A Le Garage Moderne bejárata

A pécsi Francia Intézet (Alliance Française) 2018. májusában szervezett egy egész hetes programot a DiY (csináld magad - Do it Yourself) kultúra jegyében (programfüzete, leírása itt olvasható). Partnerük volt ebben több helyi kezdeményezés mellett egy bordeaux-i közösség, az Open Bidouille is, akik rendszeresen szerveznek technológiai-kretatív foglalkozásokat, találkozókat olyan témákban mint pl. nyílt forráskódú alkalmazások, interaktív installációk, kertészet stb. Egyesületük Bordeaux-ban egy hatalmas csarnokot működtet, a benne található autó- és kerékpárszervíz nem a hagyományos otthagyom-megcsinálják módon, hanem a szerelőkkel együtt a tulajdonos javítja meg járművét, megtanulva eközben, hogy hogyan is lehet ezt. Ugyanott rendezvényhelyszín, kantin és alkotói műhelyek is helyet kaptak.

Le Garage Moderne - belül

Ebbe a szemléletbe jól illeszkedik minden, amiről úgy gondoljuk, hogy zárt rendszer, de aztán felnyitva és megismerve azt, hogy mi van a motorháztető alatt, bátorságot nyerhetünk ahhoz, hogy magunk is meg tudjuk csinálni. Így a Le Garage Moderne tagjai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy technikai fejlesztésekkel szórakoztató módon tegyenek hozzáférhetővé eddig hozzáférhetetlennek tűnő dolgokat.

Műhelyek lenn és fenn

Az idei Open Bidouille-en ők láttak vendégül bennünket, egészen pontosan a hanglemezvágó projektünket: az ötlet az volt, hogy kétnapos fesztiváljuk hang-dokumentumait archiváljuk majd hanglemezre, ami aztán bekerül a helyi könyvtár gyűjteményébe is. A munka tehát többtényezős volt: egyrészt, hanganyagot kellett gyűjteni, majd ezeket megvágni (számítógépen), végül lemezre rendezni és kivitelezni. Az előbbiben nagy segítség volt a csapat Pécsről érkező, franciául tudó része (Jean-Christophe, Máté és Bori) valamint két különböző, helyi rádióriporter, akik két nap alatt előkészítettek 8 nagylemeznyi (kb. 5 órányi) interjút, monológot és hangképet, amiket szombaton és vasárnap a kitelepüléseken, különböző helyszíneken karcoltunk aztán lemezre. A munkafolyamat a fesztivál látogatói számára nyitott volt, és pont az is volt a cél, hogy az érdeklődők, különösen a helyi zenészek belelássanak: lehet ilyet, nem is olyan rossz minőségben, halandók számára is működtetni.

Kitelepülés 1.: Christian és Chantelle beszélgetése

Az interjúk alanyai környékbeli lakosok valamint a fesztivál többi résztvevői voltak - mind-mind nagyon izgalmas dolgokkal foglalkozó projektek - így ért körbe a létrehozás és az archiválás folyamata.

Kitelepülés 2.: a szerkesztőségünk munkában

Sok egyéb izgalmas dolgot láttunk és próbáltunk a hajóépítés mellett:

Különféle, CNC-vel vágott odúkat, átjárókat,

Egy nyomdai műhelyt

Valamint egy kemenceépítést, amit a közeli Garrone folyó partjáról gyűjtött agyagból gyúrt golyókkal formáztunk.

Ezek mellett sok-sok egyéb dokumentum látható a rendezvény eseményoldalán is.

Csak néhány hónap telt el a vinilkarcolónk beüzemelése óta, és ez idő alatt mégis sok-sok alakulás történt körülötte. Először is, be tudtunk szerezni vágótűt, sőt, feketelemez (pvc) nyersanyagot is, így a tervezett kiadványokat elkezdhettük megvalósítani. Ezek első egysége az öt elemből álló, de tíz alkotót bemutató 10-10-10: tíz alkotó, 1íz (körüli) példányban 10 collos lemezeken. Ahogy a kiadványok készültek, úgy lettünk egyre rutinosabak a beállításokban, hibaelhárításokban, dehát bizony még messze vagyunk attól, hogy elégedettek lehessünk: a vinil mastering nevű, látszólag könnyű ("szóljon jól") labirintus ("mégis hogy?") bejáratánál egy külön szakma közepén találtuk magunkat. Ebben a labirintusban különféle napsugaras falfestmények a 10-10-10 egyes állomásai.

