Tündöklő csillag, oly messze vagy nékem,
Ám mégis látlak, ahogy ragyogsz az égen.
Különc vagy a többitől, fényed csak úgy izzik,
Csillagok hada folyton köréd gyűlik.

Erős, stabil pont vagy mindenki számára,
Elveszettet vezetsz a helyes irányba.
Példát mutatsz embernek, állatnak, növénynek,
Hisz fényeddel a remény képe vagy az égen.

S mondd, ha téged gyötör a sors, ki áll ki érted?
Ki érzi át e sok fájó emléket?
Ki fogja kezedet, míg te a bajban vagy?
S ki az ki lelked sebét óvatos foldozza?

S hova veszett a sok köréd gyűlt csillag,
Melyek, ha féltek, mind hozzád bújtak.
Melyek nélküled csak kicsiny pontok az égen,
Elhagyott gyermekek e nagy térképen.

S itt vagy te, a gyönyörű csillag,
Ki még a magányban is bátran ragyoghat.
A magányban, hol álmok váltak köddé,
Ezernyi gúnyos kacaj törte őket ketté.

Ám te, mint egy gyémánt megtartod a csodát,
Számtalan emléket, mit felejt a világ.
Tán pont ezért ragyogsz köztünk ily fényesen,
S ezért tépáz meg rengeteg vad idegen.

Ám a remény nem hal meg, örökre köztünk marad,
Hisz szíve mélyén minden ember várja az igazat.
Hiszi, hogy van egy csillag mely álmokat őriz,
S otthont ad annak is, ki most épp gyötrődik.

S te vagy az ki e végtelen égbolton bárhonnan látszol,
Ki a millió életre külön-külön vigyázol.
S aki elhiszi, hogy vágya valóra válik,
Ő is csillagként fénylik majd melletted sokáig.

Fotó: Nagy Anita

---