Kardoslepke vagy mégsem?

A kardoslepke (Iphiclides podalirius) a pillangófélék (Papilionidae) családjába tartozik. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft, de az IUCN Vörös listán nem szerepel. Nappali aktivitású lepkéről beszélhetünk, ami nevét a hátulsó szárnyakon lévő kardél alakú faroknyúlványról kapta. Ennek feladata, hogy a ragadozók ezt vegyék célba, ne pedig a lepke létfontosságú szerveit.

enter image description here Készítette: Kepes József

A képen jól látható, hogy a szárnyak alapszínezete sárga, melyet hosszanti irányban fekete csíkok tarkítanak. A nőstényeknél a potroh oldalt sárgásfehér, míg a hímeknek teljesen fekete.
Április elején láthatjuk először a lepkéket melyek a párzást követően lerakják petéiket. A hernyók májusban kelnek ki. Több tápnövényük is van, melyek levelét fogyasztják. Ilyen a kökény, mandula, szilva, galagonya, sárgabarack és berkenye. A lárvák kinézetüket tekintve zöldes sárgás színűek, hátukon sárga csíkok és fekete pöttyök találhatók fiatal korban, majd ahogy idősebbek lesznek, a foltok sárgásbarnává válnak. Nagyon érdekes, hogy amennyiben veszélyben érzik magunkat, a fejük mögött található villát kitolják, ez sárgás színű és szilvafélékhez hasonló illatot áraszt. A tápnövényen bábozódnak be. Évente két nemzedéke van, tehát kétszer találkozhatunk a lepkékkel, hernyókkal és a második báb telel át.

enter image description here
Készítte: Körtélyesi Réka

Nézzünk vissza a címre: Kardoslepke vagy mégsem? Nem véletlen ez a cím, hiszen a gyakorlatlan szemek összetéveszthetik a megjelenésében nagyon hasonló fecskefarkú lepkével (Papilio machaon). Azonban ha megnézzük a szárnyakat, akkor a fecskefarkú lepkének – Tamási Gergő által készített fotó – a fekete mintázata az ereket követi és bekeretezi a szárnyat, míg a kardoslepke inkább tigris csíkos. Remélem így segítettem pár embernek, hogy megtudja különböztetni e két lepkét.

enter image description here
Készítette: Tamási Gergő

Forrás:
https://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/termeszetvedelem/natura2000/fajtar/-kardoslepke-

https://termeszetvedelem.hu/kereso/vedett-fajok/?magyarnev=kardoslepke&latinnev=&nagykateg=&nagykateglatin=&kiskateg=&kiskateglatin=&ertek=&ev=&fokvedev=&melleklet=&directive=&agreement=&orderby=magyarnev&order=asc&type=vedett-fajok&clicked=1

Kardoslepke kép: https://www.izeltlabuak.hu/talalat/556767 Licenc: CC BY 4.0

Fecskefarkú lepke kép: https://www.izeltlabuak.hu/talalat/515908 Licenc: CC BY 4.0

Kardfarkú pillangó

Iphiclides podalirius (Linnaeus, 1758), azaz kardfarkú pillangó

Reggel kiléptem az udvarra, mint mindig mostanában, ezeken a szép tavaszi napokon, örömmel, várakozással: milyenek ma a fények, a levegő? Süt-e a nap? Mit csinálnak a növények? Hogy töltötték az éjszakát? A virgonckodó macskák nem tettek-e kárt valamelyik cserépben, palántában az éjjel, nem rúgták-e szét valamelyik veteménysort? Kedves Olvasóm, ne gondolj ám valami nagy veteményesre! Az egész telek csupán százharminc négyzetméter! Ezen áll még a ház is, meg a letéglázott udvar. Hol maradna hely még veteményesnek is?! Mind hasonló méretű telkeket találsz itt, Pécsett, a Havihegy oldalában. Régen ez a rész egy Gáspár nevű pécsi püspök szőlleje volt, később pedig a Zsolnay család építtetett egyszoba-konyhás, aprótelkes házikókat a gyár munkásainak itt, a Havihegy lépcsősen kiképzett lejtőjén. A közelben ilyen neveket találunk, hogy Bosnyák utca, Zidina-környék, Cserző-köz. Zegzugos, keskeny, váratlanul meredek lépcsőkben folytatódó utcák, kicsiny, régi házak, ahol még a tapasztalt taxisok is nehezen találnak oda a címekre.

De, hogy szavamat el ne feledjem, igenis, van veteményes az apró udvarban! Úgy alig egy méterszer alig másfél méteres, az udvar legnaposabb szögletén. Van benne három tő paradicsom (már virágzik is az egyik), egy sor zsendülő zöldhagyma, egy sorocska petrezselyem, egy kicsi spenót, rézvirág, őszirózsa, egynyári mályva (épp kelőben), kék nőszirom virágban, petúnia (az a hagyományos, világos, jó illatú), rozmaring, kakukkfű, levendula, zsálya, citromfű… No, tehát, hogy szavamat el ne feledjem, kiléptem az udvarra, körülnézegettem, s látom ám, az udvar sarkában már szépen, frissen, üdén virágzik a bodza. Közelebb is mentem, hogy az illatát is érezzem, hát, mit látok!? Egy furcsa szerzetet, ahogy nyugodtan pihenget az egyik bodzavirágon! Lassan lengedeznek együtt, föl, alá, ahogy a reggeli szellő gyengéden emelgeti a bodzavirág sápadtas sárga tányérját. Színük majdhogynem összeolvad. Elő gyorsan a fényképezőgépet! De elég magasan van, távol is van, hogy lesz ebből makrófotó? Még jó, hogy kéznél (lábnál) van a fellépő! Fellépek, óvatosan közelítek, lélegezni is alig merek. Nyomom az exponálógombot – sötét! Lemerült! Épp most! Nincs mit tenni: lekászálódni, föl a töltőre a gépet és szomorkodni a kényszerűen elszalasztott pillanat miatt. Bele is fogtam a nap tennivalóiba, el is felejtkeztem a pillanatról, de később újra arra vitt az utam, és mit látok? A szerzet még mindig ugyanott, ugyanúgy! Kaptál még egy esélyt az élettől, mondom magamnak, ritka dolog! Eddigre a gép is gyűjtött már némi életet magába az őt tápláló energiából, így újra föllépek a föllépőre, sőt, még a kerítéspárkányra is, kihajolok, közelítek, lélegzetem visszafojtom… Az eredményét itt szemlélheted, kedves Olvasóm.

enter image description here
Kardfarkú pillangó a Havihegy oldalában

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kardoslepke

http://jasius.hu/lepidopterology/iphpod.html