Elkészült egy mesés növényismeret, melynek receptje nagyon egyszerű: egy inspiráló személy, egy kreatív egyén és hol volt hol nem volt... ilyen, amikor a bölcsészek kiszabadulnak a kertbe:

A lusta fiú, aki édenkertbe tévedt

Történt egyszer nagyon régen, hogy ifjú Juhász Bendegúzt magához hívatta az apja.
- Nos, Bendegúz fiam, itt az ideje, hogy a magad útját járd. Itthon ülsz édesanyád szoknyája mellett, és semmi hasznodat nem veszem. Nem ismered ki magad sem a házban, sem a kertben, sem az erdőben. Fogd hát a tarisznyád, és ezt a könyvet. Ezt valamikor az én édes üknagyanyám ajándékozta nekem. Benne van minden, amit tudni kell az utadba kerülő növényekről. Indulj, és járj nyitott szemmel. Ne feledd, aminek szép és hívogató a termése, nem biztos, hogy gyomrodnak is jó. Ne feledd, aminek szép virága, nem biztos, hogy bőrödnek is jó. Indulj hát, és csak akkor térj haza, ha már megállod a helyed az életben egymagad is.

Ifjú Juhász Bendegúz persze egyáltalán nem örült édesapja döntésének, de nem volt mit tenni. Másnap reggel, hóna alatt a mindent tudó könyvvel, útnak indult.

Bendegúz nem is jutott messzire, amikor is hatalmas vihar kerekedett. Futásnak indult az erdő felé, ahol látta, hogy dús tűlevelűek - (Pinopsida) a toboztermők (Pinophyta) törzsének egy osztálya - sorakoznak. Ahogy odaért, meghúzódott egy védelmet nyújtó fa tövében. Nagyon unatkozott már, de az eső csak esett és esett. Kinyitotta könyvét, hogy megnézze vajon milyen fa ad neki védelmet. Nem akármi volt a feje felett, egy koreai jegenyefenyő (Abies koreana) védte őt az esőtől. Ez a 10-15 méter magasra is megnövő, napos, párás közeget, és a meszes talajt kedvelő.

De magaslott még ott kék atlasz cédrus is (Cedrus atlantica ’Glauca’), ami nem csak 10-15, hanem akár 30-40 méterre is megnőhet. Ő is igen fényigényes, de a szárazságot jól tűri.

Ahogy az eső csillapodni kezdett, egy érdekes tűlevelű keltette fel Bendegúz figyelmét.
Finom illat járta körül a közönséges boróka ágait (Juniperus communis) ágait . Felnyitotta hát könyvét és érdeklődéssel olvasta, hogy a borókának akár 55 fajtája is lehet és hogy a kis kék terményeket fűszerként is használják. Sőt, akár 100 évig is élhetnek, mert igen lassú növekedésűek. Lerázta az ágairól a vízcseppeket, majd a bogyókból egy adagot a tarisznyájába gyűjtött.

Ahogy haladt tovább találkozott még ezüstfenyővel (Picea pungens) melyről megtudta, hogy szintén az örökzöldek családjába tartozik, egyik legszebb példánya e családnak.
Terebélyes, és akár 20 méter magasra is nőhet. Változatos a lombszíne és nagyon jól tűr minden körülményt, bár fiatal korában igen vízigényes. Többi szomszédjához hasonlóan igencsak kedveli a napfényt.

Ahogy az erdőből kiért, egy tisztáshoz hasonló helyen találta magát. Ahogy lépdelt meztelen lábával, nagyon érdekes érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, ezer és egy pici kéz csiklandozza lábait. Amerre csak látott különféle páfrányok sokasodtak. Ahogy halad a páfránypázsiton, belelapozott a mindent tudó könyvbe és az alábbiakat ismerte fel:

A puha és dús erdei pajzsikát (Dryopteris filix-mas) találta meg először a könyvében. Ennek az évelő páfránynak levelei akár az 1 métert is elérhetik és azt is olvasta, hogy az aljnövényzetben gazdag nyirkos lomb- és tűlevelű erdők, ligetek, száraz tölgyesek, tápanyagban gazdag, laza talajok lakója. Sőt igen vízigényes, szereti is a párás közeget.

