A szitázásban az a jó, hogy akkor is lehet vele eredményeket elérni, amikor semmi más nyomdai módszerrel nincs sikerélményed. Nekem legalábbis nem igazán vált be a linó (bezzeg nekik meg milyen jól sikerültek!), a mindenféle egyéb karc de még a krumplinyomás sem. A szitázásban még az is jó, hogy nagyon nehéz megmondani, mitől számít annak és mitől nem, mert szinte mindegyik elemét lehet helyettesíteni, még akár magát a szitát is. Végülis ha jól értem, az a lényege, hogy egy maszkot hozunk létre akármilyen eszközökkel, és festéket trutyogtatunk rá, amit aztán ez a felület átenged vagy nem enged át. Hogy ezt a maszkot milyen kreatív megoldással hozzuk létre (emulzió, szitakitöltő, ráragasztott matrica, stencil vagy épp lézergravírozott acélháló), az már a lehetőségeink és érdeklődésünk függvénye.

Szitafeszítő tetőlécekkel és hatlapfejű csavarokkal

Abból indultam ki, hogy kezdem az elejéről, tehát a hagyományos és bevált fotóemulziós megoldással. Ehhez kell
- valamennyi szitaszövet (pl. ez)
- egy fa- vagy fémkeret, amire rá lehet feszíteni a hálót;
- ragasztó vagy takker;
- fotóemulzió: ez a bekeveréstől (érzékenyítés) számítva néhány hétig használható fel, és egy doboz emulzió kb. 12 közepes méretű szitához elég;
- felhúzóvályú
- a levilágításhoz egy UV-ledes reflektor (ilyesmi)
- a nyomtatáshoz pedig festékek és egy rakli (az a gumiszerű spakli, amivel lehúzod és egyben átpréseled a festéket a szita lyukain).

A feszítéshez készítettem a fenti képen látható kis eszközt (amiben segített ez a videó: https://www.youtube.com/watch?v=iJ0KYFBXFG8) - nagyon szorosra nem tudom még feszíteni, de azért működik rendben.

Ha megvan a feszítés és a ragasztás, akkor lehet emulziózni. Az első kettőt nagyon elbénáztam, de aztán szerencsére megtaláltam Mylo Prints videóit, és utána már ment. Neked is menni fog.

Amíg szárad a szita, kinyomtatod fóliára a mintát. A leírások a tintasugaras nyomtatót ajánlják lézer helyett, mert az jobban fed. Nem tudom, de amikor A3 méretben nyomtattam sablonmintát fóliára, akkor a nyomdában azt mondták, hogy jó a lézeres is, csak színes lézeres fekete kell (?). Így lett, és nem is volt vele gond.
A levilágításhoz rendeltem aliexpress-ről egy 100W-os UV-led reflektort. Itt is voltak elszúrt eredmények amiatt, mert alulexponáltam a sablont, így a szita kimosásánál először csak egy-egy kisebb betű, aztán végül az egész minta lemosódott (ami amúgy nagyon jól néz ki!). Nálam 45 perc körüli világítási idő vált be, ami elég soknak tűnik a profi levilágítók 15mp körüli idejéhez képest. Az a helyzet, hogy amikor 1 napot szárad a ragasztó és másik egy napot az emulzió, akkor egészen mindegy már, hogy a levilágítás 15 mp vagy 45 perc. De ezt csak a falusi nyugi hatása alatt mondom.
Az emulzió egy olyan anyag, ami fény (vagy hát ezek szerint UV) hatására megköt és vízlepergető is lesz. Ami nem kap fényt, az pedig egyszerűen kimosható.

Levilágítás a pincében

A pince állandó lakója

Lámpa helyett lehet használni a közvetlen napfényt is (mint pl. ő), csak akkor van gond, ha épp jön egy felhő - szóval emiatt inkább biztosabbra mentem. Ha lámpázol, lehet több pontból érkező fénnyel dolgozni (vannak félkész kitek két ledes reflektorral), vagy készíthetsz dobozkát uv ledszalaggal is akár, hogy minél egyenletesebben kapja a fényt az emulzió... ahogy jólesik.

Egy kész sablon

Utána, ha megvagy, akkor kimosod és kiszárítod a sablont, aztán lehet vele dolgozni. Szitázás után fixálni is kell a textilfestéket, erre megfelelő egy sütőpapíros átvasalás.

