Mindig nagy öröm, amikor a kertbe elültetett valamelyik kis gyümölcsfa először mutatja meg a termését. Mint amikor a kis embercsemetéd először szólal meg.

Takisa körte a fáján

Takisa körte leveles hajtásával

A minap is ez történt. Barangoltam a kertben, és egy eldugottabb helyen egyszercsak megpillantottam néhány fura, rozsdás, zöldes kis gombócot. Először felületesen azt gondoltam, valamelyik körtefa vadkörte-alanya hajtott ki és terem, aztán a névcímkéjét is megkeresve megpillantottam: „Takisa körte”.
Akkor már emlékeztem, hogy pár évvel ezelőtt Dlusztus Miklós kertészmérnöktől, az egerági DMKert Faiskola tulajdonosától kaptam a csemetét azzal, hogy van néhány Boszniában gyűjtött fajtája, többek közt ez is. Korábbi (akkor még) jugoszláviai családi utazgatásaink élményei folytán nagyon romantikus gondolat volt, hogy bosnyák körtefajta is kerüljön a fajtagyűjteményünkbe, így ezt is elültettem.
Jó ideje már súlyos helyhiánnyal küszködöm, így kényszerűségből – hogy a különféle összegyűjtött gyümölcsfajtáknak legalább a „továbbörökítő lényegét” megőrizzem mások általi esetleges későbbi hasznosításra – egymástól sajnálatosan csupán félméteres távolságban felsorakoztatva, általam csak „nyomorsoroknak” elnevezett formációban ültetem el a teltház bekövetkezte után érkezett facsemetéket, azzal a reménnyel, hogy valami csoda vagy segítség folytán egyszercsak alkalom lesz majd méltóbban elhelyezni szegényeket. Telik-múlik az idő, a csoda csak késik, de a csemeték azért így is növögetnek, bár helyük egyre szűkebb…

Takisa körte és vadkörte

Takisa körte és vadkörte hosszmetszetben

No, hogy a szót tovább ne szaporítsam, az egyik ilyen sorocska lakója Takisa is, sorstársaihoz és hátrányos helyzetéhez képest erőteljesen növekedve, törzse szépen megvastagodva, a benne lakozó ősi erélyt így is felmutatva. Takisa boszniai eredetén érzett nosztalgiám akkor változott igen kellemes meglepetéssé, amikor a fácska aljában talált, lehullott gyümölcsét a minap megkóstoltam. Puszta megjelenése nem ígért sokat: elég kicsi a gyümölcse, vadkörtére emlékeztető az alakja, húsa szotyósodósan bebarnult (amit – sokakkal ellentétben – eddig én kifejezetten hátránynak tartottam), – de az íze! Az mennyeien édes, lédús, finom aszaltkörteíz! A bebarnult gyümölcs állaga sem az a szottyos, ízétvesztett, barna kenőcs (amit egyes beszotyósodó fajtáknál korábban megismertem), hanem igenis megmaradt némi tartása, puhán és olvadóan is némi ropogóssága! Igen kellemes csalódás! Ezután – még mindig a vadkörténél szerzett tapasztalat óvatosságával – odáig merészkedtem, hogy egy még kemény, fehérhúsú, kevésbé beérett példányt is megkóstoljak, készenállva arra, hogy majd – az Albert Einstein Bizottság Szerelem szerelem című számából vett idézettel szólva – „Köpni kell!”, de nem! Ez is édes, lédús, ízes!

Takisa körte hosszmetszete különböző érettségben

Takisa körte lenyomata és körvonala

A kertbe beengedett, egyelőre csak névről ismert fajták után nyomozgatni szoktam. Kíváncsiságból, addig is, míg termőre nem fordulnak, próbálok részletesebb leírásokat találni róluk. Takisáról pár éve egy angol nyelvű oldalon találtam annyit, hogy Boszniában igen elterjedt, kedvelt fajta, rendszeresen bőtermő, betegségeknek ellenálló, termését főleg aszalva hasznosítják. Ez a felhasználási mód most megalapozottnak látszik, de frissen enni is nagyon finom! Köszönöm, Miklós!

Vadkörte két metszete

Takisa körte két metszete

Végül még egy gondolat, ha már a vadkörtéről is annyi szó esett itt fent: Dr. Szani Zsolt pomológus munkásságára szeretném tisztelettel felhívni a Kegyes Olvasó figyelmét. Kellemes további olvasgatást, ismerkedést kívánok!

