Faluság..... egy neologizmus, amit kapásból teljességgel érteni vélek.
Zsemlyei János nyelvész szerint a neologizmusok egyrészt amiatt jönnek létre, mert a megismerés fejlődik: a megismert új fogalmakat, dolgokat meg kell nevezni, másrészt a kifejezést szüntelenül megújítani igyekvő költői lelemény hívja életre őket. Eszerint itt most egy kivétellel állunk szemben. Szó sincs új fogalomról, vagy dologról, még csak nem is valami költeményben tűnik fel. Itt van a lelkemben születésem óta és most valaki nyelviesítette is ezt a régi dolgot. Zseniális! Ennek a nyelvi jelnek a dekódolásához elegendő egy egészséges anyanyelvi automatizmus egy egészséges anyanyelven. A dekódolást követően pedig egy egészséges életérzést hív elő. Igazi bűvös szó, olyan, mint egy varázsige. Dicséri gyönyörű anyanyelvünket és a találékony nyelvi innovátort (jelen esetben innovatrix-et(!)). Egy olyan, szóbokrokból építkező, rendszerként értékelhető nyelv esetében, mint amilyennek édes anyanyelvünket joggal tudhatjuk, a nyelvi jelek dekódolását a beszélő esetről-esetre sajátos módon végzi. Amennyiben egy, a beszédben gyakran előforduló szó jelentéstartalmát kell kibontania, a dekódolási mechanizmus rutinszerű. Olyan, mint valamilyen számkód gépi értelmezése a digitális világban. A kód már egy előre programozott tartalmat hív elő. Amikor azonban egy addig soha nem hallott, anyanyelvi elemekből álló jellel/szóval találkozik, működésbe lép egy értelmezői mozzanat. Amennyiben az új szó (neologizmus) alkotója hibátlan anyanyelvi érzékkel alkotta azt, egy rendszerként értékelhető anyanyelven, a hallgatóban ugyanazt a tartalmat hívja elő, amelyet létrehozója szánt neki.
Istenem! Milyen jó, hogy mi itt, bizonyosan mindannyian, első hallásra annak értelmezzük a "faluság"-ot, aminek azt kell! Milyen jó, hogy ezzel a bűvös szóval kikerülhető minden olyan lehetséges szinonima, amit a sajátos magyar történelem csupa negatív tartalommal terhelt meg: "vidék", "vidéki", "falusi", "tanyasi", "nem urbanizált", stb. Új alakjával távol tart minden olyan szót, olyan kifejezést, ami valamiféle alacsonyabb rendűséget, elmaradottságot sugall, vagy egyenesen kifejez.
A "faluság" egy főnévből -ság, -ség képzővel képzett, újabb főnév, képzésében az "emberség"-gel analóg. Sajátos helyzet, hogy tulajdonképpen még a jelentésében is.

Mikor Jolán harmadszor kérte, hogy tanítsam meg, akkor sejtettem, hogy ez most komoly. Tényleg kíváncsi rá. Na, jó, legyen! Elő a kis kezeknek való vastagabb fonállal, ötös horgolótűvel és kezdjük. És tudja! És érti!

Másnap reggel már ott állt a konyhában és teljesen belefeledkezve horgolt és horgolt.

Taníts meg engem is! Jónás is csatlakozott, de ő már konkrét céllal: készít magának egy mamuszt.

Mindennapi meghittség. A hideg és az eső kint, az alkotás és készítés folyamata bent. Belsőleg keletkező, ránk jellemző ritmus. A nekünk jó megtalálása. Nehéz abbahagyni.
Tegnap vasárnap volt. Ma is vasárnap van. És kérem szépen nekem holnap is vasárnap lesz, mert Varga János olyanolyanolyan szépet írt. Jaj, miért nem lehet előre linkelni? Miért csak a múltra, a már megjelentre lehet utalni? Előre a múltba? Digitális lét és idő.

