Balázs a hétvégi önfeledt lemezkarcolgatás közben egyszer kapcsolt csak, hogy a hasa ugyanolyan fontos neki, mint a hangkultúra: létrát ragadva ment a skacokkal gyümölcsöt szedni. Intenzív rövid csend van ilyenkor a háznál, ezek azok a percek, mikor mindenki itthon van, de nincs jelen, ezért elmélyült egyéni koncentráltságban lehet megélni a most pillanatait. A mai napig hihetetlen markáns váltás, amikor más terekben vannak a gyerekek (hangjai) és amikor már hallod messziről erősödő, aztán hirtelen a közeledbe berobbanó lényüket (hangosságukat).
Néha megadatik (főleg ha pitéről van szó), amikor a közös munka egyhangúlag közös motivációként születik meg. Összedolgozás, közös ritmus, családi egység.
Kultúrpite: meggyes-fekete epres
Meggymagozás közben már gyúrom is a tésztát, készítem a tepsit, melegítem a sütőt.
Tésztanyújtás, gyümölcs-lecsöpögetés, tepsibe rakás, sütőbe érkezés. Mikor megérzed az illatokat, már mindenki biztonságban érzi a hasát. Drámai percek telnek el várakozással, szaglászás, törlőruhával gyerekhessegetés, utálom, mikor a fiúk megcsipdesik a tészta szélét, vacsorához terítés....
A fekete eper különleges édességének köszönhetően még icipicit sem kellett a gyümölcsöt megcukrozni
A vacsorát még én is azért eszem csak, hogy elérkezzünk a pitéhez. A friss, langyos, közös tésztához. Valahogy annyira jól sikerült, olyan szép idő volt, annyit csiviteltek a cinkék, hogy a fiúk has-kultúrája bekapcsolt és megszületett az Edd a meggyet, csak a meggyet című rap-szöveg Jakab tollából, és persze Jónás megzenésítette, aztán fürdés után az egész család meghallgathatta a közös előadást.
Fiúk munkafolyamatának meglesése
Ilyenkor olyan gyorsan történik minden, annyit rötyög az ember, annyira belefeledkezik önnön szabadságába, annyira hálás a meggyfának, a sütőnek, az életnek, hogy csak este, beszélgetéskor rakja össze, hogy megint valami hihetetlenül egyszerű, örökérvényű történt vele, lehetett annak a része.
Az eredeti fotó pontosan anno 11:25-kor készült, mikor is kisfiam valami belső automatizmusnak köszönhetően odaült várni az ebédet, ami szerinte már késésben volt.
Ugyanis nálunk az ebéd Jakab miatt nagyon sokáig pontosan fél tizenkettőkor volt (minden leleményemen kifogott a kis úriember, még az sem segített, ha tizenegykor teletömtem gyümölccsel), és igencsak hosszú időn át csak inget volt hajlandó viselni, általában mellénnyel (természetesen Balázs volt a minta, és igen, hosszú haja is volt...). Ezt a képet Tündike készítette róla egy vászonzsebkendőre applikálva (merthogy csak úgy volt hajlandó oviba menni arra az egy-két napra, ha a gatyája hátsó zsebében a parfümömmel átitatott zsebkendő volt, szaglászandó, ha nagyon hiányzom neki), mikor Bogár Jakab címmel pályáztunk egy mesekönyvre.
Ha most belegondolok, dédszüleimnél és nagyszüleimnél is igencsak sokszor már el volt mosogatva, mire harangoztak....
Nagylevelű hársunk a időjárás kontrasztjában
