Az egyetemista apukám
Apukámról ez egyik legikonikusabb képem, mikor alul behúzott, motoros-szerű bőrdzsekiben, kopaszra nyírtan van lefotózva. Egyetemista. Magában való. Nem az a büszkélkedő fajta, de amikor felhívtam, hogy a turkálóban az unokái műbőr dzsekit vettek, elégedettséget véltem a hangjában felfedezni. Az átküldött kép kimondottan örömet szerzett neki. Na, ezek tudják, hogyan kell fiatalnak lenni.
Kultusz: a fiatalos lázadás és a nonkonformizmus abszolút jelképe.
Marlon Brando 1953-ban A vad című filmben.
Életigenlések és meghasonlások. Változások.
A diplomás apukám....
Fannit olvasva a hitelesség fogalmát azt hiszem még nem értem. Tegyük fel, hogy buta vagyok, ostoba és csaló. Akkor-akkor vagyok hiteles, ha ehhez tartom magam? Ha a hitelesség mértéke én vagyok, akkor hol a jobbá válás? Ami nekem jó, az nem feltétlenül jó a másiknak. Visszahatva meg rám sem. Ráadásul a saját pszichém sem fejthető meg soha. Az egyén nem áll meg magában: mindig egy közösségben értelmezhető, az hat rá, ő hat rájuk, adott környezetben/szituációban mindig máshogy reagál az ember. Szóval a hitelesség nekem kicsit fura. A jellemet még érteném. Hogy van egy mérce, amit az ember gondol magáról, a szerepéről, a céljairól a világban – nyilván jó, ha összhangban van az emberrel – de mindenesetre, ez egy iránytű az egyén számára, és megpróbál ahhoz mérten kiszámíthatóan, következetesen alkalmazkodni – mert élettapasztalata alapján az neki a legjobb. Ebben én több fantáziát látok.
Ott csúszol el, hogy a hitelesség mértékének az egyént, és nem a felsőbb jót, az Igazat veszed. Hitelesen, önazonosan törekedni a jobb, az igazabb, stb. felé, ami igen, egyrészt kulturálisan meghatározott, másrészt pedig a vallásoktól és közösségektől függetlenül, vagy mindegyikkel egyet értésben, ahogy jobban tetszik, léteznek a közös emberi értékek - ezt senki emberfia nem vitatja. Hitelesnek lenni szerintem "csak annyi", hogy az emberi alapértékeket egyéni úton képviselni: pl. lehetsz jó anya úgy is, hogy szoptatsz, úgy is, hogy nem. Belsőd ellenére ne szoptass, de lásd el a gyerekedet, stb. Szerintem csak ennyi. A belső iránytűt igazítsd a szent felé, és találd meg azt az ösvényt, amin eljutsz oda. A jellem az nem cél, az az, amit alakítani kell. A hitelesség a felsőbb felé törekvés, de az alap jellemvonásaidat (a jó tartományon belül) elfogadva. Itt bejön a szubjektivizmus, de mindig a jó tartományon belül. A patologikus ebben nincs benne.
(e-levélváltás Magdival, 2026.07.09.)
