Képes séta a környéken

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Irodalmi hang:
A gyerekekkel nagyon szeretjük Kosztolányi Dezső Zsivajgó természet című kötetét. Pár vizes gondolatot hoztam a kötetből Ani képeihez.

Csíbor: Mint sötét tengeralattjáró a víz alatt imbolygok, alattomosan. Néha-néha fölbukkanok a víz színére, periszkópommal egy kövér csiga felé bandzsítok. Aztán lemerülök, s a páncélhajóját alulról fúrom meg kitűnő műszereimmel.

Kérész: Sajnos, én már frázis lettem. Nyilván csak parlamenti beszédekből ösmertek. De azért kérészéletű vagyok én is. Mint az ellenzéki szónokok szerint minden kormány. Huszonnégy óráig élek. Mint a frázisok általában.

Szitakötő: Én, lenge vizi tündérke, tavi balerina, üvegszárnyammal, karcsú, barna testemmel alkonyatkor - színháznyitás idején -, lejtem fátyoltáncomat, kék, lila, sárga, zöld kardalosnőim között. A rendezés Reinhardté, a díszlet Baksté. Szúnyogok muzsikálnak hozzám, melyeket később meg is eszem. Egyébként szívesen fölfalom kartársnőimet is, a szitakötőket. Sohase csodálkoznak ezen. Primadonna vagyok.

Szúnyog: Hopp, máris röpülök, egy rubintcsöppel, mely a lámpafényben bíborlik, a meleg, harminchét fokos véreddel, egyéniséged egy parányával. Te fölkiáltasz: "Segítség, lopják az életem". De ekkor én már messze szállok, viszem bíbor kincsemet, mint egy ékszertolvaj.

enter image description here

Dézsa-vu

Judit tisztálkodással kapcsolatos írásából a fürdőház szó megütötte a fülemet (szememet) és egyből a Menzel-féle Sörgyári capriccio c. film egyik jelenete ugrott be, amikor a zabolátlan Maryska egy szeles estén a Sörgyár fürdőházában egy dézsában fürdik illetve mossa a híresen hosszú haját (melyet aztán mindenki, de főleg férje nagy bánatára "megrövidíttet", ahogy jön a modern kor). Erről a filmről az embernek rengeteg minden jut eszébe ("Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!", Pepin bácsi és Maryska a kémény tetején, Maryska, amint a doktornak bespriccel az orrába némi ideglazító gyógycseppeket, persze hígítás nélkül, stb.), most azonban maradjunk a fürdődézsánál.
Magam is nagyon élvezném, ha lenne egy külön fürdőházunk, mert itt az embernek lenne tere, ahol szépen lepakolhatja a holmiját, ott lenne a keze ügyében minden szükséges tisztálkodószer (elsősorban persze a szappan!) és ahol kényelmesen el lehetne nyúlni és a forró vízben háborítatlanul... olvasni. Nekem ugyanis a fürdés nem egyszerű tisztálkodás a mostani apró fürdőszobánkban sem, hanem inkább egy rítus: az ellazulás, a feltöltődés, a pihenés egyik formája. A kád is lehet nagyon szép (bár a miénk sajnos semmi különlegességgel nem rendelkezik, hacsak az nem különös benne, hogy kisebb, mint egy átlagos kád, mert csak így fért be) és lehet nagyon érdekes, inspiráló helyeken (egyik ismerősünk esetében például a nappaliban), de egy fürdőház igazi dézsával maga a luxus számomra - annak hangulata van, szellemi teremtő ereje, ahol a testiség egyrészt a maga pőreségében, esetlenségében mutatkozhat meg, nem kell takargatni, hiszen éppen hogy foglalkozni kell vele (felesleges például a panelekből jól ismert és általam nagyon utált műanyag zuhanyfüggöny, bár kétségtelenül kreatív bújócska helyet teremt), másrészt azonban a tér, a víz csobogása, a dézsa megtöltése, esetenként felfűtése időt igényel, ezért kénytelen az ember lelassulni, ellazulni, hagyni, hogy a meleg párába burkolózva kimosódjon a feszültség és bekússzon a jó.
Néha megveszem a Veranda címzetű ál-népi stílusú lakberendezési magazint (a címlapot többnyire nagyon jó fotóval díszítik, ezzel húzzák el előttem a mézesmadzagot a gaz szerkesztők), ahol mindenféle szép képeket (cserébe pedig átlagon aluli minőségű szövegeket) lát az ember arról, milyen az, amikor az embereknek jó sok pénzük van megvalósítani azt, amiről azt hiszik, hogy ez egy amolyan "magyar country" stílus. Jó, igaz, van olyan, hogy eklektika, legtöbbünk otthona természetesen többféle stíluselem keveredéséből áll össze egyéni hangulatúvá, ez a magazin mégis sokszor bosszant engem és elsősorban nem azért, mert drága, hanem mert következetesen véghezvitt, a tényleges hagyományokhoz valóban ragaszkodó belső illetve külső terek helyett trendek termékeit mutatja be, márpedig ízlést véleményem szerint nem ilyen felületes módon kell formálni (így csak deformálni lehet). A múltkor azonban találkoztam benne egy kis hirdetéssel, amelyben mindenféle kádáripari termékeket reklámoztak, de ne hordókra tessék ám itt gondolni, hanem különböző fürdődézsákra, úgy mint: beltéri fürdődézsa, kültéri merülődézsa, wellness dézsa, fűthető dézsa és mindenféle egyéb dézsák, amelyekről azonnal a Menzel-féle Sörgyári capriccio c. film egyik jelenete ugrott be, amikor a zabolátlan Maryska egy szeles estén...
Tudják már, mi az, hogy dézsa-vu? :-)

