Fanni tulipános asztalának az egyik széke lehetett volna az enyém is, ha....
Ha egy önfeledten spontán ötlettől vezérelve mondjuk vasárnap reggel gondolkodás nélkül bepattanok az autóba és indulok. Fél másodperc alatt már át is villan, hogy milyen jó lesz bömböltetni a zenét - szerintem Carly Paolival fogok kezdeni - és csak azt hallgatni, amit én szeretnék, hogy milyen pihentető lesz maga az út csupán attól, hogy önmagam gondolataival versenyre kelve haladhatok és csak akkor állok meg pihenőzni, amikor nekem van szükségem rá. A gyakorlatias anya-én közben azonnal figyelmeztet, hogy el ne felejtsem elvinni Ádinak a sohasem használt vadiúj túrabakancsot és Pötyikének azt a pár szép ruhát, ami Joli után még egy kislány turnust is csinosan elvisel.
A telefonhívás és a bepattanás közti két napban már tervezem, hogy szombaton mit főzök és sütök előre, hogy nekik majd csak ebédet, vacsorát kelljen melegíteni, a reggelit indulás előtt csak ki kell készíteni, pörögnek tovább a gondolatok, hogy mit is lehet még előre megcsinálni, hogy hiány-nyomaim ne akasszák a napi ritmus anya-igenlős rendjét. Megnyugszom, hogy alapvetően mindenki önálló, tudja a dolgát és amúgy is dézsával van öntve rájuk a szeretet, úgyhogy a féltékenységen kívül más gondjuk nem akadhat azzal a ténnyel, hogy cirka tizenkét órát nem itthon leszek. Persze, majd legalább kétszer felhívom őket, hogy minden rendben van-e, én merre vagyok éppen, stb. Persze, vállalom, hogy mikor hazajövök, akkor nem arra jövök haza, ahogyan én hagytam magam után a házat, a kertet, a tereket, hanem arra, ahogyan öt elszabadult ember maga után használta. Nem baj, ahogyan Fanni mondaná, mindennek van ára, egy jó teázás után mit számít, ha a bilibe lóg az ujjunk.
És akkor rájössz, hogy feminizmus ide vagy oda, bizony ezt még jóvá kell hagyatni a társsal. Ha pusztán szerető státuszban lenne, akkor könnyen menne: miniszoknya. Ha csak férj lenne, akkor szintén nem lenne annyira nagyon nehéz: egy jó vacsora. Ha csak szellemi társ lenne, akkor megvitatnánk egy pohár bor mellett. Ha csak lelki társ, akkor hiúságot kicselezve kéne lelki okokat felsorakoztatnom.
Nade mit tegyek mindezek kombinációjával? Milyen hangot használjak? Mit vegyek fel? Mi legyen a vacsora? Mit ígérjek? Olyan unalmas tud lenni, hogy mindig minden szabályt betartunk, hogy mindig felelősségteljes, tudatos állampolgárok mintájára viselkedünk.... de hiszen semmilyen szabályt nem szegünk meg, időben hazaérek, két évnyi telefonbarátság után egyszerűen csak újra személyesen csacsogunk...
És annyira tudni akarom már a családpolitikai hozzáállást, hogy a telihasas-mosogatós ebédutáni társ-idillben szempillákat rebegtetve (szerintem még csinos is voltam) megkérdezem. Felelősség. Lefegyverez. Most túl nagy ára lenne. Inkább ne. Családi idill. Miért kell választani?
Barbie-baba magassarkújából Janka készített nekem fülbevalót. Csizmában és metszőollóval a kezemben.