Majdnem összetévesztette, de alapos megfigyelés után egy másik páfrányfélét is felfedezett könyvében: ez nem más, mint az erdei hölgypáfrány (Athyrium filix-femina).

Milyen szép neve van, gondolta. Nagyon hasonlít az erdei pajzsikára, de egy érdekes megjegyzést talált a rajz mellett: „Magyar neve, illetve tudományos nevében a „femina” szó arra utal, hogy korábban a hölgypáfrányt az erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas) női ivarú példányainak vélték. Később kiderült, hogy nemhogy külön fajba, de külön nemzetségbe is tartozik a két növény. Neveik azonban máig őrzik ezt a téves vélekedést. Az erdei pajzsika nevében megtalálható „mas” szócska ugyanígy a hím ivarúságra utal.”
- Mennyi érdekesség van ebben a könyvben, milyen sok mindent ismerhet meg a vándor errefelé. Remélem hamarosan találok valami gyümölcsöt termő fát is, mert bizony egyre éhesebb és éhesebb leszek.
Ahogy tovább sétált a páfránypázsiton, látta, hogy nem könnyű terep áll előtte. Elgondolkodott, hogy inkább visszaindul, és beismeri apjának, hogy ő egy semmirekellő. Aztán ránézett a kezében tartott mindentudó könyvre és összeszedve bátorságát, nekiindult az elsőre ijesztő kúszónövények színes-tarka alagútjának.

Lábjegyzet - szövegháttér:
Források és képek (letöltve 2020. november 02.)
fiú: https://gyermekkonyvtar.ekmk.hu/index.php/multidezo/26-gyermekkoenyvtar/472-7merfoldes-csizmaban-heted7-hataron-at
könyv: https://hir.ma/18-2/a-vilag-legveszelyesebb-magikus-konyvei/662795
koreai jegenyefenyő: https://kerteszoldal.eoldal.hu/fenykepek/nincs-megadva-rovat/orokzoldek/abies-koreana---koreai-jegenyefenyo.html
kék atlasz cédrus: https://www.fitoland.hu/kategoriak/fenyok_orokzoldek_13/kek_atlasz-cedrus_113
boróka: https://kertlap.hu/boroka/
erdei pajzsika: https://koronakert.hu/termek/erdei-pajzsika-30-cm/
erdei hölgypáfrány: http://orseg.biologus.hu/cgi-bin/!ka_leiras.php?jascr=igen&elem=63&px=1360&py=625&sw=1360&ww=1360&sh=768&wh=625&na=Netscape (kép+idézet)

Pemberley fikció. Képzeletbeli kert. Irodalmi színhely.
A filmes/lehetséges fizikai megfelelője Lyme Park.
A letisztult barokk és a palladiánus építészet ihletése.
Jane Austen regényeiben - mint általában a romantikus szövegekben - a tájnak, esetünkben az angol vidéki nemesi tájnak kiemelt szimbolikus jelentése van.

Austen hősei/hősnői rendszeresen a kertbe mennek, ha elvonulásra vágynak, ha nyugodtan végig akarnak gondolni valamit (figyelem! nem ábrándoznak, főleg nem szenvelegnek, hanem gondolkodnak!), vagy ha tisztába kell jöjjenek saját érzelmeikkel, belső vívódásaikkal.
Ez nem meditatív kert, nem a zen-kertek belső megnyugvást kereső tere, hiszen ezek a kertek - helyesebb lenne parkokat mondani - olyan tágasak, hogy neki lehet futni a tájnak, neki lehet indulni a semminek, mozgással lehet levezetni a belső felindulásokat - a hősök nem meditálnak ezekben a terekben, testileg nem mozdulatlanok, hanem éppen a séta tempójával fejezik ki a belső erők cikázását, intenzitását. A japánkertbe belépve azonnali átkapcsolás, átlépés a cél egy másfajta lelki, spirituális regiszterbe, az austen-i parkokban pedig a belső és a kert egymás megfelelői és magának a hősnek kell ebben a bonyolultságban önmagának, önmaga számára megtalálnia a választ. Tehát nem maga a tér, nem a kert a válasz, amit a belsőbe kéne interiorizálni, hanem a kerttől független egyéni választ kell találni. A kert csak abban segít, hogy a válasz megszülessen. Nem a kertben van a megoldás, hanem önmagunkban.
A romantika irodalmában általában - légyen az költészet vagy próza - az időjárás és a táj a belső én, a lélekállapot kivetülése, annak jellemzésére szolgáló költői eszköz, de Austen-nál ennél több: gondolati tér.

