Új szakasz kezdődött a kerti munkák sorában, kevésbé lelkesítő, mint például leveteményezni egy parcellát: a csigátlanítás. Brrrr.....
Vidéken korán kell kelni.... Most pedig fél órával még korábban. Brrrr.....
Városi vendégeinknek döbbenetes, hogy itt bizony reggel ötkor harangoznak - mikor ide kerültünk, nekünk is az volt, hiszen a városban hétkor van az első harangszó. Nagyon szeretek harangszóra kelni - utána már úgy is lelkiismeret-furdalása van az embernek.
Nos, most viszont marad a jó öreg vekker helyett a mobil ciripelése és irány a veteményes! Csizma és kesztyű - és már lehet is kurkászva keresni a nyálkás nagy barnákat és a csipesszel is alig megfogható ragadós szürkéket. Hősiesen vödörbe szedem és elkísérem őket a komposztdombra. Minden hideg és vizes, de valami furcsa anyatigris érzés viszi az embert. Megmenteni előlük a legfinomabb falatokat: az epret, a cukorborsót és a babot - ezeket szeretik a legjobban, de mi is. Viszont észrevettem valamit! A friss, még salátaszerű körömvirággal mulcsozott (letakart) sorok alig sérültek, mert a körömvirág leveleket dézsmálják és nem azt, amit mi szeretnénk elfogyasztani. Nálam amúgy mindenhol körömvirág van: a még zsengén levágott, felaprított és visszaszórt levelek ugyanolyan jól táplálják a földet, mint a biokertészek körében közkedvelt mustármag vagy a spenót. Természetesen meghagyok sok virágot is (Balázs szerint túl sokat), ők visszaszórják a magjukat, a télire földben hagyott gyökerüknek köszönhetően tavasszal pedig sokkal könnyebb a talajlazítás.
Az epres parcellákat aprított szalmaszárral fedtem, azokon viszont - szerencsére - nehezebben tudnak eljutni a gyümölcsig.
A reggeli munkám eredménye az, hogy vacsora utánra teli tál desszertet lehet felszolgálni. Azzal nekem már nincs gondom, mert az a gyerekek dolga.