A környékünkön már június végén, július elején megfigyelhető, hogy utak mentén, néha egész meglepő helyeken, nagy nájlonfóliákat, lepedőket teregetnek fák alá, hogy aztán lerázzák, összeszedjék az úton-útfélen bőségesen termő, sárguló vagy vörösödő, kis gömbölyű gyümölcsöket, hogy majd nagy hordókban, fortyogva erjesszék pálinkává a természet ajándékát, a mirabolánt, más nevén a cseresznyeszilvát.

E közismert gyümölcsnek az előbb leírt nevei ugyan sokkal kevésbé közismertek – elterjedten a különféle népies nevein emlegetik, amiket erre az értékes és finom gyümölcsre egyenesen lealacsonyítónak és visszataszítónak találok, ezért itt azokat nem fogom leírni. Különben is: szóértelmezési kérdések is felmerülnek a (még komoly források által is) általánosan és teljesen félreértett népies megnevezése kapcsán, hiszen az a kellemetlen emésztőrendszeri történés, amit az elterjedt népies neve alapján sokan (tévesen) e kedves gyümölcs hatásának tulajdonítanak (és emiatt a fogyasztásától is óvnak), nem másoknál jelentkező okozat, hanem magának a gyümölcsnek az egyik jellegzetes tulajdonsága, tehát nem műveltető, hanem cselekvő fajtájú ige képezi a népies neve alapját. Magunk is meggyőződhetünk minderről, ha két ujjunk közé fogunk egy érett cseresznyeszilva-szemet és kissé összenyomjuk. Nem kell tehát aggódnunk, nyugodtan ehetjük akár nyersen is, nem fog bántani.

Az érés aztán július során kiteljesedik: egyre többféle mirabolán érleli meg változatos gyümölcseit, amelyek lehetnek sárgák, vagy narancsos-rózsaszínesek, vagy bordók, vagy egészen feketébe hajló sötétlilák. Állagukat tekintve is változatosak: puhák, levesek, vagy kicsit tömöttebb, egészen krémes húsúak. Van, amit megérve már a legkisebb szellő is a földre ráz, és van, ami éretten is szépen, a fájáról szedhető. Vannak az átlagosnál édesebbek, ízesebbek, nagyobb szeműek, bővebben termők, és van mindezek ellentéte is. Többnyire maghozkötött (azaz duránci), de néha magvaválót is találunk köztük.

Sárga cseresznyeszilva

Narancsos rózsaszín cseresznyeszilva

Bíborpiros cseresznyeszilva

Feketéslila cseresznyeszilva

A mirabolán egyik fontos felhasználási területe a faiskolai oltvány-előállítás: alanyként használják a kötöttebb talajokra ajánlott kajszi-, szilva-, őszibarack- és mandula-csemetékhez.
Lásd például: https://frondeus.hu/csemetek/mirabolan-szilva

A kiemelkedően magas cukortartalmú gyümölcsét tekintve fent már említettem, hogy nálunk egyik általános és csaknem kizárólagos hasznosítási módja a pálinkafőzés. A más szilvák (pl. Besztercei) hozzáadása nélkül, tisztán mirabolánból készülő pálinka főleg azoknak megfelelő, akik italukban megelégszenek azzal, hogy alkoholos, és más értéket – mint például gyümölcsös zamatot, jó ízt, jó utóízt – nem keresnek benne.

Másik közismert felhasználása a lekvárfőzés: sokakkal egyetemben, kedves és tisztelt néhai cigányasszony barátnőm, Manci, a Dráva-menti kis faluban (ahol a kajszi nem nagyon terem meg) ebből szokta volt készíteni, nagy fáradsággal, hosszú főzéssel és jó sok cukorral, a „kajszilekvárját”.

Kassai Lajos közismert mondása – „tartsd az állatot természete szerint” – mutatis mutandis itt is alkalmazható: használd a gyümölcsöt természete szerint! A mirabolánt – aprónak mondható gyümölcse és magja, túlnyomóan duránci volta és erős, kevéssé élvezhető héja miatt, a híres szatmári szilvalekvárt adó Nemtudom szilvához hasonlatosan – a feldolgozása során át kell törni, jó magyar konyhai kifejezéssel: ki kell paszírozni. A cseresznyeszilva puhaságának köszönhetően ez akár nyersen is könnyen megtehető (pl. szúnyogháló-darabon átnyomkodva), de az is jól működik, ha előbb héjastól-magostól felforraljuk-megfőzzük (víz nem kell hozzá!), majd kihűlve egy szűrőtálban például merőkanállal kevergetve a gyümölcshúst a magoktól és a héjtól elválasztjuk.

Főzésre váró mirabolán az üstben

Akár nyersen, akár megfőzés után áttörve, kapunk egy szósz-szerű, többé-kevésbé híg, szép aranysárga vagy bíborvörös, jó savanyú és nagyon finom, szilvás aromájú anyagot. Ha ebből tényleg lekvárt szeretnénk, akkor jó sokáig kell a tűzhely mellett állni, állandó kavargatással besűríteni, és jócskán édesíteni. De miért nem örülünk annak, ami ebben az anyagban további fáradozásunk nélkül is értékként megvan? Nyáron például, szódával vagy sima vízzel hígítva, esetleg édesítve (de anélkül is finom), hidegen, kitűnő, üdítő, rostos gyümölcsléként ihatjuk. Ha az áttöréssel kinyert anyagot csak magában, további hőkezeléssel tartósítva eltesszük, akkor az év többi részében is élhetünk vele, élvezhetjük jó ízét, sőt savanyúságát előnyünkre is fordíthatjuk: ha például káposzta- (vagy más) salátát készítünk, citrom vagy ecet helyett rendkívül jó ízt adó savanyítóanyagként hasznosíthatjuk (a franciák „vert jus”-éhez hasonlóan, ld. pl.: https://szolohegyvinoteka.hu/verjus). Kipróbált receptem, hogy almával összefőzöm lekvárnak. Nagyon finom, nagyon jó ízű, jó sűrű lekvár az eredmény, amit főleg linzeres süteményekben tölteléknek használok – különleges és népszerű!

