A kenyér a "szokásos" maradék, amit összegyűjtünk, megszárítunk, ledarálunk - ez a mi zsemlemorzsánk, már jó ideje. Legalább tudjuk, hogy ebbe mit darálunk bele!
Nem, a kenyeret nem én sütöm, bár bevallom én is vettem élesztőt és lisztet is pár hónapja, majdnemipari (sic!) mennyiségben, de az elfogy másra.
A daráló nagymamámé volt, minimum 35 éves. Az a vákuumos rögzítésű, amivel mindig szórakozni kell, hogy rendesen tapadjon. Ha alámegy egy kis morzsa, akkor rögtön feljön, segítséggel főleg.
Időnként gondolkodom a lecserélésén, olyan szép csillivillimotorosmindenttudó darabokat lehet kapni, de még olyan jól egyben van és egyébként sem lenne szívem kidobni csak úgy. Akkor meg minek?
A doboz szintén örök darab, "kotányi" újratöltve, na ilyen tuti másnak is van!
A gyermek - az enyém, immár több mint 4 éve -, ahogy meglátta mit csinálok, jött és kivette a kezemből, "segítek, jó!? Én akarom csinálni egyedül!"
Így én már csak ülök a teraszon, fényképezek, írogatok, aztán majd takarítok...