Spr-19/1: Unknown child - Labus Máté split

Az eredeti tervünk az volt, hogy felkérünk tíz alkotót 8-12 percnyi zenei anyag előkészítésére, amelyeket aztán egy-egy lemez két oldalán, megosztva két alkotó között jelentetünk meg. Abigél intézte a felkéréseket és a hangzó és írott anyagok begyűjtését, Nagy Roli a mastering-et, én a szöveg-szerkesztést és fordítást, Bordás Marci a tördelést, a címke- és belsőtok-tervezést, a Drukker műhely tagjai a kivitelezést, köztük pedig Varga Balázs a külső tok tervezését. A kivitelezési folyamatok közül elsőként a lemezeket karcoltuk, változatos körülmények között: augusztusban és szeptemberben még itthon, utána már az egyetemen, ahol a hallgatók is be tudtak kapcsolódni a munkába, így különösen a hanglemeztervezés kurzusom résztvevői. Fontos is volt a segítségük, mert egy-egy kiadvány elkészítést két hétvégés munka volt (a tíz, eladásra szánt példány mellett 6-8 példány az alkotóknak is készült, lemezenként 30-40 perc munka).
A vágási folyamat első része a hangszín-beállítás, ami nekem máig problémát jelent főleg amiatt, mert nem tudom eldönteni, hogy milyen hangrendszerre is ekvalizáljam. A saját gépem laptophangszóróin mindig visszahallgattam, de emellett a stúdiómonitor mindig gyanúsan jól szólt, a kettő közötti verziókon (akármilyen hifi hangszóró) viszont nagy a szórás. Azt vettem észre, hogy nem szabad sokat szöszölni a beállításokkal, ha 2-3 vágáspróba után nincs meg a szimpatikus hangszín, akkor el kell tenni másnapra. Csakhát gyakran nem lehet eltenni másnapra: igazodni kell a nyitvatartáshoz, a buszjáratokhoz, ahhoz, hogy épp ki mikor ér rá nomeg nem utolsósorban, hogy az alkotó el tud-e jönni belehallgatni, véleményezni... Szóval emiatt lettek olyan eredmények, amikre mai füllel is büszke vagyok, meghát vannak olyanok is, amiknél már tudnék jobbat. Vagy legalábbis próbálnék jobbat csinálni.

A Hanglemeztervezés kurzus hallgatói munkában. (Ruprech Judit fotója)

Bemutatom hát a következőkben azt az ívet, amit a sorozat bejárt.

Az első sorozat Unknown Child és Labus Máté egy-egy munkáját mutatja be: Unknown egy kollázs-szerű lo-fi, Máté pedig egy, ehhez képest lehetetlen feladat: binaurális kísérlet (a hanglemez nem igazán tud binaurális technikát rögzíteni, hiszen az ahhoz hasonló sztereó effektek szinte lejátszhatatlan barázdákat produkálnak), dehát ki más vállalná ezt be, mint a dióbél kiadó. A lemez-eredmény helyett inkább a digitális változatot mutatom:

Ezt a vágást még a rezonátoros fejjel és a papi-féle vas-átmenetekkel készítettem, ami után ismét fejlesztettem egyet, és így kicsit tisztább hangokat tudtam karcolni, amire szükség is volt már a második kiadványnál. Ez prell és Bolcsó Bálint lemeze volt, aholis mindkét alkotónál igen nagy eredmény volt, hogy ezeket az anyagokat megkaphattuk és dolgozhattunk vele: már itt kezdett olyan stádiumba kerülni a folyamat, hogy nem a hibaelhárítás, hanem a finomhangolás lett a fókusz.

Különösen örülök annak, hogy prell rezonáns zenéi és Bolcsó Bálint dalai is megszólalnak a végeredményen ("szóljon jól"). Olyan mastering-et kértem Rolitól, ami az eredeti dinamikát megtartja, így lehetőség van akár extrán hangos jelek rögzítésére is, egy átlaghangerő-beállítás után. Már itt is, de ezután pláne kezdett rutinszerűvé válni a munka, ami a végeredményen is meglátszott a következőkben: Мясник és Hermelin lemeze már mind kinézetében mind hangzásábann referenciát jelentett a későbbiekre.

