Talicska

Falun a talicska egy mindennapos munka- és szórakoztatási eszköz: egyaránt lehet benne dolgokat és embereket szállítani, de ugyanúgy lehet ülni és aludni, mobil napelemes hangrendszert beépíteni, tévét nézni, miközben felfordítva is számtalan képességgel bír, netán még színpadnak is alkalmas lehet. Ezúttal egy kicsit elidőznék a hagyományos szállítóeszköz szerepénél. Egyszercsak lett ugyanis az udvarunkon hétezer bontott hódfarkú cserép. Ennek a fele kéne majd helyben, a leendő tiny house tetejére, a másik felére pedig az Okosház gazdasági épülete tartana igényt. És épp ez az a halom, ami olyan helyen van, ahol hamarosan útban lesz. Szóval havazás és tél félretéve, nekiálltam megbarátkozni a gondolattal, hogy most fogom áthordani a cserepeket egyik telekről a másikra. Első tervem az volt, hogy egy nagyobb kulikocsival viszem majd, amire ráfér több is, és így megúsznám 50-60 fordulóval. Viszont a gond az, hogy bár ráfér, de borzasztó nehéz is tolni; szóval, mindent számba véve megadtam magam, és a sokkal kisebb de könnyebben mozgatható talicsot jelöltem ki erre a feladatra. Egy forduló oda és vissza is 211 lépés, be- és kipakolással átlagosan 20 perc időben, fuvaronként pedig 30 cserepet tudok vinni. 3000 cserép mozdulna, ez tehát mondjuk száz forduló, 2000 perc, vagyis nettó 33 óra és 20 perc. Nem kell egyszerre, hanem el lehet osztani úgy is, hogy egy-egy napon 3-4 órát foglalkozom ezzel az üggyel, tehát max. 2 hét alatt végzek. Ebbe belefér az is, ha kimarad egy-egy nap, mert a városba megyek, rossz idő van vagy jó idő van de sztrájkolok (minek sztrájkolni akkor, amikor amúgy sem lehetne dolgozni). Nyilván fel lehet vetni, hogy miért nem bérlünk utánfutót vagy más segédeszközt: de az szerintem most túl összetett megoldás lenne.

Szóval megvolt az első számolás, beláttam, hogy mostantól 33 óra 20 percig ez lesz velem, és nekiláttam. A tervek szerint haladt minden. Az első 50 fuvar tűnt a leghosszabbnak. Aztán amikor már minden azt mutatta, hogy a fele tényleg átment, sokkal könnyebbé és gyorsabbá vált minden. Mintha valamiféle gravitációs ereje lenne a szemmel látható befejezésnek. Tegnap este már ott zártam, hogy csak 21 forduló maradt mára: ebben a felgyorsult tempóban az egy nap alatt is lemegy. De közben történt más változás is. Egy ponttól ez a munkaszerű, eléggé mechanikus fizikai tevékenység átalakult életformává: a mindennapi élet és az amúgy tényleges munkám eköré szerveződött, mint ahogy az autók és a pocsolyák ritmikus kerülgetése is az úton, zenehallgatás és nézelődés kíséretében; Judit szerint egyfajta meditáció – Sziszüphosz megáll egy szusszanatra, és belelapoz a Tao te King-be.

enter image description here

A folyamat során többször felmerült bennem, hogy ennek az egésznek végülis mi az értelme? Nem hagytam, hogy az jöjjön ki, ami a legkézenfekvőbb: "semmi". Így aztán újra és újra visszatértem rá, hogy értelmet adjak neki.

Aztán egy hete, valamikor a 30. forduló tájékán belenéztem a '90-es évek elején készült parlamenti felvételekbe, Tamás Gáspár Miklós archív felszólalásai kapcsán. Ezeket néztem én is egykor gyerekként a tv-ben, amikor hazaértem. Majd néztem a rádiókabarékat is, a parlamenti paródiákat. Valahol mindegyik tragikussá vált, elkezdtem szégyellni magam, hogy ennek az országnak a vezetői hülyeségekkel töltik az idejüket, és ezen még ráadásul nevetünk is, mert mást úgysem tehetünk. Ezért egy idő óta egyiket sem követem. És mai fejjel arra gondolok, hogy amíg én bontott cserepeket szállítok A-ból B-be, a feladat elvégzéséhez szükséges túlméretezett időkeretek között és folyton azt elemezve, hogy hogyan lehetne hatékonyabban csinálni, addig nagyon-nagyon lassan, de legalább valami egyszercsak majd felépül - eközben viszont azok az emberek, akik egymást hergelik évtizedek óta az ország házában, ezen idő alatt voltaképpen mindent elbontottak. Őszintén, egyre nyíltabban és ábrándozva irigylem azokat az országokat és népeket, különösen a szomszédságunkban, ahol ezek a folyamatok a cseréphordáshoz hasonló, voltaképpen dögunalmas nyugalomban és észrevétlenül folytak és folynak, ugyanis mindenki belátja a szerepüket: hogy lassan és biztosan haladjanak egy közösen kijelölt irányba, és csak az lássa a változást, aki néhány évente visszamegy ezekbe az országokba, és aki így tesz, annak viszont essen is le az álla, hogy ezek a szlovénok, horvátok, románok, szlovákok, észtek stb. bizony leelőztek minket. Mert ez van. És ezért cserépszállításra bíztatnám azokat, akik erről tehetnek.