Újabb időkezelési probléma: még a nap vége előtt, de már az írás befejezése után a Fanni-féle egy (vasár)napon belül tovább szövődött: anyukám (nem tudom miért, de most valahogyan fontosnak tűnik, hogy anyukám még magázta a szüleit, a nagymamám pedig mindig anyikámozta a dédmamámat, persze én már mindenkit tegeztem, de például anyóskámnak nem tudom azt mondani, hogy szia, vagy szervusz, egyszerűen a csókolom mama! után átváltok tegezésre) beállított egy kötettel, aminek a címe tetszett neki, hát kézbe vette, de beleolvasva megállapította, hogy ez magasröptű duma, tehát pontosan nekem való: Noam Chomsky Miféle teremtmények vagyunk című kötete! És telitalálat! Azok a híres anyai megérzések, ugyebár.

Ezután a megható jelenet után képzeljük el, ahogyan anyukám előveteti velem az egész család összes zokniját, magában azt dörmögve, hogy én ezt nem bírom, ezt a szégyent, szégyenben fogsz maradni, ilyet hogyan lehet leírni, ez szégyen, inkább megcsinálom - és kérem, igen: összepárosítja, befoltozza, kiszortírozza, egyszerűen rendbe teszi a zoknikat. Én meg ámulok, és nem merek megszólalni, mert nem tudom eldönteni, hogy mit kérjek, heti, havi, vagy évi rendszerességet ez ügyben. Azt meg magamnak sem merem bevallani, hogy a szennyesben még biztosan akad pár kósza egyedülálló zokni....
Ez így már nem egyszerűen vasárnap, hanem: vasárnaposság!

A változatosság gyönyörködtet,
mondják, ezért az eddig cinóberpiros, napsárga, narancs- és bíborszínű, érett gyümölcsökben és az alkony fényes, meleg színeiben tobzódó, de lassan lebegően párássá szürkülő őszünkben lássunk egy valódi zöld témát: beszéljünk a csalánról!

Bár gyümölcsnek nem lenne mondható, de a gyümölcsöskert növénytársadalmának egyik fontos tagjaként Gyümölcsoltó Boldogasszonyunk oltalma alatt áll a csalán is. Hűséges, háttérbe húzódó, észrevétlen kísérője életünknek. Ritkán gondolunk vele, jelenlétére általában csak akkor eszmélünk, amikor csupasz lábszárunkon érezzük csípős üzenetét; talán bosszankodunk is ekkor, pedig mennyi minden jóságot, hasznot kínál az emberiségnek ez a szerény növény, csak a (kesztyűs) kezünket kell kinyújtani érte!
Rostjából például régen szövet készült (Andersen meséjében az egyik szereplő csaláninget sző), gyógyteaként rengeteg bajra orvosság, de még a csípése is jótétemény! Igénytelen, vadon nő mindenfelé, de érdemes tartanunk a kertben is: ha vágjuk, szorgosan friss hajtásokat hoz és minden évszakban gazdag klorofill-, vitamin- és ásványianyag-forrásunk lesz; gyógynövény, hajnövesztőszer, bio trágyalé, levéltetű-űző permetszer és nitrogénjelző növény a kertben, gyümölcsfák csurgójában növekvő védőnövény, étel- és textilfesték, darával keverve kiskacsák tápláló eledele, sőt embernek is étele. Hamvas Béla például a 100 könyv című írásában ezt mondja: „Milarépa költő volt, szent, misztikus, aszkéta, tanító. Negyven évig élt a Himalájában csalánlevélen, de olyan tudást szerzett, hogyha száját szóra nyitotta, még az égben lakó istenek is elcsendesedtek, és őt hallgatták.” Ha tehát Milarépának jó volt a csalánlevél negyven évig, akkor talán mi is élhetünk vele, étekként is. Egész évben, de különösen decemberben, januárban, februárban, amikor másféle zöldnek erősen híján vagyunk a kertben!
Ehhez néhány konyhai ötlet:
Legegyszerűbben nyersen, salátának készíthető el – állítólag összevagdalva a szájat már nem csípi. Még nem voltam teljesen indíttatva a kipróbálására – akinek volt már ilyen tapasztalata, ossza meg velünk, legyen szíves! Kipróbáltam azonban – és családunkban jól be is vált! – az egyszerű ételek skálájának a következő fokozatát: a párolt csalánt hidegen is, melegen is; jól illik hozzá a fokhagyma és egy kis só, bors, olaj. Kiegészíthető krumplival, joghurttal, tejföllel vagy (füstölt!) sajttal. Kemencében sült, friss lángossal, kenyérrel fölséges téli-koratavaszi eledel!
Egy fokkal „bonyolultabb” a csalánfasírt, aminek a kiinduló anyaga a fent már leírt párolt csalán, lecsöpögtetve, a fölös vizet kinyomkodva, apróra vagdalva. Ehhez hozzáadunk némi maradék beáztatott száraz zsömlét vagy kenyeret, esetleg tojást, sajtot, kedvünk szerint fűszerezzük, majd zsiradékban pogácsa alakban, vagy tepsiben szétterítve a sütőben megsütjük.
Csalánnal – és sajttal vagy túróval, esetleg tojással – töltött sós lepény, aminek az alapja lehet akár omlós, akár kelt tészta.
Párolt, apróra vágott vagy összeturmixolt csalánlevél, vagy szárítottcsalán-por ételek színezésére, gazdagítására: pl. csalános zöld palacsinta vagy csalános zöld nokedli, zöld gyúrt tészta, zöld kenyér, (csalános tojásrántotta?, csalános bableves?, sós-csalános fagyi?)... Csak a képzelet szabhat határt konyhai alkotókedvünknek!
Örüljünk hát neki és gyűjtsük a csalánt, amikor van!