enter image description here
jelenet a filmből

Tisztálkodási kultúra

Fürdőház vagy fürdőszoba - ki melyiket választaná?
Gyerekkoromban Atádon a konyhában volt egy hideg vizes csap. Semmi több, és mégis micsoda kényelemnek számított! Fürdőszoba nem volt - nyáron kint, télen a jó meleg sparhelt előtt a fürdővájlingban (a legnagyobb kerek fehér kék csíkkal a peremén) lehetett mosakodni. Fadeszkás budin lehetett a szükségest elintézni - a szagok és hangok senkit sem zavartak, nem kellett álintimitással hitegetnie magát az embernek. Természeti népeknél és ortodox vallásúaknál (muszlim, zsidó kultúra szakrális és higiénés fürdési szokásai) az önuralom és tisztaság egyik fokmérője, hogy a lakóhelyemtől minél messzebbre viszem el testem váladékait - csak a beteg ember csinál maga alá, őt pedig el kell különíteni a többiektől, mert nem higiénikus (mint ahogyan a törlés sem az, mosakodni illik).
Én fürdőház párti vagyok. A lakótér nem ürítésre való. Kényelmes, meleg, gyors - és cikisen büdös. Nemszeretem mesterséges illatosítás. Ezen már a szappan sem segít!
Bár.... Egy kis csalás van ebben a történetben, hiszen ugye emlékszünk még az éjjeli edényre!? Szintén zománcos, fehér, kék csíkkal a peremén, helyes kis füllel, hogy reggel, mikor kiviszi az ember a kertbe, nehogy kilötyögjön. Ez a kis 'teásbili' csak a női szakasznak járt, férfi ember kérem, fáradjon ki, azok úgyis csak fröcsögetnek. Az éjjeli edény helye az ágy alatt volt - tedd beljebb, nehogy felrúgd, mikor kiszállsz az ágyból!

enter image description here

Hálóing éjjel, szoknya-kötény nappal - térdig érő alsónemű hideg ősztől tavaszig. Két sor között diszkrét leguggolás és senki észre sem vesz semmit. Azért a huncutság is benne van szerintem a dologban.
Ruhásszekrény soha nem használt darabokkal: betegségre, ünnepre, halálra. Betegség esetére nevezetű polcon hálóingek, törülközők, lepedők, ágyhuzatok - a legszebbek, a legdrágábbak, de szigorúan hófehér mintásak. Ünneplősen színesek a vendégeknek jártak. Nem öblítővel, hanem szappannal voltak illatosítva. Dunyhanehéz álmodozó álom....
Anival egyszer elsírtuk magunkat a telefonban, mikor azt találtam mondani, hogy szerintem mi vagyunk az utolsó generáció, aki még élő, tevékenyen működő, öneláttó falusi portákon tölthette a gyerekkorát. Ma a népesség kb. 65%-a városokban él. Magyaroszágon e szám fölötti a mutató.