Végül, de nem utolsósorban: tkemali! Ha szereted a fűszeres paradicsomszószokat, akkor feltehetően szeretni fogod a tkemalit is, ezt a grúz különlegességet, amelynek bővebb ismertetését ezeken a hivatkozásokon megtalálod:
https://terebess.hu/tiszaorveny/gyumolcs/mirabolan.html
https://terebess.hu/tiszaorveny/fuszer/gruz.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tkemali

Tkemali
A fényképet készítette: Leslie Seaton from Seattle, WA, USA - Tkemali, CC BY 2.0,
https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=35887285

A mirabolán felhasználásának most már csak a képzeletünk szabhat határt! Legújabb tervem, hogy cukkinivel, almával, hagymával, fokhagymával, borssal, egyéb fűszerekkel készítem el sós pizzaszósznak.

És hogy miért a címben írt szegények gyümölcse? Mert hazánkban is mindenütt és nagy változatosságban, vadon is megterem, de kertekbe is telepíthető. Magról is vethető, de csemetéje is könnyen beszerezhető, vagy a kiválogatott példányok kisarjadt utóda áttelepíthető, gyorsan nő, hamar termőre fordul, semmire nem érzékeny, nem beteges, szárazságban is mindig bőven terem. Az utak mentén, mezőkön is mindenki által ingyen hozzáférhető, gyümölcsét össze lehet szedni, nyersen is, feldolgozva is élvezhető!

Terméstől roskadozó mirabolánfa

Utóirat: Sok-sok előnye mellett a cseresznyeszilva tavasszal dús, fehér vagy rózsaszín virágba borult, méhektől zsongó fájának a szívet-lelket elvarázsoló látványát pedig még nem is említettem!
https://balaton.hu/ime-a-marciusi-balaton-felvidek-legszebb-utcaja/

Virágzó vérszilvák Dióspusztán

Szépségével vonzani
Zarándoklatként belépni
Azt gondoltam, hogy furcsa, hogy nem lesznek fák
Páfrányerdőnek hívom, de igazából ez egy elegy erdő
Belátom a teret – minden zöldben fürdik
Vöröses-kék hangok áradnak a fákról
Embereket nem képzelek el sohasem
Mezítláb járom végig az utat
Mohapárnába süppedek bokáig
Homok karistolja talpamat – sziklás meredélyen emelkedek
Kellemes idő van, naplemente előtti késő délután – hosszúak az árnyékok
Kráterek – vulkanikus szél sikít
A viharral a teljesség közeleg

---

Átalakulunk

---

Attilával és Miklóssal a PTE MK EZM Nyári Egyetemen a Fenntartható hangleírások kurzuson beszélgettünk, tájhangosítottunk és a fenti szöveget alkottuk, amit aztán a bemutatóesten, 2026. július 17-én adott elő Tarnai Kata, Aza Luca, Gyenes Zsolt, Horváth Szabina és Szarka Júlia.

A külső magabiztosság elérésével néha még küzdök, de a magam-biztonságba talán életkoromnál fogva kezdek végre belépni.
Fiatal testemen csak a hibákat, a tökéletlenségeket, az elégedetlenkedni valókat láttam meg, aztán szép lassan megértettem, ennél szebb, vonzóbb, tökéletesebb nem lesz – ezzel kell együtt dolgozni, együtt élni, a lehetőségekhez képest megszépíteni.
A pad-sorozatot elemezgetve vagy Zsuzsa és Réka közös portréját nézve-értelmezve döbbentem rá, hogy a testemhez való viszonyomban az elégedetlenkedés hangjai már nem dübörögnek, hanem azok az erőteljes viszonyulások átfordultak megértett elégedettségbe. Az elfogadáson túli hálába és örömbe, amikor nap mint nap azon kapom magam, hogy már csak az fontos, hogy miért is jó ez a kis test: mennyi gyönyört és örömet ad, milyen sokat tud futni, labdázni, hajolni, guggolni, úszni, de tud nyugton ücsörögve pihenni, tud kehelyként minden álomnak, vágynak megtartója lenni. Ez a kis test tart ide, ebbe a kertbe, erre a padra.
Fenéksúly.

Zsuzsa és Réka az Okoház gangján

Gábor és Gida a padon

Tünde és Enci a padon

Én és Jakab fiam a padon

Mindig elérhetetlennek tűnt számomra az éteri finomságú test. A tökéletes papírszerűség. A kertből bejőve bárhogyan súrolom, sohasem leszek habtiszta. A földhöz kötöttség vadságot, dimenziót ad. Viseltes, karistolt lesz tőle az ember.

Aldous Harding énekes-dalszerző és egyben alakváltó: hangjai, vizuális megjelenése folyamatosan változik, és lehetőleg többnyire szöges ellentétben áll elvárásainkkal. Emellett dalainak az a sajátossága, hogy átlagos pop-folk-szerű énekes akusztikus zenének tűnnek, de eközben egy-egy apró részlet vagy épp a dalokból összeálló egész rámutat, hogy valami elég furcsa, groteszk, morbid őszinteséggel állunk szemben. Általában a szöveg vagy a hanghordozás az, amibe ezeket a többrétegű szerepjátékokat beleteszi, és ezek még angolul értőknek sem érthetőek, hiszen a szabályaik is külön bejelentés nélkül megváltoznak. Az első, önmagáról elnevezett albumán (amiről egykor itt írtam) például a Hunter szövegeiben lehetett megtapasztalni egy nő és egy férfi gondolatpárbeszédét úgy, hogy sem az énekhangban, sem más hangzó részletben nem volt érzékelhető különbség: rakd össze ahogy tudod.

