Hogyan csináljuk jól? - könyvajánló

Mindig ámultam az északi népek építkezési szokásait, nemcsak az anyaghasználatuk, a színeik és az épületeik könnyedsége egyszersmind fagyállósága miatt, hanem amiatt is, hogy egyáltalán, mikor építik őket?
A mi helyzetünk itt, a kontinentális éghajlaton igazán kényelmes, április és november között bátran nekiállhatunk bármilyen fagyérzékeny munkának, ráadásul lassan már télen sem kell nagyon fáznunk - dehát ők? Nemrég a kezem ügyébe került Ole Thorstensen norvég ács Hogyan csináljuk jól? c. könyve, aki többek között hálás annak is, ha -10 fokra "melegszik fel" a nappal, miközben eleve hóban és vaksötétben dolgozik hónapokon át, így kész műve csak az év bizonyos szakaszaiban látszik egyáltalán... De nem panasszal számol be ezekről, hanem a mesterember évtizedes rutinjával és magabiztosságával, ember- és szakmaismeretével a háta mögött.

enter image description here

Bámulatos az az érzékenység és komolyság, amivel bármelyik munkáját előkészíti, megéli, elvégzi. Ahogy mesteremberként az ügyfelek - fokozatosan de változó - igényeihez igazodik, miközben szakmáját ill. a kapcsolódó szakmákat (villanyszerelők, kőművesek stb.) és az ügyfeleket elemzi, mindezt valahol a szakkönyv és a szépirodalom határvidékén. "Legszívesebben csak az adott munkára összpontosítanék, de pszichológusnak, szociológusnak, antropológusnak és történésznek is kell lennem mindamellett, ami egyébként vagyok: egy mesterember, aki a pénzügyek, valamint a törvények és rendeletek terén is kiismeri magát." - írja (34. o.)
Egy ponton, bevallom, elkezdtem gyanakodni, hogy a szerző inkább író, mint ács - ezért aztán utánanéztem, és kiderült, hogy tényleg azzal foglalkozik a mindennapokban is, amiről ír. De akkor is, nagyon izgalmas, ahogy a heti rutinjába (hétfői hétkezdés, pénteki értékelés, hétvégi adminisztráció) beiktatta ennek a könyvnek a megírását: nemcsak a szépirodalmi, hanem a szakmai olvasó számára is tudott adni: előbbi számára egy kétkezi szakmát emel magázó viszonyba, utóbbi számára bátorságot ad arra, hogy merjen összegezni, hasonlítani, jó gyakorlatot megosztani. És e tekintetben igazi korképet ad: a Norvégiába érkező lengyel, dán vendégmunkásokról, a munkásréteg és a "fehéringesek" korántsem felhőtlen kapcsolatáról, a tervező, mérnök és kivitelező közötti kooperáció hiányáról és szükségességéről (legalábbis a kivitelező részéről), az értelmiségi segédmunkásokról (hasonszőrű kollégáknak ajánlott, 159. o.), az árajánlatok, a versenyeztetés okozta kiszolgáltatottságról, a családról. Ebben élünk most, ezek a problémáink.

"Az, hogy az elképzelés nagyobb értéket képvisel, mint a gyakorlati megvalósítás, annak a társadalomnak a természetes velejárója, amelyben az elmélet fontosabbá vált a gyakorlatnál. A konkrét megvalósítás piszkos és pontatlan, míg az ötlet tiszta és makulátlan. Az elmélet mindig hibátlan, mindaddig, amíg az ember meg nem próbálja azt a gyakorlatban megvalósítani - és az emberi gyarlósággal és az anyag tökéletlenségével szembesül. Az építészek tervei csak korlátozottan lehetnek hibásak, hiszen csupán néhány papírra vetett vonalról van szó - ezek higiénikusak, minimalisták és ártatlanok. A kétkezi munka ennek csaknem pontosan az ellenkezője." (34. o.)

Szükség van, szükség lenne mesterekre, akikben a saját szakmájuk iránti elkötelezettség kiterjed olyan kérdésekre, amiket a szerző felvet: kisebb munkákat elvállalni, felelősséggel, rákészüléssel, odafigyeléssel - de ugyanúgy szükség lenne olyan külvilágra, akik értékelik őket.

Nem tudok elmenni a pénzügyek mellett: a szerző is részletesen megosztja velünk számításait. Ismert, hogy Norvégia drága ország, de azért amikor kiszámolja, hogy a 60m2-es tetőtérbeépítési projekt valamivel drágább lesz 1 millió koronánál (szorozz 36-tal!), vagy amikor átszámolva 15.000 ft-os átlagos óradíjjal számol, akkor érthetővé válik a köztünk húzódó hasadék.