enter image description here

Csaptelep-keresés közben bukkantunk ebbe a remekbe: Sapho Crystal arany csaptelep, három részes, automata lefolyóval, 603.241 huf

A mészhabarcsról

Januárban írtam már néhány bejegyzést a kedvenc anyagaimról, vagyis a vályogról és a mészről. Mellettük a mészhabacs az, amivel a legnehezebben barátkoztam meg, ha egyáltalán. Három összetevője közül csak egy, a víz van meg helyben (bár úgy tűnik, az is napról-napra kevesebb), sem homok, sem mész(kő) nincs a környéken a talajban, kezeléséhez szerszámok vagy legalább gumikesztyű, porvédő maszk kéne... plusz ha időjárás-állóvá akarjuk tenni, még cement (inkább kihagynám) vagy tufa (szerencsére nincs a közelben vulkán sem), netán a Kőmives Kelemen Kft által kitalált 'gyenge hamu' is kéne hozzá, ami szintén az inkább ne kategóriába sorolható, anélkül pedig lassabban köt, mint ahogy elporlik - elég sok érv a mérleg negatív oldalán, míg a pozitív oldalon: gyorsabban szárad/köt, keményebb, kicsit erősebb anyag a vályoghoz képest, nem annyira reped (köszönhetően a homoknak), jó az illata, és az állaga is édesanyám utánozhatatlan és titkos recept alapján készülő húskrémjére emlékeztet.

enter image description here
Meszeletlen, változatos helyeken napsütötte mészhabarcs vakolat. Még Kisvakond is megnézte.

Node nem mindig a pro/kontra érvek, hanem a szituáció határozza meg az anyaghasználatot. És mivel az idei nyáron két olyan épületrészt is felújítottam, ahol korábban is mészhabarcs vakolatot használtak (talán épp amiatt, mert korábban is azt használták ott), így újra előkerült a fándli, a spaklik, a mészhabarcsos dézsa, meg persze a vegyvédelmi kesztyűk is. Merthogy a mész mar: lúgos kémhatású, amíg meg nem köt. Szinte belemarja magát a szomszéd anyagba. És pont emiatt tud erős és időtálló lenni, ha ügyesen bánunk vele.

Korábban valahogy az arányokban sem voltam túl következetes, ezért most elhatároztam, hogy tutira 3:1 arányban adagolom a homokot és a meszet, egészen pontosan a mészhidrátot, vagyis azt a fehér port, ami puhább, mint a porcukor, de tényleg, ég óvjon hogy a testedbe/-re kerüljön: lemosni nyilván nem érdemes, ugyanis rögtön csípni kezd, ledörzsölni sem igazán lehet a pórusaidból, hát még a tüdődből...
A mészpép (vagyis a több vízzel oltott égetett mész) talán jó megoldás lehetne, de mi valamiért azt csak festéshez használjuk, és a szerszámokat is egészen külön kezeljük, inkább csak a maradék, darabos állagú vagy netán kicsit megfagyott pépet használom vakoláshoz, építéshez, ha nincs por. A homok esetén a melegebb színe miatt a bánya- vagyis a sárgahomok a menő nálunk, de hasonló eredményekkel használható a folyami homok is: a lényeg, hogy apró szemcsés, méretét nem változtató kőzet legyen. Sajnos a mészhabarcs és az agyag nem passzolnak egymáshoz, csak nagyon kicsi mennyiségű sarat tehetsz a trutyiba, különben egymást gyengíti a mész kötőereje és kőzetté-válni-akarása és az agyag folyamatos, nedvességre reagáló tágulása-tömörödése. Egyébként a természetben előforduló márga is agyag és mész valamely, stabilabb arányú, összepréselődött keveréke.