Balázs fotója 2011-ben készült egyik balatonkenesei sétánk alkalmával - gondolati kert vagy gondolkodó kert?

A Mansfieldi kastély című regényben egyértelmű utalások történnek kortárs tájépítészeti és kerttervezési ismeretekre, név szerint Humphry Repton-ra is.
Jane-nek nővéréhez, Cassandrához írt leveleiből is egyértelmű a kerthez és magához a növényekhez való vonzódás, illetve azok alapos, széles körű ismerete.

Pemberley kastélya és kertje nemcsak díszletként funkcionál a történet számára, hanem fontos hangsúlyozottságot kap a történet alakulása szempontjából is: hiszen ezen a helyen kereshető az a pont, amikor Elisabeth viszonyulása elutasítóból elgondolkodóvá, elfogódóvá, sőt talán elfogadóvá válik Darcy irányába. A látvány. A férfi mögött meghúzódó erő. A férfi igazi arca. A férfi kertje. A férfi, aki majd teljességében lehet. Vonzódás.
Darcy itt, a saját terében tud kedves, figyelmes lenni, ez az tér, mely személyiségének pozitív oldalát reprezentálják. Az otthon, a család, a hagyomány adta magabiztosság. A biztonság. A személyiség kiteljesedéséhez szükséges kontextus. Otthonosság. Kertem határa az én határom.

Érdekes társadalmi-kapcsolati hálózatot takar a 'publikus magánkert' fogalma. A látogatható magánkert. A nyitott magánkert. Társadalmi felelősség a szépség azon törvénye, hogy az mindenki számára átélhető legyen. A gazdagság kötelező kitárultatása a szép megmutatásának érdekében.

Rengeteg kedvenc könyvem van, sokukat olvastam már többször is. De Jane Austen Büszkeség és balítélet című regénye az egyik legkedvencebb. Annak idején eredeti nyelven olvastam először, majd megnéztem a BBC 1995-ben készült 6 részes sorozatát. Beismerem, hogy ha csak a regényből indulok ki, nem biztos, hogy újra és újra a kezembe veszem. De a szinte tökéletes filmes adaptációval együtt, ahol szóról szóra idéznek sokszor a regényből, a képzeletbeli dobogómon ott van a történet.

De miért is szeretjük sokan ezt az 1813-ban megjelent könyvet? Hiszen a mai életünktől már fényévekre van az a világ, amiben a Bennet lányok éltek. És szerintem ez a lényeg. Hogy már dédanyáink is modern életet éltek, annak minden előnyével és hátrányával együtt, a regény hőseihez képest. Valahol belül talán sokan sóvárgunk egy békésebb, vidéki sétákkal, táncmulatságokkal, kézzel írt levelekkel tarkított életre, amiben az udvariasság, az a csipetnyi elegancia, a tisztelet férfi és nő között még megvolt.
Azért is vonzó ez a világ számomra, mert Angliában játszódik, én pedig valamelyik előző életemben ott kellett, hogy éljek. Eredeti nyelven olvasva/nézve sokkal jobb, mint magyarra fordítva. A mi nyelvünk nem tudja visszaadni azt az elegáns, klasszikus stílust, ami erre a korszakra, ezekre a társadalmi osztályokra jellemző volt. Talán, mert a magyar nyelv nem változott annyit, mint az angol, nem tudom. Az angolok tökélyre fejlesztették anno ezeket a stílusjegyeket a szóhasználattal, mondatszerkezetekkel, aminek megvan a maga sajátos bája mai szemmel nézve. Ez az elegancia jelen volt életük minden területén, az öltözködéstől kezdve a szalonok berendezésén át a viselkedésükig. Ha pedig ehhez hozzáteszem azt az „apróságot”, hogy kastélyokban éltek, mit is mondhatnék… Lenyűgöző! Bakancslistám egyik kiemelt helye Pemberly. Álomszép az a kastély, a körülötte elterülő park pedig a nemes egyszerűségével, természetességével tökéletes kiegészítője az épületnek. Vagy fordítva? Mindegy is. A lényeg, hogy gyönyörű az összhatás.