Ole Thorstensen: Hogyan csináljuk jól? - Egy ácsmester gondolatai az életről, Fordította: Petrikovics Edit, Typotex Kiadó, 2019

Webaudio konferencia, Trondheim

enter image description here
Hilde Edvardsen (NTNU-diák) - Small but Red (agyag és pigment, 4x2.5cm, 2019)

Ha netán arra gondolnál, hogy fenn északon biztos hidegebb van mint nálunk, akkor egy Norvégiában tett látogatás könnyen felülírhatja ezeket az előfeltevéseket. Persze nem árt a nagykabát és a vízálló cipő, de azért a sapkát meg a kesztyűt itthon is lehetett volna hagyni.
Ezek mellett viszont a további közhelyek ma is érvényesek, mint pl.
1) Norvégia igazán drága ország. Minden 5-6x annyiba kerül, kivéve a benzint (az inkább 1.2x, vajon miért) és állítólag az ikeás cuccokat. Felmerült amúgy bennem az a gyanú, hogy nem is az ország drága, hanem a norvég korona árfolyama túl jó, így ha egy korona 35 helyett mondjuk 7 ft-ba kerülne, akkor kimondottan olcsó hely lehetne, ami által még több sört ihatnának a külhoni egyetemistáink. De így inkább beosztják. Beosztjuk.
2) Azon az égövön télen sötét van. 1-1 órára azért van valamiféle derengés, de nehéz úgy értelmezni, hogy akkor most az a nappal. Mindezek ellenére az ottlakók igazán jókedvűek, nagyon kiegyensúlyozottak és pontosak. A gyerekeket sem zavarja, hogy a kum sötétben rohangálnak iskola előtt és után (netán alatt) az udvaron. Igazán kemény életet élnek, de még így is, számomra egészen rejtély, hogy hogyan készítenek el ilyen körülmények között pl. egy épületet. Vagy bármit, ami nagy és kinti. Ráadásul mindezt teli vidám színekkel. Csakazértis.

Úgy kerültem oda a múlt héten, hogy tavasszal jelentkeztem a Web Audio konferenciára előadni, aminek előzménye az volt, hogy idén januárban mutattam be sokat dédelgetett hang-operációs-webrendszeremet, a Makkerónit a madridi ICLC-n, és ugyanezzel a lendülettel arra gondoltam, hogy egyéb webes ujjszüleményeimet is előtárhatnám a Trondheim-be szervezett WAC jóhiszemű résztvevői előtt. Így aztán beadtam a tervezetet a szervezőknek, akik végül elfogadták az anyagot, így mindenféle egyéb kalapozás segítségével ki is tudtam menni bemutatni a poszteremet meg egy workshop keretében a makkerónit.

enter image description here
Utcakép, déli napsütésben

enter image description here
Egy méretes faházikó

enter image description here
A katedrális

A város ad otthont a norvég tudomány- és technológiai egyetemnek (NTNU), ami méltán viseli ezt a nevet: 40.000 feletti hallgatói létszámával az ország legnagyobbja. Masszív infrastruktúra, és olyan modell, amivel egyetemi-ipari kapcsolatok kiaknázhatók.

enter image description here
Kampusz

enter image description here
Villamosmérnöki kar

enter image description here
Könyvtár a művészeti karon

enter image description here
Véletlenszerű folyosó

A Web Audio konferencia alakulását tavaly óta követem. Mint a többi, 3 vagy 4 betűs rövidítésként létező konferenciasogóra, ez is vándorol a világban a különböző fogadóintézmények között, és ahogy évről-évre alakul körülötte a szervezői testület, úgy válik egyre inkább szervezetté az egész. Az idei évben az NTNU zenetechnológia szakja, egészen pontosan az ott dolgozó Anna Xambó vállalta fel azt a szervezői megamunkát, hogy csapatot építsen a szervezői feladatok köré, a felhívásokat közzétegye, a beérkező anyagokat szortírozza, értékelésüket menedzselje, felkérje az előadókat, gyűjtse a szponzorokat (igen hatékonyan! a Mozillától kezdve a Spotify-ig sok-sok nevet találunk a listán), szervezze a helyszíneket, a kaját, és hát egyáltalán, lebonyolítsa ezt az egészet. Nem irigylem, inkább ámulom az ilyet.
A megnyitó performansz és fogadás a városházán volt (igen!), mintha mi sem lenne természetesebb, hiszen az egyetem és a városvezetés együtt lélegzik. És mert tök evidens, hogy a vendégeket a város fogadja. Ez a gondoskodás végig jelenvolt, egészen konkrétan három napon át 9-22h között állandó programunk volt. Minek is csavarognánk a város utcáin a sötétben.

