Ékszeres nő

Fanni bizsu/nő írását két vonalon gondoltam tovább. Elsőként a paraszti ékszerviselési szokásokra koncentráltam és értelemszerűen a Magyar Néprajz IV. kötetében, Az anyagi kultúránál bukkantam elő. Aztán nagyszüleimre és dédszüleimre gondoltam. Végül számba vettem és megpróbáltam értelmezni saját szokásaimat e tárgykörön belül. A tupírt sem felejtettem el, de az a hajviselési szokások körébe tartozik, arról inkább külön ejtenék pár szót és persze meg is kell hozzá keressek egy különleges családi fotót.

Szeretem Fannival ezeket a gondolatjátékokat. Mindig Coetzee és Auster barátsága jut eszembe róla.

enter image description here
"Sokat töprengek a barátságon mostanában..." - így indul az a levelezés, melyben J. M. Coetzee, A barbárokra várva Nobel-díjas szerzője és Paul Auster, a New York Trilógia írója beszélgetnek, mint férfi a férfival.

Jókai és Petőfi. Ady és Móricz. Wesselényi és Széchenyi. Kosztolányi és Karinthy. Bartók és Kodály. Marilyn Monroe és Ella Fitzgerald. Nagy és híres barátságok.

Pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hol van a fontosabb lényeg, az ékszereknél, avagy a barátságnál.
A barátságról: azt hiszem Fannival mi vagyunk az egyik utolsó képviselői a papíralapon, kézzel, tollal levelezést folytatóknak. Hosszú, lényeget feltáró, gondolatmenetet végigvivő, a szellemi sziporkázástól a csacsogásig ívelő szövegeket hozunk létre és küldünk el egymásnak. Miközben e-levélben is van közölni valónk, a vonalas és mobiltelefonhasználat, mint kommunikációs csatorna különbségeit ne is említsem. És a non plus ultra: a személyes találkozás. Hihetetlen, de mindig mindenről van mondanivalónk. Amikor kommunikációt tanulunk, a csatornának elenyésző szerepet szoktunk tulajdonítani, kvázi annyi lenne a feladata, hogy jól, zavar nélkül, azaz zavartalanul (de itt elsősorban a külső zavarás nélküliségre szoktak utalni) működjön, de valahogyan az mindig elsikkad, hogy a különféle csatornákon teljesen különféle diskurzusok születnek meg. Másra használom a vonalas telefont és más szituációban, más közlendőre veszem kézbe a mobilt. És a levél! Teljesen más mondanivalót közlök e-levélben, mint papíron. Mások a szabályok, mások a dekódolási sémák. Az író ember gondolkodik: lelassul, átgondol, megfontol, hiszen fellengzősen mondva az örökkévalóságnak ír: nem lehet visszavonni. A gondolkodó ember is ír, mert az írás, mint folyamat rendszerező erővel bír: letisztítja a gondolatmenetet, átláttatja a mondanivalót. Jól meg kell gondolni. Felelősség. Helyénvalóság.

enter image description here enter image description here

Nyakékek. Fülbevalók. Karkötők. Gyűrűk. Reneszánsz hatás.
Kezdetleges ékszer: lószőrből, gyöngyből otthon készített ékességek. "A klasszikus értelemben vett ékszert azonban az ötvösök készítették aranyból, ezüstből. Ezekhez hasonló ón-, sárgaréz-, pakfon- és újabban dubléékszereket a hivatásos iparosok mellett falusi kontárok is csináltak. (...) Az ötvösök a 19. században a finomabb, rendelt munka mellett tömegárut, ún. parasztárut is előállítottak, amely vásárokon, búcsúkon kelt el. Századunk fordulójára, amikor a köznép felsőbb rétegeiben is az ún. hamis ékszer lett a módi, a parasztság is könnyebben lépést tarthatott a divattal. Az értékesebb ezüstékszerek díszítményei, a gyöngyház, türkiz vagy korall, gránát helyett, megjelentek ezeknek kék, piros mesterséges változatai, s nagy keletje volt a különféle gyári üveggyöngyöknek. Csak a 20. században jelentek meg a polgárosultabb parasztkörökben a helyi jelleget már nélkülöző aranyékszerek." - olvashatjuk a Magyar Néprajzban az Ékszerek címszó alatt.

Dédszüleim nem hordtak ékszert. Semmilyent.
Nagyanyám - akit ugyebár csak nagymamaként van szerencsém ismerni, lányként, asszonyként nem találkoztam vele - órát és karikagyűrűt viselt, amit minden megérkezéskor levett. Megint a mozdulat van előttem: lecsatolja jobb kezével az óráját és a bőrszíjra húzza a gyűrűt, amit az éjjeliszekrény tetejére tesz. Reprezentálás. Kényelmetlenség.

Hogy én? Ékszerek és ékességek. Fannihoz képest igencsak szerény a lista: egy karikagyűrű (ezzel jegyeztek el), amit még sohasem vettem le. Egy magam készítette türkiz gyöngyös gyűrű, ami szintén mindig rajtam van. Egy pár fülbevaló (ezzel kérték meg a kezem - arany katica, hát lehetett kérem nemet mondani!?), amit még sohasem vettem ki. Egy tűzzománc nyakék (amit Jónás öt évesen készített nekem és azóta is mindenkiből döbbenetet vált ki, olyan művészi lett), amit sohasem veszek le. Végül egy türkiz gyöngy karkötő, ami szintén éjjel-nappal rajtam van.
Számomra az ékszer nem hangulatjelző, nem lecserélhető, hanem önmagam lényegiségét kifejezni hivatott állandó viselet. Nőiségem attribútumai. Ékesítenek. Nem az alkalmat, nem az öltözékemet, nem a megjelenésemet - arra ott vannak a ruhák (munkásruha, báli ruha), hanem önmagamat. Engem.
Kifelejtettem a hajcsatot. Tíz éve ugyanazt hordom. Fa hajcsat. Érzem, már nem fejez ki engem maradéktalanul. Folyamatosan keresem az újat, a tökéleteset. Az egyetlenegyet. Ezüst hajcsat türkiz kővel? Talán. Ötvösség.

enter image description here