A sok videó között Mylo-é mellett a Get Hands Dirty csatorna fogott még meg: végigvisz egy ötletet úgy, hogy a felmerülő mindenféle problémákkal és dilemmákkal is dűlőre jut, közben pedig mindennek elmélyülten utánanéz, legyen az akár a különböző színek pigmentjeinek formája vagy az acélháló rácsszerkezete.

Néhány kész nyomat:

Nyomat az Ellendponthoz

Dióbél Kiadó-szatyrok

Konferenciás szatyrok

Hasznos lehet még az emulzió lemosásáshoz és a sziták gyors tisztításához egy nagynyomású mosó is. Én egy akkumulátoros-tartályos változatot (Kärcher OC 6-18) vettem, de rögtön az első pár használat után bedöglött a tartály szivattyúja, így azóta vezetékes vízről megy... Remélem neked nagyobb szerencséd lesz.

Még vettem tavasszal egy összeszerelhető szitanyomó karusszelt is (hasonlót mint ez), de nem annyira szükséges, inkább csak kényelmesebbé teszi a munkát. Így néz ki most vele / rajta a mini hordozható műhely:

Kinga szitaműhelye az Ellendponton, 2025. aug. 23.

A Dióbél Kiadó egyik tervezett kiadványához üvegre szeretnénk majd gravírozni. Mivel a folyamat kísérletezést igényel, ráadásul amúgyis nagyon érdekel a technika, ezért úgy döntöttünk, hogy veszünk egy lézergravírozó/-vágó készüléket. Az algolaser egyik középkategóriás megoldását választottam, ami egy 22W-os diódalézer, és lehet vágni vele keményebb dolgokat, de azért még hordozható méretű is. Úgyhogy az elmúlt hetekben minden lehetséges dologra gravíroztam, amit csak itthon találtam, és ezek eredményéből mutatok pár dolgot.

Természetesen az első kísérletek a saját névtábláink lettek, kapott egyet az Okos-ház és a mi házunk is:

Egy csempe a kiadónak:

A zalakerámiás csempe-formátum nagyon tetszik, ráadásul elég tartós anyag, emiatt neki is álltam egy kis krónika-sorozat készítésének is, ami a jelenkor eseményeit ábrázolja majd. Itt látható, ahogy készül az első:

Néhány famunka még a gyerekeknek ill. Zitáéknak ajándékba:

A kedvencem az üveg, amit először még be kell festeni temperával feketére, hogy el tudja nyelni a lézersugarat. Az eredmény miatt megéri a sok előkészület: a hagyományos, savmart-opálos felülettől a nagyon finom kivitelű, csipkézettnek tűnő szerkezetekig lehet eljutni a különböző paraméterek (fényerő ill. mozgási sebesség) állítgatásával.

Néhány példa:

80%-os fényerő, 2-3000 mm/min sebességgel

80%-os fényerőn, 200 mm/min sebességgel, szinte már teljesen kivési a felületet.

Az újabb és újabb minták keresése céljából készítettem egy kis alkalmazást, amit algodeco-nak neveztem el, és különféle paraméterek változtatásával nagyon izgalmas ábrákat lehet vele generálni, melyek egyszerű vonalak és síkgörbék sokszorozásából és torzításából keletkeznek.

Néhány ábra, amit vele készítettem ma és tegnap:

3-as téma (harmadfokú Bézier-görbék, paraméterei: 174, 150, -8, 4, 21, 3.8)

4-es téma (arkhimédészi spirál; paraméterei: 368, 25, -28, 4, 31, 9.4)

3-as téma (harmadfokú Bézier-görbék; paraméterei: 107, 196, 74, 11, 12, 1.5)

3-as téma (harmadfokú Bézier-görbék; paraméterei: 124, 391, -163l, 10, 6, 10)

2-as téma (másodfokú Bézier-görbék; paraméterei: 124, 391, -163l, 10, 6, 10)

Itt lehet kipróbálni, ajánlom szeretettel: https://makker.hu/algodeco/

---

frissítés: Ábrissal és Kingával kipróbáltuk tetőcserépen is, küldök egy képet, hogy sikerült:

100% fényerő, 7500 mm/min, és arra a következtetésre jutottunk, hogy tulajdonképpen cement-/betonréteg képződött a felületen.