Közben már gyakorlattá vált a dióbél kiadó weboldalának frissítése, ráadásul a tevékenység erősödése miatt indokolttá vált egy domain-t is regisztrálni (igen megerőltető 10 perces munka volt): https://diobelkiado.hu/

A sorozat negyedik eleme előtt készítettünk egy tízpéldányos nyomatot a Techno Műhelynek is (obwigszyh Xergiok ep-je), és annak hangszín-beállításai voltak a kiindulópont Jad.Yula.Silbad, MZ/Y és Mesterháza lemezéhez. Alig 1 nap alatt elfogyott mindegyik példány, és jövőre szeretnénk belőle újra készíteni egy sorozatot.

A sorozat utolsó kiadványa pedig tegnap készült el. Lovely Insomnia zenéjét már július óta próbáltam behangolni a rendszerre, és nem vagyok elégedett a végső változattal sem: kevesebb magas, több 500-800hz közötti közép és több "istállómeleg" mély kéne hozzá... Bizonyos hangrendszereken és tűvel jól érvényesül, máshol borzalmas - sajnálom. Nagyban kárpótol viszont érte a túloldali Asas, aminek rezonanciái és csengése valahogy életre kel a lemezen, és éppoly lehetetlenné teszi a hangzás visszaadását újradigitalizált formában, mint azok az albumok, amik szerintem csak lemezen szólalnak meg jól (pl. Mapstation azonos nevű 2000-es albuma vagy Oren Ambarchi Suspension-je).

A sorozat itt ért véget, a tapasztalat rengeteg, a vásárlók bizalma és támogatása pedig igen nagyvonalú. Köszönjük!

A közelebbi tervek között van a Basotó aukció, egy elektronikus zenei válogatáslemez, egy képeshangoskönyv, jövőre pedig egy, a 10-10-10-hez hasonló kislemez-széria - ezekről a dióbél weboldala, fészbúk-oldala és bandcamp-je is hírt ad majd, én pedig majd beszámolok a tapasztalatokról itt.

Nyomdai munka a Drukkerben. Ez is Ruprech Judit-fotó:)

Május elején írtam a spirofonról, ami egy eredetileg lemezvágónak készült mechanizmus grafikai mellékterméke lett. Miután kirajzoltattam vele az összes számomra lehetséges variációt, nem volt már haladék: össze kellett rakni a hanglemezvágót belőle. Őszintén, tényleg tartottam tőle, hiszen mi lesz, ha nem fog működni... Na, előrebocsátom, hogy végülis sikerült, ráadásul még egész jól is. Az alábbiakban leírom, hogy miként.

KNOP (Wim Nel, egy belga hangtechnikus) saját tervezésű, 3d-printelhető vágófejéből és a kapcsolódó dokumentációkból indultam ki (lásd hackaday.io), valamint megtaláltam a LatheTrolls fórumon egy bővebb leírás-sorozatot, sok fotóval, elszórt információkkal. A fotókból visszafejtettem az alkatrészlistát, amiket a karantén-időszak alatt különféle helyekről sikerült is szép lassan beszerezni. Néhány dolgot nem lehetett sehol sem találni (pl. a Spirol inzerteket, de ezekhez hasonló tárgyakat más, pl. aliexpress-es helyekről pótoltam).
Amik a fotókon nem látszottak és nem is történt rájuk utalás (pl. a vágófejet a lemezre billentő hinta csapágyai, gondolom), azokkal nem foglalkoztam, hanem gondoltam, majdcsak megoldódnak maguktól. Az volt ugyanis az alapszabály, hogy csak akkor és csak annyit fogok az üggyel foglalkozni, amennyihez épp kedvem van, és ezt elég szigorúan be is tartottam - egy darabig, mert aztán elég hamar elkapott a lendület a finomhangolásra, továbbfejlesztésre stb.