Most titkot árulok el: annak is megvan ám a módja, hogy a csípős leveleket hogyan szedhetjük fájdalommentesen! Kesztyűs kézzel kell bánnunk vele, mégpedig bőrkesztyűssel, mert a vékony, kertben is használt gumikesztyűn is áthatolnak a csípős csalánszőrei. A négy-ötleveles hajtáscsúcsot szakítsuk le olyan magasságban, ahol még zsenge, jól szakad a szára. Ezután vagy rögtön megszárítjuk, vagy fakanállal mozgatva átmossuk, majd praktikus okokból előbb pároljuk, aztán lecsöpögtetve aprítjuk és különféle módokon felhasználjuk.
Örömmel és érdeklődve várom mások ötleteit is a csalán felhasználásáról!

Néhány hivatkozást ajánlok a témához – köszönettel az írások szerzőinek:
http://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/csalan http://gyogyszernelkul.com/a-csalan-es-hatasa/ http://prozsa53.blogspot.hu/2011/02/gyapjufestes_26.html

A csalán (és minden egyéb levél, gyümölcs, zöldség) gyors, és a napjainkban pénzért kapható energiát szükségtelenné tevő szárításához leginkább ez a házilag is elkészíthető aszalótípus ajánlható (de nagyon hatékony aszalószerkezet a napon álló autó is, ha módunkban áll kissé lehúzott ablakokkal otthagyni, hogy a pára eltávozhasson szárítás közben!): http://www.gyeregyalog.hu/dox/aszalas.pdf?fbclid=IwAR3N5tPrWzC0FsTu8v_LF2NcqG86oNmLa53weX2mYpKnxQZOiYw2OMXpKB8

És végül két mesteri felvétel! Szemléletesen mutatják a hangyasavat tartalmazó, a csalán felületén mindenhol előforduló csalánszőröket (tudományos nevén: trichomákat). A benne lévő, maró hatású, szúrós szagú, színtelen hangyasav-folyadékot a tűhegyes csalánszőr a bőrszövet alá juttatja, és ez az, ami a csípős, hosszan tartó viszkető érzést okozza. Gratuláció és köszönet a fotósoknak! https://www.photomacrography.net/forum/viewtopic.php?p=87351&sid=57471aa4ac090e5ad43faaac1766d8a1 és https://imgur.com/gallery/5AklheX

