Harisnyás Pippi

enter image description here

Mikor Márta küldte az első képet, rögtön tudtam, hogy Harisnyás Pippi lesz.
Nemcsak a történetet szerettük olvasni, hanem magát a karaktert is jelképesnek tartottuk: főleg színében és méretében is felemás harisnyáját. A szeleburdi családon kívül Pippi az a karakter, akivel legitimálni tudtam magamat/magunkat a gyerekeknek. Hogy miért? Őszintén? A rengeteg felemás zokni miatt. A mai napig nem értem hogyan lehetséges - feltevésem szerint a szennyesben és a szekrényben zoknifaló manók ücsörögnek és rajtam heherésznek. És mindig, de mindig sikerül nekik! A gyerekek leleményesen kitalálták, hogy segítendő nekem a viaskodásban és a lehetetlennek tűnő feladatban, azaz abban, hogy a zoknik párosával érkezzenek a szekrénybe és onnan párosával is kerüljenek elő, szóval kitalálták, hogy levételkor a száruknál összefogják őket, mert ha a mosógépbe párosával mennek mosódni, akkor talán van esélyük arra, hogy párosával szárítódnak és párosával is jutnak el a szekrénybe, onnan pedig a célállomásra, azaz a lábukra. A lányok zoknijával még valahogyan elboldogulok, de valljuk be, a fiúkét áztatni, előmosni kell - esküszöm, csak kicsit szedem őket a párosításból szét, csak amíg gyorsan átsúrolom őket a mosószappannal és már zuttyannak is a gépbe, és egyre többször a teregetőn is párosával látom őket és néha-néha még a szekrénybe is (esküszöm!!!) úgy teszem be őket, de akkor nem értem, hogy miért van minden reggel óbégatás, hogy nem találok egy normális páros zoknit sem. Életem egyik legrosszabb reggele az volt, amikor elfojtott hangú matatás után 'a franciska végre egy pár, de ez meg lukas' felkiáltással ott állt előttem vádló tekintettel az egyik fiam és nem értette, hogy miért és én pláne nem értettem, hogy hogyan és miért. Gyerekként anyukámat mindig azzal bosszantottam, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, esküszöm anyu, hogy ezt próbáltam erőltetni, és mégsem megy. A fiúk (fura, miért a fiúk a rendesebbek ebben a tekintetben?) kifejlesztették a következő taktikát: ha találnak egy rendes (értsd: normális színű, méretű, szabású és nem lukas) pár zoknit, akkor azt beviszik a szobájukba és az ágy alá dugják, hogy reggelente onnan vegyék elő őket és ne a szekrényből. Ha ügyesek, akkor néha egy hétre előre betankolnak, én meg csak ámulattal lesem az ügyletet: nekik miért sikerül ennyi zoknit párosan mozgatniuk?

enter image description here

Megszerettem a páratlan zoknikat, igaz, ennek a hóbortos, funkcionális nemtörődömségnek már csak itthoni környezetben engedélyezek létjogosultságot. A lányaimat nem zavarja....


Szerző: Kovács-Parrag Judit

Az első Faluság-szerző