Node, most kéne valami bíztatót mondani. Nem jutott eszembe más, megkérdeztem az ügyről a mostanában igen népszerű, és ezáltal bizonyára egyre csak okosabb, mesterséges intelligenciára épülő beszélgetőrobotot, a ChatGPT-t. Hát nem volt kíméletes politikusokkal, kritikusokkal és civilekkel sem. Ide másolom, amit tanácsolt:

KB: Szerinted Magyarországon milyen politikai kezdeményezés tudná összefogni az embereket, akik jelenleg széthúznak?

ChatGPT: Az, hogy Magyarországon milyen politikai kezdeményezés tudná összefogni az embereket, amelyek jelenleg széthúznak, egy nagyon komplex kérdés. A politikai nézetek sokszor erősen összefüggnek az egyén életkörülményeivel, értékrendjével és céljaival.

Azt javasolnám, hogy a politikai vezetőknek és a pártoknak közös célokat kellene meghatározniuk, amelyeket mindenki támogatni tud, például a gazdasági fejlődés, az emberek jólétének növelése, a környezetvédelem, a biztonság és a közbiztonság.

A kommunikációs stratégiának is fontos szerepe van, amelynek célja, hogy a közös célokat minél inkább bemutassa és elérhetővé tegye az emberek számára. A kommunikációs stratégiának el kell érnie, hogy az emberek megértsék, hogy a közös célok elérése érdekében mindenki közreműködése szükséges.

Azt is javasolnám, hogy a vezetőknek és a pártoknak együttműködniük kellene, és el kellene kerülniük a túlzott politikai csatározást, amely csak tovább szétválasztja az embereket.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a politikai kezdeményezés csak egy része az összefogás elérésének, a társadalom minden szintjén el kell kezdeni dolgozni az összefogás érdekében.

KB: Ezt nagyon szépen írod, és jó lenne, ha az emberek és vezetőik hallgatnának rád.

ChatGPT: Köszönöm a dicséretet, de ne feledjük, hogy én csak egy chatbot vagyok, és nincs képességem meghatározni, hogy az emberek és vezetőik hogyan cselekedjenek. Az emberek és vezetőik saját döntéseiket hozzák meg, és az ő döntéseik határozzák meg a jövőt. Mindazonáltal, remélem, hogy az általam közölt információk segítségére lehetnek az embereknek, hogy jobban megértsék a kérdést, és hozzájárulhatnak a társadalmi összefogás eléréséhez.

KB: Mit tanácsolnál ez alapján a pedagógusoknak, akik jelenleg sztrájkolnak, hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira, de ezzel a módszerrel épp sok feszültséget váltanak ki a társadalomban, és kevés eredményt érnek el a döntéshozóknál?

ChatGPT: Az oktatás rendkívül fontos, és a pedagógusoknak joguk van kifejezni az aggodalmukat és igényeiket. A sztrájk egy hatékony eszköz lehet a figyelem felhívására és a változás elérésére, de valóban feszültséget és nehézségeket okozhat a társadalomban. A sztrájkot úgy kellene megtervezni és lebonyolítani, hogy a lehető legkevesebb negatív hatása legyen a tanulókra, és hogy a társadalom szélesebb körét is bevonják a probléma megoldásába.

Az együttműködést és a kommunikációt kell erősíteni a döntéshozókkal, és a pedagógusoknak ki kell használniuk azokat a fórumokat, amelyeken a problémáikat bemutathatják, és amelyeken a döntéshozókkal találkozhatnak. A tanulók és a szülők is bevonhatók a probléma megoldásába, hogy ők is lássák az oktatás jelenlegi helyzetét és a javasolt változtatásokat.

Egyéni és közös célokat kellene kitűzni, amelyek elérésére mindenki dolgozik együtt, és a megvalósítás folyamatát folyamatosan ellenőrizni kellene. A társadalom és a döntéshozók igényeinek figyelembevételével és az együttműködés erősítésével a pedagógusok valószínűleg sikeresebbek lehetnek a figyelem felhívásában és a változás elérésében.


Szerző: Kovács Balázs