Bizsut Chanel óta nem szégyen hordani, sőt. Nagyon hálás vagyok neki több okból is, de a bizsu létjogosultsága miatt különösen. Nem mintha nem kedvelném a gyönyörűen kidolgozott arany- vagy ezüstékszereket, drágakővel ki- és berakott diadémokat, nyakékeket, ruhadarabokat és egyéb fantasztikumokat, amiktől megszédül a női lélek és eláll a szó. Mégis úgy hozta a sors, hogy arany karikagyűrűmön kívül összesen két darab aranygyűrűm, egy pár arany és három pár ezüst fülbevalóm van, oszt' ennyi. Az összes többi nyaklánc, karkötő, gyűrű és megszámlálhatatlan fülbevaló mind bizsu, némelyik még csak nem is fémből van, sőt, nem is szikrázik. Nekem mégis mind bijou, azaz csecsebecse, örülök, amikor feltehetem őket (fülbevalót például mindig hordok), segítenek benne, hogy jobb hangulatom, aznapi lelkem kisugárzása megfelelő legyen, hogy nőiesebbnek érezzem magam vagy éppen lányosabbnak, erősebbnek vagy éppen lágyabbnak - függően egy csomó körülménytől, mint például a lelkiállapotom, a hely, ahova öltözöm, az alkalom, amire készülök, a társ, akivel megyek, a ruha, amit felveszek, a szerep, amit játszom (igen, ez is része a hétköznapoknak!) és így tovább.
Tegnap szalagavató bálra készülődtem, ami sajnos nem igazi bál, így báli ruhát és ékszereket nem is való felvenni és feltenni (pedig az ilyesmi igazán kedvemre való mulatság, noha elsősorban a táncos lábak állandó bizsergése miatt), mégis ünnepélyes alkalom: "meg kell jelenni". Márpedig én mindenhova úgy öltözöm fel, hogy megfelelő legyen ugyan az alkalomhoz, de kényelmesen érezzem benne magam, ne kelljen feszengeni, mert akkor nem lehet az esemény emberi oldalára odafigyelni, legalábbis én nem tudok. Mivel először mentem ennek az iskolának a szalagavatójára, kicsit jobban odafigyeltem a külsőségekre, még fodrászhoz is elmentem, sőt, amit sosem teszek: külön erre a bálra vettem egy koktélruhát (ez ám az extravagancia!). Mikor elkészültem, a következőkkel szembesültem: három gyerekes anyához képest egész jó női alak egy csillámokkal telehintett fekete, testre simuló ruhában, jól szabott fekete blézer, elegáns fekete cipő, szigorú fekete karóra a vékony csuklón, szépen manikűrözött, diszkréten festett körmök, eszméletlenül szikrázó, de nem hivalkodó fülbevaló, azaz a lehetőségekhez képest már-már tökéletes összkép és ... egy, kábé az ötvenes évek Amerikájából jött tipikus háztartásbeli feleség-frizura. Csak a tupír hiányzott, az is azért, mert amikor a szomszéd fodrász csaj elkezdte csinálni, felsikkantottam, mire kiesett a kezéből a fésű, így el mertem suttogni, hogy ezt inkább ne. Hát, igen, ilyenkor jó az, hogy a nőiségem azon éveiben vagyok, amikor rég elfogadtam már, hogy nem egy Claudia Cardinale néz rám vissza a tükörből, sem egy Sophie Marceau, de Brigitte Bardot sem, hogy a szőkék közül is válasszak egy ikont. Ilyenkor jó, hogy lehet felszabadultan azt játszani, hogy akkor ma így megyek emberek közé és így is én leszek én, ma ebbe a szerepbe helyezkedem bele egy kis időre, azt játszom pár óráig, hogy minden vágyam az volt, hogy így nézzek ki. Ilyenkor jó, hogy jön a visszaigazolás, hogy a felszabadult nőiesség, a kisugárzás, a mosoly és szikrázó szem tényleg mindenféle ruhánál, ékszernél, frizuránál többet ér és jólesik nőként bátornak lenni néha a külsőségek terén is. Bizsunőként is jó.

Etnobotanika. Azaz népi növényismeret.
Átlagosan tíz növényt ismernek, tudnak megnevezni az emberek.

A dísznövények gyönyörködtetnek, díszítenek, ihletnek.

A piros len hozott egyetlen egy utolsó virágot.

A nagy kedvenc borzaskata még mindig borzolódik a szélben-esőben.

A krizantém sokféle árnyalatú őszi színei is szépek, az ünnepi fehér méltóságot ad a változásoknak.

Az oroszlánszáj mintha elfelejtene elhervadni.

A kokárdavirág már csak kifakulva piroslik.

A szarkaláb mintha virágosan dermedt volna meg.

A borágó, a gilisztaűző varádics másodvirágzása halványulóban.

