Soundscape-ökológia

Amikor Murray R. Schafer kanadai zeneszerző a '60-as évek végén útjára indította a World Soundscape Project-et (WSP), az volt a célja, hogy a természeti világ és az ember által kialakított környezet hangképe (soundscape, olyan mint a tájkép, csak hangbéli) harmóniába kerülhessen. Ennek érdekében kezdték meg ráirányítani figyelmünket hangzó környezetünk megóvására, értelmezésére, dokumentálására stb. Ez a kezdeményezés egyrészt antropológiai, várostervezési, biológiai területek irányába haladva megteremtette önálló tudományterületét (gyakran ezt hívják sound studies-nak), másrészt művészeti érdeklődéssel töltekezve kialakított egy csomó, a környezet hangjait felhasználó vagy azokkal interferáló irányzatot: mesterségesen létrehozott soundscape, field recording, narratív hangtáj (pl. Hildegard Westerkamp), ambient zene (pl. Brian Eno) stb.

enter image description here

Valahogy inkább az első csoport céljait hivatott összefogni a World Forum for Acoustic Ecology, ami az oktatásra, kutatásra, népszerűsítésre, megőrzésre valamint a fent már említett, egészséges hangképek kialakítására összpontosított és alakított ki intézményi háttért, folyóiratot, konferenciákat. Ebből a lendületből indította el Hajnóczy Csaba, a MOME oktatója azt a kezdeményezést, hogy jöjjön létre egy -tágan értelmezett- közép-európai fórum is, melynek körvonalazását egy konferencia keretében és annak résztvevőivel együtt végezzék el. Így jött létre a múlt hét csütörtök-szombat között rendezett CESSE - Central European Society for Soundscape Ecology konferencia. Erről írok most egy összegző beszámolót.

Az már a programleírásból is elég hamar kiderült, hogy a CESSE nem elsősorban a World Forum tudományos-kutatói célkitűzései fogja erősíteni. Egy olyan előadáscím, mint pl. a "Region's soundscapes in my site-specific music" arra utal, hogy a környezetet aktívan felhasználó, de ahhoz alkotóként és nem dokumentáló célzattal közelítő művészről van szó (Július Fujak szlovák zeneszerző, mellesleg fantasztikus karakter, miként a többi megismert előadó is), és ez az esetek 70%-ában így is volt, vagyis zömmel a hangzó alkotás és tágabb értelemben vett -akár mesterséges- környezetének viszonyát variáló művészeti projektek, aktivista kezdeményezések, természetihang-felhasználási ötletek kerültek elő, melyek mellett persze nagyon szépen megfértek a sound studies területei is: városi zajszennyezés- vagy vasúti rezonancia felmérések, madárhang-értelmezések, hangtérképek, bioakusztika kísérletek (legyen az akár növényi/állati hangképzés, akár az emberi környezet által torzított természeti folyamatok köre). Ez a konstelláció adta azt a helyi stílust, aminek helyet kerestünk a hasonló kezdeményezések között a világban.

enter image description here
Brane Zorman és Irena Pivka előadása

Gondolkodtam, hogy hogyan is írhatnék a leginkább erről a kesze-kuszának tűnhető témáról, aztán végülis arra jutottam, hogy abban a sorrendben írok, ahogy az történt. Az események kezdete a konferencia kezdete előtti estén történt, amikor egy vendéglőben gyülekezett a társaság, és sorra, ahogy mindenki megérkezett, kisebb asztalok körül már meg is indult a beszélgetés. Én lengyelekhez társultam, akik Krakkóból és Wrocław-ból érkeztek: Sławomir és Magda, egy házaspár, akik a '30-as évek Lengyelországának utcai, ipari zajaival és azok mindennapi életre gyakorolt hatásával foglalkoznak; és velük egy másik Sławomir, aki zenetudós, és a Wrocław-i egyetem Sound Studies (talán 'hangtan' lenne magyarul?) csoportjának egyik tagja (nem is tudtam, hogy van ilyen a környéken!). Nyilván mi másról, mint a botanikáról, a gyümölcsfákról meg a lengyel mezőgazdaságról beszélgettünk, azon gondolkodva, hogy vajon miben és miért más az ottani birtokstruktúra, hogyan vált olyan produktívvá a lengyel gazdaság.