Egy kép a Blend videóklipjéből

Második, 2017-ben megjelent Party c. albuma is egy meredek ugrás sokfelé az első megjelenés után. A folkos-hegedűs vonal már nyomokban sincs, az elektronikus kísérletek sem, helyette viszont vannak új hangkarakterek, hangszer- és hangulatvilágok, és ugyanaz a furcsán bizarr szubjektivitás a szövegekben, amiket albumról-albumra egyre kevésbé lehet már megérteni. De azért egyértelműen lejön, hogy ez a party nem partizene: talán majd valaha lesz, de egyelőre nagyon nincs, helyette elhagyottság és régi – szintén nem túl csábító – emlékek, visszavágyódás az ifjúság jövőről alkotott vágyaiba. Az alkotó többnyire ötletes és egyszerű hangzásvilágba csomagolja ezt a rengeteg terhet, amit cipel, főleg az emberi kapcsolatokban rejlő kiszolgáltatottságot és a félelmet attól, hogy visszaél ezzel az, akit szeretünk.

A nyitó Blend az alkotó talán egyetlen olyan zenéje, ami dobgépet használ. Épp arra is kell neki, hogy a mechanikus, láthatóan a külvilággal nem törődő ritmus tökéletesen ellentmondjon azzal a szinte könyörgő szerelmes dallal, ami egy rímmel megnevezi és el is rettenti célzottját. "You're the perfect man // You're the perfect blend" vagyis "te vagy a tökéletes férfi // te vagy a tökéletes keverék" – talán nem a legjobb pasifogó szöveg.

Az Imagining My Man éneke a Nina Simone-i mélyektől Nina Hagen expresszionizmusáig terjed és mutatja be Aldous Harding észrevétlen szerep- és hangulatváltó tehetségét, a nőiséghez, üres sztársághoz fűződő teljes inkompatibilitását.

A címadó Party énekhangja a természetesből néha az Aldous-ra annyira jellemző kicsit infantilis, Joanna Newsom-ot idéző összeszorított gyerekhangra és a hozzá kapcsolódó kórusra vált, és dalszövege is néha a kiszolgáltatott gyermeki korba utal vissza. Elég megható a harmonikus zenei alapon egy, a másik félre utalt szerelmes vágyakozását és a másik sikertelen megmentését/feloldozását hallani, és hallgatóként több mint nyomasztó azzal szembesülni, hogy ha minden bántásunk ellenére a másik még így is kötődik hozzánk, akkor mit jelent és milyen súly is az ő boldogsága.

Az album gravitációs középpontja és a korábbiakban is feltárt, megszállottság iránti vonzalmának kifejezője szerintem a Horizon. Egy egyszerű billentyűakkord kíséri végig az éneket és hagyja kántálni, tombolni, sipítozni, suttogni, csendben maradni, énekbeszélve hangot nyújtani. Önmagában is bámulatos ez a vokális dinamika, amit körbejár ez a dal, és olyan sötét mélységekből érkező, olyan feszültséget hordoz, ami szétrepeszti a kapcsolatot, amibe már nincs visszaút. Ha lepaktáltunk egykor az ördöggel, akkor nem várhatunk semmit az emberi kapcsolatoktól.

"Let me put the water in the bowl.
For your wounds, babe.
Let me fill you up with the fingers of love.
You can’t lose babe.
When you watch me play, does it feel bad, darlin’.
When they choose me?
Say again, this place.
Say again, this place. "

(Hadd öntsek vizet a tálba.
A sebeidre, baby.
Hadd töltselek meg a szerelem ujjaival. Nem veszíthetsz el, baby.
Amikor nézed, ahogy játszom, rossz érzés, drágám?
Amikor engem választanak?
Mondd újra, ez a hely.
Mondd újra, ez a hely)

"I broke my neck.
Dancing to the edge of the world, babe.
My mouth is wet, don’t you forget it.
Don’t you lose me.
Here is your princess.
And here is the horizon".

(Eltörtem a nyakam. A világ széléig táncolok, baby.
Nedves a szám, ne felejtsd el.
Ne veszíts el.
Itt a hercegnőd.
És itt a horizont).

Sokáig a Horizon-t tartottam az album leginkább erőteljes számának, aztán sokadjára feltűnt az utolsó felvétel, a Swell Does the Skull (dagad a koponya). Kezdete és archaizáló témái miatt lehetne akár az első albumon található No Peace balladájának folytatása is, de amit az énekhanggal művel, az ezúttal már egyszerre megható, keserű, félelmetes és ironikus, feszültsége pedig az egymást váltó skizofrén hang-szerepek sokasága között csak nő és sodor magával egy befejezetlen végbe.

A többi, nekem kissé elegydalnak tűnő számról most nem írok, de az alkotó állítólag fontosabbaknak tekinti azokat mint ezeket: itt olvashatod róluk gondolatait.

Aldous Harding ezzel az albumával mutatott egy erőteljes példát arra, hogy miként lehet továbblépni és akár kiszabadulni a folk eszköztárából induló alkotónak egy továbbra is igen személyes témákat kidolgozó, egyszerre játékos és terhelt világ felé, ami egy egyszerű popzenei albumnak álcázva rendes bűntudatot csinál annak, aki párkapcsolatában a könnyebbik fél pozíciójában érzi magát.

