Lengyel szakon rengeteget tanultunk a száz (vagy ezer?) éves lengyel-magyar barátságról. Érthetetlen vonzódások és egymás mellett kiállások.
Négy gyerekem van. Családcentrikus, sőt talán maradi nő is vagyok (ha a monogámia ténye elég ehhez). Mindegyik gyerekem szerelemből és gyönyörből fogant. A terhességem minden napján gondoltam arra, hogy kérlek, csak ne legyen beteg. A várakozás minden napja alatt hálás voltam Balázsnak, hogy férfiként mellettem van. Minden nap vártuk, hogy megtörténik majd a csoda: születés.
A harmadik gyerek után nekem is volt egy spontán abortuszom, magyarán vetélésem. Megkérdezték, nem baj-e, ha olyan mellé tesznek egy szobába, akinek művi volt. Nem baj. Mindketten bőgtünk: ő a megkönnyebbüléstől, én a fájdalomtól. Két máshonnan jövő és máshova menő nő egy szobában. Női sorsok. Megértések. Újraépítkezések.
Nekem csak egy kérdésem van: ha felmerül annak lehetősége, hogy kötelezünk egy nőt arra, hogy tartsa meg nem kívánt terhességét, miért nem merül fel az is, hogy kötelezzük a férfiakat arra, vegyék el feleségül a hölgyet és tartsák el. Ha erre választ kapok, ígérem, akkor az összes hasonló kérdést meg fogom érteni.
Ugye nem felejtjük el, hogy nagyanyáink mennyi titkot őriztek a szoknyájuk alatt?
Ugye nem felejtjük el, hogy az egykézés mit jelent?
Elsőolvasóknak és újraolvasóknak: Polcz Alaine Asszony a fronton.
