Tér-kép: reakciók

Judit Tér-kép című írását olvasván azonnal több dolog is eszembe jutott, ezek közül az egyik a saját felfedezéseimmel kapcsolatos tájékozódás-ügyben, a másik a hallás és az akusztikus környezet témakörben igencsak foglalkoztat az elmúlt hónapokban.

Térkép. Annak idején rengeteget jártunk apámmal kirándulni a Balaton-felvidéken, s mivel a nevezett atya nemcsak amatőr fotós volt, hanem bohém életű, hobó lelkületű hippi is egyben, természetesen azt sem tudta, a térképet eszik-e vagy isszák. (Azt azért valószínűleg tudta, hogy nem isszák, mert ebben a témában feltűnően tájékozott volt: gyerekkorom több, amúgy átlagosnak ígérkező óráját töltöttem el vele különböző, lepusztultnál lepusztultabb kocsmákban, amelyeknek véletlenül sem volt köze az angol pubokhoz és ezen helyeken lepusztultabbnál lepusztultabb arcú alakokat vett rá, hogy egy pohár sörért lefényképezhesse őket, mely eseményekből nemcsak kiváló szociofotók, hanem egyéb következmények is lettek. Imádtam apámat és meggyőződésem, hogy ezen az úton alakult ki erős szociális érzékenységem, ettől függetlenül a saját gyerekeimnél nem alkalmazom ezt a módszert. Vissza a térképekhez.) Szóval olyan nem volt, hogy mi vittünk volna térképet vagy akár csak előzetes pillantást vetettünk volna bármilyen, térképhez kicsit is hasonló használati eszközre: apám meg volt róla győződve, hogy beépített gps-szel született. Meghallgatta a jóakaratú barátokat, ha megpróbálták felvázolni, merre is kell menni az Isten háta mögötti szőlejükbe, bólogatott nagyokat, aztán úgy, ahogy volt, elfelejtette az egészet a következő kocsmai kalandja során. Így aztán elindultunk amúgy "toronyiránt" és ha mégis megtörtént, hogy elbizonytalanodott, hát megkérdezett egy hasonlóan kótyagos járókelőt, hol a legközelebbi kocsma, ott pedig mindenki mindent tudott és néha még helyi erők is jöttek velünk, hogy segítsenek a tájékozódásban. Mondanom sem kell, hogy mindig mindenhova odataláltunk, más kérdés, hogy mikor, de hát az idő apám számára már végképp nem volt kézzelfogható fogalom. Magam is nagyon magabiztos voltam tájékozódás-ügyben mindenféle későbbi túrán is, míg nem találkoztam a Férjjel, aki akkor még csak az "udvarló" státuszt érdemelte ki (és akivel mi az összes randin túrázni mentünk mindenféle erdőkbe). Nem tudom, az első csók miatt volt-e, de bizony az első kirándulásunkon rögtön eltévedtünk... volna, ha nincs a Férjnél térkép és tájoló. Utóbbi tárgyat átlagon felüli gyerekkorom következményeként nem is láttam még addig, most azonban máris kiderült, milyen helyre kis eszköz: kocsma nélkül is lehet a segítségével tájékozódni. Itt és még sok későbbi túra során derült ki számomra, milyen hasznos is lehet, ha tudja az ember követni, merre kellene mennie: esetleg odaér időben, ahova szeretne. Sajnos azonban a térkép-olvasás ellen be lehetek oltva genetikailag, mert amikor én ülök az anyósülésen és a Férj vezet (azaz mindig), hiába van nálunk térkép, valahogy hasonlóan járunk, mint Zita Navigáció c. írásában a szereplők...