A Party album itt is meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=jHR3uEOkkSo&list=OLAK5uy_m8KzshJBxNPexYsHhx3EFqyx-gz2bAZxc

Június 19-én nyílt és még a nyár végéig látható az ellendi Okos-házban a Faluképek c. kiállítás, ahol Bereczki Kata, Csondor Réka, Horváth Szabina, Nemes Zsuzsa, Zsin Bence képzőművészek alkotásait láthatjuk.

A kiállításmegnyitón készültek az alábbi fotók:

Bereczki Kata képei

Nemes Zsuzsa képei

Csondor Réka képei

Megnyitó

Benyitó

Zsuzsa és Réka 1.

Zsuzsa és Réka 2.

A kiállítás egész nyáron át látható lesz, augusztus 29-ig. Ha szeretnéd meglátogatni, szólj előtte a hangfarmos messengeren, a porta@hangfarm.hu címen vagy Balázsnál a +36202331867 telefonszámon!

Helyszín: Okos-ház, Ellend, Petőfi u. 34.

Fb-esemény, ahol az alkotók részletes leírása és a kiállítással kapcsolatos aktuális híreink találhatók: https://www.facebook.com/events/1523470415970380

A fényképeket Horváth Gábor készítette

Óvakodjatok a meséket és regényeket olvasó lányoktól!
Azoktól minden kitelik!
Azok a mesékből azon nevelkedtek, hogy minden jó, ha vége jó, és a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig bűnhődik. Hogy csak a szorgalmas jut előre, és csak az igazság győzhet. Továbbá a harmadik fiú mindig a legokosabb, a legszebb és a legkedvesebb, és övé a legszebb királylány. De legalábbis a legokosabb, a legkedvesebb, a legaranyosabb, a legjobb szívű.
A regényekből pedig megismerik a mindent legyőző szerelmet, a végtelen szenvedélyt, az önfeláldozást, a mártíromságot. Azt, hogy bármit megér egy fordulat, egy kis bonyodalom. Minden túlélhető, hogy megéri szenvedni, mert majd lesz jutalom mégis. Sőt hisznek az egymásnak teremtettségben, a soha el nem múló szerelemben, és Igaziban.
Ó ezek a lányok aztán úgy gondolják, amikor elolvassák a mesét, becsukják a könyvet, hogy így kell élni!
Nem megalkudva, nem megtörve. Vagy ha beletörve – akkor bele is halva. Nyitott szemmel álmodoznak. Ezeknek nem elég a szemétkivitel, az együtt tespedés, a hétköznap, a rutin. Értük rajongani kell, szeretni őket, lesni kívánságukat. Ünnepelni, titkolózni, repülni, szállni – ez a cél. És persze cél is mindig van, valami felé törekvés, ami majd elhozza a boldogan élteket.
(Eleve ezek boldogan akarnak élni, és nem csak úgy élni, éldegélni.)
Ó jaj fiúk!
Az ilyen lányok soha nem nyugszanak, nem hagynak békén/csendben/magadra. Ezek macerálnak, sutyorognak, dalolásznak, izegnek-mozognak, akarnak, szenvednek, sóhajtoznak, sírdogálnak, tesznek-vesznek, pillát rebegtetnek, szépítkeznek, sündörögnek, bújnak, hangokat adnak és csiholnak ki. Ezeknek meg kell felelni, sőt felelni kell.
Csak a gond, csak a baj!
S ha vallásos!
Na akkor kezdődik az igazi gond!
Ezek még ráadásul hisznek valami földöntúli jóban, az Abszolútban, abban, hogy van valami megmagyarázhatatlan, és mindennek van értelme. Ennek magyarázhatod aztán, hogy így a realitás, egyáltalán, hogy van racionalitás, lehetsz földhözragadt, nehézkes, mint egy bika.
Ezek ezt meg sem értik.
Simán kérik a lehetetlent, követelik a mindent, sőt azt gondolják ez így természetes. Ez a világ rendje!
Ó jaj fiúk!
Bajban vagytok!

Kedves Öcsém!
Úgy döntöttem, összeszedek pár, szerintem az időnek ellenálló (ebben nem vagyok teljesen biztos, de emberi életidőnkben talán igen), azaz (általam) örökérvényű(nek gondolt) és egyetemes humanista értéket kifejező gondolatot nagyon egyszerűen, közhelyszerűen megfogalmazva, mert mostanában arra jutottam, hogy akármilyen változásban is van a világ, igenis van pár stabil építőkő, amelyek mindig is érvényesek lesznek. Ezek egy része kulturálisan is meghatározott, de mivel én ebben a nyugati típusú kultúrában szocializálódtam, ez nem túl meglepő és valószínűleg nem von le az értékéből, sem az egyetemességéből, bár utóbbin biztos lehet vitatkozni, de most nem fogok. (Minden kultúra hozzájárul így vagy úgy az egyetemes törvényszerűségek leírásához, ilyen szempontból a nyugati típusú sem rosszabb, mint bármelyik másik.) Szerintem ezek mentén lehet élni, mégpedig okkal: az Élet meghatározó törvényeit jól leírják, már amennyire ezeket emberileg meg lehet fogalmazni, és nincs belőlük sok, noha sokféleképpen lehet róluk beszélni és sokféle megfogalmazásban lehet velük találkozni. Lényegtelen, mennyi idő telik el, miket fedeznek fel közben, éppen milyen elméletek aktuálisak, mennyit tudunk az emberi agyról, viselkedésről, pszichéről, a világ bármely területéről, mennyit fejlődött a technológia vagy éppen nem, ezek mondhatni az emberiség hajnala (legalábbis az írásos hajnala) óta velünk vannak és rendszerektől, változásoktól függetlenül ezekhez térünk vissza, ha jót akarunk magunknak.
Nálam sokkal értelmesebb emberek már rég megírták ezeket, de egy irodalom-lista helyett álljanak itt ezek összegyűjtve, lecsupaszítva. Mivel közhelyek és a megfogalmazásuk is közhelyszerű lesz, nem elsősorban aggyal, értelemmel érdemes őket megérteni, hanem átérezni, átélni, intuitív módon megragadni kell őket. Ettől függetlenül mivel mindig hangsúlyozod, hogy számodra fontos érteni is, hogy mi miért úgy van, mert akkor könnyebb befogadni, megtanulni, mindenhova teszek egy kis miért-gondolatot is, itt-ott pedig némi extra töprengés is színesíti a mondanivalómat.

ᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥᴥ

1. Az egyén nincs magában, csak a többi emberrel, közösségben együttműködve van értelme az életének. Ha együttműködik a többiekkel, értéket teremt, mert fenntartja az Életet, ha pedig ezt a törvényt megszegi, pusztít és önmagát is pusztítja, hiszen az Élet-ellenes. Ez egyéni és közösségi szinten is így működik, azaz minden mindennel kölcsönhatásban van és igaz ez az ún. élő bolygóra kiterjesztve is. József Attila: „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat” Miért? Az Élet egy szövedék, egy szőttes, olyan átláthatatlan mennyiségű szállal kapcsolódnak egymáshoz az élőlények a bolygónkon, hogy minden mindenre hatással van, ha nem is közvetlenül. Az egy fajhoz tartozó élőlények kooperációja természetes, velük született és ha egymásért dolgozva léteznek, akkor építenek, ha pedig megszegik ezt a törvényt, akkor pusztítanak és emiatt egyben pusztulnak maguk is. Peter Wohlleben A fák titkos élete c. könyvében ezzel foglalkozik, csak éppen a fákról ír, de pont ugyanezt el lehetne mondani az emberekről is. Az individualista társadalmakban lényegükből, az elszigeteltségből következően létezik pl. a depresszió, ami nem lelhető fel mint mentális állapot/betegség egyik olyan társadalomban sem, ahol egymást segítő szövedékben élnek például a (ma elmaradottnak tekintett) bennszülöttek. A család mint legkisebb abszolút értéknek tekintett közösségi egység alapú társadalmak mindig egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak – az ne tévesszen meg minket, hogy az ún. modern, nyugati típusú családok betegítőek is tudnak lenni, hiszen ez csak azért van, mert nem lényegük szerint családok: nem egymást és az egyének puszta összességénél magasabb rendű közösséget támogató egységek (minden közösség több mint csupán az egyedek összessége, mert az így már komplex rendszer), hanem egymás mellett élő egyének, akik nem alkotnak valódi családot a szó lényege szerint. (Az élő bolygó elmélet egyébként azt állítja, hogy a bolygó komplett bioszférája és az élettelen anyag együtt egy hatalmas szuperorganizmust alkot, ahol minden létező a fennmaradás, azaz a szuper-rendszer fennmaradása érdekében lép kölcsönhatásba és állandóan változó egyensúlyi állapotokat hoz létre.)

2. Az Élet kincs, azaz érték. Miért? Az életet valamiért ajándékba kaptad, azt nem tudom, miért, de minden így kapott időpillanat érték. Ha nem az lenne, nem kaptad volna, mert az érték ellentéte az értéktelenség, márpedig azt az Élet nem hoz létre, mert ellenkezik a belső logikájával. Az önmagáért létező szenvedésnek/áldozatnak az élő organizmusok világában pedig szintén nincs értelme, tehát nem arra teremtettünk. Szenvedni, azaz valamiről lemondani és másnak adni legfeljebb más érdekében értelmes, de az egyben a saját érdeked is, mert a közösség együtt erősebb, tehát más érdekében lemondani valamiről és neki adni a sajátodból egyben Téged is erősebbé tesz, mert az egész közösséget teszi azzá. Ezek persze nem mindig kitapintható törvények és nem is mindig direktben működnek – még az is lehet, hogy szemmel nem látszik az áldozat eredménye, az energiák szintjén azonban mégis működik. (Hozzátenném, hogy a valóban értelmetlen szenvedést, fájdalmat, mint pl. egy haldokló fizikai fájdalmait mindenképpen etikus csillapítani, megszüntetni, mert azok nem áldozatok, nem adnak hozzá az egészhez.) Extra töprengés: Albert Camus: „Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét, és összeroppan a súlya alatt: senkin nem segíthet.” Ezt az idézetet a gimi utolsó pár hónapjában találtam és végül ez lett az osztály búcsúüzenete a ballagáskor, megvan még a ballagási meghívónk, ott van rajta szépen. Azt gondolom, hogy akkor még csak hinni akartam ezt, de ma már pontosan tudom, hogy ez is egy törvényszerűség – a boldogság nem önmagáért elérendő cél, hanem a közösség érdekében: egyéni felelősség, de közösségi érdek és a közösség részeként egyéni érdek is. Egy boldog ember hozzájárul a közösség egészségéhez, erejéhez, ami ezáltal őt is védi, tehát mivel állandó kölcsönhatásban élünk, minden visszahat mindenre.