enter image description here
(Július Fujak és Sőrés Zsolt)

Ezután a Három hollóba mentünk, ahol Sőrés Zsolt és a már említett Július (szegény nagyon meg volt fázva, egy hősugárzó előtt ült) improvizációját hallottuk. Eközben már megismerkedtem a cseh közreműködőkkel (Michal, Tomáš, Jan, Miloš) is, akik mind valami nagyon figyelmes-gondos módon foglalkoznak a saját területükön a hanggal, a gondolkodással. Amúgy is nagyon szeretem a cseheket hagyománybecsülő modernségükért, közöttük is Jan (Jan Krtička) hangművészeti installációi, kísérletei mellett azzal is rögtön belopta magát a szívembe, hogy a másnapi workshop-om egyik kitartó résztvevője volt (a kettőből).

Másnap aztán elkezdődött a konferencia "szervezett" programja, ami első és harmadik napon a fűtési problémákkal szenvedő (ezáltal végülis ökologikus) Mome előadótermében, a második napon pedig az erősen túlfűtött BMC (Budapest Music Center) csodaszép könyvtárában folyt (a társaság kis része nyilván már a konferencia alatt lebetegedett). Hajnóczy Csaba megnyitója után Rob Mackay (University of Hull, Anglia) mutatta be a lepkék útvonalának és útközbeni hangjaiknak változását az évek során (ezt a tudományterületet hívják biofóniának). Ezután Irena Pivka és Brane Zorman (Radio CONA, Ljubljana) mutatták be bioakusztikai kiállítóterület, amit egy üvegházban (=steklenik) rendeztek be. Július Fujak ezután olyan koncerteket mutatott be, melyeket elhagyott ipari, gazdasági helyszíneken rendeztek, mint pl. a képen látható, belül égszínkék kürtő.

enter image description here

Dijana Protić (Fiume) nagyon érdekes, cd-rom dokumentumokon feltárható hangművészeti dokumentumokat mutatott be, Petra Kapš szlovén képzőművész pedig kifinomult, a -városi- környezetükkel együtt élő, rádiókat, lokalitást, egyedi képes-hangoskönyveket formáló alkotásokat, performatív térhangfelvételeket mutatott be úgy, mintha azok egy, a jelenkori hallás síkján mozgó gondolatmenetet járnának be.

A belgrádi Manja Ristić hegedűművész előadásával kapcsolatban kicsit bizonytalan voltam, mert bár elég sok, a tér és a hang kapcsolatával, az emlékezéssel stb. kapcsolatos kifejezést használt, ami még oké lenne, de valahogy akkor sem állt össze. Az előadás anyaga letölthető itt, és talán jobban érthető olvasva, mint kusza összegzésemben. Manja után Dariusz Brzostek beszélt a rádiózásban megjelenő egymást-zavarásról, különösen a 2. világháború előtti Lengyelországban. Megemlítette azt is, hogy voltak, akik a rádiózavarok természetéből, hangzásából meteorológiai előrejelzéseket is ki tudtak olvasni. Tetszik, ahogy a környezeti hang egyszerűen válthat át a környezetben terjedő rádiófrekvenciás hang elemzésévé. Hiányzik az, amikor keressük a rádiófrekvencián sugárzott kulturális-politikai energia mindennapi, hallható világra kifejtett hatását.
A délutáni előadásokat kihagytam, mert workshop-ra készülődtem kinn. Kár...

enter image description here
Workshop. Mellettem jobbra Tomaš

Este ismét koncertek voltak a Három holló pincéjében: a témakörhöz talán leginkább szerintem a bukaresti Anamaria Pravicencu, a Semi Slient blog szerkesztőjének válogatása volt. Érdemes meghallgatni pl. Félix Blume Horses Talk c. felvételét...

