A kiválasztott hely – tavasszal és ősszel süssön oda a melengető nap, nyáron viszont kellemes legyen ott hűsölni, legyen benne a ház körül zajló dinamikus családi térben, de mint önálló, különálló sziget – tulajdonképpen már megvolt, csak a funkciót kellett – nem átalakítani, hanem – szó szerint átváltoztatni.
A gyerekkor meghatározó lételemének számító homokozó helyére került a pad-hely.
Az almafa és a mogyoróbokor kijelölte tér lekövezése után a pad kiválasztása könnyen ment: idő és időjárás álló, szemlélődésre csábító, ott létre hívogató, de mégis könnyed, kecses legyen. A jól átírt tér kiszínezésére már csak pár kert-dekorációs elem szükséges: fényfüzér, pergola és természetesen rózsaszín tüskétlen futórózsa.
Folyamatos kommunikálás a kerttel (én és a kert, illetve a kert és az én), a kertben magunkkal (én az énnel), melynek minőségét megragadhatjuk stiláris kategóriákkal is: egyszerű, sivár, művészi, tudományos, cizellált, stb., továbbá a kert elemeit megfigyelve (élő és élettelen egymásra hatása) – és ezen a ponton, a megfigyelés pozíciójában kap kitüntetett szerepet a pad, mint kert-elem. Általában minden kerti tereptárgyra igaz, hogy funkciójával meghatározza a térben való közlekedés útvonalait, céljait, sőt, a térben történő események mikéntjét is. A kerti tárgyak környezetbe illőségének minden eleme jelentőséggel bír: anyagának, formájának, színének üzenete van.
Miért különleges egy kerti pad? Miben más, mint egy terasz, egy grillező, egy biciklitározó vagy egy homokozó?
Talán kulturálisan meghatározott szimbolikája és az egyedi mikro-időben betöltött szerepe miatt, előbbi talán épp az utóbbiból (is) következik.
A padon ülők láthatóan, mindenki számára nyilvánvalóan zárt helyzetben, intim közelségben vannak - testközelség, testtartás, ebből adódóan az egymás között zajló verbális szituáció is mélyebb, intimebb, csak az ott lévőknek szóló. Mégsem titkos. Csak elvonult.
Egyedül olvasni a padon, egyedül szemlélődni a padon, ezek mind nyílt elvonultságok. Legitimek, mindenki által elfogadottak és megértettek.
Családtagjaink életkori változásával természetszerűleg változik az együtt-aktivitásaink milyensége és mennyisége. A 'gyerekek együtt a homokozóban'-tól a 'család együtt a röpipályán'-on át eljutottunk az 'együtt mindenki sajátot csinál'-ig.
A közösben megteremtett saját világok.
Közös kapcsolódások.
A kert legintimebb része a titkos kert - oda egy rokokó fekvőpadot szeretnék.
Balatonkenese, 2017. július 19., Balázs fotója