Írás és lejátszás egy időben

A kiindulásként használt vágófej és a köré épülő készülék elve igen egyszerű: a hangjel erősítőn keresztül két, egymásra merőleges, kicsi hangszórón szólal meg, és jelük a vágótűre van kötve (tölcsérrel), ami által az rezgésbe jön, így nemcsak barázdát, de azon belül rezgéseket is karcol a hordozó anyagba. Valahogy így néz ki:

Ennek összeállítása nem bonyolult művelet, csupán a tölcsérek membrán és a tű tartója közé történő beragasztása igényelt kézügyességet. De egész tűrhetően sikerült, ráadásul azóta sem esett szét. Éljenek a pillanatragasztók.
A vágótű-kérdés továbbra is nyitott: rendeltem acélból (még nem érkeztek meg), zafírból (megérkezett, és bírta egy órát talán), de gyémánt végűt nem találtam még, ezért kipróbáltam a fogászati fúrókat: rengeteg féle van (lásd itt), és bár egyik sem épp vágófej-formájú (fura is lenne), de gravírozni tudnak, ráadásul nagyon jól bírják a strapát... Szóval egyelőre velük dolgozok (a fenti képen a zafírtű látszik).

A vágófejet egy bármilyen megoldású sínen mozgatja a motorhajtás, ami akár arra is képes, hogy a hangjel erősségétől függően a barázdák távolságát növelje-csökkentse. Az eredeti tervekkel ellentétben nem léptető- hanem egyenáramú motrot (egészen pontosan egy dinamót) használtam, amiben sok-sok áttétel lassítja le az eredeti forgási sebességet; ráadásul igen finom és ugrálások nélküli mozgást végezhet vele a sín, hogy akár 15 perc alatt is meg tudja tenni a 12 collos lemez 10 és fél centiméterét. Ehhez készítettem egy igen egyszerű arduino- és max-vezérlőt:

Ahol jobb felül és a külön képen (alább) is látszik a mozgatásvezérlő felület. Bal felül a rögzítésre kerülő hanganyag, jobb alul a hanganyagra kerülő szűrők (masszív mélyhang-vágást és magas-kiemelést kell alkalmazni, hogy a tű rezgése ne legyen túl nagy), míg bal alul látszik az épp rögzített hangjel (a tesztelés során folyamatosan rögzítem a vágásokat dokumentatív célra).

Valami hasonló lemezek készülnek, mint az alábbi:

Szeretnék később más anyagokkal is dolgozni, pl. jó lenne találni újrahasznosított, préselhető műanyagot, vagy PLA-t, de viaszolt papír is érdekel. Amíg ilyenek nincsenek vagy beszerzésük nem gazdaságos, addig marad a képen is látható polikarbonát. Az anyag egyébként igen könnyen karcolható (előmelegítéssel még inkább), átlátszó, könnyen vágható különféle formára. De attól még műanyag.

Készítettem egy összehasonlítást arról, hogy hol is tartok vele most a hangzás kialakításában. Négy részlet közül az első és a harmadik az eredeti, a második és a negyedik a lemezre írt, onnan egyenesen a számítógépre rögzített felvételt lehet hallani: (vigyázz, az eredeti még jóval hangosabb)

Ma (2020. július 5.) épp így áll:

Azóta a hagyományos értelemben vett vágótűnek köszönhetően kategóriát lépett előre, az első ilyen próbafelvételekből hallható itt valamennyi:

Van még mit hangolni és tanulmányozni rajta: de remélem legközelebb már ezeknél is jobb eredményeket tudok mutatni.

A készülék a mostani állapotában így néz ki:

Ahol meg is állok rögtön. Mert meg kell köszönnöm Jónásnak, hogy használhatom az asztalát (az enyém tele), Dobokay Kristóf családjának, hogy felajánlottak az elektronikus zenei szaknak egy lemezjátszót (oda is fog visszakerülni, ha kész leszek), Elizabeth-nek a habilitációmra kapott ajándék-erősítőt, Fodor Palinak és a 3D projektnek a nyomtatást, a Moiré bakelitvágó csoportnak a lelki támogatást valamint az Erősödő Civil Közösségek pályázatnak, hogy az összes mütyürt és a hozzájuk való bátorságot be tudtam szerezni.

Jelenleg új vágófejet készítek más megoldásokkal, várhatóan jobb jelátvitellel. Írok, ha akad valami ezügyben. De mindettől függetlenül előkészítjük dióbél-kiadványainkat, hogy a nyár végétől megjelenhessenek.