3. Ha energiát teszel valamibe, az működik, ha nem, az nem működik. Amennyit beleteszel, annyit is tudsz kivenni belőle, illetve annyi sugárzik tovább. Miért? Azt gondolom, ezt nem kell magyarázni: Newton írta le (még nem teljesen) modern fogalmakkal az energiamegmaradás törvényét, de egyrészt nyilván leírás nélkül is érvényes az egész univerzumban (bár Einstein elmélete szerint kozmikus léptékben nem teljesen pontosan így, de hogy akkor pontosan hogyan, arra ő sem adott igazi választ vagy legalábbis azt nem értjük), másrészt már Epikurosz is beszélt erről az ókorban és ki tudja még, hányan megfogalmazták vagy éppen csak érezték ezt az egyetemes törvényt. Az én kis egyéni szintemen erre csak bizonyíték van, még soha nem cáfolta meg semmi, csak alátámasztotta – ez persze egy tudományos értekezésben nem lenne bizonyító erejű, sőt, de én most csak azt tudom mondani, amiben hiszek, mert megélem. Extra töprengés: Ez egyébként nem máshoz kötődik, mint a termodinamika 1. törvényéhez a fizikában: az energiamegmaradás törvénye szerint a semmiből nem lesz semmi, tehát az energia nem keletkezhet a semmiből és nem is semmisülhet meg, hanem átalakul egyik formából a másikba.

4. A világban csak a Jó mentén érdemes működni, a Jó működtetésének feltétele pedig a másik lényéhez való kapcsolódás. Miért? Az energiák törvénye miatt – ez az előbbiből következik. Amibe jó szándékot, energiát, akaratot fektetünk bele, abból jó is következik, amit pedig rossz szándékkal teszünk, akarunk, működtetünk, az a rossz visszaszáll ránk is. Ne tévesszen meg minket, hogy a mai világban mondunk ilyeneket, hogy „rosszul akarja a jót”, mert ez csupán annyit jelent, hogy nem a másik szempontjából, nem hozzá kapcsolódva érzékelte valaki, hogy mi a jó, hanem magából kiindulva, a saját elképzelései szerint. Abban a pillanatban, hogy a másik igazi lényegéhez kapcsolódva akarjuk a jót, az valóban jó is lesz, mert neki akarjuk és nem a magunk világa szerint. Extra töprengés: Talán ez lenne egy igazi házasság alapja: „jót akarok Neked a Te lényeged szerint és azért, mert Te ennek örülsz és ettől jó Neked, nekem is jó, mert fontosabb vagy számomra, mint a magam akarata.” Talán. Azt gondolom, kevés ember érti ezt meg és még kevesebb tudja gyakorolni, mert a mostani világ eleve nem erre van berendezkedve és pontosan ezzel ellentétes üzenetek között növünk fel. Ráadásul mélyen összekapcsolódni a másik igazi lényegével eleve egy kíváncsiságot, aztán pedig nyitott, ítélkezésmentes odafordulást, majd intuíciót is feltételez, de pluszban még reflektálást is minderre, azaz megismerést, tanulást – kinek van ma erre ideje, hogy valóban meg akarja ismerni a másikat? Ki tanulja egyáltalán meg ezt, hogy ez egyébként egy emberi feladat lenne? Pedig ha nem tanuljuk meg, hanem csak a társadalmi, genetikai, evolúciós push miatt választunk párt és nem tudjuk, hogy ennek mi a valódi célja, milyen törvényszerűség mentén működik, pluszban pedig még ilyen világban is élünk, ami ennek ellene megy már csak a hétköznapi működések szintjén is, akkor valójában nincs miért csodálkozunk, hogy nem működnek a legalapvetőbb emberi szeretetkapcsolataink – azért mondom többes számban, mert valójában ez nemcsak a házasságokra igaz. Érdekes módon az igaz barátságokban ez még mindig spontán működik, mindenféle túlagyalás vagy tudatosítás nélkül is, legalábbis többnyire, én ezt figyeltem meg.

5. Az intuíció elég jó irányító erő. Miért? Mert ez a belső iránytűd, amire akkor is érdemes hallgatni, amikor racionálisan már minden érvet végiggondoltál. Nekem a gyomromban működik – már mondtam korábban a gyereknevelés kapcsán, hogy mindig tudtam, mikor csinálom jól, mert ha a gyomromban nyugalom volt, akkor jól tettem, amit tettem, amikor meg éreztem, hogy ideges a gyomrom, akkor valami nem stimmelt. Persze reflektálni kell ezekre az érzésekre, hiszen akkor tudatosul valójában, mit is mutat ez a belső iránytű, ráadásul az intuíció ennél sokkal több, nem is tudom pontosan még, hogy micsoda, kontrollmániásként nehezen is engedem működni, de rajta vagyok, hogy ennek több teret adjak az életemben, mert egyértelműen működik, ebben viszont teljesen biztos vagyok.

6. Problémák igazából nincsenek – helyzetek vannak, amiket az élet dob és azokhoz alkalmazkodva, azokat elfogadva kell élni az éppen akkori legjobb szándékaink, legtöbb tudásunk, tapasztalatunk szerint. Miért? Mert minden élethelyzet ad valamit, tanít valamire, lehetőséget nyújt, hogy megéld és ha elég ügyes vagy, fejlődj általa. Nevezhetjük ezeket problémáknak és a rájuk adott válaszainkat megoldásoknak, de egyre inkább azt gondolom, ez egy negatív szóhasználat, ami nem annyira a jó energiákat indítja be. Talán inkább egyfajta tenni akarást, buzgólkodást, pörgést indít el, mint nyugodt, megfontolt választ. Persze vannak olyan személyiségek, akik örömmel oldanak meg problémákat, tehát nem akarom ezt tőlük elvenni, de valójában olyankor is az történik, hogy egy helyzet magasabb szintre kerül, az illető elégedettebb lesz, akár játékként élte meg, tanult belőle valamit, azaz nem egy negatív dolog, nem egy probléma történt valójában, hanem egy esélyt kapott az illető jobbá válni. Ráadásul vannak olyan élethelyzetek, amelyeken nincs mit megoldani – egy szeretett személy halála okozhat problémát az életünkben, mert piszkosul megviselhet minket, de nincs rá megoldás. Ez esetben a válaszunk erre az élethelyzetre természetesen a fájdalom és idővel az elfogadás, megbékélés lehet, legjobb esetben végül a hála, amit azért érzünk, mert egymás életéhez hozzá tudtunk valamit tenni. Legvégül pedig maradhat velünk az öröm afelett, hogy egyáltalán esélyünk volt egy másik emberrel mély, szerető kapcsolatban lenni valaha is.

