Saját kert

Virginia Woolf Saját szoba című írásával az ember legkorábban általában egyetemista korában találkozik. Katartikus, hosszan ható mű. Fanninak is az volt, nekem is az volt. Általában a lányoknak az. Szerintem egyetlen férfi sem olvasta el igazában.
Saját szobára mégsem tartok igényt. Saját társra viszont igen. Sőt, én kis mohó, saját kertre is. Ebben az értelemben a saját nem az enyémet jelenti, hanem a miénket. Privát, de nem csak az enyém. A miénk. Társasság, aminek apró társrészletei vannak: lásd gyerekek. De maga a társas létélmény a meghatározó. Társas életünk kiterjesztései a gyerekeink. Talán ezért nem teherként, hanem csodaként éljük meg őket. Szemléljük, ámulunk-bámulunk rajtuk és megtaláljuk bennük önmagunkat.
Önmagunk kertje. Önmagunk helye a világban, a természetben. Közös kertkialakítás - esztétikai nevelés. Érzelmi alapú esztétika. Szépek a muskátlis cserepekben a csigák, mert Jolán tette őket oda. Beleillik a kertbe a homokozó a teherautókkal, mert a fiúk építenek vele. Jó helyen van a farakás, mert Janka szívesen tanul a tetején (édesanya, én legszívesebben áprilisig ki sem mennék....). A jelenlévőség jelei, amik az életet és a megélést mutatják. Nyomaink, amik minket, a mi tereinket építik.
Szóval rengeteg érvet tudnék felsorakoztatni a saját kert szükségessége mellett: természethez való viszony, ételeinkhez való viszony, a kertből való bevitel a konyhaasztalra, az elrakás és tartósítás (megőrzés) dinamikája, a spontán és tudatosan való tervezés ritmusa, a puszta kéz akarata és ereje, a kudarcok és sikerélmények mindig továbbmenésre sarkalló dinamikája.
A saját kert mellett a legfőbb érv mégis a térélmény. Szabadtéri szoba. Belakható. Ki- és bevonulhatok egyik térszerkezetből a másikba. Útlevél nélkül léphetem át folyamatosan a határokat. Vagy mégsem! Hiszen úti okmány itt a papucs. A kibújás és bebújás könnyedsége. Kitipegek-betipegek, a határokat és tereket mégis megtisztelem játéka. Természetesen ezeket a kint-bent, piszkos-tiszta viszonyrendszereket csak a nők tartják tiszteletben. A férfiak és leendő férfiak kiszaladnak mezítláb a sárba és betrappolnak a sáros gumicsizmával a tiszta szobába. Lassan elfogadják, hogy nem lehet, de igazán sohasem fogják megérteni. Láthatatlan határvonalak. Összemosódó terek. Más dimenziók.

A régi családi fotók évről évre nagy derültséget és emlékezéshullámot indítanak el. Mindig más és más fotók kerülnek az érdeklődés középpontjába. Más és más fotók szólalnak meg.

enter image description here

Apu egyik fotóját hoztam elemzésre a saját kert kapcsán. Ki mit olvas ki belőle?
Én ugyebár érintett és megérintett vagyok (a közös családi történetek az elmesélés aktusával íródnak bele a saját történetbe, válnak családi történetből saját történetté: mesélték, vagy velem történt? - néha alig tudunk különbséget tenni), de jó lenne, ha egy külső szemlélő is belemenne az elemzési játékba.
Pécs és Málom találkozása. A kertvárosnak nevezett lakótelep benyomulása a szántóra és a kiskertkultúrába. Lekerített, egyértelműsített kiskertek, amiket éppen művelnek a városból autóval kijövők. Drótkerítés a funkcionalitás legfőbb ismérve. Egy darab föld, egy darab saját tulajdon. Áramellátás valószínűleg megoldott, hiszen közel van a villanyoszlop.
Lada és Wartburg a gyerekeseknek, kispolski a nemrég munkahelyet találó, friss diplomás fiataloknak. Az építés vágya. Mindig építeni akarunk: régebben inkább maradandót, újabban inkább olyat, ami nem hagy maga után káros anyagot.
Felszámolni egy kertet könnyebb, mint létrehozni. Haszontalanná, használhatatlanná váló tárgyak. Egy letűnt mindennapiság. Emlékek.


Szerző: Kovács-Parrag Judit

Az első Faluság-szerző