Csak néhány hónap telt el a vinilkarcolónk beüzemelése óta, és ez idő alatt mégis sok-sok alakulás történt körülötte. Először is, be tudtunk szerezni vágótűt, sőt, feketelemez (pvc) nyersanyagot is, így a tervezett kiadványokat elkezdhettük megvalósítani. Ezek első egysége az öt elemből álló, de tíz alkotót bemutató 10-10-10: tíz alkotó, 1íz (körüli) példányban 10 collos lemezeken. Ahogy a kiadványok készültek, úgy lettünk egyre rutinosabak a beállításokban, hibaelhárításokban, dehát bizony még messze vagyunk attól, hogy elégedettek lehessünk: a vinil mastering nevű, látszólag könnyű ("szóljon jól") labirintus ("mégis hogy?") bejáratánál egy külön szakma közepén találtuk magunkat. Ebben a labirintusban különféle napsugaras falfestmények a 10-10-10 egyes állomásai.
Spr-19/1: Unknown child - Labus Máté split
Az eredeti tervünk az volt, hogy felkérünk tíz alkotót 8-12 percnyi zenei anyag előkészítésére, amelyeket aztán egy-egy lemez két oldalán, megosztva két alkotó között jelentetünk meg. Abigél intézte a felkéréseket és a hangzó és írott anyagok begyűjtését, Nagy Roli a mastering-et, én a szöveg-szerkesztést és fordítást, Bordás Marci a tördelést, a címke- és belsőtok-tervezést, a Drukker műhely tagjai a kivitelezést, köztük pedig Varga Balázs a külső tok tervezését. A kivitelezési folyamatok közül elsőként a lemezeket karcoltuk, változatos körülmények között: augusztusban és szeptemberben még itthon, utána már az egyetemen, ahol a hallgatók is be tudtak kapcsolódni a munkába, így különösen a hanglemeztervezés kurzusom résztvevői. Fontos is volt a segítségük, mert egy-egy kiadvány elkészítést két hétvégés munka volt (a tíz, eladásra szánt példány mellett 6-8 példány az alkotóknak is készült, lemezenként 30-40 perc munka).
A vágási folyamat első része a hangszín-beállítás, ami nekem máig problémát jelent főleg amiatt, mert nem tudom eldönteni, hogy milyen hangrendszerre is ekvalizáljam. A saját gépem laptophangszóróin mindig visszahallgattam, de emellett a stúdiómonitor mindig gyanúsan jól szólt, a kettő közötti verziókon (akármilyen hifi hangszóró) viszont nagy a szórás. Azt vettem észre, hogy nem szabad sokat szöszölni a beállításokkal, ha 2-3 vágáspróba után nincs meg a szimpatikus hangszín, akkor el kell tenni másnapra. Csakhát gyakran nem lehet eltenni másnapra: igazodni kell a nyitvatartáshoz, a buszjáratokhoz, ahhoz, hogy épp ki mikor ér rá nomeg nem utolsósorban, hogy az alkotó el tud-e jönni belehallgatni, véleményezni... Szóval emiatt lettek olyan eredmények, amikre mai füllel is büszke vagyok, meghát vannak olyanok is, amiknél már tudnék jobbat. Vagy legalábbis próbálnék jobbat csinálni.
A Hanglemeztervezés kurzus hallgatói munkában. (Ruprech Judit fotója)
Bemutatom hát a következőkben azt az ívet, amit a sorozat bejárt.
Az első sorozat Unknown Child és Labus Máté egy-egy munkáját mutatja be: Unknown egy kollázs-szerű lo-fi, Máté pedig egy, ehhez képest lehetetlen feladat: binaurális kísérlet (a hanglemez nem igazán tud binaurális technikát rögzíteni, hiszen az ahhoz hasonló sztereó effektek szinte lejátszhatatlan barázdákat produkálnak), dehát ki más vállalná ezt be, mint a dióbél kiadó. A lemez-eredmény helyett inkább a digitális változatot mutatom:
Ezt a vágást még a rezonátoros fejjel és a papi-féle vas-átmenetekkel készítettem, ami után ismét fejlesztettem egyet, és így kicsit tisztább hangokat tudtam karcolni, amire szükség is volt már a második kiadványnál. Ez prell és Bolcsó Bálint lemeze volt, aholis mindkét alkotónál igen nagy eredmény volt, hogy ezeket az anyagokat megkaphattuk és dolgozhattunk vele: már itt kezdett olyan stádiumba kerülni a folyamat, hogy nem a hibaelhárítás, hanem a finomhangolás lett a fókusz.
Különösen örülök annak, hogy prell rezonáns zenéi és Bolcsó Bálint dalai is megszólalnak a végeredményen ("szóljon jól"). Olyan mastering-et kértem Rolitól, ami az eredeti dinamikát megtartja, így lehetőség van akár extrán hangos jelek rögzítésére is, egy átlaghangerő-beállítás után. Már itt is, de ezután pláne kezdett rutinszerűvé válni a munka, ami a végeredményen is meglátszott a következőkben: Мясник és Hermelin lemeze már mind kinézetében mind hangzásábann referenciát jelentett a későbbiekre.
Közben már gyakorlattá vált a dióbél kiadó weboldalának frissítése, ráadásul a tevékenység erősödése miatt indokolttá vált egy domain-t is regisztrálni (igen megerőltető 10 perces munka volt): https://diobelkiado.hu/
A sorozat negyedik eleme előtt készítettünk egy tízpéldányos nyomatot a Techno Műhelynek is (obwigszyh Xergiok ep-je), és annak hangszín-beállításai voltak a kiindulópont Jad.Yula.Silbad, MZ/Y és Mesterháza lemezéhez. Alig 1 nap alatt elfogyott mindegyik példány, és jövőre szeretnénk belőle újra készíteni egy sorozatot.
A sorozat utolsó kiadványa pedig tegnap készült el. Lovely Insomnia zenéjét már július óta próbáltam behangolni a rendszerre, és nem vagyok elégedett a végső változattal sem: kevesebb magas, több 500-800hz közötti közép és több "istállómeleg" mély kéne hozzá... Bizonyos hangrendszereken és tűvel jól érvényesül, máshol borzalmas - sajnálom. Nagyban kárpótol viszont érte a túloldali Asas, aminek rezonanciái és csengése valahogy életre kel a lemezen, és éppoly lehetetlenné teszi a hangzás visszaadását újradigitalizált formában, mint azok az albumok, amik szerintem csak lemezen szólalnak meg jól (pl. Mapstation azonos nevű 2000-es albuma vagy Oren Ambarchi Suspension-je).
A sorozat itt ért véget, a tapasztalat rengeteg, a vásárlók bizalma és támogatása pedig igen nagyvonalú. Köszönjük!
A közelebbi tervek között van a Basotó aukció, egy elektronikus zenei válogatáslemez, egy képeshangoskönyv, jövőre pedig egy, a 10-10-10-hez hasonló kislemez-széria - ezekről a dióbél weboldala, fészbúk-oldala és bandcamp-je is hírt ad majd, én pedig majd beszámolok a tapasztalatokról itt.
Nyomdai munka a Drukkerben. Ez is Ruprech Judit-fotó:)
80%-os fényerő, 2-3000 mm/min sebességgel
80%-os fényerőn, 200 mm/min sebességgel, szinte már teljesen kivési a felületet.