Soundscape. Na igen, mi is ez - hát, ugye, kinek mi. A wiki szerint, ha jól értelmezem, a soundscape tágabb értelemben az a része az akusztikus környezetnek, amelyet az ember felfog, képes felfogni. Na igen, ez a téma rendkívül érdekes lett számomra, amihez a mai magyar közállapotok jelentősen hozzájárultak, mégpedig elég hangosan: több dolgot is képes voltam felfogni általuk. Ott kezdődött a történet, hogy bedugult a fülem a múlt tanév végén (talán már nem akartam több hülyeséget hallani a diákok szájából?), s mivel már történt ilyen, gondoltam, alávetem magam a már ismert procedúrának: sztk, fülmosás, dicséret (korábban megdicsértek, hogy ilyen problémával elmentem és nem hanyagoltam el!), tiszta fül, jó hallás, kitágult soundscape (ha már erről van szó, tudok én ehhez kapcsolódni). El is jutottam az sztk-ba, itt azonban máris felborult a rutin, mert kiderült, hogy egy hónap múlvára van időpont. Hát, mondom, az úgy nem lesz jó, akkor addig egyszerűen nem hallok majd? Hát, vonogatták a vállukat, hogy kérem az időpontot vagy nem. Kértem. Hazaérve azonnal rávetettem magam a netre és a következő órában végigtelefonáltam az összes helyi magánfülészetet - mindenhol kaptam (volna) egy hónap múlva időpontot. Hűha, ennek a fele se tréfa, szorultságomban eszembe jutott egy nem túl messze lévő rendelő, ahol a gyerekeinket kezelték régebben, próba szerencse alapon felhívtam, fogadtak másnap (!!!), meglett a tiszta fül, csodálatos soundscape, noha mindennek ára van, ezt egyrészt ott helyben megtapasztaltam, másrészt két hét múlva megint, amikor újra dugulást éreztem a fülemben. Még jó, hogy két héttel azelőtt az sztk-s időpontot megkaptam, így már csak két hetet kellett várni, hogy ott is fogadjanak. Azalatt kiderült, hogy a földművelés áldás: valahányszor kapáltam a szőlőben, egyből kidugult a fülem. Sajnos (?) ezt nem csinálhattam egész nap, így a még meglévő problémával kellett elbattyognom végül a várva várt sztk-s időpontra. Ott több minden is történt, például hogy valóban abban az időpontban fogadtak, amit egy hónappal korábban megadtak, ami önmagában kisebb csodának számít manapság. Utána szembekerültem egy olyan gyönyörű kék szemű, sugárzó doktornővel (kb. mint Aranyhaj), hogy nő létemre alig bírtam kinyögni, mi a bajom, mert végig az járt a fejemben, mit keres egy magyar sztk-ban egy ilyen földöntúli jelenség. Amikor azonban bedugott egy kis készüléket az orromba, egyből magamhoz tértem, s kiderült az is, hogy ezt, ami nekem van, úgy hívják, hogy fülkürt-hurut és megfázás szövődményeként alakulhat ki alattomosan, emiatt nem működik jól a nyomáskiegyenlítés és dugulás-érzet alakul ki. Persze akkor legalább olyan a betegség természete, hogy kapálástól múlik el meg hónapokig gyógyul, szóval szedjek gyógyszert és használjak orr-spray-t (na meg kapáljak sokat, az mindenre jó). Használom én, szedni azonban azóta sem szedem, mindenféle alternatív módokat kutatok azóta is (a kapáláson kívül) és hát hol javul, hol nem, de azért lassan alakul ez is (talán). Most, hogy olvastam a soundscape-ről és egyre inkább szembesülök vele, hogy az enyém valószínűleg beszűkültebb, mint lennie kéne, fontolgatom, hogy végül csak megpróbálom a gyógyszert is, ha már fel lett írva. Tegnap azonban akkorát ordított a szomszéd és olyan minőséghiányos szövegeket, hogy azóta az is felmerült bennem, nem mindig olyan nagy baj az, ha nem olyan széles ez a soundscape... Ma még nem vettem tehát be a gyógyszert, inkább kimegyek kapálni (nálunk mindig van mit).


Szerző: Erdész Fanni

A kilencedik Faluság-szerző