Falusi albatrosz - távolsági busz

enter image description here

A gyerekek jót mulatnak rajtam, szerintük határozottan szórakoztató látvány vagyok buszon. Megtanítottak a menetrendre. Elmagyarázták, hogyan utazik a nagyérdemű. Gyerekkoromból voltak ilyen emlékeim, de gondoltam, az autós éveim alatt csak-csak megváltozott a magyar tömegközlekedési utazáskultúra - de nem! Ugyanúgy minden néni a külső széken foglal helyet és belülre teszi a szatyrait, reprezentálandó: igencsak bátor az, aki mellé szeretne leülni. Neki két hely jár. Stop. Nem osztozik. Stop. Ő kényelmesen utazik. Stop.
Középmezőny, aki belülre ül és kívülre pakol le, jelezendő: ha nagyon-nagyon szükséges, akkor egy röpke fintor, egy elfojtott, de azért jól hallható levegővétel és egy nemakaromdemegteszem mozdulat kíséretében megfelelő nyomásra hajlandó szatyrait a lábára vagy pedig a földre, a lábai közé helyezni. A kabátszárnyait viszont már semmiképpen sem fogja maga alá tűrni. Határjelölés: a másik ülés is az enyém volt. Stop. Átadtam, de nem szívesen. Stop. Ha ráülsz, akkor bunkó vagy. Stop.
A mi félénk, az előzékenyek (miért is előzékenynek nevezzük azt, aki a másikat is figyelembe veszi?!?) szűk, de annál kedvesebb réteget képeznek. A gyerekek belezuttyanhatnak egy-egy mosolygós utas ölébe, és azonnal cseverészni kezdenek egymással. Közös utazás.
Közös szatyrok. Most, hogy januárig nincsen autónk, igazán csak most érzem annak a súlyát, amit egy hat fős családnak hazacipelek. Most érzékelem teljes valójában, mit jelent, ha tele van a kamra. Viszont a női sors, mint közösség, most is tompítja a kiszolgáltatottságot és biztonságot ad. Segít. Megtart jókedvben.
Anyu délután a buszmegállóban szinte minden nap teletömi a gyerekek táskáját valamivel: egy kis gyümölcs, egy csomag szalvéta, vagy zsebkendő. Andi mindig szól, ha megy bevásárolni. Zita teleteszi az autóját az én cókmókommal, hiszen mindjárt itt vannak az ünnepek. A szomszéd Zsolti a buszról leszállva hazáig cipeli a motyót. Balázs nap, mint nap hoz valami elmaradt fontosat a városból. Köszönöm!
Az Angyalnak pedig Gls-futárok segítenek.
Röghöz kötöttség. Önellátás (ehhem).

enter image description here