Igen, bevallom, én vágyom erre az eleganciára. Vágyom arra, hogy szeressenek az emberek igényesen öltözködni. Reménykedem benne, hogy eltűnnek a hajpántos, rózsaszín pólót, szűk nadrágot hordó pasik, a nők pedig elkezdik újra alkalmazni a sejtetés művészetét, és rájönnek, hogy a kevesebb néha több. Bízom abban, hogy az egymás iránti tisztelet és udvariasság még nem halt ki teljesen és megengedjük, hogy a férfi Férfi legyen, a nő pedig Nő.
100-adszor is szívesen megnézem, mert szeretem, hogy ekkor még megadták mindennek a módját. Talán ez hiányzik legjobban a mai világból, és meggyőződésem, hogy ez nem pénz kérdése. Nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy például a kávénkat ne 1 perc alatt, állva igyuk meg reggel, hanem egy megterített asztal mellett ülve, reggelizés közben. Az ötórai teázás szokásában sem a tea a lényeg, hanem hogy elővegyünk a szebbik porcelán csészéket, egy kis időre leüljünk, a napi mókuskerékből és virtuális világból kiszálljunk, és beszélgessünk, egymásra figyeljünk.
Ha pedig még mélyebben kutakodom a miértek között (talán ezzel kellett volna kezdenem), arra is hamar rájövök, hogy Colin Firth nélkül fele ennyit sem érne az egész. Ő alakítja a számomra létező egyetlen Mr Darcy szerepét, és - azt hiszem – itt sokan bólogatnak olvasás közben. Fitzwilliam Darcy alakja hihetetlen változáson megy át a történet folyamán. A hőn áhított, forró szerelem hevében képes felismerni saját hibáit, hiányosságait és még változtat is rajtuk, feladva addigi önmaga egy részét. Hát kell ennél több? Ráadásul ahányszor megnézem a filmet, annyiszor beleszeretek abba a bizonyos tekintetbe, amikor Elizabeth zongorázik és énekel, ő pedig csak ül és figyeli a lányt. Ó, Mr Darcy, az a tekintet! Mennyi minden van benne! Tisztelet, szeretet, áhítat, vágy, csodálat. Bárcsak minden nő átélhetné azt, hogy egy férfi így néz rá…

Vén tölgyerdő gyalogútján,
Jankó lépdel Ferkó nyomán.
Avar zörög lábuk alatt,
Turista jel mutat utat.

Bandukolnak fel a hegyre,
Jókedvűen beszélgetve.
Állatkertbe igyekeznek.
Ettől boldog a két gyermek.

Felérnek a hegytetőre,
Jegyet vesznek egykettőre.
Táskájukban tökmag, s répa.
Indulhat a hosszú séta.

Majoméknál víg az élet,
Ugrándoznak is eleget.
Megnézik a látogatót,
Elkérik az ennivalót.

Erős vasrács védelmében,
Farkas fekszik békességben.
Nem kerget most bárányokat,
Nem fog fácánt, s kisnyulakat.

Róka koma sétál körbe,
Farka lompos, vörös szőre.
Hiába oly ravasz állat,
Kiutat most nem találhat.

Erre gyere szól most Ferkó,
Itt csuda nagy a ribillió.
Hallja Jankó, látja is már.
Futkározik iázva a szamár.

Pulyka, csirke, réce, s páva,
Mondja Jankó száját tátva.
Búzát esznek, s kukoricát,
Kerülgetnek egy szép gólyát.

Lassan cammog, jön a medve,
Úgy látom, hogy nincs jó kedve.
Morog s brummog egymagában.
Ki zavart meg mély álmomban?

Kis őzikék pettyes háttal,
Szaladgálnak nagy robajjal.
Olyanok, mint az erdőben,
Kiált Ferkó örömében.

Ne röfögj már, szól most Jankó,
Nem én teszem, nevet Ferkó.
Aki röfög amott van.
Vadmalac az akolban.

