itt is egy összetett gondolkodás szükséges egy kiemelkedő munkához. Nem gondolhatjuk azt, hogy lényegtelen vagy romantikus a természetművészet, mert fontos ökológiai, filozófiai és társadalmi kérdések is megjelennek benne.
Források:
• John K. Grande: Nature-Mirror
• Erőss István: Természetművészet, 2011, 11-13. o.
• https://www.ujmuveszet.hu/2015/02/bemartva-es-bemartozva/
• https://dailyartfixx.com/tag/jean-paul-ganem/
• https://mamusociety.wordpress.com/publikaciok-publications/eross-istvan-kis-erintes-nagy-erintes/
• https://zoldbazar.blog.hu/2013/02/24/tajmuveszet_alkotasok_fabol_fubol_tajbol
• https://muhaz.org/2008-tmavezet-tolvaly-ern-festmvsz-egyetemi-tanr-konzulens-col.html?page=8
• https://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/termeszetmuveszet;jsessionid=5431EDA6ADD70066FD10DFB3556DEA1B