Másik irányban viszont szerencsére egyre több helyen találkozunk azzal, hogy mészhabarcsba növényi szálakat (szalma, kender -> kenderbeton stb.) kevernek, ami jól alakítható, hőszigetelő, erős anyagot hoz létre, ráadásul a mész által megkötött növényi szál még annyira sem fog rohadni, mint a vályogban. Ezt én is kipróbáltam, és nagyon jó tapasztalataim vannak vele: könnyen felhordható és formálható, akár kétszeres méretű elegyet tudunk létrehozni vele. A kenderbeton vagy kendertégla is izgalmas terület mostanában, ahogy préseléssel még hatékonyabb, tömörebb anyagot lehet képezni. Szerintem ugyanúgy lehetne nádat is felhasználni ehhez, ha épp az van a környéken. Nálunk lucernaszalmával van tele a padlás, így azt szoktam belekeverni.

enter image description here
Az angolul hempcrete-nek nevezett kenderbeton is mész+szálas anyag (+ cement, ha akarod) tömörített változata, alighanem homok nélkül!

És akkor mutatom, miket készítettem és hogyan:

enter image description here

Ez egy dézsa húskrém, vagyis, mészhabarcs. Benne 1 talicska sárgahomok (1/20-ad m3), 1 nagy vödör mészhidrát (kb. 6 kg), és 1.5 vödör víz. A cuccot érdemes átkeverni a víz hozzáadása előtt, de igazából mindegy. Régebben gépi keverést használtam, de bőven elég egy bot is, pl. egy régi eltört szerszámnyél. Mindig a tetejéről veszek a fándlival, aztán az alsóbb rétegekhez újabb adag vizet adok, majd felkeverem az egészet. Amíg felhordom a vödör tartalmát, addig szépen összeáll a frissen kevert trutymák is.

enter image description here

Egészen vékony réteg "vakolat" felhordása kesztyűvel. Relatíve hígabb elegyet használok, szalma nélkül. Az esőt szereti, de az erős napfényt nem. A kültéri vakolásnál ügyelni kell rá állítólag, hogy ne érje közvetlenül erős napsütés, mert akkor lepereg. Én ezt eddig egyszer sem tapasztaltam, sőt, épp sokkal gyorsabban fehéredik ki az anyag, mint árnyékban/hűvösben. De attól függetlenül nem nagy élmény júliusban a tűző napon fülledő kesztyűkben vakolni, szóval ha a mész miatt nem is, de a humán tényező miatt érdemes az árnyékos napszakot kihasználni.

enter image description here

Az egyik fal beltéri volt, így bármikor dolgozhattam rajta. Itt már 3-5 cm vakolatvastagságot kellett pótolni. Rendszerint két dézsa habarcsot tudok kényelmesen felhordani egy délelőtt vagy délután során. Jó lenne használni tudni a fándlit-glettvasat, hátha gyorsabb lenne a munka.

enter image description here

A száradó kesztyűk. Sajnos könnyen lyukadnak még a legerősebb fajták is, emiatt dupla rétegben viselem őket. Elég fullasztó a bőrnek, de legalább nem szenvedsz égési sérüléseket.

Ha kész a vakolás, ízlés szerint akár úgy is maradhat a fal - nálunk valahogy mindig a meszelés nyer.

enter image description here

Ha érdekelnek a természetes vakolatok, ajánlom Dan Chiras és Cedar Rose Guelberth Természetes vakolatok és falfestékek c. könyvét!

enter image description here

Takarék

Szeretem a takarék lángot: szépen lassan elkészülnek rajta a levesek, főzelékek és persze a lekvárok (és akkor sem történik semmi katasztrófa, ha közben háromszor is elfelejtettem, hogy a mit tettem a tűzre, vagy hogy egyáltalán tettem rá valamit).