A két gézengúz elfáradva,
Letelepszik egy nagy padra.
Kortyolgatnak, eszegetnek,
Lombok alatt nézelődnek.

E békés csendben nézelődve,
Oroszlán veri fel őket bőgve.
Sétálgat a fejedelem,
Méltósággal ketrecében.

Rácsa előtt erős korlát,
Jankó olvassa a táblát.
A korláton tilos átmászni.
Veszélyes állat, tessék vigyázni.

Nagy medence hűs vizében,
Négy víziló alszik mélyen,
Nem látszik ki csak az orruk,
Így telik el minden napjuk.

Állatkerti lovardában,
Pónilovak állnak sorban.
Lovagoljunk, örvend Ferkó,
Neked Ráró, nekem Rigó.

Nem ugratnak, nem vágtatnak,
Éppen hogy csak poroszkálnak.
Mégis milyen boldogság,
Szinte övék a világ.

Itt laknak az elefántok,
Jobb lesz fiúk, ha vigyáztok.
Amíg őket csodáljátok,
Vizet locsolnak ők rátok.

Üvegházban áll egy pálma,
Kanári száll az ágára,
Tarka néki minden tolla,
Büszke ő rá, ezért hordja.

Ebben a nagy tarkaságban,
Mennyi csodaszép virág van.
Elbújnak egy fa tövében,
Olyan mint az őserdőben.

Futosgál egy kicsi zebra,
Mára éppen ez a dolga.
Azt mondta az anyukája,
Szaladni kell tanulni ma.

Itatóhoz delelőre,
Kiballag a púpos teve.
Megtölti a púpokat,
Kiissza a kutakat.

Lassan véget ér a séta,
Nyuszinak jut még egy répa.
Pacinak egy kockacukor,
S üres táska, üres csupor.

Vén tölgyerdő gyalogútján,
Jankó lépdel Ferkó nyomán.
Lombok között zsiráf figyel,
Búcsút int és tovább lépdel.

Öreg tölgyfa árnyékánál,
Játékkuckó falainál.
Két gézengúz serénykedik,
Jankó s Ferkó kertészkedik.

Van szerszámuk mindenféle,
Ásó, kapa, vasgereblye.
Öntözni egy jó nagy kanna,
Limnek-lomnak vastalicska.

Ferkó készül gereblyézni,
De egy szúnyog nyakon csípi.
Rácsap, s mondja így ni,
Szabad dolgos embert csípni?

Elkészül a virágágyás,
Kezdődhet a palántázás.
Öntenék rá a sok vizet,
De a kanna üres, nevet.

Ejnye, hát ti gézengúzok,
Nem elég, ha van kannátok.
Futás gyorsan a patakra,
Van sok vize, ingyen adja.

Futok, máris, rohanok,
Egy perc múlva itt vagyok.
Rohan Jankó le a dombon,
Elcsúszik a patakparton.

Jó kannáját elhajítja,
Belepottyan a patakba.
Csurom vizes szegény lurkó,
Nem most fürödj, nevet Ferkó.

Nem mély, viszont nagyon hideg.
Foga vacog, lába remeg,
Fel is pattan amint lehet,
Á, csak mérem a vizet.

Baktat Jankó fel a dombra,
Egyre nehezebb a kanna.
Mégsem morog, mégsem dohog,
Egy kiskertész legyen boldog.

Íme hát itt vagyok,
Locsolj, amíg száradok.
Legközelebb figyelek,
Inkább lassabb leszek.

Ferkó serény, gyorsan ültet,
Issza a föld a jó vizet.
Tarka réttel körülvéve,
Megszépül a ház környéke.

Mi csörög, mi zörög?
Poros úton ki döcög?
Elől Panna talicskával,
Hátul Anna kerékpárral.

Szép ez a kert, tüneményes.
Merre van a veteményes?
Hátul - mondja Pisze Ferkó -
De elfáradt az ásó.

Ejnye nyafka kertészei,
Ilyen hamar elfáradni.
Gyere Panna lássunk neki,
Ásózni és gereblyézni.

