Pázsit

Csak az a szép zöld fű...

Állítólag Yuval Noah Harari: Homo Deus c. könyvét olvassa mostanában minden nagyember. De mielőtt gyors döntést hoznánk e könyvről, gondoltam elmondom, hogy miért hozom most fel: egyrészt, mert könnyed, szórakoztató könyv ez a történelemről, és jó kis elmejáték arról, hogy milyen lesz az emberiség a közeljövőben (vagy nem), meg azért, mert van a fenti könyvben például egy fejezet, melynek címe: A pázsit rövid története.
A fejezet lényege: A történészek nem azért tanulmányozzák a múltat, hogy az megismétlődjön, hanem éppen azért, hogy megszabaduljunk tőle. Az író álláspontja szerint ugyanis, mindannyian egy történelmi valóságban élünk, amelyet hajlamosak vagyunk az őseink által ránk hagyott szabályok által megváltoztathatatlannak tartani. De jön egy történész, és lazít a múltbéli tapasztalatokból bennünk élő képen, és tekintetünket a jövőre irányítja (itt idéztem), méghozzá úgy, hogy elmagyarázva a hogyanjutottunkelidáig kérdést, felvillantja a hogyanlehetnemásképp lehetőségét. Példaként hozza például az emberjogi mozgalmakat, mert például amikor Marxék feltárták, hogyan jutottunk el a gazdag-szegény problémakörig, akkor lehetett rá mondani egy alternatívát - kommunizmus -, oké, az sem volt jobb, de legalább próbálkoztak.
A mi szempontunkból a fejezet lényege: Az író leírja miért telepítünk füvet a házunk elé. Merthogy kezdetben a kunyhók előtti placcot, az Akropolisz lábát, a Tiltott Várost, stb. nem vette körül fű, hiszen a föld érték volt, attól függött a megélhetés, és ezért, akinek földje volt, azt használta. A pázsit késő középkori találmány a franciáktól és az angoloktól, merthogy urizálni kellett, és ez a haszontalan, de mégis ápolandó zöld terület volt hivatott egy, a földből élő társadalom számára kifejezni azt, hogy "annyiföldemvanhogyebbőlittnemkellmegélnem". Szóval aki gazdag volt, telepíttetett füvet a háza elé, és persze állatokat sem lehetett rajta tartani. A zöld, dús, le nem taposott, le nem rágott gyep volt maga gazdagság, hivalkodás netovábbja. Minél nagyobb, szebb és ápoltabb volt a pázsit, annál gazdagabb volt a dinasztia. A királyi kastélyok és a hercegek tehát a gyepet a hatalom jelképévé tették. És így van ez a mai napig, az amerikai ház körüli füvet, a balatoni nyaralók zöld gyepét fanatikusan nyíró emberek mind a mai napig azt fejezik ki a zöld takaróval, hogy gazdagok, szépek, sikeresek. Az író szerint jelentősége van annak, hogy a legmenőbb sportokat is jól ápolt gyepen tartják, lásd futball.

enter image description here

Az író szerint, amennyiben fentiekkel tisztába jövünk, átgondolhatjuk vajon tényleg fűnyírással kívánjuk-e megerőltetni magunkat minden szombat délelőtt, vagy úgy érezzük, belső lényegünket jobban kifejezi egy palántás vagy betonudvar.
És akkor magamba nézve rájöttem, milyen is vagyok én. Jelentem, szeretem a füvet, de ne legyen kevesebb mint 3 centi, és ne hosszabb mint 7. Szeretem, ha moha van alatta. A fűből nagyon kinövő gazokat gyűlölöm, de ha kicsi és sűrű növésű a gyom, azt kifejezetten üdítőnek tartom. A kisvirágokat nagyon csípem. A kutyatejet nem szeretem, de nem hajolok le letépni. Ápolni nem tudom-akarom, ami nő az nőhet, de csak módjával. És van egy gyengém:

enter image description here

Most már mindent tudtok rólam. De pszt!


Szerző: Perényi Zita

A tizenegyedik Faluság-szerző.