Takisa körte hosszmetszetben

https://uh.ro/ugye-maguk-nem-jehovistak/

https://uh.ro/elleptek-malomfalvat-a-vackorjehovistak/

https://uh.ro/megtalaltak-a-kihaltnak-velt-popsi-alaku-cseresznyet-sukoben/

https://uh.ro/visszater-a-malomfalvi-keritesek-reme-a-vackorjehovista/

https://uh.ro/tuzhalal-vagasban/

http://phd.lib.uni-corvinus.hu/555/

Utolérhetetlen, páratlan, megismételhetetlen

Eggy körtvély: a’ Dióspusztai nemes augusztusi vaj-körtvély

Bocsásd meg nékem, kegyes olvasó, hogy ama, odaföl írott – másoknak talám túlságosnak tetszhető – szóktól elmémet elszakasztani nem tudom. Sem nem hivalkodás, sem nem pipeskedés, de a színtiszta való, hogy eme ióságokkal bírna e szerény írásomban bemutatni kévánt körtvél, és evvel nagy vigasztalására vagyon az emberi állatnak. Nyárbann is és télbenn is. Mert noha érése Augustus havában esik, de, ha ki akarja, külömb-külömb féle módon bé-csinálhatja, és télbenn is élhet vele.
De, hogy szavaimmal túlságosan előre ne sietnék : itt elsőbben a Körtvélyt magát szükségeltetne bemutatnom, csak az-után a bé-csinálással való bajmolódások csínját, bínját.

Fig. n. 1.

De még annál is elébb: vedd eszedbe, kegyes olvasóm, hogy eme körtvély vala, a’mi e sorok szerény irójját az édes kerti napok után szomjúhozva, távol tengetett, hosszú, keserű évei után hazahozta a’ dióspusztai kertbe. Lelkében mindig élt, édes hívogatásával csábítgatta e fenséges körtvély, e nemes körtvélyfák gyönyörüséges emlékezete. Ez indította el őtet gyümölcs óltogató utján is annó, épp’ ahogy itten a következőekben irom: egy szép meleg, üde nyári napon, kedves illatok szálldostak a’ légben, méhek zsongtak, az ég madarai el-tikkadtan pittyegtek a’ hévségben, és az éredendő gyümölcscsel dúsan meg-rakott körtvélfa szellőző árnyékjában álmodozó authorunk akkoriban még ifjonti szöme egyszer-csak reá-nyílott arra, hogy a két termetes, koros körtvélyfa a dióspusztai gyümölczöskert szélén nem más bizony, mint óltovány. Azt valaki óltotta vala, amint fig. 2. num. 1. 2.! Áldja meg az Ur Isten haló porában is azt az ösmeretlen kezet, azt az óltogató nehai atyánkfiját, aki ama négy nemes ágacskát az ifjú vadkörtvélfa tőkéjébe, úgy térdmagasságban, olly igen jól béeresztette, hogy mi, kései fiak is, bőséggel élhetünk kezemunkája hasznán. Mert igen fölöttébb való az, ahogy ide alább is olvashatod, kegyes olvasó!

Fig. n. 2

Az mint ide fellyebb figura f. n. 1. meg-láthatod, a’ dióspusztai nemes augustusi vajkörtvély értében nemigen öreg, inkább középszerű lévél. Jó nagy hasa vagyon, viszontag föllyül sem igen hosszúkás, de tompáb, az egész gyümölcs inkább kerekdéd körtvélyforma. Egy-felől sárga, zöldes, másfelől eggy kicsinkét vörössel lehelt szabású, igen kedves szép illatú. Eleve érőnek szintúgy mondhatni, mert az első gyümölcsökkel már Augustus havának elejin élhetni. Ezután úgy három hétig szedhetik a fájáról. Mihelt meg-érik, csak le-szakaszsza ember, mingyárt eheti, mert már értekor jó lágy, állania nem szükségeltetik. Csak nem elolvad az ember szájában, nem köves, nem is folytós, jó leves, édes, izekben a fahejja fű-szerszámra hajaz. Azon nyomban bé is csinálhatod külömbféle módokon. Nem érik minden évben, de akkor fölöttébbvaló bőséggel.

