Virágtérkép – emlékek és valóság

A mi kertünk – bizony, be kell ezt is vallani – sokkal szegényebb egynyári vagy akár évelő virágokban, mint anyósom és Gitta néni idejében volt. Az ő felfogásukban a fű/pázsit/gyep nem létezett, így ahol nem nőtt (volna) semmi, ott virág nőtt vagy föld volt, gondosan kikapálva. A most is meglévő rózsatövek mögött/között mindenféle virág nyílt: rengeteg büdöske/bársonyka, oroszlánszáj/tátika, körömvirágok egész halmaza, búzavirág vagy inkább imola (nem tudom), fátyolvirág, margitvirág, porcsinrózsa (itt bohócvirágnak is hívták, nem tudom, ez valódi neve-e vagy csak családi elnevezés), vadárvácska, Kleopátra tűje és hihetetlen bódító illatú petúniaözön (konkrétan még a mai napig a téglás udvaron nőnek rengetegen, pedig azóta már annyiszor volt felújítás és annyi sitt próbálta elnyomni őket, mégis maradtak – nagy örömünkre). Nyílt még egy sor másik virág is, de nem emlékszem, hogy akár akkor, akár most tudnám a nevüket.

Amikor én óvatosan, lassan, de aztán egyre bátrabban átvettem a terepet Gittuskától, akkor megszületett kb. két négyzetméternyi pázsit és aztán még több, bár ez kemény munka volt és sok energia. Messze van ez a számomra oly üdítő angol gyeptől, de ahhoz képest, hogy ilyen itt nem volt, azért most már legalább van. Fura lehet, hogy nekem ez ilyen fontos, de engem sokkal jobban feltölt a rendezett, szépen nyírt, friss zöld látványa, mint az akkori sok virág, pedig igazán szeretem a virágokat. Ahhoz képest, hogy parasztházban lakunk, talán meglepő, hogy én ültettem először muskátlit is, noha azt például korábban nem szerettem. Rájöttem azonban, ahogy Judit is írta, hogy akár szeretjük, akár nem, a muskátli hűségesen pompázik egész nyáron, csak úgy ontja a virágokat és ez az egyetlen, ami a hetekig tartó 40 fokban is jól néz ki. Annyit variáltam a dolgon, hogy a futómuskátlit vezettem be, először csak pirosban, most meg már szabadon mindenféle színeket vegyítek és gyönyörű, már csak a látvány miatt is az egyik kedvencem lett, nagyon dekoratív. Persze be kellett szereznem angol muskátlit is a helyes kis cirmos virágai miatt, ebből kevesebb van és kevésbé bírja ugyanazt a kiképzést, mint a hagyományos muskátli, de nagyon megéri törődni vele. Beleszerettem nemrég a lobéliába is, ez szépen csüng a létrán és most már háromféle színben van összeültetve, szerintem nagyon kedves virág. Van nálunk még kis télizöld, bazsarózsa, európai zergeboglárka, négyszögletes ligetszépe, napraforgó, bársonyka és rengeteg mézvirág (ebből szintén többféle színű), lett kasvirágunk és a most divatos klemátisz avagy iszalag. Utóbbi szintén nagy kedvencem lett, ugyanis rendkívül szeretem, amikor egy növény szabadon kúszik és szépen benövi a lehetőségeit a falon vagy ahol szeretné. Ezért aztán költözött ide futórózsa (idén már tényleg fut, ahogy én is) és vadszőlő is, imádom őket, fantasztikus, ahogy nőnek, legszívesebben centivel mérném, mekkora utat tesznek meg egy nap. Nem igazán tudom, miért, de nagyon szeretem a futórózsával, vadszőlővel, borostyánnal, klemátisszal benőtt falakat: jó érzés, amikor a természet befogadja és megszépíti az épített életünket, ami ettől aztán kevésbé mesterséges, kevésbé civilizált, talán egy kicsit olyan holiday-feeling is.

Kicsit furcsa nekem, hogy egy parasztkertben nem voltak fűszernövények, de most már vannak. Mentából valahogy lett háromféle is (nem tudom, hogyan, ráadásul egyszer kivettem egy mentahatározót és kiderült, hogy ezerféle menta van, így nem is nagyon sikerült beazonosítanom, hogy ezek itt miféle menták, az egyik nagy valószínűséggel fodormenta, de a másik kettőt nem tudom), sőt, tavaly egy kertészetben találkoztam még érdekesebb mentákkal is: vettem is ananászmentát és mandarinmentát (tényleg ilyen az illatuk, fantasztikus), de volt még ott pl. csokoládémenta is meg már nem tudom, még milyen, csak épp pénz(menta) nem volt nálam több, úgyhogy a többiek maradtak a boltban. A menta mellett van nálunk most már kakukkfű, rozmaring és levendula, valamint a rózsák mellett többféle bazsalikom, ők valahogy szeretik egymást. Ja, és egy érdekesség: a „folytontermő" eprekért cserébe (ezek nem olyan finomak ugyan, mint a "hobbin" a szamócáink, de nyár elejétől kezdve őszig minden reggel van egy maréknyi eper a joghurtunkba, ami azért nem utolsó) nemrég kaptam egy banánfát – na, ilyen se lakott itt korábban! Igaz, hogy banánt nem fog hozni, már csak azért sem, mert cserépben van (télire be kell vinni), de gyönyörűek a levelei. S végül, de nem utolsó sorban, lakik itt három gyönyörű hortenzia, mert a kertnek elég sok árnyékos vagy félárnyékos része is van és ők azt nagyon szeretik, én meg őket. Azt tervezem, hogy minden évben beszerzek egy újabbat (az idei még hátravan), mert nem tudok betelni velük, olyan szépek és annyiféle van belőlük is.

Azt még érdemes elmondani, hogy a korábban virággal teli kert gyepesítése miatt a mostani virágok nagy része cserépben vagy balkonládában él nálunk, aminek az lett az előnye, hogy a téglás udvar sokkal élőbbé vált és az ablakok is tele lettek virággal – korábban ennek itt nem volt divatja. A kertbe pedig immár be szabad menni, mert nem tapossuk le a virágokat, viszont a gyerekek szívesen cigánykerekeznek, hasalnak, olvasgatnak a fűben.

Most nézem, hogy ez a felsorolás azért elég szép olyan valakitől, akinél korábban mindenféle szobanövény kiszáradt, mert elfelejtette öntözni őket (igen, igen szépen vállon veregetem magam)... (Igaz, szobanövény most sincs, az valahogy idegen tőlem, nem egészen érzem, hogy jó lenne nekik bent, de azért lassan megfogalmazódik bennem az igény egy fikuszra...)

A kép nem saját (pillanatnyilag)...

enter image description here


Szerző: Erdész Fanni

A kilencedik Faluság-szerző