Felosztják az ágyásokat,
Ültetik a palántákat.
Babot vetnek, sárgarépát,
Burgonyát és kukoricát.

Egyre nő a veteményes,
Nőttön nő, már terebélyes.
Eléri az erdő szélét,
Alig látni már a végét.

Anna s Panna elfáradva,
Leülnek egy fatuskóra.
Erdő szélről nyulak lesik,
Hol a répa, s mikor érik.

Vacsorához - szól ki Ferkó -
Van sok finom ennivaló.
Játékkuckó asztalát,
Körbeüli négy barát.

Akárcsak a jó testvérek,

Egymás mellett eszegetnek.

Elosztják a nagy kalácsot,

Málnaszörpöt, cukros fánkot.

Későre jár, menni kéne,

Sötétedés jön a rétre.

Hamar, gyorsan csomagoljunk,

Hogy időben hazajussunk.

Hazafelé mendegélnek,

Mosolyognak, énekelnek.

Kisházukról szól a dal,

Csendes, szerény, boldog dal.

Felkelt a nap, süt is, nem is,
Szél kíséri, s fellegek is.
Kis játékok mindenütt a fűben,
Kerékpárok fának döntve szépen.

Kik jártak itt, hová lettek,
Tán a föld nyelte el őket.
El sem mentek, föld sem nyelte őket,
Fa tetején vertek ők ma fészket.

Egyik ágon Ferkó trónol,
Másikon meg Jankó dalol.
Bölcs bagoly lett Pisze Ferkó,
Víg pacsirta Kormos Jankó.

Kopp-kopp, ki kopog?
Hupp-hupp mi hupog?
Eső csepeg fejükre,
Hegyen, völgyön mindenre.

Lemászva, hogy elbújjanak,
Menedéket nem találnak.
Ázik hajuk, ázik lábuk,
Csurom víz a kis ruhájuk.

Gyorsan jött és gyorsan ment,
Nap süt újra odafent.
Gondolkodik a két lurkó,
Kellene egy játék kuckó.

Az lenne a mi kis házunk,
Amiben nem ázunk-fázunk.
Hívhatunk majd vendégeket,
Kizárhatjuk a hideget.

Villámgyorsan elsietnek,
Mindenfélét összeszednek.
Ajtót ablakot és deszkát,
S megrakják a nagy talicskát.

Mind a ketten húzzák-vonják,
Erejüket nem sajnálják,
Odaérnek egy-kettőre,
Kezdődhet a munka végre.

Nekilátnak, s kezdenének,
Ha szerszámaik meglennének.
De a nagy lótás-futásban,
Bent maradtak a kamrában.

Nosza kerékpára pattannak,
S a kamráig meg sem állnak.
Fúró, fűrész és szekerce,
Mindnek ládában a helye.

Van szerszámuk faanyaguk,
Fűrészbakjuk, kislétrájuk.
Boltba kellene még menni,
Két nagy doboz szeget venni.

Jankó s Ferkó nekilát,
Válogatják a sok fát.
Ez a négy lesz a ház sarka,
Ezekből meg a padlója.

Leássák a négy oszlopot,
Szegelik a padlózatot.
A négy fala is felépül,
Ajtó, ablak helyre kerül.

Mielőtt még ácsolnának,
Kosárkából uzsonnáznak.
Vajas kenyér, körte, s alma,
Málnaszörp, s egy üveg tea.

Teli pocak, vidám arcok,
Munkához látnak az ácsok.
Lapolják és fűrészelik,
Faragják és megszegelik.

Néhány szög és négy-öt pala,
Aztán jöhet a csatorna.
Eshet zápor, jöhet hideg,
Van kuckójuk, fedett, meleg.

Elégedett a két lurkó,
Elkészült a játék kuckó.
Gólya száll a háztetőre,
Piros csőrrel, kelepelve.

Talán épp azt kelepeli,
Ideje már lepihenni.
Leülnének, de hát hogyan,
Nincs még bútor a kuckóban.

Van még deszkánk,
Van még szegünk.
Nemsokára elkészülünk.
Akkor aztán pihenhetünk.

Szellő járja, legyezi a tájat,
Két leányka csodálja a házat.
Honnan jött ez, kinőtt tán a földből,
Menjünk Panna, nézzük meg belülről.