A web audio egy leendő szabvány, amit egyre több böngésző elismer, és így képes nemcsak hanglejátszásra, de szintézisre, szűrésre, akár ambiszónikus szpacializációra. Mivel a böngészők nyelvén kell beszélnie, ezért érthető is, hogy fejlesztésében a Firefox és a Chrome készítői által delegált programozók vesznek részt. Évről-évre látszik, hogy a technika fejlődésével együtt a lehetséges alkotások tere is bővül. Kezdetben annak is örültünk, ha egy számítógépes hang-alkalmazás, pl. egy szintetizátor megjelenik a weben (pl. a Moog-doodle), aztán feltárult a hálózati kooperáció, közös zeneszerzés világa (pl. a Plink), most újabban pedig a disztributív performansz, vagyis a kapcsolódó készülékeken (=okostelefonok) szétszórva megszólaltatható előadások tűnnek fel egyre gyakrabban (lesz több is később, most példaként: SoundSling). Mint ahogy a nyitó performanszon előadott darab is, ami a rácsatlakozó közönségnek különféle mozgásokat kiváltó üzeneteket ad, ezáltal a megszólaló hang egy mozgó hangszórócsoporton és az előadók mozgása által alakul tovább:

enter image description here
GrainField (Benjamin Matiszewski és Norbert Schnell, Ircam) előadás - itt természetes, hogy mindenki mobilozik előadás alatt, hiszen ez az előadás része.

Hasonló módon szólalt meg a záró (és megelőlegezem: szuperszuper) open mixer koncertsorozat egyik darabja is, a Future Perfect (Garth Paine) munkája is, de itt a készülékek passzív hangszóró-mezőt képeztek. Mindegyik eset arra utal, hogy vannak alternatívák a sok hangszórós vagy egyszerűen csak: hangos koncertekkel szemben, ráadásul mindezt úgy, hogy aktívan bevonjuk a közönséget, ami bármikor akár le is kapcsolhatja készülékeit.

enter image description here
Future Perfect

Szintén felhasználói aktivitásra építenek a hellyel-közzel augmentatív célú kezdeményezések, vagyis azok, melyek a valóságban hallható hangokat kiegészítik gépileg generált elemekkel. Itt a webesség szerepe nem tiszta nekem (legalábbis a GPS-pozíciókövetést nem tartom annak) azon túl, hogy weboldalon fut (Sounds Aware), és internetről használ hangmintákat. Határeset.

enter image description here
A FAUST online realizációjának bemutatója

Ennél kevésbé határeset sajnos a jelenleg meglévő számítógépes alkalmazások webesítéséből áll. Ez annyit tesz, hogy az eddig már különböző rendszereken elérhető CSound, FAUST, TidalCycles alkalmazásokat tudjuk majd használni számítógépes telepítés és egyebek nélkül, egyszerűen csak megnyitva egy weboldalt. Persze, szuper, stb., de mégis, hiányolom ezeknél azt a pluszt, ami túllép azon az elemi örömön, hogy egyszerűen csak egy böngészőben futnak. Amikor már az x-edik ilyen terv előadását látom, akkor azért vannak gyanúim azzal, hogy már megint házszámot tévesztettem. Ilyenkor jól esik egy kis szkepszis (ugye, a magyarok...), vagy legalább a régi, hálózati zenei konferenciák idejéből eredő víziók, paradigmaváltó ötletek felvetése, mint hálózati kooperáció távoli zenészek között (Miriam Iorwerth), a hálózati akusztika, hiba kreatív felhasználása, az újabb és újabb live coding nyelvek felbukkanása stb. Apropó live coding, erről volt is egy kisebb vita, mármint hogy a nagy nyelvek mellett minek van szükség újabbakra: én amellett voltam, hogy mindenkinek legyen saját live coding nyelve, amit használhat az előadásaiban, mert ez épp olyan mint a házi pálinka/bor/sörkészítés esete: egyéni megközelítést és az alapokhoz való visszanyúlást igényel.

