Amikor beakadályozódik, mintegy kerítésesedik az élet, akkor nekem sokszor olyan, mint az üvegfelület, melyen a saját magam termelte vízpára csapódik le: az én meleg leheletem a hideg felületen.
Egyszerre átlátható és mégis károkozás nélkül áthatolhatatlan - haragra lobbant. Gyerekszülés közben utáltam az amúgy tisztelt és szeretett orvosomat, aki persze jókat kuncogott, mondván, ő azért van itten kérem. Gyerekszabadságoltatás közben utálom az amúgy tisztelt és elfogadott iskolaigazgatót, aki persze jókat kárörvend, mondván, lehetne rosszabb is itten kérem.
Szeretem, mikor ki lehet nyitni ezeket az ablaktáblákat és beengedni a friss levegőt: fájdalom-cseppjeim körforgásában új források keletkezhetnek.
Mindig - már gyerekként is - ki szerettem volna tárni a televízió képernyőjét, hogy ne nézzem, hanem én, azaz én is átéljem a valóságban a történetet. Ugyebár a kibírhatatlan kispadon ülés.... Álomélet. Életálom. - Calderón? Vagy Platón?
Az építészet és kert kapcsolatában is különleges státusza van a tekintetnek szabad átjárást biztosító üvegfelületnek. A kint-bent, a bentről mintha kint lennél szemlélni a kertet, miközben annak elementáris erejének nem vagy kitéve. Kintről pedig megtükröződve, rávetítve látni a kertet a benti meghittségre - a távolság, mint kulcstényező a szemlélő elhelyezkedésében van. Eddig még tükör, innen már benézhető. Üvegtető alól felnézni a csillagokra - a szemünkkel tudni érinteni és simogatni - virtuális szabadság, bennünk.
Jelenkori üvegtábláink egyre erősebbek, egyre inkább többrétegűek, sokszor szellőztetésre nem is alkalmasak, üvegfalként lesznek az alapszerkezet részei, vagy beltéri dizájnelemként jelennek meg. Hő- és hangszigeteléseink.
A kinti és a benti egyidejű, egyszerre látható lerakódásai a felületen: az átláthatóságot vagy a határt takarítjuk olyan szorgalmasan? Elkoszló rongyok.
Halveri fürdőszobánk ablaka: a törött katedrál üveg alatt a sima floatüveg pótlás - átutazóban.