Amíg a Semi Silent felvételei szólnak, folytatom inkább a másnapi konferencia-programmal. A lengyel kollégák munkáiról már beszéltem, utána Szigetvári Andrea tartott performatív előadást arról, hogy milyen nehéz, értékes és mesterségesen előállítható is már a csend, ha egyáltalán le tudjuk kapcsolni a zajforrást vagy meg tudjuk hallani azt, ami mögötte / alatta szól. Ezután néhány előadást kihagytam, mert az iskolánk szülői munkaközösségének ügyei aktualizálódtak (... erről majd inkább máshol), így ott kapcsolódtam vissza, amikor a társaság elindult a 4Dsound immerzív hangtérbe, ahol Paul Oomen mutatta be a 20+ csatornás hangrendszer működését, lehetőségeit és néhány, erre a rendszerre írott darabot. Ha nem is az élmény, hanem maga a mögötte álló munka, mindenképp tiszteletreméltó. Amióta a magunk projektjét építem és látom, hogy évről évre mennyit haladunk, tudom becsülni azokat, akik hasonló évmennyiséget szánnak ebből a röpke és egyszeri életből arra, hogy elhagyott gyárépületek tetőterében megainstallációkat hozzanak létre.

enter image description here
Miloš Vojtechovsky

Az utolsó napon, szombaton a már említett cseh alkotók kezdték a prezentációkat: a megszokott türelemmel, éles látással, imádom. A 60-as évei felé járó Miloš friss és határozott érzékenységét mutatja, hogy megosztotta előadás-idejét két másik kollégával: Tomáš érzékeny természetihang-felvételei és tájrekonstrukciós próbálkozásai (köztiltakozás ellenére kialakított faluja mellett egy korábbi mocsarat, aztán a falu népe megkérdezte tőle, hogy miért csak ekkora lett végül a tó?) mellett a soundscape.cz hangtérkép szerkesztője (ha jól értettem). Miloš és Michal Kindernay volt a társszervezője a tavaly tartott Soundworms Ecology Gathering-nek is, ami egy, a CESSÉhez és egy kicsit a nyári photoSynth-hez hasonló művészeti találkozó lehetett. Őket követően az én előadásom abból indult ki, hogy mi szerintem az ökológiai indíttatású hangművészet: valami olyasmi, ami nem a természetről, hanem vele együtt szól, legyen akár szintetikus hangforrású, de energiaellátásában törekszik az önállóságra, a veszélyes anyagokat kerüli. Ezután bemutattam a photosynth szimpózium alkotóit és Pécsen megismert munkáikat, valamint a Hangfarmon készült projektjeimet és az alkotótelepek egy-két eredményét. A diák itt láthatók:

Ezután Weiperth András tartott nagyon izgalmas előadást a térhangok alakulását illetően a közlekedési zajok tükrében. Elég fájdalmas volt látni, mennyire negatívan hatunk ki környezetünkre akár csak egy útvonal létrehozásával, nem beszélve az ennél sokkal nagyobb környezeti beavatkozásokról.

A szünet után a Zágrábból érkező Darko Fritz mesélt Luc Ferrari Korčula szigeten készült munkáinak hátteréről, és közben ahogy az új materializmus fogalmát használta a környezeti / konkrét hangok használatával kapcsolatban, úgy éreztem, hogy épp ez az, amitől már szeretnék eltávolodni: anyagtalan, vagy lebomló, eltűnő, feloldódó anyagú munkákat szeretnék.

Eduardo Abrantes előadása a hangművészet és a (zene)terápia kapcsolatait kereste, kiindulva abból, hogy a sztereotípia szerint a kísérleti, disszonáns, zajos stb. hangok inkább a betegséggel társulnak a köztudatban. Olyan példákat mutatott, amik bár újszerűek, felhasználják a kortárs megközelítések eredményeit, mégis organikusan bele tudnak illeszkedni a környezetükbe.
Pl.:

Eduardo előadása során született meg bennem egy leendő gyógynövény és gyógyhangmárka neve: hangpharmakon!

Annamarija előadása közben kellett már elindulnom haza, aki akkor arról beszélt, hogyan próbálják megoldani, hogy a bukaresti folkfesztiválok közönsége ne süketüljön meg...