Szép jó napot kedves lakók,
Mi lennénk a látogatók.
Nagy az öröm mikor látják,
Hogy a házat kik is lakják.

Tessékelik beljebb őket,
A váratlan vendégeket.
Barátságos, mondja Panna,
Biztonságos, szól most Anna.

Tartsatok hát velünk ti is,
Mi a miénk, tiétek is.
Akad még egynéhány falat,
Kipakolják a kosarat.

Vacsoráznak, beszélgetnek,
Rendet raknak, haza mennek.
Hazafelé megígérik,
Ezt a kuckót együtt védik.

Nincsen zárja,
Nincs lakatja.
Tárva-nyitva az ajtaja,
Ki arra jár megláthatja.

Sáfrány Attila: A két gézengúz és a locsolás

Húsvét hétfő reggelén,
Útnak indul két legény.
Egyik úton Pisze Ferkó,
Másikon meg Kormos Jankó.

Tréfás nevük onnan kapták,
Ferkó orra csupa pisze,
Hű barátja, cimborája,
Jankó csupa rosszaság.

Keresztútnál találkoznak,
Megállnak és tanakodnak.
Kit locsoljunk meg elsőnek,
Húsvét hétfőn ébresztőnek.

Ferkó így szól:
Szeplős Pannát,
És már szedi is
Két gézengúz a lábát.

Addig mennek, mendegélnek,
Míg Pannáék házához nem érnek.
Nem kopognak, nem zörgetnek,
Egyenesen Panna szobájába mennek.

Örül Panna, dehogy mérges,
Kicsi szíve csak úgy repdes.
Örvend ő a két legénynek.
Kölninek és sok-sok versnek.

Szeplős Panna nagyon hálás,
Előkerül egy-egy tojás.
Csuda cifra mind a kettő,
Örül neki mind a kettő.

Még alig ütnek tízet az órák,
Az összes leányt meglocsolták.
Minden házat végig jártak,
Örömére oly sok lánynak.

Terit, Pirit, Klárát,
Esztit, Vilmát Orsolyát,
Szőke hajú Anitát,
Kishúgát is, Sárát.

Szólt a vers és gyűlt a tojás,
Jól sikerült a locsolás.
Eljövünk majd jövőre is,
Találkozunk veletek is.

A Falusi Krónika baranyai fordulójából az országos, lakiteleki bemutatóra Kustos Irma jutott be! - ez a hivatalos verzió. Az érzelmes pedig ez: Ir-ma, Ir-ma, Ir-ma!