enter image description here

Takarékoskodni: lassan, beosztva, hosszú távon gondolkodni - a takarékoskodás nem zsugoriság, mint sokan vélik. A takarékoskodás életszemlélet, viszonyulás az élet anyagiságához, a mindennapi életünk anyagi oldalához. A lelkizéssel nem szoktunk takarékoskodni. A csevegéssel sem szoktunk takarékon élni. Az energiánk, ami hajt minket a dolgok elvégzése felé, no az már néha takarék lángon van: lassan, komótosan tol előre minket az elvégzendő feladatok listáján - de ez szintén a materiális minőségek terepe.
Falun kevesebb pénzre van szükségünk, arra is inkább készpénz formájában: szippancsot fizetni (úgydeúgy vágyom már arra, hogy a falu végre hozzálásson a szennyvízprobléma megoldásához!), tojást, pékautót finanszírozni. Most, hogy végiggondolom, a városban nem is használok készpénzt.
Igaz a mondás: ki mire költi.... Életvitel. Mérlegelés. Fontossági sorrend. Fegyelmezettség - amit főleg akkor szeret az ember, ha néha viszont ki lehet rúgni a hámból.
Márta írása számomra is jól összeszedte a szülő-gyerek kapcsolatban lévő pénzáramlást:
1. zsebpénz, amiből szép lassan összegyűlik valamilyen áhított dolog, általában lego, nagyobbaknál inkább már könyv.
2. fizetés, amit konkrétan elvégzett munkáért kapnak a kölykök (autótakarítás, bozótirtás, stb.).
3. költőpénz, amiből egyéni kirándulás, táborozás alkalmával élhetnek - Mártáékkal ellentétben a maradékot vissza kell szolgáltatni (ajjaj, ez a szigorú maradiság!).
4. ajándékozás névnapra, szülinapra - a mindenkinek egyértelmű és nyíltan kezelt keretösszegen belül.
5. Fogtündér, aki a szuvas fogért feleannyi pénzt hoz a párna alá.
6. Az Angyal, akitől a legáhítottabb és a szülőktől amúgy sohasem megkapható dolgokat lehet kérni. Varázslat.
Jó jegyért mi sem fizetünk, viszont be kell vallani, volt idő, mikor káromkodásért zsebpénzlevonás járt - viszonylag hamar ki is koptak az intézményesült gyerekkor eme sallangjai. Meg élelmesebbek is már, főleg a fiúk, megpróbálják a verbális dühöt nem a jelenlétemben kiengedni. Önfegyelem.
A látszólagos szigorúság mellett viszont szeretem a gyerekeket spontán meglepni: vásárfiák, csakúgymegláttamésrádgondoltam meglepetések, apró figyelmességek. És igen, ami kell az kell: cipő, táska, nagykabát.
A vizet, áramot nem lehet pazarolni. Használjuk a szükségeset, de nem pazarolunk. Pancsolás a slaggal vagy a hordóban, kiáztatás a Balatonban vagy a strandon. Ledes izzók, napelemes töltők a telefonoknak. Tudatosság. Beosztás.
Nemcsak a pénztárcánk felé, hanem a Föld felé is el kell számolnunk. A gyerekek ezt megértik - úgy látom, falun, kertes házban ez lényegesen könnyebb, hiszen a szemük előtt van az élet körforgása. Környezeti, természeti nevelés.
Még bőven van mit tenni e téren! Az egyik legnépesebb család vagyunk a környéken, a mi kukánkból mégsem folyik ki a szemét.... Körülöttünk alig akad, aki komposztál - megtömik a kukát rohadt krumplival, lombbal. A kert végében tűzgyújtási napon (szabálykövetés!) elégetik a műanyag szemetet (a faluban is van szelektív konténer - igaz itt is olyan kicsi a bedobó, hogy elmegy tőle az ember kedve).... Az építési törmelék kistrakin megy a kiserdőbe, miközben ingyen leadható a város határában lévő szeméttelepen. Lehet, hogy a városiak tényleg tudatosabbak már ezen a téren? (Paradox módon mi is a városból hoztuk a környezettudatosság gyakorlati szabályait: inkább kevés, de minőségi dolgok beszerzése, szelektív szemétgyűjtés, autó helyett biciklizés, textiltáska bevásárláshoz.....)

