cicoma főnév ..mát, ..mája (rosszalló)
1.<Ruhán, viseleti tárgyon> feltűnő, felesleges, rendszerint ízléstelen díszítés, apró ékesség.
2. Cifra, feltűnően pompázó öltözködés.
cifraság főnév -ot, -a
(átvitt értelemben, rosszalló) Felesleges, pompázó formaság, külsőség.
Mintha ma lett volna. Az érettségi bankettünkön elmentünk a városligeti Vidám Parkba. Az elvarázsolt kastély tükörtermében dülöngéltünk a nevetéstől. Ujjal mutogattunk egymásra: kis, kövér, fontoskodó törpék, karikalábú óriások. Egyszer csak észrevettem, hogy mindenki rajtam röhög; rázkódtak a nevetéstől; elsápadtam; hiszen én éppen egy valódi tükör előtt állok!
Ezt a könyvet végiglapozva Önök is mulassanak jól. Egymáson. S ha már kimulatták magukat, nem árt, ha rádöbbennek, hogy valódi tükör előtt állnak.
Most mérges arcot indítok a kerti cicoma ellen. Utóvégre az effajta díszítő ösztön ragadós, s maholnap, ha ez így megy tovább…
Példáink nem utánozandók!
Balogh András bevezető szavait olvasva igyekszem körbe(ön)vizsgálódni.
Gondolatkísérlet teszek annyiban, hogy tudatosan nem kezdek el utánaolvasni a kerti törpéknek. Megpróbálom csupán azt megfogalmazni, amit magam körül látok, gondolok. Egy hét múlva pedig - akkor már remélhetőleg jobbnál jobb szakirodalmakkal felvértezve - újra végiggondolnám a felmerülő kérdéseket.
Ugyebár a kerti törpénél és társainál vagyunk. Akik mindent tudnak rólunk, utalok itt most Zita Pázsit írására.
A kertbe be is szoktunk költözni és ki is szoktunk oda költöztetni dolgokat. A kiköltöztetésről szerintem sokunknak a nyaraló effektus villan be: oda az is jó lesz.
A kertbe beköltöztetjük a növényeinket: elsőnek a fákat és cserjéket, aztán az évelőket, végül az egynyáriakat és évről évre megismételve megteremtve a veteményesünk lakóit.
A kertbe beköltöztetjük a kertműveléshez szükséges eszközeinket: a szerszámokat (beleértve még a karókat, vödröket, kosarakat is).
A kertbe beköltöztetjük a gyerekeket, az állatokat: homokozó, kutyaház.
A kertbe való beköltözés következő lépése a bentlakás: padok és pihenőhelyek, tűzrakóhely, grillező.
A kertben való bentlakást folytatjuk a díszítéssel: a házat díszítő elemek áttevődnek, átcsurognak a kerti építményekre. A díszítés ösztönös, ezen nincs sok gondolkodni való, ellenben viszont annál több tudatosítani való.
Esztétikai minőséget csak eleve minőségi (anyag fontossága), szép (forma harmóniája) tárgyakkal lehet létrehozni. A díszítményeknek önmagukban is értékesnek kell lenniük ahhoz, hogy elrendezésükben ízléseset, azaz színvonalasat lehessen létrehozni. Ha ez megvan, akkor kell egyensúlyba hozni a mennyiséget és az elrendezést a külső és belső terekkel.
Ékszerek és ékességek.
A kertdíszítésben a viselethez hasonlóan ékesítjük a megjelenést. Ékesítjük magunkat. A kertdíszítés esetében is egységben kell lennie a funkcionalitásnak, az önkifejezésnek és a szépre törekvésnek.
Az idilli falusi környezetben erős jelentésű szimbólum lett a köcsögfa, ami régen a tejesköcsögök szárítására szolgált. Ez az a pont, ahol a legkönnyebben fordul át a funkcionális díszítés giccsé. A fakerítés oszlopaira aggatott köcsögök a fa esővédelmét szolgálták, tetőcserépként működve megakadályozták a víz beszivárgását a fa eresztékeibe.
A díszes falitányérok szép lassan kerültek a ki külső falakra, és egyértelműen a gazdagság, a paraszti léthez mért jólét szimbólumait jelentették. Ebben az esetben főleg a mennyiségen van a hangsúly, könnyen hivalkodó cifrasággá lészen a díszítés.
Úgy látom, hogy a hagyományos paraszti kultúra és a főúri magaskultúra a mostani korból visszatekintve minőségi igénye szerint sokban hasonló esztétikai minőséget képvisel. Mondjam azt, hogy a nagybetűs tudást? Harmóniát? A dolgok rendjének tisztán látását? Az értékteremtést és annak megőrzését, fenntartását? Tisztaság és rend. Az élet mindennapiságának átláthatósága.
Talán a díszítmény elkészítésére fordított idő a fontos?
Azt hiszem a hímzésben találom meg a két kultúrkör találkozásának metszéspontját. A kézimunkák közül a hímzést gyakorolta mindkét társadalmi osztály különlegesen magas fokon. Egy helyben ülve a képzeletet anyagba ölteni. Maradandóság. Női írás.
A kastélykeretekben és parkokban megjelenő szobrok talán a természetet emberivé és kulturálttá tevéséről szól. A táj, a kert, a tájképi kert, mint festmény, mint műalkotás. A pad, mint ennek az alkotásnak a szemlélésére megteremtett, tudatosan elhelyezett tárgy. Hímzés. Női szemlélődés. A férfiak mindig csak elmennek....
Mind a paraszti, mind pedig a főúri kultúrkör a saját eszmeiségének értékeit használja fel díszítőelemnek: az egyik oldalon a mindennapi, földből élő élet idealizált, eszményített tárgyköre a tányérok, köcsögök, szőttesek, másfelől pedig a műveltség és kulturáltság szimbólumai a festmények, szobrok, falikárpitok, ahol nem a kert, hanem a nagyobb volumenű táj megszelídítése érhető tetten.
Mindkét kultúrkör hiteles: a helyén kezeli tárgyi kultúráját.
A kerti törpét városi találmánynak vélem, miközben nem a városi kultúra szimbóluma. A feltételezett, elidegenedett természet lényei. Azért engedhető be a kertbe, mert a természet törpésített változata. Játékosságnak álcázott ismeretlen - helyesebben, attól való félelem. Ki néz kit? Én a törpét, vagy pedig ő engem? Groteszk vágy valami nem birtokolható, valami nem saját után.
ismeretlen lábodi udvar