Amióta Faluság van, azóta újra és újra vasárnapi képeshang is jelentkezik - kezdetben még több alkotó fotóihoz írott zenéi vagy zenékhez készült képei, újabban pedig Jónás és én oda-vissza hangképeződései adják a fő vonalat. Ezzel párhuzamosan viszont, titokban elindult egy másik szál is, felhasználva a korábbi képeshangokat, és kiegészülve új, itt még nem látott-hallott szereplőkkel. Az eredmény egy albumban jelent meg tegnap a Dióbél Kiadó gondozásában, és sok-sok alkotó közreműködésével.
Az album nem csupán képesalbum: a régi hangzó könyvek nyomán kicsiny lejátszó és hangszóró van beleépítve, ami így akár zenelejátszóvá alakíthatja át a könyvet. Nagyon jó élmény, amikor megszólal!

A kiadványon szereplő, képző-hangzó alkotók:
Labus Máté, Ollári Szabolcs, Nagy Anita, Kovács Jónás, Kongsaysak Réka, Swanasa, Kepes Dorottya, Vincze Ferenc, Pap Zoltán, Kovács Tamás, Tóth Barnabás, Horváth Gábor, Kovács Balázs, omotopopo, Balogh Viktória, Camara Issiaga, Jankó Mátyás, shmo, Ofner Gergely és Vasas Krisztián.

Szerkesztő: Hufnágel Gábor
Narrátor: Grozdana Elidi (nem mindegyik példányon van narrátor - ott a hallgatónak kell kitalálnia, hogy éppen mi is szól)
Grafikai tervezés: Rudas-Mekkey Csenge
Kivitelezés: Majsai-Németh Zsolt, Somogyi Éva
Fotó-dokumentáció: Horváth Gábor

Itt hallgatható, olvasható, nézhető:
https://diobelkiado.hu/index.php?spr=21&lang=hun

Csak néhány hónap telt el a vinilkarcolónk beüzemelése óta, és ez idő alatt mégis sok-sok alakulás történt körülötte. Először is, be tudtunk szerezni vágótűt, sőt, feketelemez (pvc) nyersanyagot is, így a tervezett kiadványokat elkezdhettük megvalósítani. Ezek első egysége az öt elemből álló, de tíz alkotót bemutató 10-10-10: tíz alkotó, 1íz (körüli) példányban 10 collos lemezeken. Ahogy a kiadványok készültek, úgy lettünk egyre rutinosabak a beállításokban, hibaelhárításokban, dehát bizony még messze vagyunk attól, hogy elégedettek lehessünk: a vinil mastering nevű, látszólag könnyű ("szóljon jól") labirintus ("mégis hogy?") bejáratánál egy külön szakma közepén találtuk magunkat. Ebben a labirintusban különféle napsugaras falfestmények a 10-10-10 egyes állomásai.

Spr-19/1: Unknown child - Labus Máté split

Az eredeti tervünk az volt, hogy felkérünk tíz alkotót 8-12 percnyi zenei anyag előkészítésére, amelyeket aztán egy-egy lemez két oldalán, megosztva két alkotó között jelentetünk meg. Abigél intézte a felkéréseket és a hangzó és írott anyagok begyűjtését, Nagy Roli a mastering-et, én a szöveg-szerkesztést és fordítást, Bordás Marci a tördelést, a címke- és belsőtok-tervezést, a Drukker műhely tagjai a kivitelezést, köztük pedig Varga Balázs a külső tok tervezését. A kivitelezési folyamatok közül elsőként a lemezeket karcoltuk, változatos körülmények között: augusztusban és szeptemberben még itthon, utána már az egyetemen, ahol a hallgatók is be tudtak kapcsolódni a munkába, így különösen a hanglemeztervezés kurzusom résztvevői. Fontos is volt a segítségük, mert egy-egy kiadvány elkészítést két hétvégés munka volt (a tíz, eladásra szánt példány mellett 6-8 példány az alkotóknak is készült, lemezenként 30-40 perc munka).
A vágási folyamat első része a hangszín-beállítás, ami nekem máig problémát jelent főleg amiatt, mert nem tudom eldönteni, hogy milyen hangrendszerre is ekvalizáljam. A saját gépem laptophangszóróin mindig visszahallgattam, de emellett a stúdiómonitor mindig gyanúsan jól szólt, a kettő közötti verziókon (akármilyen hifi hangszóró) viszont nagy a szórás. Azt vettem észre, hogy nem szabad sokat szöszölni a beállításokkal, ha 2-3 vágáspróba után nincs meg a szimpatikus hangszín, akkor el kell tenni másnapra. Csakhát gyakran nem lehet eltenni másnapra: igazodni kell a nyitvatartáshoz, a buszjáratokhoz, ahhoz, hogy épp ki mikor ér rá nomeg nem utolsósorban, hogy az alkotó el tud-e jönni belehallgatni, véleményezni... Szóval emiatt lettek olyan eredmények, amikre mai füllel is büszke vagyok, meghát vannak olyanok is, amiknél már tudnék jobbat. Vagy legalábbis próbálnék jobbat csinálni.