Szóval, az összkép elég színes, vagy akár azt is mondhatnám, hogy vegyes. Nekem nagyon hiányzik az, hogy az ökológia és a hangtér tárgyalása az apróbb szinteken is átgondoltabb legyen. Kutatóként talán (???) megengedhetjük magunknak, hogy a lepkék útvonalait repülőgéppel kövessük (bár volt aki ezzel is vitába szállt), de alkotóként következetesebbnek kell lennünk. Ezért tetszett pl. a Brno-melletti faluban élő Tomaš története, aki a saját lakókörnyezetében alkot és figyel, és ha észleli, hogy a békák és a rovarok hangja évről-évre kevesebb (merthogy kiszárad az élőhelyük), akkor tesz érte, hogy ismét legyen hol élniük. De a többiek megközelítése is megragadó, csak még érlelődnünk kell egymás inspirációi nyomán, hogy abba az irányba is haladjunk kicsit, amit a közös élményekből megőriztünk.

enter image description here

A konferencia programjának részeként egy alakuló ülés is lezajlott azzal a céllal, hogy a későbbiekben intézményesült keretek között lehessen a további programokat, eseményeket szervezni, pályázni. Kicsit elvesztettem a fonalat, de mintha a CENSE (tehát - a tágan értelmezett - közép-európai sounscape ökológiai hálózat) nevet kiselő hálózat inkább informális közösségként fog működni a későbbiekben, és közelebbi céljai az évente megrendezendő, ehhez hasonló konferenciák lesznek.

Az utolsó három fotót Imre Judit készítette.

Függetlenségfüggőség: az energia-önellátásról

Olvasva napról-napra az írásokat a blogon, azt érzem, mintha valamennyien más módon azt járnánk körbe, hogyan lehet a jelenkorban, annak igen sajátos viszonyai között függetlenné válni és mégis hatással is lenni környezetünktől/-re. Valószínűleg azért érzem ezt, mert ebből a -ha rossz kedvemet hagyom, azt mondom: tipikus magyar - szemszögből látom az aktuális kérdéseket... Ugyanakkor az is rögtön felmerül bennem, hogy ezek az elszakadások igen szimbolikusak, és gyakorta több befektetéssel járnak, mint amit megspórolunk velük. Az impakt faktorról pedig eleve semmi hír. Azt már tudom, hogy az általában vett önellátás finoman szólva sem "éri meg", pláne ha az ember egyedül (ha egyáltalán lehetséges) vagy kisebb közösséggel vág bele (lásd ebben a könyvben, a 22. oldal alján és környékén). Egyszerűen nem tudunk annyi mindent: termelés, feldolgozás, raktározás, újabb feldolgozás, ételkészítés, energiahordozó-kitermelés, építkezés, ruhakészítés stb. magunk megcsinálni, hanem alapvetően egy-egy speciális területen tudunk ellátni feladatokat (legalábbis mi, pasik. A nők, ugyebár, multitaszk lények), és emiatt igényeljük a közösséget, pontosabban: a célszerű vagy leginkább inspiráló közösséget. Szóval talán ez az a kapcsolat, ami megengedi a függetlenedést, ugyanakkor újra és újra beilleszteni késztet minket egy - helyi vagy akár helyfüggetlen - közösségbe vagy szubkultúrába. Ahogy a fentebb idézett könyvben is elhangzik: a minél nagyobb önellátás minél nagyobb munkamegosztást is igényel.
Igen szerencsés a világunk, hogy nemcsak megválaszthatjuk és megváltoztathatjuk a minket befolyásoló közeget, hanem az a közeg egészen szűk részterület mentén, akár a világ távoli helyeit is összekötve létezhet (az internet globális-virtuális közösségei, mint végülis maga a Faluság is), így ez az elszakadási-beilleszkedési folyamat nem annyira fájdalmas, mint a szűkre zárt helyi közösségek korántsem letűnt korában. A probléma nyilván akkor jelenik meg, amikor saját identitásunk megerősítése helyett egy virtuális identitást képzünk és erősítünk. De ez más ügy:

enter image description here

A függetlenségfüggőség jól kifejeződik az energetikai önellátásban is, ahol szintén hasonló állapotból indulok ki, szinte egyazon kételyekkel: biztos, hogy kihozható nullára az emberiség által nyomott ökológiai súly azzal, hogy lekapcsolódunk a hálózatról? vagy azzal, hogy napelemeket használunk? miért nem a fúziós energiát használjuk, ahogy a Nap is teszi? miért jár a megújuló energiaforrások használatával együtt az energiatakarékosság, anélkül pedig miért nem jelenik meg? globálisan melyik megoldással járunk jobban: ha felesleg-termelésünk visszatáplál a közhálózatba, vagy ha eltároljuk akkumulátorokban, hogy a napfény nélküli időkre is gondoljunk? ugyanez az építőanyagoknál, a fűtésnél, az ivóvízhasználatnál is felmerülhet, és a másik oldalon azzal az evidenciával találkozunk, hogy "részei" vagyunk a világnak, léteznünk "kell", ráadásul komfortosan. Ha összegyűjtjük, melyik típusú tevékenységünk termeli a legtöbb CO2-t:

enter image description here

Emberi tevékenységből eredő CO2 kibocsátás a világon, tevékenységi körök szerint

... akkor továbbra is az energiaszektor dominál. Ami nyilván arra kell késztessen bennünket, hogy ezt (is) erőteljesen átalakítsuk. Nem tartom átgondoltnak a biomassza vagy megújuló energiaforrásként számontartott fatüzelésű erőforrások fenntartását, mert ezek épp az aktuálisan megkötött CO2-t dobják vissza a környezetbe, ahelyett, hogy eltárolnánk és visszajuttatnánk a Föld mélyébe (ehelyett inkább a lassan lebomló cuccokat dugjuk el). Ez alapján a megújuló energiaforrás kifejezést nem tartom túl pozitívnak: elveszi a lehetőséget a fosszilis energiahordozók létrejöttétől. Ha valóban a földi élet részei vagyunk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy ezekre a "felesleges" dolgokra is szükség van, lesz.

A Föld átlagos albedója 39%, vagyis a beérkező napsugárzás (a Föld alapvetően egy elég nagy és egész hatékony napelem!) ugyanennyi része visszapattan, a mi klímánk számára elvész. Talán emiatt tényleg érdemes a visszaverődő napsugarakat megfogni, és abból táplálni a saját energiaforrásainkat, ha az nem veszi el az életteret mástól (ahogy a fényigényes növények is helyet hagynak maguk alatt más növényeknek), és nem billentheti ki a bolygó energiamérlegét. Jelenleg, mivel ez a folyamat kicsit ad hoc, inkább úgy tűnik, hogy az energia-függetlenedés egy üzenet az erőművek felé: ne használjatok el annyi fosszilis vagy radioaktív energiaforrást!
Ám ha kicsit kimozdulunk a földcentrikus világképből, persze megállapíthatjuk, hogy a napenergia, és igazából az általa közvetetten elérhetővé vált egyéb, megújuló energiaforrások (víz, szél, hő) sem épp megújulóak. Persze nincs (még) az az ökomozgalom, aki szót emelne a Napban fúzióba lépő hidrogénatomok védelmében, és nem is igen tudna: ez egy tőlünk tökéletesen független folyamat, amelyet nem igazán befolyásol az a tény, hogy a kibocsátott energia egymilliomod vagy kétmilliomod részét hasznosítjuk blogírásra. De a függetlenség és a megújuló energia tök más. Mindenesetre, ha már a függetlenségről írunk, épp ez a folyamat biztosítja a Föld számára, hogy környezetétől némiképp izolálva tudja biztosítani az élet körülményeit. Sőt, a Nap nemcsak energiát ad, de általa látjuk, és az általa létrehozott légkör által halljuk is a világ dolgait. Megértem és átérzem azokat, akik a Napot istenként tisztelték, hiszen ennek a folyamatnak vagy a tőlünk való távolságának minimális kilengése is végzetes hatásokkal járhat ránk nézve. Kicsit félek is ettől. De valahogy itt ragadható meg a kiinduló függetlenfüggőség viszony: egyrészt kiszolgáltatva vagyunk egy külső tényezőnek, másrészt épp az biztosítja, hogy szabadon dönthessünk, mire is használjuk azt az energiát, amit ad.

enter image description here A Nap és egy villanykábel találkozása a számítógép kijelzőjén