Kétnaposan...
Tegnap megint egy kis csodát élhettünk át.
Négy évvel ezelőtt Lacival úgy döntöttünk, mivel sok a legeltethető területünk, a lovak mellé két üszőt vásárolunk. Hasznosítjuk a területet, és tej vagy hús kerülhet az asztalra. A teljes ridegtartásban gondolkodtunk (egész évben legelőn, istállózás nélkül) ezért a Magyar tarka, mely kettős hasznosítású és a kisebb borjat ellő Limousin hús-hasznú fajtákat választottuk. Így kerültek tanyánkra 8 illetve 3 hetes borjúként Mandula (Magyar tarka x Limousin) és Menta (Magyar tarka) teheneink. Nagyon élveztük és azóta is sokat mosolygunk rajta, hogyan tanultuk meg a marhatartás fortélyait. Menta egy évvel ezelőtt Ribizlit hozta világra, akit mai napig nevelget, szoptat.
Tegnap Mandula ajándékozott meg minket a csodával, ahogy minden segítség nélkül világra hozta vörös üszőborját.
Szarvasmarháknál gyakoribb a nehéz ellés, istállózott tartás esetében többször előfordul, hogy segítségre szorul elléskor az anya. Ahogy gondoltam, reméltem, a természetes tartásmódban minden ment a maga menetében.
Reggel már láttuk jeleit a vajúdás kezdetének, így óránként meglestük az eseményeket, de semmiképp sem akartunk zavarni.
Laci szólt, hogy menjünk megvan a kicsi! Akkor született, mert még vizes-bágyadtan feküdt, tűrve Mandula lelkes tisztogatását, masszírozását, szeretgetését. Gyorsan szalmaágyat készítettünk a közelben, amit a gulya többi tagja is birtokba vett. Csak csodáltuk az eseményeket, ahogy anyja masszírozására fél óra múlva már felállt, ahogy keresgélte a már sugárban tejet adó emlőket, majd a szopás hatására megindul az emésztés, jóllakottan ismerkedett környezetével, még ugrándozott is, végül békésen lepihent. A délelőttöt velük töltöttem csendben szemlélődve. Sok ló ellésében volt már részem, de számomra mindig felemelő érzés végigkísérni egy kis újszülött állat érkezését.