enter image description here

Nagymosás

Nagytakarítás, nagymosás. Az idősebbek városban és falun egyaránt komolyan veszik azt a 'parancsot', hogy Húsvétra meg kell tisztulni, mégpedig kívül-belül. Ez is olyan megfoghatatlan, mégis a nők számára jól kitapintható követelmény - elvárás. A mindennapi beszélgetésekben egyértelműen (még ha udvariasan is) megjelenik, mint központi téma: Hogyan haladsz a takarítással?, Az ablakokkal készen vagy már?, Az ólat már kiganéztam, már csak meszelnem kell!, Látom, te is kivitted az ágyneműt a napra!, és így tovább.
Érdekes, finom tapogatózások ezek, helyezkedések, elhelyezések.

enter image description here

Az ablakpucolás mindig fontos aktus, hiszen a legláthatóbb (ezért a legneuralgikusabb pont?) felületről van szó, a ház szeméről, főleg ugye az utcafront felé.
Nagyon szeretem Rozi nénit, már említettem. A kicsi felső ablaka a konyhánknak az ő házuk oldalán lévő bejárati ajtajára néz - innen lesünk ki a másikra, hogy minden rendben van-e. Az első telünk utáni első tavaszon az az ablak kimaradt a nagy suvickolásból (már nem emlékszem pontosan, hogy nem találtam-e elég koszosnak ahhoz, hogy annak is nekiálljak, székre felállni, pepecselni, jajjaaaaj, vagy pedig tényleg elfelejtettem - sajnos valószínűbb az első változat, uff). Mikor mentem tojásért, meg is kaptam a finom megjegyzést: ha sietek, még Húsvétra az is bele fog férni. Nem bántás ez, nem piszokoskodás, hanem az idősek elvárása a fiatalabbak felé, hogy rendesen csinálják meg a dolgokat. Hogy egyszerűen rend legyen. És én jó kislány vagyok - ha még sokszor oly lázadó is -, tehát megpucoltam!

enter image description here

És ugye ne felejtsük el bevallani, hogy a hosszú tél után milyen sokkoló az első éles tavaszi fényben meglátni a szobát, a konyhát.... Hirtelen nem is értjük, hogyan nem vettük észre eddig, hogy ekkora kosz van, hogy ennyi minden csak úgy felhalmozódott, beporozódott, elhasználódott, elkoszlott. És ekkor elementáris erővel ránk tör a takarítás! És Balázsra a meszelés.... Ami azt jelenti, hogy utána is rám tör a takarítás.... Viszont az eszelős-meszelős takarítás után csudajó! Az illat, a látvány - ünnepi!

enter image description here

Ha kisüt a nap, végre nem gond a ruhaszárítás, a lemenő napot megelőzve mennek be a házba szép sorban a megszáradt ruhakupacok. A rutinosak azt is percre pontosan megmondják, hogy mikor érdemes bevinni a vasalnivalót ahhoz, hogy éppen annyi nedvesség maradjon a szövetszálakban, ami kényelmessé teszi a vasalást.

enter image description here

A falu nem nyerte meg a támogatást a csatornázásra, most egyedi gyökérzónás szennyvíztisztítók megvalósításához várjuk a pályázati eredményt. Zöldek lévén mi hiszünk benne és várjuk, sokan kételkednek és hitetlenkednek. Sokan pedig addig is a falut keresztülszelő patakba engedik a mocskukat, mivel a szippantás drága, tényleg drága. A házakból kiinduló gusztusos kis csöveken folyik az árokba, a patakba az illatos, néha kevésbé illatos lé. Nem is olyan lassan pedig belecsordogál a halastavakba - mi is szeretünk halat enni.

enter image description here

A loccsantás: gyerekkoromban a nyarakat Nagyatádon a dédszüleimnél töltöttem. Dédanyám meghatározó nő volt számomra, az elementáris földies nőiséget képviselte. Mezítláb, szoknyában, a kendő alatt kontyba font hajjal, mindig mosolyogva. A vízzel mindig spórolni kellett (mint most, csak most már erősebb a környezetvédelem jelszó, régen egyszerűen csak nem pazaroltunk - nálunk soha senki sem pazarolt - lagom!), folyó vízben semmit sem mostunk, a vájlingból pedig nem a lefolyóba ment a víz, hanem kiloccsantottuk a kertbe. Én is loccsantok, de dédanyám loccsantása az valami nagyon más volt, az olyan igazi, nagybetűs 'a loccsantás' volt: könyökből indult (semmi heves vállból erőlködés), diszkrét csuklómozdulat követte, majd a repülő víz halk súrlódása a levegőben, végül a plottyanás a földre - tökéletes célzás.