Egy másik nagy és számomra új terület a közösségi adatrendezés, szociális interakció. Itt a különféle alkalmazásokban a felhasználók preferenciáit elemző, rangsoroló algoritmus alakítja a további kínálatot, vagyis a rendszer egésze próbál igazodni pl. az eddig választott hangmintákhoz, és azok alapján ajánlani újabbakat (Jason Smith és kollégái: Combining Collaborative and Content Filtering in a Recommendation System for a Web-based DAW). Ezen a területen érezhető a hangszer-adoptációk és a netes hozzáállás összekapcsolása: talán ez is egy kurrens tendencia lesz majd, vagy pedig egyszerűen csak a közösségi oldalak adta trend (?) becsatornázása.

Próbáltam nem nagyon szkeptikus lenni ezekkel a területekkel kapcsolatban, de még engem is felülmúlt ebben Christoph Guttandin záró előadása, aki a webaudió esetét a webes technológiai ipar leginkább depresszív történeteként értékeli, nemcsak annak köszönhetően, hogy a szabvány kialakításában közreműködők nem értenek a hangokhoz, hanem amiatt is, mert eleve nonszensz, hogy folyamatosan változó rendszerek számára készítünk zenei nyelvet. És tényleg, valahol elég reménytelen az, hogy készítesz egy alkalmazást, ami úgy-ahogy szól a gépeden, de vajon hogy szól más gépén, böngészőjén? hogy fog szólni 1 év múlva? netán 2050-ben? Digitális efemerség, fennmaradás-látszat.

enter image description here

Az előadások hogyismondjam akadémikusságát az utolsó nap egészen könnyen felülírták a panelbeszélgetések, melyek között különösen az accessibility blokk fogott meg. Minden bizonnyal kötelező elem a világ eme felén ezen témakörök megjelentetése (volt sustainibility szekció is, igaz, más értelemben mint ahogy azt mi gondolnánk; és volt diversity workshop is), de mégis, ez volt az első olyan megnyilvánulás az eseményen, ami valós kérdéseket feszegetett és ezáltal mindenkiben felülírta eddigi problémáinak szűkös kereteit: hogyan tudják a látássérültek használni az audio alkalmazásokat és egyáltalán mindezt, amit mi, "látók", fejlesztgetünk? Ami a mi esetünkben felesleges pluszmunka lehet, mint pl. egy képleírás megadása a HTML kódban, az egy nem látó számára a navigáció alapja – csináljatok rendesen kommentált weboldalakat! visszhangzik Monica Ruud NTNU-diák (hangmérnök) kérése. Újra felmerült az ICAD konferenciákon agyontárgyalt, vakok számára készült audio-navigációs eszközök kérdésköre, és az, hogy vajon ezek a tapasztalat- és tudáshalmazok miért nem kerülnek át egyik közösségből a másikba? miért kellenek újabb kutatócsoportok, hogy webes alkalmazások vagy alkalmazásrétegek képződjenek olyan feladatok ellátására, melyeket már eleink 20+ évvel ezelőtt létrehoztak?

Amikor aztán elköszöntünk, fotózkodtunk, workshopoztunk (szerencsére hozzám is jött 3 résztvevő live kódolni), akkor jött el az, amire szerintem senki nem számított így ebben a formában, és ami annyira pozitívra fordította az egész mérleget, hogy akár még tíz dögunalmas paper prezentációt is elviseltem volna (inkább másnap) – ez volt az open mic, egy kis, belvárosi moziban, amire a felhívás néhány nappal korábban érkezett, azzal a céllal, hogy helyi, vendég- ill. távelőadókból véletlenszerűen kialakított 3-4fős improvizációkat szervezzenek. Hát ha csak ez a hét, egyenként húszperces performasz lett volna az egészben, már akkor megérte volna az utazás és az egyebek: amikor azt gondolod közben, hogy miért vártunk eddig? Rizsa helyett kötöttük volna össze hangkártyáinkat, aztán lássuk meg, nosza ki mit kezd a másikkal reálban? Mert mindenki tudott: olyan hangulatokat közelítettek egymáshoz az egymást nem ismerők, és olyan állapotokba kerültünk a szintén improvizatív videókíséret által, aminek aligha volt köze bármilyen hálózatisághoz: mindenki benne volt, részeként, itt.
Csak fotókat tudok mutatni, hátha átjön a hangulat:

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Köszönöm az utazás megvalósításához nyújtott segítséget a PTE Utazó Nagykövet programjának, a konferencia részvételi díjának megúszásában a szponzorok Diversity programjának támogatását, a kinti szállásban pedig Labus Máté segítségét és isteni reggelijeit :).

A jobb minőségű fotók a konferencia twitter-csatornájáról származnak.