A kert a körömvirágtól még mindig sárgállik. Ilyenkor már nem tanácsos gyógynövénynek gyűjteni: a benne lévő drogok koncentrációja töredéke a tavaszi virágzaténak. Viszont kiváló zöldtrágya és talajtakaró, ráadásul minden évben visszaveti magát - épp egy picit kell kordában tartani önállóságát. A kert, mint kompromisszum a természettel.

A fenti virágcsokrot egy röpke őszi napocska-felvillanásban összeszedtem, de mire reggel kimentem, már behavazódtak a virágok.
Őszi fények. Téliesülő hangulatok.

Ezüstcseresznye

Málnafa

Pekándió

Naspolya - mondjuk, ez tényleg hagyományos

Ma olvasom a hihetetlenül magas színvonalú, de legalább kiemelkedően informatív, színes-szagos reklámújságban, hogy lehet zsebmelegítőt kapni x boltban: 2 db-ot 499 Ft-ért és egyrészt 60 percig is melegíthet, másrészt 1000-szer is felhasználható. Hm. Ezen elmerengek. Nagyanyám a második világháború idején volt gyerek és túl azon, hogy nem járt hozzájuk reklámújság meg nem volt a közelben egy fia bolt se, ahol amúgy sem lehetett volna venni semmit, azt is megtapasztalta, milyen, amikor az ember gyerekkori legjobb barátnőjét elhurcolják, mert zsidó és a család napokig nézi a bevagonírozott embereket, ahogy kétségbeesetten vízért meg élelemért könyörögnek, de nem tehet semmit, mert aki közel akar menni, arra rálőnek. Megtapasztalta, milyen érzés kúszik az ember gyomrába, amikor hallja, hogy jönnek a bombázórepülők. Megtapasztalta, milyen, amikor egy nap egy tál étel jut és jó esetben talán néha kenyér. Megtapasztalta, milyen, amikor a hét gyerek közül télen egyszerre csak egy tud iskolába menni, mert csak egy télikabát van és egy pár cipő, amiben a havas erdőn keresztül le lehet gyalogolni azt a röpke hat kilométert, ami alatt a falusi iskolába beér az ember. Megtapasztalta, milyen az, amikor hajnalban éppen ő a soros és kap a zsebébe egy darab forró, hajában főtt krumplit kesztyű és reggeli híján, hogy az iskolába menet legyen, ami melegíti a kezét és legyen, amit megehet érkezéskor. Hm. Főtt krumpli mint környezetbarát multifunkciós zsebmelegítő. Kell ehhez még valamit hozzáfűzni? Hát én tudnék, de fegyelmezem magam.

Méghozzá elég régóta! Ugyanis a legkorábbi fajta, az Early Golden már augusztusban finom volt.

Kellett ugyan egy emberöltő e gyümölcs népszerűsítésére, de lassan a magyar kertbarátok is „beletörődnek”, hogy kiválóan termeszthető hazánk adottságai mellett is. A fajták tűrőképessége között vannak ugyan különbségek, de gyakorlatilag minden kert számára megtalálhatók az ott hibátlanul működő változatok.

A gyümölcsök minősége szerint is több csoportra oszthatók: vannak magos és mag nélküli, illetve csak puhára érve édes (keményen még fanyar), illetve beszíneződés után, ropogósan is mézédes fajták. Érdekesség, hogy az egyébként magnélküli fajták egy része is bemagosodik, ha bizonyos másik fajta beporozza virágzáskor. Ettől viszont egyes, ropogósan még fanyar változatok már keményen is elvesztik fanyarságukat.

Még van mit megtapasztalni ennek a gyümölcsnek a hazánkban már fellelhető, mintegy 30 változatáról, melyek szerencsére egyre népszerűbbek.

Ebben komoly szerepe van a Letenyén élő Varga Jánosnak, akinek hatására Zala és Baranya megyékben is létesültek ültetvények, s ezek már tonnaszám adják a gyönyörű minőségű termést. A gazdák már több, szedd magad típusú akcióval is hozzájárultak az ismeretek terjesztéséhez.