Kustos Irma: Vajkörtvély
Elmondásra alkalmazott változat

Egy körtvélyről szeretnék ma nektek beszélni. Egy körtvélyről, ami utolérhetetlen, páratlan, megismételhetetlen!
Bocsásd meg nékem, kegyes hallgatóm, hogy eme – másoknak talán túlságosnak tetszhető – szóktól elmémet elszakasztani nem tudom, de sem nem hivalkodás, sem nem pipeskedés, hanem a színtiszta való, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély eme jóságokkal bírna, és evvel nagy vigasztalására vagyon az emberi állatnak. Nyárban is és télben is. Mert noha érése augusztus havában esik, de, aki akarja, külömb-külömb féle módon bé-csinálhatja, és télbenn is élhet véle.
Vedd azt is eszedbe, kegyes hallgatóm, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély vala, ami e sorok szerény iróját az édes kerti napok után szomjúhozva, távol tengetett, hosszú, keserű évei után hazahozta a dióspusztai kertbe. Lelkében mindig élt, édes hívogatásával csábítgatta e nemes körtvély, e fenséges körtvélyfák gyönyörüséges emlékezete. Ez indította el őtet gyümölcsóltogató utján is annó, épp ahogy itten nektek most sorjában elmondom. Szép, üde, meleg nyári nap volt, kedves illatok szálldostak a légben, méhek zsongtak, s az ég madarai eltikkadtan pittyegtek a hévségben, amidőn az éredendő gyümölcscsel dúsan megrakott körtvélyfa szellőző árnyékjában álmodozó authorunk akkoriban még ifjonti szöme egyszer-csak reányílott arra, hogy a dióspusztai gyümölczöskert szélén álló két termetes, koros körtvélyfa bizony óltovány! Azt valaki óltotta vala! Áldja meg az Ur Isten haló porában is azt az ösmeretlen kezet, azt az óltogató néhai atyánkfiját, aki ama négy nemes ágacskát az ifjú vadkörtvélfa tőkéjébe, úgy térdmagasságban, olly igen jól béeresztette, hogy mi, kései fiak is, bőséggel élhetünk kezemunkája hasznán. Mert igen fölöttébb való az!
Te, édes kertészem, ki gazdaságodnak továbbéli előmenetelire a tudás édes méze után tovább kutatnál, vedd eszedbe, hogy a Dióspusztai nemes augusztusi vajkörtvély esmértetését más authoroknál hiába is keresnéd! Jó atyánkfijai, akik szivükön viselik honunk gyümölcsbéli állapottyát, és arra nékiek tehetség is adatván, a dióspusztai vajkörtvély továbbörökítő lényegét nem oly régiben megküldték vala egy hírneves ángliusi vizsgálóintézetnek, aholis azután – drága pénzen – napvilágra jöve, hogy a mi nemes dióspusztai vajkörtvélyünknek a világon párja nincsen! Esmeretlen az a nagyvilág előtt! De nem úgy immáron mielőttünk, akik eme körtvély ismertetését a Faluság nevű internetes naplóban immáron részletesen is elolvashatjuk, mi több, gyönge csömötéjjét eggyik-másik jó atyánkfia szorgalmatos munkálkodása folytán akár a saját kertünkben is elültethettyük, és gyümölcsével jó idején mi is élhetünk.
Én is ezekkel a szókkal vetek véget a dióspusztai vajkörtvélyrűl való mondókámnak. Ahogyan azt az 1666-dik esztendőben Istenben elnyugodott Páter Lippay János is megirá a’ Posoni Kert című könvében: „… nem kétlem, hogy találkoznak afféle dongó, csípő szúnyogok, akik ítéletükkel, éles nyelvükkel, mardosni fogják az én munkáchkámot. De akinek nem tetszik, csinállyon jobbat, s-nem irégylem a’ jámbornak. Én a’ közönséges jóért igyekeztem munkálkodnom.”
Te-is ezért, kegyes Hallgató, az én igaz szívbéli jó igyekezetemet vedd jó néven, és ha kedved tartya, élly véle.

A Faluság blog versenyen kívül mutatkozott be - juhhéé, jók vagyunk!

Az eredményhirdetéskor mindegyikünk Irmának szurkolt, itt éppen Zita (most már legalább őt is lelepleztem....).

Négy bátor baranyai nő (Erzsi, Irma, Zita és én) és egy még bátrabb baranyai férfi (Balázs) fogja hétfőn a hosszúhetényi könyvtárban képviselni a Faluság irodalmi tagozatát.
A Faluság, mint író- és olvasókör: írunk és egymást olvassuk és egymást továbbgondolva írjuk a kortárs életet - szellemi piac. Közös.
Öten öt-tíz percben megpróbáljuk majd 3D-ben előadni a Faluság blogot - a hogyan és a miként még meglepetés, de beszámolok majd róla (beszámolunk róla?).

Bármilyen sok képed lehet, sohasem lehetsz olyan gazdag: árnyalt és részletes, mint mikor sok-sok szavad van.
Képeket látunk, képekben gondolkodunk, nap mint nap képigényünk van - rengeteg képet alkotunk, olykor képekben is kifejezzük magunkat, de a belső sokrétűség mégsem képszótárból, hanem a klasszikus értelemben vett (szó)szótárból áll.
A képi szépséggel szemben helyezkedünk el - ha a pozíciót nézem, akkor természetesen igaz ez a verbalitás egyik fontos megjelenési formájára, az olvasásra is. Két külön entitás találkozása - egymás nézegetése. A nyelvi szépségben viszont lubickolunk, szó szerint benne élünk. Általa élünk. Viszonyaink, kötődéseink, emlékeink, történeteink, gondolataink mind mind a nyelvben gyökereznek. Egylényegűek vagyunk. Vagy csak lehetünk?