Érdekes szó ez a „viselet”. Annyiféle jelentést tudok mellé találni.
Viseletnek hívják a néprajzban a nép, az isten adta nép tájegységekre, településekre jellemző ruházatát.
A tesóm, aki többszörösen ismert és elismert néptáncművész, koreográfus, évtizedek óta gyűjt viseleteket. Képes bármeddig elutazni (vagy minket elküldeni) egy-egy kitüntetett darabért. Mára odáig fajult, hogy előadásokat, divatbemutatókat rendez, koreografál, vezet, amelyek során feleleveníti az egyes ruházatok üzeneteit, a viselésükhöz kapcsolódó szokásokat, vagy éppen egy-egy motívum újraértelmezését. Nem mindennapi élmény.
Ha már a népviseleteknél tartunk, akkor nézzünk egy szép régi kifejezést! Viseletes, viseltes. Ezzel a szép kifejezéssel kívántak arra utalni, hogy az adott ruhát régóta viselik, azaz elnyűtt, kopott, szakadt. Kicsit udvariasabban hangzik, mintha simán leszólták volna bárkinek is az öltözetét. Pedig már ekkor megmutatkozott, hogy bizony a ruha teszi az embert. Ugyanis az ilyen megjelenés, viselője szegényes anyagi körülményeiről árulkodott.
A viseletes szó szigorúan nem összekeverendő a viselős kifejezéssel. Mert ez bizony egészen mást jelent. (Külön gratulálok annak a magyar, mint idegen nyelvtanárnak, aki a különbséget elsőre megérteti egy magyarul tanuló jóhiszemű külföldivel.) Itt bizony mást visel a titokzatosan mosolygó asszonyság. Mondjuk a terhesség szónál jobban hangzik, de nekem a várandósság volt a másállapotomra talált legmegfelelőbb kifejezés. Ugyanis méhemben fejlődő gyermekeimmel töltött 9-9 hónapot csöppet sem tekintettem terhesnek. Ugyan eltérően viseltem a két időszakot, de mindenképpen egy csodás várakozásnak éltem először lányom, majd fiam készülődését. Érdekes, hogy lányom idején majdnem végig hánytam a 9 hónapot, míg fiammal csak nőtem, nőtem, mint a kis gömböc, de rosszullétre nem panaszkodhattam. Egy öreg nőgyógyász bölcsessége szerint az ultrahang vizsgálatnál is pontosabban megmondható a születendő gyermek neme, ha a várandósság ideje alatti rosszulléteket figyeljük. Ugyanis, ha az asszonyba csak egy akkorka kis férfiasság is izeg-mozog, amekkora egy magzat kukackája, akkor kedélyére nem lesz panasz, rosszullét nem gyötri. Bármennyire is nyers eme pajzán bölcsesség, személyes példámmal kénytelen vagyok valóságát megerősíteni. Úgy is mondhatnám, hogy másodszorra jól viseltem magam. És egy újabb szóértelmezési elágazáshoz érkeztünk. Mert a „jól viseltem magam” egyaránt jelenheti, hogy jól éreztem magam, de azt is jelentheti, hogy jól viselkedtem, rendesen tettem a dolgom, a viselkedésemre nem volt panasz. Régebben a gyerekek ellenőrzőjében ez állt: jó magaviseletért jelest osztályzatot kap. Azaz jól viselte magát. Ez vajon azt jelenti, hogy azt a személyiséget, amit örökölt, kapott, neveltek belőle, azt jól elviselte? Vagy egyszerűen jól viselkedett? Nem is egyszerű a válasz. A viselkedést az emberek világában inkább magatartásnak szeretik hívni. Pedig olyan kérdést még sosem hallottam, hogy Pistike, hogyan tartod magad. Sokkal inkább, hogy miért viselkedsz így. A válaszból sok mindenre lehet következtetni. Az állatvilágban például komplett tudomány épült rá, viselkedéstan, etológia. Érdekes, izgalmas terület. Magyarázatot ad számos jelenségre. Meg kenyeret is szépreményű etológus lányoknak, mert az állatok viselkedésének megfigyelése, kutatása lassú, hosszadalmas, sok türelmet igénylő feladat. Az ilyen munkakört nők viselik jobban. (Éppen mostanában köszöntöttük a csodálatos Jane Goodall-t 90. születésnapján.)
Valóban, nem csak ruházatot viselünk, hanem sok és számos terhet, helyzetet. Ilyenkor mi nők szeretünk egy kis külsőséggel jutalmazni, vigasztalni, feldobni magunkat. Ezzel lehet, hogy csak elfedjük a tényleges állapotunkat, vagy éppen valami mást szeretnénk közvetíteni. Ez a viselet lesz az öltözködés, a divat. De az erről szóló gondolataimat majd máskor kell elviselnetek.
A tesóm, aki viseletes, de kényelmes cipőjében, viselősen, a magyar népviseletet bemutató előadáson, éppen furcsán viselkedik.