A Hanglemeztervezés kurzus hallgatói munkában. (Ruprech Judit fotója)

Bemutatom hát a következőkben azt az ívet, amit a sorozat bejárt.

Az első sorozat Unknown Child és Labus Máté egy-egy munkáját mutatja be: Unknown egy kollázs-szerű lo-fi, Máté pedig egy, ehhez képest lehetetlen feladat: binaurális kísérlet (a hanglemez nem igazán tud binaurális technikát rögzíteni, hiszen az ahhoz hasonló sztereó effektek szinte lejátszhatatlan barázdákat produkálnak), dehát ki más vállalná ezt be, mint a dióbél kiadó. A lemez-eredmény helyett inkább a digitális változatot mutatom:

Ezt a vágást még a rezonátoros fejjel és a papi-féle vas-átmenetekkel készítettem, ami után ismét fejlesztettem egyet, és így kicsit tisztább hangokat tudtam karcolni, amire szükség is volt már a második kiadványnál. Ez prell és Bolcsó Bálint lemeze volt, aholis mindkét alkotónál igen nagy eredmény volt, hogy ezeket az anyagokat megkaphattuk és dolgozhattunk vele: már itt kezdett olyan stádiumba kerülni a folyamat, hogy nem a hibaelhárítás, hanem a finomhangolás lett a fókusz.

Különösen örülök annak, hogy prell rezonáns zenéi és Bolcsó Bálint dalai is megszólalnak a végeredményen ("szóljon jól"). Olyan mastering-et kértem Rolitól, ami az eredeti dinamikát megtartja, így lehetőség van akár extrán hangos jelek rögzítésére is, egy átlaghangerő-beállítás után. Már itt is, de ezután pláne kezdett rutinszerűvé válni a munka, ami a végeredményen is meglátszott a következőkben: Мясник és Hermelin lemeze már mind kinézetében mind hangzásábann referenciát jelentett a későbbiekre.

Közben már gyakorlattá vált a dióbél kiadó weboldalának frissítése, ráadásul a tevékenység erősödése miatt indokolttá vált egy domain-t is regisztrálni (igen megerőltető 10 perces munka volt): https://diobelkiado.hu/

A sorozat negyedik eleme előtt készítettünk egy tízpéldányos nyomatot a Techno Műhelynek is (obwigszyh Xergiok ep-je), és annak hangszín-beállításai voltak a kiindulópont Jad.Yula.Silbad, MZ/Y és Mesterháza lemezéhez. Alig 1 nap alatt elfogyott mindegyik példány, és jövőre szeretnénk belőle újra készíteni egy sorozatot.

A sorozat utolsó kiadványa pedig tegnap készült el. Lovely Insomnia zenéjét már július óta próbáltam behangolni a rendszerre, és nem vagyok elégedett a végső változattal sem: kevesebb magas, több 500-800hz közötti közép és több "istállómeleg" mély kéne hozzá... Bizonyos hangrendszereken és tűvel jól érvényesül, máshol borzalmas - sajnálom. Nagyban kárpótol viszont érte a túloldali Asas, aminek rezonanciái és csengése valahogy életre kel a lemezen, és éppoly lehetetlenné teszi a hangzás visszaadását újradigitalizált formában, mint azok az albumok, amik szerintem csak lemezen szólalnak meg jól (pl. Mapstation azonos nevű 2000-es albuma vagy Oren Ambarchi Suspension-je).

A sorozat itt ért véget, a tapasztalat rengeteg, a vásárlók bizalma és támogatása pedig igen nagyvonalú. Köszönjük!

A közelebbi tervek között van a Basotó aukció, egy elektronikus zenei válogatáslemez, egy képeshangoskönyv, jövőre pedig egy, a 10-10-10-hez hasonló kislemez-széria - ezekről a dióbél weboldala, fészbúk-oldala és bandcamp-je is hírt ad majd, én pedig majd beszámolok a tapasztalatokról itt.

Nyomdai munka a Drukkerben. Ez is Ruprech Judit-fotó:)