Múlt pénteken megnéztük Sorrentino új filmjét.
Nem mondom, hogy kötelező film, mert aki nem szereti a komótosan hömpölygő filmeket, annak nem fog tetszeni. A témafelvetése pedig annyira sejtető (szerintem), hogy konkrét állásfoglalást sem fog belőle leszűrni (Egyáltalán aktív vagy passzív eutanáziáról van szó benne? Nem mindegy ugye.). Na meg a kegyelem kérdése: hogy mikor van helye, mikor nincs.….

De ki szeretnék belőle emelni egy aprócska beszélgetést: a lényeg, hogy a lemondott köztársasági elnököt búcsúztatják a palotában. És odamegy a titkárához kezet fogni, akivel jól érzékelhetően nem volt meg a kémia. Akivel a kölcsönös ellenszenv ellenére végig tudott hatékonyan együttműködni.
Nem tudom pontosan idézni, de valahogy így volt a párbeszéd:
– Nem szerettük egymást. – mondja a köztársasági elnök.
– Nem. De ügyesen titkoltuk. – válaszolja a titkár.
– Nem ügyesek voltunk. – Somolyodik el az elnök. – Elegánsak voltunk.
Ezt a kifejezést olyan régóta kerestem, és úgy megörültem neki, hogy végre megvan a szó! Hogy lehet, hogy okosabb vagyok nálad és nem szeretlek, de egyszerűen nem bántalak, mert… mert…
Nem elegáns.
Van az az Eszterházy idézet: Hogy bizonyos szint fölött, nem megyünk bizonyos szint alá…
De ebben van azért felsőbbrendűség és lenézés is.
De ez az elegancia…
…két ember megállapodása arról, hogy bánthatnálak… de nem teszem, mert minek.
Ha bántalak sem leszek tőle több-jobb, kevesebb-kisebb. Egyszerűen felülemelkedek magamon, az ösztönön, hogy uralkodjak, lenyomjak, győzzek. Pillanatnyilag jobb leszek magamnál, mert nem az én lesz a fontosabb, hanem az, hogy nagyobb perspektívából van-e értelme magamat előretolni. Nem fejezed ki az ellenérzésedet, azért, mert az ellenszenved, véleményed pusztán létezik. Hogy azért, mert gondolsz valamiről valamit, még nem kell tudatnod a világgal, ha annak az nem válik javára (sőt).

Most, hogy gondolkodom rajta – mert elsőre csak tetszett ez az epizód – úgy kapcsolódott ez a film főtémájához, hogy voltaképp a filmbeli gyötrődés is az, hogy kell-e egy köztársasági elnöknek döntést hoznia egy ügyben, ha neki, mint magánszemélynek nincs határozott értékalapú véleménye a dologról, vagy az éppen ellentétes a tömegekével?
Itt más dimenzió van: mert nem az egyénről szól, hanem a köztársasági elnöki intézményről. Hogy egy szimbolikus intézménynek, aminek hatása van a világra, annak kell-e megszólalnia egy megosztó témában, és milyen irányban szólaljon meg: haladjon-e a korral, ha amúgy nem haladna. E dilemmának az ad még keretet, hogy el is odázhatná a döntést, átadhatná a következő köztársasági elnöknek a terhet, hogy majd döntsön ő. De ki lehet-e bújni a munka, felelősség alól?
Szépen lassan hömpölygő film ez. És hömpölyög akkor is, amikor már hetek teltek el a megnézése óra.