Nagyon értékes gyümölcsről van szó, hiszen tápanyagok, vitaminok tömkelegét tartalmazza, s a teljes érés előtt leszedett, kemény gyümölcsök ragyogóan eltarthatók hűvös helyen. Itt a tél folyamán folyamatosan érnek, s néhány naponta ellenőrizve, a puhulókat elfogyasztva egész télen biztosított a család vitaminszükséglete. Fontos megjegyezni, hogy a keményen fanyar gyümölcsök megpuhulva teljesen elveszítik fanyarságukat. Az érés siettethető a szokásos almás trükkel…

(Hasonló lehetőség a szintén főleg Varga Jánosnak köszönhetően elterjedőben lévő kivi is, mely ugyanígy tárolható és fogyasztható. A kivi támot igénylő kúszónövény… )

A datolyaszilva, mely szerepel ébenszilva, kaki, khaki, káki, hurma és még ki tudja milyen neveken, a hagyományos gyümölcsökhöz hasonlóan fel is dolgozható.
Legegyszerűbb az aszalvány készítése, de lekvár, dzsem, velő előállítására is tökéletes. Teljes érésben sok fajta gyümölcse leginkább egy puhára érett kajszi állagára hasonlít: csurranóan lédús, mézédes, ez sokakat ihlet pálinka készítésére… A süteményes receptek sora sem rövid: itt a lehetőség a felhasználás egyéb módjainak kiötlésére.

Ha egy tiszta (vagy zavart?) pillanatunkban úgy döntünk, hogy ültetünk a kertbe ilyen gyümölcsfát, érdemes figyelembe venni területünk adottságait. Mély fekvésű, fagyzugos helyen a fajták jelentős része rendszeresen károsodhat a szélsőségesebb teleken, de vannak változatok, melyek itt is ragyogóan működnek, például a cikk elején említett Early Golden, de más amerikai fajták, illetve hibridek is.

Itt muszáj egy kicsit megismerni a számunkra érdekes fő fajokat:
Az ázsiai datolyaszilva (Diospyros kaki) legtöbb fajtája ún. korlátozottan téltűrő, a legzordabb helyeinken bizonytalanul működik, viszont ide tartoznak a világszerte termesztett legismertebb, legszebb minőséget adó fajták. Átlagos, vagy annál kissé kedvezőbb termőhelyeken teljes biztonsággal termeszthető.
Az amerikai datolyaszilva (Diospyros virginiana) sokkal jobb télállóságú, hazánkban szinte bárhol megél, gyümölcse kisebb és lényegesen másabb ízvilágot képvisel: sok változatnak van rumos aromája, de ezek is mézédes, kiváló gyümölcsök.
A kínai datolyaszilva (Diospyros lotus) télállósága szintén jó, de gyümölcse apró, sokmagvú, csak nagyon kevés, fogyasztásra alkalmas változata van. Ez a faj leginkább a többi fajta szaporításánál érdekes, mert azokat a legtöbb esetben D. lotus csemetékre oltják. Természetesen a többi faj magoncára is olthatunk…

Számosan keresztezték és keresztezik továbbra is az ázsiai és az amerikai fajok legjobb változatait abban a reményben, hogy a legjobb tulajdonságokat egyesíthetik az utódokban: kiváló minőség és télállóság. Vannak is szép számmal ígéretes eredmények, de ezen fajták legtöbbjéhez még igen nehéz hozzájutni. Legismertebb és az egyik legszebb gyümölcsű az orosz előállítású Nikita’s Gift.

Némi felkészüléssel Magyarországon gyakorlatilag bárhol termeszthető ez az értékes, tápanyag- és vitamindús gyümölcs. A fajták gyakorlatilag öntermékenyek, hihetetlenül bőven teremnek, téli tárolásra, feldolgozásra kiválóak. A lényeget a végére hagytam: semmilyen vegyszeres kezelést, permetezést nem igényelnek, abszolút bio-módon nevelhetők!

