Anyaság vs. munka

Juditkám, olvastam ezeket a bejegyzéseket az anyaság vs munka témában az oldaladon.

Az jutott eszembe, hogy teljesen lecsengett bennem ez a téma - egyáltalán nem érzem, hogy bárkinek magyarázkodnom kéne, hogy miért voltam itthon ennyi ideig vagy hogy a 10 év során miért dolgoztam mégis ebből hatot, közben egy évig kétfelé is, ráadásul éppen várandósan plusz két ovissal. Miért vállaltunk ennyi gyereket vagy éppen miért nem vállaltunk még, amikor a férjem szeretett volna. Valahogy amiatt sincs bennem semmi kétely, hogy jó volt-e úgy, hogy jártak bölcsibe/oviba, hogy mikor jártak, mennyit jártak, miért éppen akkor mentek suliba, amikor, stb. Elengedtem az egészet és most már úgy érzem, túl is van ez dimenzionálva. Én is túlpörögtem, amikor éppen pörögtem rajta. Ma már azon sem pörgök, hogy a gyerekek barátai, netán szülei szerint mi kevés zsebpénzt adunk, kevés túlórára járunk, nem tanulunk velük itthon direktben, csak ha kérik (hát ez tényleg ritka), viszont túl sokat játszanak, túl sok házimunkában segítenek és túl sokat olvasnak - legalábbis mások szerint. Na és? Szerintünk így jó. Ja és csak a könyvtárba járunk szombatonként. Hm, hogy ez miért szálka valakinek a szemében?

Olvastam egy nagyon felszabadító könyvet, általánosságban a francia gyereknevelési szokásokról ír, az a címe, hogy "Nem harap a spenót" és elég rendesen szembesít azzal, hogy - az angolszászokhoz hasonlóan - túlaggódjuk az otthonmaradás vs munkába visszatérés kérdését. Túlszorongjuk. (Nem csak a nők.) Valószínűleg az az egyik oka ennek, hogy nincs semmilyen egységes viszonyulás ahhoz, hogyan szoktak itt nálunk menni a dolgok gyereknevelés-ügyben, sokféle alternatíva van, az országnak viszont alacsony a rugalmas lélekszáma, magyarán begyökerezett elméletek-gyakorlatok vannak és aki úgy gondolja, hogy feketén jó, annak a fehér megoldás ellenszenves, sőt pocskondiázandó, a fehéreknek meg a fekete, holott a szürke rengeteg árnyalatát el lehet fogadni, meg lehet érteni, uram bocsá' tanulni lehetne belőle.

enter image description here
Képkocka a Kis Nikolas nyaral c. filmből

A spenótos könyv alapján a franciáknak azért könnyebb, mert elég hasonló alapokról indulva gondolkodnak ott az emberek a gyerekneveléssel kapcsolatban és így nem kell annyit görcsölni rajta, hogy jó-e vagy nem, mert eleve nincsenek nagyon különböző trendek. Volt egy nagyon jó fogalom, a "keret" (cadre), e szerint a francia szülők (általánosságban) nagyon szigorúak a kerettel kapcsolatban: a lefektetett szabályokat a szülők adják meg és ezekhez nagyon ragaszkodnak, de ezekből csak nagyon kevés van - ami igazán fontos. A többi dologban elég nagy szabadságot hagynak a gyerekeknek és lazán kezelik úgy általában az eltéréseket, amíg a gyerekek a keretet betartják. Ez elég hasonló ahhoz, ami nálunk itthon kialakult és (biztos ezért is :-) nagyon rokonszenves - látható, hogy ez működik. A másik, ami nagyon tetszett, hogy képesek elválasztani a maguk felnőtt világát a gyerekekétől és mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül átadni magukat a felnőtt örömöknek is. Tehát pl. nem érzik, hogy el kellene viselniük, hogy térdig járnak a játékokban csak azért, mert vannak gyerekeik, hanem megtanítják nekik, hogy erre a gyerekszoba a megfelelő hely vagy éppen ha a gyerekre valaki más vigyáz, netán bölcsiben van, a nők a legnagyobb lelki nyugalommal fodrászhoz, barátnőzni, trécselni, stb. járnak és nem az elmaradt házimunkának esnek neki. Magyarán: nyugiban hagynak maguknak saját időt feltöltődni. Nekem ezt a mai napig tanulnom kell. Ja, és egyébként minden nő villámgyorsan visszamegy dolgozni és ezen sem feszeng senki, nem találják se meglepőnek, sem ördögtől valónak, ahogy azt sem, hogy valaki úgy dönt, tovább marad otthon. Nyilván Franciaországban sem ilyen egységes a kép, de ettől függetlenül nagyon felszabadító ilyesmiket olvasni a mi elég szorongó, magyarázkodó és kritikus világunkban. (Azért őket sem kell félteni- a francia nők meg azon görcsölnek vagyis szigorkodnak magukkal, hogy terhesség előtt, alatt és után mennyit ehetnek és amint lehet, elmennek egy intim torna tanfolyamra/kezelésre. Hát igen, ők sem tökéletesen lazák - de pont abban azok, amiben mi nem, így mégis jó hatással lehetnének ránk. :-)

Pusszancs! Megyek tovább rajzolni (már-már szerzetesi síkra emeltem ezt a beteg napok alatt és komolyan mondom, hogy nagyon gyógyító. Lehet, hogy antibiotikum helyett kottamásolást és botanikai rajzkészítést kellene felírni a pácienseknek? Na jó, lehet, hogy az ilyen kezelés után meg dilibogyót, legalábbis sokaknak biztosan :-).


Szerző: Erdész Fanni