7. Az idővel akkor gazdálkodunk jól, ha az értékeink mentén tartjuk a fókuszt. Miért? Mert minden más időpazarlás valójában. Rakonczay Gábor mondja gyakran, hogy már csak X db napunk van hátra az életből, így érdemes ránézni arra, mit csinálunk – ez egyébként pontosan ugyanaz, mint az ókori görög kultúrában a „memento mori” figyelmeztetés a delphoi jósdában, azaz, hogy „emlékezz a halálra”, de ne azért, hogy elmerülj az önsajnálatban, hanem hogy tedd meg, amit meg akarsz tenni, mert erre csak véges időd van, ráadásul nem is tudod, mennyi az a véges idő. Ezért aztán a jól megélt élet annyit jelent (nekem legalábbis), hogy a fókuszban azt tartod, amit lényegesnek gondolsz az életed szempontjából és a kis, apró mindennapi lépéseidet úgy tervezed meg, hogy ezek felé vigyen.
   Extra töprengés: Az élet értelme számomra tehát ez a típusú jól megélt élet. Ha bármilyen feltétezetten létező transzcendens erő/isten/égi órásmester/kreátor/stb. szempontjából akarom ezt nézni, akkor is ezt találom örömre érdemesnek (már ha azt gondoljuk, hogy örömüket lelik az emberben egyáltalán, tudja fene, többnyire inkább azt gondolom, hogy bármiféle teremtő gondolatára az emberi pszichének van szüksége): az ilyen értelemben jól megélt életet, amikor jól gazdálkodtunk az itt kapott időnkkel.
   Rakonczay elmesélte már többször, hogy amikor 3 percen múlt, hogy odaveszik-e az óceánban, mert pontosan tudta, hogy technikailag abban a helyzetben a hajója el fog süllyedni, akkor tényleg „lepergett előtte az élete”, de ebben a mentális állapotban a legszörnyűbb érzése igazából nem a halál, hanem az volt, hogy maradnak utána elintézetlen dolgok, lezáratlan viták, kapcsolatok – és rögtön ebben az időpillanatban megértette azt is, hogy nem fog meghalni itt és most, mert ezekkel még dolga van. Mivel valóban képes lett egy hullám erejével visszafordítani a hajót az utolsó percben, azt élte meg, hogy azért kapta ezt a hullámot és vele a túlélést, hogy innentől úgy élje az életét, hogy igyekezzen a mindennapokban is úgy törődni a számára fontos célokkal és emberekkel, hogy ha este lefekszik és másnap nem kel fel, akkor ne maradjon utána „elintézetlenség”, „be nem fejezettség”, hanem azt élhesse meg, hogy megtette, amit aznap meg kellett tennie, amit meg akart tenni. És ebben nem az a fontos, hogy valóban sikerült-e a hosszútávú célt elérni, hiszen bizonyos életcélokat, terveket, emberi kapcsolatokat éveken, évtizedeken, akár egy életen át formálunk – a lényeg, hogy jól használtuk-e ezekre az időt, ami megadatott.

8. Hitelesnek, önazonosnak kell maradni. Miért? Nem tudom, miért. Ez egy intuitíven megélt élettapasztalat, hogy amikor nem hazudok magamnak, hanem őszintén adok választ az életem kérdéseire és azok valóban az én válaszaim, tehát önazonos tudok lenni a döntéseimben, a választásaimban és ezekben felvállalom a felelősségemet, akkor ezt az Élet meghálálja. Talán azért lehet ez így, mert egyszeri és megismételhetetlen személyiségünk van és az Élet a biodiverzitást, a változatosságot támogatja, ez egy természeti erő. Extra töprengés: Innentől pedig beszélgettem egy kicsit az AI-jal, hogy átnézzem, hogy kötődnek egymáshoz a hitelesség/önazonosság, a biodiverzitás, az entrópia és az evolúció fogalmai, mert őszintén szólva kissé zavarosnak éreztem ezeket az összefüggéseket, azaz egész pontosan képtelen voltam az ezeket a fogalmakat magában foglaló tudáselemeimet összefüggésbe hozni – egyszerűen mert keveset tudok. Ilyeneket írt az AI: „A biodiverzitás azért törvényszerű, mert a sokféle faj egymásra épülő hálózata képes a legteljesebb mértékben kifacsarni a Napból érkező energiát, miközben eleget tesz az univerzum legfőbb parancsának: az entrópia növelésének. Az evolúció azért hoz létre megismételhetetlen egyedeket, mert a diverzitás a túlélés záloga. Ha minden ember pontosan ugyanúgy gondolkodna és cselekedne, az emberi faj képtelen lenne alkalmazkodni a változó világhoz. Az, hogy kötelességünk önazonosan élni, egy evolúciós és termodinamikai parancs.” Ez így egészen logikus és összhangban van a saját megéléseimmel is. Még extrább töprengés: Közben megértettem azt is, miért érdemesebb megújuló energiákat használni nemcsak szlogen szinten, hanem azért, mert a Föld saját energiáit felhasználni az emberiségnek mint technológiailag és társadalmilag komplex, sőt, egyre komplexebb jelenségnek egyrészt törvényszerű, mert az élet törvénye az, hogy energiát használjunk fel és ezzel növeljük az entrópiát (a szétziláltságot, rendezetlenséget), másrészt törvényszerűen pusztulást is jelent ebből adódóan, ha a Földre mint zárt rendszerre tekintünk, de ha az univerzumból érkező energiát kezdjük el használni, ami számunkra a Napból érkezik, azzal máris egy nyitott rendszerben találjuk magunkat, ahol az entrópia irányába ható működésünket egyensúlyba hozza a Napból folyamatosan érkező energia, tehát egyáltalán nem szükségszerű a bolygó pusztítása, sem önmagunk pusztítása még akkor sem, ha maga az entrópia, azaz a rendezetlenség, végső soron a maximális entrópia, azaz a halál felé való haladás univerzális törvény, a termodinamika 2. törvénye a fizikában. Azaz röviden:

9. Mivel az emberi társadalom egyre komplexebbé válik, ebből következik, hogy törvényszerűen egyre több energiát fogyaszt, és ezzel folyamatosan növeli az entrópiát (a rendezetlenséget).
10. Mivel a belső erőforrások (pl. fosszilis tüzelőanyagok) használatakor a Földet zárt rendszerként kezeljük, ebből következik, hogy ez a növekvő entrópia törvényszerűen a saját lakókörnyezetünk pusztulásához vezet.
11. Mivel a megújuló energiák (nap, szél) használatával az univerzumból – a Napból – érkező külső energiát csapoljuk meg, ebből következik, hogy a Földet azonnal egy nyílt rendszerré nyitjuk vissza.
12. Mivel ebben a nyílt rendszerben a Napból beáramló folyamatos energia egyensúlyba hozza és semlegesíti a mi lokális entrópia-növelő működésünket, ebből következik, hogy a technológiai fejlődésünknek egyáltalán nem kötelező pusztulással végződnie. (A Napból érkező tiszta energia segítségével a Föld képes kitakarítani, azaz a hideg univerzumba kisugározni a felesleges hőt és újrahasznosítani azt a szemetet, azaz a széndioxidot, amit mi termelünk, így a rendszer egésze nem esik szét. Ezért kell anyagi, tárgyi szinten is olyan anyagokat létrehoznunk, amelyek lebomlóak, mert ha tovább szaporítjuk a bármilyen fajta műanyagot, a Föld ismét egy zárt rendszerként működik ebben a tekintetben, mert az égvilágon semmi nem tudja a természetes körforgásba visszaépíteni a nem lebomló anyagokat.)

13. Azaz lényegében az emberi faj nincs pusztulásra ítélve törvényszerűen, ha jól választ, megfelelő döntéseket hoz, amelyek nem sértik az Élet törvényeit, hanem azzal összhangban működnek.
    Mindez egyébként most kiépülő, új gazdasági modellek kidolgozásában is megmutatkozik, de ez messzire vezetne, így itt ennek nem adok teret, pedig rendkívül izgalmas és egyébként reménykeltő. Lenne. Ha nem lenne a kvantumszámítógép fejlesztése egy skizofrén fázisban épp, amikor az élő gazdaság és az élő bolygó irányába is elmozdulhat a fejlesztés használata, de ugyanekkor teljesen a mai kapitalista gazdaság működteti a fejlesztésbe való invesztálás lehetőségét, ráadásul lehet, hogy az egész egy nagy nullát fog eredményezni, miközben elképesztő mennyiségű energiát tol bele az emberiség, ismét csak a Föld nem megújuló forrásait felhasználva...

14. Ezt az egész Életet a szeretet működteti.

Miért? Nem tudom, miért és azt sem, hogyan, sőt, az is lehet, hogy ezt már csak hinni akarom. Ettől függetlenül nem akarok lemondani róla, mert ez is egy élet-tapasztalás, megélés, hogy amikor szeretet van, akkor harmónia van, flow van, legalább átmenetileg. Ez érzés-szinten is igaz, de leginkább a szeretet kifejezés kiterjesztésére gondolok, ami az élő és élettelen organizmusok tudattalan kölcsönhatási rendszerét működteti az Élet fenntartása érdekében: mindig úgy nyer a közösség, ha együttműködik, ha támogatja, azaz „szereti” egymást és itt már nem az emberi érzésre gondolok egyáltalán. Extra töprengés: Itt már pontosan arra gondolok, ami Émile és Joanne történetében a házasságuk értelme Az ég minden kékje c. könyvben: nem szerelmi házasság a szó klasszikus értelmében, ahogy Émile hagyományosan, társadalmi rutinok alapján gondol rá, hanem egy szövetség, ahol Joanne ígéretet tesz, hogy megvédi Émile szabadságát, hogy úgy éljen, ahogy önazonosan élni akar az élete hátralévő részében. Azaz felelősségvállalás annak érdekében, hogy a másik belső lénye hiteles, önazonos maradjon (Émile esetében azzá váljon, mert itt azért egy jelentős személyiségfejlődés is végbemegy közben), tehát értelme legyen az életének. A szeretet az én értelmezésében ez: hozzájárulni ahhoz, hogy a többi egyed életének értelme legyen, és ez teljes összhangban áll a közösség erejével, ami több, mint az egyedek összessége. (Gondolom, nagyjából ezért is vagyok tanár.)

Szeretettel:
Fanni

Kecskemét, 2026. június 10.