Hogy milyen egy falusi marhavágás így, a 21. század első negyedének végén?
Hát, az egyszeri emberrel szólva, pont olyan, mint egy disznóvágás, csak teljesen más.
Szarvasmarhát manapság nagyon ritkán vágnak magánházaknál, aminek legfőbb oka, hogy már alig tartanak, mégpedig legfőképpen azért, mert ennek a jószágnak sokkal hosszabb a tenyészideje, így sokkal nagyobb ráfordítást igényel (pénzben és élő munkában egyaránt), mint a sertés. Így a marhavágás, sokkal nagyobb esemény egy családban, mint a disznóé, és valljuk be, bontása is nagyobb szakértelmet kíván!
Szürkületkor gyülekeztünk a portán.
Az enyhén fagyott föld ropogott a talpunk alatt, a kellemesen enyhe mínusz jó feltételekkel biztatott.
A bemelegítő „welcomedrink” után elindultunk a jószág felé, amelyik békésen legelt a szokott helyén. A mester olyan gyorsan lőtte fejbe a mit sem sejtő marhát, hogy annak se megijedni nem volt ideje, se felfogni, hogy mi történt.
Mire odaértünk, már mindennek vége volt, és az ágak között felbukkant a nap.
Mivel a bőrt lefejtik a jószágról, így a rémes-szagú pörzsölés elmarad, helyette érkezik egy traktor, amivel igazítani, emelni lehet a többszörös disznó-méretű testet.
Aztán már csak a fejtőkések dolgoznak némán és villámgyorsan, ki tartja, ki igazítja, ki a traktort dirigálja. Egy-két lélekmelegítő itóka, és a néhai bika már csupaszon és kibelezve lóg. Szerencsénk volt, mire fázni kezdtünk volna, már kezdődött a négyfelé darabolás.
A negyed marhákat három férfiú cipelte járműhöz, s amint sikerült bepakolni, indult a csapat a házhoz, ahol jól befűtött garázs várta a dolgozókat és a feldolgozandót.
És innen már csak röpke néhány óra trancsírozás, darabolás, faggyúzás és hártyázás, és kész is a komplett hentesüzlet, ahol szebbnél szebb húsok kínálják magukat! Jó étvágyat!