A csobbanás: a kertben állt egy hatalmas bádog kád, reggel kivittük a napsütötte fűre, vödrökkel feltöltöttük a kútból felhúzott vízzel, és délután már lehetett is mosakodni, játszani. A fürdés végeztével pedig kimertük a vizet a virágokra.
Mikor még csak kijártunk a házhoz lakhatóvá tenni azt, még kádunk sem volt, hanem, mint Fanni posztjában a gyerekek, beleültettük a skacokat egy-egy vödörbe. Szuper volt! Aztán fejlődtünk: beszereztünk egy hatalmas régi fateknőt és abba kerültek sorba a gyerekek. Esti zárásként kis vödrökkel mi is meregettük a virágokra az értékes vizet.

enter image description here

A vályogról

Írok egy sorozatot az anyagokról, amiket használok - ezek egyike a vályog. A vályog igazából sár, amit építéshez lehet használni. Vidéken a sár nem pejoratív fogalom, egészen más, mint a piszok, amit lesöprünk a járdáról: a sár az az univerzális, gyúrható valami, amit azzal, hogy felhasználjuk és kiszárítva megköt, egyben meg is szelidítjük. Ha újra "kivadul", vagyis összedől a ház, elkopik vagy elázik a fal vagy épp eláraszt minket az iszap, ismét porrá válik a szemünkben: termékeny talaj lesz, tehát beindul benne a slow wood processz. Szóval a vályog az a sár, ami a cipőnkre akar ragadni. A lényeg a ragadás: cuppog, lehúz, bármin fennragad, csak hogy velünk jöhessen. Hiszen a piszok is gyökeret ver bármin, és azért ennyiben mégiscsak hasonlítanak. Ha valamit össze tudunk piszkolni, akkor vályogozni is tudunk rá.

enter image description here (Kenti Nito Throwing for the Unforeseen c. installációja, 2012)

A vályoghoz amúgy szoktunk használni különféle adalékokat: szalmát vagy más szálas anyagot, homokot. Azért van ez, mert anyagának elég nagy része agyag, ami nedvességre kitágul (emiatt lehet belőle vízzáró réteg), száradásra összemegy = kireped. Az adalékok segítik abban az egész trutymót, hogy a mérete ne változzon annyira, ezáltal nem is tágul, nem is törpül = nem nagyon repedezik. Az emberek amúgy általában tartanak a kirepedezéstől, úgy érzik, hogy ez valami rossz előjele: kireped a plafon, mielőtt leszakad stb. Én viszont azt vettem észre, hogy a málló agyag-kirepedés mellett van az erős repedés is, ami mögött a fal továbbra is egyben van, és ha tetszik, így is hagyhatjuk, de egy újabb réteggel ki is tölthetjük a réseket, amik már csak kevésbé fognak repedni, míg egy újabb átkenés azt is elfedi. De mondom, lehet akár szalmát vagy más hasonlót (akármit, ami szálas anyag, és később bomlik, mint megszárad: gyapjú, kender, műszál:) stb.) is használni hozzá, ami kicsit meggyorsítja a folyamatot, meg dekoratív is lehet. Ki hogyan. Szóval eddig van cuppogós és szálas anyag. A recepthez még víz kell, ízlés szerint: ha falra kenjük, lehet hígabb, ha fal lesz belőle, lehet sűrűbb. Valamivel érdemes összekeverni őket (én egy rudat használok, amivel átforgatom), aztán lehet menni mást csinálni egy pár órát, és ha esetleg a napon állt a cucc, akkor nemsokára puha meleg vályog vár minket. Lehet kenni, dobni, hangulat szerint!

enter image description here (vályog-glitch stílusú fal nem túl szószátyár pinterest-forrásból)