Fig. n. 3

A’ még tart, legjob nyersen élni véle. Ha valamely esztendőben bőven terem, azt meg aszalhatni, sok esztendeig eltarthatni, és szükségnek idején elől vehetni. Avagy lágy lictariomot csinálhatni, amivel örömest élhecc télben. Evvel így bánj: mesd a körtvélyt két felé avagy négy felé heyastul. A magvát és csutkáját messed ki, szintúgy a feketéjét és férgesét ki kel mecceni. Hánd öreg mázos fazekba, és ha akarod, tölcs igen kevés hideg vizet hozzá (közönségessen nem töltenek). Födő alatt ted a tűzhöz a sütőben. Szép lassan főzzed, födő alatt, igen kicsin lángon tarcsad a sütőben, hadd főjjön, de ne keverd és semmi mézet vagy nád-mézet hozzá ne végy, nem kelletik. Úgy három óráchka után, ha megkevered, a’ matéria olyanná lész mint a kása; ekkor ved el a tűztül, keverjed meg és azon forrón tölcsd forró Conserva üvegekbe, zárd le. Ügyejj, hogy lassacskán hidegeggyen meg. El-ál, üdő jártára sem peníszedik meg. Eczetet is csinálhatni a körtvélyből, vagy égettbort, ha sok van.

Fig. n. 4

Nagyobb hasznodra, kegyes olvasóm, a’ körtvély bé-csinálásának még egy módozattyát ide irom, éppen úgy, ahogy azt az 1666-dik esztendőben Istenben el nyúgodott P. Lippay János megirá a’ Gyümölczös Kertben:
„Némellyek á körtvélyt, borban-is csinállyák : ha azt szép tiszta üdőben le-szedik kézzel, a’mely nem férges s nem törödöt. Ha jol meg nem ért vólna, rakják valami meleg helyre ( a’ hol szél nem éri, és a’ levegő-ég) deszkára avagy asztalra, hadgyá úgy állani majd egy hólnapig: de kézzel nem kel sokat illetni; mert attúl hamar meg-rothad. Minek-utanna az illyen állástúl jól meg-ért a’ körtvély ; az-után rakd rendel egy öreg edényben, akár cserép , akár fa, akár ónbúl légyen: s-tölcs jó erős ó bort reá, és nyomtasd jól meg, hogy ne levegjen a körtvély benne. Némellyek, szőlő-levelet-is tésznek közbe. Mások, a’kik nem igen bővelkednek borral, a’meg-írt módon le-szedik; és jól meg-érvén, edényben rakják. Csak hogy elsőben, nyers dió levelet, mely egy kevesé meg-lankat, a’szárárúl le-szakasztonak, s-azzal az edény fenekét bé-fedik, és azon fellyül rakják rendel á körtvélyt. Az-után ismét dió levelet, arra egy rend gyümölcsöt: és mind így, még meg-telik az edény. Meg nyomtatván, fris vizet tölcsenek reá; s-el-ál szépen , és á ki mi képpen akarja, úgy élhet véle. Hogy pedig job szaga légyen, á fejér gyömbért tisztán meg-vakarják, apróra metéllik; es abbúl tesznek minden rend köziben egy egy keveset.”

Fig. n. 5

Te, édes kertészem, ki gazdasagodnak tovabbéli elő-menetelire a tudás édes méze után továb kutatnál, más Authoroknál e körtvély esmértetését heában is keresnéd! Jó atyánkfijai, a’ kik szivekön viselik honunk gyümölcsbéli állapottyát, és arra nékiek tehetség is adatván, nem olly régiben e körtvély továbbörökítő lényegét megküldték vala ama hírneves ángliusi visgálóhelynek, a’holis azután – drága pénzen – napvilágra jöve, hogy a globus tízezer külömbféle gyümölcsnemének megannyi továbbörökittő substanciájját részletessen leíró ángliusi tárbann a mi nemes dióspusztai augustusi vajkörtvélyünknek párja nincsen. Esmeretlen az a’ nagyvilág előtt! De nem úgy immáron mielőttünk, hiszem mi immáron esmertetését ide föl elolvashattuk, mi több, gyönge csömötéjjét eggyik-másik jó atyánkfia – mint amaz ide, Egerágba való bizonyos D.M., avagy egy bizonyos Ö.M. odatúl, Sziget vára mellett, Mosgórúl – szorgalmatos munkálkodása folytánn akár a saját kertünkben is elültethettyük és jó idején véle élhetünk.

Fig. n. 6

Én-is ezekkel a szókkal vetek véget az dióspusztai körtvélrűl való írasochkámnak. A’hogyan P. Lippay is mondá vala: „… nem ketlem, hogy találkoznak efféle dongó, csípő szúnyogok, a’ kik ítéletekkel, éles nyelvekkel, mardosni fogják ez én munkáchkámot. De a’kinek nem tetszik csinállyon jobbat, s-nem irégylem a’ jámbornak. Én a’ közönséges jóért igyekeztem munkálodnom.” Te-is ezért, kegyes Olvasó, az én igaz szív-béli jó igyekezetemet vedd jó néven: és ha kedved tartya, élly véle.

Költ Pécsbe, A.D. 2020. Januárius havába