Telepítésükhöz ajánlom az itt található útmutatót: http://www.dmkert.hu/cikkek-publikaciok/novenynevelesi_tanacsok/hogyan_ultethetunk_novenyeket Illetve növények beszerezhetők itt: www.dmkert.hu

ÚTON LENNI,
ez nekem mindig a szemlélődés csendes örömét jelentette. Ez volt a módszer, mellyel ismerni tanultam a környezetemet: a tájat és természetet. A tudományt és a művészetet. A várost, a szokásokat, embereket.
S általában önmagamat is.
Hisz olyan keveset mond az ember önmagáról, mikor a nevét mondja. A név az, amit mindenki tudhat rólunk. Adat, ami mögé elrejtőzhetünk gondolatainkkal, vágyainkkal, érzelmeinkkel.
Épp így a természetben is. A név az általánosságok gyűjtőháza. Fogalom, mely mesterséges rendszerbe tömöríti távoli múltak, területek és kapcsolatok szükségszerű örökségeit. Ezen belül kell keresnünk a titkot, melytől egy fűszál is emlékezetessé és egyetlenné válhat. Olyan pótolhatatlan barátunkká, mint a "Kis herceg rózsája".
Richter Ilona Úton-útfélen kötetét ezekkel a szavakkal ajánlotta a kezünkbe - növényakvarelljei a botanika tudás és a művészi szemlélet találkozásai. Ani fotóihoz a tűz előtt ülve ajánlom.

Réten lenni: felismerni, megismerni, ismerkedni. Az aranyvessző elvirágozva és újra hajtva. A komócsin már megbarnulva.
A titok mindig a kapcsolatokban van.

Mikor Márta küldte az első képet, rögtön tudtam, hogy Harisnyás Pippi lesz.
Nemcsak a történetet szerettük olvasni, hanem magát a karaktert is jelképesnek tartottuk: főleg színében és méretében is felemás harisnyáját. A szeleburdi családon kívül Pippi az a karakter, akivel legitimálni tudtam magamat/magunkat a gyerekeknek. Hogy miért? Őszintén? A rengeteg felemás zokni miatt. A mai napig nem értem hogyan lehetséges - feltevésem szerint a szennyesben és a szekrényben zoknifaló manók ücsörögnek és rajtam heherésznek. És mindig, de mindig sikerül nekik! A gyerekek leleményesen kitalálták, hogy segítendő nekem a viaskodásban és a lehetetlennek tűnő feladatban, azaz abban, hogy a zoknik párosával érkezzenek a szekrénybe és onnan párosával is kerüljenek elő, szóval kitalálták, hogy levételkor a száruknál összefogják őket, mert ha a mosógépbe párosával mennek mosódni, akkor talán van esélyük arra, hogy párosával szárítódnak és párosával is jutnak el a szekrénybe, onnan pedig a célállomásra, azaz a lábukra. A lányok zoknijával még valahogyan elboldogulok, de valljuk be, a fiúkét áztatni, előmosni kell - esküszöm, csak kicsit szedem őket a párosításból szét, csak amíg gyorsan átsúrolom őket a mosószappannal és már zuttyannak is a gépbe, és egyre többször a teregetőn is párosával látom őket és néha-néha még a szekrénybe is (esküszöm!!!) úgy teszem be őket, de akkor nem értem, hogy miért van minden reggel óbégatás, hogy nem találok egy normális páros zoknit sem. Életem egyik legrosszabb reggele az volt, amikor elfojtott hangú matatás után 'a franciska végre egy pár, de ez meg lukas' felkiáltással ott állt előttem vádló tekintettel az egyik fiam és nem értette, hogy miért és én pláne nem értettem, hogy hogyan és miért. Gyerekként anyukámat mindig azzal bosszantottam, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, esküszöm anyu, hogy ezt próbáltam erőltetni, és mégsem megy. A fiúk (fura, miért a fiúk a rendesebbek ebben a tekintetben?) kifejlesztették a következő taktikát: ha találnak egy rendes (értsd: normális színű, méretű, szabású és nem lukas) pár zoknit, akkor azt beviszik a szobájukba és az ágy alá dugják, hogy reggelente onnan vegyék elő őket és ne a szekrényből. Ha ügyesek, akkor néha egy hétre előre betankolnak, én meg csak ámulattal lesem az ügyletet: nekik miért sikerül ennyi zoknit párosan mozgatniuk?

Megszerettem a páratlan zoknikat, igaz, ennek a hóbortos, funkcionális nemtörődömségnek már csak itthoni környezetben engedélyezek létjogosultságot. A lányaimat nem zavarja....