Május elején írtam a spirofonról, ami egy eredetileg lemezvágónak készült mechanizmus grafikai mellékterméke lett. Miután kirajzoltattam vele az összes számomra lehetséges variációt, nem volt már haladék: össze kellett rakni a hanglemezvágót belőle. Őszintén, tényleg tartottam tőle, hiszen mi lesz, ha nem fog működni... Na, előrebocsátom, hogy végülis sikerült, ráadásul még egész jól is. Az alábbiakban leírom, hogy miként.
KNOP (Wim Nel, egy belga hangtechnikus) saját tervezésű, 3d-printelhető vágófejéből és a kapcsolódó dokumentációkból indultam ki (lásd hackaday.io), valamint megtaláltam a LatheTrolls fórumon egy bővebb leírás-sorozatot, sok fotóval, elszórt információkkal. A fotókból visszafejtettem az alkatrészlistát, amiket a karantén-időszak alatt különféle helyekről sikerült is szép lassan beszerezni. Néhány dolgot nem lehetett sehol sem találni (pl. a Spirol inzerteket, de ezekhez hasonló tárgyakat más, pl. aliexpress-es helyekről pótoltam).
Amik a fotókon nem látszottak és nem is történt rájuk utalás (pl. a vágófejet a lemezre billentő hinta csapágyai, gondolom), azokkal nem foglalkoztam, hanem gondoltam, majdcsak megoldódnak maguktól. Az volt ugyanis az alapszabály, hogy csak akkor és csak annyit fogok az üggyel foglalkozni, amennyihez épp kedvem van, és ezt elég szigorúan be is tartottam - egy darabig, mert aztán elég hamar elkapott a lendület a finomhangolásra, továbbfejlesztésre stb.
Írás és lejátszás egy időben
A kiindulásként használt vágófej és a köré épülő készülék elve igen egyszerű: a hangjel erősítőn keresztül két, egymásra merőleges, kicsi hangszórón szólal meg, és jelük a vágótűre van kötve (tölcsérrel), ami által az rezgésbe jön, így nemcsak barázdát, de azon belül rezgéseket is karcol a hordozó anyagba. Valahogy így néz ki:
Ennek összeállítása nem bonyolult művelet, csupán a tölcsérek membrán és a tű tartója közé történő beragasztása igényelt kézügyességet. De egész tűrhetően sikerült, ráadásul azóta sem esett szét. Éljenek a pillanatragasztók.
A vágótű-kérdés továbbra is nyitott: rendeltem acélból (még nem érkeztek meg), zafírból (megérkezett, és bírta egy órát talán), de gyémánt végűt nem találtam még, ezért kipróbáltam a fogászati fúrókat: rengeteg féle van (lásd itt), és bár egyik sem épp vágófej-formájú (fura is lenne), de gravírozni tudnak, ráadásul nagyon jól bírják a strapát... Szóval egyelőre velük dolgozok (a fenti képen a zafírtű látszik).
A vágófejet egy bármilyen megoldású sínen mozgatja a motorhajtás, ami akár arra is képes, hogy a hangjel erősségétől függően a barázdák távolságát növelje-csökkentse. Az eredeti tervekkel ellentétben nem léptető- hanem egyenáramú motrot (egészen pontosan egy dinamót) használtam, amiben sok-sok áttétel lassítja le az eredeti forgási sebességet; ráadásul igen finom és ugrálások nélküli mozgást végezhet vele a sín, hogy akár 15 perc alatt is meg tudja tenni a 12 collos lemez 10 és fél centiméterét. Ehhez készítettem egy igen egyszerű arduino- és max-vezérlőt:
Ahol jobb felül és a külön képen (alább) is látszik a mozgatásvezérlő felület. Bal felül a rögzítésre kerülő hanganyag, jobb alul a hanganyagra kerülő szűrők (masszív mélyhang-vágást és magas-kiemelést kell alkalmazni, hogy a tű rezgése ne legyen túl nagy), míg bal alul látszik az épp rögzített hangjel (a tesztelés során folyamatosan rögzítem a vágásokat dokumentatív célra).
Valami hasonló lemezek készülnek, mint az alábbi:
Szeretnék később más anyagokkal is dolgozni, pl. jó lenne találni újrahasznosított, préselhető műanyagot, vagy PLA-t, de viaszolt papír is érdekel. Amíg ilyenek nincsenek vagy beszerzésük nem gazdaságos, addig marad a képen is látható polikarbonát. Az anyag egyébként igen könnyen karcolható (előmelegítéssel még inkább), átlátszó, könnyen vágható különféle formára. De attól még műanyag.
Készítettem egy összehasonlítást arról, hogy hol is tartok vele most a hangzás kialakításában. Négy részlet közül az első és a harmadik az eredeti, a második és a negyedik a lemezre írt, onnan egyenesen a számítógépre rögzített felvételt lehet hallani: (vigyázz, az eredeti még jóval hangosabb)
Ma (2020. július 5.) épp így áll:
Azóta a hagyományos értelemben vett vágótűnek köszönhetően kategóriát lépett előre, az első ilyen próbafelvételekből hallható itt valamennyi:
Van még mit hangolni és tanulmányozni rajta: de remélem legközelebb már ezeknél is jobb eredményeket tudok mutatni.
A készülék a mostani állapotában így néz ki:
Ahol meg is állok rögtön. Mert meg kell köszönnöm Jónásnak, hogy használhatom az asztalát (az enyém tele), Dobokay Kristóf családjának, hogy felajánlottak az elektronikus zenei szaknak egy lemezjátszót (oda is fog visszakerülni, ha kész leszek), Elizabeth-nek a habilitációmra kapott ajándék-erősítőt, Fodor Palinak és a 3D projektnek a nyomtatást, a Moiré bakelitvágó csoportnak a lelki támogatást valamint az Erősödő Civil Közösségek pályázatnak, hogy az összes mütyürt és a hozzájuk való bátorságot be tudtam szerezni.
Jelenleg új vágófejet készítek más megoldásokkal, várhatóan jobb jelátvitellel. Írok, ha akad valami ezügyben. De mindettől függetlenül előkészítjük dióbél-kiadványainkat, hogy a nyár végétől megjelenhessenek.
